BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. április 28., szerda

19. Szembesítés

A levegő megtelt elektromossággal és a szél eső illatát hozta magával a hegyek felől. A nap eltűnt, mintha többé elő sem akarna bukkanni. Tökéletes idő volt. Legalábbis egy vámpír számára.
Boldog izgalommal mentem Angelina elé az irodához. Mint egy kisgyerek, amikor tudja hogy ajándékot fog kapni. Nekem ő az volt. A legszebb ajándék, amit feltétel nélkül megkaptam, habár nem érdemeltem meg. De valahol hiba csúszott a rendszerbe, valamit elszámoltak, elnéztek. És most ő az enyém. Beleremegtem a boldogságba.
Lassítottam és bekanyarodtam a parkolóba, ami még meglehetősen zsúfolt volt. Néhány éppen ekkor indultak haza, próbáltam egy kevésbé feltűnő helyre állni. Tudtam, hogy Angie bármelyik percben megjelenik, ezért le sem szálltam a motorról, csak a lábammal támasztottam ki, remélve hogy ez nem szúr szemet senkinek, habár egy ember számára ez minden bizonnyal megterhelő lett volna.
Hirtelen furcsa érzésem lett, a fajtámra jellemző hatodik érzék, amikor pontosan tudjuk, hogy figyelnek. A parkoló másik felén egy hatalmas sötét dzsipnek támaszkodva két férfi állt. Az egyikük sötét bőrű volt és feltűnően robusztus testfelépítésű. A másik alacsony, eléggé sápadt és kicsit nyugtalan. Lehúztam a sisakom plexijét és a felerősödött szél ismerős illatot hozott magával. Tudtam hogy kik ők. Az alakváltó és a vámpír haverja. Az első pánikhullám után rájöttem, hogy ők nem érzik a szagomat. Mégis szerettem volna minél előbb eltűnni, így megkönnyebbültem, amikor feltűnt Angie. Dax kísérte, akivel a minap már volt szerencsém összefutni. Magamban sürgettem Angie-t és reménykedtem benne, hogy nem bukunk le. Aztán valami felmordult bennem. Mégis ki ez a három alak, hogy félelemben tartson engem?
Ahogy Angie közelebb ért levettem a sisakomat és rámosolyogtam. Hallottam ahogy a szíve hevesebben kezd verni. Odapillantottam a három furcsa alak felé és láttam a vámpír fiú arcán, hogy küzd a gyanakvásával.
Angie odatipegett hozzám és a karomba vetette magát.
Angie: Hiányoztál! - súgta és megcsókolt. Én rámosolyogtam, de a szemem továbbra is a fürkésző vámpír arcát kutatta.
Aztán mintha felismerés suhant volna át rajta és hallottam, hogy mit kérdez a társától. Lefagyott az arcomról a mosoly és éreztem, ahogy Angelina szíve vad zakatolásba kezd, amikor rájött, hogy mi történik. Ebben a pillanatban a szél megfordult és tudtam hogy lebuktunk. A nagydarab fekete fickó mintha felénk akart volna rontani, de a társa visszatartotta. Közben a harmadik is kiszállt és kérdezgetni kezdte a többieket. Végül ő is rájött a titokra és ekkor tudtam hogy itt az ideje annak hogy angolosan távozzunk. Dühös pillantást lövelltem feléjük és Angie kezébe nyomtam a sisakot. Ő görcsösen, reszkető kezekkel becsatolta és felpattant mellém. Én pedig beletapostam a gázba, mit sem törődve a sebességkorlátozással.
Hozzánk indultam, mert sejtettem hogy a három fickó elsőként Angie lakásánál keresne minket. Próbáltam a lehető legrövidebb utat választani. Angie közben idegesen hátra-hátra pillantott és a szíve majd kiugrott a helyéről.
A lakásunk elé érve David már a bejáratnál járkált idegesen, valószínűleg látta hogy mi fog történni.
Adam: Követtek? - kérdeztem azonnal.
David: Nem. Én csak annyit láttam, hogy te és Angelina feldúltan megérkeztek. De mi történt? Mi a baj? - faggatott.
Angie: Rob-ék tudnak mindent. - válaszolt.
David: A született vámpír és a sleppje? - kérdezte.
Adam: David, nem látod őket idejönni? - kérdeztem idegesen.
David behunyta a szemét és nagy levegőt vett. Pár pillanat múlva megrázta a fejét.
Angie: Mi lesz most? - kérdezte hisztérikus hangon. - Mit csináljunk?
Adam: Menjünk be. - sürgettem, mert közben rákezdett az eső.
Az időjárás mellénk állt, mert az eső miatt a szagomat sem tudnák követni. A nappaliban ültünk hárman és hallgattunk. Ekkor megcsörrent Angie mobilja. Ő várakozva nézett rám én pedig sóhajtottam.
Adam: Vedd fel.
Angie: Haló? - szólt bele remegő hangon.
Rob: Hol vagy? - hallottam egy ideges hangot.
Angie: Rob... én...
Rob: Tudsz beszélni? Figyelj... el kell mondanod hol vagy és mi elmegyünk érted. Angie, hallasz?
Angie: Rob... nem akarom hogy értem jöjjetek. Ez az egész... csak rám tartozik. - felelte.
Rob: Veszélyben vagy. Tehát a mi dolgunk is! - kiáltotta. - Meg kell mondanod hol vagy.
Angie: Nem!
Rob: Kérlek, Angie... mi csak jót akarunk. A barátaid vagyunk és féltünk. Ígérem, hogy a szándékaink békések és senkinek sem esik baja. Csak mond meg hol vagy és mi elmegyünk érted. - mondta.
Adam: Neked kell döntened. - súgtam, amikor szerelmem kérdőn rám nézett.
Angie: Nem, Rob. - felelte pár pillanat múlva és én megkönnyebbültem. - Ez az én dolgom. És Adam mellett teljesen biztonságban vagyok, nincs szükség rá hogy ti is belekeveredjetek. Vagy bárki más... - tette hozzá és hirtelen ismét elfogott a gyanakvás.
Rob: Ha nem mondod meg hol vagy... akkor sajnos szólnunk kell neki is. - felelte. - És tudod hogy ha ő is itt lesz, akkor nem garantálhatjuk a barátod életét.
Angie: Ne! - felugrott. Én is felpattantam. - Ne, azt nem! Ne mondjátok el neki! Kérlek, Rob! - kiáltotta kétségbeesetten.
Adam: Ebből elég legyen! - kikaptam Angie kezéből a telefont. - Mit akartok? - szóltam bele.
Rob: Oh... hát először is. Add át őt nekünk. És tűnj el a közeléből. - sorolta.
Adam: Ezt el is felejtheted. Angie hozzám tartozik. - mondtam jeges hangon. A vonal túlsó felén elégedetlen morgás hallatszott.
Rob: Nekünk az a feladatunk hogy megvédjük őt.
Adam: Tőlem nem kell megvédeni.
Rob: Ezt had döntsük el mi.
Adam: Teljesen feleslegesen futjátok a köröket. Ha kell elviszem Angie-t innét és ti sohasem találtok ránk.
Rob: Ebben ne legyél olyan biztos! - sziszegte. - Ha Angie ma este 8-kor nem lesz a saját lakása előtt kezdheted megszervezni a temetésedet.
A vonal megszakadt én pedig legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefont. Ránéztem David-re, aki gondterhelten bámult maga elé. Angie mellettem állt és arca sápadt volt, a szemei üresek. Magamhoz öleltem, ő pedig az arcát a mellkasomba fúrta.
Adam: Kicsim... ezt most neked kell eldöntened. - súgtam. - Mit tegyünk?
Angie: Nem, nem mondhatják el neki... ha idejön... - kiáltotta izgatottan.
Adam: De... ki? - faggattam. Ő rám meredt.
Angie: Nem beszélhetek róla. - súgta és elfordult. - Valami mást kell kitalálnunk. Meg kell őket győznöm valahogy.
David: Bocsánat, hogy közbeszólok, de annak a Rob-nak a hangján úgy tűnt, hogy ő sem szeretné túlzottan, ha az a... valaki idejönne és megtudná a... dolgokat. - elmélkedett. - Miért?
Angie: Ők is félnek tőle és... - kezdte, de David közbevágott.
David: Ez az! Ezt kell kihasználni! - csapott a tenyerébe az öklével.
Adam: Igaza van. - vágtam rá. - Ki kell találnunk valamit. Ha félnek attól a... szóval tőle. - folytattam, Angie sápadt arcát látva. - Akkor biztosan próbálják elkerülni hogy ide kelljen hívni és minden ezt kizáró megoldásra vevők. Olyan alkut kell ajánlani nekik, am nekünk is megfelel és nekik is.
Angie: Mire gondolsz?
Adam: Még van pár óránk 8-ig. Addig kitalálunk valamit.

Jerome dühöngve járkált a nappaliba, belerúgva minden szembejövő tárgyba, legyen az párna, kanapé vagy asztal. Dax és Leah csendben meghúzták magukat. Én az ablaknál álltam, és a gondolataim megállás nélkül cikáztak. Néha feleltem valamit a többiek kérdéseire.
Jerome: Hogy történhetett ez? - kérdezte vagy századszorra. - Felfogtátok mekkora szarban vagyunk? Már az is csoda hogy az Ephraim ügyet megúsztuk és az volt az utolsó húzásunk Nye-nál. Ha megtudja hogy Angie egy vámpírral kavar akkor nekünk annyi!
Dax: De honnét sejthettük volna!
Jerome: Hát éppen ez az! Az első jelnél lépnünk kellett volna!
Rob: Ha jól emlékszem éppen te voltál az, aki ellenezte a kémkedést! - emlékeztettem.
Jerome: Jó ok. Igen, így volt. De ti? Ti éreztétek hogy valami nem stimmel.
Dax: Senki sem gondoltam volna hogy... - elhallgatott. - Nem fér a fejembe Angie miért tette ezt! Hol ismerte meg azt a vámpírt? És... miért?
Leah: Talán így akar bosszút állni Nye-jon. - találgatta.
Rob: Kizárt. - ráztam meg a fejem. - Szereti azt az átkozottat. Szinte isteníti.
Jerome: Hát ez igazán aranyos! - csapta össze hatalmas tenyereit. - Küldjünk nekik ajándékkosarat netán?
Dax: Jerome csillapodj! Ha szétrombolod a lakást, azzal nem jutunk előrébb. Bízzunk benne, hogy Angie kellőképpen tart Nye-tól ahhoz, hogy 8-kor engedelmesen megjelenjen.
Rob: Nem fog! - ráztam meg a fejem. - Az a vámpír nem adja át őt nekünk csak úgy.

