50. Üvöltő csend 2.

Vörös fény ölelt körül. Belőlem fakadt, a testemből és elárasztotta ezt a hideg, mozdulatlan, folyékony világot, amiben lebegtem. A fény forró volt, és a világ hideg. Annyira hideg, hogy szinte égetett. Nem éreztem fájdalmat. Felnéztem. Zöldes fényben úszott fölöttem a világ, amibe az én vörös fényem keveredett.
Aztán távolodni kezdtem. Mindentől. Önmagamtól. Nem láttam már a fényeket, nem éreztem a forróságot, vagy a fagyot. Itt nem volt semmi. Egyáltalán semmi...

A világ másképp nézett ki ezekkel a szemekkel. Nem voltak színek, minden szürke volt, fekete és fehér. Az egyetlen szín, a vörös volt.A hófehér jégen vezető nyom és a jég alatt növekvő vörös folt. Bastian kikecmergett valahogy a jég fogságából és a túlsó partra vonszolta magát. A többiek beszéde zavaros és érthetetlen volt ezeknek a füleknek és ennek az agynak. A idegen vámpír üres szemekkel nézett rám a jégen fekve. Megjelent Jerome és a tigrisek, akik gyanakvással szaglásztak az irányomba. Hallottam, hogy a nevem újra és újra elhangzik, de nem érdekelt. Bastian eltűnt a fák között. A partra rohantam és hagytam, hogy az érzékeim megtalálják helyettem a helyes irányt. Az eső és az elolvadt hó nyomait örző tócsák szanaszét fröccsentek a mancsaim alatt, mégis hangtalan voltam, akár maga a halál. Vadásztam.



Sebastian még mindig a jégen térdelt és azt hiszem nem volt egészen magánál. Mennyi idő telt el? Fél perc? Rémülten meredtünk a fekete farkasra, aki Kegan irányába szimatolt és folyamatosan vicsorgott. Kisebb volt, mint Leah, de a szemei vörösek voltak, szinte izzottak.
David: Jerome és a többiek! - jelentette be.
A párduc és a tigrisek lomhán, óvatosan közeledtek, de mindahányan megtorpantak a fekete farkas látványától.
Rob: Nye az. - világosítottam fel őket.
Jerome felkapta a fejét és furcsa hörgő hangot hallatott. Láttuk, hogy Kegan elmenekül, és Nye is elrohant. David szó nélkül követte a sűrűben. A tigrisek tétován álltak a túlparton. Mindenki zsibbadt volt és rémült. Hallottam, hogy megropan a jég, de amikor hátrafordultam, Sebastian elűnt.
Leah: Rob! - kiáltotta még az erdőből.
Hirtelen mellettem termett. Csak sortot viselt és egy trikót, a haja nedvesen lógott a vállára.
Rob: A többiek? - kérdeztem automatikusan, még mindig a tóban tátongó vörös lyukra koncentrálva.
Leah: Ephraim éppen most égeti el a halottakat. Mi történt? Hol van Nye? És David? Sebastian? Angie? - kérdezte aggódva. Követte a pillantásom. - Mi az ott? - kérdezte a vörös folt felé intve.
Rob: Vér. - feleltem. - Angie... azt hiszem...
Leah: Nem! - kiáltotta és a tó belseje felé szaladt. Követtem.
A jég éppen a lábunk előtt tört be és megjelent Sebastian a vízben, Angie élettelen testét tartva.
Sebastian: Húzzátok ki! - kérte köhögve.
Leah és én szó nélkül megfogtuk Angie-t és a jégre fektettük. Amint megéreztem a vére szagát, azonnal hátra ugrottam. Most értettem meg mire célzott Adam a vérével kapcsolatban. Azt hittem mentem megfulladok ettől a szagtól.
Rob: Nem! Nem bírom. - magyarázkodtam, a tenyeremet az orrom elé szorítva.
Leah: Még van pulzusa! Még él! - kiáltotta.
Sebastian: A ház leégett? - kérdezte még mindig rekedten.
Jerome: Nem, csak a konyha égett ki. - lépett mellénk meztelenül. - Oda kell vinnünk Angie-t.
Sebastian bólinott, mintha ő is erre gondolt volna.
Jerome és Leah felkapták Angie-t és szó nélkül a ház felé indultak vele. A tigrisek néma sorfalat álltak a parton. Sebastian lassan felkelt, majd ő is elndult.
Rob: Bastian! Gondolod, hogy... - elakadtam. Bastian, megfordult és a szemében ott volt a válasz.









Tyler és Spencer az utolsó testeket dobálták a máglyára. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy erősebbek vagyunk, az ellenség nagy része megfutamodott. A mi csapatunk is súlyos veszteségeket szenvedett, de a halottak nagy része Kegan bandájából volt.
Spencer: Vissza kellene mennünk a házhoz. - mondta a tűzbe bámulva. - Rossz érzésem van. Valami történt. Máskülönben Sebastian vagy Nye már szóltak volna.
Tyler: Nem hagyhatjuk szétszéledni Kegan csapatát. - ellenkezett. - Ha Kegan még él, akkor újra támadni fognak. El kell őket kergetnünk.
Adam: Spencer? - kérdeztem.
Spencer: Hát jó. Néhány harcossal követem őket. De ha valami baj történt, akkor hívjatok.
Tyler: Rendben.
Spencer és egy kisebb csapat elindultak a hegyekbe az ellenség után, mi pedig visszamentünk az erdőbe. Minden csendes és mozdulatlan volt, egyetlen hang, zaj vagy kiáltás sem hallatszott és az állatok és rejtekhelyeikre húzódtak. Aztán lassan, szinte álom szerűen ismét havazni kezdett.
A világ halottnak és dermedtnek tűnt, a hó szaga elnyomott minden más illatot és a saját léptünkön és lélegzetünkön kívül nem hallottunk mást.
Aztán hirtelen ott voltak előttünk. Már messziről láttam Kegan-t aki csupa vér és víz volt. Pár harcosával állt, a csendesen és dermedten kanyargó patak szélén, ami elválasztott minket. Ijedten hátranézett, majd kétségbeesetten felénk pillantott.
Kegan: Támadjatok! - kiáltotta.
Tyler: Megint el akar szökni! - vágta rá dühösen, amikor látta, hogy Kegan harcosai öngyilkos-merényletbe kezdenek hogy védjék vezetőjüket.
Adam: Most nem hagyom megszökni.
Párhuzamosan rohantunk a patak két felén. Kegan időnként hátra pillantott, és időnként engem nézett, de egy pillanatra sem állt meg. Meguntam a futást és tudtam, hogy gyorsabb vagyok, ezért átugrottam a túloldalra és már mögötte is voltam. Elrugaszkodtam és a hátára vetettem magam, de ő elkapott és lerántott magáról. A talpamra érkeztem, és azonnal futni kezdtem tovább. Kegan felugrott egy magas fenyőre és egyik ágról a másikra ugrált. Nem értettem ezzel mi takar elérni.
A fagyott avaron átsuhanva követtem, amikor meghallottam, hogy valami vagy valaki a nyomunkban van. Négy lábon. Hátra néztem rohanás közben, de nem láttam semmit. Bármi is legyen az, Kegan eléggé fél tőle és inkább a fákon menekül.
A magas tölgyek és fenyők lassan megritkultak és közeledtünk egy tisztás felé. Kegan kénytelen volt a földön futni. Olyan hirtelen fordult meg és rontott nekem, hogy alig volt időm kitérni az útjából.
Adam: Harcolj! - kiáltottam. - Gyáva patkány vagy!Nem mersz kiállni ellenem!
Kegan: Ezt pont te mondod nekem, te aljas áruló!
Felé rontottam, de kivédte a támadást és minketten a földre zuhantunk. A hó már elfeldett mindent és csak most tűnt fel, hogy milyen sűrű pelyhekben esik. Egymással szemben álltunk. Kegan a kiutat keresve nézegetett jobbra, majd balra. Mögöttem, az erdőben még hallatszottak a kiáltások, tehát még zajlott a harc.
Kegan arca hirtelen eltorzult és jeges rémülen ült ki rá. Hátrálni kezdett, majd megbotlott és a földre esett, de azonnal fel is kelt.
Hallottam, hogy valami puhán, szinte hangtalanul mögémlép, és ennek a valaminek dübörgő, szinte robbanászserű szívverése volt. A szél feltámadt és megéreztem a farkaszagot.
Adam: Leah... - suttogtam.
A farkas mellém lépett, de nem nézett rám. Kegan-ra szegezte a tekintetét. Döbbenten meredtem a fekete állatra, ami teljesen hétköznapi farkasnak tűnt, attól eltekintve, hogy a szemei rubinvörösek voltak. Ki lehet ez?
Az állat felmordult, majd rohanni kezdett Kegan felé, aki őrült tempóban menekült, a bozóton keresztül. Én is követtem őket. A farkas hihetelenül gyors és rugalmas volt, sohasem láttam még ilyen gyors állatot. Elrugaszkodott és Kegan hátára vetette magát, megragadva annak vállát. Kegan felkiáltott, de őt nem tudta lerázni nagáról. A farkas cibálni, tépni kezdte, amíg le nem szakadt a karja. Kegan örjöngve rohanni kezdett, egyenesen felém. Elkaptam és megragadtam, a nyakát. A földre löktem, majd a hátára tapostam. A gerince fülsüketítő roppanással tört darabokra.
Üvöltött és hörgött, nyomorúságos rongydarabként tekeregve a földön. A lábai és a megmaradt karja, megállás nélkül mozgott, az elhaló idegek rángásai miatt. Borzalmas látvágy volt.
A farkas lassan, vicsorogva közelített felé és én elfordultam. Kegan kiáltása messzire visszhangozott az erdőben. Nem néztem oda, csak a földet bámultam, ahol a hóban, lassan, gőzölögve megjelent két vékony vérpatakocska. A farkas furcsán köhögni kezdett mellettem. Megfordultam és az állat remegett, rázkódott, a horpasza gyorsan süllyedt és emelkedett. Lehetséged hogy Kegan vére mérgezte meg?
Kegan feje és a teste néhány méterre hevert egymástól és tudtam hogy el kell égetnem. A farkas rám mordult, támolyogva elindult felém, vörös szemei a tekintetembe fúródtak.
Adam: Ki vagy te? - suttogtam.
Távolról kiáltások hallatszottak és tudtam, hogy Tyler közeledik. A farkas is felkapta a fejét, majd egyetlen villanásnyi idő alatt a sűrűbe vetette magát. Döbbenten néztem utána.
Tyler: Adam! - kiáltotta. - Megölted? Remek! Égessétek el! Nyoma se maradjon! - utasította a harcosokat. - Spencer hívott, segítségre szorul. Kegan-nek volt még egy csapata a hegyekben.
Adam: Majd én megyek! Te nézd meg, hogy minden rendben van e a háznál. - kértem. Tyler azonnal indult. - Tyler! Ha valami baj van, akkor hívj! Én, nem mehetek vissza! Ha csak Angie nem hív... - tettem hozzá.
Tyler: Rendben! Vigyázz magadra!

Reszkettem, amikor a tóhoz értem. Már senki sem volt ott. A jégen keresztül vércseppek vezettek az erdőbe, de a hó elfedte őket, csak az illatot éreztem. Tudtam, hogy mi fog történni. Átváltozom ismét. A gondolatra, a fájdalom emlékére a gyomrom ismét görcsbe rándult és hányni kezdtem. A testem forró volt és úgy éreztem le kell feküdnöm a hóba. A remegés, azonban nem maradt abba, sőt egyre rosszabb lett. Annyira remegtem, hogy úgy éreztem kirázódok a saját bőrömből. Aztán elértem a szakadék szélét, a mélypontot és nem volt már visszaút.
A körmeim mélyen a földbe vájódtak, a testem a görnyedten tekergett a hóban és a sárban. A szemeim fényeket láttak és a látásom kezdett ismét emberivé válni. Könnyeztem és vér ízét éreztem a számban.
Angie! - Az agyam szinte kiáltotta gondolatot. Összeszedtem magam és az egyik fához másztam, majd annak törzsébe kapaszkodva felhúztam a testem, ami még mindig idegen volt. Imbolyogva, szédülve indultam az erdőbe, követve a nyomokat. Lehetséges ami velem történik? Hogy lehettem farkas? Mi van ha csak képzeltem... Nem...annyira valóságos volt, nem lehetett csak képzelet. Hirtelen a fülembe csengtek Kaiho szavai. Az árnyjárók a farkasok és a vámpírok keverékei. Ha egy árnyjárót megharap egy vámpír, könnyen lehet hogy átváltozik. De azt nem mondta,m hogy farkassá is válhatok... Hogy történhetett? A házból még mindig füst szivárgott és jópár harcosunk lézengett a közelben. Mindenütt vér és küzdelem nyomai látszottak. A ház is olyan volt, mint egy súlyosan sérült háborús veterán. A három tigris a bejáratnál álldogált, immáron emberi alakban. Felöltöztek és némám szemlélődtek, de amikor megláttak engem, hirtelen jelentőségteljes pillantást vetettek rám.
Kairon: Nye... te.. - kezdte...
Nye: Meztelen vagyok? Igen tudom! - vágtam rá és kikerültem őket. Dhran elém állt. - Bocs de most nem vagyok túl beszédes kedvemben.
Dhran: Még sohasem láttam alakváltó-árnyjárót. Azt hittem csak legenda. - a szavai még utolértek, amikor a házba léptem.
Sebastian és Leah a kanapé fölé hajoltak és David egy nagy tál vizet hozott valahonnét. Emlékeztem hogy követett egy darabig, majd vissza fordult. A döbbenttől majdnem elejtette a tálat.
Leah: Nye! - kiáltotta.
Amikor felém fordult, megláttam Angie-t, aki a kanapén feküdt. A szíve rémült, apró madár szárnyverésére emlékeztetett.
Nye: Engedj oda! - kértem és finoman alrébb löktem. - Kórházba kell vinnünk! - vágtam rá.
Sebastian: Nem vihetjük emberek közé. Rájönnének. - mondta csendesen és lemondóan. - És a közelben nincs egyetlen kórház sem.
Nye: Nem hagyhatjuk meghalni! - kiáltottam. - Vér! Vér kell neki! Azt mondtad, hogy a vértől erős lesz, a vér átváltoztatja.
David: Emberi vérről beszélsz! - szólalt meg keményen.
Nye: Nem érdekel! Öljetek meg valakit, hozzátok ide! Lináról van szó. - üvöltöttem.
Sebastian: Nincs mit tenni Nye! - suttogta. - Engedjük el! - tette hozzá.
Hallottam, hogy Angie szíve egyre lassabban ver, szinte már meg-megáll. Éreztem, hogy az élet lassan elhagyja a testét és elveszítem. Mintha a saját életem ért volna véget. Remegni kezdtem, de megparancsoltam a fenevadnak, hogy nyughasson.
Felemeltem Angie-t a kanapéról.
Leah: Hová viszed?
Nye: El! Keresek egy orvost, és ha kell megölöm, hogy a vérét Angie-nek adhassam. Állj félre az utamból, mert esküszöm téged is megöllek!
Az ajtóhoz lépve majdnem beleütköztem Tyler-be. Az arca halott sápadt lett, amikor meglátta Angie-t. Szó nélkül fére állt, és hagyta, hogy kimenjek a házból. Odakint egy pillanat alatt csönd lett és mindenki némán, komor pillantással figyelte, ahogyan elindulok a lánnyal akit szeretek és aki haldoklik. Jerome állított meg.
Jerome: Veled megyek!
Nye: Nem! - vágtam rá. -Nem! - ismételtem, amikor szólni akart.
Jerome: Rendben, de... - elkezdte levenni a ruháit, - Öltözz legalább fel, így nem viheted emberek közé.
Tétováztam, majd átadtam Jerome-nek Angie-t és magamra rántgattam a ruhákat. Jerome szó nélkül visszadta, de búcsúzóul megsimogatta a jeges, hófehér arcát.

