27. Megoldás

A fejem Adam mellkasán pihent, miközben a karjában vitt át a parkolón, majd beültetett az autóba, hogy hazavigyen. Hallottam, ahogyan méterekre lemaradva tőlünk Nye és Rob vitatkoznak.
Rob: Azt hiszem egyértelmű, hogy a mai után nem látunk szívesen a lakásban! - harsogta.
Nye: Azt akarod mondani hogy kidobsz? - kérdezte hisztérikusan nevetve. - Hát ez jó! Ez tetszik, az év vicce.
Rob: Te képes vagy nevetni, azok után amit Angie-vel műveltél?
Nye: Most nem tartanánk itt ha lett volna annyi eszed és időben szólsz nekem, hogy Lina veszélyben van!
Rob: Angie azóta van veszélyben hogy te felbukkantál! - felelte jeges hangon. - Holnap estig kotródj a lakásból, mert különben nagyon megbánod! - sziszegte. - Adam, várj!
Adam: Nem szükséges velem jönnöd, Rob. Menj csak Leah-hoz és Jerome-hoz. Biztosan várnak már.
Rob: Be kéne vinned a kórházba, nem néz ki túl jól. - súgta.
Adam: Megőrültél? A kórházba? És hogy magyarázzuk meg az orvosoknak a szemét?
Rob: Hát... ez igaz. - tétovázott. - Valamit ki kell találnunk. Nem csak Angie-vel kapcsolatban, hanem... Vele is foglalkoznunk kell. - mondta még halkabban.
Adam nem válaszolt, csak óvatosan berakott az ülésre és bekapcsolta az övemet. Ezután minden elsötétült. Nem éreztem semmit. Zsibbadtam.
Kicsit később a szobámban tértem magamhoz. Felültem az ágyon. Valami nem stimmelt. Ez nem az én szobám. Pontosabban... az. De ez a gyerekszobám volt. Lenéztem a kezeimre és legnagyobb megdöbbenésre egy gyermek kezeit láttam. Körülnéztem. A babaházamat és a játékaimat homály fedte, csak az ablak felől szűrődött be némi fény. Nagyon megrémültem. Csak álom lett volna minden? Csak álmodtam?
Lekászálódtam az ágyról hogy megkeressem a szüleimet. Ekkor egy árnyék vált ki a sötétből.
Árny: Aludj kicsi lány. - súgta. - Nincs mitől félned!
Meredten bámultam az alakot, akinek hangja keserédesen ismerős volt számomra. Hallottam már ezt a hangot. De nem tudtam kié lehet, az emlékeim között nem élt egyetlen arc sem, akihez köthettem volna. Szerettem volna szólni, de az árny megérintette az arcom. A bőre hűvös volt.
Árny: Aludj kicsi angyal! - súgta.
Felriadtam. Ezúttal a szobámban voltam. Nagy levegőt vettem és felültem. Minden a helyén volt. Lassan felkeltem és kibotorkáltam a fürdőbe, hogy lemossam a sminkemet és lezuhanyozzak. Kicsit furcsálltam, hogy Adam nem jött be hozzám. Biztosan észrevette hogy felébredtem. Meggondoltam magam és ki akartam menni hozzá. Ekkor egy fekete foltot pillantottam meg a kövön. Megtorpantam. Lehajoltam, hogy megnézzem mi az, de ekkor egy újabb csepp hullott le. Éreztem hogy valami végigfolyik az arcomon és ösztönösen odakaptam. Az ujjamon fekete festék volt. Belenéztem a tükörbe. Nem. Ez nem festék... ezek a könnyeim. És feketék. Felsikítottam.
Adam: Angie, ébredj... Kicsim! Ébredj... - hallottam. - Itt vagyok, nincs semmi baj!
Kinyitottam a szemem. Adam aggodalmasan nézett rám. Azonnal az arcomhoz kaptam, majd amikor a rendes könnyeimen kívül mást nem találtam, fellélegeztem. Álom az álomban...
Adam: Jól vagy? - kérdezte.
Angie: Egy kicsit furcsán érzem magam. Nem emlékszem dolgokra... - mondtam rekedten. - Mi történt velem? Az utolsó dolog amire emlékszem az hogy... - elhallgattam.
Ránéztem Adam-re akinek szokatlanul sötétek voltak a szemei. Tudtam hogy ez mit jelent.
Adam: Legszívesebben... megölném. - mondta fojtott hangon és a szemei még inkább elsötétültek.
Angie: Ne kérlek, ezt nem... - megrémültem. - Nem teheted... ő ölne meg téged... kérlek, ígérd meg hogy nem támadod meg... - könyörögtem sírva. - Nem bírnám ki ha bajod esne!