Bekövetkezett az amitől leginkább féltem. Most, ezek után Nye-nak minden oka megvan rá, hogy visszajöjjön. Lassan, a napok múlásával és az Adam iránti szerelmem lángolásával egyidejűleg Nye vált az összes eddigi félelmem és fóbiám kivetülésévé. Olyan volt nekem mint egy démon aki bármikor előbújhat a pokol bugyraiból, hogy tönkretegye a nehezen megszerzett és oly törékeny boldogságomat. Az eszem azt súgta, hogy Nye nem gonosz, nem bántana, nem okozna fájdalmat. De a szívem, és egy figyelmeztető hang kétségbeesetten kiáltozott: menekülj, amíg nem késő.
Mi történhet? Mi lehet a legrosszabb? A tekintetem Adam tökéletes, szépséges arcára tévedt, ahogy aggódó szemekkel nézett rám. A legrosszabb az lenne ha elveszíteném. Ha nem láthatnám többé.
Ez a lehetőség olyan fájdalommal árasztotta el a testemet, hogy azt hittem menten összeroppan az összes csontom és darabokra hullok. Nye nem jöhet vissza.
Angie: Döntöttem! - mondtam halkan és meglepett hogy a hangom mennyire nyugodtan cseng.
Adam: Mit tegyünk hát? - kérdezte kedvesen.
Angie: Beszélnünk kell Robékkal. Meg kell őket győznünk arról, hogy te nem ártasz nekem. Rob és Dax képesek megérezni ha valaki gonosz, ártó szándékú... tudniuk kell hogy te nem... - elhallgattam.
Adam: Úgy gondolod hogy meg fognak minket hallgatni? - kérdezte aggódva.
David: Veletek megyek. Kettő a kettő ellen. - jelentette ki.
Angie: Nem, David. - ellenkeztem. - Maradj ki ebből.
Adam: Kicsim, gondold át. Ha az erőviszonyok kiegyenlítettek ők is meggondolják, hogy támadjanak e. - győzködött. - Persze mi mindent meg fogunk tenni, hogy ne kerüljön sor harcra, és David-del az oldalunkon hatalmas előnyünk van. Ha úgy látja hogy harc lesz, még mindig perceink vannak a menekülésre.
Angie: Nem is tudom... - rágódtam. - És akkor mi lesz? Egész életemben bujkálnom kell? - kérdeztem kétségbeesetten.
Adam: Megtaláljuk majd a megoldást! - súgta és hűvös ajkait a homlokomhoz érintette, miközben karjai védelmezően körém zárultak.
Nyolc óra előtt 10 perccel Adam, David és én a házam előtti parkolóban ültünk David kocsijában. Próbáltam higgadt maradni, de éreztem ahogy a pánik egyre nagyobb hullámokkal tör rám. Most nem veszíthetem el a fejem. Most nem. Túl sok múlik ezen a találkozáson. Az egész életem.
Hamarosan fényszóró világította meg a félhomályba burkolózó parkolót. Idegesen mocorogni kezdtem és láttam ahogy Adam és David egymásra néztek, úgy ahogy olyan emberek teszik, aki egyetlen rezdülésből ismerik a másik gondolatát.
A sötét jeep-ből 4 alak szállt ki. Felnyögtem. Ennyit a kiegyenlített erőviszonyokról.
David: Ki az a nő? - kérdezte.- Nem láttam, hogy ő is jönne.
Angie: Ő Leah. Egy vérfarkas. - feleltem.
Adam: Ez mindent megmagyaráz. - súgta.
David: Akkor most vagy soha! - szólt, majd kinyitotta az ajtót. Adam villámgyorsan kipattant és engem is kisegített.
Védelmezőn maga mögött tartott, és David is mellettünk volt, ha szükség lenne rá. Percekig csak bámultunk rájuk és ők is ránk.
Rob: Nem harcolni jöttünk. - szólalt meg.
Jerome: De ha nincs más megoldás, akkor elmegyünk a végsőkig is. - tette hozzá.
Adam: Mi sem akarjuk hogy bárkinek baja essen. - helyeselt.
Dax: Tudom hogy beszélni szeretnétek velünk. Én a magam részéről hajlandó vagyok meghallgatni a mondandótokat. - jelentette ki és a többiek felé fordult.
Leah: Én nem. - szólalt meg és hidegen nézett rám.
Jerome: Hát én sem. Angie velünk jön és a téma le van zárva. Rob?
Kétségbeesetten néztem Robra. Ő olyan képet vágott, mint aki pontosan tisztában van vele, hogy életek múlnak a döntésén.
Rob: Had beszéljen. - felelte csendesen. Jerome halkan káromkodott egyet.
Angie: Először is azt hiszem jogom van hozzá hogy én is szóljak! - kezdtem bele és amennyire Adam megengedte előre léptem. - Gondoljatok bele. Adam és én már több mint egy hónapja együtt vagyunk a hajam szála sem görbült mellette. Mi több... boldog vagyok!
Leah felhorkant. Én dühösen néztem rá.
Angie: Ha elválasztotok Adam-től akkor senkinek sem lesz jobb.
Jerome: Lina! Ő egy vámpír! És veszélyes! - kiáltotta.
Adam: Sohasem bántanám. - ellenkezett.
Rob: Kérlek, azt hiszem mint fajtád béli nyugodtan mondhatom hogy ennek az ígéretnek semmi alapja sincs. - ellenkezett. - Elég egy rossz mozdulat, vagy ha megvágja magát és te azon nyomban megölöd!
Adam: Nem!
Angie: Adam-et nem vonzza a vérem. - szólaltam meg. A másik négy kérdőn nézett rám. - Azt hiszem ezért is lehetséges hogy ő és én... - sóhajtottam. - Az első perctől kezdve immúnis a vérem illatára.
Dax: Whao! - mondta döbbenten.
Jerome: És a többi vámpír, akivel lógtok! - intett a fejével David felé.
Adam: Nem engedném hogy baja essen.
Leah: Nem is fog mert velünk jön. - sziszegte.
Angie: Leah, kérlek! Te mit tettél volna, ha a törzsed el akar választani Rob-tól? - kérdeztem könyörgő hangon. Leah nem felelt.
Rob: De ha Nye megtudja... - sóhajtott. Éreztem hogy Adam azonnal felém fordul a név hallatán.
Angie: Akkor ti is bajba kerültök. - vágtam rá. - És ezt gondolom nem akarjátok.
Jerome: Ez igaz! - ismerte be.
Angie: Mi oka lenne visszajönni, ha azt hiszi hogy minden rendben van?
A kérdésem nyomán izgatott mozgolódás és suttogás támadt az ellenzék köreiben. David halkan a fülembe suttogott.
David: Győztünk.
Felsóhajtottam és Adam bátorítóan rám mosolygott.
Rob: Hát jó. Egyelőre nem szólunk Nye-nak. De előre szólok, ha Angie a veszélynek akár egy mérföldes körzetébe is kerül, akkor a megállapodásnak lőttek. - mondta komoly hangon.
Adam: Ez nem fog bekövetkezni.
Dax: De ha Nye mégis visszajönne akkor hatalmas nagy bajban vagytok. - figyelmeztetett.
Angie: Ez már a mi problémánk. És ne fessük az ördögöt a falra. - feleltem. Rob arcán mosoly suhant át.

2010. április 21., szerda

18. Meglepetés




Este, amikor hazaértem az irodából, Jerome és Leah már javában vacsoráztak, Rob pedig a nappaliban meredt a tévére. Valami akciófilmet nézett. Egyenesen a szobámba mentem és átöltöztem. Visszatérve a többiekhez, Rob azonnal kérdések sokaságát szegezte nekem.
Rob: Mi történt? Érzem hogy össze vagy zavarodva. Mi zaklatott fel ennyire?
Dax: Mindjárt elmondom, csak had egyek valamit, jó? - hárítottam.
Leah rögvest szedett nekem a sajtos makaróniból egy jó nagy tállal. Én hálásan mosolyogtam rá. Jerome és Rob türelmetlenül várták hogy színt valljak.
Dax: Ma bejött az irodába Angie pasija.
Jerome: És milyen a fickó? - kérdezte izgatottan.
Dax: Furcsa. - feleltem az igazsághoz híven.
Rob: Igen, azt mindjárt gondoltuk Angie ízlését ismerve. - mondta türelmetlenül. Leah és Jerome kuncogtak és én is elmosolyodtam. - Láttad őket együtt? Hogy viselkedtek?
Dax: Hát... - tétováztam, próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat. - Eléggé intenzív a kapcsolatuk, ahogy elnéztem. Látszik hogy odavannak egymásért.
Jerome: Látjátok, nincs itt semmi probléma! - csapta össze hatalmas tenyerét. - A csaj csak fülig szerelmes.
Rob: Dax, miért vagy ennyire zaklatott? - kérdezte ügyet sem vetve Jerome-ra.
Dax: Nem is tudom. Volt abban az emberben valami hátborzongató. Ahogy nézett, ahogy mozgott... - csóváltam a fejem. - Az a legrosszabb hogy a válasz a nyelvem hegyén van, de mégsem tudok nevet adni neki...
Rob: Talán lesz még alkalmunk máskor is szemügyre venni a pasast.
Leah: Miért nem mentek el Angelina lakásához? Előbb vagy utóbb fel kell ott bukkannia. - ajánlotta.
Dax: Ez annyira szánalmas! - kiáltottam és az arcom a tenyerembe temettem. - Hagyjuk már békén szerencsétlent, had élje az életét ahogy neki tetszik. - fakadtam ki.
A többiek vegyes érzelmekkel fogadták az ötletemet. Rob elszántan kitartott a megfigyelés terve mellett,Leah elszántan kitartott Rob mellett,Jerome pedig már unta az egészet, Kettő a kettő ellen...

