BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2011. május 27., péntek

50. Üvöltő csend 2.





Vörös fény ölelt körül. Belőlem fakadt, a testemből és elárasztotta ezt a hideg, mozdulatlan, folyékony világot, amiben lebegtem. A fény forró volt, és a világ hideg. Annyira hideg, hogy szinte égetett. Nem éreztem fájdalmat. Felnéztem. Zöldes fényben úszott fölöttem a világ, amibe az én vörös fényem keveredett.
Aztán távolodni kezdtem. Mindentől. Önmagamtól. Nem láttam már a fényeket, nem éreztem a forróságot, vagy a fagyot. Itt nem volt semmi. Egyáltalán semmi...










A világ másképp nézett ki ezekkel a szemekkel. Nem voltak színek, minden szürke volt, fekete és fehér. Az egyetlen szín, a vörös volt.A hófehér jégen vezető nyom és a jég alatt növekvő vörös folt. Bastian kikecmergett valahogy a jég fogságából és a túlsó partra vonszolta magát. A többiek beszéde zavaros és érthetetlen volt ezeknek a füleknek és ennek az agynak. A idegen vámpír üres szemekkel nézett rám a jégen fekve. Megjelent Jerome és a tigrisek, akik gyanakvással szaglásztak az irányomba. Hallottam, hogy a nevem újra és újra elhangzik, de nem érdekelt. Bastian eltűnt a fák között. A partra rohantam és hagytam, hogy az érzékeim megtalálják helyettem a helyes irányt. Az eső és az elolvadt hó nyomait örző tócsák szanaszét fröccsentek a mancsaim alatt, mégis hangtalan voltam, akár maga a halál. Vadásztam.



Sebastian még mindig a jégen térdelt és azt hiszem nem volt egészen magánál. Mennyi idő telt el? Fél perc? Rémülten meredtünk a fekete farkasra, aki Kegan irányába szimatolt és folyamatosan vicsorgott. Kisebb volt, mint Leah, de a szemei vörösek voltak, szinte izzottak.
David: Jerome és a többiek! - jelentette be.
A párduc és a tigrisek lomhán, óvatosan közeledtek, de mindahányan megtorpantak a fekete farkas látványától.
Rob: Nye az. - világosítottam fel őket.
Jerome felkapta a fejét és furcsa hörgő hangot hallatott. Láttuk, hogy Kegan elmenekül, és Nye is elrohant. David szó nélkül követte a sűrűben. A tigrisek tétován álltak a túlparton. Mindenki zsibbadt volt és rémült. Hallottam, hogy megropan a jég, de amikor hátrafordultam, Sebastian elűnt.
Leah: Rob! - kiáltotta még az erdőből.
Hirtelen mellettem termett. Csak sortot viselt és egy trikót, a haja nedvesen lógott a vállára.
Rob: A többiek? - kérdeztem automatikusan, még mindig a tóban tátongó vörös lyukra koncentrálva.
Leah: Ephraim éppen most égeti el a halottakat. Mi történt? Hol van Nye? És David? Sebastian? Angie? - kérdezte aggódva. Követte a pillantásom. - Mi az ott? - kérdezte a vörös folt felé intve.
Rob: Vér. - feleltem. - Angie... azt hiszem...
Leah: Nem! - kiáltotta és a tó belseje felé szaladt. Követtem.
A jég éppen a lábunk előtt tört be és megjelent Sebastian a vízben, Angie élettelen testét tartva.
Sebastian: Húzzátok ki! - kérte köhögve.
Leah és én szó nélkül megfogtuk Angie-t és a jégre fektettük. Amint megéreztem a vére szagát, azonnal hátra ugrottam. Most értettem meg mire célzott Adam a vérével kapcsolatban. Azt hittem mentem megfulladok ettől a szagtól.
Rob: Nem! Nem bírom. - magyarázkodtam, a tenyeremet az orrom elé szorítva.
Leah: Még van pulzusa! Még él! - kiáltotta.
Sebastian: A ház leégett? - kérdezte még mindig rekedten.
Jerome: Nem, csak a konyha égett ki. - lépett mellénk meztelenül. - Oda kell vinnünk Angie-t.
Sebastian bólinott, mintha ő is erre gondolt volna.
Jerome és Leah felkapták Angie-t és szó nélkül a ház felé indultak vele. A tigrisek néma sorfalat álltak a parton. Sebastian lassan felkelt, majd ő is elndult.
Rob: Bastian! Gondolod, hogy... - elakadtam. Bastian, megfordult és a szemében ott volt a válasz.









