BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. május 27., csütörtök

Ajánlók

Végre valahára megérkezett az utolsó ajánló (Nye-tól) is amire vártam, így most megosztom veletek a szereplők (a barátaim) véleményét a történetről. Lefordítottam magyarra, ezért néhol vannak pici eltérések.

Svety (Sarah): Annak ellenére hogy nem vagyok Twilight rajongó tetszik a történet mert sokkal valóságosabb, hihetőbb mint a Twilight. Sarah és én sokban hasonlítunk, így azonnal tudtam azonosulni a karakterrel. A kedvencem a történetben Lonnie, mert ő mindig pörög, mindig mond valami vicceset. Kicsit szomorú voltam a vége miatt, de tudom hogy Angel dolgozik az új változaton, és remélem a végén mégis happy end lesz.

Jerome: Nem vagyok egy nagy könyvmoly de Angel addig nyaggatott amíg végül elolvastam a SW-t és kellemeset csalódtam. A könyv béli Jerome szerintem igazán dögös karakter és ha készülne film szívesen eljátszanám. A kedvenc szereplőm Jerome. :) És tudjátok mit? Szerintem titkon, legbelül Angelina-nak azért bejön. ;)

Ephraim: Az egyik legjobb könyv amit valaha olvastam, simán felvehetné a versenyt a Twilight Saga-val vagy a HP-vel. Angel igazán sokszínű író már több rövidebb történetet olvastam tőle és mindig képes meglepni. Remélem a Bájital-t be fogja fejezni, mert az valami zseniális. ( A Bájital az egyik be nem fejezett művem.-Moon Angel)A kedvenc szereplőm Nye aki ezzel a karakterrel besorolt a szuperhősök mögé és már Edward Cullen-t taszigálja a trónról. :D Nagyon várom az új 1.2-es verziót Adam-mel és remélhetőleg egy boldogabb befejezéssel.

Rob: Nem is tudom így hirtelen mit írhatnék. Hát először kinevettem Angel-t, amikor elmesélte az ötletet, de az első pár oldal után csak annyit tudtam mondani: whao! A fejemben nagyon elevenen élnek a történet képkockái és a rendezői posztot már le stipistopiztam magamnak. Meg persze Rob szerepét is! :P És egyvalamit megígérhetek nektek itt és most: Lesz Shadow Walker mozifilm! És akkor majd azt mondják majd az emberek: Mi is volt az a Twilight? Ja az a szar film a Shadow Walker előtt! :D Rob mint született vámpír szerintem az egyik legfontosabb karakter a történetben és nem lepődnék meg ha az új verzióban Angel a végén őt választaná. :D Bár eleinte voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban hogy Angel vámpírt akar csinálni belőlem, amikor kiderült hogy kinyírhatom Ephraim-ot akkor nagyon megörültem. :D Aztán mégse, de legalább nekem van csajom a történetben. LOL. A vége nekem tetszett, kicsit szomorú volt, de ezt is lehet folytatni valahogy csak egy kis fantázia kell. A Shadow Walker után remélem befejezi a Beauty is a Beast-et. (A szépség egy szörnyeteg, már dolgozom a magyar változaton. - Moon Angel)De addig is olvassátok a történetet és ne féljetek Rob-tól, nem harap. :D

Nye: Sejtettem hogy előbb vagy utóbb valamelyik novelládban majd szörnyként tűnök fel, de ez még a jobbik eset. A történet béli Nye egy segg, ha találkoznánk szétrúgnám a seggét alaposan. De legalább nem szépíted sokat a dolgokat a valóságban sem mindig a herceget választja a királylány legtöbbször beéri a békával is. A kedvenc szereplőm Angie sofőrje. A vége a legjobb.


Nos hát igazából csak a két említett történethez lenne némi hozzáfűznivalóm. A Bájitalt 2008 őszén kezdtem írni, ez egy humoros, vidám történet a szereplők nagyrészt ugyanazok mint az Árnyjáróban.
A szépség egy szörnyeteg angolul íródott és csak pár fejezet volt hátra a végéig, amikor hirtelen elhagyott az inspirációm. Körülbelül egy hete kezdtem magyarra fordítani, átírni. A szereplők ebben is majdhogynem ugyanazok.

Dax nem olvasta el a történetet, ezért nem is kértem hogy írjon ajánlót.

Nye-ra ne haragudjatok, ő ilyen.

