41. Rossz előérzet

Hogy lehettem ennyire vak? Mindazok után amin keresztül mentünk... Hogy kételkedhettem benne hogy még mindig szeret? Nem volt szükség szavakra, ez a csók mindent elárult, olyan dolgokat is, amelyeket talán szóval el sem lehet mondai.
Nye: Lehet, hogy későn szólok, de elég lett volna ha megkérsz, hogy maradjak. - suttogtam a fülébe, amikor az ajkaink szétváltak.
Angie: Ó Istenem! - suttogta és megpróbált kiszabadulni az ölelésemből.
Nye: Lina, minden rendben lesz. Nincs miért aggódnod. Ez... ennek így kellett lennie.
Angie: Hagy abba! Hallgass! - kiáltotta és ellökött magától. - Miért kell mindennek újra bonyolulttá válnia? Az életem végre egyenesbe jött és erre jössz te, hogy elmész és én azon kapom magam... - elhallgatott.
Nye: Mond ki! - kértem.
Angie: Nem!
Nye: Ok, akkor mond azt, hogy nem akarsz engem. - javasoltam.
Angie nagy levegőt vett, de végül egyetlen szó sem hagyta el a száját. Csupán egy lépésnyire volt tőlem, így gondolkodás nélkül szeltem át a köztünk lévő távolságot.
Angie: Kérlek, ne tedd ezt velem újra. - súgta és a homlokát a mellkasomhoz szorította.
Nye: Hidd el, ezt nem én irányítom. Volt idő, amikor bármint megadtam volna, hogy ne szeress belém, aztán az életem adtam volna, ha még mindig szeretsz. De sohasem én irányítottam. És nem is te. Ez csak megtörtént velünk.
Angie: Szeretem Adam-et. - suttogta.
Nye: Tudom. - feleltem. - De ez tényleg elég? Úgy értem... mit adhat ő neked, aminél én ne adhatnék százszor többet?
Angie: Még ha így is van... nem tehetem ezt vele.
Eltolt magától.
Nye: Ha tényleg szeret meg fogja érteni.
Angie: Várj, te... azt hiszed el akarom őt hagyni? - kérdezte döbbenten.
Nye: Van más lehetőséged? Vagy talán azt hiszed, hogy majd édes hármasban fogunk élni? - kérdeztem cinikus hangon.
Angie: Nem én azt hiszem, hogy ez csak egy csók volt. - felelte idegesen. - Nevezhetjük akár a leánybúcsúmnak is, ami igazából nem lesz. Szóval...
Nye: Ez nem csak egy csók volt, és ha azt hiszed hogy ezek után lemondok rólad, akkor hülyébb vagy mint hittem.
Az iroda ajtaja kinyílt és Rob állt a küszöbön. Lerítt az arcáról, hogy minden egyes szót hallott.
Angie: Rob... ez most nem...
Rob: Alkalmas? - kérdezte. - Megkérdeztem Sarah-t a délutáni programodról, de Adam megcsalása nem szerepelt köztük. - a hangja hidegen metszett.
Nye: Ez nem tartozik rád.
Rob: Adam a barátom. Angelina pedig a menyasszonya. Te pedig ellenséges terülten vagy, úgyhogy a helyedben...
Nye: A helyemben? - kérdeztem dühösen és Rob felé indultam.
Angie: Állj! - kiáltotta. - Elég!
Rob rám vicsorgott, de Angie hangjára rendezte az arcvonásait.
Rob: Angie... nem teheted ezt! Ő... az ellenségünk!
Angie: Elegem van ebből az egész árnyjárók kontra vámpírok és alakváltók háborúból! Ez... beteges. És értelmetlen.
Rob: Háború? Nincs háború... még. De ha Adam megtudja, hogy te és Nye... Biztos vagyok benne, hogy az felér majd egy hadüzenettel.