Tyler és Spencer az utolsó testeket dobálták a máglyára. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy erősebbek vagyunk, az ellenség nagy része megfutamodott. A mi csapatunk is súlyos veszteségeket szenvedett, de a halottak nagy része Kegan bandájából volt.
Spencer: Vissza kellene mennünk a házhoz. - mondta a tűzbe bámulva. - Rossz érzésem van. Valami történt. Máskülönben Sebastian vagy Nye már szóltak volna.
Tyler: Nem hagyhatjuk szétszéledni Kegan csapatát. - ellenkezett. - Ha Kegan még él, akkor újra támadni fognak. El kell őket kergetnünk.
Adam: Spencer? - kérdeztem.
Spencer: Hát jó. Néhány harcossal követem őket. De ha valami baj történt, akkor hívjatok.
Tyler: Rendben.
Spencer és egy kisebb csapat elindultak a hegyekbe az ellenség után, mi pedig visszamentünk az erdőbe. Minden csendes és mozdulatlan volt, egyetlen hang, zaj vagy kiáltás sem hallatszott és az állatok és rejtekhelyeikre húzódtak. Aztán lassan, szinte álom szerűen ismét havazni kezdett.
A világ halottnak és dermedtnek tűnt, a hó szaga elnyomott minden más illatot és a saját léptünkön és lélegzetünkön kívül nem hallottunk mást.
Aztán hirtelen ott voltak előttünk. Már messziről láttam Kegan-t aki csupa vér és víz volt. Pár harcosával állt, a csendesen és dermedten kanyargó patak szélén, ami elválasztott minket. Ijedten hátranézett, majd kétségbeesetten felénk pillantott.
Kegan: Támadjatok! - kiáltotta.
Tyler: Megint el akar szökni! - vágta rá dühösen, amikor látta, hogy Kegan harcosai öngyilkos-merényletbe kezdenek hogy védjék vezetőjüket.
Adam: Most nem hagyom megszökni.
Párhuzamosan rohantunk a patak két felén. Kegan időnként hátra pillantott, és időnként engem nézett, de egy pillanatra sem állt meg. Meguntam a futást és tudtam, hogy gyorsabb vagyok, ezért átugrottam a túloldalra és már mögötte is voltam. Elrugaszkodtam és a hátára vetettem magam, de ő elkapott és lerántott magáról. A talpamra érkeztem, és azonnal futni kezdtem tovább. Kegan felugrott egy magas fenyőre és egyik ágról a másikra ugrált. Nem értettem ezzel mi takar elérni.
A fagyott avaron átsuhanva követtem, amikor meghallottam, hogy valami vagy valaki a nyomunkban van. Négy lábon. Hátra néztem rohanás közben, de nem láttam semmit. Bármi is legyen az, Kegan eléggé fél tőle és inkább a fákon menekül.
A magas tölgyek és fenyők lassan megritkultak és közeledtünk egy tisztás felé. Kegan kénytelen volt a földön futni. Olyan hirtelen fordult meg és rontott nekem, hogy alig volt időm kitérni az útjából.
Adam: Harcolj! - kiáltottam. - Gyáva patkány vagy!Nem mersz kiállni ellenem!
Kegan: Ezt pont te mondod nekem, te aljas áruló!
Felé rontottam, de kivédte a támadást és minketten a földre zuhantunk. A hó már elfeldett mindent és csak most tűnt fel, hogy milyen sűrű pelyhekben esik. Egymással szemben álltunk. Kegan a kiutat keresve nézegetett jobbra, majd balra. Mögöttem, az erdőben még hallatszottak a kiáltások, tehát még zajlott a harc.
Kegan arca hirtelen eltorzult és jeges rémülen ült ki rá. Hátrálni kezdett, majd megbotlott és a földre esett, de azonnal fel is kelt.
Hallottam, hogy valami puhán, szinte hangtalanul mögémlép, és ennek a valaminek dübörgő, szinte robbanászserű szívverése volt. A szél feltámadt és megéreztem a farkaszagot.
Adam: Leah... - suttogtam.
A farkas mellém lépett, de nem nézett rám. Kegan-ra szegezte a tekintetét. Döbbenten meredtem a fekete állatra, ami teljesen hétköznapi farkasnak tűnt, attól eltekintve, hogy a szemei rubinvörösek voltak. Ki lehet ez?
Az állat felmordult, majd rohanni kezdett Kegan felé, aki őrült tempóban menekült, a bozóton keresztül. Én is követtem őket. A farkas hihetelenül gyors és rugalmas volt, sohasem láttam még ilyen gyors állatot. Elrugaszkodott és Kegan hátára vetette magát, megragadva annak vállát. Kegan felkiáltott, de őt nem tudta lerázni nagáról. A farkas cibálni, tépni kezdte, amíg le nem szakadt a karja. Kegan örjöngve rohanni kezdett, egyenesen felém. Elkaptam és megragadtam, a nyakát. A földre löktem, majd a hátára tapostam. A gerince fülsüketítő roppanással tört darabokra.
Üvöltött és hörgött, nyomorúságos rongydarabként tekeregve a földön. A lábai és a megmaradt karja, megállás nélkül mozgott, az elhaló idegek rángásai miatt. Borzalmas látvágy volt.
A farkas lassan, vicsorogva közelített felé és én elfordultam. Kegan kiáltása messzire visszhangozott az erdőben. Nem néztem oda, csak a földet bámultam, ahol a hóban, lassan, gőzölögve megjelent két vékony vérpatakocska. A farkas furcsán köhögni kezdett mellettem. Megfordultam és az állat remegett, rázkódott, a horpasza gyorsan süllyedt és emelkedett. Lehetséged hogy Kegan vére mérgezte meg?
Kegan feje és a teste néhány méterre hevert egymástól és tudtam hogy el kell égetnem. A farkas rám mordult, támolyogva elindult felém, vörös szemei a tekintetembe fúródtak.
Adam: Ki vagy te? - suttogtam.
Távolról kiáltások hallatszottak és tudtam, hogy Tyler közeledik. A farkas is felkapta a fejét, majd egyetlen villanásnyi idő alatt a sűrűbe vetette magát. Döbbenten néztem utána.
Tyler: Adam! - kiáltotta. - Megölted? Remek! Égessétek el! Nyoma se maradjon! - utasította a harcosokat. - Spencer hívott, segítségre szorul. Kegan-nek volt még egy csapata a hegyekben.
Adam: Majd én megyek! Te nézd meg, hogy minden rendben van e a háznál. - kértem. Tyler azonnal indult. - Tyler! Ha valami baj van, akkor hívj! Én, nem mehetek vissza! Ha csak Angie nem hív... - tettem hozzá.
Tyler: Rendben! Vigyázz magadra!