Adam: Akkor mit tegyünk? Nem fog elmenni, nem lehet elzavarni, nem mond le rólad, nem hagy minket békén és nem tudom elpusztítani! - sorolta ingerülten. - Ez rosszabb, mint egy rémálom. Úgy érzem... tehetetlen vagyok!
Angie: El kell fogadnia, hogy te és én szeretjük egymást! - biztattam. - A végtelenségig nem járhat a nyakunkra.
Adam felkapta a fejét és rám meredt. Tudtam hogy valami az eszébe jutott.
Adam: Talán éppen ez a kulcs... a végtelenség. - mondta selymes hangján. - Azt mondtad a végtelenségig...
Megértettem. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Nye nem akarja hogy vámpír legyek. Ha az lennék nem tehetne semmit. Kénytelen lenne belenyugodni hogy ezt a játszmát elvesztette. Örökre.
De tudtam hogy még nem vagyok kész. Ha Nye nem jött volna vissza, éltük volna az életünket, boldogan. Adam sohasem erőltette az átváltozásomat és én sem akartam mindenáron vámpír lenni. Enélkül is boldogan élhettünk volna.
Így viszont választás elé kerültem. Nye zaklatni fog és minden erejével azon lesz hogy Adam-et eltávolítsa a közelemből, vagy átváltozok és akkor nem lesz már oka a küzdelemre.
Adam: Tudom hogy félsz... és hidd el nem kérném ezt tőled ha lenne más megoldás. De ha elmenekülünk az még rosszabb. Bujkálnunk kellene. És a szeretteidet így sem láthatnád éveken át. Legalábbis addig nem, amíg meg nem tanulod uralni a szomjadat. És az... hosszú idő. Viszont a bujkálás lehet hosszabb is.
Angie: Ebben a játékban senki sem nyerhet. - mondtam csalódottan. - Ismerem Nye-t, és még a pokolba is utánam jönne. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, annak úgy kell lennie.
Adam: Azért küzd, hogy téged halandónak tartson és így elválaszthasson minket. Ha te is vámpír leszel többé nem állhat közénk. És ezt ő is tudja.
Nem feleltem. Adam-nek igaza van. Felsóhajtottam és beletemettem az arcom Adam ingébe. Szerettem volna elbújni a világ elől. Nye elől. Szerettem volna láthatatlanná válni.

Másnap vasárnap volt, így szerencsére nem kellett bemennem az irodába. Sokáig ágyban maradtam és az életemen merengtem. Nem sok dolog van amit fájna magam mögött hagyni és kevés ember akinek szívből hiányoznék. Az életem sem volt túl boldog. Akkor miért olyan keserves lemondani róla? Még annak a férfinak a kedvéért is, aki magát a világot jelenti számomra? Olyan nagy áldozat ez? Hiszen cserébe Adam az enyém lesz örökre. Nélküle semmi vagyok, csak egy porszem.
Még most is, amikor csak pár órára hagyott magamra, akkor is nyomorultul érzem magam. Hiányzik a mosolya, a hangja, az illata. A fény ami belőle árad. Amiről tudom hogy a szerelme sugározza.
Durcásan kászálódtam ki az ágyból. Mezítláb indultam a konyhába, hogy enni adjak a macskának és magam számára is összekaparjak némi ennivalót. A hűtőben csak narancslé, tej és félkész bagett volt, így kivettem a szekrényből egy doboz müzlit. Rálöttyintettem egy kevés tejet és lekuporodtam a tévé elé. Ám az első falat után, undorodva tettem le a tálat. Furcsa íze volt, mintha fűrészport ettem volna. Inkább kivettem a narancslét és öntöttem egy pohárba belőle. Ennek jobb íze volt és rájöttem hogy borzasztóan szomjas vagyok. Már nem is öntöttem ki a pohárból, csak az üvegből ittam. Hamar kiürült és kerestem még valamit, amivel csillapíthatnám a szomjamat. A boros rekeszben csak két üveg volt, arra az esetre ha vendégem érkezne. A magam kedvéért sohasem nyitottam volna meg, de most mégis rávitt valami. Próbáltam visszafogni magam és szépen illedelmesen kiöltöttem pohárba. Aztán egyetlen húzásra megittam. Hirtelen melegem lett, így leültem a bárszékre és töltöttem.
Sokkal jobban éreztem magam. Már nem vedeltem úgy, mint aki egy hétig vándorolt a sivatagban. Lassan, ínyenc módjára kortyolgattam a vörös nedűt.
A macska felugrott a pultra elém és a kezemnek dörgölőzött.