Moon Angel

2010. május 26., szerda

23. Magyarázatok

Fárasztó nap állt mögöttem. Izgalmakban, meglepetésekben bővelkedő nap. Este egy partira voltam hivatalos, ahová Adam kísért el. Tudtam hogy bármilyen férfi lenne is az oldalamon bizonyára feltűnést keltenék, de így ezzel a csodálatos, sápadt-szépséges lénnyel magam mellett úgy éreztem mintha egy ritka állatfaj lennék akit mindenki megámul.
Habár egy Halloween partin mindenki igyekszik kitűnni a tömegből, mégis mi keltettük a legnagyobb feltűnést, mi akik talán a legdiszkrétebb jelmezt öltöttük. És a legironikusabbat is, bár ezt a poént csak mi értettük. Adam Drakula grófnak öltözött. Fehér, keményített inget viselt és hosszú fekete köpenyt rubintvörös béléssel. Én hosszú vörös ruhát vettem fel és a nyakamra két harapásnyom volt festve, mivel én voltam Drakula menyasszonya.
Lonnie torreádor jelmeze és Sarah domina szerkója mellett az én ruhám csak silány próbálkozás lett volna Adam nélkül. Ám ő a legfeltűnőbb kiegészítőnek bizonyult. A sok Jack Sparrow, Marie Antoinette, déli hölgy, Lady Gaga és Michael Jackson között kimagaslott sudár alakja, minden tekintetet magunkra vonzva.
Felismertem Robert Antwood-ot aki Lonnie szerint minden évben az Operaház fantomjának öltözik. Amikor megláttam Rob-ot és Jerome-ot kicsit meglepődtem.
Jerome: A három testőrnek akartunk öltözni, de Dax összeveszett Sarah-val és most valahol duzzog. - magyarázta, majd színpadiasan az öltözetükre mutatott. - Így most csak két idióta vagyunk.
Rob: Próbáltuk rábeszélni David-et hogy jöjjön el velünk, de kimagyarázta magát.
Leah: Tényleg, akkor ki az a John Lennon szerű alak ott Sarah mellett? - kérdezte nevetve.
Angie: Ó, hogy az a... pedig megígérte hogy távol marad Sarah-tól! - dühöngtem. - És Sarah most szakított Dax-szel? - kérdeztem.
Jerome: Sarah szerint Dax szakított vele. És aztán elviharzott valami olyasmit morogva hogy ez így nem mehet tovább. - legyintett. - Kell neki pár óra és a régi lesz.
Rob: Az lehet, csak barátnő nélkül.
Angie: Adam, nem arról volt szó hogy beszélsz vele? - kérdeztem.
Adam: Így is történt. - mentegetőzött. - És megígérte hogy távol marad Sarah-tól. De úgy tűnik meggondolta magát.
Nem szóltam semmit. Kár lenne itt mindenki előtt jelenetet rendezni és Adam igazán nem tehet róla hogy a barátja egy lehetetlen alak. Sóhajtottam.
Adam: Mi lenne ha most szépen kivernéd a fejedből az összes aggodalmat és lazítanál? - kérdezte selymes hangján.
Angie: Igazad van.
Adam: Táncoljunk. - ajánlotta.
Bevezetett a táncparkettre, ahol eléggé sok pár táncolt összebújva Diana Krall andalító zenéjére. Adam mellkasához simultam, miközben ő halkan dúdolt a fülembe.
Adam: Remek választás egy Halloween partihoz, nem? - kérdezte mosolyogva.
Angie: Ezek itt mind sznobok. Ha Szent Patrik napi ír kocsma partit tartanának akkor is Diana Krall énekelne. - jegyeztem meg kissé talán túl hangosan, mire többen felénk néztek.
Adam: Kicsit szókimondóak vagyunk ma este? - kérdezte mosolyogva, majd hosszasan tanulmányozta az arcomat.
Én megbabonázva figyeltem minden rezdülését. Ahogyan a szája széle megrándult egy elfojtott mosolytól, amiként káprázatos szemei fogva tartották a pillantásomat, amit csak hívogatóan telt ajkai tudtak felszabadítani arra csábítva hogy megcsókoljam.
Tudtam hogyha megteszem akkor jó pár hétre elegendő csámcsogni valót adok a helyi pletykafészkeknek, de a gátlásaimat ma este otthon felejtettem. Adam is meglepődött, amikor a nyakánál fogva lehúztam őt magamhoz és szenvedélyesen csókolni kezdtem. A karjai szorosan körém fonódtak és éreztem hogy szétáramlik a testemben a kellemes meleg zsibbadás amit kiváltott belőlem a közelsége.
Adam: Itt az ideje hogy távozzunk... - zihálta, miután elengedett.
Angie: Most sem néznek többen mint eddig. - vontam meg a vállam.
Adam: De abban nem vagyok biztos hogy most is ugyanazt gondolják mint eddig. - jegyezte meg hamiskás mosollyal.
Én nem feleltem, csak engedelmesen követtem őt hogy megkeressük a többieket. Az egyik sarokban, a bársonypamlagon ülve ismerős alakot pillantottam meg. A nő szőke haja drámai hullámokba volt rendezve és nyakából hosszú gyöngysor lógott le fekete rojtos ruhájának dekoltázsába. Neccharisnyás lábait kecsesen tartotta, kezében tollas legyezőt rezegtetett.
Angie: Hát ilyen nincs! - kiáltottam fel.
Adam: Mi az? - kérdezte meglepetten.
Angie: Látod azt az idősebb nőt a 20-as évekbeli jelmezben? - kérdeztem bosszankodva. Kíváncsian nézegette. - Ő az anyám.
Adam: Nem inkább a nővéred? - kérdezte nevetve.
Nem feleltem, mert közben észrevett és arcán feltűnt a jól begyakorolt bájmosoly. Felugrott és pirosra lakozott körmei szinte villogtak ahogyan ölelésre tárta karját. Engedelmesen odasiettem és megöleltem. Ő a levegőbe puszilt, hogy ne kenődjön el a sminkje.
Mirella: Angelina drágám! Már azt hittem rád dőlt egy aktakupac és maga alá temetett! - jegyezte meg.
Angie: Szia anya! Nem tudtam hogy Los Angeles-be jöttél.
Mirella: Azt elhiszem. Az unokatestvéred szerint már hónapok óta nem beszéltek. Mégis mi bajod van Natalie-val?
Angie: Semmi anya, csak nem túl sok közös témánk van már. - sóhajtottam.
Mirella: És ki az a férfi akivel jöttél? - kérdezte suttogva.
Egy pillanatig reméltem hogy megúszhatom ezt a kínos találkozást, de nem volt mit tenni. Kinyíjtottam a kezem Adam felé, mire ő megvillantotta megnyerő mosolyát és hozzánk lépett, átölelve a derekamat.
Angie: Anya, ő a barátom Adam Masen. - mutattam be. - Adam ő az édesanyám Mirella Casiraghy.
Adam: Örvendek Mrs. Casiraghy! - mosolygott, mire anyám a kezét nyújtotta.
Mirella: Én is. - dadogta meglepetten. - A barátod? - fordult felém. - Nem is tudtam róla hogy van valakid.
Angie: Igyekszem megóvni a magánéletemet a nyilvánosságtól. - magyaráztam.
Mirella: Ezt jól teszed. És mennyire komoly ez a dolog köztetek? - kérdezte mosolyogva, miközben alaposan végigmérte Adam-et.
Adam: Nagyon komoly. - felelte, mielőtt bármit mondhattam volna. - Ami ezt illeti szeretném feleségül venni a lányát. - tette hozzá.
Majdnem összeestem, és hirtelen még levegőt venni is elfelejtettem. Anyám arcára mintha odafagyott volna a mosoly.
Mirella: Csak nem vagy terhes? - kérdezte kuncogva.
Angie: Nem! - vágtam rá, mielőtt Adam megszólalhatott volna.
Mirella: Ezt örömmel hallom. - jegyzete meg.
Egy pár percig szótlanul bámultuk egymást mire Adam megtörte a csendet.
Adam: Hozhatok a hölgyeknek egy pohár frissítőt? - kérdezte.
Én bólintottam, és anyám a legbűbájosabb mosolyával közölte hogy szívesen meginna egy pohár puncsot. Adam gyorsan eltűnt a tömegben.
Mirella: Te eljegyezted magad és nem is szóltál? - kérdezte szemrehányó hangon.
Angie: Még nem jegyeztük el egymást... csak szóba került. - mentegetőztem.
Mirella: Angelina, nem is tudod milyen szörnyű ez nekem. - szipogta. - Apád családja hallani sem akar felőlem, a barátnőim folyton a lányaik is a fiak házasságával vágnak fel és a bátyád... - itt tényleg sírva fakadt. - El akar venni egy mexikói bejárónőt.
Gyorsan kivezettem a teraszra.
Mirella: Olyan nagyon magányos vagyok. - sóhajtott.
Angie: Miért nem költözöl Miami-ba? - ajánlottam.
Mirella: Hát, ami azt illeti tényleg elköltözöm. Ide. - vallotta be.
Azt hittem rám szakad az ég.
Angie: Ide? - kérdeztem nagyot nyelve. - Mármint a városba?
Mirella: Ó nem pont a városba. Santa Monica-ba. Már találtam is egy gyönyörű mediterrán villát a parton. - lelkesedett. - És gondolj bele mennyire jó lesz majd hogy közel vagyok ha jönnek a gyerekek!
Angie: Gyerekek? - kérdeztem döbbenten.
Mirella: Ez az Adam nagyon vonzó férfi. Mond csak jó családból való? Gondolom igen, látszik a modorán. - folytatta. - Az esküvőt mikorra tervezitek? Április lenne a legjobb, akkor a hercegék is mindig átjönnek.
Angie: Anya... - nyögtem.
Mirella: És természetesen találnunk kell nektek egy pompás házat. Láttam is egyet ami az enyémtől pár utcányira van...
Azt hittem menten elájulok. Anyám is abbahagyta az eszmefuttatást és aggódva nézett rám.
Mirella: Jól vagy? Sápadt vagy mint egy kísértet...
Angie: Azt hiszem... csak fáradt vagyok. - nyöszörögtem.
Mirella: Amikor veled voltam terhes én is folyton fáradt voltam... - jegyezte meg. - Ha már itt tartunk a vőlegényed nagyon emlékeztet apádra. - jegyezte meg, majd rögtön belekezdett a New York-i rokonok élettörténetébe.
Angie: Apára? - kérdeztem egy idő után.
Mirella: Hogy? - pislogott értetlenül.
Angie: Azt mondtad Adam emlékeztet apára. Miben? - kérdeztem gyanakodva.
Anyám elvörösödött majd felnevetett.
Mirella: Ó hát ő is ilyen jó modorú és figyelmes volt. - nevetgélt.
Angie: Aha. - bólintottam.
Mirella: Nagyon emlékeztet valakire... - motyogta és elnézett a vállam felett. Hátranéztem és láttam hogy Adam közeleg két punccsal a kezében. - Ez a sápadt bőr és ezek a kecses mozdulatok...
Angie: Kire emlékeztet? - kérdeztem mohón.
Mirella: Egy régi ismerősömre. - mondta elgondolkozva.
Adam: Parancsoljanak hölgyeim!
Mirella: Ó milyen figyelmes... - rezegtette a szempilláit.
Én a fogamat a pohár szélébe vájtam és reméltem hogy anyám hamar meggondolja magát a költözéssel kapcsolatban. Nem tetszett a lelkesedése Adam iránt és az apámról tett megjegyzés is fúrta az oldalamat.
Végül egy óra múlva sikerült leráznom, miután migrént színleltem. Kiderült hogy David és Sarah már réges-rég leléptek és Robék is elindultak megkeresni Dax-et. Lonnie örömmel átvette az anyámat és elmesélte neki a helyi pletykákat.
Én megkönnyebbülten dőltem hátra a kocsiban. Adam mosolyogva szállt be a volán mögé.
Adam: Azt hiszem az anyád kedvel engem.
Angie: Én is ettől félek. Mond feltétlenül azt kellett neki lódítanod hogy el akarsz venni? - kérdeztem durcásan. Adam megcirógatta az arcomat.
Adam: Nem hazudtam. - mondta komoly hangon. - Tényleg feleségül akarlak venni.
Elakadt a lélegzetem mint ezen az estén más sokszor. Adam egy darabig engem nézett, majd beindította a motort is a kocsit kikormányozta a forgalomba. Jó darabig nem szólaltam meg.
Angie: Anyám mondott valamit... ami egy kicsit felkavart. - kezdtem. - Úgy mellékesen kicsúszott a száján hogy hasonlítasz az apámra.
Adam rám pillantott.
Adam: És ez miért kavar fel? Attól félsz apakomplexusban szenvedsz?
Angie: Az nem lenne baj. - ráztam meg a fejem. - Csakhogy te egyáltalán nem hasonlítasz apámra. Ő olasz temperamentumú, nyers ember volt. A szíve vajból volt, de ha egyszer feldühítették... - elmosolyodtam. - Te egészen más vagy.
Adam: Mire gondolsz? - kérdezte miután egy darabig hallgattam.
Angie: Az apám bőre kreol volt, a szeme barna, a haja fekete. Az anyám szőke és kék szemű. - mondtam elgondolkozva. - És... amikor még kislány voltam, úgy 8 éves egyszer meghallottam, hogy az egyik szobalány megjegyezte hogy csak egyszer kellett az apámnak elutaznia üzleti útra az anyám rögtön terhes lett.
Adam összevonta a szemöldökét.
Adam: Most arra célzol hogy az anyád megcsalta az apádat? Vagyis...
Angie: Igen.