Reszkettem, amikor a tóhoz értem. Már senki sem volt ott. A jégen keresztül vércseppek vezettek az erdőbe, de a hó elfedte őket, csak az illatot éreztem. Tudtam, hogy mi fog történni. Átváltozom ismét. A gondolatra, a fájdalom emlékére a gyomrom ismét görcsbe rándult és hányni kezdtem. A testem forró volt és úgy éreztem le kell feküdnöm a hóba. A remegés, azonban nem maradt abba, sőt egyre rosszabb lett. Annyira remegtem, hogy úgy éreztem kirázódok a saját bőrömből. Aztán elértem a szakadék szélét, a mélypontot és nem volt már visszaút.
A körmeim mélyen a földbe vájódtak, a testem a görnyedten tekergett a hóban és a sárban. A szemeim fényeket láttak és a látásom kezdett ismét emberivé válni. Könnyeztem és vér ízét éreztem a számban.
Angie! - Az agyam szinte kiáltotta gondolatot. Összeszedtem magam és az egyik fához másztam, majd annak törzsébe kapaszkodva felhúztam a testem, ami még mindig idegen volt. Imbolyogva, szédülve indultam az erdőbe, követve a nyomokat. Lehetséges ami velem történik? Hogy lehettem farkas? Mi van ha csak képzeltem... Nem...annyira valóságos volt, nem lehetett csak képzelet. Hirtelen a fülembe csengtek Kaiho szavai. Az árnyjárók a farkasok és a vámpírok keverékei. Ha egy árnyjárót megharap egy vámpír, könnyen lehet hogy átváltozik. De azt nem mondta,m hogy farkassá is válhatok... Hogy történhetett? A házból még mindig füst szivárgott és jópár harcosunk lézengett a közelben. Mindenütt vér és küzdelem nyomai látszottak. A ház is olyan volt, mint egy súlyosan sérült háborús veterán. A három tigris a bejáratnál álldogált, immáron emberi alakban. Felöltöztek és némám szemlélődtek, de amikor megláttak engem, hirtelen jelentőségteljes pillantást vetettek rám.
Kairon: Nye... te.. - kezdte...
Nye: Meztelen vagyok? Igen tudom! - vágtam rá és kikerültem őket. Dhran elém állt. - Bocs de most nem vagyok túl beszédes kedvemben.
Dhran: Még sohasem láttam alakváltó-árnyjárót. Azt hittem csak legenda. - a szavai még utolértek, amikor a házba léptem.
Sebastian és Leah a kanapé fölé hajoltak és David egy nagy tál vizet hozott valahonnét. Emlékeztem hogy követett egy darabig, majd vissza fordult. A döbbenttől majdnem elejtette a tálat.
Leah: Nye! - kiáltotta.
Amikor felém fordult, megláttam Angie-t, aki a kanapén feküdt. A szíve rémült, apró madár szárnyverésére emlékeztetett.
Nye: Engedj oda! - kértem és finoman alrébb löktem. - Kórházba kell vinnünk! - vágtam rá.
Sebastian: Nem vihetjük emberek közé. Rájönnének. - mondta csendesen és lemondóan. - És a közelben nincs egyetlen kórház sem.
Nye: Nem hagyhatjuk meghalni! - kiáltottam. - Vér! Vér kell neki! Azt mondtad, hogy a vértől erős lesz, a vér átváltoztatja.
David: Emberi vérről beszélsz! - szólalt meg keményen.
Nye: Nem érdekel! Öljetek meg valakit, hozzátok ide! Lináról van szó. - üvöltöttem.
Sebastian: Nincs mit tenni Nye! - suttogta. - Engedjük el! - tette hozzá.
Hallottam, hogy Angie szíve egyre lassabban ver, szinte már meg-megáll. Éreztem, hogy az élet lassan elhagyja a testét és elveszítem. Mintha a saját életem ért volna véget. Remegni kezdtem, de megparancsoltam a fenevadnak, hogy nyughasson.
Felemeltem Angie-t a kanapéról.
Leah: Hová viszed?
Nye: El! Keresek egy orvost, és ha kell megölöm, hogy a vérét Angie-nek adhassam. Állj félre az utamból, mert esküszöm téged is megöllek!
Az ajtóhoz lépve majdnem beleütköztem Tyler-be. Az arca halott sápadt lett, amikor meglátta Angie-t. Szó nélkül fére állt, és hagyta, hogy kimenjek a házból. Odakint egy pillanat alatt csönd lett és mindenki némán, komor pillantással figyelte, ahogyan elindulok a lánnyal akit szeretek és aki haldoklik. Jerome állított meg.
Jerome: Veled megyek!
Nye: Nem! - vágtam rá. -Nem! - ismételtem, amikor szólni akart.
Jerome: Rendben, de... - elkezdte levenni a ruháit, - Öltözz legalább fel, így nem viheted emberek közé.
Tétováztam, majd átadtam Jerome-nek Angie-t és magamra rántgattam a ruhákat. Jerome szó nélkül visszadta, de búcsúzóul megsimogatta a jeges, hófehér arcát.