Spencer tovább üldözte a néhány megmaradt ellenséges harcost, akik nem adták fel önként a küzdelmet. A többieket megöltük, vagy megadták magukat. Úgy tűnt, ők is megkönnyebbültek, hogy Kegan halott. Egyedül indultam vissza az erdőbe, mert a saját szememmel akartam látni hogy Angie jól van e. És talán mert reménykedtem. Igen, leginkább ezért.
Az erdőt befedte a hó és a fák némán, álmodva nyújtózkodtak a délutáni tompa fényben. Olyan érzésem volt, mintha egy másik bolygón lennék. A szél a ház felől fújt, így megéreztem Tyler szagát, mielőtt még láthattam volna. Egyedül volt és lassan jött. Annyira lassan, hogy én magam is megálltam, mert úgy éreztem valami baj van. Amikor megláttam Tyler arcát, már tudtam hogy baj van.
Adam: Mi történt? - kérdeztem szinte suttogva.
Tyler meredten bámult rám. Úgy éreztem, ha még egy pillanatig hallgat, akkor faképnél hagyom és lélekszakadva rohanok inkább a házhoz.
Tyler: Angie... nem akar látni többé. Ő és Nye már elmentek innét. Összeházasodnak. -
mondta komor hangon. - Ezt küldi! - felém nyújtotta a gyűrűt, amit a búcsúzásunkkor leejtett, - És azt kívánja hogy légy boldog! - tette hozzá. - De arra kér, hogy ne keresd többé. És erre kérnek a többiek is. Amit tettél azt megbocsátjuk, de nem látunk szívesen! Menj el, Adam! Örökre.
Nem várta meg, hogy mondok e valamit, csak faképnél hagyott. Nem tudtam mondtam e volna valamit. Csak néztem, ahogyan eltűnik a szemem elől, majd álltam. És vártam. Hogy valaki majd jön és azt mondja, ez nem igaz. Fogalmam sincs mennyi ideig álltam itt, de lassan sötét lett. De én még mindig vártam.









Mélyen az erdőben voltunk. A hó most már csak lassú pelyhekben hullott. A hópelyhek kassan táncolva ereszkedte alá. Lina haja is tele volt velük. Hallottam, hogy felsóhajt. Megálltam és gyöngéden a hóba fektettem.
Nye: Lina...
Angie: Olyan... hideg van... - suttogta.
A karomba húztam. Ringatni kezdtem. Felsóhajtott és hallottam, hogy a szíve egyre lassabban ver. Nem hagyhatom meghalni... Bárcsak lenne itt valaki, bárkit megölnék, csak hogy élhessen. De még egy nyomorult szarvast sem láttam a közelben.
Ekkor belém villant, amit Sebastian és Tyler mondtak. Az én vérem. Az én árnyjáró vérem megmentheti. Körülnéztem, de nem láttam sehol vágóeszközt, vagy éles faágat és a hó egyébként is betemetett mindent. A kezemre néztem, majd behunytam a szemem és beleharaptam a csuklómba, ott ahol ez ereim szaladtak. A fájdalomtól reszketni kezdtem, de ismét rendre utasítottam a kitörni készülő farkast.
Odatartottam a kezem Angie arcához.
Nye: Lina! Innod kell! Kérlek!- könyörögtem neki. Angie nem felelt és csak most vettem észre hogy nem ver a szíve. - Nem! Nem halhatsz meg! - kiáltottam.
Kifeszítettem a száját és hagytam, hogy belecsepegjen a vérem. Éreztem, hogy a könnyeim végigégetik az arcom és a remegés ismét eluralkodott rajtam. Öklendezni kezdtem, de hirtelen visszarántott a valóságba, az hogy Angie megragadta a kezem és a szájához szorította. A szemei feketék voltak, egyetlen cseppnyi értelem nélkül.
A szíve vadul kalapált és a szétszaggatott felsőjén át láttam, hogy a hasán lévő szörnyű hegek gyógyulni kezdenek. Behúnytam a szemem és hagytam, hogy meggyógyítsa a vérem.
Gyengének éreztem magam, és egyre gyengébb lettem, de ez nem érdekelt.Lefeküdtünk a hóban. A fejem fölött a szél kavarogva hordta a havat és a nap lassacskán eltűnt az égről, sápadt fénye megfakult és az erődre félhomály borult.
Angie köhögni kezdett és reszketett, elengedte a kezem, majd rám borult és a nyakamba harapott. Átöltem. Az illata és az érintése a legtökéletesebb fájdalomcsillapító volt a világon. Éreztem az erejét, az életét, ami belőlem fakadt és most az ereiben száguldott. Olyan boldog voltam, hogy sírni tudtam volna. De egyben fáradt is voltam, olyan nagyon fáradt. Kegan meghalt, én farkas vagyok, Angie pedig él. Él! ÉL! ÉL! Mi ez, ha nem boldog befejezés. Behúnytam a szemem és hagytam hogy véget érjen életem utolsó napja.




Követtük Sebastiant az erdőben, aki Angie és Nye keresésére indult. Már majdnem teljesen sötét volt és némán sétáltunk a fák között. Rob és Leah csendben, kéz a kézben jöttek mögöttem. Hallottam a suttogásukat.
Leah: Hogy mondhatta azt Adam-nek hogy Angie és Nye elszöktek? - kérdezte szemrehányó hangon.
Rob: Te képes lettél volna megmondani neki, hogy Nye éppen keresztül cipeli Angie-t az erdőn... holtan?! - suttogta vissza.
Leah: Ha valaha rájön...
Rob: Nem jön rá. - mondta hatérozottan.
Nem akartam hallani, hogy mit beszélnek még, ezért Sebastian mellé siettem. Ő követte a nyomokat a hóban.
Tyler: Szerinted is jól cselekedtem? - kérdeztem, csak hogy végre megnyugvást találhassak.
Sebastian: Bárcsak én is azt hihetném, hogy boldogan él valahol mint hogy tudjam hogy már... - elhallgatott.
David: Bastian! - kiáltotta.
Mindannyian felé fordultunk. David behunyt szemmel állt, a gondolatai elvesztek a jövőben. Hirtelen rohanni kezdett, mi pedig követtük.
Aztán megláttam Nye-t a hóban.
Rob: Nye! - letérdelt mellé. - Nye!
Sebastian rémülten kémlelte a környéket.
Leah: Megharapták. - mondta döbbenten.
Rosszat sejetettem.
David: Itt van!
Sebastian és én azonnal a hang irányába rohantunk, nem törődve azzal sem, hogy a többeik Nye teste mellett kiabálnak.
Megtorpantam. Angie egy fa tövében kuporgott, reszketve és zokogva.
Sebastian: Angie... Angie...kislányom... mi történt? - kérdezte és felhúzta ANgie-t a földről.
Ekkor megláttam az arcán a vért. David elborzadt pillantása rávezetett hogy mi törétnt itt. Odarohantam Nye-hoz, aki fölött Leah és Rob zokogtak.
Rob: Meghalt... - suttogta. - Meghalt...
Sebastian: Vissza kell vinnünk Angie-t a házba. Tyler te maradj itt Nye mellett. - utasított.
Szótlanul álltam és hagytam, hogy a többeik itt hagyjanak egy halott fiúval. Egy halott árnyjáróval, aki a vérét adta a lánynak akit szeretett. Vajon Angie tudta, hogy mi történik?
Hirtelen belém hasított a tudat, hogy Adam-nek ezt tudnia kell. Angie él! Nye meghalt! Nem hagyhatom, hogy Adam-et is elveszítse!
Rohanni kezdtem, az ösztöneim vezettek. Nem juthatott még messzire, ha olyan, amilyennek ismerem, akkor még itt van a közelben. Nem lenne képes csak úgy lelépni. Még reménykedik, hogy Angie mégis őt választja.
Megtorpantam, de olyan hirtelen, hogy majdnem hasra vágódtam. Nye halott. Adam elment... Angie él... A gondolat olyan szörnyű és édes volt egyszerre, hogy beleborzongtam. Tovább mentem, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni, és úgy éreztem nem tudok futni. Sietnem kell, meg kell mondanom Adam-nek az igazat. Angie nem veszítheti el mindkettőjüket. Abba belehalna! Dühömben lesújtottam a fára ami mellett elhaladtam. Ha egyetlen esélyed lenne csak a boldogságra, hagynád elveszni?




Angie a fürdőben volt Leah-val aki segített neki megfürödni. A vér és az átalakulás miatt egészen sokkos állapotban volt, egyetlen szót sem tudtunk belőle kihúzni, mióta haza hoztuk. Nye a legnemesebb, legjobb ember akit ismertem, sohasem fogom neki elfeledni amit a lányomért tett.
Elindultam vissza az erdőbe, hogy elhozzam Nye testét és méltóképpen búcsúztassuk el. A többiek már mind tudták, hogy mi történt és a gyász néma agóniája betöltötte az erdőt.
Tyler: Bastian! - kiáltott utánam. Az ellenkező irányból jött.
Sebastian: Miért nem maradtál vele? - kérdeztem dühösen.
Tyler: Adam után mentem.
Sebastian: Hol van? Vidd be a lányomhoz, ha őt látja talán kizökken ebből a... az állapotból.
Tovább akartam indulni, de Tyler lehajtott fejjel állt és nem felelt.
Tyler: Annyira... sajnálom. - suttogta.
Sebastian: Hol van Adam? - kérdeztem rémülten.
Erre már a többiek is körénk gyűltek. Jerome és Ephraim ideges pillantást váltottak.
Tyler: Későn érkeztem. Néhány bújdosó rá találhatott és bosszút álltak Kegan miatt. - mondta lehajtott fejjel. - Éppen elégették, amikor rájuk leltem. Természetesen végeztem velük. - tette hozzá. - Sajnálom. Meg kellett volna mondanom neki az igazat már az elején.
Sebastian: Istenem! - suutogtam.
Behunytam a szemem. Bár inkább én lennék halott. Bár én! Meghalnék, csak az egyikük éljen! Angie bele fog halni a bánatba. Megölte Nye-t és Adam is meghalt. Némán, szótlanul ballagtam vissza az erdőbe. Dhran, az egyik tigris jött velem, tudtam, hogy mennyire érdekli Nye. Szívem szerint elzavartam volna, de nem viselkedhettem így azzal, aki mellettem harcolt.
Emlékeztem a helyre, ahol rájuk találtunk, mégis döbbentem álltam, amikor odaértünk. Nye eltűnt. A farkasok vitték volna el? Közelebb menten. A hóban, csupán egyetlen farkas lábnyomát láttam, ami a sűrűbe vezetett.
Dhran: Úgy van ahogy sejtettem. - mondta halkan.
Sebastian: De hát halott volt. A saját szememmel láttam.
Dhran: Egy árnyjárót nem olyan egyszerű megölni. Ő egyszerre ember, vámpír és vérfarkas egyetlen lényben. Mind a négy teremtményt meg kell ölnöd ahhoz, hogy meghaljon. A lányod megölte az árnyjárót, de a farkas és a vámpír tovább éltek.
Sebastian: Hogy változhatott át egyáltalán farkassá? - kérdeztem értetlenül, csak hogy mondjak valamit és legyen időm gondolkodni, miközben Dhran tovább beszél a sejtelmes, rekedt hangján.
Dhran: A farkasokat az indulataik stimulálják az átváltozásra. Nye-t túl sok stressz érte az elmúlt időben és ez kihozta belőle a farkast. De amikor Angie megölte éppen árnyjáró volt. Mivel előtte farkas lett, a teste leginkább ehhez volt közel, ezért átalakult. Ha most megölnéd, vámpírrá változna.
Sebastian: Soha többé nem lenne már olyan, mint volt? Árnyjáró?
Dhran: Nem. És most már farkas marad, ha csak valaki meg nem öli. - tette hozzá.
Sebastian: Meg kell találnunk.
Dhran: Megkeresem. - ígérte. - Menj vissza a lányodhoz. De ne mond ezt el senkinek! Ne reménykedjenek hiába! Inkább tudják, hogy nem él, mintsem hiú reményeket tápláljanak. Annál nagyobb lesz az öröm, ha megtaláljuk.




Két hónappal később...




Winnipegben vettünk ki egy házat. Sebastian talált egy orvost, aki kellő anyagi juttatásét cserébe nem kérdezett semmit és vért is szerzett. Négyen maradtunk. A többiek szét széledtek, próbálták tovább álni az életüket. Mi is.
Angie többé nem beszélt. Ébren volt, látszólag tudta mi történik körülötte, de mégis élettelennek, tompának tűnt. Nem alakult át teljesen, hiszen Nye vére elhalt benne, a gyógyulása alatt és Sebastian sem mert túl sok vért adni neki. Nem tudtuk mire számítsunk így. Azt sem tudtuk mit várunk, hiszen Angie-t nem lehetett már szóra bírni és senki sem tudta az igazat. Jó lett volna tudni, hiszen az ismeretlen mindig veszélyes.
Ismét eltelt néhány hét és Sebastian ezalatt többször is elutazott, bár azt nem tudtam milyen ügyben. Adam bátyja és az ő családja is felbukkant egyszer és rettegtem, hogy Adam esetleg megjelenik náluk, így pedig romba dönthetik a terveimet.
Dr. Cullen is megvizsgálta Angie-t, de ő sem tudott többet mondani, mint amit már tudtunk. Angie gyermeket vár. Talán egy vámpír gyerekét, talán egy árnyjáróét. Erre csak ő adhatna választ.




Olyan volt, mintha egy üvegbúra alatt éltem volna, ahonnét látom ugyan a világot, de nem hallok semmit és fogalmam sincs mi történik. Az emlékeim, súlyosak, komorak és álomszerűek voltak, nem tudtam mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit csak képzeltem.
A hely ahol voltam idegen volt, de megszoktam. A szobám, nagy, világos, meleg színekkel, fa bútorokkal és az ablakomból az utcára nyíló kiltással. A város is idegen volt.
Az ablak előtt ültem és néztem a virágba boruló fákat. Tavasz van. A hasamra tettem a kezem. Tudtam, hogy gyermeket várok. Tudtam, hogy történt valami, amiről apám és Tyler sohasem beszéltek. De nem mertem rákérdezni. Az idő mindent megold majd.
De az idő telt, és semmi sem változott. Tudtam, hogy mi történt, de elhitettem magammal, hogy amíg nem mondom ki, addig még van remény, addig még nem igaz, amire nincsenek is szavak.
Aztán egy nap, amikor a szél már az utolsó tavaszi virágszirmokat hordta az ablakom előtt, hirtelen zajt hallottam a földszintről. Kiabálást. Spencer az. Visszajöttek!
Önkéntelenül is az ajtóhoz indultam, de kinyílt, mielőtt még a kilincsért nyúlhattam volna.
Spencer: Te mocskos gyilkos! - kiáltotta Spencer. - Megölted őt!
Tyler: Spencer ne!
Sebastian: Állj! Nézz rá!
Spencer villogó szemekkel végig mért, majd döbbenten hátrált egy lépést. Tyler azonnal elém ugrott.
Sebastian: Bármit tett is, nem bánthatod! Hiszen ez a gyermek lehet akár a bátyádé is. - mondta fojtott hangon.
Spencer megremegett, majd a padlóra zuhant és üvölteni kezdett.
A többiek némán nézték, de én nem bírtam hallgatni.
Angie: Hol van Nye? - kérdeztem halkan.
Csend lett. Síri csend. Spencer gyűlölettel nézett rám, a többiek pedig rémülten és meglepetten.
Tyler: Angie...
Angie: Hol van Nye és Adam? - kérdeztem ismét. - Nye... tudja... - a hasamra mutattam.
Sebastian: Az övé? - kérdezte, amikor a hangjára talált.
Angie: Igen, de hol van? Miért nincs itt? És Adam? És mi történt Kegan-nel? És a többiek?
Tyler: Gyere, üljünk le. Kérlek nyugodj meg. nem szabad idegeskedned.
Spencer keserűen felnevetett a padlón.
Sebastian: Spencer, kérlek várj most lent. - kérte, vagy inkább utasította.
Spencer: Hogy akarjátok beadni neki az igazat? Vagy kitaláltok valami hazugságot? Ha nem zavar itt maradnék, mert erre kíváncsi leszek.
Angie: Miféle igazat? - kérdeztem rémülten.
Spencer: Nye meghalt. - mondta könyörtelen hangon.
Nem éreztem semmit. Nem éreztem fájdalmat.
Angie: És Adam? - suttogtam.
Sebastian: Ő... sajnos őt is elvesztettük. - mondta halkan, dühödt pillantást lövellve Spencer felé.
Ő is... most sírnom kellene. Zokognom... de nem fáj nem érzek semmit.
Angie: Hogy... történt? - kérdeztem gépiesen.
Tyler: Adam-et Kegan harcosai ölték meg. - felelte gyorsan, lahajtott fejjel.
Sóhajtottam.
Angie: És Nye-t? Kegan?
Spencer: Nem. Őt te ölted meg. - felelte könyörtelen hangon.
Behúnytam a szemem. Nem képzeltem. Nem álom volt. Megtörtént. Mégsem fájt. Mégis valami azt súgta, hogy nem igaz. De mit tehetnél, ha a szíved nem akarja elhinni a fájdalmat? Ha az agyad nem képes elfogadni amit biztosra tud. Mert a lelked mélyén még mindig ott lakozik egy picinyke reménysugár. És a remény nem hal meg, amíg te magad el nem puszítod a belenyugvás mérgével. De hogy tehetnéd ezt meg, amikor minden ami életben tart téged, az a remény...

