BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. szeptember 28., kedd

38. Hárman

Bíztam benne, annyira bíztam benne hogy nem igaz. De abban a percben, amint a gép landolt Los Angeles repterén, átjárt az ismerős érzés. Ránéztem a mellettem ülő Max-re és tudtam hogy ő is érzi. Egy másik árnyjáró van a közelünkben.
Spencer szemei idegesen pásztázták a tömeget, amint kilépett a kijáraton.Meglepetten nyugtáztam, hogy magasabb és izmosabb lett mióta nem találkoztunk.
Max: Hány éves?
Nye: Csak 18... - feleltem és átvágtam a tömegen.
Spencer megállt előttem, én pedig nem tudtam mit mondjak. Ő ekkor szó nélkül megölelt.
Nye: Minden rendben lesz! - súgtam a fülébe.
Reszketett, az idegességtől nyirkos tenyerét időről-időre a farmerjába törölte. Körülnézett, mintha attól rettegne hogy mindenki őt nézi. Átéreztem a nyomorúságát.
Spencer: Ő ki? - kérdezte bizalmatlan hangon Max felé intve a fejével.
Nye: Barát. - feleltem egyszerűen. Max kezet nyújtott Spence-nek.
Max: Helo. A nevem Max! - mutatkozott be.
Spencer: Spence! - motyogta és kezet rázott Max-szel.
Nye: Menjünk, vegyük át a bőröndödet. - ajánlottam.
Spencer: Csak ennyi cuccom van! - a magasba emelt egy kisebb méretű sporttáskát.
Nye: Hát jó! Akkor menjünk hozzám. Majd rendelünk valami kaját.
Út közben Spence némán meredt a reggeli nyüzsgésben úszó városra. Tudtam hogy Max miatt nem meri szóba hozni a problémáit, és nem erőltettem. Ami azt illeti én magam sem tudtam hogyan kezdjek hozzá a beavatásához. Max-ben volt annyi tapintat, hogy nem kérdezett semmit. Időnként rám nézett, mintha arra várt volna hogy megszólaljak végre, de makacsul hallgattam. Olyan volt az egész mint egy utazás a pokolba.
A lakásom a legnagyobb jóindulattal sem volt otthonosnak nevezhető. A konyhában a bútorokon kívül csak néhány pohár és tányér hevert elmosatlanul, a nappali egyetlen berendezési tárgya egy kinyitható kanapé volt, a hálószobában szanaszét hevertek a kartondobozok, amelyekben a cuccaim voltak. A fürdőben pár törülközőn és a nélkülözhetetlen tisztálkodási cuccoktól eltekintve más nem volt. A padló vízben úszott, mert még zuhanyfüggönyt sem vettem.
Spencer arcán megdöbbenés tükröződött, amint körülnézett.
Spencer: Nye, mégis mi van Veled? - kérdezte aggódva. - Mindig te voltál a rendes-pontos, aki összehajtogatja a ruháit, és elmosogatja a szennyes edényeket. Ez a lakás egy katasztrófa. Még ágyad sincs!
Nye: Csak pár napja lakom itt. - védekeztem.
Spencer: Ő is itt lakik? - kérdezte Max felé intve.
Max: Nem, és "Ő" már megy is. Jobb ha kimaradok a balhéból. - mentette ki magát, majd rám nézett. - Ha segítség kell hívj nyugodtan!
Nye: Kössz! - feleltem. Megvártam amíg eltűnt a lépcsőfordulóban, majd bezártam a bejárati ajtót.
Spencer a kanapénak dőlve állt és a cipőjét bámulta. Vártam hogy megszólaljon, mert nem tudtam mit mondhatnék.
Spencer: Őrült vagyok? - kérdezte hosszú percek múlva. - Úgy értem, biztos hogy van valami bajom. - szavak megállíthatatlanul törtek belőle elő. - Hallom amit az emberek az utcán beszélnek. Szagokat érzek, több száz méter távolságból. Ha megvágom a kezem a seb percek alatt összeforr és nem is látszik. És... ha leugornék az ablakból egy karcolás sem lenne rajtam. - a hangja hisztérikusan csengett.
Lassan leereszkedett a földre és fejét a térdei közé nyomta.
Nye: Mikor? Úgy értem... mióta van ez így? - kérdeztem hogy mondjak valamit.
Spencer: Pár hete, talán egy hónapja. Fogalmam sincs. Azt sem tudom ma hányadika van. - nevetett idegesen.
Nem feleltem semmit. Spencer lassan felemelte a fejét és rám nézett.
Spencer: Nem tűnsz meglepettnek. - jegyezte meg. - Várjunk csak? Te pontosan tudod hogy mi a bajom, ugye?
Talpra ugrott és hozzám rohant majd megragadott a vállamnál fogva és a falhoz szorított. Az ösztöneimtől vezérelve láthatatlanná váltam, majd kicsúsztam Spence kezei alól és megragadtam. A földhöz szorítottam, majd újra láthatóvá váltam. Tudtam hogy a szemeim világítanak, de nem érdekelt hogy megrémül e vagy sem.
Nye: Tudom hogy mi a bajod. - feleltem, még mindig a földre nyomtam. - Ugyanaz mint nekem. És Max-nek.
Spence szóhoz sem jutott. Lassan elengedtem és leültem a falnak dőlve. Ő ott maradt a padlón fekve.
Spencer: Van rá valami... gyógymód? - kérdezte kisvártatva. Felnevettem.
Nye: Spence, ez nem egy betegség. Ez velünk született.A génjeinkben van. Talán Oliver és Darnell nem örökölték, talán nemzedékek óta szunnyadt a családunkban. De most itt vagyunk, te és én. Nevezhetjük átoknak, vagy adottságnak is, de bármelyiknek tartod úgysem tehetsz ellene semmit.
Spencer: Remek. És van neve ennek a mi kis "problémánknak"? - kérdezte és az oldalára fordult.
Nye: Árnyjáró. - feleltem. - Félig vámpír, félig vérfarkas.
Spencer hisztérikusan felnevetett.
Spencer: Vámpírok nem léteznek. És vérfarkasok sem!
Nye: De igen!
Spencer: Mutass egyet!
Nye: Akár többet is mutatok ha szeretnéd! - ajánlottam.
Spencer nevetése abbamaradt, mintha egy csapot zártak volna el. Felült és idegesen a hajába túrt.
Spencer: Mindent tudni akarok! Mindent! Attól a perctől kezdve hogy te átváltoztál, vagy akárminek is nevezzük azt, ami történt velünk. Mondj el mindent!Ne kímélj!
Felsóhajtottam és belekezdtem a legijesztőbb rémtörténetbe amit valaha hallottam. Az életem történetébe.
Még soha senkinek nem mondtam el ezeket a dolgokat így. Mindent, az összes történést egyben, nem csak az apró részleteket, nem egy adott dolgot hanem mindent. A kétségeket, hogy mi vagyok valójában. Az őrjítő reménytelen szerelmet, ami kicsúszott a kezemből és darabokra tört, mielőtt még beteljesült volna. A féltékenységet, ami lassan elpusztít belülről, amint látom hogy Angelina valaki másé lesz. És a többi fontos részletet ami átszőtte az agyrémet amiben élek. Rob, a született vámpír, Jerome az alakváltó párduc, Ephraim aki miattam vált kárhozottá, a Cullen család, a barátom Edward, mint a halálos ellenségem édestestvére, Max aki a semmiből bukkant fel, Adam aki elvett tőlem mindent, barátokat, a szerelmemet. Mindent. És végül, Lina. Lina, és csak Lina. Mert bármi történt is, igazából csak ő számított. A szerelmünk egy elvesztett játszma volt, és tudtam hogy nincs már visszavágó. Nincs visszaút.
Spencer: És a lány? Angelina? Ő... micsoda? Ha nem ember. Akkor ő mi?
Elgyötörten néztem rá.
Nye: Fogalmam sincs. Azt hiszem ő nem is tudja hogy valami baj van vele. A vámpír-hercege egészen biztosan nem világosította fel. De az az igazság hogy nem is igazán tudná. Mivel senki sem tudja mi Lina valójában. Senki. Még csak hasonlót sem láttunk soha.
Spencer: Hű... ez őrület.
Nye: Nem számít Spence. Már elvesztettem. Ő és az... - elharaptam az ocsmány szavakat, amikkel illetni akartam Edward öccsét. - Mindegy... őt választotta! Őt szereti! Hozzámegy feleségül!
Spencer: De hogy tudná átváltoztatni ha a csaj nem is ember. Mi történne vele? Lehet hogy valami mutáns szörnnyé változna, vagy lehet belehalna.
Nye: Hidd el én is tudom. És Adam is tudja. De nem számít neki. Ő csak Linát akarja. És meg is fogja kapni.
Spencer: És te hagyod? - kérdezte döbbenten.
Nye: Mindent megtettem már Spence. Könyörögtem, harcoltam, még el is raboltam egyszer. Kis híján hagytam magam megöletni, de semmi. Semmi. És tudod... most már azt gondolom hogy, ha ennyire szereti azt a csótányt, akkor legyen vele. Mellettem lenne talán 50-60 éve még. Mi az az örökkévalóságban mérve? Én már úgyis elvesztettem, teljesen mindegy hogy vámpír lesz, vagy Adam megöli... nekem már nincs beleszólásom többé.
Spencer: Mihez kezdesz akkor? - kérdezte szomorúan.
Nye: Ne tudom. Talán végzek mindegyikükkel. - feleltem keserűen. - Három árnyjáró pár vámpír és alakváltó ellen. Sima ügy lenne.