Spencer tovább üldözte a néhány megmaradt ellenséges harcost, akik nem adták fel önként a küzdelmet. A többieket megöltük, vagy megadták magukat. Úgy tűnt, ők is megkönnyebbültek, hogy Kegan halott. Egyedül indultam vissza az erdőbe, mert a saját szememmel akartam látni hogy Angie jól van e. És talán mert reménykedtem. Igen, leginkább ezért.
Az erdőt befedte a hó és a fák némán, álmodva nyújtózkodtak a délutáni tompa fényben. Olyan érzésem volt, mintha egy másik bolygón lennék. A szél a ház felől fújt, így megéreztem Tyler szagát, mielőtt még láthattam volna. Egyedül volt és lassan jött. Annyira lassan, hogy én magam is megálltam, mert úgy éreztem valami baj van. Amikor megláttam Tyler arcát, már tudtam hogy baj van.
Adam: Mi történt? - kérdeztem szinte suttogva.
Tyler meredten bámult rám. Úgy éreztem, ha még egy pillanatig hallgat, akkor faképnél hagyom és lélekszakadva rohanok inkább a házhoz.
Tyler: Angie... nem akar látni többé. Ő és Nye már elmentek innét. Összeházasodnak. -
mondta komor hangon. - Ezt küldi! - felém nyújtotta a gyűrűt, amit a búcsúzásunkkor leejtett, - És azt kívánja hogy légy boldog! - tette hozzá. - De arra kér, hogy ne keresd többé. És erre kérnek a többiek is. Amit tettél azt megbocsátjuk, de nem látunk szívesen! Menj el, Adam! Örökre.
Nem várta meg, hogy mondok e valamit, csak faképnél hagyott. Nem tudtam mondtam e volna valamit. Csak néztem, ahogyan eltűnik a szemem elől, majd álltam. És vártam. Hogy valaki majd jön és azt mondja, ez nem igaz. Fogalmam sincs mennyi ideig álltam itt, de lassan sötét lett. De én még mindig vártam.









Mélyen az erdőben voltunk. A hó most már csak lassú pelyhekben hullott. A hópelyhek kassan táncolva ereszkedte alá. Lina haja is tele volt velük. Hallottam, hogy felsóhajt. Megálltam és gyöngéden a hóba fektettem.
Nye: Lina...
Angie: Olyan... hideg van... - suttogta.
A karomba húztam. Ringatni kezdtem. Felsóhajtott és hallottam, hogy a szíve egyre lassabban ver. Nem hagyhatom meghalni... Bárcsak lenne itt valaki, bárkit megölnék, csak hogy élhessen. De még egy nyomorult szarvast sem láttam a közelben.
Ekkor belém villant, amit Sebastian és Tyler mondtak. Az én vérem. Az én árnyjáró vérem megmentheti. Körülnéztem, de nem láttam sehol vágóeszközt, vagy éles faágat és a hó egyébként is betemetett mindent. A kezemre néztem, majd behunytam a szemem és beleharaptam a csuklómba, ott ahol ez ereim szaladtak. A fájdalomtól reszketni kezdtem, de ismét rendre utasítottam a kitörni készülő farkast.
Odatartottam a kezem Angie arcához.
Nye: Lina! Innod kell! Kérlek!- könyörögtem neki. Angie nem felelt és csak most vettem észre hogy nem ver a szíve. - Nem! Nem halhatsz meg! - kiáltottam.
Kifeszítettem a száját és hagytam, hogy belecsepegjen a vérem. Éreztem, hogy a könnyeim végigégetik az arcom és a remegés ismét eluralkodott rajtam. Öklendezni kezdtem, de hirtelen visszarántott a valóságba, az hogy Angie megragadta a kezem és a szájához szorította. A szemei feketék voltak, egyetlen cseppnyi értelem nélkül.
A szíve vadul kalapált és a szétszaggatott felsőjén át láttam, hogy a hasán lévő szörnyű hegek gyógyulni kezdenek. Behúnytam a szemem és hagytam, hogy meggyógyítsa a vérem.
Gyengének éreztem magam, és egyre gyengébb lettem, de ez nem érdekelt.Lefeküdtünk a hóban. A fejem fölött a szél kavarogva hordta a havat és a nap lassacskán eltűnt az égről, sápadt fénye megfakult és az erődre félhomály borult.
Angie köhögni kezdett és reszketett, elengedte a kezem, majd rám borult és a nyakamba harapott. Átöltem. Az illata és az érintése a legtökéletesebb fájdalomcsillapító volt a világon. Éreztem az erejét, az életét, ami belőlem fakadt és most az ereiben száguldott. Olyan boldog voltam, hogy sírni tudtam volna. De egyben fáradt is voltam, olyan nagyon fáradt. Kegan meghalt, én farkas vagyok, Angie pedig él. Él! ÉL! ÉL! Mi ez, ha nem boldog befejezés. Behúnytam a szemem és hagytam hogy véget érjen életem utolsó napja.