A következő nap félelemmel mentem be az irodába és amikor megpillantottam a három srácot a szívem majd kiugrott a helyéről. Sarah asztala mellett gyülekeztek. Ő és Lonnie eltűntek valamerre, gyanítottam hogy a kávézóba lógtak el. Jerome, Dax és Rob összedugták a fejüket és valamit nagyon komolyan tárgyaltak. Amint megpillantottak, azonnal megváltozott még a testtartásuk is.
Rob: Jó reggelt! Remek idő van, ugye? - kérdezte talán túlságosan is vidáman.
Angie: Igen. Nektek is jó reggelt! - üdvözöltem kissé zavartan.
Dax: Robert kitűzte az új megbeszélést holnapra. Van ellene valami kifogásod? - kérdezte.
Angie: Uh! - nyögtem ki elkeseredetten. - Második menet.
Jerome: Ha akarod elintézhetjük neked... - ajánlotta kuncogva.
Angie: Jó lenne, de legalább egy ember kell a cégnél, aki tényleg ért is a munkájához. - sóhajtottam. Ők összenevettek.
Dax: Ma is érted jön a barátod? - kérdezte. Próbáltam kifürkészni az arcát.
A többiek oda se hederítettek arra amit beszéltünk, valami szórólapot nézegettek.
Angie: Nem. Ma nem. A saját kocsimmal jöttem. - feleltem. Dax megértően bólintott.
Közben beviharzott Sarah és Lonnie egy hadseregnek is elég fánkkal és péksüteménnyel felpakolva. Én kihasználtam az alkalmat és elvonultam az irodámba. Azonnal Adam-et hívtam. Reggel alig akart elengedni az irodába.
Adam: Igen? - szólt bele a telefonba már egyetlen csengés után.
Angie: Úgy tűnik Dax nem jött rá, hogy... - hallottam hogy Adam megkönnyebbülten sóhajt ezért nem is folytattam.
Nem szerettem kimondani azt a szót. Nekem Adam nem vámpír volt. Ő Adam.
Adam: Azt hiszem rossz ötlet volt bemenni az irodába. Szerencse hogy megúsztuk. - mondta halkan. - Este átmegyek hozzád, ha hazaértünk. David kicsit messzebbre szeretne menni ma.
Angie: Ok. Nagyon hiányzol! - sóhajtottam.
Adam: Te is nekem. - felelte és hallottam hogy mosolyog. - Szeretlek! - suttogta.
A szívem mint mindig vad zakatolásba kezdett a szavai hallatán. Boldogsághullám tört rám és minden aggodalmam tovaszállt, egyetlen csodálatos szó hatására.
Angie: Én is szeretlek!
A hét további része eseménytelenül telt. Robert-tel ismét összerúgtuk a port és nagyon csúnyán leteremtettem, aminek hála két napig rám sem nézett. De úgy tűnt legalább Jerome és a másik kettő jól szórakozik. Pénteken délután Sarah-val vásárolni mentünk. Dax vacsorázni hívta és szeretett volna valami különlegesen csinos ruhát venni. Én is beújítottam magamnak egy pár brutálisan magas sarkú cipőt és egy szűk piros farmert.
Sarah: És új parfümöt is néznem kell. Valami izgatót! - jelentette ki csillogó szemekkel.
Angie: Hm, ki kéne próbálnod a Givenchy új illatát. - javasoltam.
Sarah: Gyere menjünk be ide is! - húzott maga után.
A kirakatok előtt sétálgatva egy sportszerbolt elé értünk. Döbbenten néztem a kirakatban felállított gogo rudat.
Sarah: Sztriptíz aerobik. - kuncogott. - A legújabb őrület. Megveszed a rudat és felszerelik a szobádban.
Angie: Hű... - csak ennyit bírtam kinyögni. Éreztem hogy belém bújik a kisördög. - Szerinted hatalmas ostobaság ha veszek egyet?
Sarah: Komolyan? - nézett rám döbbenten. - Te tényleg venni akarsz egyet? Mármint... jó ötlet, csak kicsit bizarr, hogy a főnököm hazaérve az irodából rúd táncolni kezd. - kuncogott. - De gondolom Adam-nek nem lenne kifogása ellene.
Angie: Nem is hiszem hogy látott már ilyet! - csúszott ki a számon.
Sarah: óh, egek! Hogy te mennyire naiv vagy! Ő is csak pasi és nem a holdon élt eddig vagy ilyesmi! - rázta a fejét. - Na gyere, menjünk be.
Még aznap felállították a lakásomban a rudat. A szerelő elismerően méregetett. Nem is akartam belegondolni, hogy mik járhatnak a fejében. Amint kilépett az ajtón, azonnal feltéptem az oktató dvd-t borító papírt és belemerültem a sztriptíz világába.
Nem is volt annyira nehéz, mint hittem, vagy csak egyszerűen van hozzá érzékem. Pár óra múlva teljesen leizzadva hagytam abba a gyakorlást és meg voltam róla győződve hogy holnap tele leszek lila foltokkal. Egyébként ezt nem volt túl vagy újdonság, mióta Adam-mel magasabb szintre helyeztük a kapcsolatunkat, szinte mindig úgy néztem ki, mint aki egy kiadós paintball csata legnagyobb vesztese.
Lezuhanyoztam és megcsináltam a hajam és a sminkem, majd felvettem egy szexi fehérneműt és fölé a piros selyemköntösöm. Ma este is bulizni készültünk, de még nem tudtam mit veszek fel. Gondoltam megvárom Adam-et, hogy ő válassza ki. Tudtam, hogy szereti ha kikérem a véleményét.
Pontban 9-kor meg is jelent. Szívdöglesztően festett a fekete bőrkabátban. Elakadt a lélegzetem, amikor az ajtóban magához húzott és forrón megcsókolt. A vékony köntösön át éreztem szobor testének hűvösségét, és azon nyomban elkapott a vágy.
Adam: Még nem készültél el? - duruzsolta.
Angie: Rád vártam. Tanácstalan vagyok. - sóhajtottam.
Adam: Akkor siessünk, mert David otthon vár ránk. - ajánlotta. Én szó nélkül kézen fogtam és elindultunk a szobámba.
Adam megtorpant, amikor meglátta a rudat az ágy előtt. És várakozóan néztem rá, de nem szólt semmit.
Angie: Ma vettem. - mondtam végül. - Tudod mi ez? - ő csúnyán nézett rám.
Adam: Azért ennyire nem élek elszigetelten a világtól, drágám. - felelte. - Mire kell ez neked? - kérdezte gyanakodva.
Angie: Jó testedzés. - vontam meg a vállam.
Adam: A jóga már nem is elég! - sóhajtott.
Angie: Hé! El sem hinnéd, mennyire jól megy! - kiáltottam és kézen fogtam, majd az ágyhoz vezettem.- Ülj csak le! Tartok neked egy kis bemutatót.
Bekapcsoltam a hifimet és kiválasztottam egy Pussycat Dolls-számot, a Buttons-t. Adam érdeklődve figyelt. Ledobtam a köntösömet, mire felvonta a szemöldökét.
Gondoltam először lightosra veszem a figurát, de mivel úgy tűnt, hogy Adamnek tetszik amit lát, bevetettem néhány rafinált mozdulatot. Néha odapillantottam rá, de az arckifejezéséből nem tudtam semmit leolvasni. Mikor vége lett a számnak kicsit kifulladva hozzá léptem.
Angie: Nos? - lihegtem.
Adam: Fel kell hívnom David-et. - súgta.
Nem értettem mit akar. El fogja neki újságolni? Vagy netán idehívja hogy David-nek is tartsak bemutatót.
Adam: Remélem nem haragszol, de mi ma este nem csatlakunk hozzád. - mondta fojtott hangon. - Nem, semmi baj. Furcsa a hangom? - nevetett idegesen. - Majd elmondom. Jó szórakozást! - zárta le a beszélgetést.
Angie: Mi történ? - kérdeztem meglepetten.
Adam: Hmmm... a gyönyörű barátnőm éppen most lejtett nekem egy őrjítő táncot fehérneműben. Gondolod, hogy ezek után még megyünk ma este valahová? - kérdezte és felkapott majd az ágyra fektetett. - Nem is tudod mibe keverted bele magad!
Angie: Akkor műsoron marad ez a különszám? - kérdeztem felocsúdva a meglepettségtől.
Adam: Naná. És ráadást is kérek! - felelte és szenvedélyesen megcsókolt.
A hétvége nagy részét a hálószobában töltöttük, ahol Adam lenyűgözve nézte az én kis saját show-mat. Szombatra már olyan izomlázam lett, hogy a karomat sem bírtam felemelni és tele voltam lila és kék foltokkal. Egyrészt a rúdtól, másrészt Adam-től, aki nem igazán bírt uralkodni a vágyain.
Szerencsémre hétfőn eléggé hűvös napra ébredtem, így volt okom beöltözni és nem kellett közszemlére tennem a sérüléseimet. Adam megígérte hogy értem jön délután, így jókedvűen telt a nap. Lonnie és Sarah a szokottnál is többet bohóckodtak, és Robék is csatlakoztak a vidám társasághoz. Ilyenkor nehezemre esett elhinni róluk, hogy Rob vámpír, Jerome pedig néhanapján párduccá változik. Bárcsak mindig ilyen lenne az élet.

A mai nap könnyen és jókedvűen telt, mindenki vidám volt. Úgy láttam Angie is boldog, ami kicsit megnyugtatott. Kezdtem megadni magam, mert Jerome és Dax nem voltak hajlandóak tovább figyelni őt. Én is belenyugodtam, hogy a kétségeink alaptalanok voltak. Megegyeztünk, hogy nem mondanunk semmit Nye-nak. Angie boldog és szerelmes. Talán jobb is ha Nye nem jön vissza.
Délután az idő rosszabbra fordult és az erős szél esőszagot hozott magával. Hallottam a távoli égdörgést is, ami az emberek számára még nem volt hallható, ezért senki sem nyugtalankodott az időjárás miatt. Siettetem a többieket, mert szerettem volna még a vihar előtt vadászni. A parkolóban vártuk Dax-et, aki még fent volt. Jerome és én a kocsinak támaszkodva kémleltük az eget.
Jerome: Úgy tűnik a vadászatodat holnapra kell halasztanod. - mondta, miután meghallottuk az első komolyabb dörrenést.
Rob: A francba. - bosszankodtam.
Jerome: De miért zavar az eső a vadászatban? - kérdezte értetlenül.
Rob: Szagoltál már ázott kutyát? - kérdeztem. Jerome még mindig nem fogta meg. - Az állatok büdösek, ha elázott a szőrük.
Jerome: Hogy te milyen finnyás vagy! - legyintett. - Hallottad?
Rob: Ez nem az ég volt, te süket. Csak egy motor. - intettem a parkoló vége felé.
Jerome: Tyűha! Ez az ahogy mondod! Motor a javából. - mondta elismerően. - Azt hiszem a titokzatos Adam-hez van szerencsénk.
Rob: Én is azt hiszem. - bólintottam.
Az alak talpig fekete bőrbe volt öltözve. Nem vette le a sisakját és kényelmesen ült a motoron, amit könnyedén támasztott a lábával. Közben láttam, ahogy Dax és Angie kifelé jönnek az épületből. Angie intett nekünk, majd tovább tipegett a csodacipellőjében, Dax pedig odajött hozzánk.
Dax: Indulhatunk? - kérdezte.
Jerome: Gyerünk! Leah marhasültet készít. Farkas éhes vagyok... vagyis párduc éhes! - javította ki. Dax nevetett.
Hallottam, hogy miről beszélnek, de nem tudtam odafigyelni. Furcsa mód nem voltam képes megérezni annak a fickónak az érzéseit. Ahogy Angie közeledett felé, levette a sisakot.
Jerome: Tényleg jól néz ki! - jegyezte meg. - Bár napozhatna egy kicsit.
Dax: Szerintem jól áll neki az a sápadt bőr. És különben is, Angie is majdnem olyan fehér. - magyarázta. - Rob, jössz már?
Oda sem figyeltem. Láttam, ahogy Angie átkarolja a férfit és megcsókolja. Még száz méterről is hallani lehetett ahogy a szíve hevesebben ver.
Jerome: Hallod te is? - kérdezte mosolyogva. Dax kicsit értetlenül nézett de én tudtam mire gondol. - Rob, szállj már be. - szólt miután ő beült.
Ekkor mintha villám csapott volna belém. Eltűnt a külvilág és minden szag, minden hang megszűnt. Csak Angis szívdobogását hallottam. És tudtam, hogy mi a baj. Két szívdobogást kellene hallanom.
Rob: Jerome... te hány szívdobogást hallasz? - kérdeztem rekedten. Jerome kihajolt a kocsiból.
A szél hirtelen megfordult és az arcomba csapott, ismerős illatot hozva. Megdermedtem. A tekintetem találkozott a fickóéval. Éreztem, hogy Jerome mellettem terem és automatikusan érte kaptam, mert éreztem, hogy oda fog rohanni.
Angie és Adam döbbenten meredtek ránk. Mi pedig rájuk. Dax közben kiszállt és értetlenül bámult hol a párra hol ránk.
Dax: Mi ütött belétek? - kérdezte.
Rob: Te tényleg nem vetted észre? - kérdeztem és próbáltam visszafojtani a dühömet.
Jerome: Dax?
Dax is Adam-et bámulta, majd hallottam, hogy elakad a lélegzete a felismerés borzalmától.
Dax: De hiszen... hiszen ez...
Rob: Ez egy vámpír! - fejeztem be.
Adam megsemmisítő pillantást vetett rám. Angie kezébe adta a sisakot, miközben ő felhúzta a sajátját. Mielőtt még bármit tenni tudtunk volna, a fekete motor elszáguldott.
Jerome: Na most kezdhetünk pánikolni!
Dax: Itt az ideje, hogy az Nye visszajöjjön! - nézett rám sápadtan.

2010. április 15., csütörtök

Egy kis extra...