Adam úgy nézett rám mintha egy gyilkosságot vallottam volna be az imént. Hát ennyire szörnyű hogy gyereket akarok tőle?
Angie: Mondj valamit! - kérleltem.
Adam: Tudod hogy ez nem lehetséges... - felelte fájdalmas arccal. - Gyűlölöm magam amiért elveszem ezt tőled. - vallotta be. - Talán... valaki mástól... de hogy én... - a fejét csóválta.
Angie: Én tőled akarok gyereket! - makacskodtam.
Nevetséges hisztérikának éreztem magam.
Adam: Nem lehet!
Angie: De igen! Te is tudod. Edward és Bella...
Adam: Angie! Ők azt nem szánt szándékkal csinálták! Baleset volt és Bella majdnem belehalt. Te magad mondtad el ezt, nem emlékszel? Csak nem képzeled hogy kitennének ennek?
Nem feleltem. Pontosan tudtam hogy ezt fogja mondani. Úgy döntöttem egyelőre függőben hagyom a témát. Hozzásimultam és megcsókoltam a mellkasát, mire felsóhajtott.
Adam: Ezt nevezem gyors témaváltásnak! - jegyezte meg.
Felemelt, és a lábaimat a csípője köré kulcsolta, miközben mohón csókolni kezdett. Borzongató érzés volt, ahogyan hideg bőre hozzámért a langyos vízben. De én pont ezt a borzongást kívántam és akartam. Tökéletes volt, minden porcikája, minden tette, minden szava. Egy valóra vált álom volt. Az én valóra vált álmom.
Másnap reggel kábultan ébredtem a nagy forróságban. A vékony takarót minden bizonnyal már éjjel lerúgtam magamról és most meztelenül feküdtem az ágyban. Adam mellettem hevert, lazán az oldalán fekve, fejét a karjára hajtva. Ujjai az összekuszálódott hajamba túrtak. Mikor ránéztem az ajkai mosolyra szaladtak és közelebb húzódott hozzám.
Angie: Mennyi idő van? - kérdeztem álomittas hangon és fejemet a vállába fúrtam.
Adam: Dél múlt pár perccel. - felelte.
Angie: Istenem, bárcsak így élhetnénk életünk örökké! - sóhajtottam.
Adam: Nos még szerencse hogy nincsenek szomszédok! - jegyezte meg és a hangjában nevetés bujkált.
Elnevettem magam és lassan kimásztam az ölelő karjaiból.
Angie: Lezuhanyzom. Van kedved csatlakozni? - kérdeztem sejtelmesen mosolyogva.
Adam: Ez nem kérdéses! - felelte, és kecsesen felkelt az ágyból.
Meztelen testének látványától azonnal forrni kezdett a vérem. Szépséges volt, akár egy szobor, de túl tökéletes. Ilyesmit emberi kéz nem lenne képes alkotni. Megkerülte az ágyat és abban a pillanatban a nap sugarai beborították alakját, a bőre pedig vakító, szikrázó fénybe borult. Tátott szájjal bámultam, ahogyan felém közeledik.
Adam: Mit nem adnék, ha olvashatnék a gondolataidban! - sóhajtotta és betuszkolt a fürdőbe.
Zuhanyzás közben megbeszéltük, hogy este bemegyünk a közeli falucskába vacsorázni. Délutánra pedig kirándulást terveztünk a buja, vad őserdőbe ami körülvett minket. Kipakoltam a táskáimat, mert biztos voltam benne, hogy szúnyogriasztót is csomagoltam. Adam az ágyon feküdt, és a szanaszét dobált pipereholmik között kutatott. Kinyitotta, megszagolta őket, elolvasta a címkéjüket.
Adam: Bőrnyugtató. - motyogta. - Nyugtalan a bőröd? Az ember nem is hinné mire képesek a nők. - csóválta a fejét.
Én csak nyelvet öltöttem rá, miközben éppen könyékig túrtam az egyik bőröndben.
Angie: Megvan! - kiáltottam diadalmasan. - Befújom magam aztán mehetünk.
Bementem a fürdőbe és magamra spricceltem az átható citrom illatú permetet. Terepszínű sortot, barna trikót és túrabakancsot viseltem. Adam rendelte ezeket számomra, mivel tudta, hogy én nem tartok ilyen holmikat. A hajamat lófarokba kötöttem és már épp indulni készültem, amikor eszembe jutott, hogy be kell vennem a tablettáimat. Tegnap is kiment a fejemből és ha ma nem pótolom be, abból baj lehet. A mosdó mellett több üveg Evian sorakozott, az egyikből töltöttem egy pohárba, majd elővettem a kis gyógyszeres dobozkámat. Kivettem a két pirulát és a tenyerembe ejtettem őket, készen arra hogy lenyeljem. Ekkor kopogás hallatszott, és megijedtem. A pirulák kiestek a kezemből és legurultak a lefolyón.
Adam: Készen vagy Szivem? - kérdezte odakintről.
Angie: Igen, egy pillanat. - feleltem.
A tükörképem foglyul ejtett. "Mire készülsz Angie?" - kérdezte egy hang a fejemben. Úgy döntöttem nem foglalkozom vele.
Este farkaséhesen és hűvös zuhany után áhítozva vonszoltam be magam a házba. A testemet összecsípték a bogarak, amik ellen semmit sem használt a riasztó, és kétszer is elestem, az alattomosan indázó gyökerekben. A visszautat így Adam hátán tettem meg, aki rendkívül otthonosan mozgott a vadonban.
Adam: Kényelmesebb itt nekem, mint egy nagyvárosban. - felelte, amikor ezt megemlítettem. - Végtére is csúcsragadozó vagyok.
Angie: Én meg csúcsfáradt! - nyöszörögtem. Ő halkan nevetett.
Felfrissülve és tisztán sétáltam be a hálóba egy puha köntösben. Adam az ablak előtt állt. Tornacipőt, sötét farmert és fekete pólót viselt, ami kihangsúlyozta izmos vállait. Szívdöglesztően festett.
Angie: Szemceruza? - vontam fel a szemöldököm.
Adam: Gondoltam nem hozom zavarba a helyieket. - felelte. - Éppen elég lesz nekik hogy egy vámpír bukkan fel a békésnek vélt otthonukban. Hát még egy kifestett vámpír?
Angie: De ők nem tudják hogy vámpír vagy! - suttogtam.
Adam: Hát nem izgalmas? - suttogta vissza. - Biztos hogy el akarsz menni itthonról? Nem vagy fáradt?
Angie: Majd meghalok egy csirkés fajita-ért. - vallottam be.
Adam: Gőzöm sincs mi az, úgyhogy jobb ha sietünk. - kuncogott.
A kis város, Los akármicsoda, (a nevét jelző tábla éppen hogy elsuhant mellettünk) igazi melegágya volt a mexikói kultúrának. A régi épületek, a köves utcácskák, és a vidám cukorka színű házak teljesen elbűvöltek. Adam a kocsit bravúrosan kormányozta át a közlekedési szabályokra fittyet hányó gyalogosok, lovasok, és autósok között.
Egy kis pálmalevél-fedeles vendéglő előtt parkolt re, ami a városka főterén állt. a téren hatalmas tömeg volt, rengeteg turista a világ minden részéről. Az egészet megvilágították, és úgy tűnt valamiféle rendezvény van. Rengeteg bódé, sátor és árus sorakozott fel, valahol pedig egy mariachi zenekar játszott.
Bementünk az étterembe, ahol rajtunk kívül csak néhányan lézengtek. A bárpultnál néhány helyi férfi ült, az arcukra nyilvánvaló döbbent ült ki, amikor végigsétáltunk a helységen.
Adam: Ilyen nőt eddig csak a szappanoperákban láttak! - súgta a fülembe.
Pincér: Senor y Senora Masen por favor? - kérdezte udvarias hangon.
Adam: Si. - felelte és rám mosolygott.
Pincér: Kövessenek kérem. - mosolygott ránk, majd az étterem egy csendes sarkához vezetett minket. - Ez itt az asztaluk.
Adam kihúzta nekem a széket, majd ő maga is helyet foglalt. A pincér nyájasan ránk mosolygott.
Pincér: Mit hozhatok inni?
Adam: Drágám?
Angie: Ó, én egy pohár ásványvizet kérnék.
A háttérben az idősebb pultos nő a férfiakhoz hajolt, majd jól hallhatóan azt mondta nekik "agua". Erre kitört a hahotázás.
Angie: És még lesz doble tequila puramante! - tettem hozzá. A pincér elismerően bólogatni kezdett, majd Adam-hez fordult.
Adam: Ugyanezt! - kérte. - Hablas espanol mi amor? - kérdezte mosolyogva, miután a pincér eltűnt.
Angie: Csak egy kicsit. - vallottam be. - Ezek az emberek azt hiszik hogy a feleséged vagyok. Miért? - kérdeztem suttogva az asztal fölé hajolva.
Adam: Talán mert azt mondtam nekik, amikor lefoglaltam az asztalt. - suttogta vissza.
A pincér közben megérkezett az italokkal. Én csirkés fajitát rendeltem, Adam pedig burritot. A pincér fancsali képpel vette tudomásul hogy hozzá sem nyúlt az ételhez, amikor kijött hogy elvigye a tányérokat.
Pincér: Nem ízlett senor?
Adam: Volt egy kis problémám a helyi ivóvíz miatt. - füllentette.
Pincér: Vigyázzon jobban senor, nagyon veszélyes a csapvízből inni. - csóválta a fejét, majd elsietett a tányérokkal.
Angie: Hú degeszre ettem magam! - jelentettem ki.
Adam: Nem tudtam hogy szereted a mexikói ételeket. Ha hazamentünk veszek egy mexikói szakácskönyvet. - mosolygott.
Vacsora után sétálni indultunk a térre, ahol már kitört a fiesta. Láttam pár fiatalt, akik egy lementek egy pincehelyiségbe, ahonnét hangos zene szűrődött ki. Kérleltem Adam-et hogy menjünk le mi is táncolni, ám ő határozottan elutasította.
Angie: Ó kérlek, csak egyetlen egy számot táncoljunk végig! - erősködtem.
Adam magához húzott, és halkan a fülembe suttogott.
Adam: Hidd el akármeddig táncolnék veled, de nem itt és nem most. Nem kockáztathatok. A te véred ugyan nem vonz, de a többi emberé igen. És bezsúfolva egy levegőtlen helyre, katasztrófa lenne. - vallotta be.
Elszégyelltem magam amiért ez eszembe sem jutott.
Angie: Akkor hazamenjünk? - kérdeztem bűnbánó arccal.
Adam: Dehogy is! Maradjunk itt, nekem ez a zene jobban tetszik. - felelte és a táncparkett felé húzott. - Itt a szabad levegőn sokkal könnyebb.
Rajtunk kívül csak néhány szerényen öltözött pár ringatózott a kis fa deszkákból összetákolt tánctéren. Hirtelen kínosan éreztem magam az elegáns fekete Cavalli ruhám és a magassarkúm miatt, miközben a többi vendég pólót és sortot viselt, papuccsal.
Angie: Mindenki minket néz. - jegyeztem meg.
Adam: Mert gyönyörű vagy!
Gyengéden megcsókolt és magához húzott. Összesimulva táncoltunk a hold és a tarka lampionok fényében.

