25. Vámpírok bálja 1/2

Próbáltam valamire gondolni, akármire... csak ne kelljen emlékeznem Lina arcára. Nem bírtam a gondolatát sem hogy most ott van a lakásában azzal az undorító képű vámpírral. Éreztem, ahogy a gyűlölet szétáramlik a vénáimban vad zöld tűzzel égve és arra buzdít, hogy elpusztítsam azt az átkozottat. Darabokra akartam tépni, el akartam égetni, hogy aztán örömtáncot lejthessek a pusztulása fölött. Lassan és fájdalmasan ölném meg és kiélvezném minden percét.
Sötét gondolataimból a telefon csörgése zökkentett ki. Dax hívott.
Nye: Hol vagy? - kérdeztem azonnal, szinte ugyanakkor amikor ő is efelől érdeklődött. - Hogyan? - kérdeztem döbbenten.
Dax: Én itt vagyok Forks-ban. Érted jöttem... de te eltűntél. Hol vagy?
Nye: LA-ben. - vallottam be.
Dax: Ó... hát akkor elkéstem. - mormolta. - Találkoztál valakivel?
Nye: Adam-re godnolsz?
Dax: Mi történt? - kérdezte izgatott hangon.
Nye: Meg akartam ölni... azt hittem hogy az átkozott megtámadta Linát. - magyaráztam dühtől remegve. - Aztán felbukkant Rob és Jerome...
Dax: Na igen... a klónok. - jegyezte meg epés hangon.
Nye: Mégis mi folyik itt, Dax? Rob és Jerome és... Lina...
Dax: Én el akartam mondani neked szinte az első perctől fogva hogy rájöttünk. - mentegetőzött. - De úgy tűnik hogy annak a vámpírnak vannak bizonyos képességei... amikkel mintha befolyásolná a körülötte lévők érzéseit. Ráveszi őket, hogy szeressék...
Nye: Ez... biztos? - dadogtam. - Ezért van vele Lina?
Dax: Nem... Lina tényleg szereti. Tisztán éreztem, hogy szereti. De Rob és Jerome és Leah is... egyik percről a másikra a függői lettek. - mesélte dühösen. - És Adam drágalátos vámpír cimborája magába bolondította Sarah-t.
Nye: Mi? - kérdeztem hitetlen hangon.
Dax: Azért jöttem ide, hogy hazahívjalak mert az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Sarah közölte velem, hogy úgy érzi beleszeretett abba a David nevű vámpírba.
Nye: Előbb kellett volna jönnöd. - jelentettem ki.
Dax: Talán még nincs minden veszve. Miért nem... - tétovázott. - Miért nem üldözöd el őket. Te vagy az árnyjáró! - emlékeztetett.
Nye: És mi lesz Lina-val? Ő... teljesen a rabja annak a... - nem is találtam szavakat. - Rob-ról már nem is beszélve.
Dax: Ez igaz. - ismerte el kis idő múlva. - Angie nem bocsátaná meg.
Mindketten hallgattunk egy sort.
Nye: Edward talán segíthetne.
Dax azonnal biztatni kezdett hogy hívjam fel és kérjem a tanácsát, de én továbbra is bizonytalan voltam. Reggel, az első napsugarakkal megszületett bennem az elhatározás és gyorsan tárcsáztam Edward számát. Egyetlen csörgés után felvette.
Edward: Dax már mondta hogy hívni fogsz. És hogy Los Angeles-ben vagy. - kezdte azonnal.
Nye: És még mit tudsz?
Edward: Dax csak annyit mondott hogy Angie beleszeretett egy veszélyes vámpírba. Bevallom őszintén ez engem kissé szórakoztat. Talán vannak veszélytelen vámpírok is?
Nye: Nem hiszem hogy ez a legmegfelelőbb időpont a tréfára. - mondtam sötét hangon. - Segítened kell! Te olvashatsz a gondolataiban és megtudhatod mire készül!
Edward: Ok... tegyük fel hogy Angie bajban van, mert a vámpír tényleg... veszélyes. Mit akarsz tenni?
Nye: Még nem tudom... de abban biztos vagyok, hogy nem maradhatnak együtt. Nem engedem... nem hagyom hogy Angie is olyan legyen mint ő...
Edward: Ez csak természetes. És szívesen segítek neked. De van egy feltétételem.
Nye: Kérlek, Eddie...
Edward: Nem. Vagy így vagy sehogy! - jelentette ki. Sóhajtottam. - Ha kiderült hogy a vámpír... megbízható és Angie-vel tényleg szeretik egymást, akkor békén kell hagynod őket.
Nye: Tessék? Hagyjam hogy Lina átváltozzon?
Edward: Nem dönthetsz helyette az életéről! Elhagytad őt, rá bíztad hogy irányítsa a sorsát. És most már nem táncolhatsz vissza.
Üvöltözni akartam, valamit darabokra zúzni. Miért nem értik meg, hogy én nem ezt akartam? Egy ember mellett lenne a helye... nem pedig egy vámpír helyett.