Interjú Velem, Nektek, Rachel-től

Egy kis extra amíg az új részre vártok. Rachel barátnőmmel gondoltunk egy nagyot és készített velem egy interjút, amiből kicsit többet megtudhattok rólam és a történeteimről, a terveimről. Íme! :)



R: Mióta írsz? Mi volt az első élmény, ami arra buzdított, hogy tollat vegyél a kezedbe- vagy mivel most már a 21. században élünk- megnyisd a Wordot és gépelni kezdj? Mi volt az első ilyen alkotás (vers, novella, esetleg történet)?

M.A.:Körülbelül 14 éves lehettem, amikor az első történetemet írtam. Előtte is mindig nagy sikert arattak az iskolai fogalmazásaim, de konkrétan 8. osztályban indult meg bennem valami, ami azóta is bennem van, és növekszik. Néha elbújt, elszunnyadt, de időről időre visszatér és egyre inkább a részemmé, életcélommá válik. Az első történetemet egy barátnőmnek írtam. Hosszú ideig beteg volt, ágyban feküdt és nagyon unatkozott. Az ő szórakoztatására készült. Maga a történet egy osztálykirándulásról szólt. Volt benne szerelem, kaland, szakítás, barátság, humor. Olyan dolgok, amik egy 14 éves lányt leginkább érdekelnek.


R: Mikor kezdtél bele az Sw írásába? S honnan jött az ötlet? Van valami sztori arról, hogy hogyan ötlötted ki a történetet?

M.A.:2009 év elején kezdődött az SW története. Egy álom adta az ihletet. Álmomban valaki az ágyam előtt állt a sötétben és figyelt engem miközben én alszom. És amikor felébredtem, egy világító szempárt láttam csak. Nem tagadom az akkoriban fénykorát élő Twilight- mániának is része volt a Shadow Walker megszületésében, ezért is szerepelt a blog- változatban a Cullen család. A szereplők nagy részét a barátaimról mintáztam, ők is részesei voltak a történet megszületésének.


R: Az elejétől kezdve egy egész kiforrott történetként kezdted meg írni, vagy írás közben alakult történet, a szereplők? Ha igen, befolyásoló tényező volt-e a saját személyiséged változása (ha volt egyáltalán ilyen)?

M.A.:Az első változatot angolul írtam és így is jelent meg egy blogon. Ez inkább fanfiction volt, hiszen a Cullen család tagjai főszereplők voltak. Az akkori történetnek igazából semmi köze ahhoz, amit később átírtam magyarra, és amit a blogon olvashattatok. A blog változat az elejétől kezdve a végéig készen volt a fejemben, amikor hirtelen megláttam egy videó klipet, ami felforgatott mindent, hiszen egy teljesen új karaktert hozott a történetbe és vele egy új befejezést is. Adam Lambert For Your Entertainment klipje volt ez. A történet ettől kezdve folyamatosan alakult, érlelődött, de a vége ugyanaz maradt, csupán a szerepek cserélődtek fel. Aztán eljött a pillanat, a döntés, amikor megszületett a történet vége. Ettől kezdve ez alakított mindent.


R: A szereplőid karaktere, jelleme nagyon kidolgozott. Mi alapján válogattad össze ezt a szereplőgárdát? Rögtön rájuk „álmodtad meg” a szereplőket?

M.A.: A szereplők karaktere azt hiszem, hogy reális. Nem szeretem az álomszerű karaktereket, a sztereotípiákat, mint rosszfiú-jófiú, hiszen az emberek az életben is folyamatosan változnak. Aki ma a legjobb barátod, az holnap lehet a legádázabb ellenséged is. Ez így van a Shadow Walker szereplőivel is. Sohasem fordíthatsz nekik hátat! :) Nye-t egyszer gyűlölöd, máskor pedig imádod. Adam először jófiú, aztán ő a fő gonosz. Angie ártatlan kislányból válik dögös csábítóvá. A történet alakítja őket, mint ahogyan minket is az élet formál valamilyenné


R: Angie mennyiben hasonlít rád? Magad képére formáltad, a te érzelmeiddel, gondolkodásoddal ruháztad fel?

M.A.:Angie hasonlít rám és mégis más. Ahogyan rád is és minden lányra. Ugyanúgy, ahogyan mindenkiben van egy pici Bella vagy Blair. És nem azért mert tényleg ilyenek vagyunk, hanem mert azonosulunk a szerepekkel, még akkor is, ha a való életben nem úgy cselekednénk, ahogyan Angie cselekszik. Csak eljátszunk a gondolattal... :) Angie egy lehetőség, egy alteregó. A karaktere kialakításában fel kellett vennem a szerepét, bele kellett képzelnem magam a helyzetébe és Angie-vé kellett válnom. Még akkor is, ha én nem úgy döntöttem, cselekedtem, viselkedtem volna, ahogyan ő.


R: Ha az Sw elkészül(ne) film változatban, akkor ki játszaná Angiet, Nyet, és Adamet?

M.A:Angie szerepére Emily Browning-ot vagy Michelle Trachtenberg-et tudnám elképzelni. Nye szerepére jó pár jelöltem van, Adam-et pedig nem tudom. Még nem láttam olyan színészt, akire kapásból rávágtam volna, hogy na ő Adam! :D


R: Milyen hosszúra- hány kötetesre/évadosra tervezed az Sw-t?

M.A.:A Shadow Walker könyv a második résztől kezdve teljesen más, mint a blog. Három könyvből áll. A címük Átváltozás, Sötét Herceg és Elveszett Lelkek. Több részt nem tervezek.


R: Mint tudjuk az Sw mellett egy másik történetet is írsz Fallen Angel címmel, aminek szintén egyik főszereplőjét Adam Lambert alakítja. Melyik történetben szereted jobban Adam karakterét? Melyikbe tudnál esetleg te beleszeretni?

M.A.:Mindkét Adam-et imádom. Adam Masen titokzatos, érzelmes, gyengéd, romantikus, szenvedélyes és mégis van benne valami hátborzongató. Adam Cole vad, néha gonosz, szexi, kicsit őrült és nagyon veszélyes. A hangulatomtól függ, hogy melyiküket szeretem jobban. Ezzel szerintem az olvasók is így vannak.


R: Melyiket szereted jobban írni? Melyik jelent nagyobb munkát? Melyik visel meg lelkileg jobban?

M.A.:Mindkettőt szeretem írni, de ez is hangulatfüggő. A sötétebb perceimben jobb szeretem az SW-t írni, amikor pedig jobb a kedvem, akkor a FA-t írom. A Shadow Walker persze sokkal bonyolultabb, összetettebb és érzelmileg is sokkal mélyebb, emiatt nagyobb munkát jelent és jobban megvisel. De még mindig úgy érzem, hogy megéri.


R: Mi ad inspirációt? Zene, könyv, személyes élmények?

M.A.:Sok dolog inspirál. Helyek, illatok, fények, hangok, egy jó könyv, egy jó film, egy jó zene. A személyes érzelmeimet, az életemet próbálom kihagyni az írásból. Az írás egy külön világ, ami elmenekülhetek az életem elől. Ez az én búvóhelyem.


R: Hogyan képzelhetjük el az alkotási folyamatot? Mármint zenét hallgatsz, eszel, járkálsz néha írás közben, vagy teljes nyugalomban tudsz csak ilyen csodákat alkotni?

M.A.:Az írás számomra egy szertartás. Nyugalomra, egyedüllétre van szükségem hozzá. Előtte általában zenét hallgatok, meggyújtok pár gyertyát, füstölőt. Közben általában teázom. Néha felkelek, járkálok, megint hallgatok egy kis zenét, filmet nézek, vagy egyszerűen csak rendezem a gondolataimat. Nem szeretem abbahagyni az írást, amit le szeretnék írni, azt le kell írnom. Nem szeretek muszájból írni és nem szeretek elvárásoknak megfelelni.


R: Nem tudom, mennyire szeretnéd felfedni igazi énedet, de mesélhetnél magadról pár szóban. Hány éves vagy, mit csinálsz, amikor nem írsz, mik a terveid jövőre nézve stb.?

M.A.:Huszonkét éves vagyok és főiskolára járok. Másodéves joghallgató vagyok. Amikor nem írok, általában a családommal, a barátommal, a barátaimmal vagyok. Van három kutyusom, velük is rengeteg időt töltök. Szeretek vásárolni, főzni és olvasni. A jövőben mindenképpen írással szeretnék foglalkozni. Szeretném befejezni a jogot és idén jelentkeztem magyar illetve politológia szakra is. Nem szeretek években előre tervezni, de vannak céljaim, amiket el szeretnék érni. A többi pedig majd kialakul.


R: Kedvenc könyv, film, zene?

M.A.:Kedvenc könyv: Maggie Stiefvater-től a Shiver és Margaret Mitchell-től az Elfújta a szél. Film: Elfújta a szél, Álom Luxuskivitelben és a Motoros Naplója. Zene: Nagyon sok van, Adam Lambert, Muse, Christina Aguilera, My Chemical Romance... eléggé változatos az ízlésem. :)


R: A Fallen Angel a Shadow Walkerhez képest még „gyerek cipőben jár”, hisz ha jól tudom szeptemberben lesz egy éve, hogy elindítottad a blogot. Milyen terjedelműre tervezed? Esetleg ez is több évadból fog állni?

M.A.:A Fallen Angel-t a kezdetek kezdete óta 30 részesre terveztem. Nem tervezek folytatást. A történet az elejétől kezdve készen volt a fejemben, viszont az elmúlt 2-3 részen és a következő 2-3 részen változtattam, de a vége ugyanaz maradt, mint eredetileg terveztem.


R: Melyik történetet szereted jobban írni? Ha választanod kéne, tudnál dönteni a kettő között?

M.A.:A hangulatomtól függ. Most éppen a Shadow Walker-t szeretem, de lehet, hogy holnap már a Fallen Angel-t mondanám.


R: Számomra a FA olyan akár egy sorozat, eltudnád képzelni tévésorozat formájában, vagy ezt történetet (is) mozivászonra álmodtad meg?

M.A.:Nem, azt hiszem a Fallen Angel sokkal inkább sorozat jellegű, mint mozifilm. Persze ha megírom könyv változatban, akkor ez is változhat még.


R: Mindkét történetben, ha nem is olyan feltűnően, de folyamatosan jelen van a divat. A style&beauty blogod pedig teljesen erre a témára épül. Tippeket, tanácsokat, ötleteket adsz az embereknek. Honnan szerezted a tudásodat- tanultad vagy ha nem, akkor tanulnál divatra épülő szakmát? Te is megőrülsz a designer cuccokért? Milyen stílust képviselsz civilként?

M.A.:Divat és smink terén nem tartom magamat profinak. A tudásomat tapasztalatokból, újságokból, divatműsorokból és persze profi szakemberektől szereztem. A Style&Beauty blog csak egy hobbi, de ha másoknak is tetszik és hasznosnak találják, akkor örülök neki. Szeretem a Designer cuccokat és rengeteget foglalkozom a divattal. A magánéletben általában a hangulatom határozza meg, hogy mit veszek fel. Nem szeretem a tucat-divatot, szeretek egyedi, meghökkentő, merész ruhadarabokat viselni. Ha a stílusomat meg kéne határozni, akkor valahol Adam Lambert, Ke$ha és Blair Waldorf között mozog bizarr átmenetet képezve. :D


R: A három legjelentősebb női karakter az Angie, Eviesse és Stacie. Melyik lánnyal tudsz leginkább azonosulni?

M.A.:Furcsa mód Stacie-vel. Kicsit elkényeztetett, felelőtlen, a szerelmi élete mozgalmas és néha kaotikus.


R: A napokban kis ízelítőt kaphattunk a legújabb történetedből a Prowl-ból.Ezt a történetet is megosztod majd az emberekkel blog formájában, vagy esetleg ezt csak a könyvesbolt polcain keressük majd a jövőben?

M.A.:Nem akarok nagyképűnek tűnni, de a Prowl az eddigi legjobb munkám és a kezdetek kezdete óta könyvnek szántam. Hamarosan többet is el fogok róla árulni majd, de egyelőre legyen annyi elég hogy sötét, titokzatos, hátborzongató és valami új, amit eddig szerintem senki sem csinált. :)


R: Tervezed a jövőben, hogy új történet(ek)be kezdesz? Ha igen, az(ok) is misztikus történet(ek) lenné(nek), vagy valós, hús-vér emberekről szóló sztorinak is szívesen nekiállnál? Van már valami ötleted, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

M.A.:A Shadow Walker hamarosan véget és a Fallen Angel is már a finishben tart. A következő történetem egy fanfiction lesz, csak hogy megmutassam, nem vagyok fanfic-gyűlölő aminek sokan tartanak. A történet főszereplője Adam Lambert lesz és hús-vér emberekről fog szólni. Rengeteg ötletem van, de most egy kicsit szeretnék a Prowl-re és a Shadow Walker könyv változatára koncentrálni, ezért csak egy blogot fogok vinni egyidejűleg. Amit még megsúgnék: Az új történet címe Love Remembered lesz és június elején lesz a premier. :) Blogok jönnek, mennek, mindig új sorozat vagy könyv a divat, de Moon Angel marad. Nálam az írás nem csak egy hobbi. Nekem ez az életem.

Prowl-Fear The Dark

Egy kis ízelítő abból a könyvből amin éppen dolgozom. A címe Prowl azaz Portyázás. Az alcím Fear the dark, vagyis Rettegd a sötétséget. Egyelőre nem árulnék el róla többet. :) A képzeletetekre bízom hogy miről szól. Lehet találgatni!

50. Üvöltő csend 1.

"Látom a szemetekben ugyanazt a félelmet, ami engem is környékez. Eljöhet az az idő, amikor cserben hagyjuk barátainkat, felbontjuk szövetségeinket, de ennek nem ma jön el a napja. Mert ma harcolni fogunk, mindazért, ami számotokra kedves ezen a földön."(A gyűrűk ura)



Nem tudom hogy kerültem be a házba. Reszkettem, a hajamból jeges patakokban folyt a víz a nyakamba, keveredve a forró könnyeimmel. Mindenki kiabált körülöttem, de a szavak értelem nélkül elsuhantak mellettem. Nem tudtam mi történik.
Valaki teljes erőből megrázott. Úgy éreztem a fejem leesik a nyakamról.
Sebastian: Hallod amit mondok? - üvöltötte.
Angie: Nem. - feleltem suttogva.
David: El kell hagynunk a házat. Láttam, lángokban állt, percek kérdése... - hadarta.
Rob: Itt vannak? Kegan itt van?
Nye: Mindenki higgadjon le. - túlharsogta a tömeget. - Sebastian?
Az apám a többiekhez fordult. A feszültség szinte szikrázott a szobában. Olyan érzés volt, mintha egy detonátor visszaszámlálója pörögne valahol és fogalmunk sincs hogy mennyi idő van még hátra a robbanásig, vagy hogy egyáltalán mi lesz ha lejár az idő.
Nye tekintete rajtam függőt, éreztem... szinte perzseltek a szemei, vagy inkább a szégyentől égtem belülről. Adam elment. A tudat hogy talán soha többé nem láthatom felnyitotta a szemem. Szeretem őt. Ugyanúgy ahogy Nye-t is szeretem.
Az erdőből morajlás és robbanás szerű hangok hallatszottak.
Sebastian: Itt vannak. - suttogta.
Rob: Ezt nem hiszem el... - kiáltotta és az ajtó felé rohant. David elé ugrott.
David: Állj! Nem mehetsz ki.
Rob: Leah odakint van és harcol. Nem hagyom magára. Eressz!
Sebastian: Senki sem hagyja el a házat amíg én azt nem mondom! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - David?
Mindenki David-et nézte. Én is rá pillantottam. Behunyta a szemét és erősen koncentrált, a keze ökölbe szorult.
David: Nem látom... nem látom rendesen. Annyira homályos. A ház... a ház lángokban áll, nem tudom mennyi idő... de az eső... az eső elállt és...
Önkéntelenül is az ablakra pillantottam.
Angie: Az eső elállt. - mondtam rekedten.
Rob az ablakhoz rohant.
Rob: A francba! A fenébe! - káromkodott.
Egyszerre rezzentek össze mind. Nye eltűnt egy pillanatra, majd mellettem termett az egyik karja körém fonódott, mintha fel akarna kapni bármelyik pillanatban, a szemei viszont a plafonon függtek. A többiek is felfelé néztek.
Én is meghallottam a tompa puffanásokat.
Nye: A tetőn vannak.
Sebastian: Ez csapda. Ki akarnak minket kergetni a házból. Kegan tudja hogy nem törheti át a védelmünket, és meghalna mielőtt a házhoz érne.
Üvegcsörömpölés hallatszott, majd Sebastian és Rob felugrottak a lépcsőn. David is hozzánk húzódott. Remegtem. Legalábbis úgy éreztem. Nye reszketett, a szemei zöld fényben úsztak.
Angie: Jól vagy? - kérdeztem rémülten.
David: Nye!
Nye: Nem tudom mi történik velem. - suttogta.
A következő pillanatban a plafon beszakadt és Rob zuhant le a nappaliba, pár méterre a lábunktól. Valaki egyenesen a hátára ugrott. Az idegen ránk vicsorgott. Rob lerázta magáról, majd elkapta a nyakát és egyetlen rántással letépte a fejét.
Felsikoltottam. Odafentről ijesztő zajok hallatszottak, reccsenések, nyögések, morgás, bútorok törtek össze.
Hirtelen csend borult a házra. Az alak olyan hirtelen ugrott le, hogy Rob vicsorogva felé rontott. Megtorpant amikor felismerte Sebastian.
Sebastian: Odakint csúnya csata zajlik. - mondta csendesen. - Szólj Jerome-nak hogy támadjanak. - utasította David-et.
Nye: Maradunk?
Sebastian: Amíg Leah és Ephraim tartják az erdőt a ház körül, biztonságban vagyunk. Ezek Kegan kémei voltak. Beépültek közénk. - magyarázta. - Más nem juthatott át a vonalon.
Angie: Kegan itt van?
Sebastian: A közelben van. Bujkál. - mondta megvető hangon. - Adam és Tyler meg fogják találni.