A kocsiban ültünk hárman, én a vezető-ülésben, Max mellettem, Spence pedig hátulról nyújtogatta a nyakát. Az iroda előtt parkoltunk, vártuk Angie-t. A kocsija nem volt itt, így arra számítottam hogy Adam hamarosan felbukkan a motorján.
Max: Egyáltalán bejött ma dolgozni? - kérdezte unott hangon.
Nye: Várunk. - jelentettem ki.
Újabb fél óra telt el, és lassan az össze alkalmazott kijött már az épületből. Csak néhány autó parkolt még itt. Már épp szólni akartam hogy bemegyek körülnézni, amikor begördült egy ismerős autó a parkolóba. Felismertem a vámpírt, aki vezette. Adam cimborája volt az.
Max: Láttad? - kérdezte halkan.
Spence: Ki ez?
Nye: Vámpír. És ellenség.
A kocsi közvetlenül a bejárat elé parkolt, az utolsó helyre. Pár pillanattal később az ajtóban megjelent Rob és Jerome. Vidáman nevetgéltek. David is kiszállt, mire én is kiugrottam. Max követte a példámat és Spence is kimászott, majd tétován megállt mellettünk.
Max Menjünk, csináljunk egy kis balhét! - ajánlotta és öklével a tenyerébe csapott.
Bólintottam, majd elindultunk a másik három felé. Három a három ellen. Egyenlő esélyek? Egy frászt.
Rob és a vámpír haverja vettek észre először minket. Rob arca egyértelmű döbbenetet sugárzott. Ekkor Jerome is hátranézett. Tisztán hallottam a szavait.
Jerome: Hát ezt nem hiszem el!
David: Hárman vannak. És... nem láttam őket! - kiáltotta döbbenten.
Aha, szóval a jövendőmondó vámpír nem lát át Spence-en. Jó tudni.
Nye: Hol van Lina? - kérdeztem köszönés nélkül.
Rob: Látom találtál magadnak új marionett bábut. - jegyezte meg.
Nye: Ő az öcsém. És nem feleltél a kérdésemre. - rávillantottam a szememet.
Rob: Hát jó. - vonta meg a vállát. - Angie és Adam elutaztak. Kettesben. Egy romantikus nyaralásra. - felelte és látszott hogy mekkora örömét leli a közlésben.
Jerome: Most biztosan meztelenül heverésznek a tengerparton és nevetnek a jó öreg Nye-on. - kontrázott rá.
Max neki akart rontani, de visszafogtam. Ez nem a megfelelő időpont. Láttam hogy David farkasszemet néz az öcsémmel. Ebben a pillanatban megjelent Lonnie és Sarah.
Lonnie: Nahát! Mi van itt? Kanbuli? - kérdezte kacarászva. - Ó! - megtorpant Max és Spence láttán. - Ők kik?
Nye: Az öcsém és egy barátom. - felelte. - Te tudod hol van Angelina? - kérdeztem.
Lonnie: Igen, Adam-mel elutaztak. - felelte derűs arccal.
Nye: Hová?
Rob: Ne mond meg neki Lonnie! - vágott közbe.
Sarah: Mi folyik itt? - kérdezte idegesen.
Mindenki hallgatott. Sarah szemei idegesen ugráltak köztem, Rob David és Spence között. Lonnie pedig Jerome-ot és Max-et figyelte.
Nye: Jobb ha megyünk.
Éreztem hogy az idegek pattanásik feszülnek és bármelyik percben kitörhet a harc. Nem akartam belekeverni az embereket is. De eljön még a mi időnk...