Adam: És gondolod hogy igaz? - kérdezte.
Angie: Talán igen. Sok mindenre magyarázatot adna.
Próbáltam kiverni a fejemből ezt a szörnyű gyanakvást. Adam igyekezett elterelni a gondolataimat, és a holnapi ünnepről beszélt illetve felidéztette velem gyermekkorom halloween-jeit.
Az ajtón belépve Kisherceg fogadott. Gyorsan adtam neki egy tál tejet és megsimogattam, mire elégedetten dorombolni kezdett. Adam szokás szerint az ajtóból nézte mindezt.
Angie: Már nem is utál annyira. - jegyeztem meg, amikor odamentem hozzá és meglazítottam a nyakkendőjét.
Adam: Már én sem utálom olyan nagyon. Főleg miután biztossá volt hogy nem kell vele osztoznom az ágyadon. - mondta mosolyogva és felkapott a karjába. - Most eljött Drakula gróf ideje.
Angie: Ó valaki mentsen meg! - kuncogtam és menet közben lerúgtam a cipőmet.
Fogalmam sincs hány óra lehetett, amikor arra ébredtem hogy Adam szokatlanul durván arrább lök, majd eltűnik mellőlem. Először azt hittem hogy megint a macskával van összetűzése, de aztán meghallottam az éktelen morgást a nappaliból.
Kipattantam az ágyból, de megszédültem. Sötét volt és tapogatózva jutottam el a villanykapcsolóig. A hirtelen világosságtól hunyorogva megálltam az ajtóban, ahol Adam állt olyan pózban mint egy támadni készülő tigris. Még sohasem láttam ilyennek és amikor vad pillantása rám szegeződött tudtam hogy valami baj van.
Nye: Ne mozdulj! - hallatszott a félhomályból a parancs.
Mozdulatlanná dermedtem, de nem a parancsnak engedelmeskedve hanem a hang miatt. Lassan arrafelé fordítottam a fejem ahonnét a kiáltás hallatszott az előbb. A kezemet a szám elé kaptam hogy elnyomjam a sikoltást, ami feltörni készült.
Ebben a pillanatban Adam közelebb oldalazott hozzám, mire Nye egyetlen ugrással átszelte a szobát. Ösztönösen cselekedtem, amikor Adam elé léptem, de szinte azonnal elém került és egyik kezével a háta mögött tartott, miközben még hangosabban morgott.
A válla fölött láttam, hogy Nye megtorpan is értetlenül néz ránk. A szívverésem olyan hangosnak tűnt, mintha kívülről jött volna.
Angie: Nye... - dadogtam.
Éreztem hogy Adam izmai megfeszülnek és még inkább elém húzódott.
Nye: Lina, maradj mozdulatlan... amikor szólok fuss be a szobába. - szólt a parancs.
Már éppen szólni akartam, amikor Nye hirtelen eltűnt és abban a pillanatban Adam is.
Nye: Lina, fuss! - üvöltötte. - Menj már! - tette hozzá miután nem mozdultam.
Csak hörgést is morgásokat hallottam, majd valami hangosan csörömpölve összetört és Kisherceg dühösen fújtatni kezdett. Odaugrottam a kanapéhoz és felkapcsoltam a dohányzóasztal lámpáját.
Ekkor megláttam Adam-et, aki a földön feküdt a hasán, riadt szemei rám szegeződtek. Felsikoltottam, mire Nye láthatóvá vált. Adam hátán térdelt és az egyik kezével lefogta Adam kezeit, a másikkal pedig a fejét nyomta a földhöz.
Angie: Engedd el! - sikoltottam és odarohantam.
Erre Nye eltűnt a szemem elől és hirtelen a talaj is a lábam alól, majd valami kemény és hideg nyomódott a hátamnak és valami forró a mellkasomnak. Nye állt előttem, mindent eltakarva. A hátam mögött a fal.
Csak annyit éreztem hogy Nye izmai megfeszültek és mintha egy kődarab csapódott volna a földhöz. Láttam hogy Adam átrepül a szobán a szemközti falnak csapódva, amiről hatalmas darabban levált a vakolat. Szinte azonnal felugrott és vicsorogva felénk rontott, mire Nye előre lépett és ismét eltűnt. Adam döbbenten megállt, majd megrázkódott és most hanyatt zuhant a földre.
Angie: Elég! - kiáltottam sírva. - Nye hagyd őt! Kérlek Elég... elég!
Ekkor valami átsuhant előttem, majd egészen másfajta morgás vagy sziszegés hallatszott és Nye hirtelen a falnak csapódva láthatóvá vált. Felismertem Robot, aki vasmarokkal tartotta és a terasz felőli morgást pedig egy hatalmas, selymesen csillogó szőrű párduc szolgáltatta.
Adam ekkor már talpon volt, támadóállásban. A szemem túl lassú volt hogy minden mozzanatot láthasson. De azt láttam, hogy Nye megpróbál felé rontani, mire Rob ismét a falhoz nyomta, Jerome pedig Adam elé ugrott, mély torokhangot kiadva.
Nye arcán döbbenet futott át. A tekintetéből eltűnt a gyilkos düh és kérdéseket várva nézett mindegyikünkre.
Nye: Mi folyik itt? - kérdezte.
Rob: Tudsz uralkodni magadon? - kérdezte.
Nye: Ezt mond meg inkább te. - vetette oda ridegen, miközben végig Adam-et szuggerálta.
Rob: Adam? - kérdezte.
Adam: Csak ameddig nem megy Angelina közelébe. - jegyezte meg.
Nye: Engedj el de azonnal. - sziszegte Rob-nak majd kirántotta magát. Rob hátraugrott Adam elé, félfordulattal, mintha mindkettőt próbálná visszatartani.
Rob: Jól vagy? - pillantott rám futólag.
Angie: Nem. - ráztam meg a fejem és csak most vettem észre hogy sírok.
Adam azonnal felém mozdult, az arcán aggodalommal, de Nye is megmozdult, mire ismét mindenki morogni kezdett.
Angie: Fejezzétek már be! - kértem zokogva.
Nye arcán annyi érzelem látszott hogy képtelen voltam eligazodni rajta. Hihetetlenül megváltozott. Sokkal nagyobb darab lvolt mint emlékeztem. Az arcvonásai megkeményedtek, a haja alig volt pár milliméteres.
Nye: Lina... jól vagy? Nem bántott? - kérdezte remegő hangon.
Angie: Nem, dehogy. - feleltem még mindig könnyek közt.
Nye: Ki ez? - intett a fejével Adam felé. - És mit keresett éjszaka a lakásodban... a hálószobádban? - vont kérdőre. - Az egész lakás bűzlik tőle... és te is. - jegyezte meg lesújtóan.
Rob: Higgadj le Nye, Adam senkit sem fog bántani.
Nye: De ahogy elnézem őt sem bánthatja senki. - mondta Jerome-re nézve. - Jerome, tűnj el innét! - utasította.
Jerome furcsa fájdalmas hangot adott ki.
Rob: Nem akar menni! - ellenkezett.
Nye: Én vagyok az Alfa! Nekem kell engedelmeskednie! - mondta dühösen. Adam rám pillantott.
Rob: Talán a Forksi falkában te voltál az Alfa. De itt pillanatnyilag csak egy betolakodó vagy. - mondta dühösen.
Nye hirtelen nagyon dühösnek tűnt és jéghidegen végigmérte a párducot és a két vámpírt. Majd engem.
Nye: Hogy néztek ki? - kérdezte halkan. - Mi a franc történt itt amíg távol voltam?
Rob: Nem vagy többé a vezetőnk, semmi közöd hozzá.
Adam: Rob, ne dühítsd fel még jobban. - mondta halkan.
Rob nem felelt.
Nye: Hogy mi van? Ti annak.... - Adam felé intett. - fogadtok szót? - kiáltotta. - Hát ezt nem hiszem el.
Senki sem szólt.
Nye: Jerome, menj ki! - szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon. Jerome szemei fájdalmasan csillogtak, de pár pillanat múlva megfordult és eltűnt, olyan hangtalanul ahogy érkezett.
Rob: Nem fair amit tettél. Ő kénytelen engedelmeskedni az Alfa hangjának. De én nem...
Nye: És szerinted mennyi ideig tart nekem szétverni azt az ostoba fejedet? - sziszegte, mire Rob morgásba kezdett, de Adam lefogta.
Angie: Elég! - kiáltottam. - Fejezzétek már be ezt a cirkuszt... ezt a nevetséges hatalomfitogtatást!
Kétségbeesett pillantást vetettem Adam-re.
Angie: Én akarom tisztázni Nye-jal ezt a helyzetet. - jelentettem ki. - Négyszemközt.
Adam: Nem hagylak itt vele! - vágta rá.
Angie: Kérlek, Adam! - behunytam a szememet. - Nye nem fog bántani.
Rob: Talán igaza van, jobb ha ők ketten megbeszélik ezt... - súgta Adam-nek.
Közben Nye szemei rám szegeződtek. Éreztem a pillantását, amiből száz kérdés szegeződött felém.
Angie: Adam... kérlek! - sürgettem.
Adam: Itt leszünk a parkolóban. - szólalt meg végül. A szemeiben mérhetetlen fájdalom és aggodalom látszott. Majd rápillantott Nye-ra. - Ne érj hozzá, mert nem érdekel hogy mi vagy... megöllek! - fenyegette meg.
Nye: Na ne mond! - mordult rá.
Angie: Rob vidd ki Adam-et. - kértem.
Ők is a teraszon át távoztak. Felsóhajtottam. Nye Még mindig mozdulatlanul állt.
Nye: Jól vagy? - kérdezte. Bólintottam.
Elléptem a faltól, de a lábaim mérhetetlenül gyengének bizonyultak és megszédültem. Nye azon nyomban ott termett és elkapott. Forró érintése szinte sokkolt.
Angie: Jól vagyok... - bizonygattam és elhárítottam a karját. Ő szó nélkül elengedett.
Nye: Ki az a pojáca akit Rob az élete árán is védelmezne? - kérdezte. - És mit keresett nálad?
Angie: Adam nem veszélyes rám, vagy bárki másra. - kezdtem.
Nye: Na persze! - nevetett keserűen. - Most jön az hogy multipack-ben vetted a macskával együtt?! - jegyezte meg a kanapé alatt gubbasztó Kisherceg felé intve.
Angie: Ő nem bántja az embereket, ezt te is tudod.
Nye: Egyáltalán hol szedted össze ezt az Adam-et. És mióta van bejárása a lakásodba? - kérdezte.
A számat harapdáltam idegességemben.
Nye: A barátod-nak még nem tűnt fel hogy egy vámpír ólálkodik körülötted? - kérdezte gúnyosan.
Angie: A barátomnak? - döbbentem le.
Nye: Erről is tudok. Rob elmondta hogy jársz valakivel. Vagy netán ő is az Adam nevű vámpír pajtása?
Angie: Nye... ígérd meg nekem hogy nem fogod bántani Adam-et! - odarohantam hozzá. Ő megfogta a kezemet. - Ígérd meg!
Nye: Miért bántanám?
Angie: Csak ígérd meg! - erősködtem. Nye vállat vont.
Nye: Na jó... a paprikajancsi vámpírnak egy haja szála sem görbül. - ígérte meg.
Elhallgattam. Ez kicsit megnyugtatott. Nye közelebb lépett hozzám és a karjába húzott.
Nye: Annyira hiányoztál, Lina! - súgta és az arcát a hajamba temette. Én mozdulatlanul tűrtem.
Hirtelen hátralépett és elhúzta az orrát.
Nye: Mégis mit csináltatok azzal a majommal. Bűzlesz tőle. Az egész tested... - intett felém türelmetlenül. - Mintha vele aludnál vagy mit tudom én!
Elakadt a lélegzetem és éreztem hogy a szívem hevesebben ver. Nye válaszra várva nézett rám. Aztán hirtelen átsuhant az arcán a felismerés.
Nye: Ez... valami beteges vicc akar lenni? - kérdezte fojtott hangon.
Angie: Te hagytál itt hogy kezdjek új életet! - vettem elő az egyetlen magyarázatot.
Nye: Na nem! - rázta meg a fejét. - Nem, nem, nem. Lina... ez nem igaz, ez nem lehet igaz! - kiáltotta majd megragadott.
Angie: Engedj el! - nyöszörögtem.
Nye: Hogy nézel ki! - üvöltötte. - Mit csinált veled?
Angie: Engedj el Nye... ez fáj, eressz el! - kiabáltam.
Nye: Nem mondhatod komolyan hogy egy vámpírral jársz! - nevetett hisztérikusan, majd ellökött magától.
Angie: Szeretem őt! Jobban mint bárkit eddigi életem során...
Nye arcáról lefagyott a mosoly.
Nye: Beleértve engem is? - kérdezte és közelebb lépett. - Válaszolj!
Angie: Igen! - feleltem az igazsághoz híven.
Adam: Most már tudsz mindent! - szólalt meg.
Odanéztem. Adam a szoba túloldalán állt Rob-bal maga mellett.
Nye: Ezt úgysem fogom hagyni! - mondta elszántan.
Én kitéptem magam a kezei közül és Adam kitárt karjába rohantam.
Adam: Az egyetlen aki itt döntést hozhat az Angelina. És ő nyilvánvalóan engem választott. - jegyezte meg.
Nye: Választott? - nevetett fel. - Hát ez jó. Választott. Miután én elhagytam? - kérdezte gúnyosan.
Éreztem hogy Adam karjai a derekamról és elenged.
Nye: Ja hogy ezt te nem tudtad? - kérdezte ártatlannak tűnő arccal. - Én hagytam el őt. Ő az én barátnőm volt. És tudta hogy vissza fogok jönni hogy leellenőrizzem. Szerinted mennyi az esélye annak hogy te csak azért vagy itt hogy visszavágjon nekem? - kérdezte és elégedetten figyelte Adam döbbent arcát.

