28. Zűrzavar

Álom és ébrenlét határán vergődtem. Az egyetlen dolog amit a külvilágból képes voltam érzékelni, az a hihetetlen forróság volt. Mély levegőt vettem és az agyam azonnal riadót fújt az ismerős illattól, amit megéreztem.
A szemeim kipattantak, de még mindig kételkedtem benne, hogy ez a valóság e vagy csak egy újabb álom. Nye mellettem feküdt, egyik karjával átölelve tartott, a másikon pedig az én fejem pihent. Aranyzöld szemeiből semmit sem tudtam kiolvasni.
Hirtelen ültem fel, amitől úgy éreztem mintha fejbe vágtak volna. Hirtelen az egész szoba forogni kezdett velem.
Angie: Ajaj... - nyögtem és visszahanyatlottam az ágyra.
Nye: Feküdj nyugodtan... hozok egy pohár vizet. - súgta és mire bármit felelhettem volna, már el is tűnt.
Fél pillanattal később megjelent, egy pohárral a kezében. Lassan odasétált mellém, leült és odanyújtotta a poharat. Oldalra fordultam, hogy tudjak inni. Ő némán figyelt, az arca rezzenéstelen volt.
Angie: Kössz... - motyogtam zavartan. - Tényleg megtörtént az amiről azt hiszem hogy megtörtént? - kérdeztem.
Nye: Ha arra gondolsz hogy seggrészegen találtam rád miközben rúdtáncot lejtettél a macskádnak... akkor igen. - válaszolta csúfondáros hangon.
Szégyenemben a párnámba temettem az arcomat.
Nye: Mégis mi ütött beléd? Összevesztetek Adam-mel? - faggatott.
Angie: Nem, dehogy. Én csak... egyedül voltam és annyi minden történt ezalatt a pár nap alatt. Minden a feje tetejére állt. - feleltem az igazsághoz híven. - Mindent összezavartál.
Nye: Hidd el, nekem sem könnyű megemészteni ezt. - sóhajtott. - És elfogadni hogy új életet kezdtél és megváltoztál. Mintha egy idegen lennél... - folytatta szomorú hangon. - És még mindig abban reménykedem hogy ez csak egy tévedés. Hogy az én Linám vagy még mindig...
Angie: Talán minden másképp alakul ha nem hagysz el...
Nye: Tudnod kell hogy amikor elhagytalak az nem csupán egy újabb elbizonytalanodás volt a részemről. - nézett rám szomorúan. - Csak neked akartam megkönnyíteni a dolgokat, mert ha maradok... - elhallgatott, kereste a megfelelő szavakat. - Tovább kellett hogy lépj, de nem hittem hogy így alakulnak a dolgok. És mégis... Adam mellett nagyobb biztonságban vagy. - láttam rajta hogy mennyire nehéz ezt beismernie. - Én sohasem tudnék veled lenni... úgy ahogy ő. - folytatta. - Ez lehetetlen.
Angie: Azt hittem azért tűntél el, ami Ephraim-mal történt. - néztem rá kétkedve.
Nye: Annak is része volt benne. De sohasem hagytalak volna el, ha tudom hogy boldog lehetsz velem, ha mindent megadhatok neked...
Angie: Miért? - kérdeztem halkan.
Nye: Pusztán azért ami vagyok. - felelte és elnézett valahová messze.
Angie: Most egy kicsit könnyebb, hogy elmondtad ezt. - szólaltam meg percekkel később. - De meg kell értened valamit. Adam nekem az igazi. Mindig is ő volt. Már akkor láttam őt álmomban, amikor még veled voltam. És azt hiszem ha akkor megismertem volna, a dolgok most ugyanígy állnának.
Nye: Úgy érted elhagytál volna miatta? - kérdezte dühösen.
Angie: Mit számít ez ha te és én sohasem lehetünk együtt?
Nye: Nagyon is számít... mert az egy dolog, hogy te már nem szeretsz, és az egy másik hogy képtelen vagyok veled lenni... de ezek még nem zárják ki hogy én szeresselek.
Döbbenten néztem rá.
Nye: Ha Adam ember lenne akkor is gyűlölném. - vallotta be. - Eleinte nem akartam beismerni magamnak, hogy a féltékenység vezérel abban hogy elválasszalak tőle.
Angie: Oh... - nyögtem ki.
Nye: De nem számít milyen messzire menekülök innét vagy meddig vagyok távol... te akkor is velem vagy. És nem futhatok el az érzéseim elől.
Rám nézett, és láttam a szemében a fájdalmat. Valaha boldoggá tett volna ha szenvedni látom, de most végtelen keserűség telepedett a szívembe. Hogy harcolhatnék valaki ellen gyűlölettel, ha az a valaki szerelemből harcol értem?
Angie: Jobb lett volna ha nem jössz vissza... mindkettőnknek. - súgtam.
Nye: Tudom. - felelte. - És könnyebb lenne ha lelépnék örökre. De nem bírom megtenni... addig nem, amíg biztosan tudom hogy Adam mellett biztonságban leszel. Hogy tényleg szeret téged!
Angie: Én ebben biztos vagyok.
Nye: Mert elvakít a szerelem. Nem látod őt tisztán. Ő manipulálja a körülötte lévőket. Dax szerint van valami képessége amivel képes mindenkit a rabjává tenni. Láttad mi történt Rob-bal és Jeorme-mal.
Angie: Ők csak... kedvelik. - ellenkeztem.
Nye: Egyik napról a másikra? - kérdezte kétkedő hangon.
Nem bírtam felelni. Tény hogy Adam hihetetlenül intenzív érzéseket képes kiváltani még belőlem is. De nem bírtam elhinni hogy ezt szánt szándékkal tenné.
