BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2009. december 31., csütörtök

Boldog Új Évet!

Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok! Remélem ma este hatalmasat buliztok majd! Új részt holnap este rakok majd fel, ha kicsit összekapartam magam! :)
Addig is legyetek jók!
Moon Angel

2009. december 30., szerda

14. Kiszámíthatatlan

Nem tudtam kiverni a fejemből a tegnap éjszakát. Talán éppen azért mert egyetlen épeszű magyarázatot sem lehet találni arra ami történt. Végül három lehetőségre szűkítettem a kört. 1. Csak álmodtam az egészet. 2. Megőrültem és hallucináltam. 3.Nem vagyok őrült és valami vagy valaki tényleg ott volt a szobámban.
Ami azt illeti a második lehetőség tűnt a legkézenfekvőbbnek. Igen, biztosan ki vannak az idegeim. Talán kellene néhány nap szabadságot kivennem. Elutazni Santa Monica-ra Natie-val.
Ilyen dolgokon gondolkoztam, amíg beértünk az irodába. A sofőrnek kimenőt adtam délutánig. Amikor felértem az irodám emeletére, már hallottam, hogy Sarah és Lonnie valamin nevetgélnek.
Angie: Nahát, milyen jó kedvetek van! Eláruljátok nekem is hogy min szórakoztok ilyen jól? - kérdeztem.
Lonnie: Atya ég Kedvesem! Borzasztóan festesz! Nem aludtál jól?
Angie: Neked is jó reggelt Lonnie! És igen, nem volt túl jó éjszakám!
Sarah: Jó reggelt Angie!Robert üzeni, hogy nézz majd be hozzá, ha ráérsz.
Angie: Hát jó! És mi a helyzet a PR csapattal? Itt vannak már?
Lonnie: Hát persze. Éppen ezen nevettünk. A punk sérós és a fekete nagydarab az előbb rollerrel kergették azt a furcsa kiejtésű, fiatalabbikat. Látnod kellett volna őket! Akár a cirkuszban!
Angie: Hát ez remek! Óvodát nyitunk talán? - kérdeztem felháborodva.
Sarah: Oh-oh... bal lábbal keltünk fel? - kérdezte.
Angie: Mondhatni! Egy kávé sokat javítana a helyzeten.
Lonnie: Okké, már repülök is a Starbucks-ba! Sarah?
Sarah: Ewwwmmm... nekem is lattet! És fánkot!
Angie: Az irodámban leszek. Behoznád nekem a múlt heti jelentéseket?
Sarah: Egy perc, csak beviszem a PR csapatnak a Teen People mappáját.
Angie: Tudod mit? - fordultam vissza. - Majd beviszem én!
Nagy levegőt vettem és bekopogtam. Odabentről ricsaj hallatszott, majd pisszegés egy auuua és aztán Dax szólalt meg.
Dax: Igen? Ki az?
Angie: Jó reggelt! - léptem be. - Csak behoztam egy mappát.
Dax: Ó, ez nagyon kedves Mrs. Garland. - mondta és átvette a dossziét.
Angie: A nevem Angelina, de ha mindenképpen a tradicionális megszólításnál szeretne maradni, kérem használja a lánykori nevemet. Casiraghy! - tettem hozzá.
Dax: Értettem Ms. Casiraghy!
Angie: Meg vannak elégedve az irodájukkal? - kérdezte.
A többiek a háttérbe húzódtak. Rob és Jerome valami miatt pukkadoztak a nevetéstől, a fiatal srác pedig kicsit durcásnak tűnt. A zöld szemű az ablak előtt állt. Megint ott volt az arcán a tegnapi ellenszenv. Úgy nézett rám, mintha ki nem állhatna. Mintha valami szörnyűséget tettem volna vele.
Dax: Minden a legnagyobb rendben van. Minden tökéletes.
Angie:Örülök. Ha mégis bármilyen probléma merülne fel, keressék meg az asszisztensemet. Ő majd intézkedik.
Jerome: Csúcs! Úgy értem... köszönjük! - helyesbített.
Angie: Zavarná önöket, ha kicsit maradnék még? Kíváncsi vagyok mit gondolnak a Teen People ötleteiről. - vetettem fel. Kicsit bizonytalannak tűntek. És furcsa mód mindannyian a zöld szeműt nézték. Ő megvonta a vállát, majd tovább bámult kifelé az ablakon. Micsoda alak!
Dax: Remek ötlet!
Angie: Ez esetben azt hiszem mindenkinek kényelmesebb lesz ha tegeződünk.
Rob: Oks! - vágta rá.
Dax: Angie, kérlek foglalj helyet. Rob, Eph, Romie - sorolta, miközben kiosztotta a mappa tartalmát. - Ez pedig a tiéd Nye!
Milyen furcsa néz. Nye. Olyan... vad hangzása van.
A csapat csendben olvasott, néha egyeztettek.
Dax: Te olvastad már? - kérdezte.
Angie: Még nem. - vallottam be. Dax felajánlotta a saját példányát.
Nye: Ez nevetséges! - vágta rá. a többiek azonnal rá figyeltek. - Hogy kérhetik hogy ilyen alacsony keretből ekkora szabású reklámot hozzunk ki. Tv, plakátok...
Dax: Ewwwmmm... ez tényleg nehéz lesz.
Angie: Szóval nem lehet megcsinálni? - kérdeztem.
Dax: De igen, de nem olyan színvonalon, mint ahogy a magazin szeretné.
Úgy csináltam mint aki komolyan gondolkozik. Valójában az agyam szinte megbénult. A hangja olyan volt akár egy áramütés. Még sohasem hallottam őt beszélni huzamosabb ideig.
Ismét ránéztem. Valahogy most más volt, valami megváltozott. Ő is rám nézett és azonnal tudtam. A szemei! A szeme színe lett más. Most csak szimplán zöld volt.
A kisugárzása viszont nem változott. Ugyanaz a vad erő áradt belőle. Ugyanolyan hideg volt és kiszámíthatatlan...

2009. december 29., kedd

13. Ez olyan vérfarkas dolog...

Nem tudom mennyi ideig rohanhattam, de már rég elhagytam a várost és természetből ítélve Vegas felé tartottam. Nem is állt szándékomba megállni, de megcsörrent a mobilom. Ránéztem a kijelzőre. Edward hívott.
Nye: Igen? - szóltam bele tétovázva.
Edward: Vegas? Bankot akarsz robbantani? - kérdezte.
Nye: Honnét tudod?
Edward: Alice. Látott téged ott, egyedül a kihalt utcán. Mi történt? Rob azt mondta hogy minden simán ment.
Nye: Ez eléggé bonyolult.
Edward: Szerintem meg fogom érteni, feltéve ha hajlandó vagy elmondani.
Jacob: Tényleg szükség van erre a drámára? - kérdezte a háttérben. Több "pszt" is felhangzott.
Nye: Nem is tudom... van valami a főnökben. Még sohasem éreztem ilyen erős... hm... nincs is rá szó...
Edward: A lány? A fiatal lány?
Nye: Igen. Angelina. Ő... még csak nem is az esetem, de úgy érzem hozzám tartozik és tudom hogy ez őrület, és ő is őrültnek tart, amiért úgy bámultam, de mintha egy mágnes lenne benne, ami magához vonz. Nem tudom kiverni a fejemből...
Jacob: Úgy tűnik a korcs megbélyegeződött. - suttoggta a háttérben.
Edward: Fogd be kutya!
Nye: Mi? Micsoda? Bélyeg-mi? - kérdeztem döbbenten.
Edward: Ez... amolyan vérfarkas dolog. Megbélyegeződés.Meséltem neked a lányomról és Jacob-ról... a kötelékről közöttük. - emlékeztetett. Megdermedtem.
Nye: Ne... az nem lehet. - zajt hallottam a háttérben.
Jacob: Ott vagy? - kérdezte. Most már tisztán hallottam.
Nye: Mit tehetek ellene? Kell lennie... egy megoldásnak...
Jacob: Sajnálom, de nincs ellenszer. Elfuthatsz, de nem fog semmi sem megváltozni. Mostantól kezdve hozzá tartozol. Ő lesz a létezésed értelme. Az egyetlen célod hogy megvédd, és boldoggá tedd. Sohasem tudsz többé mást szeretni, egyetlen nő sem érdekel majd.
Nye: Kell lennie megoldásnak... - suttogtam makacsul, mint aki nem akarta felfogni és elfogadni Jacob szavait.
Jacob: Neki természetesen van választása, de úgyis viszonozni fogja az érzéseidet. Azzá válsz majd, amire mindig is vágyott.
Nye: Nem...
Jacob: Sok szerencsét hősszerelmes... - mondta, majd ismét zajt hallottam. Úgy tűnt dulakodás volt.
Edward: Nézd, amit Jacob mondott nagyon valószínű, de nem biztos. Nem vagy vérfarkas, éppen ezért nem vonhatunk le száz százalékos következtetést sem. A legjobb lesz ha visszamész... és figyeled a jeleket. Kapcsolatban maradunk.
Nye: Rendben. - egyeztem bele megadóan.
Edward: Oh... és Alice üzeni, hogy az ablakon át... - mondta. Mintha mosolygott is volna.
Nye: Hogy? - kérdezte értetlenül.
Edward: Minden jót! - búcsúzott el. Mire válaszoltam volna, a vonal megszakadt.
Még tétováztam kicsit, majd felsóhajtottam és elindultam vissza. Körülbelül 2 óra alatt újra a cég épülete előtt voltam. Ahogy sejtettem, a kocsi nem volt ott. Nem is tudom minek jöttem ide. Ránéztem az épület üvegablakaira. A sötétben visszatükrözték a többi irodaház és a város fényeit. Néhány ablakból szűrődött csak világosság. Biztosan a biztonsági őrök. Hirtelen elakadt a lélegzetem. Tudtam hogy amire készülök elmebaj, de hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem hogy lássam őt...
Nem volt nehéz bejutni az irodába. A képességem hogy láthatatlanná tudok válni az árnyékban, persze jelentős előnyt adott nekem. Felsiettem a lépcsőn egyenesen az igazgatóság emeletére. Itt teljesen sötét volt, csak néhány áram alatt maradt elektronikai gép világított zöld és piros fénnyel. Az illat alapján könnyen megtaláltam az irodát. Villanyt sem kellett kapcsolnom, az új szuper érzékeimnek hála élesebben láttam mint bármely ember napfényben. Nem tudtam pontosan mit keresek... Egy boríték, egy számla... a kezembe akadt egy nyomtatvány. Egy adásvételi szerződés. Gyorsan átfutottam, majd megakadt a nevem a címen. Tudtam hogy merre kell keresnem. A város új csillivilli luxuslakásai voltak ott. Sztároknak és milliomosoknak.
Ezt sem hittem volna róla. Azt gondoltam egy hatalmas villában él a csivavájával valahol Beverly Hills-ban.
A címet megjegyeztem és mindent visszatettem oda ahol találtam. Kiosontam az épületből és nekivágtam az éjszakának.
Kevesebb mint 20 perc alatt odaértem a pazar lakóházhoz. Ránéztem az órámra. Elmúlt éjfél. Már biztosan alszik. A lakás száma alapján ki lehetett találni hogy melyik az ő ablaka. A felsőbb ingatlanokhoz terasz is tartozott. Gondolkozni kezdtem. A biztonsági őrön nem tudok átjutni, mert a bejárat teljesen ki van világítva. Túl kockázatos.
Elemeztem, számoltam és minden lehetőséget átgondoltam. Gondolkodóba estem vajon mennyi pókember gén van bennem. Aztán eszembe jutott Alice üzenete. Sikerülni fog.
És úgy is lett. Néhány perc múlva már a teraszon álltam. A sötétítő nem is volt elhúzva. Semmi rózsaszín és plüss? Hm... ez a lakás tényleg nagyon szép. Odamentem a teraszajtóhoz és óvatosan lenyomtam a kilincset. Nyitva volt. Ugyan ki zárná be a terasza ajtaját 30 emelet magasan?
Beléptem a lakásba. Egy pillanatra behunytam a szemem. Az illata elbódított.Vanília, eper, jázmin, rózsa... akár egy bájital...
Kicsit körülnéztem... a bútorok ízléses pasztellszínűek voltak. A nappaliban a kandalló előtt kényelmes kanapé állt sok párnával és puha takaróval. Az asztalon magazinok és könyvek sorakoztak. Lássuk mit olvas.Elfújta a szél, Shirley, Üvöltő szelek, Marketing... tyűha...
A konyhát láthatóan nem igazán használja, a szagból ítélve kínait rendelt vacsorára és a hűtőben sem sok minden volt ásványvízen és fagyin kívül.
Elgondolkodtam mi lenne ha rajtakapna amint a konyhájában kutatok. Mivel magyaráznám ki magam? Hello, csak beugrottam. Hogy hogyan? Hát szó szerint... ugyanis vérfarkas-vámpír keverék vagyok. Iszunk valamit? Nos, ennél jobb csajozós szövegem is volt már.
Amint beléptem a lakásba tudtam hogy hol van a hálószoba. Hallottam az egyenletes légzését és a szívdobbanását. Mégis halogattam hogy belépjek. Valahogy olyan perverz dolognak tűnt...
Különösen amikor az ágyával szemközti falnál álltam a sötétben és néztem ahogy alszik. A légzése kissé szabálytalan volt, és az ujjai is meg-megmozdultak. Néha a lábát is megmozdította. Álmodik. A szíve hevesebben vert és tudtam hogy rémalma van.
Hirtelen felsóhajtott, majd felébredt. Csendben volt. A szíve úgy vert mint egy kismadár repdeső szárnya. Szerettem volna a karomba venni és megnyugtatni, de tudtam hogy lehetetlen. Halálra rémülne ha kilépnék a sötétből. Láttam hogy fel fog ülni, ezért gyorsan láthatatlanná váltam. A szemei rám szegeződtek, bár nem láthatott. Volt valami az arcán, mintha érezné hogy nincs egyedül.
Egy darabig így ült, majd hátradőlt. A légzése lelassult, próbált aludni. Tudtam hogy ostobaság amit teszek de odamentem az ágya mellé. Olyan lélegzetelállítóan szép volt, ahogy ott feküdt. A beszűrődő fény megcsillant a haján. Órákig tudtam volna nézni őt.
Aztán hirtelen kinyílt a szeme. Ijedten kapkodta a levegőt. Én is megrémültem és hatalmas önuralmamba került hogy fenntartsam a láthatatlanságot. Nem lát engem, de érzi hogy itt vagyok? Halálra rémült... és mindez miattam...