2010. május 23., vasárnap

Válaszok 2.

Először Katababa kérdéseire válaszolok mert ő kérdezett először. :)
1.Igen, valóban.

2.13-14 éves korom óta írok novellákat, történeteket, dalszövegeket.

3.Elfújta a szél

4. Mostanában sok Muse-t, Adam Lambert-et és Girls Aloud-ot hallgatok.

Köszönöm a kérdéseket. :)

Most pedig Kitty kérdéseire válaszolok. :)

1. Hú Kitty ez hosszú sztori. 2007 január közepén ismertem meg őket egy kis Ausztria-i faluban, ahol a barátaimmal töltöttem pár napot. Nye, Rob és Dax ott snowboardoztak, és Nye-t egy magányos sétám alkalmával ismertem meg egy tanösvényen, ahol ő a fák közötti lejtőn snowboardozott. oO

2. Hát először Bogyó nővérével Ritával barátkoztam össze, aztán Bogyóval úgy kb 3 éve lettünk nagyon jó barátok, de már több mint 5 éve ismerem.

3. Jogot tanulok. :P

4. Németül és angolul beszélek folyékonyan, de egy kicsit franciául és spanyolul is pötyögök. :)

5. Jó sok van, csak néhányat említek meg. Egy motoros naplója, Frida, A másik Boleyn lány, A hercegnő, Elfújta a szél, Angol beteg, Stop Shop, A szegények hercege, Szeretlek Párizs, Szex és New York, Az ördög Prada-t visel, Alkonyat, Újhold. :)

6. A Jégkorszak mind a 3 részét nagyon szeretem, de a Volt is a kedvencek között van. De egyébként az Ezüst nyíl a kedvenc.

7. Hú hát ez a hangulatomtól függ. Egyik nap magassarkút veszek fel, a másik nap Converse-t csőfarmerrel. Igazi kaméleon vagyok. :) De nem tudnám magam besorolni egyetlen sztereotípiába sem, sőt nem is szeretnék egyikbe sem beletartozni, jobban szeretem az egyediséget.

8. Hát jó sok van. Zara, New Yorker, Tally Weijl, Retro Jeans, Gas, Pepe jeans, Mayo Chix, Ed Hardy, H&M, Pimkie... többet nem sorolok fel. :D

9. Nincs konkrét kedvenc ételem, de az olasz és ázsiai kajákat szeretem a legjobban. Italból pedig a Red Bullt.

10. Hát ez jó kérdés. Még ősszel készítettek egy új lemezt, de a kiadó még nem adott megjelenési dátumot, így egyelőre mindegyikük a saját projektjén dolgozik.

11. Varsity Fanclub. Ők is egy hasonló banda mint Nye csapata. Velük is jóban vagyunk, bár mostanában inkább csak Bogyó én annyira már nem.

12. Ez két manga rövidítése. Az egyik a már említett Ezüst nyíl japán címe Ginga Nagaraboshi Gin, a másik pedig ennek a folytatása a Weed legendája. Ha érdekel keress rá youtube-on. :)

13. Igen, ő DJ.

14. Hát néha szoktam tollasozni és csocsózni, meg néha jógázok, de konkrétan és rendszeresen semmit. :D

15. 3 kutyum van, Baby, Dexter és Félix a nevük. :)

16. Talán leginkább az esze, a gondolkodásmódja és a nyugalma.

17. Rob.

Kitty neked is köszönöm a kérdéseket.

2010. május 21., péntek

Válaszok

Először Rachel kérdéseire válaszolok, Bogyó te várj a sorodra. :)

1. Igazából annyi ötletem van, és annyi különböző történet van a fejemben, hogy magam sem tudom eldönteni melyiken dolgozzak.:) Arra gondoltam hogy mindegyikből raknék fel 1-1 kis részletet és ti olvasók döntenétek el, hogy melyiket szeretnétek olvasni. Ezekből a történetekből kettőt még 14-18 éves korom között írtam, a többit az elmúlt 2 évben. Utóbbiakat nem fejeztem be, mindegyikből csak néhány hosszú fejezet van készen.

2. Nem, az igazi nevem Anna, az Angel csak egy becenév. Ebből hoztam ki Angelina-t. :)

3. Ezt nehéz lenne megmondani, mert én úgy gondolom hogy Angie karakterét inkább a történet formálja, olyanná válik amilyennek a körülmények megkívánják. Eleinte egy elesett kislány, aki elkényeztetett és képtelen önálló döntéseket hozni, majd amikor egyedül marad, akkor megtanulja kezelni a problémáit. Én sokkal inkább önállóbb vagyok és háziasabb.:) Ami közös bennünk az a lázadás, hogy egyikünk sem akar 1 lenni a tucatból. Na meg persze a vásárlási mánia. :)

4. Nem még nem találtam kiadót, jobb szeretném megvárni amíg kicsit lecseng ez a Twilight hisztéria. És még sokat kell csiszolnom a történeten.

5. Nálam a történetek úgy működnek mint egy műfenyő. :) Ez fura hasonlat, de máshogy nem tudom megmagyarázni. A "talp" azt jelenti, hogy milyen stílusú, hangvitelű, témájú történetet szeretnék írni, amibe beleilleszkedik a "törzs" vagyis a kész történet a fejemben. Az "ágak" pedig lassan egyesével kerülnek bele, vagyis általában az írás közben alakítom a történetet. De mindig pontosan tudom hogy hogyan fog végződni.

6. Magyar vagyok, pontosabban erdélyi magyar és anyukám részéről a nagyszüleim osztrákok. Magyarországon tanulok, de a barátaim, a családom egy része Ausztriában él, én pedig a határ mellett. Azért Ausztria van a profilomban, mert amikor elkezdtem a magyar nyelvű blogot akartam egy német nyelvűt is, csak közben leragadtam a magyarnál. :)

A képhez csak annyit fűznék hozzá hogy kb. 5 évvel ezelőtt készült rólam, akkoriban jó ötletnek tűnt feketére festeni a hajam, ráadásul vakuval fényképeztem és úgy nézek ki rajta mint 1 kísértet.oO És még Bogyó meg is photoshoppolta kicsit. De Angelina külsejéhez pont illett, amilyennek leírtam az alapján. Gondoltam rá hogy teszek fel új képet, de most egyáltalán nem úgy nézek ki mint Angie mert a hajam barna és a vállamig ér. De ha megszavazzátok akar teszek fel új képet. :D

Nagyon szívesen elküldöm neked a történeteket, sőt majd az Árnyjáró-val kapcsolatban is kikérném a véleményed. Vannak ötleteim, de azt hiszem a barátaimnak Bogyó kivételével már mind a könyökén jön ki az Árnyjáró. Hihi
Szóval ha adsz egy emailt akkor írok neked amilyen hamar tudok. :)És köszi a jókívánságokat, igyekszem jól vizsgázni. :)


Na Bogyó. Látod ez az amikor a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul. Te vagy rá az élő példa. :D
1. Mivel több részesre tervezem, az elsőnek mindenképpen Árnyjáró lesz a címe. A többinek még nem tudom.
2. Bármilyen hihetetlen, de ha 1-2 órára berakod a fagyasztóba akkor fel lehet vágni. :D
3. Baby-nek, a Dexter szörnyet is halt volna. :D
4.Adam, azt hiszem egyértelmű. :)
5.Előtte hallgatok zenét, írás közben még egy pisszenés is zavar.
6.Nieran Christian Oakley O'Neill a teljes neve.
7. Oo A lila azt hiszem, de ez hogy jutott eszedbe??? Na mindegy nem akarom inkább tudni...
8.Zöld
9. Mindegyiktől van olyan ami tetszik. LXB-I just can't hate you VFC-Love in the club
10. Hát Jerome nevezte el The Nye-nak, mert szerinte ő egy külön faj. :) Én is így hívtam néha, meg Tweetie-nek ha bosszantani akartam. De inkább azt elemezzünk ki hogy te miért is vagy Bogyó kedves Bence... :)
Remélem elégedett vagy. :)

2010. május 20., csütörtök

Kérdezz-Felelek

Bevallom teljesen kiment a fejemből a kérdezz-felelek, még jó hogy Bogyó szóba hozta. A fősulin vizsgaidőszak van, és hát kicsit el vagyok havazva. Na mindegy nem, akarok nyafogni. :)
Szóval úgy gondoltam, hogy 1 hetetek van a kérdések feltevésére. Nem szabok meg limitet, mindenki annyit kérdez amennyit akar és amit akar. Ha összejön 10 kérdés utána írok 1 bejegyzést válaszokkal. Lehet anonim is kérdezni, azaz név nélkül. :)
És a legfontosabb: A KÉRDÉSEKET EHHEZ A BEJEGYZÉSHEZ KOMMENTÁR FORMÁJÁBAN TEHETITEK FEL. ÉS HOGY MIKORTÓL?MOSTANTÓL. :)