Nye: Ó, gyerünk! Ugye nem várod tőlem, hogy újra harcoljuk a trójai háborút? - kérdeztem nevetve. - Ha itt valaki döntést hozhat az Lina. És a kérdés igazán egyszerű. Adam vagy én? - kérdeztem hozzá fordulva.
Angie döbbenten nézett rám, majd Rob-ra, akin látszott, hogy alíg bírja fékezni magát.
Angie: Nye... azt hiszem menned kéne. - sóhajtott. - Nekem még egy csomó dolgom van ezzel a... az esküvőszervezéssel.
Először persze ellenkezni akartam. Nem küldhet el, azok után, hogy szinte beismerte a szerelmét. Másrészt... azt sem akartam, hogy ilyen hirtelen kelljen választania és főleg úgy, hogy Rob úgy nézi, mint egy pók az áldozatát.
Nye: Remélem észhez térsz még az esküvő előtt. Nem hinném, hogy vámpírt hagytak már ott az oltár előtt. Biztos vagyok benne, hogy nem Adam szeretne az első lenni...
Angie nem nézett rám. Egy héttel ezelőtt azt hittem, hogy minden véget ért. Pedig csak most kezdődött el igazán. Elsétáltam Rob előtt, aki halkan suttogott. Olyan halkan, hogy Angie nem hallhatta.
Rob: Sohasem lesz a tiéd.
Nye: Akkor figyelj! - gondoltam.
Rob felkapta a fejét és utánam fordult.
Nye: Ó, igen. Egy kis újdonság. - gondoltam. - De ne aggódj, a gondolataid még biztonságban vannak. Egyelőre...


Úgy álltam ott, mint egy alvajáró, akit felébresztettek és most fogalma sincs róla, hogy hol is van valójában. Hallottam, hogy Rob beszél hozzám, a szavai beszivárogtak a fülembe, de mintha jelentésüket vesztették volna, amint elérték az agyamat. Mintha fényképek lettek volna, amiket az előhívásukkor fény ért.
Próbáltam visszatalálni a valóságba, jelentést fűzni a szavakhoz.
Angie: Megismételnéd? - kérdeztem.
A hangom még nekem is idegenül csengett. Rob egy pillanatig tűnődve nézett, majd ideges hangon folytatni kezdte a mondandóját.
Rob: Te tudtad ezt? - kérdezte. - Elmondta neked?
Angie: Mit?
Rob: A fenébe, megpróbálnál egy kicsit rám figyelni? Úgy értem tényleg figyelni?
Angie: Ok, hallgatlak.
Rob: Az imént, Nye a fejemben válaszolt.
Bambán pislogtam rá.
Angie: Ha hangokat hallasz talán egy szakemberrel kellene megbeszélned.
Rob: Nagyon vicces vagy. Had mondjam másképp. - idegesen mászkált fel alá. - Olyan volt, mintha amit mondott, azt csak gondolta volna, de közben én mégis hallottam.
Angie: Úgy érted belemászott a fejedbe?
Rob: Igen!
Angie: A vámpírok megőrülhetnek? - kérdeztem. Rob csak a szemét forgatta.
Rob: Ha a kisöccse képes blokkolni a képességeinket...
Angie: Várj... egy pillanat. - döbbenten néztem rá. - Nye... testvére? Úgy érted...
Rob: Amíg ti elő-nászúton voltatok, Nye egyszer csak megjelent az öccsével. Ó és a legjobb... Ő is árnyjáró.
Angie: Ugyanazzal a képességgel mint Nye?
Rob: Hogyan?
Angie: Nye is képes rá, legalábbis Adam szerint. - világosítottam fel.
Rob: Ó remek! És még miket tudhat? És a másik kettő? Vajon nekik is vannak még ilyen kis... meglepetéseik? - kérdezte dühösen.
Angie: Rob, higgadj le! - kértem.
Rob: Milyen jó hogy te ilyen nyugodt vagy. Adam-nek is ilyen hidegvérrel fogod majd elmondani, hogy mi történt közted és Nye között?
Angie: Nem terveztem hogy elmondom neki.