Anno az angol nyelvű blogomban minden 10. rész után volt egy "kérdezz-felelek". Az olvasók elküldhették nekem a kérdéseiket. (Persze nem azt hogy mi lesz a történet vége... stb)A minap a postafiókomat böngészve ráakadtam a kérdésekre és gondoltam felteszem, hogy lássátok a külföldi olvasókat mi foglalkoztatta leginkább. Néhány válaszhoz odaírtam a mostani véleményemet is.

1. Ki a kedvenc szereplőd?
- Nincs kedvenc szereplőm. ( Anno így gondoltam, de most már Adam a kedvencem)

2. Nye a való életben is olyan mint a történetben?
- Igen. Tényleg nem egy mindenki haverja típus, sőt kifejezetten zárkózott.

3. Ha film készülne a történetből melyik jelenetre fektetnéd a legnagyobb hangsúlyt?
- Mindegyikre. Maximalista vagyok. De a legdrámaibb jelenet mindenképpen az lenne, amikor Angie álmából felriadva megpillantja a világító szempárt a szobájában.

4. Van kedvenc idézeted a történetből?
- Igen. Ephraim: A vámpír szótagolva sem hangzik túl jól. :)

5. Van esély a folytatásra?
- Sokan nem voltak kibékülve a történet végével, de hangsúlyozom a Shadow Walker világában bármi megtörténhet. :)

6. Mi a közös Moon Angel-ben és Angelina-ban?
- Talán a pótcselekvések. A bulizás, vásárlás, evés. Én is nagyon makacs vagyok de Angelina-val ellentétben utálok másokra támaszkodni.

7. Miért Nye a történet férfi főszereplője?
- Mert hozzá illett leginkább a karakter. Egy másik történetemben Rob a főszereplő.

8. Van kedvenc részed a történetben?
- Talán az, amikor Nye és Angie először randiznak. ( Az új változatban egyértelműen Adam felbukkanása a kedvenc!)

9. Melyik részek megírása volt a legnehezebb?
- A szexjeleneteké. :)

10. Miért úgy írod a párbeszédeket, ahogy?
- Mert nekem így tetszik! :) Olyan mint egy forgatókönyv.

11. Van kedvenc dalod?
- Van egypár örök kedvencem, de általában mindig más. Ha rögtön mondanom kellene egyet, akkor az a Garbage-től lenne a First Crush. A Hex verziós, nem a Rómeo&Júliás.

12. Először olvastad a Twilight-ot, mint láttad filmet?
- Először a trailer-t néztem meg, mert érdekelt, hogy milyen ez a Pattinson gyerek. Ki voltam akadva, hogy nem a kedvenc színészem Gaspard Ulliel játsza Edward-ot. :) De aztán megbékéltem a választással, sőt! :) A mozi előtt pár nappal olvastam el a könyvet. És utána egy hét leforgása alatt a másik 3 részt. :)

13. Van kedvenc vámpíros filmed?
- A kárhozottak királynője. Aaliyah zseniális alakítása és Stuart Townsend! Nyami! :D

14. Mit tennél, ha Angelina helyében lettél volna? Például amikor rájön, hogy valaki figyeli a sötétben.
- Valószínűleg sikítok és elájulok. :D

15. Szeretnéd hogy film készüljön a történetből?
- Nem. Szerintem többet kellene olvasniuk a mai 13-18 éveseknek. Olyan könyvekre van szükség, ami ráveszi őket az olvasásra, amit újra és újra szívesen olvasnak. ( Azért ha Gaspard Ulliel eljátszaná Adam-et, lehet rábólintanék így utólag átgondolva.) :D

16. Ha lenne film változat ki játszaná Nye-t?
50Cent! :D De egyébként Rob szeretné eljátszani! :D ( Komolyra fordítva a szót nem tudom. Van valami tippetek? :D )

Nos, mit szóltok? Titeket is érdekeltek ezek a dolgok? Esetleg ha van rá igény csinálhatunk egy ilyen kérdezz-feleleket. :)

2010. április 13., kedd

17. Gyanakvás



A napok hetekké folytak össze és a félelmem, hogy Nye visszajön, kezdett halványulni, eltűnni. Már nem tört rám váratlanul magányos perceimben. Talán mert minden gondolatom az övé volt. A vámpíré akit teljes szívemből szerettem. A varázsereje végleg rabul ejtett, hipnotikus borostyánszínű szemeiben elvesztem, és a szerelemtől megrészegülve valamiféle bódulatban éltem mindennapjaimat. Azt hiszem a cégnél mindenki tudott már a kapcsolatomról, ha Lonnie és Sarah nem mondta volna el valakinek, az könnyen leolvashatta az arcomról, mert képtelen voltam leplezni a boldogságomat.
Új sofőröm volt, aki reggelente bevitt az irodához. Délután viszont a parkolóban várt rám talpig feketében, szépséges arcát és gyémántpor csillogású bőrét elrejtve Adam Masen. Minden estét és minden szabad percemet együtt töltöttük. A motorján száguldoztunk és fülledt hangulatú bárokban buliztunk.
Sarah és Lonnie hamarosan felhagytak a faggatózással, és várakozó figyeléssel néztek rám. De nem csak ők. Ezt láttam mások szemében is. Mintha azt kérdeznék: Mi jöhet még? Nem értettem őket. Ennyire megváltoztam volna?
Igen. A választ én magam adtam meg egy fotó láttán. A kép néhány hónapja készült egy kiállítás megnyitóján. Nem sok mindenre emlékeztem ezekből az időkből, de ezt az estét sohasem fogom elfelejteni. Mégpedig a farkasos festmény miatt. Ha behunytam a szemem még mindig tisztán láttam magam előtt a képet. Próbáltam elhessegetni a gondolatot és tovább bámultam a rólam készült fotót, ami egy művészeti magazinban jelent meg. Lonnie-val és a festővel fényképeztek le. Nagyon sápadt és nagyon... ártatlan voltam. Világosbarna hajam és zöld szemeim akár egy szép porcelánbabáé.
A hajamat azóta sötétbarnára festettem, a körmömet feketére vagy többnyire pirosra lakkoztam, és a ruhatáramat is teljesen lecseréltem. Többnyire vagány farmereket, szűk felsőket, bőrkabátot és extra magassarkú cipőket hordtam.
Eddig nem akartam beismerni, hogy Adam változtatott meg, de a régi kép láttán kénytelen voltam igazat adni Lonnie-nak, aki ezt a megjegyzést tette. Nem voltam már az a törékeny, gyámolításra szoruló kislány aki idejött ebbe a romlott városba. Nem tudtak már elbizonytalanítani, kizökkenteni a lelki egyensúlyomból olyan emberek, akik nálam okosabbak, vagy tapasztaltabbak voltak. Átnéztem rajtuk és csak megvetően mosolyogtam magam elé. Ha tudnátok amit én tudok...

Nem sikerült rávenni Nye-t hogy jöjjön vissza. Valahol nem is bántam, mert biztos voltam benne, hogy alaposan elővesz majd minket az Ephraim dologért. Viszont aggasztott ami a szemem előtt zajlott. Jerome és Dax paranoiásnak neveztek, de nem érdekelt. Még Leah-val is összebalhéztam emiatt. De képtelen voltam hanyagolni a gondolatot, hogy valami történik Angelina-val. Ahogy mozgott, ahogy nézett, a szavai, a gesztusai... mintha egy másik nő lenne.
Emberi emlékeim halványak voltak, de a különbség élesen kirajzolódott a megismert Angie és a mostani Angie között. Az a lány mély sebeket hordozott a lelkében, félénk volt, zavart, támaszt kereső, szeretetre éhes. De ez a nő... volt egy olyan érzésem hogy bárkin átgázolna ha azzal elérné a célját. Határozott lett, magabiztos, majdhogynem gúnyos. Mintha nevetne az embereken. Másrészt ugyanolyan kedves és törődő volt. Lonnie-val és Sarah-val még mindig jókat nevettek és velünk is szívélyesen bánt, habár folyton arra vártunk, hogy mikor penderítenek ki minket a cégtől. Robert Antwood-ot könnyedén leszerelte, amikor szóvá tette hogy Nye és Ephraim mikor fejezik be a "cég számára hasznos kutatómunkát". Robert csak hápogott döbbenten, amikor Angie jeges pillantással közölte vele, hogy majd ha ő jónak látja. Mi Jerome-mal és Dax-szel csak bámultunk.
Jerome: Meg kell hagyni ez a nő egy igazi amazon! - jegyezte meg elismerően.
Dax: Engem inkább megrémít. - sóhajtott.
Rob: Van benne valami... - kezdtem elgondolkozva.
Jerome: Jajj ne kezd már megint ezt a "valami nem stimmel" szöveget, mert bealszom!
Rob: De ha egyszer valami nincs rendben vele! - kiáltottam.
Dax: Csak szerelmes!
Rob: Tudom hogy te is érzed hogy mit érez, de nem úgy mint én. Szinte függője annak a pasasnak. Biztos vagyok benne hogy miatta változott meg ennyire. - elmélkedtem.
Jerome: Szerintem szexi!
Rob: Ezt magyarázd el Nye-nak, aki darabokra szed majd minket, ha kiderül hogy Angie belekeveredett valamibe és mi nem vigyáztunk rá! - torkoltam le.
Jerome: Nye-nak nincs ki mint a négy kereke! Hogy lehet úgy valakire vigyázni, hogy közben azért ne menjek a közelébe, mert jaj párduc, meg vámpír és szegény kicsi lánynak az emberek között a helye... - elégedetlenkedett.
Dax: Rob-nak igaza van. - szólalt meg némi gondolkodás után. - Figyelnünk kell Angie-t. Megpróbálok a közelébe férkőzni. Talán Sarah is segíthet.
Rob: Biztos vagyok benne, hogy te kideríthetsz valamit! - értettem egyet. - Veled sokkal bizalmasabb viszonyban van, mint velünk, mintha attól félne, hogy Jerome és én veszélyesek vagyunk rá nézve...
Jerome: Hülye paranoid vámpír! - legyintett. - Csak azért csípi Dax-et, mert a barátnője pasija.
Dax: És mert ember vagyok...
Sokatmondóan nézett rám. És erre Jerome sem tudott mit mondani. Ha Nye nem is jön vissza, nekünk akkor is kézben kell tartanunk a dolgokat.