Nye: Te a helyemben mit tennél? - kérdeztem.
Edward: Angie-re bíznám a döntést. - felelte azonnal. - De az az igazság, hogy ha egy emberrel lenne, te akkor is el akarnád választani tőle, mert még mindig szereted. És a féltékenység legalább olyan rossz tanácsadó mint a harag.
Türelmetlenül kinyomtam a telefont, majd ledobtam magam az ágyra. Hallottam, hogy a konyhában Leah csörömpöl a tányérokkal és közben Jerome-mal sutyorognak.
Leah: Lefogadnám, hogy Nye elmegy a ma esti céges partira, csak hogy borsot törjön Adam orra alá.
Jerome: Még nem is tud a partiról. - felelte.
Leah: Ugyan kérlek... ő Nye... és ha eddig nem tudta hát most tutira kihallgatott minket.
Jerome: Bárcsak visszamenne Forks-ba a Cullenek-et boldogítani.
Nem akartam többet hallani. A lényeget tudtam. Ma este valami parti lesz a cégnél és Adam is ott lesz. Ez kész agyrém. Angie odaviszi a kis vámpírját a kollégái és a barátai közé. Majdnem felrobbantam a dühtől.

Angie még sohasem aludt ennyire nyugtalanul. Borzalmas volt látni a forgolódását és a kínjait, amiket az előző este emlékei hagytak benne. Tudtam hogy a legszörnyűbb rémálma öltött testet azzal, hogy Nye visszatért. Tudtam, hogy retteg tőle. És most már értettem is miért. Láttam a szemében, hogy minden követ meg fog mozgatni azért hogy minket elválasszon. Talán meg is ölt volna, ha Rob és Jerome nem avatkoznak közbe.
Sohasem féltem az elmúlástól, mert eddig nem volt miért élnem, de mióta Angie-vel voltam létezésem értelmet nyert és a halhatatlanság végre csodálatosnak tetszett, mert abban reménykedtem hogy vele tölthetem majd. De Angie még nincs kész hogy maga mögött hagyja a régi életét, és nem kényszeríthetem őt. És azt sem akartam hogy bujkálnunk kelljen, attól rettegve hogy az a fenevad ránk talál.
Gyűlöltem őt, mert erősebb volt mint én, gyűlöltem mert el akart választani minket, de leginkább azért gyűlöltem, mert valaha Angie szerette. Jeges rémület költözött a sötét lyukba, ahol a lelkem volt egykor, mielőtt még porrá zúzta volna a halhatatlanság. Mi van ha Nye Angie-t akarja? Ha vissza akarja szerezni? Ha elhagyna... akkor nem bírnék tovább élni. A gondolat, hogy valaki más öleli át, valaki máshoz bújik éjjelente... teljesen kiborított. Legszívesebben elrejtettem volna őt mindenki elől.
Angie kinyitotta a szemét és egyenesen rám nézett. Lassan felült és beletúrt összekócolódott hajába.
Angie: Csak álom volt? - kérdezte. Nem tudtam mit feleljek. - Tehát nem. - súgta. - Mit tegyünk most?
Adam: Te mit szeretnél? - bíztam rá a döntést.
Angie: Csak annyit hogy legyen minden olyan mit tegnap estig volt.
Adam: Nem fog csak úgy átengedni téged nekem.
Angie: Nincs mit átengedni, nem vagyok az övé. A tiéd vagyok attól a perctől kezdve, hogy megláttalak. Hozzád tartozom. - súgta és az ölembe mászott.
Szorosan átöleltem, és beletemettem az arcomat selymes fürtjeibe. Ekkor bevillant a tegnap esti kép, ahogyan értelem nélkül mered Jerome vérző kezére és a szemei sötéten villognak.
Adam: Jól vagy? - kérdeztem aggódva. Ő vállat vont.
Nem éreztem hogy a bőre hidegebb vagy melegebb lenne, mint általában. Talán kicsit sápadt volt és a szemei alatt sötét karikák húzódtak, de egyébként nem láttam rajta semmi változást. Semmit, ami alátámasztaná Rob feltevését. Akkor mondta ezt, amikor tegnap este hazaindultak. Csak néhány szót váltottunk. Rob meg volt róla győződve, hogy Angie nem egészen ember. És megkért hogy figyeljem és ha bármi változást észrevennék rajta, akkor ne engedjem emberek közé, amíg meg nem tudjuk mi is történik vele.
Igaza volt. Valami nem stimmel. Az emberek szeme nem változik egyik pillanatról a másikra. És főleg nem a vér szagától.
Angie: El kell mennem a ma esti partira. - mondta szomorúan.
Adam: Egy fenét! Nem mehetsz oda! - ellenkeztem. - Mi van ha Nye felbukkan?
Angie: Szerinted jelenetet rendezne az emberek előtt? - kérdezte és felelt is azonnal. - Nem. Ő nem ilyen. - rázta meg a fejét. - Én vagyok az vezérigazgató. Ott kell lennem a partin.
Adam: De csak akkor ha veled mehetek.