2010. szeptember 18., szombat

37. Kívánság



Minden csendes volt. Túl csendes. Nem az a fajta némaság volt, amitől az ember megnyugszik. Éppen ellenkezőleg. Ki nem mondott szavak, fel nem tett kérdések lógtak a levegőben.
Adam-et néztem, amint az üvegfalon keresztül kémleli a sötétséget. Olyan mozdulatlanul állt ott, akár egy szobor. Úgy tűnt még csak nem is lélegzik. Szerettem volna szólni valamit, vagy odamenni hozzá, de a félelem szinte megbénított. Hogy mitől féltem? Mindentől. Tőle, Nye-tól, de leginkább önmagamtól. Az ismeretlentől, ami bennem szunnyad. Szinte éreztem ahogyan szétfeszíti a testemet hogy kitörjön. Mi fog történni, ha már képtelen leszek küzdeni ellene? Ha kinövi a bőrömet, vagy csak egyszerűen bekebelez. Felnyögtem, és még kisebbre húztam magam össze a takaró alatt.
Adam: Jól vagy? - kérdezte halkan.
Most mellettem térdelt és aggódva tanulmányozta az arcvonásaimat.
Angie: Úgy érzem... történik valami a testemmel. Mintha, valami növekedne bennem. - próbáltam megtalálni a legtalálóbb szavakat, hogy leírjam amit érzek, de lehetetlen volt. Adam behunyta a szemét. - Mi az? - kérdeztem kisvártatva, mivel nem szólt semmit.
Adam: Félek hogy elveszítelek. - vallotta be. - Már nem tudnék nélküled élni.
A vallomása a szívem legmélyéig hatolt. Éreztem ahogyan a könnyeim végigfolytak az arcomon. A kezünk összekulcsolódott, és Adam gyengéd csókot lehet a gyűrűre, amivel megkérte a kezem.
Angie: Mikor tartjuk az esküvőt? - kérdeztem pár perc múlva. Adam felnézett rám gyönyörű arany szemeivel.
Adam: Mit szólnál a Hálaadáshoz? - ajánlotta.
Angie: Hiszen az kevesebb mint két hét! - döbbentem le. - Karácsony?
Adam: Romantikusan hangzik. Esküvő hóesésben? Talán tarthatnánk Aspen-ben az esküvőt.
Angie: Anyám el lesz ragadtatva az ötlettől. - mosolyogtam.
Adam: Mikor mondod el neki, hogy kitűztük a dátumot? - kérdezte. Elgondolkoztam. - Csak mert... gondoltam ránk férne egy kis pihenés. Igazából már meg is szerveztem egy kis kiruccanást. - vallotta be.
Angie: Igazán? - vontam fel a szemöldököm.
Adam: Nyugi, tetszeni fog. Csak te és én édes kettesben. - ígérte.
Angie: És mi lesz a bátyáddal? - kérdeztem kissé morcosan.
Adam: Mire gondolsz? - kérdezte óvatosan.
Angie: Gondolom szeretnéd meghívni az esküvőnkre, ugye? Mert szerintem úgy illene.
Adam: Igen, ebben igazad van. Nem gondolod hogy ez azért eléggé vicces? - kérdezte huncut mosollyal. Döbbenten néztem rá. - Na jó, talán mégsem.
Angie: Fogalmad sincs hogy a bizarrnál is bizarrabb elképzeléseim voltak arról hogy mit titkolsz?! Már-már azt hittem te ölted meg Kennedy-t, vagy...vagy nem is tudom. És aztán kiderül, hogy Edward Cullen öccse vagy! - fakadt ki belőlem.
Adam: Ezt hívják véletlennek. Tudod, az a jópofa dolog ami minket is összehozott, ha már itt tartunk. - vigyorgott rám, majd megcsókolt és a karjába vett. - Gyere Életem! Hosszú nap áll mögötted.
Bevitt a hálószobába és lefektetett az ágyba.
Angie: Nem árulod el hogy hová fogunk utazni? - kérdeztem álmosan, miközben ő betakart, majd mellém feküdt.
Adam: Nem, az meglepetés lesz. De fürdőruhát csomagolj! - felelte mosolyogva.
Angie: Akkor gondolom nem síelni megyünk. - nyomtam el egy ásítást.
Adam a karjába húzott. Szerettem volna tovább faggatni, de képtelen voltam nyitva tartani a szemeimet.
Másnap reggel kávéillatra ébredtem. Kinyitottam a szemem és az első dolog amit megláttam Adam arca volt. Engem nézett.
Adam: Jó reggelt Csipkerózsika! Már szóltam Sarah-nak hogy pár napig ne számoljanak veled. Rob hívott, hogy Nye-nak nyoma veszett. Szóval minden a lehető legtökéletesebb egy alapos bevásárláshoz. De előtte megreggelizel, ahogyan egy jókislányhoz illik. - mosolygott rám.
Szólni akartam, de Adam már el is tűnt, majd ugyanolyan gyorsan megjelent egy tálcával, amin kávé, narancslé és csokoládés fánkok sorakoztak. Ezek szerint az áruló már rég felkelt és lement a Starbucks-ba. Úgy döntöttem mégsem duzzogok, ahhoz túl jó illata volt a fánknak.
Angie: Szóval, vásárlás? - kérdeztem és belekortyoltam a kávémba.
Adam: Igen, aztán édesanyáddal ebédelünk. - felelte könnyedén.
Félrenyeltem a kávét, ami végigégette a torkomat és könnyeket csalt a szemembe. Köhögni kezdtem. Éreztem hogy Adam a hátamat masszírozza. Oldalra dőltem és beletemettem a fejemet a párnába.
Angie: Te beszéltél az anyámmal? Egyáltalán honnét tudtad a számát? - kérdeztem vádló hangon a párna mélyéről.
Adam: Sarah-tól. - felelte egyszerűen. - Mirella nagyon feldobódott a közös ebéd ötletétől.
Angie: Mirella? Te tegezed az anyámat?
Adam: Ő kérte.
Angie: De... de mit fog gondolni ha te nem eszel semmit? - kérdeztem idegesen.
Adam: Nyugi, teljesen odavan az eljegyzéstől, fel sem fog tűnni neki. - csitított. - Edd meg szépen a reggelidet!
Felsóhajtottam és megadtam magam.
A délelőtt tökéletes volt. Mintha Adam-nek még az időjárásra is befolyása lenne. A napot egész idő alatt súlyos, acélszürke felhőréteg takarta, és úgy tűnt bármelyik pillanatban megérkezik az eső, amelynek előhírnökeként a szél időről időre feltámadt, és belekapott a hajamba, miközben az üzleteket jártuk. Adam türelmesen várt a próbafülke előtt, kritizált, dicsért, válogatott és ellentmondást nem tűrve fizette az összes számlát.
Angie: Elkényeztetsz! - mosolyogtam rá a Gucci üzletből kilépve, ahol egy gyönyörű táskával lepett meg.
Adam: Csak szeretem nézni az arcod, miközben válogatsz, olyan vagy mint egy kislány a játékboltban, amikor tudja, hogy bármit választhat. - felelte.
Angie: Ó ide menjünk be! - állítottam le az Agent Provocateur előtt. Adam felhúzta a szemöldökét.
Adam: Amit a hétvégére terveztem, ahhoz nincs szükséged fehérneműre! - incselkedett.
Angie: De az életem hátralevő részében még igen! - feleltem, és behúztam az üzletbe.
Adam: Nos, ha rajtam múlik...
Egy órával, és jó pár új ruhadarabbal később már egy csendes, hangulatos étterem meghitt sarkában ültünk. Anyám szokás szerint késett. Adam rendelt nekem egy pohár ásványvizet.
Adam: És... felavatjuk valamelyiket azokból a csipkecsodákból? - kérdezte érdeklődve.
Angie: Ha megígéred hogy nem téped el őket! - feleltem kegyesen.
Adam szégyenlősen lesütötte a szemét.
Adam: Akkor majd te veszed le én pedig nézem! - felelte.
Elakadt a lélegzetem és úgy tűnt a fantáziám jobban működött a kelleténél, mert azonnal a helyszínhez nem éppen odaillő dolgok futottak át az agyamon tucatjával. Megráztam a fejem, mintha legalábbis így megszabadulhatnék a fantáziáimtól. Adam mosolyogva nézett rám. Úgy tűnt pontosan tudja mi jár a fejemben.
Angie: Ezt még nagyon meg fogod bánni! - feleltem gonosz kis mosollyal, de mire bármit válaszolhatott volna, meghallottam a jól ismert csilingelő hangot.
Mirella: Jaj Drágáim! Olyan szépek vagytok együtt! - libbent be Chanel-től illatozva, fején Philip Tracy kalappal, halvány barack színű kosztümben.
Szóhoz sem jutottam, amikor anyám megölelt és cuppanós csókot adott a szokásos finomkodó levegőbe-puszilás helyett. Hát még amikor az illendőség határait feszegető ideig ölelkezett Adam-mel, majd őt is arcon csókolta, hogy aztán egy kacér mozdulattal letörölje az arcáról a rúzsfoltot.
Mirella: Ó szegénykém, milyen hűvös a bőröd! Rémesek ezek az éttermi klímák! - rezegtette a szempilláit.
Angie: Anya, nem ülnél le? - kérleltem. Adam csak mosolygott.
Mirella: Tehát? - kérdezte izgatottan.
Adam megfogta a kezemet és szégyenlős mosollyal az arcán felmutatta. Az éttermi lámpák fényétől a gyűrű szikrázóan csillogott. Anyám összecsapta a kezét, majd alaposan megnézte a gyűrűt.
Mirella: Meseszép! Cartier? - nézett Adam-re.
Adam: Egyedi tervezés. - világosította fel.
Mirella: És az időpont? Május lenne a legjobb. Gyönyörű virágzó magnóliafák, tengerpart... - sorolta. - Egyszerű, elegáns, meghitt ceremónia, száz vendég, vonósnégyes...
Angie: Száz? - nyögtem fel. - Anya... ami azt illeti, karácsonyra gondoltunk. - világosítottam fel.
Mirella: Oh! tehát valami különlegeset szeretnétek, nos igen egy év alatt varázslatos esküvőt lehet szervezni. Ennyi idő épp elég ahhoz hogy elkészüljön a csodálatos ruhád Badgley Mischkánál!
Adam: Tulajdonképpen idén decemberre gondoltunk. Karácsonyra.
Anyám pislogott egypárat.
Mirella: Terhes vagy? - kérdezte suttogva, majd az alakomat kezdte vizslatni. - Miért ez a nagy sietség?
Angie: Anya nem akarunk nagy felhajtást. Csak a szűk család és barátok. És nem kell Badgley Mischka sem. Egyszerű szertartás lesz, vonósnégyes nélkül. 21 éves vagyok, és másodszor megyek férjhez. Nem gondolod hogy kicsit bizarr lenne, ha akkora feneket kerítenék neki?
Mirella: Nos, nem mondom, hogy nem vagyok csalódott. - szólalt meg néhány perc hallgatás után. - De megértelek benneteket. Fogalmam sincs hanyadik hónapban jársz, de addigra valószínűleg látszani fog az állapotod és tényleg nem vall jó ízlésre, várandósan nagy esküvőt tartani.
Angie: Az Istenért! Nem vagyok terhes! Mi csak szeretnénk, ha ez az egész rólunk szólna. És nem a tortáról, vagy a ruháról.
Adam: Ettől függetlenül nagyon örülnénk, ha te szerveznéd meg az esküvőt. - tette hozzá.
Anyám halványan elmosolyodott.
Mirella: Nem is tudom mit mondjak. Ti ketten, annyira komolyak vagytok együtt. Annyira felnőttek. Úgy érzem magam, mint egy ostoba csitri! - vallotta be könnyes szemmel.
Angie: Anya, kérlek ne kezdj el sírni most!
Mirella: Egy perc! - intett, majd behunyta a szemét és mély levegőt vett.
Adam gyanakodva nézett rám.
Adam: Talán egy pohár víz jól esne most. - ajánlotta és intett a poncérnek.
Anyám hálásan mosolygott rá.
Mirella: Milyen figyelmes! Mint egy igazi úriember a 30-as évekből.
Adam elfojtott egy mosolyt, én pedig összerezzentem.
Mirella: Szóval szűk családi kör. Adam, ez a te esetedben mit takar?
Adam: A bátyámat és az ő családját. - felelte. - A szüleink már régen meghaltak.
Mirella: Ó milyen szomorú! Nem lehetett könnyű, még szerencse hogy legalább van egy testvéred.
Adam: Igen, tényleg szerencse. - mosolygott.
Angie: Adam és én holnap elutazunk pár napra. - jelentettem be, hogy eltereljem a beszélgetést Adam családjáról.
Mirella: Ó! - szólt a nem túl intelligens válasz.
Adam: Egy kis feltöltődés az esküvői előkészületek előtt. - magyarázta.
Mirella: A nászutat csak bízzátok rám! Kitalálok majd valami csodálatosan romantikusat. - ecsetelte teljes átéléssel a hangjában. - Valami eldugott buja kis sziget, ahol nekiláthattok az unokáknak! - felelte cinkos kacsintással és megpaskolta Adam kezét.
Adam úgy nézett rám, mint akit arra kértek, hogy menjen végig az izzó parázson.
Angie: Ewwwmmm... Egyelőre nem tervezünk gyereket! - vallottam be.
Mirella: Hála Istennek! Túl fiatal vagyok én még a nagymamasághoz! Az én korommal akár a menyasszonyod is lehetnék! - nevetett kacéran és ismét megpaskolta Adam kezét.
Adam: Igen, de mivel az anyósom leszel, inkább térjünk vissza az esküvőhöz! - ajánlotta és kihúzta a kezét anyám halványra lakkozott körmei alól.
A délután kínos mosolygások és anyám szempilla rebegtetései közepette telt. Megkönnyebbülten búcsúztunk el tőle.
Adam: Ahhoz képest hogy én vagyok a vámpír, úgy éreztem ő fal fel engem! - vallotta be a kocsiban ülve.
Kuncogni kezdtem.
Angie: És már ki is nézett nekünk egy csodálatos villát az övétől néhány saroknyira. - utánoztam a csiripelését.
Adam: Na neeem! Azt nem! Kizárt hogy a közelébe költözzek! Sőt! Átköltözünk a keleti partra! Vagy Ausztráliába.
Hangosan nevettem.
Másnap kora reggel egy kis reptérre hajtottunk, ahol egy magángép várt minket Mexikói zászlóval. Adam sejtelmesen mosolygott, de nem volt hajlandó válaszolni egyetlen kérdésemre sem.
Délután volt már amikor megérkeztünk, amire abból következtettem, hogy a stewardess (csak ő és a kapitány alkották a gép személyzetét) megkért minket, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Kinéztem az ablakon, de csak a szikrázóan kék óceánt láttam, szárazföldnek nyoma sem volt. Kizárt hogy megérkeztünk, kivéve ha Adam azt hiszi hogy kopoltyút növesztettem.
Mégis néhány perc elteltével sötét foltot pillantottam meg. Sziklákat, majd egy ragyogó homoksávot, és kis apró fehér foltokat. Ahogy közelebb értem rájöttem hogy szállodák. Átrepültünk felettük. A gép egyre alacsonyabban repült, így sikerült elolvasnom a repülőtér tábláját. Acapulco-Playa Caleta
Angie: Hű! - nyögtem ki lenyűgözve.
Adam: Jártál már itt? - kérdezte izgatottan.
Nem feleltem azonnal, mert a gép rázkódni kezdett, ahogyan lassan landoltunk a kifutópályán.
Angie: Nem, még soha. Anyám nem kedveli a mexikóikat. - vallottam be.
Adam: Tetszeni fog neked! - ígérte.
A gép lassan megállt, és az ablakból láttam hogy néhány méterre egy ezüst színű Mercedes parkolt, sötétített ablakokkal. Odakint szikrázóan sütött a nap.
Angie: Nem lesz gond? - kérdeztem suttogva.
Adam hideg ujjait az ajkamra szorította és megcsókolt. A Stewardess kinyitotta a gép ajtaját, ezalatt egy a semmiből előtűnt férfi már bepakolta a csomagjainkat, majd eltűnt a gép mögött. Adam kézen fogott és levezett a lépcsőn. A szívem a torkomban dobogott, amikor a fényre érve a bőre szikrázóan felcsillant. Úgy tűnt őt ez cseppet sem zavarja, és könnyedén kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, majd ő maga is beszállt. A kulcs már a gyújtásban volt.
Két órát autóztunk mellékutakon, kanyargós ösvényeken, amikor már szinte teljesen elhagytuk a civilizációt. Embert már egy órája nem láttam, és csak néha tűnt fel velünk szemben egy-egy lepusztult autó.
Végig a part menti buja őserdő mellett haladtunk, majd egyszer csak feltűnt egy lefelé vezető ösvény. Behajtottunk az élénk zöld növények közé egy keskeny úton.
Angie: Mond hogy nem dzsungel-túrára megyünk! - sóhajtottam. Ő csak kuncogott.
A növényzet egyre sűrűbb lett és kinézve az ablakon papagájokat láttam a fák ágai között repdesni, közeledésünkre hatalmas ricsajt rendeztek. Színes virágok törték meg az erdő egyhangú zöldjét és illatuk bódító egyveleggé keveredett az óceán sós fuvallatával. Hirtelen vakító fényességbe értünk, és mire a szemem hozzászokott a megváltozott fényviszonyokhoz, már kihajtottunk az erdőből, egyenesen a partra. Adam leparkolta a kocsit egy fa épület elé, majd villámgyorsan kinyitotta az ajtót nekem.
Kiszállva láttam csak meg hogy egy hatalmas fa bungaló az, széles verandával, pálmafákkal és csodálatos hófehér homokkal. A tenger olyan tiszta és fényes volt amelyhez hasonlót még sohasem láttam.
Adam: A ház eladó. Gondoltam kipróbálhatnánk. És ha tetszik, nos... abban az esetben az öné Mrs. Masen... vagyis bocsánat, még csak Miss Casiraghy.
Szóhoz sem jutottam. Nevetni szerettem volna, de egyúttal éreztem hogy sírok. Csak álltam a homokban és nem győztem magamba inni a látványt. A csodálatos erdei ház, a háborítatlan partszakasz, az erdő zöldje mögöttünk, és Adam csillogó bőre és gyengéd mosolya.
Angie: Erre nincsenek is szavak. - suttogtam. Adam megfogta a kezemet és a ház felé húzott.
Adam: Feltöltettem a hűtőt, de ha gondolod naplemente után bemehetünk a közeli kisvárosba. Állítólag van ott egy nagyon jó étterem. - ajánlotta.
Közben kinyitotta az ajtót. A ház belülről pont olyan otthonos, és természetes volt mint kívül. Egyszerű fa bútorok, kandalló, mexikói kézműves remekek.
Adam: Ez itt a nappali és az ebédlő. A konyha hátul van. A hálószobák pedig erre! - maga után húzott. - Viszont van egy kis probléma. - nézett rém bocsánatkérő szemekkel.
Közben beléptünk a szobába. Nem is volt időm körülnézni, Adam azonnal egy beépített szekrényhez vezetett.
Adam: Ezt nem éppen a te ruhatárad méretére szabták! - kuncogott és kitárta az ajtót.
Szó ami szó a magammal hozott ruhák is csak üggyel-bajjal férnének bele. De igyekeztem nem problémázni ezen. Lerúgtam a magassarkúmat és Adam karjába vetettem magam.
Angie: Ha ideköltözünk nem is hozok magammal ruhát! - súgtam.
Adam: Vagy felakaszthatod őket az erdőben, a fák ágaira! - ugratott.
Csak nevettem felszabadultan és boldogan. Olyan könnyű volt itt elfeledni minden problémámat és bánatomat. Mintha csak ő és én léteztünk volna a világon. Lábujjhegyre álltam, és egyúttal lehúztam magamhoz Adam-et, hogy megcsókoljam.
Ő magához szorított és közben elkezdte lefelé húzni a ruhám cipzárját. A könnyű, lenge ruhadarab azonnal a szőnyegen landolt, Adam pedig elismerően végignézett rajtam. Az egyik új fehérneműszettet viseltem, amit tegnap vettünk.
Adam: Talán előbb enned kéne valamit. - súgta.
Angie: Majd utána. - feleltem és kikapcsoltam a melltartómat.
Adam felsóhajtott és egy pillanat alatt az ágyra fektetett. Ő maga, még gyorsan becsukta a hálószoba teraszának ajtaját.
Adam: Gondolom nem szeretnél rajtam kívül másik vadállatot a házban! - magyarázta.
Angie: Nem én csak ezt az egyet szeretném! - feleltem és magamra húztam.