Szeptember első napja volt. Talán jelképesen ehhez igazodva ma a nap eltűnt az égről, és ki sem bújt a komor felhők alól, amik az égen tornyosultak, kiadós esőt ígérve. Az irodában mindenki a csúnya időt szidta. Lonnie és én kicsit késve érkeztünk meg, mert a Starbucks-ban hosszú sor állt, úgy tűnt ma mindenki ott akar kávézni. A vezetőség emeletére érve Sarah azonnal a kezembe nyomott egy vaskos dossziét a kimutatásokról és a délutáni ülés napirendjéről. Bevonultam az irodámba és nyomban átnéztem a papírokat. Kis öntapadós cetlikre írtam a jegyzeteimet, ötleteimet és a lapokra ragasztottam őket. Halk kopogás zökkentett ki a kreatív szárnyalásomból.
Angie: Igen? - a hangom kicsit ingerülten csengett így vettem egy nagy levegőt.
Dax: Zavarlak? - dugta be a fejét.
Angie: Gyere, be Dax! Rád mindig van időm! - intettem neki kedvesen.
Dax: Csak szólni akartam, hogy Rob és Jerome elmentek az InStyle-hoz az ötleteinkkel. Ha szerencsénk van megcsípjük a szerződést.
Angie: Az jó lenne. InStyle! - sóhajtottam. - Akkor nem lesznek itt a megbeszélésen?
Dax: Nem, csak én leszek. Remélem nem gond? - kérdezte óvatos hangon.
Angie: Hát... Robert biztosan fújni fog rád. - figyelmeztettem.
Dax: Az ügyvéd úr gyanakszik és nem vagyok benne biztos hogy sokáig húzzuk. Habár egy tucat könyvet kiolvastunk a reklámszakmáról, és amennyire lehet képezzük magunkat, de az az igazság hogy én vagyok az egyetlen, aki tényleg tanult is a médiáról.
Angie: Tudom. De ennek ellenére nagyrészt nektek köszönhetjük hogy a cég talpra állt.
Dax: Én azt hiszem inkább te tetted sikeressé! - bókolt.
Angie: Pedig nálam nagyon blöffölő tényleg nincs a szakmában. - mondtam mosolyogva.
Dax: Az utóbbi időben már nem is kéred ki Robert véleményét. - jegyezte meg.
Angie: Próbálok önálló lenni.
Dax: Megváltoztál.
Angie: Jó vagy rossz módon? - kérdeztem.
Dax: Mindenképpen jó irányba. De... nem igazán értem hogy miért? - kíváncsian nézett rám.
Angie: Talán mert ebben a bizniszben farkastörvények uralkodnak és meguntam már, hogy mindig én vagyok Piroska. - feleltem. Dax bólintott, mint aki mindent ért.
Dax: Úgy tűnik ez a változás csak a cég javát szolgálja. De azért remélem maradt belőled valami a régi Angie-ből is.
Angie: Még mindig nem tudok főzni! - feleltem mosolyogva.
Dax: Ezek szerint a barátod főz? - kérdezte. Meglepett a gyors témaváltás.
Angie: Oh... nos nem igazán. - feleltem kissé zavartan. Dax még mindig elgondolkozva nézett rám és pedig szerettem volna lerázni. - Azt hiszem mégiscsak kikérem Robert véleményét pár dologgal kapcsolatban!
Dax: Ahogy gondolod! - bólintott és felállt a székből. - Akkor délután látjuk egymást az ülésen! - tette még hozzá.
Mosolyogtam, amíg ki nem ment az ajtón, de akkor bosszúsan ledobtam kezemben szorongatott tollat. Azt hiszi Dax hogy nem vettem észre amit ő és a másik kettő művel. Úgy néztek rám mintha valami bajom lenne.
Az ülés eléggé indulatosan zajlott Robert-tel sok mindenben nem értettünk egyet és jó pár napirendi pont függőben maradt. Kimerülten tértem vissza az irodámba és már számoltam a perceket hogy mikor mehetek végre haza. Még 1 óra volt hátra, így olvasgatni kezdtem. Odakint az eső lassan cseperegni kezdett és a szél is feltámadt. Lőttek a ma esti motorozásnak.
A Vogue olvasásból a telefon pittyegése zökkentett ki.
Angie: Tessék Sarah?
Sarah: Angie... - súgta. - Egy furcsa alak van itt és azt állítja hogy a pasid.
Felugrottam székemből és kapásból levertem két dossziét.
Angie: Micsoda? - kiáltottam és az ajtó felé rohantam.

Kezdetben én is csak nevettem Rob feltevéseit, de miután jobban megfigyeltem Angie-t már nem lehetett nem észrevenni a változásokat rajta. Nemcsak a külseje volt más, de a viselkedése, az aurája is megváltozott. Nem mondhatnám hogy engem ez zavart volna, de azért szemmel tartottam.
A mai beszélgetésünkkor furcsán zavarba jött, amikor a barátjáról kérdeztem. Milyen lehet az a férfi, ha ennyire a hatása alá tudta vonni Angie-t? Ezen agyaltam, amikor a vezetőség többi tagjával egyetembe kénytelenek voltunk végighallgatni a harsány vitát, ami Angie és Robert között zajlott. Éreztem, hogy nyoma sincs már Robert egykori rajongásának. Viszolygott Angie-től és szeretett volna megszabadulni tőle. Idegesítette. Akaratlanul is arra kellett gondolnom, hogy Nye mit szólna ehhez az új "némberhez" (Robert nevezte így)?
Az ülés után lementem egy kávéra a közeli Starbucks-ba ahová az összes kolléga járt. Az eső már szemerkélt és néha mintha az ég is dörgött volna, de nem tudtam kivenni, mert a délutáni csúcsforgalom zaja minden mást elnyomott.
Komótosan ballagtam vissza az irodába a kezemben két csokis fánkkal amivel Sarah-nak akartam kedveskedni. A liftből kilépve nagyot dobbant a szívem. Sarah az asztalánál ült édesen és bájosan, mint mindig. Szőke haja laza fürtökben keretezte szép arcát. Megtorpantam. Valami nincs rendben.
Dax: Baj van kicsim? - léptem oda az asztalához. Sarah rám pillantott, majd idegesen elnézett valahová.
Követtem a pillantását. A folyosón a vendégeknek várakozásra kialakított részen, egy férfi ült. Talpig feketébe volt öltözve. Fekete haja tetszetős tincsekbe volt rendezve. Kényelmesen ült, a kezeit összekulcsolva a térdén. Jobban megnéztem. A körmei és a szeme is feketére volt festve. Úgy festett mint egy rocksztár. A szemei furcsán zöldek voltak, mintha kontaktlencsét viselne. Mosolyogva nézett rám és Sarah-ra. De ez a mosoly hátborzingató volt.
Ekkor kinyílt az elnöki iroda ajtaja és Angie rontott ki. Az arca döbbenetet sugárzott. Odarohant a furcsa férfihoz, aki kecsesen felállt és karjait ölelésre tárta.
Sarah: Ő lenne a titokzatos barát... - szólalt meg mellettem.
Angie mit sem törődve a közönséggel azonnal a férfi karjába vetette magát és szenvedélyesen megcsókolta. Kicsit talán túlságosan is szenvedélyesen. Úgy festettek, mint akik menten leteperik egymást.
Adam: Gondoltam szívesen hazamennél előbb ebben a csúnya időben... - szólalt meg.
Még mindig bambán néztem rájuk. Ez a pasas... hogy lehet egy férfi ennyire szép. Elszégyelltem magam a gondolatért, de tényleg nem találtam rá más jelzőt. A hangja dallamos volt és roppant megnyerő.
Sarah: Lonnie-nak igaza volt. - sóhajtott fel. - Ez a pasi tényleg egy álom!
Döbbenten néztem Sarah olvatag arcába.
Dax: Azért annyira nem nagy szám! - dühöngtem. Sarah csak legyintett.
Magamban kelletlenül megállapítottam hogy igenis nagy szám a pasi. Nem csoda hogy Angie úgy néz rá, mintha egy isten lenne. Van benne valami hátborzongatóan vonzó... a sápadt bőre és a furcsa zöld szemei, ahogy néz... mintha titkolna valamit.
Angie visszament az irodájába és pár pillanat múlva megjelent a dzsekijével és a táskájával a kezében. Elsétálva mellettünk még kedvesen odaköszönt. Én csak bambán néztem rájuk. Mindkettejük szemében volt valami. Vajon mi történik itt?
Sarah: Most már értem miért változott meg Angie! - szólalt meg miután a lift bezárult.
Dax: Mire célzol? - kérdeztem még mindig sokkosan.
Sarah: Angie olyan mintha ennek az Adam Masen-nek a női kiadása lenne.
Dax: Adam Masen? Szóval így hívják a fickót. - mormoltam. - Ismerős ez a név.
Határozottan emlékeztem rá, hogy hallottam már ezt a nevet valahol. Masen... kit is hívtak így?

Amint becsukódott a lift azonnal magamhoz húztam Angelina-t. Ő ellenkezés nélkül hozzám simult és átkarolta a nyakamat. A kabátját a földre ejtette és éreztem, ahogy a teste ellazul. Ajkaink forró csókban váltak eggyé és hirtelen nagyon szerettem volna már otthon lenni.
Angie: Most kiadós témát szolgáltattunk a pletykafészkeknek. - kuncogott.
Adam: A titkárnőd azt hiszem egy kicsit sokkot kapott.
Angie: Kicsit? Szerintem úgy festette mint aki szellemet lát.
Adam: Ki volt az a szőke fickó mellette. Furcsán nézett rám.
Angie: Ó hát az... Dax! - mondta és éreztem hogy megfeszül a teste. Mintha kirázta volna a hideg.
Felkaptam a kabátot a földről a vállára terítettem. Közben a lift megérkezett a földszintre.
Adam: Gyere. - súgtam és átkaroltam a vállát. Angie gépiesen jött velem, de úgy tűnt fel sem fogja hogy elhagyjuk az irodát. - Elkértem David kocsiját.
Angie beült és maga elé meredt. Gyorsan megkerültem az autót és beszálltam a volánhoz.
Adam: Mi a baj?
Angie: Emlékszel amikor elmeséltem, hogy a cégemnél dolgozik egy vámpír és egy alakváltó? - kérdezte szinte suttogva. - És egy ember aki megérzi mások érzéseit.
Adam: Az a Dax volt az? - kérdeztem, de tudtam hogy igen.
Angie: Azt hiszem... tudja hogy te mi vagy. - suttogta.
Adam: Meglepődött, az biztos, de nem hinném hogy rájött volna mi vagyok. - mondtam elgondolkozva. - Ő egy ember és az emberek nem képesek kiszagolni minket vagy ilyesmi.
Angie: Én is ember vagyok, de azonnal tudtam hogy te vámpír vagy! - ellenkezett. Felsóhajtottam és beindítottam a kocsit.
Adam: Félsz?
Angie: Nem. - vágta rá. Tudtam hogy hazudik.
Adam: Még ha rá is jött... mit tehet az a Dax? Vagy akár a vámpír haverja? - kérdeztem ingerülten.
Angie: Ők semmit... de...
Adam: De?
Angie: Semmi. Felejtsük el. - rázta meg a fejét.
Nem tetszett az arckifejezése. Valami baj van. Valami nagy baj van, ha kiderül, hogy Angelina egy vámpírt szeret. Valakitől fél. Fél hogy az a valaki megtudja ezt. A gyanakvás kezdett eluralkodni rajtam. De nem mertem kérdezni.