Angie: Tudod... azt hinnéd hogy csak az ember pasikkal van gond. - mondtam neki. - Aztán kiderül hogy tök mindegy ember e vagy vámpír... esetleg árnyjáró... mindegyik balhés! - magyaráztam. - És annak a szemétnek volt képe megcsókolni! - tettem hozzá, majd nagyot kortyoltam a borból. - Itt hagyott mint a huzat, amikor én majd elepedtem érte... aztán visszajön mintha mi sem történt volna... és csókolgat!
A macska nem felelt. Csak unottan nézett rám és halkan dorombolt.
Angie: És azt hiszi hogy mert ő árnyjáró... nekem azonnal a lábai elé kell borulnom. Hát nem! - intettem. - Azt várhatja! - tette hozzám hevesen bólogatva. - Ó... hát ez elfogyott. - nézegettem az üveget. - Neked nincs meleged, cicuskám?
Levettem a pólómat és a mosogatóba dobtam. Felnyitottam a második üveget is.
Angie: Olyan átkozottul nagy itt a csend! - sóhajtottam. - Táncolni akarok!
Berohantam a szobába az üveggel és bekapcsoltam a hifit. Maximum hangerőre tekertem és felmásztam az ágyra, majd ugrálni kezdtem. Hirtelen elmúlt minden bajom. Még sohasem voltam jobban. A macska is besomfordált is felült a fésülködőasztalomra.
Angie: Tudod, azt hiszem elmegyek Miami-ba és egy bárban fogok táncolni! Ezt figyeld! - kiáltottam és kecsesen a fenekemre estem az ágyról. - A francba... ez nem lesz benne a showban! - nyögtem, majd felkapaszkodtam és a rúdhoz vonszoltam magam. - Nagyon rossz kislány vagyok!

Rob persze komolyan gondolta hogy költözzek el és természetesen Jerome és Leah és kórusban helyeseltek. Nem mondhatnám hogy különösebben meghatott volna az ellenségességük. Már semmi sem érdekelt. Semmi, kivéve Lina.
Annyi dolog volt, amiért féltenem kellett. És hirtelen én voltam a legkevésbé veszedelmes számára. Mi vagyok én egy vámpírhoz képest, aki bármelyik percben úgy dönthet, hogy a vérét akarja, vagy még rosszabb: saját magához hasonlóvá teszi. És egyáltalán nem vagyok ijesztő ahhoz képest, ami végbement a szemeim előtt tegnap este.
Rob nem túlzott. Lina egészen biztosan nem ember. De akkor mi lehet? Hirtelen olyan baljósnak tűnt sápadt bőre, és játékbaba szépségű arca ami eddig talán a legvonzóbb volt benne. És szokatlanul élénkzöld szemei is gyanúsak voltak. Különösen, amikor a vér látványától apró fekete cseppek jelentek meg bennük.
Lina talán vámpír? Talán olyan mint Rob? Lassan átalakul? De hogy lehet ez? Millió kérdés és egyetlen válasz sincs. Kétségek közt őrlődtem.
Hirtelen elfogott a vágy hogy láthassam őt. Ha csak egy percre is. Az a nyomorult vérszívó biztosan őrzi mint egy pók. Minden erőmre szükségem lesz, hogy ne vegyen észre és ne érezzen meg. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek e erre amikor belül majd szét feszített a düh.
Késő délután volt és a nap már lenyugvóban volt, de a hőség mintha csak fojtogatóbbá vált volna. Utáltam ezt. Odahaza Angliában, vagy Forks-ban már csodás őszi idő van, itt pedig mintha csak egyetlen évszak lenne. Semmi sem változik.
A parkolóban álltam, és hallgatóztam. Nem hallottam mást, csak dübörgő zenét és Lina szabálytalan szívverését. Mi folyik itt? Láthatatlanná váltam és néhány ugrással felküzdöttem magam a teraszra. Azonnal tudtam, hogy Adam nincs itt, habár a szaga még mindig érződött. Behunytam a szemem és elszámoltam tízig hogy lehiggadjak kissé.
A lakásban először a szokatlanul nagy rendetlenség szúrt szemet. Majd megéreztem az alkohol szagát és Lina illatát. A zene bántóan hangos volt és a hálóból jött. Odaosontam.
Kellett pár perc, mire az agyam feldolgozta a látottakat. Lina a szoba közepén felállított sztriptíz-rúd körül vonaglott egy aprócska sortban és melltartóban. Sötét haja rátapadt izzadt hátára és homlokára. Nyeltem egyet.
Mióta tart a szobájában egy rudat? Ekkor rájöttem, hogy az átható piaszag leginkább Lina-ból árad. Most már láttam hogy részeg. Csoda hogy nem törte össze magát. A végszóra, majdnem elvágódott, de még időben utána kaptam.