Követtük Sebastiant az erdőben, aki Angie és Nye keresésére indult. Már majdnem teljesen sötét volt és némán sétáltunk a fák között. Rob és Leah csendben, kéz a kézben jöttek mögöttem. Hallottam a suttogásukat.
Leah: Hogy mondhatta azt Adam-nek hogy Angie és Nye elszöktek? - kérdezte szemrehányó hangon.
Rob: Te képes lettél volna megmondani neki, hogy Nye éppen keresztül cipeli Angie-t az erdőn... holtan?! - suttogta vissza.
Leah: Ha valaha rájön...
Rob: Nem jön rá. - mondta hatérozottan.
Nem akartam hallani, hogy mit beszélnek még, ezért Sebastian mellé siettem. Ő követte a nyomokat a hóban.
Tyler: Szerinted is jól cselekedtem? - kérdeztem, csak hogy végre megnyugvást találhassak.
Sebastian: Bárcsak én is azt hihetném, hogy boldogan él valahol mint hogy tudjam hogy már... - elhallgatott.
David: Bastian! - kiáltotta.
Mindannyian felé fordultunk. David behunyt szemmel állt, a gondolatai elvesztek a jövőben. Hirtelen rohanni kezdett, mi pedig követtük.
Aztán megláttam Nye-t a hóban.
Rob: Nye! - letérdelt mellé. - Nye!
Sebastian rémülten kémlelte a környéket.
Leah: Megharapták. - mondta döbbenten.
Rosszat sejetettem.
David: Itt van!
Sebastian és én azonnal a hang irányába rohantunk, nem törődve azzal sem, hogy a többeik Nye teste mellett kiabálnak.
Megtorpantam. Angie egy fa tövében kuporgott, reszketve és zokogva.
Sebastian: Angie... Angie...kislányom... mi történt? - kérdezte és felhúzta ANgie-t a földről.
Ekkor megláttam az arcán a vért. David elborzadt pillantása rávezetett hogy mi törétnt itt. Odarohantam Nye-hoz, aki fölött Leah és Rob zokogtak.
Rob: Meghalt... - suttogta. - Meghalt...
Sebastian: Vissza kell vinnünk Angie-t a házba. Tyler te maradj itt Nye mellett. - utasított.
Szótlanul álltam és hagytam, hogy a többeik itt hagyjanak egy halott fiúval. Egy halott árnyjáróval, aki a vérét adta a lánynak akit szeretett. Vajon Angie tudta, hogy mi történik?
Hirtelen belém hasított a tudat, hogy Adam-nek ezt tudnia kell. Angie él! Nye meghalt! Nem hagyhatom, hogy Adam-et is elveszítse!
Rohanni kezdtem, az ösztöneim vezettek. Nem juthatott még messzire, ha olyan, amilyennek ismerem, akkor még itt van a közelben. Nem lenne képes csak úgy lelépni. Még reménykedik, hogy Angie mégis őt választja.
Megtorpantam, de olyan hirtelen, hogy majdnem hasra vágódtam. Nye halott. Adam elment... Angie él... A gondolat olyan szörnyű és édes volt egyszerre, hogy beleborzongtam. Tovább mentem, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni, és úgy éreztem nem tudok futni. Sietnem kell, meg kell mondanom Adam-nek az igazat. Angie nem veszítheti el mindkettőjüket. Abba belehalna! Dühömben lesújtottam a fára ami mellett elhaladtam. Ha egyetlen esélyed lenne csak a boldogságra, hagynád elveszni?