2009. december 28., hétfő

12. Álom vagy valóság?



Csak ültem ott és minden elhangzott szó elmosódott mielőtt még felfoghattam volna az értelmét. Minden bizonnyal elment az eszem. Igen, kétség kívül ez tűnik a legreálisabb magyarázatnak arra hogy miért érzek ilyen vágyat egy idegen férfi iránt, akit alig néhány perce láttam először. Nem tudtam levenni a szemem róla, egyszerűen lehetetlen volt bármi mást is nézni azokon az eszméletlen szemeken kívül. Ő is engem nézett. Biztosan elmebetegnek tart, vagy eszelősnek. Dühösen nézett, mintha zavarná hogy bámulom. Sajnálom zöld szemű, de nem tudom többé irányítani az érzékeimet.
A bőre olyan volt mint a fahéj, igazat adva ezzel Sarah-nak aki szexi fahéj-nak nevezte. A haja fekete, kócosra zselézett, az arcvonásai alapján inkább félvérnek tűnt mint fehérnek. Az ajka telt volt és... na jó... ebből elég... koncentrálj... Ok...
Sikerült levennem róla szemem és elkaptam Robert dühös és féltékeny pillantását. Elszégyelltem magam. Ő mindent megtesz a cégért és meg csak hátráltatom. És a legfontosabb megbeszélés kellős közepén erotikus fantáziáim vannak a legújabb alkalmazottról.
Visszanéztem rá. Még mindig dühösnek tűnt. Vajon milyen lehet ha mosolyog? És a bőre... a keze annyira forró volt, mintha lázas lenne. Az jó, mert akkor már ketten vagyunk, bár az én lázam egészem másféle...
Dax O'Callaghan ekkor se szó se beszéd kirohant a teremből, a fekete sráccal a nyomában. Biztosan rosszul lett hogy kocsányon lógó szemekkel csorgatom a nyálam a beosztottja után. Megint elszégyelltem magam.
Az eszelős kinézetű szőke srác, azt hiszem Rob a neve, megpróbált magyarázatit adni Dax viselkedésére. Hihetőnek tűnt.
Néhány perc múlva Dax és a kajánul vigyorgó kollégája visszatértek. Ezután a zöld szemű már nem nézett rám egyszer sem. Mereven bámulta az előtte lévő papírt. Amikor Robert lezárta a megbeszélést, álmaim tárgya csak egy kurta viszlátot mormolt, majd szinte kirohant a teremből. Biztosan rosszul van tőlem. És valahogy én is magamtól...
Késő délután felhívtam az anyámat.Jobb ha túlesek rajta még vacsora előtt.
Marielle: Nahát, minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy az egyetlen lányom hajlandó szóba állni velem? - kérdezte fanyar hangon, amikor a házvezetőnő átadta a telefont neki.
Angie: Ne haragudj, anya. Rengeteg dolgom volt a cégnél. - füllentettem.
Marielle: A cég! - mondta dühösen. - Mégis mikor hagyod abba ezt a komédiát? Van fogalmad róla, hogy miket beszélnek a hátad mögött? Főleg a legutóbbi baklövésed után. Mégis hogy állhattál szóba azzal a féreggel és a gusztustalan tehén menyasszonyával? Keresztül kellett volna nézned rajtuk!
Angie: Hogy mindenki lássa mennyire érdekel a dolog?
Marielle: Nem, hogy mindenki lássa mennyire lenézed őket.
Angie: Ez te vagy anya, és nem én. - sóhajtottam.
Marielle: És mihez fogsz kezdeni az életeddel?
Angie: Még nem tudom. De a lényeg az hogy ezután én döntök felőle, és nem mások. És ha hibázok, a saját hibámért fogok megfizetni, nem pedig valaki más ostobasága miatt.
Marielle: Ezzel azt akarod mondani, hogy én tehetek a sikertelen házasságodról?
Angie: Ó, nem anya. A sikertelenségről nem te tehetsz. Te csak magáért a házasságért vagy felelős.
Marielle: Én ezt nem hallgatom tovább! Javaslom menj el egy pszichiáterhez és majd akkor hívj ha megint normális leszel! - vágta oda.
Angie: A normális alatt azt érted hogy ostoba és naiv? - kérdeztem.Válasz nem jött, csak egy kattanást hallottam.
Vettem három nagy levegőt, és behunytam a szemem. Elszámoltam tízig, majd amikor biztos voltam benne hogy nem fogok sírni, újra tárcsáztam és rendeltem magamnak kínait vacsorára.
Nem mondhatnám hogy túl jól aludtam. Talán az étellel volt valami, talán anyám idegesített fel, de a legkézenfekvőbb magyaráztak a mai találkozás tűnt a titokzatos zöld szeművel. Álmomban egy furcsa, forró zöld és kék színekben játszó vízben fuldokoltam. Nem féltem, és nem fájt semmi. Jó érzés volt. Akartam hogy eljöjjön értem a halál, egyre mélyebbre és mélyebbre akartam süllyedni. Olyan békés volt, olyan nyugodt. Szinte éreztem ahogy egy fényes zöld láng végigfut a testemen és beivódik a vénáimba. Kellemes melegség árasztott el. Egyre melegebb lett... forró... szinte lángolt... és ez már nem esett jól... éreztem hogy víz folyik le a torkomon, de mégis szomjas voltam... a testem lángokban állt... kiáltani akartam, de a mély víz elnyelte a hangomat... tudtam hogy nem halok meg... de akkor mi fog történni?
Kinyitottam a szemem. Sötét volt, akár egy hold nélküli éjszakán. Tudtam hogy csak álom volt és tudtam hogy a szobámban vagyok, de mégis megmaradt bennem egy kellemetlen érzés. Máskor is volt már rémálmom, de most amikor felébredtem nem éreztem megkönnyebbülést, mintha valami tüskékkel fúródott volna a lelkembe. Nyugodtan feküdtem az ágyamban és a lélegzetemet hallgattam. Annyira különös volt... volt valami a sötétségben... olyan mély volt, olyan végtelen. Lassan felültem az ágyban. A szemközti falat néztem, ahol a fésülködőasztalom volt.
Ostobának éreztem magam. Nem tudtam volna megmondani mi van ott. Gyerekként sohasem hittem a mumusban de azt hiszem azok a gyerekek, akik féltek tőle, pont azt érezhették mint most én. Nincs ott semmi... nincs ott semmi... és nincs több kínai és telefonálás anyámmal lefekvés előtt sem. Most valahogy nem tűnt olyan rémes ötletnek a pszichiáter...
Visszafeküdtem és behunytam a szemem. Igyekeztem lassan lélegezni. Aztán hirtelen kipattantak a szemeim. Nem, nem képzelődök. Valami van a szobámban, egyenesen az ágyam mellett... és engem néz...