"Úgy tartják, szörnyet ölni nem bűn, embert ölni viszont az. De hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik?"



Csak percekkel ezelőtt váltunk el egymástól és mégis úgy tűnt, mintha ezer év telt volna el. Nem tudtam mi van vele. Mi történt miután Nye a házba cibálta? Miért rémültem meg annyira? Mit gondol? Mit érez?
A legrosszabb az volt hogy nem engedhettem meg magamnak ezeket a gondolatokat, amikor életem legnagyobb és legnehezebb feladata előtt álltam. El kellett pusztítanom a lényt aki annak az embernek az életére tört, aki az egész világot jelentette számomra.
Rohantunk. Tyler vezetett, úgy tűnt, mintha a puszta ösztönei irányítanák Kegan-hez.
Adam: Biztos vagy benne, hogy jó irányba tartunk? - kérdeztem, amikor beértem.
Tyler: A fajtánk egyik jellegzetessége, hogy megérezzük a többieket. Különösen azokat akiket jól ismerünk. Érzem hogy a közelben van, de folyton eltávolodik, irányt vált, majd közeledik.
Adam: Megpróbál minket minél messzebb csalni a háztól. - jöttem rá. Lassítottam. - Nem mehetünk távolabb.
Tyler: Adam! Tudom hogy aggódsz érte de hidd el hogy Angie biztonságban van. Nye vigyázni fog rá.
Tehetetlenül bámultam a ház irányába, ami messze tőlünk a rengeteg védelmében állt. Két perc alatt odaérnék.
Ágreccsenés hallatszott. Tőlünk pár száz méterre valaki az ellenkező irányba rohant. Egymásra néztünk, majd futásnak eredtünk. Felugrottam egy hatalmas tölgy ágára, hogy jobban láthassam a terepet. Öt alak rohant a ház irányába és távolról, feléjük egy tucat másik száguldott Spencerrel az élen.
Ellöktem magam és jóval Tyler mögött értem földet. Az ismerős illat csak egy pillanatra csapta meg az orrom, de az ösztöneim ereje irányváltásra kényszerített, Tyler lelassított, amikor meglátta, hogy elkanyarodtam. Az öt szerencsétlen tudta hogy egyenesen Spencer és Dax csapata felé rohantak. Csak elterelés volt. Kamikaze akció.
Meghallottam a suhanást a levegőben, de mire megfordultam volna, valami már a hátamnak csapódott. Hasra estem és végigcsúsztam a sáros földön. Felugrottam és körül néztem, de nem láttam senkit. Ekkor értettem meg hogy a támadóm a levegőből érkezett. Éppen időben néztem fel, amikor a nagydarab harcos elrugaszkodott az ágról. Kivédtem a támadást. Rám rontott. Elkaptam. Vicsorgott, megpróbálta kitépni magát a kezeim közül. A karja leszakadt és elhajítottam. Ugrani akart, de elkaptam a lábát és a földre rántottam. Ráléptem a hátára és a másik lábammal összezúztam a fejét.
Tyler: Mögötted! - harsogta.
Félre ugrottam. A következő pillanatban feltűnt Spencer és egy hatalmas őstölgyhöz csapta a támadót. Hirtelen rengetegen lettünk. Körülnéztem. Ketten is felém rohantak, de láttam hogy sokkal erősebb vagyok. Táncolni kezdtünk. Támadtak. Én kivédtem. A többiek alakja elmosódott körülöttem. Az egyik ellenfelem elvétette a lépést, megragadtam és letéptem a fejét. A másik hátrálni kezdett. Dax elkapta hátulról.
Az egyik harcosunkat letarolták és a támadó Dax-re rontott.
Adam: Dax, ne! - üvöltöttem. Spencerrel egyszerre ugrottunk feléjük.
Mindenki a földre zuhant. A támadó ketté törve hevert a rothadó avarban. Dax hörögve egy fa törzséhez vonszolta magát és megpróbált felállni. Vért köhögött fel.
Adam: Megharaptad. - suttogtam rémülten.
Gyűlölködve nézett rám. Térdre rogyott és a bőre színe egyre inkább zöldre váltott.
Spencer: Tyler csinálj valamit! - üvöltötte.
Tyler némán állt mögöttünk. Hangtalan léptekkel elindult Dax felé aki a szétolvadt hó emlékéül hagyott tócsákban fetrengett és tömény vért hányt.
Mire rájöttem, hogy Tyler egészen más dolgot ért a segítség alatt, addigra már késő volt. Dax holtan hevert előttünk. Tyler kitörte a nyakát.
Spencer: Te... megölted! - kiáltotta. - Megölted. - a hangja megremegett. Rájöttem hogy sír.
Tyler: Nem hagytam hogy szenvedjen. A mérgünk felolvasztotta volna a testét, belülről marta volna ki. - felelte.
Adam: Spencer...
Spencer: Hallgass! Hagyj! - üvöltötte. - Meg kellett volna hogy öljelek.
Adam: Ebben igazad van. - értettem egyet.
Tyler: Erre most nincs idő. - vágta rá. A megmaradt csapatunkhoz fordult. - Kegan a közelben van. Meg kell találnunk.
Elindult a sűrűbe. Mi követtük.



"Most tél van, és csend, és hó, és halál."
(Vörösmarty Mihály)



Idegtépő, őrjítő várakozás telepedett ránk. Készen álltam rá hogy bármelyik percben felkapjam Angie-t és meneküljek. Holott zúzni, törni, pusztítani akartam, gyilkolni, megsemmisíteni. A fenevad bennem erőre kapott, a gyűlölet és a düh felhizlalta és már akkorára nőtt, hogy tulajdon gazdáját, engem is szét akart feszíteni. Nem tudom hogy a többiek ebből mit érzékeltek, azt hiszem túlságosan aggódtak amiatt ami odakint zajlott, mint amiatt ami bennem.
Angie nézett csak rám várakozón, mintha folyton azt remélné hogy végre mondok valamit. Mit mondjak? "Tudom hogy szereted őt. Tudom hogy engem is szeretsz." Adam azt mondta hogy nem jön többé vissza. De ez akkor volt, amikor azt hitte, örökre elveszítette Angie-t. Aztán odakint a zuhogó esőben gyűrűt húzott az ujjára és az én nyomorúságos fába karcolt szerelmi zálogom azonnal feledésbe merült.
A szörnyeteg bennem titkon remélte hogy Adam meghal. Jobb ötlete támadt. Ha esélye lesz rá ő maga végez vele. A szörnyetegnek néha jó ötletei voltak.
Rob: Leah? - kérdezte halkan.
David: Nem, nincs a közelben. - ellenkezett. - Miért? Ugye nem... csavarodsz be, meg semmi?
Rob: Fogd be és húzz vissza a kristálygömbödhöz! - hurrogta le. - Megesküdtem volna rá, hogy farkas-szagot érzek.
Minden tekintet Angie-re szegeződött. Közelebb hajoltam hozzá, de nem éreztem hogy farkas szaga lenne. De határozottan éreztem a szagot. Föld, eső, száraz levelek illata volt, fagyott ágak, zúzmarás avar és pézsma esszenciával. Egyre erősebben éreztem.



"De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
Nem sejtem már. Magányos lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy."
(Lakatos István)



A szívem kihagyott egy ütemet, amikor Nye közelebb hajolt hozzám. Belőlem jönne a farkas szag? Lehetetlen. Talán csak Leah szagát érzik rajtam. Száz évnyi időnek tűnik amikor megölelt és eltűnt a fák között.
David lassan járkálni kezdett a szobában, kikerülve a testet ami a szőnyegen hevert és a beszakadt plafon törmelékeit. Rob az ablaknál állt, akár egy szobor. Nye magához húzott, az arcát a nedves hajamba temette és belefújt. A teste forró volt én pedig fáztam. Átöleltem és az arcomat a nyakához szorítottam.
Sebastian közelebb jött hozzánk. Láttam hogy gyanakodva méreget minket.
Sebastian: Nye...
Ekkor a ház mögül hatalmas robaj és kiabálás hallatszott. Megdermedtünk.
David: Nem láttam. Nem látom.... - hadarta mentegetőzve.
Rob: Ssshhh! - leintette.
Furcsa pattogó, reszelős, nyikorgó hangot hallottunk.
Nye: Jaj ne! - kiáltotta.
Majdnem elájultam a rémülettől. Azt vártam hogy Kegan lép majd ki az ajtón, de helyette füstszag csapta meg az orromat, majd pár pillanattal később szürke, fojtogató, kaparó szagú füst ömlött a nappaliba. A szemem könnyezni kezdett és semmit sem láttam.
A többiek kiabáltak, de a saját köhögésemen kívül másra nem tudtam figyelni.
Nye: El kell oltanunk.
Rob: Nem érzed a benzint? Itt már nincs mit tenni. - üvöltötte.
Puffanás, csörömpölés, forróság, üvöltések, Nye kiabált valamit a fülembe, majd elengedett. Egyedül álltam a füstben, tapogatóztam, de csak a puszta falat találtam meg. Nekidőltem.
Sebastian: Balról! Nye, vigyázz! - harsogta.
A főbejárat felől is robaj hallatszott, majd valaki fellökött és elterültem a padlón. A következő pillanatban valaki megbotlott bennem és rám esett. Sikítottam. Hirtelen megragadtak és felrántottak a földről, majd húzni kezdtek. A karom nekicsapódott egy bútornak, de nem éreztem fájdalmat, csak azt hogy elájulok. Elfogyott a levegőm. Hideget éreztem és idegen, durva érintést a bőrömön. Idegen hangokat hallottam. Valami rossz történik velem.



"Az a valami megöl minden reményt...És az a valami él. Mindenkit gyűlöl, és végtelenül falánk."
(Stephen King)



Elértük a hegyek lábát. Visszakergettük őket, olyan távol a háztól, amilyen távol csak lehetett. Spencer nem akart támadni, de én egyszer s mindenkorra le akartam zárni az egészet. Ha Kegan meghal a katonái nem harcolnak. Nem a vezetőjük volt hanem a zsarnokuk. Láttam a félelmet a szemükben, láttam a kétségbeesést. Nem nekik kell meghalniuk, hanem annak akitől rettegnek.
Tyler: Valami nincs rendben. - suttogta. - Jerome és a csapata nincs a hegyekben.
A levegőbe szimatoltam. Nem éreztem a szagukat.
Spencer: Sebastian a házhoz hívhatta őket. - találgatott.
Tyler: Kegan akkora túlerőre nem mer rátámadni.
Adam: Akkor végezzünk vele. Nem menekülhet a végtelenségig. Spencer és én sokkal gyorsabbak vagyunk, a hegyekben esélye sincs. - buzdítottam őket.
Tyler: Ez igaz.
Spencer: Ti tényleg azt hiszitek hogy ez ennyire egyszerű? Ilyen könnyen adja magát? - kérdezte aggódva.
A csapat mögöttünk halkan beszélgetett. Láthatóan őket is megosztotta a támadás kérdése. Tényleg túl egyszerűnek tűnt az egész. Az idő viszont fogytán volt és semmi hírt nem kaptunk a ház béliekről.
Adam: Te mondtad. Kegan nem meri megtámadni a házat. Bármit tervez is, Sebastian, Leah és Jerome az útjában állnak. Ha támadunk, azzal csak mi nyerhetünk.
Tyler ismét bólintott. Spencer kétkedve nézett ránk, majd bólintott. Tyler jelet adott a csapatnak és elkezdtünk felfelé kapaszkodni a sziklák között.
Az ellenség hátrált, mi pedig követtük őket. A felerősödött szélben kristálytisztán éreztem Kegan illatát. Rohanni kezdtem. Spencer követett, Tyler kissé lemaradt. Már majdnem elértük az ellenséget, amikor a hátunk mögött a csapat kiabálni kezdett. Megfordultam. A hegy lábánál egy másik csapat állt, mozdulatlanul. Mindenki megdermedt.
Aztán a két ellenséges csapat egyszerre kezdett felénk rohanni. Spencerrel egymásra néztünk és tudtuk hogy csapdába kerültünk. Az egyetlen esélyünk az lett volna, ha Jerome a segítségünkre siet,de így, a maroknyi csapattal nem tudtuk feltartóztatni őket. A mögöttünk lévőket már elérték és a felettünk lévők lassan, megfontoltan közeledtek, mint a vadállat a megsebzett áldozatához, amikor tudja, hogy ő fog győzni, csak ki akarja élvezni még a másik félelmét. Kegan egy kiálló sziklaszirten állt és rezzenéstelen arccal bámult rám. Bólintott, mintha üdvözölne, aztán rájöttem, hogy búcsúzik.
Elértek minket. Vad csata kezdődött. Öltem, téptem, szaggattam. Erősebb voltam mint ők, de ők többen voltak. Spencer eszelős módjára gyilkolt, mindennek neki esett, ami az útjába került. Ki akartam használni az alkalmat, hogy Kegan-re támadjak, de ő eltűnt. Hát persze. Ez rá vall.
Az egyetlen vigaszom az volt, hogy bármi történjék is a házba nem juthat be. Angie biztonságban van.