2010. április 9., péntek

16. A farkas éjszakája



Még sohasem jártam ezen a vidéken. A tájból, már amennyi a sötétben látszott belőle, arra következtettem, hogy valahol Sierra Nevada határán vagyunk. Kezdett megfordulni a fejemben, hogy mégiscsak Las Vegas-ba tartunk, annak ellenére, hogy Adam már a legelején megcáfolta ezt a feltevésemet.
De akkor hová megyünk? Mi van itt a semmi közepén? David úgy vezetett mint egy eszelős, bár errefelé nem nagyon lehetett számítani közúti ellenőrzésre, azért engem mégiscsak aggasztott a sebességmérő, ami sohasem csúszott 140 alá. Adam és David elől teljesen természetesen beszélgettek a környékbeli vadászati lehetőségekről, összevetve azt az orosz vadonnal és a kanadai erdőkkel. De nem ez volt a hátborzogató, hanem az, hogy engem ez kicsit sem zavart. Vámpírokkal ülök egy kocsiban, az egyikük a szerelmem és lassan leautókázunk a térképről is. Már éppen újabb türelmetlen kérdést akartam feltenni, amikor David lassított, ami nála nagyjából annyit jelentett, hogy 120-szal hajtott. Bekanyarodtunk egy erdei útra, amit csak akkor vettem észre, amikor már rajta voltunk. Az út menti jelzőfények elmaradásával teljes sötétség borult ránk. Csak a műszerfal sárgás fénye világított.
Adam: Mindjárt megérkezünk. - szólt hátra halkan és megfogta a kezemet.
Angie: El sem hiszem. - válaszoltam kissé fanyarul. David kuncogni kezdett.
Egy újabb kanyar után váratlanul ért a világosság. Egy hatalmas kőépület bukkant elő, amit fáklyák világítottak meg, csakúgy mint a durva kaviccsal felszórt utat. Úgy festett az egész mintha a vámpírok báljára érkeztünk volna. Elakadt a lélegzetem.
Angie: Ewm... Adam? - kezdtem kicsit bizonytalanul. - Lesznek itt rajtam kívül más emberek is?
Adam: Nincs mitől félned. - válaszolta igézően selymes hangján. - Amennyire én tudom, rajtam és Daviden kívül csak emberek lesznek itt.
Angie: Oh! - nyögtem ki.
Közben leparkoltunk és Adam kisegített a kocsiból. Hipnotikus, lüktető zene szólt és furcsán émelyítő illat terjengett.
Angie: Mi ez a hely? - kérdeztem suttogva. Az emberek, akik a teraszon és a bejáratnál ődöngtek hasonlóan voltak öltözve mint mi.
Olyan volt, mintha egy szekta gyűlt volna össze. Ideges lettem. Hol vannak a kristályvázák és a melegházi virágok? A cukorkaszínű ruhák és a fekete szmokingok. Ilyen partin még nem jártam, de még csak nem is tudtam hogy létezhet valami, ami ennyire... vad és lenyűgöző.
David: Egy barátomé a hely. A ház még a polgárháború előtt épült, de kis szerencsével túlélt mindent, amit az elmúlt közel 150 év hozott. - magyarázta. - Ide csak különleges meghívóval léphet be az ember.
Erre nyomatékként előlépett egy mátrix bőrkabátos fekete hajú alak, és David szó nélkül átnyújtott neki, egy vékony fémlapot. Egy kártyát. Az ajtónálló bólintott és intett, hogy bemehetünk.
Az ajtó kitárult és a benti világ kísértetiesen emlékeztetett az álmomra. A falak feketék voltak és ezüst indamintákat festettek rájuk. A hallból kétoldalt lépcsők futottak felfelé és az emeletről páholyszerű folyosó futott körbe, ahol rengetegen álltak a kovácsoltvas korlátnak támaszkodva. Minden fekete volt, piros és ezüst. Vörös fények cikáztak a teremben és úgy tűnt a füst is vörös, pedig csak a megvilágítás keltette ezt a látszatot. A terem közepén hatalmas szökőkút állt, amiből víz helyett vörösbor csobogott. David odament és merített nekem egy pohárral.
David: A tulaj saját maga készíti. - nyújtotta át.
Adam egy pillanatra sem engedte el a kezem. Nélküle valószínűleg úgy festettem volna itt, mint egy kislány aki eltévedt a parkban. Tovább mentünk, fel az emeletre. A körkörös folyosóról ajtók nyíltak és mindegyik egy kisebb terembe vezetett. Más-más zene szólt és minden szobának valahogy egyedi hangulata volt.
Miközben végigjártunk mindent, David lelkesen magyarázott. Bemutatott a tulajnak, aki úgy nézett ki, mintha egy metál banda énekese lenne. Adam kicsit később elárulta hogy tényleg az. Utolsó állomásként kiértünk a hatalmas hátsó teraszra, aminek különös karneváli hangulata volt. Tűznyelők és mutatványosok szórakoztatták a vendégeket. Kicsit később elvetettem a karnevál hasonlatot. Sokkal inkább olyan ez a hely, mintha egy cirkusz lenne, vagy inkább egy egészen másik világ. Egy baljós, de csábító hely, ami minden négyzetméterében újabb titkot tár fel. Kezdtem úgy érezni magam, mintha Alice lennék Csodaországban.
Adam: Láttad már? - kérdezte és követtem a tekintetét.
Egy ketrec állt tőlünk nem messze. Benne egy hófehér tigrissel.
Angie: Te jó ég! - nyögtem ki.
David: Hm... a múltkor hóbaglyokat hozatott. Kíváncsi vagyok mikor következnek a jegesmedvék. - mondta elgondolkozva.
Alig kaptam levegőt. Itt állok egy tigristől pár méterre. Az állat kényelmesen elnyúlt a padlón de a szemei minduntalan a nézelődőket kémlelték. Elfordítottam a fejem. Lenéztem a csodásan gondozott kertre. Fekete rózsák váltakoztak vörösekkel és sötét szobrok figyelték magukat a medence tükrében, arra várva, hogy talán egyszer majd nem a megszokott kép tekint vissza. Az erdő, hívogatóan, veszélyesen és baljós sötétséggel ölelte körül a tisztást, amin a pokoli cirkusz állt. Tiszta friss szellő csapta meg az arcom és szerettem volna sétálni egyet a fák között.
Már éppen szólni akartam Adam-nek, mikor a sűrűből ismerős villanást láttam. Egy zöldesarany fényben úszó szempár keresztezte az pillantásomat. Megfagyott az ereimben a vér. Görcsösen megmarkoltam Adam kezét és hátrálni kezdtem.
Adam: Mi a baj? - kérdezte.
Angie: Itt van... - súgtam rekedten.
Adam: De mi? - kérdezte most már nyugtalanul.
Angie: El kell mennünk innét! - kiáltottam.
David: Mi ütött beléd? Azt hittem tetszik neked itt...
Nem tudtam felelni, csak az erdőt figyeltem. A szél feltámadt és kísérteties árnyak bolyongtak céltalanul. Valami mozgást láttam a tisztás szélén. Ijedtemben a szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsam a rémült kiáltásom. Egy hatalmas farkas bukkant fel.
Adam: Oh... már értem. - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Átkarolta a vállamat. - Nincs mitől félned. - súgta. - A farkasokat a tulaj tartja, a saját nevelése. Nagyon szelídek, a vendégek imádják őket.
Angie: Hogy? - kaptam fel a fejem.
David: Furcsa lány vagy. - súgta közelebb hajolva. - Nem tudok kiigazodni rajtad. Beleszerettél egy vámpírba de halálra rémülsz néhány kutya szelídségű farkastól.
Angie: Én sem értem... - nevettem kicsit zavartan.
Adam: Nincs kedved táncolni egy kicsit? - ajánlotta. - Sokáig már úgysem maradunk.
Angie: Menjünk. - egyeztem bele.
Még egy utolsó pillantást vetettem a farkasra de a furcsa hátborzongató érzés nem múlt el, hogy az az állat igenis engem figyelt.


Gyakran bolyongtam céltalanul az erdőben. Nem zavart az eső, vagy a köd. Még az arcomba süvítő szél sem. Jó érzés volt. Megnyugtató. A házban valaki mindig figyelt. A gondolataimat lesték, az érzéseimet elemezték vagy éppen a jövőmet kémlelték. De a gondoltaim sötétek voltak, az érzéseim már rég meghaltak és nem volt többé jövőm.
Elegem volt a sok jóindulatú tanácsból és a szánakozó tekintetekből. Nem kellett segítség. Mi változhat? Ha visszamegyek csak összezavarok mindent. És ha belegebedek akkor sem tudok az ellen harcolni ami vagyok. Semmi keresnivalóm az emberek között többé. Talán az lenne a legjobb ha eltűnnék, elmennék valahová, ahol teljesen egyedül lehetek.
Edward és Carlisle még mindig nem tudtak belenyugodna abba, hogy számomra nem létezhet boldog vég. Ők hívták így. Nekem más volt a véleményem. A legboldogabb vég az lehet ha a lehető leghamarabb elpatkolok erről a földről. Addig pedig majd csak elbolyongok magamban.
Megálltam a folyó partján és magamat néztem. Megváltoztam. A külsőm talán még sohasem volt ennyire nem emberi mint most. Habár nem edzettem többet mint régen, az elmúlt hetekben sokkal nagyobb lettem. Erre Ephraim hívta fel a figyelmem, aki félig viccesen Jake-hez hasonlított. Nagyot sóhajtottam. Irigyeltem a farkasokat. Bárcsak én is átváltozhatnék és rohanhatnék messze, valahová, bárhová. Magam mögött hagyva az emberi létezés legkínzóbb részét. Az emlékeket.
De az emlékek követtek bárhová is mentem. És rám rontottak legváratlanabb percben, amikor nehezen felépített önuralmam vészesen megingott. Ilyenkor általában elhatároztam hogy azonnal indulok haza. Haza. Furcsa szó volt. Mi nekem az otthon? Erre is csak egy válasz létezett. Bármi, ahol Ő ott van.
Felidéztem a kedves, otthonos lakását, ahol annyi boldog percet töltöttünk és annyi fájdalmasat. Eszembe jutott az iroda, ahol heteken át kerülgettük egymást, macska-egér játékot űzve. És nem is sejtve hogy a játékban egyikünk sem nyerhet.
Talán a legkedvesebb emlékem az volt, amikor a háza előtt vártam rá az első alkalommal. Tisztán élt bennem a kép, ahogy a szellő belekapott a hajába, amikor kilépett a utcára. Éjszaka, ha aludtam egy keveset, akkor néha éreztem az illatát. Ilyenkor forgolódni kezdtem, szerettem volna magamhoz szorítani karcsú, törékeny testét. És felébredtem, mert egy hang feljajdult bennem. Azt ismételgette, hogy lehetetlen. Nincs többé. Nincs rá jogom.
A pletykák szerint már van valakije. Csak remélni mertem, hogy a pasas jól bánik vele. Vajon szeretik egymást? Kétségbeesetten felkiáltottam. Haza kell mennem. Nem bírom őt elengedni így... Csak egy pillantást vetek rá, csak egy percre had lássam azt a férfit...
Felsóhajtottam. Nem tehetem.