2009. december 27., vasárnap

11. Végleges

Még soha életemben nem voltam annyira ideges mint most. Kiléptünk a liftből. Egy teljesen átlagos, modern irodaházban voltunk. A dolgozók laza öltözéke is arról árulkodott hogy a cég fiatalos felfogású és modern.
Megláttam Robert Antwood-ot az ügyvezető igazgatót, aki felvett minket. Nem tartottam túl nagy elmének. Szinte hihetetlen hogy nem jött rá, mekkora kamuval áll szemben. Ugyan mindannyian elolvastunk néhány könyvet a PR szakmáról, de még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna azt mondani hogy szakértők lennénk.De eztán eszembe jutottak Jasper szavai. "A cég vezérigazgatójánál nagyobb átverést el sem tudok képzelni!Csak egy elkényeztetett kislány aki először papás-mamásat játszott, majd amikor megunta, úgy döntött hogy egy céget fog vezetni. Szerintem akkor sem venné észre hogy a PR csapat nem ért a munkájához ha történetesen csimpánzokból állna!"
Robert üdvözölt minket, majd bevezetett a tárgyaló terembe. Dax ment legelöl, mivel hivatalosan ő volt a főnök.
Meghallottam a lány hangját. Egyáltalán nem az a csilingelő hang volt, amire vártam. Mélyebb, akár a bársony. Lassan én is bejutottam a terembe. A többiek mögött álltam meg, próbáltam a háttérben maradni.
Amikor megpillantottam a lányt, először meglepődtem. Nem volt szőke, és szilinkonmellű, mint amilyennek Jasper elmondása alapján elképzeltem. Barna haja volt, olyan arccal akár egy gyönyörű porcelánbaba. A szemei sötétzöldek voltak és kicsit riadtak. Nem is riadtak, inkább szomorúak. Unottak. Annyira elesettnek tűnt, mint egy kislány, akit nem vesznek komolyan. Furcsa érzés kerített a hatalmába. Mintha megszűnt volna körülöttem a világ és csak a lány létezne. Mintha egy műhold lennék és ő pedig a bolygó, ami tömegvonzásában tart. Pedig még csak nem is volt az esetem... Milyen furcsa érzés... Nem idegesítő, nem lelkesítő, csak itt van bennem.
Ekkor rám nézett. Uhhh... a francba a kontaktlencsék. Ki ment a fejemből... Láthatóan őt is összezavarta a szemeim látványa. Úgy nézett rám, mintha egy szellem lennék. És valamiért én is rá. Közben hallottam hogy Dax bemutat neki. Gépiesen a kezemet nyújtottam, amikor láttam hogy ő is ezt teszi. Az arca kicsit meglepettnek tűnt amikor hozzáértem.Valószínűleg a forró bőröm miatt. Az ő keze hűvös volt, mint általában azoknak, akik idegesek.
Angie: Örvendek! - mondta halkan.
Nye: Én szintúgy! - feleltem. És közben rájöttem hogy ideje lenne elengedni a kezét.
Furcsa lökést éreztem a mellkasomban, amikor már nem érintettem őt. Amikor el kellett engednem.
Közben leültünk a széles és hosszú, közel húsz személyes üveglapú asztalhoz. Angelina ült az asztal végén. Egyik oldalán Robert, a másikon Dax. Én ültem a legtávolabb.
Az ügyvéd csak beszélt és beszélt. Nagy részét persze nem értettem de én is úgy tettem mintha tökéletesen tisztában lennék a tényekkel és összefüggésekkel. Remélem Rob szorgalmasan jegyzetel és nem valami képregényt rajzol...
Ránéztem. Ő is engem nézett. Ez nem jó jel. Engem nem szabadna néznie. Nekem a háttérben kell maradnom, észrevétlennek kell lennem. Én vagyok a leggyengébb láncszem, a lebukási rizikó faktor legsúlyosabb eleme.Miért néz még mindig? És én miért nézem még mindig? Gyerünk, nézz másfele. Nézd Dax-et, nézd a falat, nézz akárkit, vagy akármit, de ne a lányt. Ekkor levette rólam a szemét és hirtelen mintha árnyékba léptem volna a napfény után. Nézz rám könyörgöm! Csak még egyszer. Nézz rám! És igen, megtette.
A szemében kérdéseket láttam. Bár tudnám mire gondol! Mit vett észre rajtam? Bár itt lenne Edward és elmondaná mi jár a lány fejében.
Ekkor elvonta valami a figyelmem.Dax furcsán lélegzett. Mint aki nem kap rendesen levegőt. Hirtelen felpattant, majd kirohant a teremből. Jerome, aki mellette ült azonnal utána ment.
Robert: Valami baj van? Rosszul van?
Rob: Ohhh... csak ewwwmmm... minden bizonnyal egy kis légszomj... iszik egy pohár vizet és rendben lesz. - magyarázta ki. - Folytassuk csak!
Robert: Rendben - mondta tétovázva.
Én közben hallgatóztam. Nem volt nehéz meghallani Dax-et és Jerome-ot.
Jerome: Mi ütött beléd?
Dax: Fogalmam sincs... a lány... az érzései... annyira erősen éreztem, hogy nem bírtam tovább, mintha lángba borultam volna. - lihegte.
Jerome: Feltüzeltük a csajt? - kérdezte nevetve.
Dax: Aha... ezt érezte. Lángolt... vágyakozott...
Jerome: De kiért?
Dax: Azt nem tudom.
Jerome: Heh... gondolom miattam.
Dax: Azt nem hinném ,mert még mindig ezt érzi és te nem vagy ott mellette már.
A többire már nem voltam kíváncsi. Nem ezt nem szabad, nem lehet. És különben is micsoda hiú feltételezés hogy miattam érez így. És különben sem szabad. Még csak gondolni sem szabad rá.
Eldöntöttem hogy többet nem nézek rá. Nagyon nehezen de sikerült megvalósítanom a dolgot. A tárgyalás végén szinte kirohantam a teremből. Le a tűzlépcsőn, ki az utcára, végig a városon. De az érzés utánam jött. Bennem volt... véglegesen...

2009. december 25., péntek

10. Megbabonázva




Uhhh... hétfő... Gondoltam és átfordultam a másik oldalamra. Aztán megszólalt egy hang a fejemben, ami azt mondta hogy ha már belekezdtem csináljam végig és csináljam rendesen. Kísértetiesen hasonlított apám hangjára. Nagyot sóhajtottam és kimásztam az ágyból. Forró zuhany, forró kávé és csokis fánk! Erre van szükségem! Most, azonnal!
Egy óra múlva már a kocsimban ültem és a sofőrömnek magyaráztam, hogy mik a mai teendői. Elvinni a ruhámat a tisztítóba, elmenni a ruhákért, amiket tegnap vásároltam és venni egy csokor virágot a templomba. Nem voltam vallásos, de mivel apám hívő volt úgy gondoltam hogy ennyivel tartozom az emlékének, ha már nem tudok minden héten kimenni a sírjához.
A mai napom húzós lesz. Tegnap este Robert felhívott, hogy találkozott a PR csapattal, akik felkeltették az érdeklődését. Fiatal, dinamikus csapat, pont olyanok akikre szükségünk van. Nem kérnek csillagászati összegeket és egészen biztos hogy beleillenek a cég profiljába. Ami pedig a legkecsegtetőbb volt: Azonnal munkába fognak állni. Persze ilyen érvekre nem lehetett nemet mondani és utólagosan én is jóváhagytam Robert döntését.
Végre elkezdődhet a tényleges munka. Hosszú hetek szenvedése után végre megvalósíthatjuk azt amire eddig nem volt lehetőség. A csapatom profi, fiatal, kreatív és tettre kész. Én pedig igyekszem majd kevésbé útban lenni és lehetőleg nem túl sok eszetlenséget összehordani.
Amikor kiléptem a liftből Sandra és Lonnie azonnal ott teremtek.
Lonnie: Jó hogy itt vagy Cica!Robert keresett telefonon. A PR csapat 10-re jön, addig elő kéne állnunk valami üzleti tervvel. - hadarta. - Mesés ez a ruha!!! Chanel?
Angie: Eltaláltad!Üzleti terv? Tudnom kéne hogy mi az?
Sandra: Nem, amiatt ne aggódj! Robert már dolgozik az ügyön, most beszéltem vele. A Teen People hívott, még mindig versenyben vagyunk az új reklámjukért! És az anyukád hívott... ötször. Azt üzeni azonnal hívd vissza ha beértél!
Angie: Ok... délután 3-kor érek be, ha addig újra hívna. Lonnie, felhívnád a Teen People-t? Mondd meg nekik hogy az új PR csapat várja az elképzeléseiket!
Lonnie: Repülök!
Sandra: Robert mit mondott neked az új reklámosokról? - kérdezte izgatottan, amikor becsukódott mögöttünk az irodám ajtaja.
Angie: Fiatalok és kreatívak... miért van még valami ami fontos tudnivaló?
Sandra: Naná... bár Robert ezt biztos nem vette észre!
Angie: És mi az?
Sandra: Írtó dögösek!!! - vágta rá. - Már adtam is nekik becenevet. A punk-os szőke hajú a Tarajos gőte, a kölyökképű a Bébifóka, a szőke kék szemű neve Szőkeherceg, a fekete srác a Forró csoki és a kreol bőrű pedig a Szexi Fahéj!Mit szólsz?
Angie: Azt hogy bár a munkádra koncentrálnál ilyen intenzitással! - sóhajtottam megadóan. Sandra nem változik meg soha.
Sandra: Stipi-stopi Szőkeherceg! - tette hozzá.
Angie: Na jó, akkor én most úgy fogok tenni, mintha dolgoznék, elolvasom ezeket a... mik is ezek? - kérdeztem.
Sandra: Ó, csak az új csapat szerződése. Robert küldte át hogy olvasd el és bólints rá.
Angie: Ok, elolvastam, minden rendben! - dobtam félre. - Uh, még 2 óra a megbeszélésig. Mit csináljak addig ami nem feltűnően naplopás?
Sandra: Lássuk csak... - gondolkozott... mit szólnál egy Cosmo-hoz a költségvetési mappában?
Angie: Te vagy a legjobb titkárnő a világon!
Miután megtudtam hogy a horoszkópom szerint hamarosan megismerem álmaim pasiját és hogy az aspirin leszárítja a pattanásokat, elérkezettnek láttam az időt, hogy felkészüljek a mai értekezletre. Ami részemről tulajdonképpen abból állt, hogy megigazítottam a sminkemet. 9óra 30-kor Robert bekopogott hozzám.
Robert: Zavarhatlak egy percre?
Angie: Nem zavarsz! Gyere be!
Robert: Csak szólni akartam hogy minden el van rendezve, minden elő van készítve. Az értekezleten én fogok beszélni, mint a cég ügyvédje. Neked csak annyi a dolgod, hogy egyetértően bólogatsz és köszöntöd a csapatot a cégnél. Dax O'Callaghan a vezetőjük. Legalábbis azt mondták... - tette hozzá.
Angie: Ezt hogy érted?
Robert: Nem tudom... van abban a nagydarab félvér szerű srácban valami... olyan furcsa... folyton az az érzésem hogy a háttérben ő irányít. - mondta elgondolkodva. - De lehet hogy csak a szemei zavartak meg. Azt hiszem illetlenség lett volna ha megkérdezem kontaktlencsét hord e...
Angie: Biztosan... - mondtam nem túl meggyőzően. - Mehetünk? Szeretnék belekukkantani a papírokba.
Robert: Szívesen Elmagyarázok neked mindent! - ajánlotta.
Ahogy az várható volt Robert-nek szinte minden bekezdést el kell magyaráznia. Mire Sandra szólt hogy a PR team felfelé tart az igazgatóságra, már nagyjából tudtam hogy miről is lesz szó.
Lonnie vezette be őket. Tényleg nagyon fiatalok voltak és nagyon külföldiek. Robert éppen Dax-et mutatta be, amikor az utolsó ember is belépett az ajtón. Nagyobb darab volt volt mint a többiek. Olyan izmos volt akár egy akcióhős. Csendesen, szinte hangtalan mozgott és a háttérben maradt. Amikor belenéztem a szemébe elállt a lélegzetem és azonnal tudtam hogy Robert róla beszélt.
A szeme valószínűtlenül zöld volt, és arany. Olyan akár egy ragadozóé, akár egy farkasé. Hihetetlen volt... Nem tudtam levenni róla a tekintetem. Szinte megbabonázott...