Angie bánatosan nézte a széttépett bugyiját a földön. A karomban feküdt, sötét haja izzadt hátára tapadt és időről-időre sóhajtott.
Angie: Pedig ez volt a kedvencem.
Adam: Te rendeltél vadállatot! - tréfáltam. Ő csendesen kuncogott. Lassan kibújtam alóla és megkerestem az alsónadrágomat. - Csinálok valami vacsorát.
Angie: Igazából csak gyümölcsöt ennék. - vallotta be.
Adam: Rendben. Utána úszunk egyet? - kérdeztem. Ő bólintott és kimászott az ágyból, majd meztelenül a fürdő felé indult.
Komoly erőfeszítésbe került hogy visszafogjam magam, amikor meghallottam a zuhany hangját. Tudtam, hogy az ő vágyai másképp működnek, és habár én órákig, napokig tudnék vele szeretkezni, neki nem menne, a lelkesedése ellenére sem.
Kivonszoltam magam a konyhába és készítettem egy könnyű gyümölcssalátát. A gyümölcsök voltak talán az egyetlen emberi táplálék, amit nem tartottam visszataszítónak. Néhánynak egészen kellemes illata volt, de az ízük förtelmes volt, legalábbis nekem.
Eltűnődtem. Angie vérével talán éppen fordított a helyzet. Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről úgy véltem ha nem gondolok rájuk akkor nem is léteznek. Az emlék most mégis alattomosan bekúszott az elmémbe. Szinte az orromban éreztem, azt a marú, égető szagot, amit a vére árasztott. A torkom kapart, összeszorult attól a nehéz, nyers aromától. Elképzelni sem tudtam hogy valaha lenne erőm megízlelni valamit, ami ennyire taszít. Képtelen lennék beleharapni a puha, édes bőrébe azzal a tudattal hogy alatta az a borzalom vár rám.
Próbáltam kitörölni az emléket az agyamból. Mélyeket lélegeztem a friss, tengeri levegőből. A nap lassan lenyugodott, és vörösre festve vizet, eltűnt a horizonton. A távolban, emberi szemnek láthatatlan távolban, egy vitorlás szelte a habokat.
Közben a vízcsobogás a fürdőből abbamaradt és Angie pár perc múlva megjelent. Szerencséjére ruhában. Pontosabban egy vékony fekete selyempongyolában, ami éppen hogy a combja közepéig ért csak.
Mosolyogva leült a bárpult mellé.
Angie: Hm, ez nagyon jól néz ki! - jegyezte meg a gyümölcsök láttán.
Adam: Láss hozzá!
Leültem vele szemben. Angie csendben evett, én pedig néztem. Közben egy ősrégi magazint lapozgatott, és időről-időre előre hajolt a gyümölcsökhöz. Ettől az apró mozdulattól szétnyílt a köntöse. Ezzel a látvánnyal pedig még a türkizkék tenger sem vehette fel a versenyt.
Angie: Adam! - kiáltott fel felháborodva, amikor észrevette, hogy miért nézem őt olyan éhes szemekkel.
Adam: Hm? - pislogtam néhányat hogy elűzzem az igencsak korhatáros gondolataimat.
Angie: Felveszem a fürdőruhámat! - jelentette be és szorosan összehúzta a köntösét.
Adam: Fürödhetnél meztelenül is. - kiabáltam utána.
Angie: Még mit nem! Hogy egész idő alatt kocsányon lógó szemekkel bámulj? - méltatlankodott.
Magamban nevetve kimentem a teraszra és az egyik oszlopnak dőlve vártam. Hallottam hogy durcásan vagdalkozik a hálóban, ami még jobban mulattatott. Fél perc múlva megjelent. Lassan megfordultam.
Adam: E-ez - dadogtam és magam is meglepődtem hogy nem találom a szavakat. - Ez jelenti neked a fürdőruhát? - kérdeztem döbbenten.
Ő csak vállat vont majd elsétált mellettem le a homokba. Bambán bámultam utána, ahogyan kecsesen, a csípőjét kívánatosan riszálva végigballagott a fövényen. A partot mosó hullámok előtt megállt és rám kacsintott.
Angie: Ha nem tetszik... le is vehetem.
Mielőtt bármit mondhattam volna kioldotta az apró fekete bikini pántjait és a felsőrészt felém hajította. Egyenesen az arcomban landolt. Felnevetett és besétált a vízbe.
Angie: De hát ez meleg! - kiáltotta nevetve, a kezeivel eltakarva felsőtestét.
Adam: Igen, ami azt illeti forró a helyzet! - motyogtam inkább magamnak és követtem őt a vízben.
Ahogy befelé sétáltam az apró halak, és más tengeri teremtmények szétszéledtek, szinte eltűntek a közelségem miatt. Angie nem látta ezt, mert nekem háttal állt, a lenyugvó nap utolsó sugaraiban gyönyörködött. Odaértem hozzá és óvatosan félresimítottam a haját, majd belecsókoltam a nyakába.
Ő lassan megfordult és rám mosolygott. Nem volt semmi vidámság a szemében, csupán a vallomása melegsége.
Angie: Szeretlek! - súgta. - Azt kívánom bár lehetne gyerekünk! - tette hozzá a legnagyobb megdöbbenésemre.