2010. május 19., szerda

22. Az utazó




Minden olyan gyorsan és álomszerűen történt, hogy el sem akartam hinni. Folyton úgy éreztem, hogy az egész csak színlelés, csak játék és a végén kiderül, hogy senki sem gondolta komolyan. De aztán... valahogy egyre hihetőbbnek tűnt.
Azon az estén Rob és a többiek ellenségekből semlegessé váltak. Olyanokká, akik nincsenek veled de ellened sem. És én már ettől is boldog lettem volna. Szentül hittem benne, hogy Adam lenyűgöző, varázslatos karizmája őket is hatalmába kerítette. És nem volt meglepő hogy így történt. Pedig láttam az arcukon hogy el-elcsodálkoznak, töprengenek hogy miként lehet ez. Lehet hogy Adam nem rossz? Lehet hogy rendes? Talán Angie mégsem választott rosszul?
És az udvariaskodó, feszültséggel teli légkörből lassacskán baráti csevegés lett. Úgy vettem észre, hogy leginkább Rob mutatott hajlandóságot a barátkozásra. Talán ez olyan vámpír dolog volt. Valahogy mintha ő, Adam és David alapjáraton azonos hullámhosszon lennének, és nekünk többieknek erre kicsit nehezebb lenne ráhangolódni. Furcsamód az est folyamán éppen Lonnie és Sarah tűntek zavartnak, pedig ők nem is sejthettek semmit, vagy ha mégis akkor sem tudtak volna nevet adni a gyanakvásuk tárgyának.
Amikor a fiúk bőszen tárgyalták egy számomra ismeretlen film eseményeit és Leah éppen a konyhában foglalatoskodott, Sarah egyszerre odahajolt hozzám.
Sarah: Nem is tudom Angie... de annyira szorongok. - súgta fojtott hangon. - Itt mindenki annyira... tökéletes.
Angie: Ezt hogy érted? - kérdeztem aggódva.
Sarah: Nem tudom neked elmagyarázni. - sóhajtott. - Csak úgy érzem, hogy ők... valahogy többek nálam. Olyan aprónak, jelentéktelennek érzem magam.
Angie: Ez butaság! - próbáltam meggyőzni.
Sarah rám meredt, mintha látna valamit a szememben, de végül annyiban hagyta a témát, mélységes lelkiismeret furdalást hagyva bennem, amiért félre kell őt vezetnem.
Végül csak hajnalban indultunk haza. Lonnie búcsúzott el először. Ezután mi hárman és Sarah is elindultunk. David ötlete volt hogy vigyük haza őt mi, mert nekünk éppen útban esik. Vagyis inkább neki, mert mi előbb kiszálltunk az én lakásomnál.
Kissé idegesen integettem utánuk a parkolóban.
Adam: Menjünk be, Drágám. - ajánlotta. - Ne aggódj David biztonságban hazajuttatja. - mosolygott rám.
Angie: Tudom. Bízom David-ben. Csak hát... annyira rossz érzés, hogy átverem Sarah-t és Lonnie-t. - vallottam be.
Adam: Nem vered át őket. - ellenkezett. - Csak... elhallgatsz előlük ezt-azt. - helyesbített, miközben beszálltunk a liftbe.
Angie: Ezt-azt? Úgy érted vámpír-alakváltó?
Adam: Nos...
Angie: Ez akkor sem fair, még ha az ő érdekükben titkolózunk akkor is. - duzzogtam.
Adam magához húzott és mélyen a szemembe nézett.
Adam: Kicsim, nem mondhatjuk el senkinek sem hogy mik vagyunk. Ez a mi fajtánk legfontosabb törvénye. Tartsd meg a titkot. - magyarázta. - És hidd el, azzal hogy tudatlanságban tartod őket, nem csak megkönnyíted az életüket, de sokkal inkább megkíméled. Ha betartottam volna a törvényünket, akkor azon az estén, amikor a bárban odamerészkedtél és pimaszul közölted hogy tudod mi vagyok, akkor meg kellett volna hogy öljelek. - vallotta be.
Angie: Ezek szerint nem lehetek már túl sokáig ember. - súgtam döbbenten.
Adam: A lehető legokosabban fogjuk megszervezni a dolgot. Kitalálunk egy alibit, amivel néhány évre eltűnhetsz az emberek közeléből. Mondjuk egy világ körüli nászút... vagy ilyesmi. És utána, ha elég erős leszel a visszatéréshez, akkor...
Angie: Akkor? - kérdeztem a lakásom elé érve.
Adam: Akkor amennyire csak lehet megpróbálom neked biztosítani hogy azok közelébe maradhass akiket szeretsz... ameddig lehet.
Angie: Ameddig lehet? - kérdeztem döbbenten belépve az ajtón.
Adam arcán fájdalom tükröződött.
Adam: Nem maradhatsz örökké itt. AZ emberek... akik ismernek néhány év után gyanakodni kezdenének. - magyarázta. - Talán 10 év... vagy még utána 5 ha az egészet a plasztikai sebészedre fogod.
Angie: És utána?
Adam: Keresünk egy új otthont magunknak, ahol eltölthetünk néhány évtizedet. A te babaarcoddal akár még gimnáziumba is beiratkozhatnál. - tréfált.
Angie: Ezek szerint szó sem lehet végleges letelepedésről? - sóhajtottam.
Adam: Hm... vehetünk egy lakatlan szigetet. - kacsintott rám.
Elnevettem magam. A sok aggodalom, félelem, izgalom és kétely ellenére én voltam a legboldogabb nő a világon. És hihetetlennek tűnt, hogy ez a szerelem tényleg örökre szól...
Másnap az irodához érve Rob és Jerome vidáman integettek felém a kocsijuk mellől. Dax is küldött egy bágyadt mosolyt. Nem tudtam mire számítsak.
Rob: Frissen és üdén mint mindig! - célzott az öltözetemre.
Ma egy lila ruha volt rajtam fekete magassarkúval.
Angie: Ti sem tűntök különösebben megviseltnek. - mosolyogtam rájuk. Ők ketten összenevettek.
Jerome: Klassz volt a tegnapi buli, ilyet máskor is összehozhatnánk. - jegyezte meg.
Angie: Oh... hát felőlem. - egyeztem bele.
Ahogy elindultunk a bejárathoz Dax is csatlakozott hozzánk. Kissé megzavart a szemében ülő fájdalmas kifejezés és a távolságtartása. Eddig mindig ő volt a legmegértőbb velem szemben.
Rob: Adam hatalmas figura! - lelkesedett. - Én a magam részéről áldásomat adom rátok. - folytatta.
Jerome: Azért David sem kispályás. Öregem... 10 perccel azelőtt már nevet a viccemen, mielőtt még elmondanám neki.
Rob: Jobb mint Alice!
Angie: Az kicsoda? - kérdeztem értetlenül.
Jerome: Edward Cullen húga. Ő az aki látja a jövőt. - magyarázta.
Nem válaszoltam. Őket ez cseppet sem zavarta, tovább áradoztak Adam-ről. Dax pedig csendesen ballagott mellettünk, néha megvetően elhúzta a száját.
És a dolgok kezdtek furcsán alakulni. Nagyon furcsán. Rob és Jerome levakarhatatlanul a nyomunkban voltak, és Adam iránti rajongásuk szinte már az idegeimre ment. Szerencsére Rob mindig megérezte, hogy ha már túl messzire mentek és ekkor egy időre visszavonulót fújtak.
A holtpont akkor következett be, amikor egyik reggel Dax egyedül érkezett a fekete terepjáróval. Lonnie és én csak néztünk egymásra és szó nélkül odamentünk hozzá hogy kérdőre vonjuk.
Lonnie: És a másik kettő? - kérdezte.
Dax furcsa pillantást vetett rám. Végignézett fekete platform szandálomon, a koptatott farmeren és a bőrdzsekimen. Végül megvonta a vállát.
Angie: Minden rendben van velük? - kérdeztem aggódva.
Dax: Nem tudnám megmondani. - sóhajtott. - Fizikailag azt hiszem igen, de agyilag már kevésbé.
Lonnie: Ezt hogy érted?
Mielőtt még kifejthette volna, hangos zajra lettünk figyelmesek. Egy fenevad Harley gurult be a parkolóba. Lonnie elismerően füttyentett.
Dax: Na itt jönnek a klónok. - morogta.
Én értetlenül néztem, de Lonnie hirtelen a szája elé kapta a kezét és a szemei kikerekedtek. Akkor láttam meg hogy mire céloz Dax. Jerome bakancsban, katonai nadrágban, bőrkabátban, punk séróval és vadul kifestve vigyorgott rám. Robot pedig fel sem lehetett ismerni. Mintha Adam kisöccse lenne. Szőke haját feketére festette, és a homlokába fésülte. szűk fekete farmert viselt, bőrkabáttal, szegecses övvel, ujjatlan bőrkesztyűt és motoros bakancsot. Ő is ki volt festve.
Lonnie: Nem is tudom honnét merítették az ötletet! - kuncogott.
Angie: Uram Isten! - dadogtam. - Pont úgy néznek ki mint...
Dax: Te! - vágta rá gorombán.
Ránéztem és meglepett a szeméből sütő utálat. Tudtam hogy megváltozott a stílusom és a külsőm, de hogy én is úgy festek mintha egy bizarr szekta tagja lennék, ahol mindenki Adam-et követi, arra rémálmomba sem gondoltam volna. Nagyon dühös lettem.
Angie: Na és?
Dax: Igazad van... semmi közöm hozzá. De mond meg a haverodnak, hogy szálljon le Sarah-ról. - fenyegetett meg.
Angie: Ennek meg mi a baja? - kérdeztem miután Dax otthagyott minket.
Lonnie: Biztosan az, hogy Adam barátja rástartolt a mi Sarahnkra. - kuncogott.
Angie: Az nem lehet... - ráztam meg a fejem. Közben a két klón is csatlakozott hozzánk.
Rob: Ajaj... Dax még mindig zabos. - csóválta a fejét.
Angie: Nektek is jó reggelt! - jegyeztem meg szigorúan.
Jerome: Mit szólsz? - mutatott a motorra, majd magukra.
Angie: Hm... nem is tudom. Láttam már ilyet valahol... - estem gondolkodóba. - Ja meg is van! - csaptam a homlokomra. - A pasimon!
Rob: Leah-nak tetszik. - vonta meg a vállát. - Lonnie te mit gondolsz?
Lonnie: Nem rossz. Szerinted nekem hogy állna a fekete haj? - kérdezte mohón.
Angie: Na jó! Nekem ebből elegem van. - jelentettem ki és faképnél hagytam őket.
Legnagyobb meglepetésemre Adam csak nevetett az egészen, amikor este elmeséltem neki.
Adam: Ez azért hízelgő. - kuncogott. - Elvihetnénk őket a törzshelyünkre.
Angie: És Sarah-t is? - kérdeztem.
Adam: Sarah-t? Miért ő is átpártolt a glampire-ökhöz?
Angie: Lonnie szerint csak az egyikükhöz. - mondtam komoly hangon. Adam arcáról is lefagyott a mosoly.
Adam: David túl messzire ment. - jegyezte meg.
Angie: Mit akar a barátnőmtől?
Adam: Attól tartok azt amit én tőled.
Angie: Ne... - ráztam meg a fejem. - Azt nem! Nem hagyhatjuk! - ellenkeztem.
Adam: De Sarah is vonzódik hozzá. Rob szerint is... és Dax is tudja hogy így van.
Angie: Képzeld erre én is rájöttem, miután megfenyegetett. - mondtam fagyos hangon.
Adam: Beszélek Rob-bal, majd ők elrendezik a dolgokat. - ígérte meg.
Angie: Inkább David-del beszélj hogy verje ki a fejéből ezt a... baromságot. - nem találtam rá jobb szót.
Adam: Ő csak azt akarja ami mi ketten vagyunk. - mentegette.
Angie: Rendben. De ne az ember barátnőmtől akarja AZT!
Adam nem szólt semmit, csak bólintott.