Angie a fürdőben volt Leah-val aki segített neki megfürödni. A vér és az átalakulás miatt egészen sokkos állapotban volt, egyetlen szót sem tudtunk belőle kihúzni, mióta haza hoztuk. Nye a legnemesebb, legjobb ember akit ismertem, sohasem fogom neki elfeledni amit a lányomért tett.
Elindultam vissza az erdőbe, hogy elhozzam Nye testét és méltóképpen búcsúztassuk el. A többiek már mind tudták, hogy mi történt és a gyász néma agóniája betöltötte az erdőt.
Tyler: Bastian! - kiáltott utánam. Az ellenkező irányból jött.
Sebastian: Miért nem maradtál vele? - kérdeztem dühösen.
Tyler: Adam után mentem.
Sebastian: Hol van? Vidd be a lányomhoz, ha őt látja talán kizökken ebből a... az állapotból.
Tovább akartam indulni, de Tyler lehajtott fejjel állt és nem felelt.
Tyler: Annyira... sajnálom. - suttogta.
Sebastian: Hol van Adam? - kérdeztem rémülten.
Erre már a többiek is körénk gyűltek. Jerome és Ephraim ideges pillantást váltottak.
Tyler: Későn érkeztem. Néhány bújdosó rá találhatott és bosszút álltak Kegan miatt. - mondta lehajtott fejjel. - Éppen elégették, amikor rájuk leltem. Természetesen végeztem velük. - tette hozzá. - Sajnálom. Meg kellett volna mondanom neki az igazat már az elején.
Sebastian: Istenem! - suutogtam.
Behunytam a szemem. Bár inkább én lennék halott. Bár én! Meghalnék, csak az egyikük éljen! Angie bele fog halni a bánatba. Megölte Nye-t és Adam is meghalt. Némán, szótlanul ballagtam vissza az erdőbe. Dhran, az egyik tigris jött velem, tudtam, hogy mennyire érdekli Nye. Szívem szerint elzavartam volna, de nem viselkedhettem így azzal, aki mellettem harcolt.
Emlékeztem a helyre, ahol rájuk találtunk, mégis döbbentem álltam, amikor odaértünk. Nye eltűnt. A farkasok vitték volna el? Közelebb menten. A hóban, csupán egyetlen farkas lábnyomát láttam, ami a sűrűbe vezetett.
Dhran: Úgy van ahogy sejtettem. - mondta halkan.
Sebastian: De hát halott volt. A saját szememmel láttam.
Dhran: Egy árnyjárót nem olyan egyszerű megölni. Ő egyszerre ember, vámpír és vérfarkas egyetlen lényben. Mind a négy teremtményt meg kell ölnöd ahhoz, hogy meghaljon. A lányod megölte az árnyjárót, de a farkas és a vámpír tovább éltek.
Sebastian: Hogy változhatott át egyáltalán farkassá? - kérdeztem értetlenül, csak hogy mondjak valamit és legyen időm gondolkodni, miközben Dhran tovább beszél a sejtelmes, rekedt hangján.
Dhran: A farkasokat az indulataik stimulálják az átváltozásra. Nye-t túl sok stressz érte az elmúlt időben és ez kihozta belőle a farkast. De amikor Angie megölte éppen árnyjáró volt. Mivel előtte farkas lett, a teste leginkább ehhez volt közel, ezért átalakult. Ha most megölnéd, vámpírrá változna.
Sebastian: Soha többé nem lenne már olyan, mint volt? Árnyjáró?
Dhran: Nem. És most már farkas marad, ha csak valaki meg nem öli. - tette hozzá.
Sebastian: Meg kell találnunk.
Dhran: Megkeresem. - ígérte. - Menj vissza a lányodhoz. De ne mond ezt el senkinek! Ne reménykedjenek hiába! Inkább tudják, hogy nem él, mintsem hiú reményeket tápláljanak. Annál nagyobb lesz az öröm, ha megtaláljuk.




Két hónappal később...




Winnipegben vettünk ki egy házat. Sebastian talált egy orvost, aki kellő anyagi juttatásét cserébe nem kérdezett semmit és vért is szerzett. Négyen maradtunk. A többiek szét széledtek, próbálták tovább álni az életüket. Mi is.
Angie többé nem beszélt. Ébren volt, látszólag tudta mi történik körülötte, de mégis élettelennek, tompának tűnt. Nem alakult át teljesen, hiszen Nye vére elhalt benne, a gyógyulása alatt és Sebastian sem mert túl sok vért adni neki. Nem tudtuk mire számítsunk így. Azt sem tudtuk mit várunk, hiszen Angie-t nem lehetett már szóra bírni és senki sem tudta az igazat. Jó lett volna tudni, hiszen az ismeretlen mindig veszélyes.
Ismét eltelt néhány hét és Sebastian ezalatt többször is elutazott, bár azt nem tudtam milyen ügyben. Adam bátyja és az ő családja is felbukkant egyszer és rettegtem, hogy Adam esetleg megjelenik náluk, így pedig romba dönthetik a terveimet.
Dr. Cullen is megvizsgálta Angie-t, de ő sem tudott többet mondani, mint amit már tudtunk. Angie gyermeket vár. Talán egy vámpír gyerekét, talán egy árnyjáróét. Erre csak ő adhatna választ.