2010. szeptember 17., péntek

Válaszok

Először Lenaaa kérdéseire válaszolok, mivel ő írt elsőnek. :)


1. Az első történetemet 13 évesen írtam egy beteg barátnőmnek hogy felvidítsam. Azóta folyamatosan írok. Novellákat, verseket, cikkeket, esszéket, történeteket, fanficeket, dalszövegeket.

2. Szinte mindenből tudok ihletet meríteni, legye az egy dal, egy film, egy jó könyv, egy séta az erdőben, vagy egy illat, egy álom.

3. Eléggé nehéz megtalálni az arany középutat a szélsőséges érzelmek között. Régebben voltak vele problémáim, és a mai napig előfordul, hogy többször is átírok egy részt, mire úgy érzem, hogy most jó, most tökéletes. Aztán persze később megint átírnám. :D Próbálom azt az érzetet kelteni az írásaim által, amit én is szeretek érezni ha olvasok egy jó könyvet. Ahogy érzed, hogy egyre nő a feszültség, az adrenalin, egyre közelebb hajolsz a képernyőhöz, egyre erősebben szorítod a könyvet, és a várod a nagy csattanót. Ezt próbálom meg elérni. :)

4. A legtöbb író ilyenkor rávágja hogy mindegyik szereplő a kedvence. Nekem Adam a kedvencem. A megszelídített rosszfiú. Titokzatos, veszélyes, vonzó. A könyv változatban eléggé sokat változik a karaktere, de azt hiszem hogy Adam 2.0 mindenkinek be fog jönni majd! Nye lesz inkább az aki megosztja az olvasókat.

5. Igen, Rob, Jerome, Nye, Dax és Ephraim együtt zenéltek 2006-2010 között. Rob az egyik legjobb barátom, néha ő is felnéz az oldalra, és üzen az olvasóknak. :) Mareike (Leah) és Svety (Sarah) pedig a barátnőim.

6. Az Árnyjáró is saját történet, csak beleírtam a Cullen-eket is. 2009 év elején kezdtem el írni és akkoriban angol nyelven volt olvasható a régi blogomban. Abban a verzióban még főszereplők voltak a Cullen-ek is, a magyar változatban már csak néha bukkannak fel, a könyvben pedig nem lesznek benne, de ez egyértelmű. Helyettük más, új szereplőket írtam a történetbe. Ezáltal maga a történet is jelentősen megváltozott.
Még a mai napon elindul az új blogom egy új, szintén saját történettel, de ha lesz rá igény indítanék egy Adam fanfic-et is. :) Edward-Bella fanfic-et ne várjatok tőlem, én ehhez már túl vén vagyok! :D

7. Az egész egy álomból született. Azt álmodtam hogy valaki figyel a sötétben, miközben alszom. Az eredeti címe az Árny volt, de mivel Nye se nem vámpír, se nem vérfarkas ki kellett találnom egy "új fajt" amit Árnyjárónak neveztem el. Ezért Árnyjáró a történet címe is, de a könyv változatnak lesz majd alcíme. Az első résznek "Az átváltozás", a második "A sötét herceg" a harmadik pedig "Elveszett lelkek". Ez még nem végleges, inkább csak valószínű! :)

Most Rachel kérdései következnek. :)

1. Nem, egyáltalán senki még csak a közelében sem járt annak, hogy micsoda Angie valójában. :D

2. A pályázattal az a helyzet, hogy mivel Veled megbeszéltük, hogy te leszel a bétám, és a másik ember, aki a könyvet olvashatja az Bogyó, így maga a pályázat tárgytalan lett. :) Több embernek nem akarom kiadni a kéziratot.

3. November végéig kell leadnom nekik az első egynéhány fejezetet németre fordítva. Konkrétabbat csak azután tudok majd mondani, de elsőre úgy tűnt érdekli őket a történet. :) Reménykedjünk!

Köszönöm szépen a kérdéseket! :)

Moon Angel

2010. szeptember 14., kedd

Kérdezz-felelek

Jelenleg a SW könyv változatán kívül még két történeten dolgozom és mellette elkezdődött a fősuli is, úgyhogy most egy kicsit zsúfoltak a napjaim. Friss csütörtökön este lesz, de hogy addig se unatkozzatok, megint lesz kérdezz-felelek.
A szabályok:
1. Egy ember maximum 10 kérdést tehet fel.
2. A kérdések természetesen a Shadow Walker-rel, vagy más történeteimmel kapcsolatosak legyenek, lehetnek személyes jellegűek is, ezekre is megpróbálok válaszolni. :)
3. A "Hogyan végződik a történet?" és "Kit választ Angie" típusú kérdésekre természetesen nem válaszolok! ;)
4. A kérdéseket ezen bejegyzés alá, a megjegyzések közé várom. Csütörtök este 8-ig kérdezhettek.