Ironikus fintora volt a sorsnak, hogy éppen Halloween előtt egy nappal érkeztem meg Forks-ba. Tegnap este tízkor kezdődött az utazásom. Először Washington-ba repültem, mert az volt a legközelebbi cél, ahová gép indult még aznap. Ott autót béreltem és egész éjjel és hajnalban vezettem Forks-ig. Meglepetésemre a városka elején, a szemerkélő esőben egy ezüst színű Volvo parkolt az út mellett, Edward Cullen pedig a kocsinak támaszkodva állt. Lefékeztem. Ő kényelmesen odaballagott a kocsimhoz és válaszolt mielőtt kérdeztem volna.
Edward: Alice látta hogy jössz és hogy el fogsz tévedni. - magyarázta. - Gyere utánam. Ephraim már nagyon vár téged.
Nem szóltam semmit csak követtem. Szerettem volna megkérdezni, hogy Nye is ennyire lelkes e. Erre a gondolatra láttam hogy Edward a visszapillantó tükörbe néz és a fejét csóválja.
Méregbe gurultam. Én sem voltam oda a lelkesedéstől, hogy ide kellett jönnöm, a napos Kaliforniából ebbe a nyálkás, szeles pokolba. Nem maradt más választásom. A barátaim teljesen becsavarodtak. De ezt még kibírtam volna. Ám amikor tegnap este Sarah lakására érve azt kellett éreznem, hogy a barátnőm mélységes bűntudatot érez, majd közölte velem, hogy erősen vonzódik David-hez... sóhajtottam... nos akkor betelt a pohár. Edward ismét aggódó pillantást vetett hátrafelé. Hogy ki az a David? Egy vámpír. Ja igen, és ha már itt tartunk Angelina Casiraghy is egy vámpírba szerelmes. Erre már Edward hatalmasat fékezett, mire én majdnem belehajtottam. Dühösen dudáltam, ő pedig elindult.
A házhoz érve a többiek már az ajtóban vártak ránk. Ephraim állt legelöl. A bőre sápadt volt, az arca békés akár egy angyalé. A szemei meleg karamell színűek. Hirtelen elfelejtettem minden keserűséget és a szívem túlcsordult a boldogságtól.
Kiugrottam a kocsiból és Ephraim karjába vetettem magam. Ő átölelt hideg szorítással.
Ephraim: Semmi baj, Dax. Most már itt vagy! Nincs semmi baj. - csitítgatott dallamos hangján és ekkor jöttem rá, hogy sírok.
Carlisle: Jó újra látni barátom! - üdvözölt. - Kérlek fáradj be. A feleségem és Bella főztek neked és Jasper ad majd száraz ruhát. Ha gondolod le is pihenhetsz. - kedveskedett.
Dax: Köszönöm. - meghatott a szívélyességük.
Edward: Dax... beszélnünk kell. - lépett hozzám.
Esme: Edward... hagyd békén szegényt, csurom víz, éhes és fáradt. - torkolta le. - Ráértek még beszélgetni. - Ha majd mindenki itt lesz. - tette hozzá.
Dax: Hol van Nye? - kérdeztem hirtelen. Ephraim-ra néztem de ő is kérdőn nézett Alice-ra.
Alice: Még mindig nem látom hogy visszajönne.
Edward: Két napja elment. - felelte mielőtt kérdezhettem volna. - Nagyon... zaklatott volt és...
Emmett: Bunkó? - kérdezte.
Edward: Én inkább úgy mondanám hogy nem hallgatott a szép szóra. - helyesbített. - Nem tudjuk hogy hová ment, mert blokkolja Alice képességét.
Dax: Hogyan? - kérdeztem döbbenten.
Ephraim: Csak nemrég jött rá, hogy képes erre. Blokkolni tudja Alice-t és Jasper-t, ugyanakkor képes Edward-ot a gondolataiba engedni. - magyarázta.
Bella: Hasonlóképpen működik mint az én képesség. Ez egyfajta védőpajzs.
Kellett pár perc, amíg feldolgoztam a hallottakat. Közben Esme és Roselie megterítettek nekem és hamarosan feltálaltak egy hatalmas adag forró levest és marhasültet, amihez hasonlót már régen nem ettem. Leah sültje olyan volt mint a cipőtalp. Edward felnevetett, majd megosztotta a többiekkel is a hasonlatot.
Meséltem Leah-ról és a többiekről, de egyúttal nagyon ügyeltem a gondolataimra. Úgy éreztem, hogy a történtek csak Nye-ra tartoznak. Még Ephraim-nak sem szívesen beszéltem róla. Délután sétálni mentünk az erdőbe. Ő kecsesen mozgott az ingoványos talajon, minden mozdulata biztos volt és határozott. Lenyűgözve figyeltem.
Ephraim: Szóval Angie beleszeretett egy vámpírba! - foglalata össze a hallottakat.
Dax: Az az átkozott Adam Masen... - sziszegtem. - Esküszöm neked... az az alak képes irányítani mások érzéseit.
Ephraim: Milyen fura. - mosolygott.
Dax: Fura?
Ephraim: Igen. Azt mondtad Masen a neve. Pont mint Edward-nak mikor még ember volt. - nézett rám tiszta és ártatlan szemekkel.
Dax: Igen.... tényleg. Ez fura. Emlékszem először azon töprengtem hogy honnét ismerős ez a név.
Ephraim: Mondjuk el a többieknek. - lelkesedett.
Dax: Ne! Még ne. Várjunk egy kicsit. - kértem. - Rob és a többiek már biztosan tudják hogy itt vagyok. Várjuk meg mi lesz.
Ephraim bólintott.

Különös utazás volt. Mintha a szellemvilágon át vezetett volna az utam. Töklámpások, kísértetek, levágott fejű szörnyek minden városban. Az emberek Halloween-re készültek. Holnap este pedig elszabadul a pokol. Farkasembereknek és vámpíroknak fognak öltözni is egymást riogatják, nem is sejtve, hogy a rettegett lények közöttük élnek.
Megálltam egy percre a hegyekben és lenéztem Las Angeles-re. Fényesebb és zajosabb volt mint amilyenre emlékeztem. Még visszafordulhatsz! Súgta egy hang. Ráüvöltöttem és tovább rohantam.
Nem tudom mi történt velem. Valami eltört, átszakadt bennem, akár egy gát és képtelen voltam visszatartani tovább a vágyamat hogy visszatérjek ide ebbe a bűnös városba. Csak egyetlen éjszaka... csak egyetlen perc... csak egy pillantás rá... ezt ismételgettem magamba. Csak megnézem hogy jól van e. Pár órát eltöltök Daxékkel és már megyek is vissza Forks-ba, mielőtt még felkelne a nap. Halloween van. Minden szörny és árny szabadon jár. Nekem is jogom van hozzá. Ha csak egyetlen estére de akkor is.
Odaértem az ismerős ház elé. Az emlékek elözönlötték az agyamat. Annyi szépséges, csodás emlék és rengeteg fájdalmas. Egykor megfogadtam hogy többé nem osonok be abba a lakásba, de a fogadalmak arra valók hogy megszegjék őket.
Felnéztem. Az épület ablakai sötétek voltak, akár az éjszaka ami benézett rajtuk. Angie lakásának teraszajtaja nyitva állt, a fehér függönyt meg-meglibbentette a szellő. Behunytam a szemem. Millióból is megismertem volna a szíve dobbanását. Alszik. Hallottam egyenletes lélegzetét. És még valamit... valamiféle elégedett dorombolást. Mintha egy macska szuszogott volna.Ezek szerint van egy kis kedvence. Milyen jó hogy nincs már egyedül.
Sóhajtottam és egyetlen ugrással a teraszra érkeztem, puhán és hang nélkül. Óvatosan félretoltam a függönyt és beléptem a lakásba.
Az ismerős szag szinte arcul csapott... az izmaim megfeszültek és szememmel az ellenséget kezdtem keresni. Felkészültem a küzdelemre, habár csak pár másodperc telt el, de minden porcikám készen állt rá hogy megvédjem őt. Zajt hallottam és ugrásra készen vártam, amikor a sötétben megjelent a hálószoba ajtajában egy nagydarab, ördögi kinézetű vámpír és dühödt morgás közepette rám villantotta a fogsorát.
Én eközben Angie szívdobogását igyekeztem meghallani, de a vámpír közelebb jött fenyegetően, így láthatatlanná váltam, hogy előnyhöz jussak. Láttam hogy döbbenten keresni kezd, majd a háló felé hátrál. Ekkor meghallottam Angie csetlő botló lépteit és hamarosan fény gyúlt ami a hálóból szűrődött ki.
Angie kilépett az ajtón, csapzott sötét lobonca meztelen vállára omlott, csak egy apró hálóinget viselt. Az arcán ijedtség és értetlenség ült. A vámpír ott állt közvetlenül mellette...

2010. május 12., szerda

21. Látomások

Amint kiléptünk Adam-mel az irodámból, azonnal feltűnt Rob és Jerome valamint Dax is a háttérbe húzódva. Nem tűntek ellenségesnek, inkább kíváncsinak és gyanakvónak, ahogyan minket méregettek. Felsóhajtottam és Adam gyengéden, bátorítóan megszorította a kezemet.
Angie: Áll még a ma esti buli? - kérdeztem.
Rob: Naná! Ezek szerint számíthatunk rátok?
Angie: Igen. - feleltem. - És szeretnénk egy barátunkat is magunkkal vinni... ha nem gond. - tettem hozzá.
Jerome és Rob gyors pillantást váltottak, majd Rob tetetett vidámsággal válaszolt.
Rob: Hát ha nem fél a horrorfilmektől, csak rajta.
Jerome: Akkor 8-kor nálunk. - zárta le a beszélgetést és még egy utolsó pillantást vetett rám. - Ne késsetek!
Adam: Ott leszünk. - nyomatékosította.
Ezután a házigazdák elhagyták az irodát, én pedig még mindig kétségek közt őrlődtem. Mi lesz most? Adam a hátamat simogatta és próbált megnyugtatni. Erőt vettem magamon.
Angie: Beszélek Sarah-val.
Ő bólintott és engedelmesen félre vonult. Sarah az asztalánál ült és a sminkjét igazgatta.
Sarah: Indultok? - kérdezte vidám mosollyal.
Angie: Igen. De gondolom ma este látjuk egymást még. - puhatolóztam.
Sarah: Ó persze, a filmnézős buli. - legyintett. - Dax szinte rám parancsolt, hogy menjek el, holott ki nem állhatom Leah-t. Olyan utálatos.
Angie: Talán jó buli lesz és úgy tudom Lonnie és ott lesz.
Sarah: Nem tudom hogy ott lesz e, egész nap színét sem láttam. Ha jól sejtem a férfi mosdóban dekkol és a Vogue-ot olvassa.
Angie: Na igen. - nem tudtam mit feleljek. - Akkor este találkozunk! - intettem.
Adam: Mehetünk? - lépett hozzám és a karját nyújtotta.
Én szó nélkül belekaroltam.