2009. december 24., csütörtök

Kellemes Ünnepeket!

Sziasztok!
Mindenkinek boldog, békés karácsonyt kívánok és kívánom hogy minden vágyatok és reményetek váljon valóra. Merjetek hinni a csodákban, mert igenis itt vannak közöttünk, csak gyakran nem is vesszük észre őket!

Sajnos az elmúlt 3-4 napom eléggé húzós volt, de ha ma este a családi banzáj után lesz még elég erőm, akkor 2 új részt rakok fel nektek! :)

2009. december 21., hétfő

9. Terv

Majdnem 2 hét telt el azóta, hogy megismertem a Cullen családot. Azért jöttem el hozzájuk hogy segítsenek kideríteni a kilétemet, az eredetemet, vagy akár úgy is mondhatnánk hogy a személyazonosságomat. Nem tudtam már hogy ki vagyok. Nem vagyok már ember, de még nem kerített teljesen hatalmába a természetfölötti sem. Megrekedtem egy neve nincs köztes állapotban, a képzelet és őrület közvetlen szomszédságában.
Carlisle és a családja nagyon kedvesek voltak. Edward-dal pedig hamar összebarátkoztunk. Bizonyos értelemben hasonlítottunk egymásra. Ő pont annyira nem akart szörnyeteg lenni mint én. Próbálta megőrizni az emberi lét és lélek pozitívumait, míg élvezte az emberfölötti előnyeit is. Nekem ez még nem sikerült. Talán sokkal könnyebb lenne, ha nevet is tudnék adni annak ami vagyok. Több mint ember, kevesebb mint vámpír, nem eléggé vérfarkas. De akkor mi?
A farkasos elmélete szerint árnyjáró. De mégis mit takar ez a baljós név? Árny... és valaki aki abban él. Az árnyak részévé válik. Ez lennék én?
Jasper-t és Carlisle egészen lázba hozta a kutatás lehetősége. Csakhogy nem volt könnyű dolguk, mert senki nem tudott semmit az árnyjárókról. Aki pedig egyáltalán hallott róluk, az sem tudott már többet mondani, mint amit eddig kiderítettünk.
Elhívtam a társaimat is, hogy ismerkedjenek meg a Cullen családdal. Carlisle ismét le volt nyűgözve. És a találkozás hatására hamarosan megfogalmazódott benne egy elmélet is.
Carlisle: Azt ugyebár tudjuk hogy a vámpíroknak és az embereknek lehetnek közös utódjaik. - kezdte. - És ezeknek a félvámpíroknak is lehetnek utódjaik. Véleményem szerint ti mindannyian a génjeitekben hordozzátok a vámpírok génjeit, mert valamely ősötök közülünk való volt. - magyarázta.
Jerome, Dax, Rob és Ephraim rám néztek. Tudtam hogy az én reakciómra várnak.
Nye: Ez egy nagyon reális feltételezés. De... miért van az, hogy Jerome és én inkább Jacob fajtájára hasonlítunk?
Carlisle: Fizikailag talán... de genetikailag te közelebb állsz hozzánk, mint a farkasokhoz. Jerome más kérdés. Úgy gondolom, hogy ő inkább vérfarkas, csak valamilyen oknál fogva nem képes átváltozni. Viszont ha a helyzet úgy kívánja az érzékei ugyanúgy átalakulnak, mint amikor Jacob és a többiek átváltoznak.
Jerome: Szóval... lehet hogy én is át tudnék változni? - kérdezte izgatottan.
Jacob: Sohasem érezted még, hogy stresszhelyzetben majd felrobbansz? Hogy majd kiugranál a bőrödből? - vágott közbe.
Jerome: De... volt rá példa. Azt sikerült lenyugtatnom magam.
Jacob: Ez furcsa. Olyan mintha... te hogy is mondjam... mintha te éppen a fordítottja lennél annak ami én vagyok. Még nekem is nehezemre esik uralkodni magamon, hogy meggátoljam az átalakulást. Pedig én már eléggé gyakorlott vagyok. Nálad pedig éppen ez ellenkezője igaz. Képtelen vagy átváltozni.
Nye: Talán ha több időt töltene veletek, akkor meglelné magában a képességet. - hoztam fel.
Jacob: Ez jó ötlet. A falka szívesen látná. És a kölyköt is. - tette hozzá Ephraim-ra célozva.
Edward: Jake, már tisztáztuk hogy Ephraim-nak semmi köze a családodhoz.
Jacob: Fogd be vérszopó! Te semmit sem tudsz a családomról. - hurrogta le Edward-ot. - A neve Ephraim Beks, ami majdnem Ephraim Black. És a nagyapám testvére Európába ment. Miért ne lehetne valami összefüggés?
Ephraim: Már mondtam hogy egyetlen ősöm sem volt indián! - mondta unott hangon.
Jacob: Biztos vagy benne? 100 százalékig biztos? - kérdezte. Ephraim elbizonytalanodott.
Ephraim: A szüleim azt mondták, hogy Beks nagyapa hajóskapitány volt.
Jacob: Akkor is kell lennie valami összefüggésnek. - mormogta.
Carlisle: Lenne még egy elméletem – mondta gyorsan hogy megelőzze az újabb vitát ami szinte minden nap kitört Ephraim őseiről. - Tudom hogy furán fog hangzani, de mi van ha Nye mégiscsak egyfajta keverék. Mi van ha az egyik őse részben vámpír volt, részben pedig vérfarkas?
Jacob: Ezt értsem úgy hogy az egyik ősöm összefeküdt egy bűzlő vérszopóval? - kérdezte ingerülten.
Carlisle: Így is fogalmazhatunk.
Jacob: És akkor Nye szülei miért nem olyanok mint ő?
Carlisle: A te apád miért nem olyan mint te? - dobta vissza a kérdést. - Miért ne történhetett meg hogy a gének öröklődtek. Úgymond lappangtak. És most felszínre törtek.
Nye: És a testvéreim?
Carlisle: Lehet hogy bennük is ott van ugyanaz a gén.
Edward: De ezek csak mind feltételezések. Semmi sem biztos. Semmi sem bizonyított.
Jasper: És nem is lesz az, amíg nem tudunk a megfelelő eszközökkel nyomozni.
Nye: Csapjunk fel oknyomozó újságírónak? Hamisítsunk sajtó igazolványt? - kérdeztem gúnyosan.
Edward: Ez nem is rossz ötlet. - kapta fel a fejét. - ha sikerülne beépülni azokba a körökbe, akkor senkinek sem tűnne fel hogy miért érdeklődtök, mi után nyomoztok.
Carlisle: Csak egy álca kellene. Egy magazin, vagy egy tévétársaság...
Jasper: Vagy egy reklámügynökség...
Jerome: És szerintetek hogy vágjunk bele?
Jasper: Majd én intézkedem! Van pár ismerősöm, akik segíthetnek. Csak egy kevésbé ismert ügynökséget kell találnunk...
Nye: És persze el kell hitetnünk velük hogy PR menedzserek vagyunk... ugye? - kérdeztem bizalmatlanul – Ezt ti sem gondoljátok komolyan.
De komolyan gondolták. És 3 nap múlva már Los Angeles-be tartottunk a hamis diplománkkal, és ajánlásainkkal. És leginkább azzal a veszéllyel hogy le fogunk bukni...