"Én már láttam az örökkét, és hidd el nekem, nincs benne se szépség, se ragyogás. Az örökké az, amiből az igazi bánat áll.Amikor valaki meghal, eltűnik. A halál az örökké, visszafordíthatatlan és végleges. Ha egyszer megtörténik, semmi sem változtathat rajta. Az örökké minden lehetőség vége, ahol semmi rosszat nem lehet jóvátenni, semmiféle bűnbánatra nincs bocsánat."
(Diane Wei Liang)



A friss fagyos levegő szinte fájt a tüdőmnek. Furcsa imbolygást éreztem. Valaki a karjában cipelt. Kinyitottam a szemem, de a könnyeimtől csak homályosan láttam. A fák, csontvázként nyújtózkodtak az acélszürke ég felé mintha a Mennyet próbálták volna elérni.
Angie: Nye... - suttogtam.
Valaki mondott valamit, de nem értettem. Idegen volt a hang. Csendesen sírni kezdtem. A szél szinte sikítozott a fák között és annyira fáztam, hogy nem éreztem többé a testemet. Jól esett ez a zsibbadtság. Szerettem volna ha a szívemig hatol és azt is elnémítja. Megálltunk.
Ledobtak a földre. Ettől magamhoz tértem. Pislogtam. Egy idegen férfi nézett rám.
Angie: Ki vagy te? - kérdeztem.
Nem felelt. A távolba kémlelt, úgy tűnt szimatol. Néha idegesen hátra pillantott. Hallgattam és füleltem. A szél minden hangot elnyomott de a saját reszelős légzésemet tisztán hallottam.
Hosszú idő telt így el. Az elrablóm egyre idegesebbnek tűnt, és bárkire is várt, úgy tűnt cserben fogja hagyni. Viszont biztos voltam benne, hogy akiktől annyira fél, már a közelben járnak.
A férfi összerezzent, majd felsóhajtott. Hasra fordultam és láttam hogy néhány idegen közeledik felénk. Lassan, megfontoltam lépkedtek, miközben az erdőt kémlelték. Már úgy tűnt sohasem érnek ide.
Amikor közelebb jöttek, láttam hogy néhányan közülük nagyon fiatalok. Szinte gyerekek még. Ők vámpírok voltak. Vörös szemű, reszkető, ideges vámpírok. Újszülöttek.
Félrehúzódtak a magas, szőke férfi elől, aki kilépett mögöttük. Rettegve néztek rá és gyűlölködve. A férfi nesztelen léptekkel közeledett felém, az arcán furcsa mosoly suhant át. Megállt előttem és a kezét nyújtotta. Nem akartam hozzá érni. Az ösztöneim megsúgták hogy ki lehet az.
Kegan: Nagyon hasonlítasz Bastian-ra. - mondta szinte kedvesen. - Mindig is irigyeltem a vonzó külsejét. - sóhajtott.
Angie: Mit akarsz tőlem? - kérdeztem undorodva.
Kegan: Az apád elvett tőlem valakit akit szerettem. Úgy igazságos ha törleszti a kölcsönt. Most én veszek el tőle valakit akit szeret. - felelte olyan hangon, mintha a legédesebb bókot suttogná.
Lehajolt és felhúzott a földről. Nem volt durva, mint az a férfi, aki elrabolt. Mégis sokkal jobban féltem tőle. A gyengédségében sokkal több fenyegetés volt. Akár egy simulékony kígyó, ami lágyan köréd fonódik, hogy aztán a legváratlanabb percben beléd marjon.
Angie: Meg fognak találni. És meg fognak ölni. - fenyegettem.
Kegan: Lehet hogy igazad van. - válaszolta. - De... gondolom abban is biztosak voltak, hogy a kis vityinlóban biztonságban vagy. És Adam is meg volt róla győződve hogy legyőzhet. - tette hozzá.
Ösztönös volt, amikor meg akartam ütni. Elkapta a kezem és hátam mögé csavarta. Az arca centikre volt csupán az enyémtől.
Angie: A pokolban fogsz elégni! - üvöltöttem.
Kegan: Az ördög régi cimborám. - felelte. - Megkerüljük a tavat. - mondta a követőinek.
Megfogta a karomat és vezetni kezdett. Az egyik vámpír szomorúan nézett rám, az arcán lemondás és keserűség tükröződött. "Segíts" - az ajkaim némán formálták a szót. A válasz a szemében volt. "Nem tudok. "



"Senki nem veszi észre, hogy elmegyünk. Úgy értem... a pillanatot, amikor ténylegesen elmegyünk. Legfeljebb egy suttogást hallasz, a víz susogását, ahogy a hullám partot ér."



Az életemért futottam. Azért az emberért, aki az életemet jelentette. Sebastian pár lépéssel lemaradva mögöttem volt, Rob és David lassabbak voltak. A csata a háznál majdnem véget ért már.
Amikor Jerome-ék megérkeztek hatalmas felfordulás támadt. Ezt használta ki az ellenség és áttörték a ház mögötti vonalat. Felgyújtották a házat. Kifüstöltek minket. Szó szerint. A csapatunk megrémült és páron berontottak a házba. A pánik közepette nem vettük észre hogy Angie eltűnt, csak amikor már késő volt.
Valahogy megsérülhetett, mert a vére vezetett minket. Egy-egy csepp a rothadó avarban. Közel volt és mégis rémisztően távol. Imádkoztam, hogy Adam fel tudja tartóztatni Kegan-t. Minden erőmmel rohantam. Megbotlottam és hasra estem. A gyomrom összecsomósodott és görcsbe rándult. Hányni kezdtem.
Sebastian: Nye, beteg vagy. Maradj itt. - parancsolta.
Nye: Menj a pokolba. - hörögtem. Feltápászkodtam és láthatatlanná akartam válni, de nem sikerült. - Mi az isten...
David: Bastian! Siess! - hallatszott a kiáltás. - Kegan... itt van! A tónál... - ekkor ért oda.
A szeméből szörnyű dolgokat olvastam ki. Az arcára a megtestesült horror ült ki, bármit is láthatott, elég erőt adott, hogy tovább fussak.
Rob: Vámpírok! - kiáltotta.
Hárman álltak előttünk. Vártak ránk. Támadni készültek. Még nagyobb erővel rohantam, és elsőként értem el őket. Kettőt azonnal elgázoltam, a testrészeik szanaszét szóródtak. Hallottam a tompa puffanást, amivel a harmadik véget ért. Az erdő olyan hirtelen ért véget, hogy a világosság megállásra késztetett. A tó jege fehéren, végtelenül terült el előttem.
A többiek megtorpantak mögöttem. A jégen, a tó közepén Kegan állt, Angie-t átölelve, a derekán nyugtatva a kezét. Mögöttük a jég elvékonyodott és távolabb a szél acélos hullámokban kergette a vizet.
David: Nem... nem, nem... - ismételgette. - Bastian... csinálj valamit! - könyörgött neki.
Nye: Kegan! - üvöltöttem. - Nem menekülhetsz! Add meg magad!
A jégre léptem. Masszív volt, elbírta a súlyomat.
Sebastian mellettem termett, ami megállásra késztetett.
Rob: Kés van nála! - suttogta.
Rohanni akartam, de Sebastian visszarántott. Megcsúsztam a jégen és térdre zuhantam.
Kegan: Követned kellene a példáját. - mondta nyugodtan.
Sebastian: Mit akarsz ezzel elérni? - harsogta. - Egyedül vagy. Nem menekülhetsz. A lányom sohasem lesz a tiéd.
David: Bastian... - kezdte. Hátra pillantottam.
David tökéletes arca mintha sápadtabb lett volna a szokásosnál. Furcsa hangot hallottam. Kegan nevetett.
Kegan: Igazán romantikus gondolat, hogy a lányodat akarom. Sok királydrámát néztél az elmúlt száz évben? - kérdezte. - Jól szórakoztál, míg én a feleségemet gyászoltam?
Sebastian: Te ölted meg!
Kegan: Mert nem bírtam elviselni hogy úgy kell élni, hogy te meggyaláztad! - üvöltötte.
Rob: Egy csendes őrült. Remek. - morogta.
Sebastian: Szeretett engem.
Kegan: Elvetted tőlem. Te ölted meg! - sziszegte. - Az árulásod miatt kellett meghalnia. Mindent elvettél tőlem. A feleségem, a gyermekem... aki még meg sem született. - harsogta.
Angie zokogni kezdett.
David: Sebastian! - a hangja könyörgő volt.
Sebastian: Nem tudtam a gyermekedről. Tarah nem mondta el hogy várandós. Ha tudom sohasem... - most először láttam őt kétségbeesettnek. - Miután rájöttél az igazságra, Tarah akkor mondta el. Azért ment vissza hozzád, mert meg akarta szülni Neked azt a gyereket. De te megölted!
Nye: Ne provokáld! - szóltam rá.
Gyenge voltam. Nagyon gyenge. Nem bírtam felállni. David furcsa, reszelős, fuldokló hangot hallatott. Amikor hátra néztem, láttam hogy elfordult tőlünk és zokog. Nem a sírást szégyellte, hiszen a vámpírok nem tudtak könnyezni. Ekkor megértettem. Nem akarta látni ami történik.
Imbolyogva álltam fel és óvatosan elindultam feléjük. Úgy tűnt Kegan-t nem érdekli.
Kegan: A szemem láttára halt meg. És a te nevedet suttogta. - mondta jeges hangon. - Akkor megfogadtam, hogy kivárom majd, amíg lesz valaki akit tiszta szívből szeretsz. Vártam... és tervezgettem. És vágytam rá, hogy megmutathassam Neked milyen az, amikor minden álmod szerte foszlik. A kör bezárult Bastian. Nézd meg jól a lányodat. Most látod őt élve utoljára.
Sebastain: Ne! - Sebastain térdre zuhant. - Könyörgöm, Kegan! Ne bántsd őt! Angelina nem tehet semmiről. Ölj meg engem! Nem fogok ellenkezni! Kínozz meg, ölj meg! De őt hagyd békén!
Kegan: Kínozzalak? Erre gondolsz? - kérdezte.
Egy hang sem jött ki a torkomon. Fel sem fogtam mi történik. Angie felsikoltott.
Rob: Megszúrta!
Rob mellettem termett. Megtorpantunk, amikor Kegan Lina nyakához szorította a kést.
Kegan: Kárhozottak! Ha egy lépést is tesztek elvágom a torkát!
Angie: Nye! - zokogta!
Térdre rogytam. A testem görcsbe rándult és annyira reszkettem hogy nem bírtam felállni. A hallásom eltompult és úgy éreztem nem bírok megszólalni, pedig kiáltani akartam a fájdalomtól, ami a gerincembe hasított.
De láttam még. Láttam ahogyan Kegan ismét hasba szúrja Linát. Aztán ismét. A vére beterített mindent körülöttük, ott volt Kegan arcán. Angie össze esett, de Kegan elkapta. A karjánál fogva ragadta meg és húzni kezdte az olvadó jégen. Szörnyű vörös nyom jelezte az útjukat. Kiabálást hallottam a hátam mögül és valami a jégre zuhant mellém. Egy idegen test volt az. Sebastian imbolyogva indult Kegan felé, aki Angie testét vonszolta. A jég berepedt alattuk és Kegan térdig elmerült, az egyik lábával. Megragadta Angie-t és befelé taszította a jégen. A teste eltűnt a vízben.
Minden elsötétült. Aztán minden vörössé változott és forróvá. A fenevad kitört és most én voltam benne. Ő pedig a felszínen. Nem tudom mi történt velem, de Rob és David arcán halálos rémület tükröződött. Sebastian értetlenül nézett rám, Kegan pedig kétségbeesetten próbált kikecmeregni a jég fogságából. Elindultam felé. Négy lábon. A mancsaim alatt a jég tükörsima volt. Lenéztem. Egy fekete farkas homályos tükörképe nézett vissza rám.

Kampány (updated)

Több mint fél éve indítottam útjára a kampányomat és vegyes érzelmekkel szemlélem, ahogy terjed és növekszik. Mindig örülök, ha valaki ír hogy csatlakozni szeretne hozzá, de sajnos az emberek 70%-a még csak nem is hallott rólam, nem is járt az oldalamon és mégis kiteszi a kampány bannerét. Szerintem ez nem tisztességes és legfőképpen nem hiteles. Azt sem tudják hogy miről szól a kampány valójában. Több oldalon láttam már, hogy azt hiszik hogy ez egy díj, vagy hogy egy fanfic-ellenes kampány, (szó sincs róla, csupán arra buzdítom/buzdítjuk a tehetséges írókat, hogy merjenek saját történetbe kezdeni, és ne ragadjanak le a fanfic írásnál) a legdurvább az volt amikor Bella&Edward fanfic oldalon láttam viszont a bannert, se belinkelve, se a nevem nincs feltüntetve és amikor rákérdeztem hogy mi ez, az oldal tulajdonosa annyit válaszolt: egy díj amit kaptam és ha nem tetszik el lehet húzni az oldalról. :S
Szerintem ti sem örülnétek a helyemben. Ezért hoztam néhány intézkedést a kampánnyal kapcsolatban! Először is, egy kis emlékeztető, aztán a szabályok!

Kitaláltam egy kampányt amivel a SAJÁT ötletből származó SAJÁT történetű, SAJÁT szereplős történeteket szeretném népszerűsíteni! Elég a fanficekből!Egy sikeres író történetét átírva, más karaktereit lemásolva könnyű népszerűségre szert tenni! Sablon alapján könnyű oroszlánt rajzolni!:) Legyen ennek vége! Éljenek az igazi, kreatív írók! És legyen sok egyedi, izgalmas történet végre!
A kampány lényege nem az, hogy a fanficek eltűnjenek, hanem hogy a tehetséges írók végre merjenek saját történetbe kezdeni. Sajnos tapasztalatból tudom, és másoknál is láttam, hogy ha a blogra látogatók nem látják a szereplők között Bellát, Edwardot, vagy a Vámpírnaplók főhőseit, akkor esélyt sem adnak a történetnek! Pedig egy saját történetben sokkal több munka van, mint egy fanficben.
A csatlakozni kívánó írók teendői:

• Kérlek ha egyetértesz a kampányommal, és saját történetet írsz és szívesen olvasod őket, akkor tedd ki ezt a bannert a blogodra és linkeld be az oldalamon ezt a bejegyzést!
• Írj pár sort az olvasóidnak hogy miért tartod fontosnak ezt a kampányt, miért csatlakoztál hozzá.
• Kövesd a blogomat, hogy mindig azonnal értesülj a friss fejleményekről, kampánnyal kapcsolatos hírekről.
  
• Ajánld a kampányt egy saját történetet író bloggernek, aki még nem csatlakozott hozzá.
  
• A kampány bannerét a ms.stargate@vipmail.hu címen kérd el és NE VIDD EL SZÓ NÉLKÜL AZ OLDALRÓL!
  

Köszönettel

Moon Angel

49. Villanások

"Ami meglátogatott...
az az alkony árnyéka.
Amit elvesztettem magamban...
az az idő sötétsége.
Ami találkozott velem...
az a rés a múlt és a jövő között."


Hold nélküli sötét éjszaka volt, az erdő olyan csendessé vált, akár egy temető. Némán feküdtünk az ágyban, összekulcsolt ujjakkal, egymás felé fordulva. A levegőben kimondatlan szavak illata lebegett. Egyikünk sem szólt, de éberek voltunk.
A többiek szellemalakként mászkáltak a nappaliban, lépésük zaját nem lehetett hallani, csak érezni jelenlétüket. Suttogásuk távolinak, érthetetlennek tűnt. Nem akartam érteni.
Nye megmozdult, majd felült, a fejét az ágy támlájának támasztotta.
Angie: Mennyi időnk van még? - kérdeztem csendesen. Nem felelt azonnal.
Nye: Egy nap, esetleg kettő. Nem tudom. - mondta végül. - Biztos vagy benne hogy itt akarsz maradni?
Ezt a kérdést milliószor feltette nekem az elmúlt órákban. Nem csak ő. Adam és még Tyler is. Sebastian-t nem érdekelte a véleményem. Túlságosan el volt foglalva a csapatai irányításával.
Angie: Meneküljek el, miközben mások az én életemért harcolnak? - kérdeztem döbbenten. - És gondolod hogy Kegan támadna, ha tudná hogy nem vagyok itt? Kockáztatna?
Nye nem felelt. Tudta hogy igazam van.
Nye: Próbálj meg aludni. Ki tudja lesz e még rá lehetőséged. - suttogta.
Felsóhajtottam és a mellkasára simítottam az arcom. Élet és napfény illata volt. Egy másik lányra emlékeztetett, aki valaha voltam. Fájt emlékezni rá, most hogy a tél rabja lettem, a fagyé, ami lassan bekebelezte minden porcikámat, hogy aztán változatlanná tegye az örökkévalóság számára.
Behunytam a szemem, próbáltam elképzelni hogy más valahol vagyok egy másik életben. Egy olyan életben, ami már nem lehet az enyém. Egy lányt láttam, aki szereti a művészeteket és a nyarat. És egy fiút akinek zöld szeme van. A tengerparton sétálnak a naplementében, szótlanul, néha egymásra pillantva, mert a szemükben olyan dolgok vannak, amiket nem lehet puszta szavakkal kimondani.
Az álom alattomosan kúszott be a szobába. Szerettem volna kérdezni még valamit, de elvesztem egy másik világban. A régi álom volt. Ismét zuhantam, majd elmerültem a vízben. Zöld és kék fények vakítottak és fogalmam sem volt merre ússzak, hogy a felszínre jussak. A levegőm elfogyott, és éreztem, hogy valami egyre mélyebbre húz, a víz vörössé vált és egyre forróbb lett. Elevenen égetett el.
Nye felszisszent és megmozdult, ez ébresztett fel. Óvatosan elhúzódott tőlem, majd felkelt. Sötét volt, nem láttam semmit. Aztán megéreztem az illatot. Próbáltam nem lélegezni, de az illat emléke már az agyamba vésődött.
A hirtelen világosság megzavart és mélyet lélegeztem. Nye az ajtóban állt, a karján három apró sebből szivárgott a vér. A körmeim nyomából. Felé mozdultam, de olyan hirtelen eltűnt, hogy egy pillanatra azt hittem, még mindig álmodom. A hangja a folyosóról jött.
Nye: Nyisd ki az ablakot!
Nem mozdultam. Hangokat hallottam.
Tyler: Mi történt?
Nye: Megkarmolt álmában. - felelte. - Azt hiszem rémálma volt.
Az egész életem rémálom volt.
Tyler: Angie, minden rendben van?
Angie: Azt hiszem. - feleltem. - Sajnálom.
Nye: Ne aggódj, már be is gyógyult. - válaszolta. - Megmosom a kezem és visszajövök.
Nem feleltem. Kimásztam az ágyból és az ablakhoz léptem. Halkan kinyitottam és mélyet lélegeztem a csípős, hideg levegőből. A leheletem, apró fehér felhőként szállt az éjszakába, a lelkem egy darabját küldtem vele világgá. Egyre többet vesztettem el magamból.