A félelem eddig ismeretlen fogalom volt számomra. Az a fajta félelem legalábbis, amikor nem saját magad miatt aggódsz, hanem mert tudod, hogy akit szeretsz veszélyben van, elveszítheted. Minden lépés, minden zaj, vagy éppen a csend ott hordozta magában a rettegést.
A legrosszabb az volt, hogy elképzelésem sem lehetett, hogy mitől kellene őt megvédenem. És a hallgatása olyan volt számomra, mint egy kínzópad, mintha izzó vassal égetnének meg mindahányszor egy kérdés megválaszolatlan marad.
Nem Rob-tól, vagy a bandájától féltettem. A próbálkozásuk, hogy elszakítsanak minket meglehetősen szánalmas volt. Látszott rajtuk, hogy a vezetőjük nélkül semmire sem mennek. Van valaki, aki erős kézzel, határozottsággal irányította őket, valaki akinek az említésére azok, akik ismerik összerezzennek.
Milyen lehet? Mennyire ijesztő? Lehet hogy ha találkozom vele én is reszketni fogok? Szánalmasnak éreztem magam. Nem, nem fogok félni tőle, az kizárt hogy engem is rettegésben tartson. Most megtalálta azt aki szembe mer szállni vele. Még ha egyelőre nem is tud róla.
Nem volt meglepő, hogy a csipetcsapat megpróbál megfigyelni engem. Számítottam valami hasonló akcióra. A meglepetés inkább az övék lesz. Miközben Angelina-ra vártam elhatároztam, hogy ideje elővenni a képességemet. Kell valaki aki feldobja ezt a ma esti bulit.
A fejemben már összeállt a terv és minden eshetőséget számba vettem. A telefonom ekkor megcsörrent és tudtam, hogy David megérkezett értünk.
Adam: Kicsim, elkészültél? - kérdeztem alázatosan. Tudtam hogy nem szereti, ha ilyenkor zavarják.
Ám csodák csodájára éppen ebben a pillanatban kilépett a hálószobából. Még mindig elemi erővel tört rám a szerelem és a vágy. Szépséges arcán idegesség látszott, hófehér bőrétől meghökkentően elütött a fekete ruha amit viselt. Karcsú derekára piros övet csatolt, amihez pompásan illett a piros magassarkú.
Ha valaha álmodoztam volna nőről, egészen biztosan ő lett volna álmaim nője. Nálam ez a lépés kimaradt és azonnal megkaphattam őt, mielőtt még vágyakoztam volna utána.
Angie: Nos? Mit gondol Mr. Masen? - kérdezte csábos hangon és hozzám lépett.
Adam: Gyönyörű vagy. - súgtam. Átkaroltam a derekát és magamhoz húztam.
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Türelmetlenül kirántottam farmerem zsebéből és a fülemhez emeltem.
David: Vámpírok és alakváltok várnak ránk nyál csorgatva te meg még kapod magad és gyorsan előtte...
Adam: Megyünk már, ne dramatizálj! - szakítottam félbe.
Angie: Azért kíváncsi lennék mi történt volna, ha nem szakít félbe. - sóhajtott.
A fantáziám működésbe lépett és hirtelen arra gondoltam, hogy David igazán várhatna tíz percet. És a nyavalyás bolhás banda is...
A telefon újra megcsörrent.
Adam: Mi van?
David: Meg ne próbáld! - szólt bele sötét hangon. Angie várakozva nézett rám.
Adam: Megyünk már, nyugi! - feleltem és kinyomtam a mobilt. - Gyere menjünk, mielőtt még meggondolom magam.
A ház elé érve David azonnal behunyta a szemét és erősen koncentrálni kezdett. Mind a ketten feszülten vártuk, hogy mit kell hallanunk.
David: Rendben van. Minden rendben. - sóhajtott megkönnyebbülten.
Adam: Akkor menjünk. - ajánlottam. Kisegítettem Angie-t a kocsiból és elindultunk a bejárathoz.
Dax engedett be minket. Szemei idegesen jártak köztem és David között. Bizalmatlannak tűnt. Eljött az idő. Elkezdtem sugározni a pozitív energiát és láttam Dax arcán, hogy először meghökken, majd kissé zavarba jön.
Dax: Gyertek be! - szólt meg kissé zavartan.
Lonnie: Nem is te lennél ha nem utolsónak érkezel. - szaladt hozzánk túlkiabálva a zenét és Angie-re vigyorgott. - Csodás ez a ruha.
Angie: Köszönöm. A te pulcsid is remekbe szabott. Balmain? - kérdezte.
Lonnie: Talált! - csapta össze a tenyerét. - Hello!
Adam: Üdv újra! - köszöntem.
Közben a többiek is megjelentek. A farkas lány ellenségesen méregetett és kedvem lett volna bemosni neki egyet. David halkan köhintett.
Angie: Ő itt David, a barátunk. - mutatta be.
David: Sziasztok! Nagyon szép ez a lakás! - udvariaskodott.
Jerome: Szia. Én Jerome vagyok, ők a lakótársaim Dax és Rob. Ő pedig Leah, Rob barátnője. A szőke srác a giccses pulóverben Lonnie. - intett felé hanyagul.
Lonnie: Hé! - kiáltott elégedetlen hangon.
Jerome: A csinos hölgy pedig itt mellett Sarah, aki bármily meglepő, de Dax barátnője. - kuncogott.
Dax: Ami viszont egyáltalán nem meglepő, az az, hogy neked nincs barátnőd! - vágott vissza.
Jerome: Nem tehetek róla, túl nagy a választék!
Nyilvánvalóan hatott a képességem. Megkedveltek. Habár Rob arcán láttam, hogy gyanakodva néz, és nem tudja hova tenni a dolgot.
Sarah: Jó hogy jöttetek, mert nem tudjuk eldönteni hogy mit nézzünk meg. A fiúk a Tarnsformers-re szavaztak, de Lonnie, Leah és én az Álom Luxuskivitelben-re. Angie?
Angie: Azt hiszem nyilvánvaló. - kuncogott.
Rob: Moon River... - énekelte.
Jerome: Jajj, ne kornyikálj mert megfájdul a fejem. - lökte oldalba.
Lonnie: És ti fiúk? - kérdezte izgatottan.
David: Nézzük meg ahogy a robotok trancsírozzák egymást! - kacsintott.
Láttam hogy mindenki rám néz.
Adam: Szóval akkor nekem kell eldöntenem. - mosolyogtam. - És mivel úriember vagyok, így természetesen a hölgyek választásával értek egyet.
David: Te nem úriember vagy hanem egy házipapucs! - jelentette ki. Erre mindenki nevetett, de engem nem érdekelt.
A lényeg az, hogy elértem a célomat. Végre hasznosnak bizonyult a képességem, amivel bárkit rávehetek, hogy szeressen engem. Önkéntelenül Angie-re tévedt a tekintetem. Érte bármire hajlandó vagyok.

A buli véget ért, és a vendégek hazamentek. Rob és Jerome levitték a szemeteszsákokat és pedig segítettem Leah-nak mosogatni. Ő halkan dúdolgatott, én pedig hallgattam. A gondolataim elkalandoztak.
Nem hagyott nyugodni, hogy az az Adam valamit csinált az érzéseinkkel. Tisztán érezhető volt, hogy mindannyiunkban megszűnt az ellenszenv iránta, mintha csak egy csapot zárnának el. De hogy lehetséges ez?
Dax: Leah? - kérdeztem óvatosan.
Leah: Hm?
Dax: Mi a véleményed Adam-ről? - faggattam.
Leah: Hát tudod... Rob előtt meg voltam győződve róla, hogy minden várszívó gonosz és aljas. De az, hogy beleszerettem egyikükbe, rögtön más megvilágításba helyezett mindent. - magyarázta. - Én nem vagyok meglepve, hogy Angie szerelmes lett abba a vámpírba.
Dax: Miért is?
Leah: Az az Adam... nem is tudom. Valahogy mintha nem lehetne nem kedvelni. - ingatta a fejét. - A másik már kevésbé volt szimpatikus, nem tetszett ahogy Sarah-t stírölte. - jegyezte meg és rám sandított.
Dax: Hogy? - kérdeztem döbbenten. - Stírölte? Mármint... hogy?
Leah: Hát nem úgy, ahogy az ember egy csokitortát néz kiéhezve. - nevetett gúnyosan. - Sokkal inkább úgy nézett rá, mint ahogy egy férfi néz egy nőt... kiéhezve.
Dax: Tényleg nem volt még meg a mai szemétkedés adagod? - kérdeztem kisvártatva.
Leah: Pedig nem viccnek szántam. - sóhajtott. - Lehet hogy Adam-et és Angie-t látva neki is megjött a kedve egy kis... friss húshoz. - csipkelődött.
Dax: Nem is értem Rob mit szeret benned. - jelentettem ki. Leah nem reagált semmit.
Persze ez a megjegyzés alaposan betett nekem, így alig bírtam elaludni. Akkor is nyugtalanul forgolódva aludtam, sokszor felébredtem és minden alkalommal el kellett magyaráznom magamnak, hogy Leah csak szemétkedett velem.
Ezen az éjszakán láttam először azt az álmot vagy látomást. Olyan valóságosnak tűnt, hogy én magam is meglepődtem hogy kerülök én egy bálba, ahol mindenki álarcot visel. A forgatagban próbáltam ismerősöket keresni, de mindhiába. Kétségbeejtő volt. És a terem, ahol a párok táncoltak akkora volt, hogy nem bírtam kijutni. És mintha egyre nagyobb lett volna. És a hangzavartól a saját beszédemet sem hallottam. És mintha egyre hangosabbá vált volna. Fülsüketítő lett. Kibírhatatlan. A fények és a füst csípték a szememet. Nem bírtam tovább és befogtam a fülem, behunytam a szemem és vártam hogy elmúljon.
Ekkor egy hideg, kemény test ütközött nekem. Megfordultam és egy ismerős alak állt előttem. Arcát fekete maszk takarta, de akkor is tudtam hogy Adam az. A vállam fölött átnézett és mosolygott. Megfordultam. Egy gyönyörű, hófehér bőrű nő állt előttem. Fekete csipkés maszkja alól izzóan égették az arcomat vörös szemei. Tudtam, hogy ki ő, de a rémült kiáltásomat elnyomta a zaj. Angelina ajka gúnyos mosolyra szaladt és közelebb lépett hozzám. Megragadott és a következő pillanatban, fogait a nyakamba mélyesztette.
Felüvöltöttem. Majdnem kiestem az ágyból, amikor berontott Rob és a többiek. Pár pillanatig csak bámultunk egymásra.
Jerome: Haver... a frászt hoztad rám. - súgta megkönnyebbülten, majd kibotorkált a szobámból.
Rob: Rémálmod volt? - kérdezte tétovázva. Leah várakozva nézett rám.
Dax: Olyasmi. - feleltem rekedten. - Úgy tűnik a ma este mély benyomást tett rám.
Leah: Nahát! - vonta fel a szemöldökét. - Kíváncsi vagyok ezzel mások is így vannak e. - mondta ironikus hangon.
Nem feleltem. Nem volt értelme. És annak sem, hogy elmondjam az álmomat. Úgyis nyilvánvaló, hogy Angie egy napon vámpír lesz majd. Abban csak reménykedni lehetett, hogy a régi barátságunk emlékére nem fogja kiszívni a véremet.
Ám az álom újra és újra megkísértett minden éjjel. Az első pár alkalom után már nem is kiáltottam, még akkor sem, amikor a fogak a nyakamon olyannyira valóságosnak tűntek, hogy ébredés után is égető fájdalmat éreztem. Nem bírtam szabadulni ennek a látomásnak a fogságából és egyre inkább rettegtem, hogy mindez azt jelenti, Angie hamarosan át fog változni.
Tennem kellene valamit. Tudtam hogy meg kell akadályoznom. De semmiféle eszköz nem volt a kezemben és Robékra sem számíthattam. Miután elmondtam nekik az álmomat, csak nevettek és cukkoltak. Nem vették komolyan a félelmeimet. Megkedvelték Adam-et. Átálltak a másik oldalra. Én pedig egyedül maradtam. Leszavazva. Vészmadárként.
Halogattam a legkézenfekvőbb megoldást, de ahogy a hetek teltek, rájöttem hogy nem várhatok tovább. Így is úgyis hibás leszek. Ha nem lépek közbe azért, ha megteszem amiatt fognak haragudni rám. Nincs mit vesztenem.
Döntöttem. Elmegyek Forks-ba és mindent el fogok mondani Nye-nak.