Olyan volt, mintha egy üvegbúra alatt éltem volna, ahonnét látom ugyan a világot, de nem hallok semmit és fogalmam sincs mi történik. Az emlékeim, súlyosak, komorak és álomszerűek voltak, nem tudtam mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit csak képzeltem.
A hely ahol voltam idegen volt, de megszoktam. A szobám, nagy, világos, meleg színekkel, fa bútorokkal és az ablakomból az utcára nyíló kiltással. A város is idegen volt.
Az ablak előtt ültem és néztem a virágba boruló fákat. Tavasz van. A hasamra tettem a kezem. Tudtam, hogy gyermeket várok. Tudtam, hogy történt valami, amiről apám és Tyler sohasem beszéltek. De nem mertem rákérdezni. Az idő mindent megold majd.
De az idő telt, és semmi sem változott. Tudtam, hogy mi történt, de elhitettem magammal, hogy amíg nem mondom ki, addig még van remény, addig még nem igaz, amire nincsenek is szavak.
Aztán egy nap, amikor a szél már az utolsó tavaszi virágszirmokat hordta az ablakom előtt, hirtelen zajt hallottam a földszintről. Kiabálást. Spencer az. Visszajöttek!
Önkéntelenül is az ajtóhoz indultam, de kinyílt, mielőtt még a kilincsért nyúlhattam volna.
Spencer: Te mocskos gyilkos! - kiáltotta Spencer. - Megölted őt!
Tyler: Spencer ne!
Sebastian: Állj! Nézz rá!
Spencer villogó szemekkel végig mért, majd döbbenten hátrált egy lépést. Tyler azonnal elém ugrott.
Sebastian: Bármit tett is, nem bánthatod! Hiszen ez a gyermek lehet akár a bátyádé is. - mondta fojtott hangon.
Spencer megremegett, majd a padlóra zuhant és üvölteni kezdett.
A többiek némán nézték, de én nem bírtam hallgatni.
Angie: Hol van Nye? - kérdeztem halkan.
Csend lett. Síri csend. Spencer gyűlölettel nézett rám, a többiek pedig rémülten és meglepetten.
Tyler: Angie...
Angie: Hol van Nye és Adam? - kérdeztem ismét. - Nye... tudja... - a hasamra mutattam.
Sebastian: Az övé? - kérdezte, amikor a hangjára talált.
Angie: Igen, de hol van? Miért nincs itt? És Adam? És mi történt Kegan-nel? És a többiek?
Tyler: Gyere, üljünk le. Kérlek nyugodj meg. nem szabad idegeskedned.
Spencer keserűen felnevetett a padlón.
Sebastian: Spencer, kérlek várj most lent. - kérte, vagy inkább utasította.
Spencer: Hogy akarjátok beadni neki az igazat? Vagy kitaláltok valami hazugságot? Ha nem zavar itt maradnék, mert erre kíváncsi leszek.
Angie: Miféle igazat? - kérdeztem rémülten.
Spencer: Nye meghalt. - mondta könyörtelen hangon.
Nem éreztem semmit. Nem éreztem fájdalmat.
Angie: És Adam? - suttogtam.
Sebastian: Ő... sajnos őt is elvesztettük. - mondta halkan, dühödt pillantást lövellve Spencer felé.
Ő is... most sírnom kellene. Zokognom... de nem fáj nem érzek semmit.
Angie: Hogy... történt? - kérdeztem gépiesen.
Tyler: Adam-et Kegan harcosai ölték meg. - felelte gyorsan, lahajtott fejjel.
Sóhajtottam.
Angie: És Nye-t? Kegan?
Spencer: Nem. Őt te ölted meg. - felelte könyörtelen hangon.
Behúnytam a szemem. Nem képzeltem. Nem álom volt. Megtörtént. Mégsem fájt. Mégis valami azt súgta, hogy nem igaz. De mit tehetnél, ha a szíved nem akarja elhinni a fájdalmat? Ha az agyad nem képes elfogadni amit biztosra tud. Mert a lelked mélyén még mindig ott lakozik egy picinyke reménysugár. És a remény nem hal meg, amíg te magad el nem puszítod a belenyugvás mérgével. De hogy tehetnéd ezt meg, amikor minden ami életben tart téged, az a remény...

13 megjegyzés:

Szaaníh írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÚÚÚRISSTEEN!!!
:O
most nagyon meglepődtem :o
fúúúúú aztaa!
ez a fejezet is nagyon jóó lett mint a többi! csak fura, hogy majdnem mindenki meghalt:D.... de azéért nem semmi :O *o* kár hogy Adam is meghalt :/ hűű Nye ... mint valami igaz túlélő! :D juuuj olyan jóó lett >.<

Rachel írta...

öhm. furcsa volt olvasni. nagyon. mármint minden értelemben- lehet hogy csak nekem, de olyan szorosan ülnek egymás után a sorok, mintha nem lenne sorkizárt, vagy kisebb betűméret vagy nem tudom, de megfájdult a szemem....de ez csak szőrszálhasogatás, hiszen nem tudok igazán mibe másba belekötni:D
Olyan nagyon furcsa érzéssel töltött el, hogy mindjárt mindjárt vége, és még mindig nem tudom ki nyer, vagy hogy nyer e valaki.
Két verziót tudok elképzelni, mindkettő fiú valóban meghalt, és ez van, el kell fogadni, hogy nincs happy end, és Tylernél talál vigaszt Lina.
De azt is eltudom képzelni, sőt én így gondolom, hogy Nye megúszta, Adam meg nem halt meg, hanem csak Tyler hazudta ezt, hogy ő lehessen a nevető harmadik... KÖszönöm az élményt amit ismételten szereztél.

Valöriee írta...