8. Bámészkodó

Amikor Natie-val beléptünk a bálterembe, szinte azonnal émelygés fogott el a melegházi virágok és különböző parfümök elegyének szagától. Gyorsan levettem egy pohár narancslét a tálcáról, amit egy frakkos pincér tartott. Natie kérdőn nézett rám, amikor ő maga a pezsgő mellett döntött.
Natie: Mi a baj?
Angie: Semmi, csak a pezsgőt akkorra tartogatom, amikor lesz szerencsém gratulálni a kedves volt férjemnek és rendkívül bájos menyasszonyának. - válaszoltam fanyarul.
Natie: Bájos? Az a tehén? - nevetett.
Angie: Jaj, Natie... hiszen terhes...
Natie: Előtte is tehén volt...
Angie: Nem vitatkozom veled. - sóhajtottam. A fejem még mindig lüktetett. - Nem megyünk ki a teraszra?
Natie: Ugye nem vagy rosszul? - kérdezte aggódva. - Sápadtnak tűnsz.
Angie: Semmi baj, csak egy kicsit fülledt a levegő.
Natie: Menjünk! - vágta rá ás vonszolni kezdett maga után.
Már túl késő volt, hogy szóljak neki, amikor megláttam Travis-t éppen velünk szemben. Emily ott állt mellette. Kereken és mosolyogva akár egy érett alma. Seszínű haját szigorú kontyban hordta és nem viselt sminket sem. Ruhája egyszerű fekete Chanel darab volt, valamelyik régi kollekcióból. Talán az anyjától kapta. A tartása borzalmas volt, és hiányzott belőle minden kecsesség.
Travis mégis büszkén állt mellette, fél karjával védelmezőn ölelte magához. Emily vett először észre. Kicsit megszeppent, majd végigmérte a halványlila Rodarte ruhámat. Az arca irigységet sugárzott. Elfordította a tekintetét, úgy tett mintha ott sem lennék. Natie várakozón nézett rám. És nem csak ő. Majdnem mindenki engem nézett. Mire várnak? Hogy jelenetet rendezek? Azt leshetik!
Travis is észrevett most már. Hidegen elmosolyodott és még szorosabban ölelte át a menyasszonya derekát.
Travis: Jó estét Angelina! - köszöntött kimérten. - Natalie! - az unokatestvérem csak egy bólintást kapott.
Natie: Nahát, micsoda kellemes meglepetés! - válaszolta epés hangon.
Angie: Jó estét! Remélem jól szórakoztok! - mondtam mosolyogva. Álarc, csak egy álarc semmi más. - Még nem volt alkalmam gratulálni! Minden jót kívánok nektek! - kerekítettem ki a mondandómat.
Travis: Ez igazán kedves tőled! Ugye szerelmem? - fordult Emily-hez. Hiretelen úgy éreztem mintha valami az oldalamba fúródott volna és nem kapnék levegőt.
Emily: De. Az! - bólintott.
Angie: További kellemes estét! - mondtam búcsúzóul, majd emelt fővel és egyenes háttal elhagytam a csatamezőt. A tömeg halkan felmorajlott, majd mindenki folytotta a társalgást.
Travis és Emily nem maradtak sokáig. Én pedig az est hátralevő részét a terem másik felében töltöttem, távol a a kínos beszélgetés helyszínétől. De a fejemben kavargó gondolatoktól valahogy nem sikerült eltávolodnom... Szereti őt... hogy szeretheti éppen őt... hogy bánhat vele így... ilyen kedvesen...
Másnap iszonyú fejfájással ébredtem. Csak azt nem értettem hogy miért, amikor egy korty alkoholt sem ittam. Nagy nehezen kivonszoltam magam a konyhába hogy megfőzzem az ihatatlan kávémat, ami végül úgyis a mosdókagylóban végzi majd.
Megcsörrent a telefon. Rápillantottam a kijelzőre. Anyám keres. Nagyot sóhajtottam. Tudtam ha most nem veszem fel, később még nagyobb hisztit kapok a nyakamba. Már éppen a telefonért nyúltam, amikor meggondoltam magam. Vártam. A rögzítő bekapcsolt, anyám pedig belekezdett a kioktatásba, hogy mégis hogy gratulálhattam Travis-nek és Emily-nek?! Miért nem néztem rajtuk keresztül? És miért gubbasztottam utána egész este az egyik sarokban?
Miután anyám indulatosan lecsapta a telefont, én villámgyorsan összekaptam magam, majd lementem a közeli kávézóba. Éppen leültem az egyik asztalhoz, amikor megcsörrent a telefonom. Sandra volt az, a titkárnőm.
Angie: Igen Sandra?
Sandra: Szia Angie! Bocs hogy zavarlak. Még aludtál?
Angie: Nem mondd csak nyugodtan.
Sandra: Csak azért szóltam, mert Robert talált egy PR csapatot, akik szerinte megfelelnének az elvárásaidnak. Elfaxolták az ajánlásaikat és nagyon jónak tűnnek. Meg szeretnéd nézni az anyagukat?
Angie: Ewwwmmm – hezitáltam. A lustaság és a kíváncsiság küzdött bennem. Végül a lustaság nyert. - Nem, hiszek Robert-nek. Hívja be őket egy interjúra. És ha úgy gondolja hogy tényleg jók, akkor tegyen nekik ajánlatot. - adtam ki az utasítást.
Sandra: Hát jó! Te vagy a főnök. Holnap bejössz?
Angie: Hát persze. És hívj ha van valami fejlemény.
Sandra: Rendben. Jó pihenést!
Angie: Kössz! Neked is!
Lehalkítottam a mobilom, majd a kávémra kezdtem koncentrálni. Még egy csokis fánk és máris jól leszek. Kinéztem az ablakon. Az egyébként szikrázó napsütés helyett ma felhős volt az ég és úgy tűnt esni is fog. A forgalmas utcán az emberek úgy rohantak, mintha egy felbolydult hangyabolyban lennének. Megakadt a szemem a túloldalon álló női alakon. Hosszú szőke haja volt és sápadt bőre. Az arcát megirigyelhette volna bármelyik topmodell is. Nem úgy tűnt hogy vár valakire, inkább csak nézelődött. Nézte az embereket. Hirtelen találkozott a tekintetünk. Gyorsan elkaptam a pillantásom és nagyot kortyoltam a kávémból. Amikor visszanéztem már nem volt ott...

2009. december 18., péntek

7. Átváltozás

Egy nap telt el azóta, hogy Nye megjelent az életünkben. 24 óra. Furcsa érzés volt, mert nem éreztem hogy idegen lenne. Még akkor sem ha azt sem lehetett tudni hogy mi ő. Carlisle nagy lelkesedéssel vetette bele magát a kutatásba. Megvizsgálta Nye vérét és kiderült hogy a DNS-e alapján valóban egyfajta keveréke a vérfarkasoknak és vámpíroknak. 27 kromoszómája van. Gyorsabb, erősebb mint mi, vagy mint Jacob és a testvérei. Képes láthatatlanná válni.
Edward-ot kissé zavarta hogy nem látja a gondolatait, csak homályos képeket arról hogy mit akar éppen tenni, mit forgat a fejében.
Egyébként csendes, visszahúzódó fiú volt. Halk szavú, kifinomult modorú. Jasper különösen jól érezte magát a közelében. Nye érzéseit ugyanis nem tudta érzékelni.
Nye: Néhány hónapja kezdődött. - kezdte a történetét. - Mindig kicsit más voltam mint a többiek, vagy a testvéreim. Gyorsan és sokat tudtam tanulni, a sportokban pedig verhetetlen voltam. Sohasem fáradtam el, sohasem veszítettem. De egyébként nem volt semmi természetfölötti az életemben. Az apám jamaicai, az anyám angol. Ipswich-ben nőttem fel, majd London-ba költöztem. - Itt kis szünetet tartott. - Aztán egy nap úgy éreztem hogy akármennyit tudnék futni. És megtettem. 200 kilométert futottam és még csak a pulzusom sem változott. Ekkor azt hittem elment az eszem. 10 méter magas falakon ugráltam, egyik tetőről a másikra. Éjszakákon át. A testem forró volt. És vártam hogy mikor halok meg vagyok térek magamhoz egy elmegyógyintézetben. De nem történt semmi ilyen. Egy hétig nem aludtam. Aztán fogtam egy kést és felvágtam az ereimet. A seb viszont pár perc alatt begyógyult. Ekkor tudtam hogy más vagyok. Valahogy... több. - mondta mosolyogva, kissé elmélázva. - Carter-t egy éjszaka ismert meg. Felfigyelt rám és hazáig követett. Rám támadt. Persze nem tudott legyőzni. Azt hittem megöltem, de... szóval tudjátok. Vámpír. - mondta nevetve, mi pedig mosolyogtunk. - Tőle tudtam meg dolgokat. Ekkor már nagyon érdekelt hogy én mégis mi vagyok. Carter bemutatott néhány ismerősének és a szálak idáig vezettek. A többit pedig tudjátok.
Carlisle: Nos... igen érdekes a történeted.
Edward: Azon gondolkodtam vannak e vajon hozzád hasonlók.
Nye: Nem tudom. Lehet. Akikkel én találkoztam mindegyikük más volt.
Bella: Mindegyik? Vannak többiek is? - kérdeztem meglepetten.
Nye: Igen, még négyen. Egy csapat mutáns vagyunk. - mondta. Emmett felkacagott mellette.
Carlisle: Róluk mit lehet tudni?
Nye: Az ő képességeik nem kifejezetten fizikaiak, kivéve Jerome-ot. Ő órákig vissza tudja tartani a lélegzetét, napokig bírja víz és élelem nélkül, az érzékszervei pedig rendkívül kifinomultak.
Jasper: Hm... - bólintott elismerően.
Nye: Rob... nos... ő képes félelmet gerjeszteni vagy éppen bizalmat ébreszteni az emberekben. Dax megérzi másik érzéseit, de nem tudja őket irányítani, mint Jasper. Ephraim pedig képes kommunikálni az állatokkal. Nem beszél velük, de megérti őket és ők is megértik őt.
Jacob: Ephraim? - kapta fel a fejét. - A neve Ephraim?