Másnap reggel olyan összetörten ébredtem, mintha bányában dolgoztattak volna. A fejem lüktetett, a lábam sajgott, és alig láttam. Adam egy cetlit hagyott a párnámon, amin leírta, hogy vadászni mentek David-del és délután vár majd rám az iroda parkolójában. Ettől máris jobb kedvem lett. A reggeli rutinos teendők után, megetettem Kisherceget és lehallgattam a rögzítőmet. Anyám hívott ötször, és Sarah is keresett, mivel a mai megbeszélés elmarad. Lonnie is hagyott üzenetet, vagy inkább kérdések tucatjait, Adam-ről.
Gyorsan összekészülődtem és hívtam egy taxit, hogy ne kelljen a kocsimat a hazahozatni. A reggeli dugóban volt időm felidézni a tegnap este emlékeit. A kellemetleneket próbáltam a tudatom azon zugába bezsúfolni, ahol az összes többi fájó emléket tároltam. Szerencsére az este nagyrészt pompásan telt. Ugyan hajnalban értünk haza és valószínűleg el is aludtam a kocsiban, mert fogalmam sincs hogy kerültem az ágyamba, de mégis volt bennem egy boldog érzés, miszerint Adam vigyáz rám. Bármi történjék is.
A parkolóban meglátva az ismerős autót, most először nem éreztem kellemetlen lökést a mellkasomban. Talán, mert az utasok már rég az épületben voltak. Sietősre vettem a lépteimet és még éppen besurrantam a liftbe, ahol páran a személyzeti osztályról ácsorogtak. Váltottunk pár szót a kellemes időről, és aztán kiszálltak és pedig felmentem az irodám szintjére.
Kilépve csak Sarah-t találtam a helyén. Bánatos félmosollyal intett. Odasiettem hozzá.
Angie: Jó reggelt! Hol van Lonnie?
Sarah: Lement reggeliért. - felelte. - Betettem az asztalodra pár iratot amit át kellene nézned.
Angie: Valami baj van? - kérdeztem. Sarah zavartnak tűnt.
Sarah: Nem... igazán. Inkább csak velem van a baj. - felelte elgondolkozva. Felállt és közelebb hajolt. - Te nem vettél valami furcsát észre Dax-en és a többieken? - kérdezte fojtott hangon.
Angie: Mire gondolsz?
Sarah: Nem is tudom... ahogy mozognak, ahogy egymásra néznek, mintha lenne köztünk egy furcsa kapcsolat. Néha az az érzésem hogy Dax tudja mire gondolok és ha eszembe jutnak ezek a furcsaságok, hirtelen elönt egyfajta bizalom. De mindig csak akkor... ha Rob is ott van. - mesélte. Én csak bólogattam, közben az agyam kattogott, de nem bírtam értelmes választ kitalálni.
Sarah: És... tegnap véletlenül hozzáértem Jerome-hoz. Olyan forró volt a bőre, mintha láza lenne. És néhány nappal előtte Rob barátnőjénél is ezt éreztem. Nem furcsa ez egy kicsit?
Angie: De... - bólogattam.
Sarah: És az is roppant fura, hogy néha eltűnnek hetekre. Először Rob... és amikor visszatért olyan furcsa... távolságtartó lett. Neked nem tűnt fel, hogy sohasem eszik?
Angie: Nem igazán...
Sarah: És hova tűnt Nye? És Ephraim? - kérdezte drámai hangon.
Angie: Európában vannak. - ismételtem a hivatalos verziót.
Sarah: Nem tudom mi folyik itt. - folytatta ügyet sem vetve a válaszomra. - De valami nincs rendben velük. És tudom, hogy te tudsz mindenről! - szegezte nekem a megállapítást.
Elakadt a lélegzetem és próbáltam valami épkézláb választ kitalálni.
Angie: Én sem tudok többet mint te! - füllentettem. - Tényleg furák, és bizarr dolgaik vannak... de
Sarah: De mi?
Angie: Miért nem kérdezed meg Dax-et? - szegeztem neki a kérdést.
Sarah: Kitérő válaszokat ad. Viccelődik. Szerinte túl sok krimit és horrort nézek. - húzta el a száját.
Angie: Komolyan el kellene beszélgetnetek és... - elakadtam mert Lonnie éppen akkor lépett ki a liftből.
Lonnie: Hello! - ugrott mellénk. - Itt a reggeli muníció. Mi ez a savanyú ábrázat hölgyeim? Ó, tudom már. Sarah neked is előadta a nagy összeesküvés elméletet!
Sarah: Te is beismerted hogy valami nincs velük rendben.
Lonnie: Flúgosok, az biztos. De nem ufók, ahogy te hiszed és nem is iszlamista terroristák.
Angie: Az irodámban leszek - súgtam oda, mert láttam hogy hamarosan kitör közöttük a veszekedés.
Elolvasgattam a szerződéseket és átküldtem Robert-nek. Kicsit később áthívtam Dax-et. Ő sem tűnt túl vidámnak, valószínűleg Sarah elég sokat nyaggatta már.
Dax: Miről szeretnél beszélni velem? - kérdezte, miután leült.
Angie: Személyes dologról. - feleltem. Ő beleegyezően bólintott, de a szemei ganyakvóak voltak. - Sarah sejt valamit.
Dax: Beszélt neked az elméleteiről? - kérdezte sóhajtva.
Angie: Nem igazán. Elméletekről nem volt szó, csak észrevételekről. Amik nagyon is tényszerűek. Mindent tud már, csak még nem volt képes nevet adni az egésznek.
Dax: Képtelen vagyok elmondani neki! - vallotta be. - Megpróbáltam, de nem megy.
Angie: Ez így akkor sem mehet tovább. Azt akarod hogy úgy tudja meg mint én? - kérdeztem szomorúan. Dax lehajtott fejét ingatta.
Dax: Kiborulna.
Angie: Attól borul ki hogy tudja, valamit titkolsz előtte.
Dax: Sarah nem olyan mint te. Ő nem lenne képes feldolgozni ezt az egész.. agyrémet. - mondta kétségbeesett hangon. - És mindenki veszélybe kerül, ha nem képes hallgatni a titokról.
Angie: Döntened kell. Megtudja az igazat, vagy kihagyod az egészből. Nem játszhat úgy hogy nem ismeri a szabályokat.
Dax bánatosan bólintott.
Dax: És mi a helyzet veled? - kérdezte egy sor hallgatás után. - Igaz, hogy van valakid?
Angie: Oh, hát... - váratlanul ért, hogy már mindenki tudja. - igen. Járok valakivel.
Dax: Ez remek. Rendes pasi? Lonnie szerint érted jött a minap egy fenevad motorral.
Angie: Igen, ő eléggé vagány típus. Én meg kis nyuszi vagyok, remekül kiegészítjük egymást. - feleltem a valósághoz híven.
Dax: Hol ismerted meg?
Angie: Egy bárban.
Dax: És... komoly a dolog?
Angie: Miért érdekel ennyire? - kérdeztem gyanakodva. - Ugye nem azért hogy utána mindent elmesélj Neki?
Dax: Igazán zavart amit az unokatestvéreddel tett, és nem szeretnék hasonló atrocitást! - felelte. Megértettem hogy ez annyit jelent, hogy nem. Nem mondja el neki.
Angie: Remélem is. - bólintottam.
Dax: Nos? - ő még mindig a válaszomra várt.
Angie: Igen, komoly a dolog. Nagyon komoly.
Dax: Örülök neki, hogy találtál egy hozzád illő társat! - felelte őszinte mosollyal.
Nagyin kihangsúlyozta a "hozzád illő" kifejezést és értettem mire gondol. Ember. Ó, ha tudnád, kedved Dax...
Angie: Ephraim-mal mi van? Megtaláltátok?
Dax: Rob elmondta neked mi történt. - ez nem kérdés volt. Bólintottam. - Jó kezekben van szerencsére. Cullenék vigyáznak rá. De nem hiszem hogy valaha visszajön. - sóhajtott. - Ő nem olyan mint Rob.
Angie: Akkor talán tényleg úgy helyes hogyha nem jön vissza. Más személyek esetében ez nem is lehet kérdéses. - tettem hozzá. Dax megeresztett egy mosolyt.
Dax: Vissza fog jönni. Talán nem holnap, és nem is a közeljövőben, de biztos vagyok benne, hogy Nye visszajön. Te tovább léptél de őt még mindig érdekli a sorsod.
Dühösen fújtam egyet, és már a nyelvem hegyén volt a csípős válasz, amikor megcsörrent a telefon. Dax intett, hogy ő megy, miután felvettem a telefont.
Nem hagyott nyugodni amit mondott. Vissza fog jönni... Nem most, de egyszer visszajön.

2010. április 2., péntek

15. A nyúlüregen keresztül

Az az átkozott macska! Legszívesebben felvittem volna Kanadába, hogy aztán ott hagyjam egy mamutfenyő legmagasabb ágán. Dühösen néztem, ahogy elhelyezkedik Angelina ölében és elégedetten dorombolni kezd.
Késő délután volt. Az egész napot az ágyban töltöttük, és ha rajtam múlt volna ott is maradunk, de ez a szőrgombócnak álcázott pokolfajzat keresztülhúzta a számításaimat. Addig nyávogott az ágy mellett, amíg elérte, hogy beteljesült vágyaim tárgya csak és kizárólag vele foglalkozzon.
Én persze megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz, amikor kiköltöztünk a kanapéra tévézni. Megfelelő távolságra ültem Angelina-tól, hogy az az átkozott jól érezze magát. A kezem a kanapé támláján pihent, és Angie hajával játszottam. Ő édes becézőszavakat súgott a macskának, aki rendkívül boldog volt azzal, hogy sikerült kitúrnia engem.
Adam: Mit szeretnél csinálni ma este? - kérdeztem és reménykedtem benne, hogy semmi macskával kapcsolatosat.
Angie: Hm... egyszer azt mondtad meg fogod mutatni hogy bulizol te!
Adam: Készen állsz rá? - kérdeztem gonosz mosollyal.
Angie: A tegnapi és a mai után ezt nem kérdezheted komolyan. - vetette oda nevetve.
Adam: Ez már igaz! - kuncogtam. - Szeretném, ha megismernéd David-et.
Angie: Oh! - elkomolyodott. - Azt mondtad nincs oda az ötletért, hogy te meg én...
Adam: Csak azért mert még nem ismer téged! - ellenkeztem.
Angie: Hát jó... végül is... miért ne? - adta be a derekát. - De utána elmegyünk bulizni?
Adam: Amit csak szeretnél! - vágtam rá őszintén.
Angie: Ez nagyon meggondolatlan megjegyzés volt... - súgta.
Odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, de a macska dühösen felszisszent. Angie pedig arrébb tolt.
Adam: Ez az állat... az idegeimre megy! - sóhajtottam.
Angie: Ő csak fél... - súgta és magához szorította Kisszörnyeteget, ahogy magamban hívtam.
Adam: Már nem süt a nap. - váltottam témát. - Hazaugrom egy kicsit és felkészítem David-et a ma estére. 9-re érted jövök!
Angie: Ok, de... mit vegyek fel? - kérdezte.
Adam: Valami dögöset! - mondtam egyszerűen.
Angie lerakta a cicát a kanapéra és odajött hozzám, majd átkarolta a nyakamat és szájon csókolt. Számomra eltűnt a világ ekkor.
Angie: Siess hozzám vissza! - súgta.
Adam: Ok! - feleltem.
A hazaúton erősen kellett koncentrálnom, hogy ne okozzak balesetet. A tegnap éjszaka képei túl élénken éltek még bennem és minden erőmre szükségem volt, hogy az útra tudjak figyelni. Vajon hány vámpír térne át a vegetáriánus életre, ha rájönnének egyéb alternatív felhasználási formákra az emberekkel kapcsolatban. Egyáltalán, eszébe jutott már valaha az én fajtámnak, hogy egy emberrel... ekkor beugrott, amit Angelina mesélt. Egy történet kísértetiesen hasonló a miénkhez.
Hirtelen lefékeztem. Gyorsan kapcsoltam és a motort egy parkolóba kormányoztam. Előrehajoltam és a sisakot a kormányhoz nyomtam, miközben próbáltam elüldözni a rémséges gondolatot, ami felbukkant. És csak egy mondat ismétlődött a fejemben. Mi lenne ha... Nem, nem szabad, nem tehetem! Hogy kérhetnék tőle ilyet?
Egyre inkább emberinek éreztem magam Angie mellett, és most hogy a testi szerelmet is megtapasztaltam, még inkább vágytam rá hogy az ő világában élhessek. De igazán beteges dolog fehérkerítéses házról álmodozni és... kisbabáról. Felnyögtem. Mit mondana, ha feleségül kérném? Kezdtem biztos lenni abban, hogy valami nem stimmel az agyammal. Vagy teljesen elhagytam, vagy rosszuk működik.
Újra beindítottam a motort, és folytattam az utamat, magam mögött hagyva a családalapítási fantáziáimat. Láttam, hogy David Bentley-je a ház előtt áll. Szóval ő is készül valahová.
A lakásba lépve meglepődtem. Trina volt ott. David előző társa.
Trina: Hazatért Rómeó! - mondta kuncogva.
Adam: Hello Trina! Gondolom David már mindent elmesélt.
Trina: Hát persze. És egy cseppet sem vagyok meglepve. Ez annyira rád vall!
David: Trina elköszönni jött. Ő és Garett elutaznak pár hónapra Afrikába. - magyarázta.
Adam: Garett szereti az oroszlánokat, ugye? - kérdeztem nevetve.
Trina: Ilyenkor főleg. Azt mondja ha ingerlékenyek, akkor jobb az ízük.
David: Ki kéne próbálnod a jegesmedvéket tavasszal. - ajánlotta.
Adam: Mielőtt még receptet is cserélnétek, lenne egy bejelenteni valóm. - szakítottam félbe őket.
David: Tudtam. Láttam magamat döbbenten. - forgatta a szemét.
Adam: Be akarlak mutatni Angelina-nak. Úgy tervezem elviszem őt a Darkside-ba ma este.
Trina: Milyen bátor ez az emberlány! Szívesen megismerkednék vele...
David: Nem bátor az, csak eszelős! - legyintett. - Ám legyen. Hozd csak ide. Talán ha hirtelen egy rakás vámpír között találja magát, akkor kijózanodik.
Adam: Ebben ne is reménykedj!
David: Trina... te el tudnád képzelni, hogy megcsókolsz egy embert? - kérdezte megborzongva.
Trina: Nem. Eszembe sem jutna ilyesmi. Még akkor sem, ha nem tekintem őket ételnek... de nem! Képtelen lennék rá! - rázta a fejét. - Nem égeti a torkod a vére illata?
Adam: Nem. Szinte az első perctől kezdve csakis nőként tekintettem rá. - feleltem. - Valahogy... immúnis vagyok a vérére. Persze voltak kétségeim az első pár napban, az első pár csók után, de most már száz százalékig biztos vagyok magamban.
David: Csak azt ne mond hogy ti... - elakadt. Trina meghökkenten nézett rá és rám.
Trina: Adam... ugye, ez valami vicc?
Adam: Ha látnátok magatokat... - mondtam vigyorogva.
David: Te tényleg betegesen perverz és őrült vagy!
Adam: Talán igazad van, de rohadtul jó érzés!
Trina: És... milyen volt? - kérdezte kíváncsian.
Adam: Gondolom olyan mint neked Garett-tel. - hárítottam. Valójában nem tudtam volna szavakkal kifejezni.
Trina: De ő... meleg és a vére... - mohón nyelt egyet. - Azt hiszem én elhúzok a hegyekbe.
David: És engem meg itt hagysz ezeknek az eszelősöknek?
Én csak nevettem rajtuk, és besétáltam a szobámba. Máris hiányzott Angelina. Az illata, a puhasága, az érintése, a csókja. Behunytam a szemem és most hagytam hogy elárasszanak az emlékek.

