26.Vámpírok bálja 2/2

Könnyebb lett volna ha Lina nem ennyire elbűvölő és szépséges. De hogyan is gondolkodhatnék tisztán, amikor ott áll előttem életem szerelme, az egyetlen nő akire vágyom. Hogy maradhatnék higgadt, amikor azt kell látnom, hogy életének percei villámgyorsan leperegnek, hogy aztán tovább lebeghessen az idő nélküli végtelenben szívdobbanás nélkül, hidegen. Mert akit szeret az egy vámpír. Egy velejéig romlott vérszívó, aki semmitől sem riadt vissza, hogy Lina-t megkaphassa. És még a barátaimat is ellenem fordította.
Legszívesebben itt helyben végeztem volna vele. Ahogyan ott állt, maga mögé rejtve Lina-t, aki riadtan nézett rám... annyira gyűlöltem, mint amennyire gyűlölne lehet azt, aki mindent elvett tőled ami valaha is fontos volt.
Láttam, Lonnie-t és még pár alkalmazottat, ahogyan hitetlenül és döbbenten veszik tudomásul felbukkanásomat. Nem érdekelt. Lassan elindultam Lina felé. Hallottam, ahogyan a szíve minden megtett lépésemmel hangosabban kezd dobogni. És éreztem hogy az én szívem is legalább annyira kalapál.
Megálltam és hidegen néztem Adam-re, aki hasonló pillantással méregetett engem.
Nye: Beszélnünk kell! - néztem Angie-re.
Adam: Nem akar Veled beszélni! - ellenkezett. Kezdtem nagyon dühös lenni.
Nye: Ezt had döntse el ő! Lina? Kijönnél velem egy percre? - kérdeztem kedvesebben.
Angie: Adam-nek igaza van, nekünk már nincs miről beszélnünk. - sóhajtott.
Nye: Nem hisze el hogy ennyire megváltoztál... - csóváltam a fejemet. - Azt már észrevettem, hogy elvesztetted a saját stílusodat, de hogy többé önálló véleménnyel sem rendelkezel...
Angie: Ez nem igaz! - ellenkezett. - Tudni akarod az önálló véleményemet? Hát tessék! Utálom hogy bele akarsz avatkozni az életembe! Azzal vádolod Adam-et hogy befolyásol, holott éppen te vagy az, aki mindenkit megpróbál irányítani. Nem kellett volna visszajönnöd!
Mintha ezernyi üvegszilánk fúródott volna a testembe egyidejűleg, úgy sebeztek meg Lina kemény szavai. Aztán ismét fellángolt bennem a harag.
Nye: Hát persze... maradtam volna távol, hogy te a kis vámpíroddal hancúrozhass! - jegyeztem meg.
Angie: Kicsit halkabban ha kérhetném! - próbált csitítani, miután már szinte mindenki minket nézett.
Nye: Nem érdekel! Tetszik a műsor? Hát nézzék csak! - kiáltottam. - Igazán szórakoztató nem?
Rob: Nye, elég lesz! - hallottam a hátam mögül.
Ezzel egyidejűleg éreztem, ahogy Rob a dühömet nyugalommá változtatja. Hagytam magam lecsillapítani. Rob magabiztosan felsorakozott Adam mellé és néhány pillanat múlva Jerome is megjelent.
Nye: Hát jól van. - súgtam. - Most már értem.
Adam: Ennek örülök. Ezek szerint semmi nem tart vissza abban hogy távozz! - vetette oda lekicsinylő hangon.
Nye: Így is lesz... miután beszéltem Lina-val.
Angie: Ne szólíts így! - ellenkezett.
Nye: Amikor a karjaimban feküdtél nem zavart...
Láttam hogy Adam izmai megfeszülnek és a szemei szinte szikráztak. Azt hittem menten nekem ugrik, de úgy tűnt Rob őt is lenyugtatta.
Angie: Na jó... 5 percet, kapsz és utána felszívódsz, rendben? - kérdezte türelmetlen hangon.
Bólintottam, majd a terasz felé intettem. Lina emelt fővel elsétált mellettem, Adam pedig halkan rám mordult. Én csak mosolyogtam rajta és követtem Lina-t.