"Tudtam hogy mostantól nincs megállás, és meg fogom ismerni a mennyországot és a poklot, az örömet és a bánatot, az álmodozást és a kétségbeesést. Tudtam, hogy nem bírom tovább visszatartani a szélvihart, amely lelkem legrejtettebb zugaiban támadt föl." (Coelho)


Néztem ahogyan a véres víz eltűnik a mosdókagylóban, mintha ez a dolog meg sem történt volna. Hiába is próbálom elfelejteni, hogy az életemre tört, a tényt hogy a nő akit szeretek egy veszélyes ragadozó, már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Már emberként is megvolt hozzá a tehetsége hogy darabokat tépjen ki belőlem, de ez az új lény mintha még álmában is vérszomjas lett volna. Beteg vagyok, amiért mégis akarom őt. Nem vagyok épeszű, amiért vágyom rá. Nem tudhattam mit hoz a holnap, mivé teszi őt. Mindenünk ami van, az a ma. Pár óra amíg még önmagunk lehetünk.
Vissza akartam menni hozzá azonnal. Amikor megfordultam, Adam az ajtóban állt. Az arca kifejezéstelen volt.
Adam: Meg fogok halni. - mondta érzéketlen hangon.
Nye: Nem fog megölni. - feleltem. - Bármit is tettél nem tud bántani téged. És én sem. Megtenném, de azzal neki is fájdalmat okoznék. Arra pedig nem vagyok képes.
Közelebb lépett.
Adam: Rád bízom őt, Nye. Tedd nagyon boldoggá. Mond el neki, hogy mennyire különleges, minden nap. Én nem mondtam neki elégszer. - a hangja szomorúan csengett. Tele volt lemondással. - Vidd el őt azokra a helyekre ahová annyira vágyik. Sétálj vele az esőben! Nézd vele a csillagokat a parton, táncoljatok a holdfényben... és szeresd őt. Szeresd feltétel nélkül.
Nye: A vámpírok meg tudnak bolondulni? - kérdeztem hidegen.
Adam: Ha vége ennek az egésznek én meghalok. Ha túlélem akkor is. Halott leszek, hogy ő élhessen. Eltűnök, megszűnök létezni. - mondta csendesen. - De ha valaha bántod őt, ha elhagyod, ha fájdalmat okozol neki, visszajövök a pokolból is és megöllek.
A fenyegetése nem rémített meg. Némán meredtem rá. Ő is engem nézett, az arcán tehetetlen dühvel, aztán lassan megfordult és eltűnt a nappaliban. A konyhapultnak dőltem, összefont karokkal, próbáltam odabent tartani valamit ami ki akart törni belőlem. Nem tudtam mi az, de mintha belülről kapaszkodott volna felfelé. Úgy éreztem a testem kifordul önmagából.




"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. De néha, ha igazán szeretsz, el kell engednek azt a valakit, még akkor ha tudod, hogy a fájdalom és a szerelem sohasem múlik majd el. "


Volt egy fiú, a neve Adam Masen volt. Nem volt benne semmi különleges. Nem volt zseni, vagy tehetséges zenész, nem váltotta meg a világot. Az élete véget ért, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Volt egy vámpír. A neve Adam Masen volt. Nem volt benne semmi különleges. Nem volt jó és nem volt gonosz. Habár az élete véget ért, mégis értelmet nyert. Szeretett egy lányt, aki különlegessé tette. Aki miatt gonosz lett és aki miatt jóvá vált. Aki megismertette a szenvedéllyel és aki megmutatta mi a fájdalom.
Volt egy régi kínai legenda, mi szerint ha ezer papírdarut hajtogatsz kívánhatsz valamit. Nem hittem, hogy ez vámpírokra is vonatkozik, de én ezer papírdaruba hajtogattam a szívemet és azt kívántam hogy Ő örökre boldog legyen.
Van egy vámpír, a neve Adam Masen. Ismeri a szerelmet és különleges, mert egy csodálatos lányt szeretet.
Lesz egy vámpír akinek nincs neve. Aki ismerte a szerelmet és elvesztette azt. Aki az árnyékok közt él, és gyűlöl egy árnyékot, aki mindent elvett tőle.




"A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek és rá vár. " (Terry Pratchett)


Másnap reggelre újra havazott. Sebastian első csapata az erdőben várakozott, Tyler kiment hozzájuk. Sebastian és Adam vadászni mentek. Emberre. Minden erejükre szükségük volt a küzdelemhez és a háború néha ártatlan áldozatokat követel. Nem tudtam rájuk haragudni. Nem tudtam sajnálni egy idegent, ha az élete megmenti azt akit a világon a legjobban szeretek.
Angie a vakító fényben ült a nappaliban. A nap egyetlen hatalmas, el nem múló atomvillanásnak tűnt. A fényét százszorosra növelte a hó fehérsége, de volt ebben a fényben valami hátborzongató, mert a legerősebb fény mindig magában hordozza a legsötétebb árnyékot.
Közelebb léptem. Benjamin Lina ölében ült, gyámoltalan kezecskéiben egy kopott mackót tartott. Amikor meglátott, rám mosolygott, kivillant az egyetlen foga és felém nyújtotta a mackót. Letérdeltem elé és elvettem tőle. Angie mosolygott és óvatosan megpuszilta az öccsé pelyhes fejét.
Angie: Gyönyörű, ugye?
Nye: Hasonlít rád. - feleltem. - Tökéletes.
Angie: Néha szeretem azt képzelni hogy az én fiam. - vallotta be.
Nye: Sokkal inkább a tiéd mint Bastiané. Az az... ember. - furcsán hangzott a szó. - Nem hiszem hogy érzett valaha is szeretet bárki iránt.
Angie: Néha megrémít hogy a lánya vagyok. Attól félek én is ilyen leszek.
Nye: Te soha nem leszek ilyen. Amíg én élek és lélegzem nem leszel ilyen. Minden nap emlékeztetni foglak rá, hogy ki vagy. Nem hagyom hogy elveszítsd magad!
Lina könnyes szemmel nézett rám. Melléjük ültem a kanapéra, a fejemet a karomra hajtottam. Behunytam a szemem. Ismét úgy éreztem, mintha lenne bennem valami... vagy valaki. Összerezzentem, amikor Tyler belépett a szobába. Újabb alakok követték a fényből. Az öcsém, David, Jerome, Rob, Ephraim, Dax, Leah és még több ismeretlen, akiket még sohasem láttam.
Lina felzokogott mellettem, nem voltam benne biztos hogy az örömtől. Spencer átvágott a szobán és megölelt. Olyan erővel hogy majdnem felborított.
Spencer: Sajnálom! - mondta fuldokló hangon.
Nye: Minden rendben, Spence. - feleltem.
Spencer: Én tehetek róla! De nem tudtam megölni, Nye! Nem bírtam!
Nye: Helyesen cselekedtél.
Jerome: Öhm... mi is itt vagyunk. - szólt közbe. Az öcsém elengedett, szégyenkezve nézett körül.
Leah átvette a kicsit Linától, aki éppen David-et ölelte.
David: Bocsáss meg. - suttogta. - Nem mondhattam el. Sajnálom.
Angie: Nincs semmi baj, David. Már mindegy.
Nem bírtam betelni a látvánnyal. Mindenki mindenkihez beszélt, izgatott, szomorú, néha ideges szavak, hangok, ismerős illatok. A három idegen és Dax állt csak szótlanul.
Tyler: Ők a tigrisek, Kairon, Akhon és Dhran. - sorban rájuk mutatott. - Indiából jöttek.
Nye: Nye vagyok.
Kairon: Az árnyjáró. - tette hozzá, mint aki nagyon jól ismer.
Magas volt és barna bőrű, fekete haját lófarokban hordta, mint a másik kettő. Olyan egyformák voltak, olyannyira jelentéktelen arccal, hogy lehetetlen volt megkülönböztetni őket.
Tyler: Alakváltók. Hasonlóak Jerome-hoz. - mondta halkabban. Bólintottam.
Dax-hez léptem, aki vörös szemekkel nézett rám. Az arca nem tükrözött semmiféle érzelmet.
Nye: Sajnálom.
Dax: Én nem. - csak ennyit mondott.
Sarkon fordult és kiment.
Ephraim: Ne vedd magadra. - szólalt meg. - Nem neked szól a haragja. Dax elvesztette a képességét, amikor átváltozott. De úgy tűnik, azzal együtt hogy nem érzi többé mások érzéseit, a sajátjai is eltűntek. Teljesen érzéketlen.
Nye: Biztosak vagytok benne hogy itt akartok lenni? - kérdeztem.
A kérdés nem neki szólt. Mindegyiküknek.
Rob: Együtt kezdtük el. Együtt is kell befejeznünk. - mondta határozottan.
Jerome: A futás a gyáváknak való.
Elszántságot láttam az arcokon, majdhogynem derűs várakozást. Angie állt csak szomorúan, Benjamint nézve. Talán könnyebb lett volna neki ha velünk harcolhat. Egy trófea volt, egy háborúban, amit két könyörtelen lény vívott egymás ellen életre halálra. Mások életére és halálára.




"Az egy szerelmet, még nevét sem adnám:
Jobb, égjen a szív, mint fagy ölje meg." (Vörösmarty Mihály)


Favágók voltak. Talán családjuk volt, gyermekeik. Terveik. Mindent elvettünk tőlük egyetlen villanásnyi idő alatt. Még megbánásra sem volt idejük. Sebastian támadt először, a férfi akit letepert egyetlen hangot sem adott ki, a teste tompa puffanással búcsúzott az életétől. A másik észre sem vette hogy mi történik, megrémülni sem maradt ideje, amikor a hátára ugrottam. Kiáltani akart, de a levegő reszelős hanggal távozott a tüdejéből, amikor kitörtem a nyakát. Ilyen a halál hangja. A vére forró volt és édes, eleven tűz az ereimben. Néhány percnyi kábulat, ami segített elfelejteni mindent. De ez a feledés gyorsabban elmúlt, mint az akinek a vérét vettem. És a fájó szerelem kínja mellé még gödröt kezdett ásni a lelkemben a bűntudat is.
Sebastian érzéketlen arccal, bámulta a halott férfit.
Sebastian: A medvék és a farkasok majd elintézik őket. - mondta.
Adam: Mit gondolsz, mennyi időnk van még?
Sebastian: Kegan már a közelben van. Szinte érzem. - felelte. - Nem fog éjszaka támadni. Túlságosan fél az árnyjáróktól.
Adam: Van már valami terved?
Sebastian: Szétkergetjük a csapatait. Kegan nem mer ekkora túlerőre támadni, a csapatait küldi előre. Várni fog, hogy meggyengüljünk és a legjobb harcosaival támad. Elég lesz ha őt megöljük, a többiek nem harcolnak nélküle.
Adam: És nélküled? - a kérdés talált. Nem felelt azonnal. És amikor válaszolt már egyáltalán nem tűnt olyan magabiztosnak.
Sebastian: A harcosaim nem csak a katonáim, hanem a barátaim, gyermekeim. Nem akarnak olyan világban élni, ahol a nekik jutó részt Kegan uralja. Mindent meg fognak tenni, a győzelemért. Nem számít mi lesz velem.
És mi lesz Angie-vel? Nem tudtam elképzelni olyan világot amiben ő nem él. Ott hagytuk a két szerencsétlen favágót a sötétedő erdőben. Csak újabb mérföldkövek voltak a kárhozathoz vezető úton.
A ház közelébe érve sok száz szempár kísért minket. Suttogásuk, elnyomta a fák között süvítő szelet. A fák között várakoztak, nem jöttek elő, amikor Sebastian az ajtó előtti fényben állva megszólalt.
Sebastian: Harcosok! Vámpírok! Farkasok! Tigrisek és Árnyjárók! - szünetet tartott. Csend volt volt.
Az ajtó kinyílt és Sebastian mögött ismerős alakok tűntek fel. Nye lépett Sebastian mellé, őt Spencer és Rob követte. David hozzám csatlakozott. Dax és Ephraim kicsit távolabb álltak meg. Jerome és három idegen férfi mögöttünk sorakozott, Leah az ajtóban tétovázott. Az ablakon keresztül láttam Tyler és Angie alakját. A kisbaba Angie karjában volt. Fel alá járkált vele.
Sebastian: Holnap harcolni fogunk az ismeretlen ellen! A saját fajtánk ellen! Le kell győznünk egy zsarnokot, aki nem tiszteli az életet és a barátságot. Ha ő győz, a világunk darabokra hullik szét.A gyengéket eltiporják, az erősek kedvükre gyilkolhatnak, az ártatlanok igazát többé senki sem védi majd meg. Ha ők győznek halál vár mindenkire. A káosz káoszt szül, a káoszban nincsenek többé szabályok és a mi törékeny világunk többé nem lesz majd titok az emberek előtt. A létezésünk tudása a halálukat jelenti. Nem csak egymásért küzdünk, hanem értük is. Az élet tiszteletéért, a szabadságért, és a létezésünk szabadságárt. Kegan világában ránk bujkálás vár és az éjszaka börtöne. A lányom és a fiam csak jelképei annak amit meg kell védenünk. - tette hozzá, majd hátra fordult. - Tyler!
Tyler kilépett, az ajtót nyitva tartva. Izgatott suttogás támadt az erdőben, láthatatlan alakok hangjai voltak. Angie kilépett az ajtón, karján Benjaminnal.
Sebastian: Értük harcoltok holnap! A jövőtökért! Egymásért! Nem számít mi történik velem, hogy hányan halnak meg, de nekik élniük kell! - kiáltotta.
Energiaroham száguldott végig rajtam és láttam, hogy ezt mindenki érzi. A morajlás egyre hangosabb lett, mintha a tenger zúgott volna. Tyler hangja vált ki a tömegéből.
Tyler: Győzni fogunk! - kiáltotta.
A tömeg felmorajlott, farkasüvöltés hallatszott. Arcok tűntek elő az erdőből és Sebastian elindult feléjük. Mindenki elindult feléjük. Angie és Nye álltak csak az ajtóban, időközben Leah bevitte Benjamint. Én sem mozdultam. Nem volt jogom bárhová is csatlakozni.




"Fagyj jég,
dermedj világ,
remény halj meg,
törj akarat.
Kín hasíts,
ölj fájdalom,
igazság hazudj,
varázs pusztulj.
Szerető gyűlölj,
Csend üvölts,
Tűz fagyassz,
Vér tombolj.
Itt érjen véget a világ..."