Atya úristen..őszintén mondva nem érzek semmit...nem tudom eldönteni, hogy végülis lényegében mi történt. Ez nem abból származik, hogy rosszul írtál volna, hanem abból, hogy megint töménytelen új dolog történt. Jó és rossz egyvelege. Csak tudna már az ember egy kicsit is spekulálni, hogy vajon mi lesz a végkifejlet. De te csak rángatod előttünk a mézes madzagot, majd elhúzod és eldugod kisebb időre. Nye ismételten megmutatta, hogy nem csak az aljas ex tud lenni, hanem a szerető társ aki képes feláldozni élete egy darabját, hogy ezáltal a társa vele éljen. Valahogy Emily Brontë: Üvöltő szelek regényének egy idézetét is el tudnám ide képzelni.
"Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. "

Nagyon hasonlít Nye gondolata és ezáltal még jobban Nye párti vagyok. De itt jön az a bizonyos de szócska. Adamat is nagyon sajnálom hiszen ő úgy tudja, hogy Lina meghalt, semmi esélyt nem látok arra, hogy mégis visszamenjen oda. Igen az előző mondatomból látszik, hogy nem tudom elhinni, hogy Adam tényleg meghalt volna...Valamiért úgy érzem, hogy Tyler nem elég alibi..Lehetségesnek tartom, hogy ő akar majd a felejtés eszköze lenni...De titkon remélem, hogy Angie végül boldog lesz Nye-al de legvégső esetben Adammal..De kitudja lehet, hogy ez már sohasem derül ki.

Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a történetet.:)

Puszi Valöriee

Névtelen írta...

A halál nem a vég csak valami új kezdete!Mindenki él és virul érzetem szerint.Ravasz Kislány trükkösen oldottad meg a finálét, de van egy kis hiány érzetem.Nekem a felszabadító katarzis elmaradt sőt a boldogitó véget sem érzem,mintha csak egy átkötöt olvastam volna.Az elöző fejiben viszont remekül ábrázoltad a harcot.Remek történet volt!!!
Szívesen olvasnám a folytatását!!!

Sok puszi Emmi

Névtelen írta...

Nem erre számítottam! :S Ez nagyon nagyon nagyon durva! Már tegnap este elolvastam, de kb. egész éjjel azon gondolkoztam hogy mit írjak...
Azért szeretem az írásaidat, mert sohasem lehet tudni hogy mit rejt a következő rész, mondat, vagy fejezet. Játszol az olvasóval, ráveszed, hogy próbálja kitalálni mi lesz, aztán meg olyat írsz hogy az ember köpninyelni nem tud. :D

Csak azt nem értem páran mit értetlenkednek itt?!Egyik srác sem halt meg ezt mit nem lehet érteni??? Nye farkas lett csak Sabastian nem merte elárulni, hogy Angie ne reménykedjen hiába. Tyler pedig hazudott Adamről hogy megszerezze Angiet. Szerintem totál érthető volt.

Nekem a végével volt annyi bajom, hogy túl gyorsan lezártad. Remélem a befejező részben minden megoldódik. Nagyon szuper volt és imádtam! El is olvasom újra! :)

xoxo

*Kitty*

=)GoOofy(= írta...

Szia!Nagyon jóó volt :) kíváncsi vok mi lesz z utolsó részben!Siess vele! :)
Puszi!
=)GoOofy(=

Szaaníh írta...

naaah basszus jól át lettem verve! ilyen hitelesen is csak te tudsz írni! áhh xD... azt hittem meghalt Adam, ahogy megint elolvastam meg az új komikat is... hááát nem tudom már kinek higgyek:D ennyire bolond vagyok xD ááhh...

Névtelen írta...

szijjah :D hát én mostanában kezdte, el olvasni és eza fejezet nagggggyyyyon király lett :D...kár h Adam ish meghalt :/ Nye meg olyanbátor meg minden...húú alig bírok valamit kinyögni annyira jó :D naon tetszik

Ancsu írta...

Azta! O.O
Rendesen meglepő rész volt! DE imádtam! *-*
Kár, hogy Adam meghalt! :/ Én jobban bírtam, mint Nyet... :/
De akkor már ö maradjon meg Angienek! :) Ha megmarad, persze... >.<
Alig várom már a kövit! *-*

Lyssa írta...

Nagyon tetszett a fejezet! *.*
Nagyon kíváncsi vagyok a következő fejezetre!! :D
Puszi: Lyssa

Cinty írta...

Szia!
A történetedet nem követtem eddig nyomon, de az utóbbi fejezetekből arra következtettem, hogy igazán jó és értékes történet. Nos nekem az ilyenek nem a kedvenceim, de ha jól megvan írva akkor ugyanolyan élvezhető!

Gratulálok hozzá! A kitartásod pedig hatalmas piros pont :)

Puszi, Cinty

Rose írta...

Szia!
Már ha felnézel még ide néha. :)
Tavaly követtem a blogod egy darabig, de aztán valami történhetett, mert néhány hónapra befejeztem az olvasást. És most megint rátaláltam. :)
Köszönöm Neked! A könyveket, az élményeket. Mindent. Köszönöm!
Sajnálom, hogy a harmadik részt nem olvashatom. Esetleg könyvként elolvashatjuk majd?
Nem tudok többet mondani.
Egyszerűen csak köszönöm. :)

Névtelen írta...

Szia. Remélem valaki néha,néha idetéved, és tud nekem segíteni. Annyira tetszik a történet, és nem tudom abbahagyni. *-* Azt szeretném kérdezni, hogy van folytatása??? Mert nem lehet csak így vége. Már kerestem mindenhol, de nem találtam sehol sem. :( Valaki tud nekem segíteni????????