2009. december 16., szerda

6. Álarc

Tudtam hogy a ma esti is egy álarcos bál lesz. Tulajdonképpen az életem egy hatalmas, véget nem érő velencei karnevál. Akikkel találkozom sohasem az igazi arcukat mutatják, sohasem őszinték velem. Nem bánom. Én sem vagyok őszinte, én is álarcot hordok. A valódi énemet itt, ebben a világban nem méltányolnák túlságosan.
A külvilág számára én vagyok Angelina Casiraghy, az arisztokrata, az előkelő, a finom, a művelt lány. Legalábbis az voltam. Mostanában már leginkább Angelina Garland vagyok, az elvált 20 éves nő, aki a felső 100 béli pozíciója ellenére dolgozik.
Anyám legnagyobb bosszúságára. Bocs, anyukám. De én nem vagyok olyan mint te. Én nem akartam egy gazdag férfi mutatós felesége lenni, akiről halála után csak annyit mondanak majd, hogy „nos... szép volt és... hát ennyi.”
Amikor apa meghalt, olyan hirtelen, olyan felfoghatatlanul gyorsan, mindenki azt hitte hogy a cégei irányítását Travis veszi majd át, mint a férjem. Én mégsem láttam ebben a logikát. Az én örökségem, miért kellene lemondanom róla.
Persze hatalmas cirkusz kerekedett a dologból. Travis anyja őrjöngött, az anyám őrjöngött, a férjem pedig azzal fenyegetőzött hogy elhagy. Nem érdekelt. Tudtam hogy csak azért maradna velem, mert megérezte a pénz szagot. Már rég rájöttem hogy csak a pénz és a hatalom kellett neki. Sohasem szeretett. Átvert engem, ás átverte az apámat, aki nem látott át rajta azonnal, csak amikor már túl késő volt. És megszakadt a szíve hogy milyen emberhez adta hozzá az egyetlen gyermekét. Hideg, számító, önző és kegyetlen emberhez, aki ördögi lelkét egy angyal álarca mögé bújtatta. Újabb álarc...
Nem engedhettem, hogy rátegye a kezét arra, amiért apám egész életében küzdött. Első lépésként megbíztam apám legjobb barátját és ügyvédjét John Parker-t hogy képviselje az érdekeimet és kutassa fel a szövetségeseimet. A részvényesek és a vezetőség ugyanis nem volt túl segítőkész. Szerencsére minden cégnél akadtak hű emberek, akik közül kiválasztottuk a vezetőket. Én magam pedig apám reklámügynökségének vezetésébe vágtam bele.
Travis ekkor beadta a válókeresetet. Egy hónappal apám halála után. Fél évvel az esküvőnk után. A dolgok ezután álomszerűvé váltak. Nem, még mindig nem szép álmok jöttek, inkább komorak. A válás gyorsan lezajlott, szinte nem is vettem észre, csak akkor amikor az utolsó papírt is aláírtam. Vége. Szabad vagyok. Azt tehetek amit akarok.
Összepakoltam az életemet és Los Angeles-be költöztem. Eleinte a nagybátyáméknál laktam, de hamar találtam egy tágas penthouse lakást magamnak. A reklámügynökség pedig áttette székhelyét L.A.-be. A vezetőség nagy részét elküldtük, csak Lonnie-t, a személyi asszisztensemet tartottam meg, aki korábban fénymásolófiúként dolgozott. Egy hónap alatt rengeteg embert megismertem, igyekeztem beletanulni a szakmába. Persze tudtam hogy szükségem lesz egy profi csapatra, akik meg tudják szerezni a legjobb munkákat.
Annyi minden vár még rám. Annyi feladat. És a legjobb benne az hogy élvezem. Az emberek megbotránkoznak, összesúgnak mögöttem. De nem zavar. Beszéljenek csak. Travis megnősül? Na és! Én szabad vagyok. Az én világomban. Az övékben meg úgyis mindenki álarcot visel. Nekem is van néhány. És nem félek használni őket.


Natalie-val együtt mentünk a partira. Nem csak az unokahúgom volt, de a legjobb barátnőm is egyben.
Natie: És mit fogsz tenni ha összefutsz a fé... vagyis Trav-vel?
Angie: Gondolom köszönök neki és gratulálok az eljegyzéséhez. - Natie meghökkent.
Natie: Eszméletlen vagy. Hogy tudsz ilyen közömbös lenni? - kérdezte. Sóhajtottam.
Angie: A dolgok nem változnak ha sírok és toporzékol akkor sem. Legalább had viseljem az egészet méltósággal.
Natie: Talán könnyebb lenne ha volna valakid...
Angie: Egy pasi az utolsó akire szükségem van... kivéve ha marketingcápa, vagy pénzügyi tanácsadó. Arra szükségem lenne. - Natie felnevetett.
Natie: Pedig Robert Antwood igencsak oda van érted. - célozgatott az ügynökség fiatal ügyvédjére.
Angie: Robert nagyon kedves, de nem hinném hogy összeillenénk. Ő... olyan... - keresgéltem a szavakat.
Natie: Uncsi?
Angie: Úgy is mondhatjuk, bár én inkább disztingváltnak nevezném. Amire én vágyom az egészen más. - sóhajtottam.
Natie: És mire vágysz?
Angie: Valakire, aki meg meri szegni a szabályokat.
Natie: Ennyi? Semmi Brad Pitt szemei és Zac Efron mosolya? - kérdezte nevetve.
Angie: Travis óta tudom hogy a külső nem minden. - mondtam keserű mosollyal. Kinéztem a kocsi ablakán. - Itt vagyunk.
Natie: Uhhh... mennyi fotós, remélem nem fog kiesni a mellem ebből a ruhából. Apa életem végéig szobafogságra ítélne. - kuncogott.
Angie: Hát akkor gyerünk, showtime! - rákacsintottam, majd jeleztem a sofőrnek hogy kiszállunk.

2009. december 15., kedd

5.Találka

Berohantam Nessie szobájába, a többiekkel szorosan mögöttem, de már nem volt ott. Emmett azonnal utána vetette magát a nyitott ablakon, Jacob-bal és Jasper-rel együtt. Bella pedig felkapta a lányunkat és védelmezőn magához szorította.
Bella: Kicsim, jól vagy? Bántott téged?
Rosalie: Azt hiszem semmi baja...
Bella: Carlisle talán mégis meg kéne nézned... - mondta aggódó hangon.
Nessie: Jól vagyok mami. Ugye nem fogják bántani őt? - kérdezte hatalmas szemekkel.
Bella: Kicsim...
Nessie: Mama... ő a barátom. Nézd, ezt tőle kaptam. - Megmutatta a markában szorongatott szív alakú kavicsot. - Szép, ugye?
Bella: Igen... szép.
Edward: Renesmé, mit mondott neked, ki ő? - kérdeztem.
Nessie: A nevét nem mondta meg, csak hogy messziről jött és beszélni akar veletek. Nem akar bántani minket apu.
Rosalie: Ugye ez csak valami vicc?
Bella: Talán tényleg nem rossz szándékkal jött ide...
Carlisle: Szerintem meg kéne hallgatnunk őt.
Senki sem helyeselt, vagy tiltakozott. Mindannyian csendben vártunk. A többiek, éppen ekkor értek vissza a házhoz.
Emmett: Komolyan mondom ha egyszer elkapom azt az izét én darabokra tépem, aztán összerakom hogy újra darabokra téphessem. - dühöngött.
Jake: Nessie jól van? - fordult Bellához.
Bella: Igen. Azt mondja hogy a... szóval a lény a barátja. És nem akar minket bántani.
Jasper: Alice hol van?
Esmé: Nem jött velünk. A házban maradt.
Edward: Azt hiszem látomása volt. Menjünk vissza.
Alice a nappaliban ült. A szeme csukva volt, két tenyerét a fejéhez szorította.
Esmé: Jól vagy drágám?
Jasper: Láttál valamit? - kérdezte izgatottan. Mindannyian így éreztünk.
Alice: Annyira... zavaros minden. Olyan sokan leszünk. Sokan... és nem látom az arcukat.
Carlisle: Mégis mit láttál?
Alice: Hamarosan itt lesznek, nem olyanok mint mi, vagy a farkasok. Ők... mások. És a vezetőjük... vele ma fogunk találkozni. Éjfélkor a tisztáson.
Emmett: Most elkapjuk. - jelentette ki.
Edward: Senki sem kap el senkit. Ha békével jött meg kell hallgatnunk. - szóltam közbe, mivel láttam hogy Jake és Jasper is fellelkesülnek a gondolatra.
Carlisle: Edward-nak igaza van. Készüljetek. Találkozunk vele.
Rosalie otthon maradt Nessie-vel, mi pedig elindultunk a találkára.

Amikor megérkeztünk a tisztásra, a fű fölött tejfehér köd gomolygott és a tavaszi virágok illatába esőszag vegyült. Csend volt. Az erdő apró állatai hallgattak, mivel tudták hogy veszély közeleg. Csak a harmatcseppek csilingelését és a tücskök ciripelését lehetett hallani. Fűszál sem mozdult, levél sem rezdült.
A tisztás szélén álltunk. Én és Carlisle elől, mögöttünk Emmett, Jake és Jasper ugrásra készen. A lányok néhány lépésre mögöttünk maradtak. Vártunk. Pár perc elteltével Bella odajött hozzám.
Bella: Talán mégsem jön el. Alice látomásai változnak.
Alice: De eljön. - szólt hátulról.
Edward: Várunk.
Percek teltek el. És akkor... megéreztem. A rét másik oldalán volt. Éreztem hogy ott van. Vár és figyel.
Bella: Ott van? - kérdezte. Bólintottam.
Carlisle: Hát akkor... próbáljuk meg. - fordult hozzánk, majd kilépett a fák árnyékából. - A nevem Carlisle. Ők pedig a családom. Miért jöttél el hozzánk és ki vagy? - kérdezte.
Csend. Majd egy árny tűnt elő a fák rejtekéből. Lassan lépkedett felénk. Nem tétovázott, inkább ráérősen átszelte a rétet, miközben mindenkit megnézett magának. Mi is ezt tettük.
Jake: De hát ez ember... - súgta döbbenten.
Carlisle: Nem teljesen.
Nem messze tőlünk megállt. Körülbelül olyan magas volt mint én. A bőre kreol, a haja majdnem fekete, de inkább sötétbarna és hanyagul kócos. Levágott szárú farmert és trikót viselt. Első ránézésre azt mondtam volna hogy Jake törzsének tagja. De az illata egészen más volt. A szemei pedig zöldes-borostyán színben játszottak. Izmos volt akár egy atléta.
Nye: A nevem Nye. Angliából jöttem. Valaki mesélt rólatok és találkozni szerettem volna veletek. - mondta nyugodt hangon. - Elnézést a kellemetlenségért, de voltak dolgok amikre nem számítottam. - mondta és tekintetét Jake-re emelte. - Így úgy döntöttem, elővigyázatosságból felmérem a terepet.
Carlisle: Megértjük. Miért akartál találkozni velünk? - kérdezte.
Az idegen közelebb lépett és a kezét nyújtotta. Carlisle nem tétovázott és kezet rázott vele. Az arca meglepett volt.
Carlisle: Oh... hát ez... rendkívüli.
Emmett: Mi az?
Nye: Szabad? - kérdezte és Emmett-nek is kezet nyújtott, aki vállat vont és elfogadta a gesztust. De szinte azonnal elrántotta a kezét.
Emmett: Mégis mi a franc vagy te?
Nye: Azt gondoltam ti segíthettek megtalálni a választ. Ugyanis még én magam sem tudom. - felelte.
Carlisle és Emmett emlékei útján én is megértettem miért lepődtek meg. A látogató bőre kemény volt mint a miénk és forró mint a farkasoké. Olyan volt, mintha a kettő keveréke lenne... de hát az nem lehet... vagy igen?