Angie bólintott, de láttam a félelmet a szemében. Teljesen zavartnak tűnt, mintha fel sem fogná hogy mi történik.
Attól féltem talán sokkot kapott. Minden mozdulatát árgus szemekkel követtem. Gépiesnek tűnt, mintha a gondolatai nagyon messze járnának. És a tudattól hogy Nye-ra gondol hirtelen megéreztem a méreg ízét a számban.
Nagy megeröltetés árán sikerült nyugodtnak maradnom, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy össze kellett pakolnom a tegnapi harc helyszínét: a nappalit. Mindenfelé törött bútordarabok, lepörgött vakolat és üvegszilánkok hevertek a padlón. És még csak esélyem sem volt küzdeni ellene... minden erőfeszítés nélkül megölhetett volna Angie szeme láttára.
Este nem sok jó érzéssel indultam el a partira. David kölcsön adta a kocsiját és csendben hajtottunk végig a töklámpásokkal kivilágított városon, ahol a gyerekek és fiatalok kis csoportokban, beöltözve járták a házakat hogy megijesszék a lakókat.
Mi a tegnap viselt jelmezt öltöttük magunkra. Angie gyönyörű volt, szinte igéző. Nem akartam hogy Nye így lássa.
Szórakozottan bámult kifelé az ablakon, kezében apró táskáját szorongatta. Ahogyan egyre közeledtünk a szállodához, ahol a céges partit rendezték, a szívverése ijesztően felgyorsult.
Adam: Biztos vagy benne? - kérdeztem, amikor leparkoltam a kocsit. Angie nem nézett rá, csak bólintott.
Én kipattantam a volán mögül is gyorsan kisegítettem az autóból. Megfogta a kezemet és közel húzódott hozzám. Szorosan összesimulva léptünk be az ajtón.
Odabent már hatalmas tömeg gyúlt össze. Boszorkányok, tündérek és maszkos gyilkosok nevetgéltek és táncoltak a bálteremben. Azonnal kiszúrtam Lonnie-t és Sarah-t, akik kísértetnek öltöztek. Ők is megláttak minket és az üdvözlésünkre siettek.
Lonnie: Hé... hát ez meg mi? - mutatott a jelmezemre.
Adam: Drakula gróf. - vontam meg a vállam.
Lonnie: Azt én is látom. De hogy voltatok képesek ugyanabban a jelmezben jönni, mint tegnap. Ez rém uncsi! - forgatta fejét.
Sarah: Igazán nagy kár hogy David-nek el kellett utaznia. - sóhajtozott Angie-nek aki láthatóan nem is figyelt oda.
Persze David a városban volt, csak ma estére inkább egy kiadós vadászatot tervezett.
Lonnie: Angie nem tűnsz ma valami vidámnak! - jegyezte meg. - Ami azt illeti ilyen savanyú képpel lehettél volna zombi menyasszony is.
Óvatosan megszorítottam Angie kezét. mire ő az arcára erőltetett egy mosolyt. Körülnéztem megint, de nem láttam újabb ismerős arcokat. Talán el sem jönnek... Áltattam magam. Gyorsan szereztem egy pohár vizet Angie-nek, és közben rábíztam Lonnie-ra, aki továbbra is azon szörnyülködött hogy a tegnapi jelmezünket viseljük. Alig léptem az asztalhoz, ismerős illat csapta meg az orromat. Hátranéztem és Nye ott állt tőlem pár méterre. Korom feketébe volt öltözve, a nyakában keresztet viselt. Vámpírvadász. Hát ez igazán ironikus.

Nagyrészt fogalmam sem volt hogy kerültem ide a partira, és tudtam ugyan hogy Lonnie beszél hozzám, de a szavai üresen csengtek a fülemben. Fásult voltam és érzéketlen. Szívem szerint elrejtőztem volna a világ elől, Nye elől...
Lonnie: Te jó ég! - nyöszörögte. - Te...jó...ég! - ismételte meg, ekkor ránéztem. Az arca hamuszürke volt.
Angie: Mi a baj? - kérdeztem és követtem döbbent tekintetét.
Nye a terem közepén állt és Adam-et bámulta. Úgy nézett rá, mintha a puszta pillantásával próbálná megölni.
Lonnie: Ez meg mit keres itt? - kérdezte meglepően dühön hangon.
Én nem feleltem, csak odasiettem Adam-hez aki dermedten bámulta Nye-t. Megfogtam a kezét. Ő rám nézett és nem voltam képes kiolvasni a szeméből hogy mit érezhet most. Ellenben Nye-ból csak úgy sugárzott a megvetés, amit nekünk címzett.
Hirtelen nagyon dühös lettem. Ehhez nincs joga. Nem teheti tönkre a boldogságomat. Nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem. Nem engedem hogy elszakítson Adam-től.
Ekkor Nye arcán gúnyos mosoly jelent meg és lassan elindult felénk. Mintha maga az ördög szállt volna fölé a pokolból. Adam ösztönösen elém lépett, én pedig belé kapaszkodtam. Nye pedig megállt előttünk.