Esni kezdett. Lomha lassú cseppekben, aztán sziszegve. A hó ropogott és a szél titkokat suttogott ismeretlen nyelven a fáknak. Aznap éjjel senki sem gondolt az alvásra. Sebastian felosztotta a csapatokat. Jerome-ot, a három tigrist és még két farkast a hegyekbe küldte, hogy meglepetés szerűen tudjanak támadni. Spencert és Dax-et a távolabbi csapat élére állította, Ephraimot és Leah-t a házat védő erő vezetőjévé. Tyler és Adam egy kisebb, de képzettebb csapattal indul majd megkeresni Kegan-t. David, Sebastain, Rob és én maradunk Angie-vel a házban. Benjamin-t néhány órával ezelőtt kimenekítették az erdőből, Sebastian senkinek sem árulta el hová vitték.
Mindenki nagyon elszántnak tűnt. Én is igyekeztem annak tűnni, de nem tudtam legyőzni a rossz előérzetemet. Végignéztem a szobában ülő, sétáló, beszélgető embereken, akik nem voltak emberek. Vajon holnap ilyenkor hányan lesznek közülük csupán emlékek? Sajnáltam az embereket, amiért olyan sokat tudnak beszélni a nagy háborúkról, amiket megvívtak, miközben nem is sejtik, hogy egy maroknyi torzszülött küzd az ő világukért, és a hősök, akik meghalnak majd, egyetlen történelemkönyv lapjain sem szerepelhetnek.
A hideg ablaknak nyomtam a homlokom. Valami belül ismét kaparni kezdett, menekülni próbált és ki akart törni. "Még ne!" - mondtam neki. Nem tudtam kihez beszélek, de hallgatott rám. Mikor felemeltem a fejem Angie mellettem állt. Az ujjai az üveghez tapadtak. Elvette a kezét, majd az üveget nézte, ahol a keze nyomot hagyott. Hirtelen erős vágyat éreztem, hogy én is nyomot hagyjak, valamit ami nem vész el, bármi is történjék a világgal.
Nye: Gyere! - kézen fogtam.
Nem mondott semmit, csak követett. Az előtérben ráadtam egy kabátot, ami éppen a kezembe akadt.
Angie: Hová megyünk? - kérdezte.
Nye: Egy perc!
Gyorsan átvágtam a szobán és a konyhába mentem. Tyler éppen a pultnál ült, egy szelet mirelit pizzát rágcsált. Némán figyelte, ahogyan a fiókokban kutatok. Megtaláltam, amit kerestem.
A többiek nem szóltam semmit, amikor látták hogy kimegyünk, a legtöbben ránk sem néztek. Adam tekintete azonban sokáig kísért minket.
A ház elég fényt adott még a fák között is. Az esöcseppek apró fémdaraboknak tűntek, ahogyan aláhullottak, a megroggyant hó nyikorgott a talpunk alatt. Ránéztem Angie-re és a fejére rántottam a kabátja csuklyáját.
Angie: Miért jöttünk ki?
Nye: Meg kell tennem valamit. - mondtam izgatottan.
Angie: Most?
Nye: Aha. Itt jó lesz. - megállítottam. Egy vastag, ereje teljében lévő fa alatt álltunk. Az ágairól vízcseppek és hó hullott a nyakunkba.
Elővettem a kést. Angie-nek elakadt a lélegzete. Odaléptem a fa törzséhez, majd végigsimítottam rajta. A kés sercenése a kérgen, olyan volt mint egy sóhajtás. A nevünket véstem a fába. Bármi történjék is velünk holnap, ez akkor is itt lesz majd, ha lemegy a nap.




"Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot." (Melanie Carter)


Hajnalban az eső zuhogni kezdett és a szél vad haláltáncot járt, a fák szinte sikoltoztak a fergetegben. A ház környéki tisztáson eltűnt a hó, de az erdő védett talaja még fehér volt. Az őrök jelentették, hogy a legtávolabbi csapat és Kegan főcsapata már harcolnak. Nye öccse is ott volt. Egyre közelebb kerültünk a véghez, bármi is legyen az. Jerome és a csapata még sötétben indult útnak, Leah és Ephraim is kiment a fák között várakozó harcosokhoz. Tyler és Adam is hamarosan indulnak majd. David odakint állt, minden idegszálával a jövőre koncentrálva.
Sebastian halkan hadarva beszélt Tyler-hez, a kezét a vállán nyugtatva. Adam az ajtóban állt, nem nézett rám, de felém fordult. Valami megcsillant a nyakában. Egy vékony ezüst lánc volt az, rajta két gyűrű. A karikagyűrűink. Szólni akartam, de Tyler hozzá lépett és az ajtó kinyílt, a jeges levegőtől elakadt a lélegzetem.
David: Tiszta a levegő! - mondta.
Rob: Vigyázzatok magatokra! - kiáltotta kétségbeesetten.
Sebastian: Visszavárunk titeket! - mondta csendesen.
Adam megfordult, hosszú pillantást vetett Nye-ra és bólintott, mintha így mondott volna neki valamit, amit csak Nye érthetett. Aztán rám nézett, csak egyetlen pillantás volt, de ennyi éppen elég volt ahhoz hogy darabokra törjön. A fájdalom, összezúzott, szédülni kezdtem, az ajtó felé tántorodtam, de Nye elkapott. Mikor a látásom ismét kitisztult már nem voltak sehol.
Kitéptem magam Nye szorításából és az ajtóhoz rohantam, ki a szabadba, David elugrott előlem, máskülönben átgázoltam volna rajta. Leugrottam a nedves földre, a víz szétfröccsent a talpam alatt. Berohantam az erdőbe.
Angie: Adam! - kiáltottam.
Adam megfordult. Tyler is megtorpant.
Tyler: Előre megyek. - mondta csendesen.
Közelebb mentem, de Adam nem mozdult. A szemei a hátam mögötti pontra fókuszáltak, de engem nem érdekelt, hogy ki lát minket. Az eső a fák között gyengébb volt, de a jeges cseppek szinte szurkálták a bőrömet. Közben valami forró és végigfolyt az arcomon. Adam sóhajtott, én pedig a karjába vetettem magam. Az ajkaim az övére tapadtak, az ujjaim a vizes hajába túrtak és közelebb húztam magamhoz. Felnyögött és felemelt a földről, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön. Zokogtam miközben csókoltam. Ő remegett. Mikor szétváltak az ajkaink, láttam hogy ő is sír. Könnyek nélkül. Óvatosan letett a földre, majd ismét megcsókolt.
Angie: Nem tudtalak úgy elengedni!
Adam: Csss! - jeges ujjait az ajkamra tapasztotta. Levette őket, majd ismét megcsókolt. - Mindig szeretni foglak! - suttogta.
A nyakához nyúlt és egyetlen mozdulattal letépte a láncot. Az ezüst szál a hóba hullott, néztem ahogyan eltűnik. Megfogta a kezemet és felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Az ajkához emelte és megcsókolta az ujjamat, majd a gyűrűt. Elvettem tőle a másikat.
Nye: Angelina! -a hangja robbanás volt a csendben.
Nem akartam figyelni rá.
David: Azonnal a házba! - kiáltotta Nye háta mögül.
Nye hozzánk rohant és elkapott hátulról, kitépett Adam karjából. A gyűrű a hóba hullott. Adam tehetetlenül nézte ahogyan elvonszolnak tőle, a keze még utánam nyúlt. Valaki sikítozott. Én voltam az.

48. Ítélet

"Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harc rohanta meg,
S percig-valóvá tette, mint a hang,
Mint árny, tűnővé; mint álom, röviddé!
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók, nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden, ami fény."
(William Shakespeare)

Nem hittem el, hogy ő az. Vámpír agyam százszorta gyorsabba fogja fel a dolgokat, az emberi agynál, de mégsem tudtam feldolgozni a látottak. Bastiannak mindkét kezére szüksége volt, hogy lefogja Angie-t. A menyasszonyomat, a létezésem értelmét. Vagy ami megmaradt belőle. Az arca ugyanaz volt, a teste ismerős, a haja változatlan, de a szemei, feketék mint az éj, és a bőre sápadt, akár a kelő hold fénye.
A szemei az arcomra tapadtak, és az ajkai torz vicsorgásra húzódtak. A szája csupa vér volt. Ki akarta tépni magát a szorításból, de Bastian nem engedte. Hátrébb léptem, a karomban a gyerekkel. A kicsi mintha megérezte volna az egészet, mert hirtelen felsírt. Próbáltam megnyugtatni.
Angie furcsa, sikítás vagy inkább morgás féle hangot hallatott és kitört a szorításból. A ház ajtajában ekkor bukkant fel Tyler, akinek hatalmas seb éktelenkedett a nyakán. Minden nagyon gyorsan történt. Angie felém rohant, de hirtelen Nye előtűnt a semmiből és megragadta. Annyi időm sem volt, hogy felkiáltsak.
Nye: Lina... Lina! Ne! Az öcséd, ott az öcséd! Nézd! - lefogta, fojtott hangon, gyorsan beszélt hozzá. - Nem akarod bántani, ugye nem?
Angie ekkor feljajdult, olyan hangon, mint valami megsebzett állat. Nye a karjába vette.
Adam: Mi történik? - kérdeztem suttogva.
Sebastian: Magához tért. - felelte. - Nye, vidd fel és tedd a zuhany alá. A hideg víz segít neki kijózanodni.
Adam: Talán inkább én... - avatkoztam közbe, amikor Nye elindult vele a ház felé.
Megfordult. A szemei szinte villogtak a dühtől.
Nye: Soha többé, egy ujjal sem érhetsz hozzá. - mondta ridegen.
Szótlanul néztem, ahogyan beviszi a házba. Sebastian hozzám lépett és kivette a karomból a gyereket. Nem gügyögött neki, vagy szeretgette, még akkor sem amikor visszakapta, azután hogy azt sem tudta él e egyáltalán.
El kellett tűnnünk, hogy ne találhassanak ránk, amíg biztos nem lesz, hogy Kegan halott. Majdnem belehaltam, hogy hírt kaphassak Angie-ről, de tudtam, ha felvenném a kapcsolatot velük, azzal veszélybe sodornám őket.
Sebastian: Súlyos a sérülésed?
Felkaptam a fejem. Rájöttem, hogy Tyler-hez beszél.
Tyler: Nem ért ütőeret. - felelte. - Már elállt a vérzés.
Óvatosan a levegőbe szimatoltam. Tyler vére nem váltotta ki belőlem azt az undort, mint Angie vére. Furcsa illata volt, de nem kellemetlen. Erősebb aromájú mint az embereké, de valahogy mégis más. Nem égette a torkomat.
Adam: Angie... mi történik vele? - kérdeztem rettegve a választól.
Sebastian: Átváltozik. A testének vérre van szüksége a teljes átalakuláshoz. Emberi vérre. - tette hozzá. - De a szomjúságtól szinte bárkire rátámadna.
Tyler: Vért kell innia.
Sebastian: Tyler, ölj meg egy szarvast és véreztesd ki. Ezzel időt nyerünk.
Tyler szó nélkül elindult, hogy teljesítse Bastian parancsát. A szemei az arcomon függtek, amikor elhaladt mellettem. Majdnem olyan utálattal nézett rám mint Nye. Majdnem.
Adam: Angie olyan lesz mint ő? - kérdeztem aggódva.
Sebastian: Angie az én lányom, ezért erősebb géneket hordoz magában mint Tyler, vagy bármelyik félvér. Vérszomjasabb és vadabb lesz mint a többiek.
Adam: Igen, azt láttam.
A házból Angie sikítása hallatszott. Önkéntelenül is a bejárat felé rohantan, de Sebastian utamat állta.
Sebastian: Hagyd őt Adam!
Adam: De... - elakadtam. Kétségbeesett pillantással néztem a bejáratot.
Vajon mit csinál vele Nye?
Sebastian: Igazán szerencse, hogy nem próbáltad meg átváltoztatni. - mondta hirtelen, minden előzmény nélkül. - Már halott lennél.
Adam: Igen, Nye biztosan tett volna róla. - morogtam dühösen.
Sebastian: Nem erre céloztam. - sóhajtott. - A lányom vére mérgező.
Kellett néhány perc míg megbirkóztam az információval. Angie közben abbahagyta a sikoltozást. Némán hallgattam, a szívdobogásukat. Nye-é erős és hangos, mint egy harci dob pergése. Angie-é gyors, szabálytalan és halk, mint egy haldokló madár szárnycsapásai.
Adam: Ezért van az, hogy a vére...
Nem is fejeztem be a mondatot, de Bastian máris bólintott.
Sebastian: A te fajtádra mérgezőek vagyunk. Ha megharapnád, ha a vére a testedbe kerülne, olyan lenne számodra, mint az embereknek a ciánkapszula. Gyors és végzetes.
Adam: Ha Nye inna a véréből?
Sebastian: Nye más. Az ő teste rendelkezik egy bizonyos fokú önvédelemmel. Szinte lehetetlen megsebesíteni, ha mégis sikerülne, akkor pedig meggyógyul. - mondta hangosan gondolkozva. - Néha eltűnődöm, hogyan lehetne megölni...
Adam: Angie halhatatlan lesz? - kérdeztem.




"Emléke ragyogó, lobogó fáklya...
Villanó parázs volt, hatalmas máglya?
Feledés búja lesz holnapod ára,
hamuvá porlad el tegnapod vágya."
(Pálnagy László)

Angie az ágyon kuporgott. A szemei egy ponton függtek, mintha nagyon erősen koncentrálna valamire. Vajon ismét sokkot kapott? Rettegtem, hogy visszazökken abba a néma őrületbe, amibe néhány napja zuhant.
Mégsem mertem szólni hozzá. Mit mondhatnék neki? Hiszen néhány perce még vadászott rám. Nem lesz egy unalmas házasság a miénk, az biztos.
Az ablakhoz léptem. Bastian és Adam odalent beszélgettek. Könnyű szerrel ki tudtam hallgatni. őket. Adam éppen azt kérdezte, hogy Angie halhatatlan lesz e.
Sebastian: Igen, ha átalakult. Most még nagyon sérülékeny és labilis. Minél hosszabb ideig húzzuk a... - keresgélte a szavakat. - Szóval hogy emberi vérhez jusson, annál nehezebb lesz. Sokan nem élték túl.
Adam: Belehalhat?
Sebastian: Nem. - felelte határozottan. - Mint már mondtam Angie más. Erősebb. Ha emberi vért iszik a teste átalakul. Mondhatni megfagy. Ha megsérülne, akkor meggyógyul. Halhatatlan lesz, de nem elpusztíthatatlan. És ha a későbbiekben visszatér az emberi táplálkozáshoz, vagy az állati vért választja, akkor gyengébb lesz. Tyler azért gyógyul olyan gyorsan, mert hosszú ideig emberi vért ivott. - magyarázta.
Adam: Szóval, ha Angie egy vérfarkas vérét inná?
Sebastian: Nem hinném, hogy erre vetemedne. A farkasoknak eléggé... egyedi az illatuk. De például Nye vére... hihetetlenül erőssé tenné.
Ezt jó volt tudni. Hallottam, hogy Sebastian és Adam bejönnek a házba. Leültem Angie mellé az ágyra és néztem. Hosszú idő telt el így. Nem mozdultunk.
Aztán Angie egyszerre rám nézett. Olyan hirtelen, hogy összerezzentem.
Angie: Végezni akarok vele. - mondta halkan.
Hirtelen nem értettem mire vagy kire gondol. A felismerés villámcsapásként ért. Örülnöm kellett volna, hogy a halálát kívánja, ahogy én kívántam hosszú hónapokon át. Örülnöm kellene, hogy így érez. Mégis borzongtam. Valami nincs rendben Angie-vel. Az érzései szeszélyesebben változnak mint az időjárás. Engem szeret, aztán halálosan belehabarodik egy vámpírba, aztán hirtelen rá jön hogy mégis engem szeret...
Nye: Mit érzel iránta? - kérdeztem.
Féltem a választól.
Angie: Nem számít hogy mit érzek. Adam... megpróbált Kegan kezére juttatni... átvert, hazudott nekem! Hogy lehetnék benne biztos, hogy valaha is szeretett, vagy csak megjátszotta az egészet? - kérdezte kétségbeesetten.
Nye: A halálát akarod, még akkor is ha szereted.
Angie: A szeretet és a gyűlölet szinte ugyanaz. Szerethetsz valakit gyűlölni és gyűlölhetsz valakit szeretni... annyira hogy inkább megölnéd, ha tudod hogy ez az érzés nem múlik el magától. - a hangja hidegen csengett, de láttam a forró könnyeket a szemében.
Nye: Nem hagyom, hogy szörnyeteggé válj! - feleltem percekkel később. - Engedd meg hogy én végezzek vele.
Angie: Nem! Nekem kell megtennem. - ellenkezett.
A dolgok talán megváltoztak és Angie talán már nem volt egészen ember, de a makacssága ugyanaz maradt.
Nye: Csak arra kérlek hogy várj egy kicsit. Várjuk ki hogy mi lesz. - kértem.
Angie: Nem bírok vele egy házban lenne. Beteggé tesz. - suttogta.
A gyötrődése engem is azzá tett. Egy részem szerette volna, ha ő maga végez Adam-mel. Elégtétel lett volna. Bizonyíték, hogy amit irántam érez sokkal erősebb, mint amit iránta. A másik felem pedig félt, hogy utána már nem tudnék Linára ugyanúgy nézni. Viszont ha Adam életben marad sohasem tudhatom biztosan, hogy csak nem azért van e velem, mert Adam átverte. Ami azt illeti ebben akkor sem lehetek biztos, ha a saját két kezével öli meg.
Bármi történik is, a szelleme mindig kísérteni fog minket.