Odakint a levegő kellemesen hűvös volt, de láttam hogy Angie fázik, ezért megpróbáltam átölelni. Ő azonnal arrébb húzódott és a szemei dühtől szikráztak.
Angie: Ne érj hozzám! - sziszegte.
Megadóan feltartottam a kezemet.
Nye: Ahogy akarod.
Angie: Bökd ki végre mit akarsz, aztán tűnj el! - vetette oda.
Szomorú lettem. Ez a nő nem az, akit néhány hónappal ezelőtt itt hagytam. Ez egy rideg, érzéketlen nő.
Nye: Szóval te és az a...
Angie: A neve Adam. - szakított félbe.
Nye: Igen, persze... Adam. Tehát te és... Adam. - hangsúlyoztam. - Most boldogan éltek édes kettesben.
Angie: Éltünk... amíg vissza nem jöttél.
Nye: Bocs hogy lélegzem. - kezdett elfogyni a türelmem. - Mégis mit eszel rajta?
Angie: Téged ez miért érdekel? - kérdezte türelmetlenül.
Nye: Próbálok legalább egy okot találni hogy ne öljem meg. - vallottam be az igazsághoz híven. - Ki vele! Mi tetszett meg benne?
Angie tétovázott, majd zavartan elfordult és az eget kezdte kémlelni, mintha a csillagokból kiolvashatná a választ.
Angie: Nem is tudom... amikor találkoztunk... mintha megtaláltam volna azt amit mindig is kerestem. Valahogy... megnyugodtam. És olyan természetesnek tűnt hogy ő és én...
Nye: Természetesnek? - kiáltottam. - Ő egy vámpír!
Angie: De ő nem olyan... mint a többi vámpír... ő nem bánt senkit. - védte.
Nye: Mégis hol ismerted meg?
Angie: Egy... bárban. Odamentem hozzá.
Nye: Mi van? És amikor rájöttél hogy mi ő... meg sem fordult a fejecskédben hogy ez veszélyes?
Angie: Tudtam hogy mi ő. Amint megláttam tudtam hogy ő vámpír.
Nye: Te nem vagy normális. - súgtam döbbenten. - És mi történt?
Angie: Követett hazáig. Feljött a lakásomba és...
Nye: És? Megtámadott? - kérdeztem rémült hangon.
Angie: Megcsókoltam.
Szerettem volna megütni. Még életemben nem akartam bántani nőt, de most minden vágyam volt hogy jól odasózzak egyet.
Nye: Nem vagy normális! - mondtam inkább dühtől fuldokolva.
Angie: Lehet. De nekem jó így. És nem is akarok változtatni ezen az állapoton. Ha pedig nem tetszik amit látsz... hát kérlek tehetsz egy szívességet! - vetette oda és indult volna vissza, de én megragadtam a karját.
Lina megpróbált megütni de én elkaptam a kezét és a háta mögé szorítottam. Az arca így néhány centire volt csak az enyémtől. Az illata megszédített és elemi erővel tört rám a vágy.
Angie: Eressz el. - mondta higgadt hangon.
Nye: Miért nem élvezed ki a helyzetet egy kicsit. A vámpírkáddal úgysem mehettek tovább a kézfogásnál. - gúnyoltam. - Már ha nem akarod vacsora ként végezni.
Angie: Na ne mond. Ellentétben Veled, ő képes uralkodni az ösztönein.
Ellöktem magamtól.
Nye: Ostoba vicceid vannak. - jegyeztem meg.
Angie: Nem vicceltem. És ha tudni akarod Adam őrülten jó abban amire te képtelen voltál. Ó mi is volt az? Várjunk csak. Megvan. A szex! - gúnyolódott.
Döbbenten meredtem rá. Nem viccelt.
Nye: Te lefekszel... egy vámpírral? - dadogtam.
Angie: Igen. - felelte.
Nem akartam elhinni. Nem lehet. A gondolat, hogy Lina annak a kétszínű aljadéknak adta a testét egyszerűen megsemmisített. Nem bírtam ki a tudatot, hogy az övé. Hogy tényleg az övé. Edward-nak igaza volt. Akkor sem lenne jobb, ha Angie egy embert szeretne. A féltékenység szinte szétmarcangolt.
Nye: Az életeddel játszol... - súgtam és a kezem önkéntelenül is az arca felé indult.