Először értetlenül pislogott, majd elnevette magát. Én csak a szememet forgattam.
Nye: Mi olyan vicces?
Angie: Azt hiszem... - suttogta. - kicsit berúgtam.
Nye: Igen? Én ebben egészen biztos vagyok! - sóhajtottam és lefektettem az ágyra. - Mióta iszol titokban? És... mióta rúdtáncolsz?
Angie: Adam szerint nagyon dögös! - gurgulázta. - Mindig beindul tőle.
Nye: Na jó! Főzök neked egy erős kávét. Képes vagy rá hogy lezuhanyozz? - kérdeztem. - Lina csak bámult maga elé. - Lina?
Angie: Tulajdonképpen... utállak.
Nye: Micsoda változatosság!
Felkaptam a székről egy köntöst és ráadtam. Ő szótlanul tűrte.Tudtam hogy ebben az állapotban aligha mozdul el onnét, ezért kimentem a konyhába és feltettem egy kávét. Itt is hatalmas rendetlenség volt. Lina pólója bevágva a mosogatóba, a cipő lerúgva, üres borosüveg... Tulajdonképpen az egész lakás olyan volt mint a gazdája. Zűrös.
Angie: Olyan klassz volt amíg vissza nem jöttél! - tántorgott ki. - Buliztunk, motoroztunk... imádok motorozni!
Nye: Régebben inkább olvastál...
Angie: Az rém unalmas! Adam mellett nem lehet unatkozni. Ő mindig kitalál valami, izgalmasat és szokatlant! - áradozott. - Mindig meglep valamivel.
Én is szívesen megleptem volna Adam-et mondjuk egy alapos pofánveréssel.
Nye: És a piára is ő szoktatott rá? - kérdeztem.
Angie: Neeem... - rázta a fejét, majd hozzám támolygott és a szája elé tette az ujját. - Ugye... nem árulsz be? - kérdezte kuncogva.
Nye: A mi titkunk marad! - feleltem és a kezébe nyomtam a bögrét. - De ezt idd meg. Aztán irány a zuhany és utána kialszod magad!
Angie: Menjünk inkább bulizni! - kiáltotta.
Nye: És Adam-nek majd hagyunk egy cetlit a hűtőn? - kérdeztem. Angie elgondolkozott. - Inkább ne válaszolj!
Nehezen belediktáltam a kávét, majd betuszkoltam a fürdőbe és engedtem neki a kádba vizet. Ő megállás nélkül szövegelt Adam-ről és David-ről, meg a bulikról ahová elvitték.
Nye: Le tudsz vetkőzni? - kérdeztem.
Lina megvonta a vállát, majd ledobta a köntöst és ki akarta kapcsolni a melltartóját.
Nye: Hé! - leállítottam. - Biztos vagy benne hogy ezt előttem akarod csinálni?
Lina felnevetett és pedig magára hagytam. Hallottam, hogy a vízcsobogásból, hogy sikeresen bemászott a kádba, vagy remélhetőleg nem a wc kagylóban próbál fürdeni. Sohasem hittem volna hogy idáig fajulnak a dolgok. Körülnéztem a hálószobában ahol annyi éjszakát töltöttem őt figyelve és szívfájdítóan keveset úgy hogy a karomban tarthattam.
Az ágyat kicseréltette. Az éjjeli szekrényen egy keretben kép volt róla és Adam-ről. Boldognak tűntek. Lina szinte sugárzott. Szomorúan néztem a képet. Nekem kellene rajta lennem, ha volna igazság a földön.
A vízcsobogás abbamaradt és pár perc múlva Lina megjelent az ajtóban egy frottírköntösben, vizes hajjal. Az ajtófélfának támaszkodott.
Angie: Borzalmas nőszemély vagyok. - súgta.
Nye: Ezzel nem vitatkozom. - feleltem. - Hozok neked egy hálóinget, aztán alszol egy nagyot és utána piszkosul fog fájni a fejed!
Lina nem helyeselt, nem ellenkezett csak leült az ágyra. Bementem a gardróbba és levettem a polcról az első alkalmasnak tűnő pólót. Mire visszamentem, Lina már eldőlt az ágyon és békésen szuszogva aludt.
Nem volt szívem felkelteni. Óvatosan odafeküdtem mellé és kisimítottam vizes haját az arcából. Erre ő megmozdult és hozzám bújt.
Angie: Adam... - súgta.
Nem bírtam sírni sem. Vagy dühöngeni. Teljesen megnémultam a felismeréstől és a vereségtől. Legyőzött engem. Kiütött a nyeregből. Lina őt szereti. Hozzá tartozik és nekem nincs többé keresnivalóm az életében.