Angie: Most jobb lenne ha mennél... - mondtam inkább. - Adam hamarosan visszatér.
Nye: Hát jó. - egyezett bele. - De továbbra sem fogok leszállni rólatok, amíg ki nem derül az igazság.
Angie: Adam szeret engem. Jobb lenne ha ezt elfogadnád. - bizonygattam.
Nye nem válaszolt, csak egy hosszú pillantást vetett rám, majd halkan kisétált a szobámból. Nagyot sóhajtottam és végigdőltem az ágyon. Túl sok volt ez nekem. Hogyan gyűlöljem őt, ha tudom hogy csak jót akar?
Hosszú ideig képtelen voltam elszakadni a gondolattól. Órákon át őrlődtem, próbáltam szítani a dühöt magamban, hogy könnyebb legyen távol tartanom Nye-t.
Összerezzentem, amikor árnyék vetült fölém.
Adam: Mit keresett itt? - kérdezte metsző hangon.
Angie: Csak megnézte hogy minden rendben van e... - feleltem és a kezemet nyújtottam felé.
Adam: Az egész lakásban érzem a szagát.
Angie: Itt volt egy darabig... beszélgettünk. - magyaráztam.
Adam: Azt hittem nincs miről beszélned vele. - mondta dühösen.
Angie: Ezt egyelőre még én döntöm el. - válaszoltam és felültem az ágyon. Adam mozdulatlanul állt előttem és tudomást sem vett kinyújtott kezemről.
Adam: Próbált meggyőzni hogy hagyj el?
Angie: Nem. - vágtam rá. - Azt hiszem elfogadta már az egészet. Csak kell neki egy kis idő amíg megbízik benned.
Adam: Nem kérek a bizalmából! - kiáltotta dühösen. - Ki a fenét érdekel hogy ő mit gondol?
Angie: Nem tetszik a viselkedésed! - jelentettem ki hűvösen.
Adam: Sajnálom drágám. Nekem az nem tetszik, hogy a hátam mögött találkozgattok. - gyanúsított meg.
Angie: Bolond vagy! - feleltem és a konyhába indultam, de megragadta a karomat.
Adam: Nem fejeztem be! - sziszegte.
Még sohasem féltem tőle. Még sohasem gondoltam rá vámpírként. De ahogyan itt állt szikrázó szemekkel, hirtelen átjárta minden porcikámat a felismerés. Adam valóban félelmetes tud lenni.
Angie: Ne csináld ezt... - súgtam és éreztem hogy forró könnyek lepik el a szememet. - Te nem vagy ilyen.
Belebújtam a karjába és az arcomat a mellkasába fúrtam. Ő átölelt, de még mielőtt átjárt volna az ismerős kellemes borzongás, ellökött magától és rám vicsorgott.
Adam: Bűzlesz tőle! - üvöltötte. - Mégis mit csináltatok?
Angie: Azt hiszed... hogy ő... és én? - dadogtam.
Adam nekem rontott és az ágyra lökött. A szemei feketék voltak a dühtől.
Adam: Te az enyém vagy! - súgta és fogai a torkomba mélyedtek.
Zihálva ültem fel az ágyon. Csak álom volt... Körülnéztem és az éjjeliszekrényen lévő óra hajnali fél 4-et mutatott. Visszadőltem az ágyra és hátrasimítottam a hajamat. Csak ekkor vettem észre hogy teljesen leizzadtam.
Letusoltam és felvettem a hálóingemet. Reszkettem. Vajon Adam hogy fog reagálni, ha rájön hogy Nye itt volt? Gyorsan kinyitottam minden ablakot és kereszthuzatot csináltam, reménykedve hogy sikerül eltüntetnem Nye illatát.
Kimentem a teraszra, hogy kissé lehiggadjak a hűvös őszi levegőn. A homlokomat a korlátnak nyomtam és próbáltam lassan lélegezni.
Ekkor valami hideg ért a kezemhez és riadtan léptem hátra. Adam állt előttem, gyönyörű arcán mosollyal. Hozzám lépett és szó nélkül a karjába zárt.
Angie: Annyira hiányoztál. - súgtam.
Ő a karjába kapott és bevitt, miközben fél kézzel tartott, becsukta a teraszajtót. Ismét rám mosolygott és egy pillanat múlva már a hálóban voltunk az ágyon.
Adam: Nem tudtál aludni? - kérdezte aggódó hangon.
Hozzásimultam és beletúrtam dús hajába.
Angie: Téged vártalak.
Adam: Én is... már évtizedek óta. - felelte suttogva és gyöngéden megcsókolt.
Beleborzongtam a vágyakozásba. Hihetetlen volt, hogy még mindig ilyen erővel tört rám a szenvedély ha megérintett. Felnyögtem, amikor jeges ajkai a nyakamhoz értek és elkezdtem lehúzni a pólóját. Ő felegyenesedett és ledobta magáról a felsőt.
Ekkor megláttam. A hálószoba ajtajában állt. A szemei ismerősen zöldarany színűek voltak és minket nézett. Mielőtt szólhattam volna, vagy sikíthattam volna ott termett és megragadta Adam-et a nyakánál fogva, majd a falhoz nyomta.
Ugyanabban a pillanatban valami nekik ütközött és az ismeretlen a másik falnak csapódott. Nye állt a szoba közepén, Adam előtt neki háttal, készen hogy rátámadjon a betolakodóra.
Nye: Valaki olyannak kezdj aki a saját súlycsoportod! - villantotta rá a szemét.
Az idegen mély morgó hangot hallatott és a szemei felvillantak.