Lina hátrébb lépett. Én követtem és megragadtam a vállát. Szabadulni próbált, de nem engedtem.
Angie: Ne fogdoss egyfolytában! - kiáltott szokatlanul hisztérikus hangon és ellökött magától. Hagytam.
Nye: Sohasem fog annyira szeretni mint én! - mondtam minden meggondolás nélkül.
Lina szemei tele lettek fájdalommal és keserűséggel.
Angie: Úgy érted annyira... hogy faképnél hagyjon és vissza sem nézzen? Hát tudod mit igazad van. Ő nem így szeret engem. De neked arról a fajta szerelemről fogalmad sincs. Te nem szeretsz mást csak magadat és azokat akik engedelmeskednek neked. - hadarta dühösen.
Nye: Belegondoltál már hogy miért hagytalak el?
Angie: Nem. Őszintén szólva nem érdekel. - mondta egy vállrándítással. - Talán majd egyszer gondolkozom rajta. - mondta könnyedén és elindult a bejárat felé.
Iszonyú dühös lettem, amiért így lerendezett. Utána iramodtam és megragadtam a karját, még az sem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki.
Nye: Inkább gondolkozz el ezen! - súgtam és szájon csókoltam.
Lina vadul kapálózott. És a mellkasomat ütötte, megpróbált kiszabadulni, de nem engedtem. Nekinyomtam a falnak és még vadabbul csókoltam. Ő ekkor megharapta az alsó ajkamat, mire kénytelen voltam elengedni. Éreztem, ahogy a vérem végigfolyik az államon. Újra meg akartam csókolni, de ekkor megláttam a szemeit. Kábultnak tűnt... mintha legalábbis részeg lenne. És a zöld íriszében apró fekete foltok jelentek meg. Ijesztő volt. Úgy tűnt hogy azt sem tudja hol van. A szemei a vérző ajkamra fókuszáltak.
A fülemben visszacsengtek Rob szavai, amik most egészen hihetőnek tűntek. Tehát a vér lenne a kulcs? Közelebb hajoltam hozzá és véres ajkaimat az övéhez érintettem. Éreztem hogy a szája résnyire nyílik és ösztönösen megcsókoltam. Most nem ellenkezett, de nem is viszonozta. Átkaroltam a derekát és magamhoz húztam.
Ekkor valami kemény csapódott a testemnek és a következő pillanatban már a földön hevertem. Felugrottam, de Rob előttem termett és rám vicsorgott. Láttam hogy Adam Angie-t tartja a karjában és próbálja észhez téríteni.
Adam: Mit csináltál vele? - üvöltötte. - Miért vérzik?
Rob: Az Nye vére. Megharapta.
Adam: Angie Drágám! Nézz rám. Kérlek, nézz rám. - kérlelte.
Most már komolyan megijedtem. Megpróbáltam odamenni, de Rob vissza tartott.
Nye: Eressz oda! - kértem fojtott hangon. Rob vicsorgott. - Ne akard hogy...
Ebben a pillanatban Angie összeesett egyenesen Adam karjába. Rob és én is odarohantunk.
Adam: Angie! - kiáltotta.
Rob: A pulzusa iszonyatosan gyors! - jelentette ki.
Adam: Szívrohama van? - kérdezte rémülten.
Rob: Azt hiszem... be kell vinnünk a kórházba.
Ekkor Angie szemei kipattantak és köhögni kezdett. Adam felültette.
Adam: Lélegezz... Angie... rosszul vagy? Fáj valamid?
Lina még mindig köhögött de a fejét csóválta. Rob eközben óvatosan megtörölte az arcát egy zsebkendővel.
Rob: Mit érzel? Mi történt? - kérdezte.
Angie: Nem tudom. - súgta elcsukló hangon. - Az utolsó emlékem az hogy... - elakadt és rám nézet. - Hogy merészelted? - kérdezte és megpróbált felállni, de Adam nem engedte. - Nem volt hozzá jogod! Undorodom tőled!
Nye: Rob vigyétek be a kórházba. - mondtam csöndesen. - Sajnálom. - tettem hozzá.
Adam úgy nézett rám, mintha én lennék az eleven ördög. Talán igaza is van.