Rob: Igazad van, had tudja meg Nye-tól.
Angie: Figyelj! Ez... az egész csak egy nagy hiba volt és semmin sem változtat. Adam-et szeretem és a felesége leszek. Nye pedig elmehet ahová akar.
Rob: Éreztem, hogy mit érzel, amikor ti... - megrázta a fejét. - Nem mehetsz hozzá Adam-hez ha még mindig szereted Nye-t.
Angie: Én nem... - elhallgattam.
Rob: Jobb ha összeszeded a gondolataidat. Ez most nem csak rólatok szól, ha Adam és Nye harcolnak egymás ellen, abból mi sem maradunk ki.
Vártam, hogy mond e még valamit, ami tovább nehezítheti a lelkiismeretemet. Ám Rob szó nélkül otthagyott. Nem mertem volna fogadni rá, hogy tartja a száját, ezért felkaptam a táskámat.
Sarah felugrott, amikor meglátott a lift felé szaladni.
Sarah: A megbeszélés?
Angie: Mond le! - kértem és megállás nélkül a lift gombját nyomtam.
Sarah: Az édesanyád már legalább egy tucatszor hívott és Preston Baley is. Holnap lesz a ruhapróba és...
A lift kinyílt én, pedig beszálltam.
Angie: Mennem kell.
Sarah: De... Angie...
Nem lepődtem volna meg, ha holnapra egy egész kosárnyi büntetőcédulát kapok. Minimum két piros lámpán hajtottam át, a megengedett sebesség kétszereséig nyomtam a gázpedált.
A ház elé érve azonnal feltűnt, hogy Adam motorja nincs itt. Még tegnap este mentek el David-del vadászni, de azt ígérte mire hazaérek ő már várni fog. Az órámra pillantottam. Még bőven volt időm.
A lakásba lépve, azonnal ledobáltam magamról a ruháimat, majd beletettem őket egy szemeteszsákba. Adam megérezni rajtuk Nye szagát. A zsákot bedobtam a szemétledobó aknába, majd lezuhanyoztam. Kétszer.
Éppen a gardróbomban öltözködtem, amikor furcsa érzésem támadt. Mintha... valaki lett volna még a lakásban rajtam kívül. Ismertem ezt az érzést azokból az időkből, amikor Nye éjszakánként besurrant hozzám, hogy nézze ahogyan alszom.
Angie: Nye? - suttogtam rekedten. Gyorsan felhúztam a farmerom. - Nye, te vagy az? Ne szórakozz kérlek...
Kimentem a szobámba. Benéztem a fürdőbe és a tükörből láttam, ahogyan egy sötét ruhás alak átrohan a folyosón a nappali felé.
Angie: Ó istenem! - sikoltottam, majd a háló ajtajához rohantam és bezártam.
A kilincs alá nyomtam egy széket. A mobilom persze a táskámban volt, amit a kanapéra dobtam. Berohantam a gardróbba, mert emlékeztem rá, hogy a régi telefonomat oda süllyesztettem el. Kipakoltam az összes fiókot, mire megtaláltam, közben a háló felé füleltem.
Bekapcsoltam a telefont, ami szerencsére működött és gyorsan tárcsáztam az első számot, amit megleltem.
Jerome: Igen? - szólt bele gyanakodva.
Angie: Én vagyok. - suttogtam.
Jerome: Angie? Rosszul hallak....
Angie: Kérlek, kérlek gyertek ide. Valaki van a lakásomban. - hadartam.
Hallottam, hogy a kilincs megnyikordult.
Jerome: Mi? Micsoda? Ki az?
Angie: Siessetek! A szobámba zárkóztam, de...
Hallottam, hogy valami az ajtónak csapódik, majd reccsenés hallatszott.
Jerome: Angie...
Angie: Bent van a szobámban... suttogtam.
Jerome: Két perc és ott vagyok...
A vonal megszakadt és láttam, hogy egy árny vetül a gardrób padlójára.