"Magamra maradtam a gyűlöletemmel és kínzó fájdalmammal. Mintha borotvapenge ágyon vonszolnának keresztül lassan. Olyan fájdalom, ami helyett bárki a halált választaná, csak szabaduljon tőle."
(Stephenie Meyer)

A nap további részét a szobánkban töltöttem. Nye lement a többiekhez, én pedig az ágyon ülve bámultam a hófehér fákat, amik az ablakból látszottak, vagy az órát, ami egyre fogyó időmet méri.
Sötétedés után Tyler kopogott be hozzám. Tálcán újabb adag íztlen mirelit kaját hozott. A ma délelőtti dolog után ő lett volna az utolsó akitől azt vártam, hogy törődjön velem. Úgy éreztem rá sem bírok nézni.
Tyler: Enned kellene. - mondta halkan, amikor lerakta a tálcát mellém. - Úgy... könnyebb. - tette hozzá.
Angie: Sajnálom ami történt... én nem tudom hogy tehettem ezt! Mintha nem is én lettem volna.
Tyler: A szomjúságunk tesz minket szörnyeteggé, nem mi magunk.
Angie: Ha... ha átalakulok az fájni fog? - kérdeztem.
Hülye kérdés volt. Ennél a fájdalomnál, ennél a tompa lüktető villanásnál a mellkasomban semmi sem lehet rosszabb.
Tyler: Igen. - felelte minden szépítés nélkül. - Olyan érzés, mintha minden egyes szöveted, sejted szétszakadna. Pokolian fáj. De nem ez a legrosszabb. Hanem ami utána jön. A szomjúság, a vágy a vér és a gyilkolás után. És a bűntudat amit emiatt érzel. Az gyilkos. - mondta szomorúan. - Az erőfeszítés hogy ember maradj, szinte az őrülettel határos. Olyan mintha egy szörny lakozna benned, ami a lelkeddel táplálkozik. Ha nem vigyázol, felfal belülről és egészen a részeddé növi magát.
Pontosan tudta hogy miről beszél. Ő is átélte ezt. Jó volt hogy legalább egy valaki van ezen a világon, aki úgy érez mint én. Akinek a szemében nem vagyok ketyegő bomba.
Angie: Adam miért van itt?
Talán mert ő olyan volt mint én, úgy éreztem őszinte választ várhatok tőle.
Tyler: Segíteni próbál. Csapdába csalta Kegan-t és a kulcsembereit. Úgy tűnik a terv bevált, de nem lehetünk benne biztosak.
Angie: Azt hiszi ezzel mindent jóvá tehet? - kérdeztem dühösen.
Tyler: Nézd... tudom hogy amit tett, az borzalmas. Még akkor is ha én sohasem éltem át hasonlót. De én valamiért hiszek neki. Spencer is hitt neki. Adam az életét tette kockára azzal, hogy Kegan ellen fordult.
Angie: Csak azért tette hogy a saját bőrét mentse.
Tyler: Ezt nem tudhatom. Minden történetnek két verziója van. Talán meg kéne hallgatnod az övét is mielőtt vakon megbíznál Nye-ban. - mondta hideg hangon.
Angie: Nem kedveled Nye-t?
Tyler: Nem szeretem az olyan embereket, akik számára a saját meggyőződésük vallás. Úgy értem, ha a helyében lennék, és gyanítanám, hogy Adam rossz, akkor mindenképpen ellene cselekednék. Meg sem próbálnám kideríteni, hogy tényleg rossz e. - magyarázta. - Az ő számára ez tény. Meggyőződés.
Angie: Tudod... ez az első eset, hogy te meg én beszélgetünk. - mondtam zavartan.
Nehéz volt arra gondolni, amire gondolnom kellett volna.
Tyler: Tudom.
Angie: Szóval te inkább Adam-nek hiszel?
Tyler: Ezt egy szóval sem mondtam. De képes vagyok mindkét verziót elfogadni. Mert én is éltem kettős életet. Kegan kéme voltam, pedig valójában Bastian embere vagyok. Honnét tudhatná Bastian, hogy nem álltam át a másik oldalra?
Megborzongtam. Igaza volt.
Angie: Ha megkérdezem, hogy szerinted Adam kinek a pártján áll, akkor őszintén fogsz válaszolni?
Tyler: Igen. - felelte. Hosszasan néztem rá. Vártam hogy folytassa. - Azok után, hogy hónapokon át bujkált Kegan elől, bármit is tenne, Kegan a végén megölné. Azok után, hogy át akart játszani Kegan kezére, bármit is tenne Bastian megölné. Ha lett volna a csepp esze menekül. Elbújik. Felszívódik. De inkább megmentette és idehozta Benjamint, vállalva a kockázatot, hogy az apád és Nye darabokra tépik mielőtt bármit mondana. Szóval, szerintem őrült. Vagy tényleg szeret téged.
Nem tudtam mit feleljek. Tyler hagyta, hogy a gondolataimba merüljek és halkan kisétált a szobából.
Képtelen voltam ránézni az ételre, így inkább az ablakhoz mentem. Odakint teljesen sötét volt. A hó lusta, hatalmas pelyhekben hullott alá. Én is így éreztem. Mintha zuhannék és nem tudhatnám, hogy mikor érek földet, csak azt hogy egyszer úgyis végem lesz.
Izzott bennem a gyűlölet. Gyűlöltem magamat, az apámat, Nye-t de legfőképpen Adam-et. Ha szeret miért tette ezt. Ha nem szeret, miért jött vissza?
Meg kellene ölnöm. Vagy nekem kellene meghalnom. Ez addig nem érhet véget, amíg egyikünk meg nem hal.
És Nye? Szeretem! Ez egy pillanatig sem volt kérdés számomra. Ha valakiben, hét benne teljes mértékben megbízom. Az ő szerelme megkérdőjelezhetetlen. Ő mindig teljesen nekem adta magát. De én nem adhatom neki magam oda, ha egy részem még valaki máshoz tartozik. Mindent vagy semmit.

Nesztelen léptekkel haladtam a nappali felé, ahol a többiek voltak. Hallottam, ahogyan Sebastian suttogva beszél, de nem érdekelt mit mond. A gyűrű a kezemben végtelenül nehéznek és forrónak tűnt.
Elhallgattak, amikor meghallották hogy közeledem. Sebastian a szoba közepén állt, Nye tőle pár méterre a kandalló előtt. Adam a kanapén ült, Tyler pedig mögötte állt. A másik kanapén, két párna között az öcsém feküdt. Édes kicsi angyalnak tűnt, ahogyan ott aludt. Szerettem volna a karomba kapni, de féltem hogy bántani fogom.
Angie: Beszélhetnék Veled egy kicsit? - kérdeztem Adam-et.
Láttam hogy Nye megmerevedik. Adam lassan felállt a kanapéról és felém indult. Nye elé ugrott.
Nye: Nem!
Adam: Had döntse el ő. - mondta halkan.
Nye: Mikor legutóbb ő döntött, abba majdnem belehalt. - sziszegte.
Angie: Kérlek Nye! Ezt meg kell tennem. Ez csak rá és rám tartozik.
Nye undorral mérte végig. Lassan megfordult és hozzám lépett. Közel hajolt hozzám, hogy a fülembe suttogjon, habár tudta, hogy mindenki hallani fogja amit mond.
Nye: Azt akarod tenni, amiről beszéltünk?
Angie: Még nem.
Nye: Akkor? - kihívás volt a szemében.
Tudtam hogy mitől fél.
Angie: Bízz bennem.
Nye: Ha róla van szó nem tehetem. - felelte keserű hangon.
Angie: A tegnap éjjel nem volt elég bizonyíték? - kérdeztem halkan.
Nye önkéntelenül is elmosolyodott, az ujjai az enyémbe kulcsolódtak. Láttam, hogy Adam felkapja a fejét. Furcsa villanást láttam a szemében.
Nye: Ok! - mondta végül.
Rá sem nézve Adam-re, visszaindultam a szobába. Tudtam hogy követ. Beléptem az ajtón és az ablakhoz mentem. A hó most már sűrűbben hullott.
Egy darabig néztem. Tudtam hogy Adam ott áll mögöttem, még ha nem is hallottam a lépteit. Az illata és a közelsége érezhető volt. Ezt nem lehet elfelejteni.
Emlékek rohanták meg az agyamat, amiktől a szívem szinte kettéhasadt. Lehet valami, ami ennyire igaz, valójában hamis?
Mély levegőt vettem. A kettőnk illata lengte be a szobát, az elmúlás aromájával fűszerezve. Megfordultam és Adam-hez léptem.
Angie: Ez a tiéd. - felé nyújtottam a gyűrűt.
Pár pillanatig nézte.
Adam: Nem érdemlem meg hogy viseld. - mondta halkan, fájdalmas hangon. - De szeretném, ha megtartanád. Legalább legyen valami, ami rám emlékeztet.
Angie: Nem akarok semmit, ami rád emlékeztet. - feleltem.
Lehajtotta a fejét. Ha nem tudnám hogy a vámpírok nem képesek rá, azt hittem volna hogy sír.
Adam: Nye sokkal inkább megérdemel mint én. És tudom hogy mellette boldog leszel. - mondta halkan. - De akkor is fáj.
Angie: Tudod mi fáj még? Mikor akit szeretsz, mikor akire rábízod az életed... arról kiderül hogy egy csaló, egy hazug, egy... szörny!
Adam: Igen, hazudtam! És átvertem mindenkit! De az sohasem volt hazugság hogy szeretlek! - mondta szenvedélyes hangon.
Angie: Nincs jogod ezt mondani!
Adam: Nincs. Igazad van. Nem azért vagyok itt, hogy a bocsánatodért esedezzek. Nem érdemlem meg. Nem akarlak visszakapni, habár majdnem belehalok annyira szeretném.
Elfordultam tőle. Nem bírtam nézni az arcát, amikor ezeket kimondja, mert amit a szemében láttam, az sokkal igazabb volt mint a szavai.
Angie: Hozzámegyek Nye-hoz. - mondtam végül.
Csend. Hosszú csend. A hallgatás jobban fájt, mint bármi a világon. Tudtam hogy bántom őt, de ezzel magamat is bántottam. Ha megölném én is vele halnék. Csak most értettem meg.
Adam: Ha ennek vége, soha többé nem látsz, ezt megígérem. - mondta halkan.
Angie: Vége. Most! - mondtam türelmetlenül.
Rettegtem hogy még egy fájdalommal átitatott szó, vagy keserű pillantás és ismét a karjába vetem magam.
Adam: Nem megyek el, amíg biztos nem lesz, hogy biztonságban vagytok.
Angie: Ha így van, akkor arra az időre ne gyere a közelembe. - mondtam hidegen.
Egy pillanatra úgy éreztem, a keze felém nyúl, de aztán nem érintett meg. Ha megérintett volna, talán összeomlok.
Nem hallottam a lépteit, de tudtam hogy magamra hagyott. A hiányát jelentő fájdalom mindennél erősebb volt.





"Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, vág, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
s Te egyre jobban szabadulsz."
(Váci Mihály)

Nem lepődtem meg, hogy már az övé. Azokban a napokban, amit nélküle töltöttem, volt egy furcsa érzésem. Éreztem hogy elvesztettem őt örökre. Éreztem hogy valaki másé. Nem lehettem dühös Nye-ra, mert a világ összes férfija közül ő volt az, akit leginkább szerettem volna mellette látni. És mégis tudtam, hogy ha lenne rá lehetőségem, akkor inkább megölném.
Egykor elvettem tőle valamit, és ő most visszavette. Most értettem meg igazán, hogy mit érzett ő. Akkor nem tudtam felfogni, hogy miért nem megy el, hagy minket békén, áll félre az útból. Most már tudtam.
Olyan volt ez, mint amikor valakinek ég a háza. Csak áll és nézi. Habár tudja, hogy nem tehet semmit, akkor sem képes elmenni.
A különbség, hogy Nye-nak minden joga megvolt, hogy küzdjön Angie-ért. Én ezt abban a pillanatban elvesztettem, amikor hazudtam neki. Az első percben meg kellett volna mondanom az igazat. Lehet hogy elküldött volna, de legalább nem emésztene az örökkévalóságig annak az emléke, ami az enyém volt és amit elvesztettem.
A nappaliba lépve minden szempár rám szegeződött. Hallották hogy mit beszéltünk, efelől nem volt kétségem. Sebastian arca nem tükrözött semmiféle érzést. Vajon érzett ő valaha bármit is? Tyler szánakozva nézett rám, Nye pedig ugyanolyan gyűlölettel mint rég. Ez jól esett. nem bírtam volna ki az ő sajnálatát.
A mobilom megcsörrent. Edward hívott. Erre a hívásra vártam.
Adam: Mi történt?
Edward: Vége. - mondta halkan.
A többiek mind felém mozdultak.
Nye: Edward? - kérdezte. Bólintottam.
Hallottam Angie szapora lépteit a hátam mögött.
Edward: Néhányan elmenekültek, de a falka és Emmett üldözőbe vették őket. Végeztek velük.
Felsóhajtottam. Sebastian a homlokát ráncolta.
Adam: Kegan?
Edward: Őt öltük meg elsőnek. Őszintén szólva nem olyan volt, amilyennek elképzeltem, mint amilyennek egy vezetőt elképzelnék. - mondta eltűnődve. - Egyszer elmondod majd, hogy mit ártott Neked az a fekete loboncos vámpír.... vagy vámpírféleség? Utóbbi Carlisle-t érdekelné leginkább.
Adam: Várj! - szóltam közbe. - Milyen fekete loboncosról beszélsz?
Edward: Kegan-ről.
Halkan káromkodtam. A feszültség szinte szikrázott körülöttem.
Adam: Kegan szőke. - mondtam halkan.
Edward: Ó! - csak ennyit mondott.
Hallottam, hogy Edward beszél, de nem bírtam figyelni. Hosszú percek teltek el. Senki sem bírt szólni.
Aztán Tyler mobilja vibrálni kezdett az asztalon. Érte nyúlt, majd meredten bámulta a kijelzőt.
Sebastian: Vedd fel. - mondta halkan.
Tyler felvette a telefont, de nem emelte a füléhez.
Kegan: Tényleg azt hittétek, hogy bedőlök egy ilyen olcsó trükknek? - a hangja unott volt és fölényes. - Bastie?
Sebastian: Kegan?
Kegan: Élvezd ki az utolsó perceket a gyerekeiddel. Hamarosan találkozunk.
A vonal megszakadt.
Angie: Tudja hogy hol vagyunk? - kérdezte rémülten.
Nye: Bastian nem kéne...
Sebastian: Nem megyünk el. Itt az ideje hogy lezárjuk ezt az egészet. Tyler, szólj a csapatnak, hogy készüljön fel. Én szólok David-nek, hogy induljanak. Pár órányira vannak innét.
Nye: Felhívom Rob-ot.
Sebastian: Emiatt ne aggódj! Daviddel vannak. Mindenki idejön és még többen is.
Tyler: Hívjam a farkasokat is?
Sebastian: Még ne. Had higgye Kegan, hogy erősebb nálunk.
Angie a kanapéhoz botorkált és kábultan leült. Nye a lábához térdelt.
Nye: Ne aggódj! Minden rendben lesz.
Angie: Rossz érzésem van, Nye!
Nye: Nem hagyom hogy bajod essen, ne félj! - suttogta.
Angie lehajolt hozzá és az ajkaik találkoztak. Elkaptam a pillantásom róluk.
Adam: Sebastian? - fordultam hozzá. - Kegan az enyém. Én akarok végezni vele.




"Sorsunk eleve el van határozva, hiába próbálunk ellene tenni, a végzet kezét, mely a vállunkra nehezedik, nem tudjuk elmozdítani."

"Az élet furcsa, zegzugos útjai sohasem oda vezetnek, ahová eleinte hisszük. Az ember még csak nem is sejtheti a végzetét."
(Danielle Steel)