Várom a kérdéseket! :)

Moon Angel

2010. szeptember 7., kedd

36. Minden elveszett



Edward és én már a parkolóban voltunk, amikor meghallottam a hatalmas robajt Angie lakásából. Bátyámmal egymásra néztünk, és felugrottunk a teraszra. Még láttam, ahogy Rob és a többiek is kiugranak a kocsiból, de nem érdekelt.
Berontottam a lakásba és körülnéztem. Edward mögöttem volt.
Edward: A konyhában! - szólalt meg, de én már a folyosón voltam.
Bella állt leghátul, szemei aggodalmasan jártak Nye és Jerome között. Utóbbi Angie előtt állt, szinte teljesen eltakarva őt.
Adam: Jól van? - kérdeztem és félrelöktem Nye-t, majd odasiettem szerelmemhez, aki ekkor már kilépett Jerome védelmező alakja mögül.
A fejét a mellkasomnak nyomta és megéreztem könnyei édes-sós illatát.
Jerome: Még egyszer kérdezem. Mit-csi-nál-tál? - kérdezte tagoltan.
Nye egy pillantásra sem méltatta, szemeit a hátamban éreztem.
Bella: Talán jobb lenne, ha Angie-t átkísérném a szobájába. - ajánlotta.
Adam: Ez kedves tőled. - feleltem hálásan. - Jól vagy? - suttogtam Angie fülébe. - Bántott?
Nye felmordult. Jerome pedig visszamorgott rá. Pár pillanatig feszült hallgatással figyeltük egymást. Mindenki mindenkit. Közben a többiek is megérkeztek, halkan suttogtak a folyosón, be-bekukucskálva a konyhába.
Angie: Én... bántottam őt. - törte meg a csendet. A hangja távolinak tűnt. - Nem tudom mi történik velem! - zokogta.
Magamhoz öleltem. Edward részvéttel teli pillantása erőt adott, hogy ne essek kétségbe. Mit is felelhetnék? Szivem, nem vagy ember?!
Adam: Minden rendben lesz. - súgtam inkább.
Nye türelmetlenül felszisszent. Felidéztem, hogy mennyire mámorító érzés volt a nyakát szorítani, kipréselni belőle az életet. Bár végezhettem volna vele! Edward köhintett, én pedig visszarángattam magam a valóságba.
Adam: Ha még nem tűnt volna fel, bármi is történik Angelina-val, annak mindig te vagy a kiváltója. - feleltem jeges hangon.
Nye: Az egyetlen dolog aminek a kiváltója szeretnék lenni, az a te pusztulásod. - felelte. - Edward! - fordult a testvérem felé. - Mindenki itt van. Halljuk az igazságot!
Angie: Miféle igazságot? - kérdezte szipogva.
Nye: Már említettem neked, hogy a... vőlegényednek vannak bizonyos képességei, amelyeket előszeretettel használ.
Az a gúny ahogyan a "vőlegény" szót kiejtette már bőven elegendő ok, lett volna rá, hogy a torkának essek. Angie megérezte a remegésemet és nyirkos, hűvös kezével átkulcsolta az én jégszobor ujjaimat. Jerome bántóan éles hangon felnevetett.
Jerome: Hát most esett le! - gurgulázta. - Hát ez nagyon jó! Rob... - kacagott. - Ez a szerencsétlen azt hiszi hogy Adam használja rajtunk a képességét?
Nye: Ti tudtatok róla? - kérdezte döbbenten.
Rob: Az egyik első dolog volt, amit elmesélt magáról. - világosította fel.
Angie: Mit jelent... az a képesség? - kérdezte zavartan.
Felé fordultam. Szívszaggatóan törékenynek, és annyira nem e világinak tűnt most. De bármi is volt, hozzám tartozott. Én pedig hozzá.
Adam: A bátyám képes olvasni mások gondolataiban. Én pedig képes vagyok ez emberek érzéseit megváltoztatni irányomban. Pontosabban... rá tudom őket venni, hogy kedveljenek, vagy szeressenek, ezáltal azt tegyék, amit én akarok. - vallottam be.
Nye: És ezt rajtad próbálgatta! - vetette oda. Angie összerezzent és szemei kérdőn néztek rám.
Adam: Tudod az igazat. - suttogtam. - Tudnod kell hogy mi az igazság.
Angie nehezen lélegzett és lehunyt szemei alól könny szivárgott. Kezeit kiszabadította a szorításomból és eltávolodott tőlem, majd megfordult.
Nye olyan pillantással nézett rám, mint a pókerjátékos, amikor tudja, hogy nála van a royal flush. Angie megállt Nye előtt.
Angie: És ezzel mit akarsz elérni? - kérdezte összetörten. - Ha elveszed egy ember álmait, az olyan mintha elvennéd tőle a levegőt.
Nye: Tudnod kellett. - felelte makacsul.
Angie: Ha így is lenne... mit számít? Azt hiszed visszamennék hozzád?
Nye: Ha így lenne... - kezdte. - Állj! Te nem hiszel nekem? - kérdezte megrökönyödve. - Lina... kihasznált téged! - idegesen felém intett.
Angie: Tudom hogy szeret! És nem volt szüksége rá, hogy manipuláljon, ahogy te mondtad milliószor. Beleszerettem mert az olyan természetes volt, mint ahogyan levegőt veszek. És ő éppannyira kell nekem az élethez mint az oxigén.
Nye: Ez nevetséges! Edward! Mondd meg az igazat neki.
Edward ugyanolyan együtt érző pillantással nézett rá, mint rám. Láttam rajta hogy mennyire nehéz ez neki.
Edward: Adam nem használta a képességét Angelina-n. És csak annyit mondhatok, hogy bármennyire is a barátomnak tartalak, tudom hogy az öcsém mellett jó helyen lesz. És ezt neked is észre kellene venned. Szereti őt!
Nye: Én is szeretem. - felelte makacsul.
Senki sem válaszolt. Nye tehetetlenül állt az ajtóban, és úgy nézett Angie-re, mintha tőle várná a halálos ítéletét, vagy éppen a megüdvözülést. Sajnáltam most. Tudtam hogy ha a helyében lennék, én is bármit megtettem volna, hogy visszakapjam akit szeretek. Tudtam hogy minden erőmmel gyűlölném, ha ő lenne az én helyemben. Én nem gyűlöltem őt. Most már nem.
Adam: Nye, mindent meg fogok tenni, hogy Angie boldog legyen és...
Nye: Hallgass! Te csak hallgass! Ne sajnálj engem! Töröld le az ocsmány képedről a részvétet! Még nem győztél! - fenyegetett.
Angie: Nem! - szakította félbe. - Azt ígérted, ha Adam ártatlan, akkor békén hagysz minket örökre! - emlékeztette dühösen. - A szavadat adtad rá.
Nye: Békén hagylak titeket. De várni fogok. És figyelek.
Jerome: Ugyan kérlek, hagyd abba ezt a szemmel tartalak titeket szöveget, mert... - Jerome elakadt, amikor Nye rá nézett. A pillantása metsző volt akár egy szamuráj kard. És kíméletlen mint a forgatója.
Nye: Élvezd ki a győzelmed minden percét, mert Angie hamarosan rádöbben majd hogy engem szeret. És ő maga fog visszajönni hozzám.
A magabiztossága olyan sértő volt, mintha a jelenlévők közül mindenkit egyesével vágott volna pofon.
Angie: Nye, ugye tudod merre van az ajtó? - kérdezte jeges hangon és elfordult tőle.
Nye még egyszer utoljára rám nézett. Ebben az egy pillantásban több fenyegetés volt, mint a szavaiban összesen. Mire bármit szólhattam volna eltűnt. A távozásáról, csak az adott bizonyságot, hogy Rob hirtelen a folyosóra zuhant, mintha ellökték volna az útból.
Percekig némán álltunk. Edward engem nézett, Bella őt, én pedig Angie-t. Ő a földet bámulta. A szemei üresek voltak.