2010. május 7., péntek

20. Rossz hold kelt fel...



A dolgok nagyrészt visszatértek a normális kerékvágásba. Normális? Nos, talán nem ez a legjobb kifejezés arra, hogy a vámpír és alakváltó barátaim nem mondják el az árnyjáró expasimnak, hogy most egy vámpírral járok. Ám hiába erőltetnem meg az agyamat, ennél jobb jelzőt mégsem találhatok. Azt hiszem eljutottam odáig, hogy az életemről készülő kórlap minden egyes kérdésére az ikszet az egyéb rovatba kellene tennem. Nem mintha ez zavart volna, csak éppen egy megállapítás volt, az a fajta amikor egy vállrándítás után folytatod a gondolatmenetet.
Két hét telt el azóta, hogy Rob és a többiek rájöttek a titkomra. Még mindig ha csak rágondolok, ahogyan ott álltak felsorakozva mint egy ítélőbíróság, még mindig remegni kezdek. Rám tör a pánik, a kétségbeesés, hogy elveszítem őt. A csodálatos lényt, aki életem értelmévé vált. És hogy miért? Miért szerettem bele?
Talán rossz hold kelt fel, aznap. Talán a sors önző játéka, hogy mindig ilyen lapokat oszt nekem. Vagy csak az agyam van rosszul programozva, mert azok a dolgok, amik elől egy normális nő sikítozva menekülne, engem mágnesként vonzanak.
Nem találhattam meg a választ, egyik kérdésre sem. Talán nincs is válasz. És jobb ha nem is kérdezek. Ám annak ellenére, hogy látszólag minden rendben volt, én tudtam hogy valami készül, valami történni fog, mégpedig hamarosan. A régi rémálmok visszatértek és újult erővel ostromolták a tudatalattimat. Ugyanaz az álom volt, mint régen, ami évek óta kísért. Belezuhanok a mélységesen mély vízbe, süllyedek, sodródok, nem juthatok a felszínre, de mégsem halok meg.
Talán megkönnyebbültem volna, ha el tudom mondani valakinek, de egyszerűen képtelen voltam szavakba foglalni azt az érzést, az emléket. Adam minden éjszaka felébresztett amikor forgolódni és nyöszörögni kezdtem, de sohasem éreztem elég erőt magamban ahhoz hogy beszéljek az álomról. Ettől egyre inkább frusztráltabbá váltam és ő is. Emiatt egyfolytában úgy figyelt engem, mintha bármelyik percben elárulhatna valamit egy mozdulatom, vagy egy szó, amit kiejtek a számon.
Miután Rob-ék megígértek, hogy nem szólnak Nye-nak és a veszély elmúlt, Adam és én megkönnyebbülten visszavonultunk a lakásomba. Pontosabban Adam vitt föl, mert én nem voltam olyan állapotban hogy a saját lábamon menjek. Nem is értem miért, de talán a testem így reagált a stresszre ami érte.
Adam lefektetett a kanapéra és betakart, majd teát főzött nekem és a macskát is megetette. Ezután leült mellém és a karjába vett, arcát az enyémhez simította és megnyugtatóan masszírozta a hátamat. Talán percek teltek el, de az is lehet hogy órák, mire éreztem hogy képes vagyok megmozdulni és beszélni. Felültem és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat.
Adam: Jól vagy? - kérdezte halkan.
Angie: Azt hiszem. És te?
Adam: Nos... - kezdte és elmosolyodott. - azt hiszem. Csak úgy vagyok mint egy vámpír. Semmi extra.
Elmosolyodtam.
Angie: Mit tegyünk most? - kérdeztem. Adam nem felelt azonnal. Gyönyörű borostyán szemeiben aggodalom ült.
Adam: Megbízol bennük?
Angie: Azt hiszem. - feleltem nem túl nagy bizonyossággal.
Adam: Tegyünk egy próbát. Ha tényleg békén hagynak minket, akkor maradunk. De ha bármi gyanús történne, akármi... akkor jobb lesz ha lelépünk.
Angie: Hová? - kérdeztem aggódva.
Adam: Európába. Messzire innét. Ahol senki sem talál ránk. - mondta nyomatékosan és tudtam hogy mire vagyis inkább kire céloz.
Idegesen felugrottam a kanapéról és az ablakhoz mentem. Nem akartam hogy meglássa az arcomat, féltem, hogy leolvasná róla, hogy mennyire felzaklat a gondolat hogy Ő esetleg ránk találna.
Adam: Tudom hogy nem akarsz róla beszélni, már elégszer a tudtomra adtad, de továbbra is azt kell hogy mondjam, előbb vagy utóbb el kell mondanod az igazat. - mondta halkan és nyugodtan.
Angie: Nem megy... - súgtam. Nem bírtam rá nézni. - Nem miattad van... én csak... - elakadtam.
Adam: Tudod, ez a legkétségbeejtőbb! Hogy nem tudom miért! - mondta feldúltan. - Nem érdekelne hogyha maga Lucifer járna a nyomodba akkor sem, csak ne érezném azt, hogy te... érzel iránta valamit. - mondta szomorú hangon.
Megfordultam. Adam ott ült, szépséges arcán valami ősi bánattal, amit én nem érthettem meg, de talán ő maga sem.
Angie: Az egyetlen dolog, ami vele kapcsolatban érzelmet ébreszt bennem az, hogy elveszíthetlek. - mondtam és odamentem hozzá. - Adam Masen, nekem te vagy az egész világ. Ha elveszítenélek az olyan lenne, mintha megszűnne a gravitáció és én eltűnnék valahol az űrben lebegve.
Adam: Legalább annyit árulj el, hogy miért rettegtek annyira, attól a... - nem fejezte be. - Mi ő?
Angie: Hallottál már olyanról, hogy... - sóhajtottam. - ... árnyjáró?
Adam arca rezzenéstelen maradt.
Adam: Nem. - felelte. - De nem hangzik túl biztatóan.
Angie: Ő olyan mintha vámpír és vérfarkas lenne egyszerre. Mint egy keverék. - magyaráztam.
Adam: Mennyire veszélyes? - kérdezte kis idő múlva.
Angie: Eléggé.
Adam: Félsz tőle? - kérdezte.
Angie: Igen.
Adam nem válaszolt. És azután nem is hozta szóba többé Nye-t. Még csak nem is utalt rá. Néha az volt az érzésem, mintha arra várna, hogy én kezdjek beszélni róla. Én viszont makacsul hallgattam, és miután másnap az irodában Jerome és a másik kettő úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, úgy döntöttem, én is így fogok tenni. Csak akkor ijedtem meg, amikor Sarah délután szólt, hogy a barátom itt van. Úgy rohantam ki a recepcióra, mint aki az életéért fut.
Adam a pultnak támaszkodva állt, és mosolygott.
Angie: Mit csinálsz te itt? - kérdeztem suttogva, amikor átölelt. Próbáltam arrébb húzni, hogy Sarah ne tudjon minket kihallgatni.
Adam: Nem gondoltad komolyan, hogy majd otthon várok rád!
Angie: Ó, hát persze. Az túl könnyű lett volna. - feleltem csípősen.
Ő csak vállat vont.
Adam: Látni akarom az irodádat. - jelentette ki mosolyogva, mintha semmi baj nem lenne. Sőt, az egész helyet!
Angie: Robékhoz is benézzünk netán? - kérdeztem fanyar hangon.
Adam: Ha ragaszkodsz hozzá...
Csak szóba kellett hoznom, és máris megjelentek. Vagy talán meghallottak minket. A lényeg az, hogy mind a hárman feltűntek. Szépen egyesével bújtak elő az irodájukból és lassan közeledtek felénk. Adam elém húzódott.
Rob: Hello! - üdvözölte Adam-et. - Csak nem ebédelni indultok? - kérdezte.
Adam: Még nem döntöttük el. Én egyáltalán nem vagyok éhes, de ha Angelina szeretné...
Jerome:Pedig úgy mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy...
Adam: Valóban? - kérdezte szinte vicsorogva.
Angie: Mi épp indulni készültünk. - léptem közbe.
Rob: Nem akarunk feltartani titeket. - szabadkozott. - Robert ma ismét nekünk szegezte a szokásos kérdését. - jegyezte meg. Tudtam hogy mi az.
Angie: És?
Dax: A helyzet változatlan. Mi hárman kézben tartjuk a dolgokat és a többiek maradnak ott ahol vannak.
Úgy éreztem a megkönnyebbüléstől fel tudnék emelkedni.
Rob: És mit terveztek ma estére? Ebben a csúnya esős időben? - faggatózott.
Adam: Semmi különös. Filmezés. - felelte.
Jerome: Nahát az remek. - kiáltotta. - Mi is épp ezt terveztük mára. Nem lenne kedvetek csatlakozni? - kérdezte vigyorogva.
Adam rám nézett éspedig rá. Nem tudtuk, hogy viccelődnek e velünk vagy komolyan gondolták.
Rob: Sarah is jön. - jegyezte meg. - Teljesen normális filmezős buli lesz. - tette hozzá.
Tehát komolyan gondolják.
Angie: Ami azt illeti a ma estét kettesben akartuk tölteni. - mentegetőztem.
Dax: Ugyan már! - legyintett. - Ezer éve nem lógtunk együtt. És meghívjuk Lonnie-t is. - biztatott.
Adam: Még átgondoljuk és majd szólunk. - felelte, mielőtt végleg elutasíthattam volna a meghívást. - De most már tényleg szeretném látni az irodádat. - mondta és rám kacsintott.
Én összeszedtem magam és rá mosolyogtam.
Angie: Akkor gyere!
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, én azonnal nekiszegeztem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.
Angie: Ugye ez csak valami ostoba vámpír vicc akart lenni? - kérdeztem. - nem gondolhatod komolyan hogy odamegyünk hozzájuk?
Adam: De még mennyire hogy komolyan gondoltam. - felelte nyugodt hangon. - Kicsim, ez egy egyértelmű fegyverszünet volt. És mi történhetne. Két embert is odahívtak, akik mit sem sejtenek.
Angie: Hát... - elbizonytalanodtam. - Ez igaz. De mire jó ez az egész?
Adam: Tudni akarják hogy tényleg nem jelentek veszélyt a számodra. És azt hiszem jobb lesz ha egyszer és mindenkorra tisztázzuk ezt. Elmegyünk arra az átkozott filmnézős bulira.
Angie: És mi van, ha más vendégeket is meghívtak? - kérdeztem.
Adam: Elvisszük magunkkal David-et. - jelentette ki.
Felsóhajtottam. Kifogytam az ellenérvekből.