Hét órakor a gardróbomban álltam tanácstalanul. Már letusoltam és degeszre ettem magam kínaival. Kisherceg is jóllakottan dorombolt és időről időre a lábamhoz dörgölőzött.
Angie: Nincs valami ötleted? - kérdeztem tőle és felvettem.
Szerettem volna valami olyan felvenni, amiben nagyon tetszem majd Adam-nek. Valami olyat, amiben illek hozzá. Megakadt a szemem egy fekete platform szandálon, amit pár hete vettem, amikor már végképp nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem hittem volna, hogy egy nap fel is veszem. Elővettem a bőrnadrágomat és felforgattam a mindent a piros szatén fűzőm után, amit még a leánybúcsúmon viseltem.
A nadrágot és a felsőt az ágyra raktam, a szandált az ágy elé. Hátraléptem hogy láthassam az összhatást. Végül ledobtam a köntösömet és felvettem a szerkót. A hatalmas tükörhöz lépve nagyot dobbant a szívem. Ez nem én vagyok, de mégis én vagyok... ez a nő a tükörben... egy jövendőbeli vámpír.
A levegő hirtelen kiszorult a tüdőmből. Megkapaszkodtam a tükör szélében és próbáltam visszanyerni az egyensúlyom. Lassan lélegeztem és közben helyre rakosgattam a gondolataimat. Egy nap, talán nagyonis hamarosan vámpír leszek. Vámpír. Én. Angelina Casiraghy a vámpír. Anyám el lenne ragadtatva a gondolattól. Talán az lenne a legjobb, ha elhitetnénk mindenkivel, hogy meghaltam. Pár évtized és az emberek akik ismertek engem, mind meghalnak.
Elakadt a lélegzetem. Vajon ő... Mit szólna? Azt akarta, hogy emberként éljek, emberi barátokkal, emberi kapcsolatban. Azt hitte ha elhagy, akkor így lesz. És mégis, az életem még sohasem volt kevésbé emberi mint most. A lelkem ördögi fele ezt akarta. Elé állni vámpírként és belenevetni a képébe. Szinte láttam magam előtt a fájdalmas arckifejezését. De ezt akartam. Hogy fájjon neki! Érezze hogy ő tette ezt.
Aztán egy félős kis hang kiáltott fel valahol legbelül. Mi lesz ha tényleg visszajön? Mit fog szólni ha megtudja, hogy beleszerettem egy vámpírba? A gonosz hang kárörvendően nevetett. Mit fog szólni, ha megtudja, hogy az a vámpír megadta nekem azt amire ő képtelen volt...
Elhallgattattam a hangokat a fejemben, mielőtt még elkezdenék válaszolni nekik. Levettem a ruhát és belebújtam a köntösömbe, hogy megcsináljam a hajam és a sminkem. A hajamat laza hullámokba rendeztem. A sminkem sötét, füstös árnyalatú volt, ami eléggé elütött porcelán fehérségű bőrömtől.
Ezután újra felöltöztem. Az övemre szegecses övet csatoltam és előkészítettem a bőrdzsekimet. Belebújtam a cipőmbe, és sétálgattam benne egy kicsit, mert félő volt hogy orra esek. Néhány perc után már egészen stabilan álltam.
A csengő pontban kilenckor szólalt meg és én odatipegtem és megnyomtam a "Szabad" gombot, ami jelezte a portásnak, hogy felengedheti a vendéget. Egy perc múlva halk kopogás hallatszott és én azonnal feltéptem az ajtót. Adam mosolyogva állt előttem. Aztán a szemei elkerekedtek és levegő után kapkodott, mintha nem bírna megszólalni.
Angie: Tetszik? - kérdeztem reménykedve.
Adam: Whao... - nyögte ki. - Hát ez... whao!
Angie: Hozzád öltöztem. - mondtam és végigsimítottam fekete ingén.
Ő telesen feketébe volt öltözve, mint általában. Nagyon veszélyesnek tűnt. És nagyon nagyon vonzónak. Hozzásimultam.
Adam: Talán indulnunk kellene... - súgta, amikor elkezdtem csókolgatni az állát. - Mert... még a végén itt maradunk!
Angie: Ühümmm... - dünnyögtem.
Adam: Ok! - hátralépett. - Gyerünk! - Sürgetett. Én halkan kuncogni kezdtem, majd visszaléptem a lakásba a táskámért és a kabátomért.
Az esti levegő kellemesen hűvös volt és lágy szellő érintett meg, amikor odasétáltunk a motorhoz. Adam átnyújtotta a sisakot, amit most már gyakorlott mozdulattal csatoltam fel.
Átvágtunk a nyüzsgő, színes, fényárban úszó városon és elérkeztünk a művész negyedhez. Itt volt a legtöbb galéria és jazz bár. Párszor jártam már itt, de nem voltak túl szép emlékeim, az itt őshonos junkiek-ról. Adam a motort egy régi építésű lakóház előtt parkolta le. Kicsit kopottnak tűnt.
A lift lassan haladt felfelé. A legfelső emeltre mentünk, ahol a tetőtéri lakások voltak.
Adam: Erre! - mutatta. Én követtem.
Adam kinyitotta az ajtót. Kicsit tétováztam, mire ő átkarolt és bevezetett a lakásba. Meglepődtem. Ez a lakás minden volt csak kopott nem. A falak mélyvörösek volt, ezüst díszítőelemekkel és fekete, barokk indás tükrökkel. A hajópadló is fekete volt, és a szőnyegek is, csakúgy mint a bútorok. Hatalmas fekete kanapé állt a szoba közepén telerakva piros bőrpárnákkal. A szemközti fal helyén ablakok voltak, amik egészen a tetőig nyúltak, sőt tovább, mert a mennyezet egy része is üveg volt.
Tátott szájjal néztem felfelé. Ekkor a szemem sarkából mozgást érzékeltem.
Adam: David, ő is Angelina! - mondta halkan.
David lassan, megfontoltam közeledett.
David: Szia! - üdvözölt.
Szaggatott farmert és zöld, flitteres kaftán szerű felsőt viselt, a lábán pedig könnyű bőrsarut. A haja hanyagul volt lenyírva és féloldalt belelógott az arcába.
Angie: Örülök, hogy végre megismerhetlek! - csacsogtam kedvesen és a kezemet nyújtottam. Ő kicsit meglepődött, de kezet rázott velem.
Aztán két hideg keze közé vette az enyémet.
David: Adam-nek igaza van. Tényleg gyönyörű vagy! - súgta.
Angie: Köszönöm. - válaszoltam elpirulva.
Adam: Ne is fáraszd magad! Ő az én zsákmányom! - mondta gonosz kis mosollyal.
David: Pedig már reméltem, hogy megosztozunk rajta. - sóhajtott. - Gyere velem, Chérie. Megmutatom neked a gitárjaimat. - ajánlotta és kézen fogott, majd elindult.
Adam pár lépésre lemaradva jött utánunk. Elértünk egy helységbe, ami régen talán konyha volt. Most a falat polcok borították, amiken roskadoztak a könyvek. A szoba közepén pedig legalább egy tucat gitár sorakozott tetszetősen elrendezve. David büszkén elmesélte mindegyik történetét.
Angie: Szóval hippie voltál? - kérdeztem nevetve.
David: Még mindig az vagyok. És az is maradok. Örökre. - tette hozzá kivillantva fogait.
Angie: Te is abban a korszakban éltél? - fordultam Adam-hez.
Adam: Nem. A 20-as években voltam fiatal. Chicago-ban születtem 1911-ben. A családomat... - felsóhajtott. - elvesztettem a nagy járványban. Egy távoli rokonunk fogadott be.
Angie: Oh!- nyögtem ki. - Senki sem maradt életben a családodból? - kérdeztem. Ő rápillantott David-re, majd rám.
Adam: Nem. Senki sem maradt életben. - felelte.
Angie: És... hogyan változtál át?
Adam: Ezt is el fogom majd mesélni, de ez hosszú történet. - hárított.
David: És rém uncsi! - tette hozzá.
Adam: Indulhatunk? - kérdezte.
Angie: Igen. - feleltem.
Kicsit kába voltam. A húszas években még a nagyapám sem élt... David felvetette, hogy menjünk az ő kocsijával, ami egy fekete Bentley volt. Nem árulták el, hogy hova megyünk, csak annyit, hogy egy egészen más világot mutatnak nekem. Kezdtem izgatott lenni, amikor elhagytuk a várost.
Adam-mel minden nap egy új kaland volt, és minden nap felfedeztem magamban is valami újat. Megváltoztam. Szabad voltam.