Veszítettem. Mindent egy lapra tettem fel, csak éppen nem a nyerő lapra. A sors összeesküdött ellenem. Éppen elég vámpír van a világon, abból a sok ezerből miért pont Adam kell hogy Edward kicsi öcsikéje legyen. Hallottam amit Edward mondott. A leírás alapján Adam a vámpírok leggonoszabbikának tűnt, aki szórakozásból gyilkol és esze ágában sincs áttérni a Cullen-féle menüre.
Nehéz elhinni hogy az a lelketlen szörnyeteg megváltozott. Felnyögtem a kíntól. Hát én nem tenném még? Lina kedvéért? Hát persze hogy azzá válnék amit csak kívánna. Csak kívánná! Csak akarná! Bár elhihetném hogy akarja! Hogy maradt benne valami ami még az enyém.
A telefonom megállás nélkül rezgett a farmerom zsebében. Nem érdekelt. Mit számít? Minek van még értelme? Tegnap ilyenkor arról álmodoztam hogy Adam eltűnik innét, talán Rob végez vele. Edward majd lebuktatja, elmondja Linának hogy mennyire aljas és gonosz. Elmondja neki hogy nem szereti őt, Lina pedig rádöbben hogy hibázott. Aztán a karomba bújik és soha többé nem engedem el. Olyan közel voltam ehhez, most pedig távolibbnak tűnt mint a hold, ami ezüstbe vonta a tenger hullámait.
A tenger. Észre sem vettem hol vagyok eddig. Ismertem ezt a helyet. Linával sok időt töltöttünk itt, pokrócon fekve, egymás karjában, néztük az égen úszó felhőket, hallgattuk a sirályok panaszos kiáltásait. Együtt voltunk. Volt jövőnk. És most már csak múltunk van.
Úgy ízlelgettem ezt a tényt, mint valami keserű pirulát. Mi történhet ezután? Lina és Adam összeházasodnak. Edward és Bella lesznek a tanúk. Az is lehet hogy gyerekük is lesz, nem kizárt. Kis ördögfajzat. Adam átváltoztatja Angie-t és boldogan élnek amíg világ a világ.
És velem mi lesz? Tudnék e másvalakit szeretni? A gondolatra összerándult a gyomrom és emlékek milliói törtek felszínre, onnét ahová rejtettem őket. Hogy tudnék mást szeretni? Csak Linát látom mindenhol, az illata a sejtjeimbe ivódott, a részemmé vált. Ő olyan könnyedén lemondott rólam, olyan könnyen odaadta magát Adam-nek.
A telefonom ismét rezegni kezdett. Kivettem a zsebemből és a kijelzőre néztem. Spencer hívott. A fiatalabb öcsém. Különös, hiszen hónapok óta nem beszéltem a családommal. Most hirtelen elfogott a bűntudat. Talán valami baj történt.
Nye: Haló?
Spencer: Nye... hol vagy? - kérdezte idegesen.
Nye: Los Angeles-ben. - feleltem. - Minden rendben? Anyáék jól vannak? Oliver? Darnell? A nagyiék? - kérdeztem aggódva.
Spencer: Igen persze, mindenki jól van. - hadarta. - De én... van egy kis gond Nye. Én fogalmam sincs hogy magyarázzam el, lehet megőrültem. De valami történik velem, a testemmel. - hadarta.
Nagyot nyeltem.
Nye: Hol vagy most? - kérdeztem a hangomra találva.
Spencer: A Heatrow-n. Meg akartalak látogatni, de azt sem tudtam hol is vagy pontosan. - a hangja zavart volt és reszkető. - Érzem, hogy valami baj van velem. Azt hiszem hallucinálok.
Nye: A következő gép mikor indul LA-be? - kérdeztem automatikusan.
Spencer: Öhm... várj csak... 2 óra múlva indul egy gép. Azzal reggelre ott vagyok.
Nye: Akkor vedd meg a jegyet. A reptéren foglak várni. És Spence, amit érzel, arról szóltál valakinek?
Spencer: Apának. Azt hitte drogozom. - felelte frusztrált hangon. - Annyira félek! - vallotta be suttogva.
Nye: Próbálj... higgadt maradni! Minden rendben lesz. - feleltem.
Hazugság volt. Nem tudok segíteni neki. Még saját magamnak sem.

2010. szeptember 5., vasárnap

Kampány



Kitaláltam egy kampányt amivel a SAJÁT ötletből származó SAJÁT történetű, SAJÁT szereplős történeteket szeretném népszerűsíteni! Elég a fanficekből!Más történetét átírva, más karaktereit lemásolva könnyű népszerűségre szert tenni! Sablon alapján könnyű oroszlánt rajzolni!:) Legyen ennek vége! Éljenek az igazi, kreatív írók! És legyen sok egyedi, izgalmas történet végre!
A kampány lényege nem az, hogy a fanficek eltűnjenek, hanem hogy a tehetséges írók végre merjenek saját történetbe kezdeni. Sajnos tapasztalatból tudom, és másoknál is láttam, hogy ha a blogra látogatók nem látják a szereplők között Bellát, Edwardot, vagy a Vámpírnaplók főhőseit, akkor esélyt sem adnak a történetnek! Pedig egy saját történetben sokkal több munka van, mint egy fanficben.
Kérlek ha egyetértesz a kampányommal, és saját történetet írsz,vagy éppen szívesen olvasod őket, akkor tedd ki ezt a bannert az oldaladra és írj néhány sort a kampányról!

Köszönettel

Moon Angel

2010. szeptember 4., szombat

Csak hogy tudjátok

Itt az ideje, hogy néhány dolgot tisztázzunk.

1. Igen reklámoztam az oldalam más blogokon, közösségi oldalakon és voltak olyan kedves olvasóim, akik szintén reklámozták. Ha ez valakinek nem tetszik kérem törölje, a chat-jéből, vagy ne jöjjön ide, vagy csak jelezze nekem, hogy többet nem lát szívesen az oldalán.

2. Ha valaki ide téved, akkor kérem olvassa el a történetet mielőtt felvenné a rendszeres olvasmányai közé. Nekem tényleg nem az számít hogy hány rendszeres olvasóm van, hanem leginkább az, hogy ezektől az emberektől visszajelzést kapjak, legyen pozitív vagy negatív.

3. Ehhez kapcsolódóan szerintem mérhetetlenül primitív dolog úgy kritizálni egy művet, hogy el sem olvastuk azt, vagy esetleg csak pár sort olvastunk el belőle. Ahogyan azt már a chat-ben is írtam, én nem fogadok el olyan embertől kritikát, aki el sem olvasta a művem, vagy ő maga semmit sem tud felmutatni, ami a saját kreativitását dicsérné. Véleményt mondani lehet, de a "Kritika olyan embertől, aki saját maga az általa kritizált téren még semmit sem tett le az asztalra, csupán csak az irigység egy kicsinyes megnyilvánulása. " Ezt Simon Cowell fogalmazta meg. (Google, ha nem tudnád ki ő)

4. Igen, tudom hogy rossz a helyesírásom. Ha hiszitek ha nem nekem is van magánéletem, barátaim, családom, főiskolára járok, van hobbim, vannak kutyáim, stb. Ez pedig mind időt igényel és az írásra nem jut máskor időm, mint éjjel.Ha hiszitek ha nem, éjjel 3-kor már nem olyan friss és fitt az ember. Főleg ha előtte négy órán át jogszabályokat tanult, stb... És lebétáztatni sincs időm az egyes részeket. Beépített nyelvi ellenőrzővel pedig nem rendelkezem. :)

5. A párbeszédekről. Korábban adódtak problémák, hogy egyes olvasók nem értettek, hogy ki mit mondott. Kicsit idegesítő volt, hogy folyton magyarázni kellett. Ezért tértem át, a színdarabok szövegkönyvében használatos párbeszédleíráshoz. Lehet hogy egy kicsit furcsa, de szerintem így teljesen érthető ki mit mond. A könyv változatban persze a klasszikus módon vannak írva a párbeszédek.

6. Természetesen nem vagyok olyan naiv hogy egy kiadó is kiadna olyan könyvet ami már fent van a neten, és a Cullen-ek benne vannak. -.- Ezt hinni azért feltételez némi szellemi gyengeséget.
A történet 90%-ban más mint amit itt olvashattok. Más a szereplők neve, mások a történések, és a Cullen család NINCS benne. Amint a befejeztem az Árnyjáró - Az Átváltozás "kéziratát (Annyit elárulhatok hogy az első könyvnek én ezt a címet adtam), és a "kéziratot" elküldtem egy vagy akár több kiadónak, a blogon lévő bejegyzéseket törölni fogom. Persze mint mondtam ezt csak részletkérdés, mert a történet teljesen más.

7. Megkérek mindenkit (főleg Bogyót) hogy a chat-ben ezután a társalgási normákat betartva, egymás személyét maximálisan tiszteletben tartva mondjátok el a véleményeteket, társalogjatok, stb stb. Köszönöm. És ha lehet 1 ember csak 1 néven írjon. :) Olyan dolog is létezik már hogy ip cím. Csak megsúgnám! :)

8. Bogyó már úgyis elárulta, úgyhogy én is megsúgom. Ma Bécsben találkoztam a Systemed kiadó két emberével. Talán még emlékeztek, hogy pár hónapja már említettem, hogy németre fordítottam a SW ezen változatának számos részletét és elküldtem nekik. Hát múlt héten megérkezett a válasz és azt kell hogy mondjam nagyon pozitívan álltak hozzá a történethez. A tárgyalás jelenlegi állása szerint 5 fejezetet kell németül átadnom nekik és ezt követően dönt majd a kiadó hogy kiadják a könyvet. De annyit már elárultak hogy amit eddig olvastak az tetszett nekik, és látnak benne fantáziát. :)

9. A TRB Entertainment ( Thomas Uncles bátyjának filmes vége) pedig már korábban jelezte hogy igényt tartanak a filmes jogokra! ;)

10. Tudom hogy ez pár embernek nem tetszik, de szerencsére nem ők döntenek arról, hogy a SW tényleg megjelenik e könyvben. :)

11. A borítótervek csak tervek! Emberek!!! Ti sem gondoljátok komolyan hogy ezeket akarom tényleges borítónak! Az igazi tervek a fejemben vannak. De a borítóról vitatkozni még kicsit korai lenne.

12. Kommentárok. Könyörgöm!!!Tényleg annyira nehéz lenne legalább egy sort írni, hogy tetszett e vagy sem. Tőlem lehet név nélkül is, de ha egyszer elolvastátok, akkor már írjatok is hozzá. Ha tetszik a történet és szeretnétek tovább olvasni, akkor a ti érdeketek is hogy mihamarabb összejöjjön a 10 kommentár. Mert addig nem lesz friss amíg össze nem jön a 10 kommentár. Ha nem lesz meg, akkor a történet sem folytatódik! Ez van. Vagy majd havonta 1 részt rakok fel a heti 2 helyett. Az egész rajtatok múlik.

13. Kukkantsatok be Rachel barátnőm oldalára is. Ő nem ír vámpírokról, de a története egy igazi gyöngyszem.