2009. december 14., hétfő

4.Rab

Fájdalmas volt. Igen, ez a legtalálóbb kifejezés. Az egész házasságom fájdalmas volt. Mert annyira máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy elterveztem.
Az esküvő csodálatos volt és elszédített a csillogás, a vakuk villanása és a rengeteg hamis bók amit kaptam. A legtöbbet persze a férjemtől. Azt hittem hogy egy tündérmesében élek a hercegem oldalán és boldogan élünk majd, amíg a halál el nem választ.
A nászutunkon Travis mindent megtett hogy jól érezzem magam. Minden nap vásárolni vitt, új ruhákat kaptam, új ékszereket, csodás cipőket és táskákat. Esténként a legelegánsabb éttermekben vacsoráztunk, vagy a Garland-ek bartaihoz voltunk hivatalosak. Fogdásokat és piknikeket rendeztek nekünk. Operába és színházba jártunk, napközben pedig múzeumokat látogattunk.
Travis szellemes volt, kedves és nagyon jó beszélgetőpartner. Férjnek odaadó és gyengéd. Hát kell ennél több? Vágyhat ennél többre egy nő?
Nem, nem hinném. Talán csak őszinteségre és hűségre. És ezen erényeket sajnos az én férjem nem birtokolta.
Már a nászutunk vége felé feltűnt hogy mennyi figyelmet szentel a csinos lányoknak akikkel találkoztunk. De akkoriban azt hittem hogy ő mindenkivel ennyire kedves.
Két hónap múlva beköltöztünk az új házunkba és a rémálom kezdetét vette. Az anyósom, Miranda minden napomat beosztotta és minden lépésemet ellenőrizte. Csak azokat a ruhákat vehettem fel amiket ő jóvá hagyott és csak olyan emberekkel állhattam szóba, akik, ahogy ő fogalmazta: „hasznosak a családunk számára.”
És Travis-t szinte csak akkor láttam, amikor késő éjjel bezuhant mellém az ágyba. Ital és női parfüm szaga áradt belőle. Napközben dolgozott, este pedig csak a jó ég tudja kikkel volt.
Kétségbe voltam esve. Hogy történhetett ez? Miért éppen velem? Mit csinálok rosszul?
Ezt kérdeztem anyámtól is, aki rendkívüli nyugalommal csak annyit felelt: „Ne aggódj édesem, semmi olyan nem történik, amire ne lehetett volna számítani. Nem te vagy az egyetlen boldogtalan feleség a társaságban. Mindegyikünk az. Csak jól leplezzük. Álarcot hordunk. Szülj egy gyereket a férjednek, aztán keress magadnak valakit. Először a kötelesség, utána az élvezet.”
Azt hittem rosszul leszek. A saját anyám buzdít arra hogy hazudjak, és csaljam meg a férjem. És viseljem el hogy ő megcsal engem!
Ezután apámhoz fordultam. Nála kerestem menedéket. És ő azt tette amit vártam tőle. Megfenyegette Tarvis-t hogyha nem hagy fel a tisztességtelen élettel, akkor kirúgja a cégtől. Sohasem fogom elfelejteni azt az estét. Ott ültünk a nappalinkban, miközben az apám a sárga földig lehordta a férjemet. Ő csak ült és hallgatta. Majd megbánó képpel bocsánatot kért és megfogadta hogy megjavul. Apám hitt neki. Aztán otthagyott minket.
És ekkor elszabadult a pokol. Travis szajhának nevezett és megütött. Nem egyszer, nem kétszer. A többire nem emlékszem. Csak másnap tértem magamhoz a szobámban, ahová bezárt.
Napközben az anyja vigyázott rám, aztán amikor Travis részegen hazaért, otthagyott vele. Az a disznó pedig azt tehetett velem amit akart.
Négy hónappal az esküvőnk után meg akartam halni. Mindenki tudta a társaságban hogy Travis teherbe ejtette Emily Foster-t, aki egy kevésbé gazdag családból származott. És azok ketten együtt jelentek meg mindenhol. Partikon, színházban, az utcán. Míg én bezárva éltem. Miranda pedig arra kényszerített hogy hazudjak a szüleimnek. Minden rendben, boldog vagyok.
Egy nap hatalmas nagy kiabálásra ébredtem. Miranda sikoltozott, és az apám dühösen kérdezte miért nem tudok elmenni a hálaadási partira, amit tartanak? És hol vagyok egyáltalán?
Kiabálni kezdtem, és apám testőrei kiszabadítottak. Még sohasem láttam aput annyira dühösnek. Kórházba vitt, ahol az orvosok elmondták neki, hogy bántalmaztak. Rendszeresen és durván.
Akkor láttam őt utoljára. Másnap szívrohamot kapott, amikor Travis az arcába vágta hogy elválik hogy elvegye Emily-t, aki terhes.
Apám a saját halálával váltotta meg a szabadságomat.

2009. december 13., vasárnap

3. Illat

Két nap telt el azóta, hogy Emmett és Jasper veszélyes közelségbe kerültek a titokzatos átutazóval. Ezalatt a két nap alatt Edward és Carlisle szorgalmasan kutattak információk után hogy végre megtudjuk mivel állunk szemben.
Ugyanis a titokzatos lény még mindig Forks közelében volt. Tegnap este Jacob és a falka többi tagja üldözőbe vette, de elmondásuk szerint lehetetlen volt megtalálni. Még most is tisztán emlékszem minden szavára. Éppen lefektettük Nessie-t, és visszaindultunk a nagy házba amikor részletesen elmesélte hogy mi történt.
Jacob: Tudod, amikor Victoria serege ellen harcoltunk, azt gondoltam ezek után már semmin sem fogok meglepődni. Aztán jöttek az olaszok, de azon is túljutottunk. És most úgy tűnik a fajtátok még mindig tud újat mutatni. - mondta cinikusan.
Bella: A mi fajtánk? - kérdeztem döbbent felháborodással? - Honnét veszed hogy ő is közülünk való?
Jacob: Mi más lehetne?
Bella: Jó akkor hogyan magyarázod hogy az illata egyáltalán nem olyan mint a miénk? Te maga is ezt mondtad Carlisle-nak és Edward-nak. És sokkal gyorsabb mint mi. És Edward miért nem látja a gondolatait? - soroltam a megválaszolhatatlan kérdéseket.
Jacob: Nem tudom Bells. - sóhajtott. - Csak hát... mi más lehetne?
Bella: Ki tudja. Ha vámpírok és vérfarkasok léteznek, miért ne létezhetnének más természetfölötti lények is? A mumus, vagy tündérek...
Jacob: Na ez a valami egészen biztosan nem tündér... - kacagott. - Ha ott lettél volna... hát... Seth-től pár méterre ugrott be a sűrűbe, de még csak észre sem vette hogy ott van. Pedig a kölyöknek nagyon jók a fülei. De ez az átkozott ott volt mögöttünk, aztán felbukkant és rohanni kezdett. Mintha tesztelni akarná a képességeinket.
Bella: Ezt csinálta Jasperékkel is. Játszott velük.
Jacob: Nehezen találni szavakat arra ami történt. Olyan... megfoghatatlan volt. És hirtelen elvesztettük az illatát.
Bella: Szóval az ő szaga nem kellemetlen?
Jacob: Nem, egészen más mint a tiétek. Olyan... mint valami egzotikus fűszer. Nagyon erőteljes és az a furcsa benne hogy átmenet nélkül érzed. Nem közelít vagy távolodik. Hirtelen ott van az orrodban, majd eltűnik. Félelmetes.
Bella: Remélem Carlisle talált valamit!- jegyeztem meg amikor az ajtóhoz értünk.

Úgy tűnt senki sem hallott még a titokzatos lényről. Carlisle tucatnyi ismerősét hívta fel és ők is tovább kérdezősködtek, de a futott körök teljesen hiábavalónak bizonyultak. Nem hallottak róla, de még csak hasonlóról sem.
A hangulat egyre feszültebb lett és még Jasper sem tudott mit tenni ellene. A látogató pedig még mindig itt volt. Edward megérezte e jelenlétét.
Másnap Jacob új híreket hozott. A falkával történtek után Billy Black és az öregek alaposan átbeszélték a környékbeli legendákat és történeteket. Végül a szomszédos törzs egyik elöljárója mondott valami ami után Carlisle már új nyomon haladhatott. A legenda szerint az egyik ellenséges törzs elfogott harcosai egy bizonyos „árnyjárót” imádtak és neki hoztak áldozatokat. Az elfogásuk után is neki könyörögtek és a megmentésüket kérték tőle. Másnap hajnalban pedig az őröket holtan találták, a foglyoknak pedig hűlt helyik volt csak.
Leszállt az este. Nessie az elmúlt napokban szokatlanul korán akart lefeküdni. Valószínűleg ilyen hatással volt rá a feszültség, ami mindannyiunkból áradt. Amikor bevittem a szobájába, mélyet lélegeztem a levendula illatból, ami betöltötte a helységet. Így oldottuk meg hogy Jacob kellemetlen szaga ne érződjön.
Nessie: De ugye nem fogjátok őt bántani? - kérdezte amikor már éppen indultam kifelé.
Bella: Nem, szívem. Ha ő sem akar bántani minket.
Nessie: Nem fog. - mondta mosolyogva.
Carlisle és Jasper ezalatt eldöntötték, hogy el kell utazniuk hogy felkeressék a törzs megmaradt tagjait. Hátha többet megtudhatnak így. És felkeresnek egy Perui
vámpírt is, aki állítólag mindenféle legendákat és mítoszokat gyűjt.
Nagyon szerettem volna már véget vetni ennek az egésznek. Azt hittem ha vámpír leszek már senki sem árthat nekem, de úgy tűnik vannak nálunk is veszélyesebb ragadozók odakint a nagyvilágban. Gondolkozni kezdtem, miközben körülöttem élénk beszélgetés folyt. Hallottam a kert madarait, a patakcsobogást, a közelben vadászó hegyi oroszlán szuszogását és ahogy Nessie magában motyorog. Milyen furcsa, sohasem hallottam hogy magában beszélne.
Edward: Min gondolkozol?
Bella. Csak Nessie-t hallgatom. Magában beszél.
Esme: Tényleg? - kérdezte és mindenki hallgatni kezdte. Emmett kuncogott amikor meghallotta.
Aztán Edward hirtelen felugrott és egy szempillantás alatt kirohant a házból, ekkor én is meghallottam. Nessie nem magában beszélt, hanem valakivel beszélgetett.

2. A hiúság vására

Felriadtam. A bágyadt késő délutáni napsugarak árnyékokat rajzoltak a pasztellszínű tapétára, áttörve a a bonyolult mintázatú sötétítőn. Fél 6 múlt. Kimásztam az ágyból és a fürdőszobába indultam. A tükörben egy rémült tekintet szegeződött rám. Az álom még mindig hatása alatt tartott. A hajam összekócolódott, a homlokom pedig verítékcseppektől csillogott. Beálltam a zuhany alá hogy magamhoz térjek. A hajamat is megmostam. A fodrász úgyis megtenné. Negyed óra múlva már kevés konyhai tapasztalatomat kihasználva kávét főztem. A fodrász és a manikűrös mindjárt itt lesz. A sminkes érkezéséig még van fél óra. A ruhám a gardróbomban volt egy védőzsákban. Milyen kár hogy szívekhez nem árulnak ilyet. Az enyémnek nem ártott volna egy mielőtt hozzámegyek Travis-hez. A gondolattól keserű ízt éreztem a számban. Csengettek. Ideje készülődni.
Mióta Los Angeles-ben éltem, szinte minden héten akadt egy fogadás vagy parti, amire meghívtak. Ma este a Vanity Fair tavaszköszöntő estélyére voltam hivatalos. Csupa gazdag és híres ember akik mind azon versenyeznek hogy ki viseli a legdrágább ruhát, kin van a legértékesebb ékszer és ki fog másnap a legtöbb újságban szerepelni. Szívesen lemondtam volna az egészről.
Miközben a hajamat és a körmeimet csinálták megtudtam hogy Travis is ott lesz a ma esti partin. Természetesen Emily-vel. Hát persze. Ki mással? Mégis hogy volt képes eljegyezni őt alig két hónappal a válásunk után? Szegény apa, talán jobb is hogy ezt nem kell látnia.
Felsóhajtottam. Még szerencse hogy anya nem lesz ott, a legutóbbi plasztikai műtétje után még legalább egy hónapig lábadozik. Hivatalosan Monaco-ban van apa családjánál. Az már egy más dolog hogy a válásom óta és apa temetése óta nem is jelentkeztek. Gondolom kellemetlen nekik hogy elváltam.
Ha Natalie nincs, akkor mindenhová egyedül kellene mennem. Ő az unokatestvérem. Anyám öccsének a húga. Jobban szeretem mint a bátyámat Greg-et, aki anyám első házasságából született és az apjával maradt amikor a szüleim összeházasodtak.
Anyám 25 éves volt akkor, apám 40. Azt hiszem nyilvánvaló hogy miért ment hozzá. Egy évvel később születtem meg én. Angelina Casiraghy a monacói herceg unokatestvérének lánya.

2009. december 12., szombat

1. Hívatlan vendég

Egy nyugalmas áprilisi nap volt. Tegnap egész éjjel zuhogott az eső és ma reggel amikor kinéztem az ablakon gyémántokkal volt tele a világ.Apró harmatcseppekkel amelyek meg-megcsillantak a fűszálokon és a bokrok levelein.
Hallottam ahogyan Bella a szomszéd szobában Renesmee-vel nevetgél, miközben a többiek a nagy házban arról beszéltek, hogy a hétvégén el kellene látogatni Denaliba. Emmett és Jasper vadászni indultak, tegnap este Charlie említette nekik, hogy a vadászok egy különösen hatalmas medvét láttak a Kecskeszikla közelében.
Rosalie unottan kapcsolgatott a csatornák között, mellette Alice és Carlisle az utazás további részleteit tárgyalta. Esme eközben a konyhában dúdolt miközben reggelit készített Nessie-nek aki az utóbbi időben előnyben részesítette az emberi táplálékot, minden bizonnyal Charlie és Jacob befolyása miatt.
Nessie:Nézd apu!A mama megengedte hogy felvegyem a nyakláncot, amit tőled kapott!- viharzott be szobába, és büszkén mutatta a szerzeményét.
Edward:Látod, mondtam hogy előbb-utóbb meg fogod győzni!
Nessie:Alice is ezt mondta!
Bella:Talán éppen ezért engedtem meg. Előny ha a családban van egy jövendőmondó.- mondta mosolyogva.
Edward:Indulhatunk?
Bella:Igen... Nessie azt hiszem a nagyi a kedvencedet készítette.
Nessie:Akkor siessünk!Farkas éhes vagyok!- kiáltotta és már szaladt is. Bellával sokatmondóan egymásra pilantottunk.
Délután megérkezett Jacob is, aki elhozta a gyermekkori hintalovát Nessie-nek. Billy lefestette így szinte teljesen újnak tűnt.
Miközben ők ketten a kertben játszottak, Bellával és a többiekkel a nappaliban ülve beszélgettünk.
Alice:Kíváncsi vagyok, hogy mikor váltják fel a hintalovakat és plüssmackókat a vörös rózsa csokrok? - jegyezte meg nevetve.
Bella:Tényleg? - húzta fel a szemöldökét. -Akkor miért nem árulod el?
Alice: Mert még nem látom.
Carlisle: Ne aggódj Bella, még van pár évünk addig. Nessie napról napra kevesebbet változik.
Bella: Tudom. - sóhajtott.
Esme: Gondolkodtatok már rajta, hogy miként oldjuk majd meg az oktatását? - érdeklődött.
Edward:Nos, az nyilvánvaló hogy iskoláról szó sem lehet. Bár Bella szeretné ha minél több emberi élményt szerezne.
Bella: Már amennyire ez lehetséges ha a családod vámpír, a jövedőbelid pedig vérfarkas. - jegyezte meg csípősen. Erre mindenki kuncogni kezdett.
Edward: Végül is arra jutottunk, hogy Nessie-nek Nálad jobb tanárt nem találhatnánk. - mosolyogtam Esme-re. - Persze csak ha vállalod.
Esme: Hát persze! - válaszolta boldogan. - Örömmel.
Alice: De ugye majd én is... - kezdte de hirtelen elhallgatott és már egészen máshol jártak a gondolatai.
Mindannyian feszülten figyeltük.
Rosalie:Alice? - kérdezte tétován. - Mit láttál?
Ekkor már Jacob és Nessie is megjelentek.
Jacob: Újabb látomás? - kérdezte tőlem halkan.
Bólintottam. Alice lassan elkezdte csóválni a fejét, mintha valamit nem értene. Majd hirtelen felpattant a kanapéról.
Carlisle: Mi történt?
Jacob: Alice, szólalj már meg! - kérte egyre idegesebben. - Ugye nem Őket láttad?
A hangsúlyból azonnal tudtam hogy a Volturi-re céloz. Jacob még mindig rettegett hogy visszajönnek és bántani akarják Nessie-t.
Alice:Nem... nem. Én... ezt nem értem. - mondta halkan, majd újra leült.
Ekkor megláttam a fejében a képet. Jasper és Emmett a tisztáson egymásnak háttal szemlélik az erdőt és vicsorognak. Valami... vagy valaki figyeli őket.
Edward: Egy átutazó?
Alice: Nem. Egy látogató.
Esme: Ismerjük talán?
Alice:Nem. Ő... nem vámpír. - nézett ránk kétkedő hangon. - Ő valami más.
Csendben vártunk, miközben én a többiek gondolatait figyeltem. Kétkedés, kíváncsiság, félelem és értetlenség. Mi vagy ki lehet az?És miért jött ide?
Eltelt egy óra, amikor felfigyeltem Jasper és Emmett gondolataira. De mintha nem is ők lettek volna. Jasper dühös volt és meg sem próbált lecsillapodni. Dühös, döbbent és gyanakvó, míg Emmett rémült volt és zaklatott. A fejükben kavargó képek láttán én is hasonlóan kezdtem érezni.
Alice: Láttátok? - kérdezte amint beléptek a szobába.
Emmett: És te? Láttad? Mégis mi ez? - kérdezte idegesen.
Jasper ekkor már nem bírta elviselni a helységet uraló feszültséget és lassan mindenkit lenyugtatott.
Carlise: Mi történt pontosan? - nézett Jasper-re.
Jasper: Emmett és én már éppen hazafelé indultunk, amikor furcsa érzésem támadt, mintha figyelnének. Megálltunk. És akkor megéreztem azt a szagot.
Emmett: Nem a mi fajtánk volt, de nem is a tiétek. - nézett Jacob-ra.
Jacob: Akkor?
Az illatt emléke még ott volt Jasper gonolataiban és én sem találtam ismerősnek.
Jasper:Még sohasem éreztem ilyen illatot. Erős és nyilvánvaló, és esze ágában sem volt leplezni. Figyelt minket. És mi nem láttuk, pedig mozgott, mert az illata mindig másfelől jött. Éreztem hogy közel van, nagyon közel.
Emmett: De nem láttuk. Nem hallottuk. Elkezdtük keresni, de nem hagyott nyomot. Bejártuk a környéket, hátha elkaphatjuk, de lehetetlen volt.
Jasper: Aztán hirtelen ott volt a hátunk mögött. Világosan éreztem hogy ott van. Nyugodt volt és fölényes. Játszott velünk.
Rosalie: Nem láttátok, nem hallottátok?
Jasper: Nem. Carlise, te hallottál már ilyenről?
Carlise:Nem, még soha. - ismerte be.
Bella: Akkor ez valami új?Valaki aki más mint mi?
Esme: De ha nem támadott meg titeket akkor lehet hogy nem rossz szándékkal jött, lehet hogy csak kíváncsi volt... - próbált megnyugtatni mindenkit.
Emmett: Olyan volt mintha tesztelni akarna minket?Hogy meglátjuk e... hogy halljuk e. - mondta dühösen. - Könnyű szerrel megtámadhatott volna.
Jasper: Kettőnkkel nehezen bánt volna el.
Emmett: Ha a kezem közé kaparintom...
Jacob:Azt hiszem erről a falkának is tudnia kell. - jegyezte meg.
Carlisle: Igen. Jobb ha szólsz nekik és az öregeknek is. Lehet hogy ők már hallottak róla. A legendáitokból.
Bella: Most is itt van?
Ekkor mindannyian figyelni kezdtünk, az erdő zajaira, a szélre, a patak csobogására. És ekkor... valamit hallottam. Nem gondolatok voltak, valami egészen más. Hallottam a a szándékait. Beszélni akar velünk. Kérdései vannak. Aztán a többiek gondolatai közül hirtelen felfigyeltem Rosalie-ra. „Elegem van. Mióta Bella felbukkant egyfolytában veszélyben van az életünk. Én már nem akarom ezt. Rábeszélem Emmett-et hogy menjünk el innét.”
Találkozott a tekintetünk. És ekkor tudtam hogy nem csupán egy újabb dühkitörésről van szó. Rosalie el akar menni.

Epilógus

...Talán mert mindig az elveszett ügy volt a gyengém, olyasvalamiért küzdeni, ami meghaladja az erőmet. Nem tehetek róla. Ez vagyok én. Persze tudtam hogy nem győzhetek, de akkor is próbáltam, akartam, kellett. Mindkettő. A tűz és jég. Tisztában voltam vele hogy egyszer valamelyik, vagy éppen mindegyik a vesztemet okozza majd. Nem érdekel... inkább haljak meg általa, mint éljek nélküle...