42. Csapda

Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte képtelen voltam felfogni. Még órákkal később sem sikerült az összes részletet a helyére igazítanom. Csupán zajok, árnyékok, képkockák maradtak meg az emlékezetemben.
Az alak, ahogyan lassan a gardrób felé közelít, majd megdermed, Adam hangja, a zaj, az üvegszilánkok, Adam a karjába vesz, a szeme tele van aggodalommal... Homály... minden homályos, semmi sem tiszta többé, semmi sem biztos.
Jerome: És ha egy árnyjáró volt? - kérdezte hirtelen.
A nappaliban voltunk, Jerome fel-alá járkált, Rob és Leah halkan beszélgettek az ablak előtt, én pedig Adam karjában kuporogtam.
Rob: Gondolkozz Jerome... ha egy Nye-hoz hasonló ugrott volna át az ablakon, akkor lennének nyomok. Vér... - a fejét csóválta. - Nem árnyjáró volt.
Leah: De nem is vámpír. A szagát felismernénk. Itt viszont nincs semmiféle szag.
Jerome: De akkor mégis mi? - kiáltotta.
Összerezzentem. Ránéztem Adam-re, aki maga elé meredt.
Rob: Adam? - kérdezte halkan. - Mondd el mire gondolsz.
Adam: Azt mondtátok, és ez nyilvánvaló, hogy a lakásban Angie és az én szagomon kívül mást nem éreztek. - kezdte. - Egy árnyjáró, minden bizonnyal megsérült volna annyira, hogy vért hagyjon maga után, de ebben nem lehetünk biztosak. Lehet hogy szerencséje volt.
Leah: Mire célzol?
Adam: Egy árnyjárót csak a saját fajtája tud kiszagolni.
Jerome: Várj! Te ide akarod hívni Nye-t és a kis szektáját? - kérdezte dühösen. - Amikor legutóbb találkoztunk velük, csak az akadályozta meg az összecsapást, hogy emberek is voltak ott. És nem ígérem, hogy még egyszer tudok uralkodni magamon!
Leah: Én is ellenzem. - értett egyet.
Rob: Legyünk reálisak. Nye az egyetlen aki segíthet. Félre kell tennünk az ellentéteket és együtt kel dolgoznunk. Bárki is volt itt, nyilvánvalóan nem békés szándékkal jött. - magyarázta.
Jerome dühösen felhorkant, Leah pedig megadóan sóhajtott. Rob rám nézett.
Angie: Én... én ebbe nem szólok bele. - mentettem ki magam.
Rob elővette a telefonját, majd felhívta Nye-t. Képtelen voltam végighallgatni a beszélgetést. Kiszabadítottam magam Adam karjából, majd a konyhába rohantam. Tudtam hogy követ, de legalább néhány másodpercig nem láthatta az arcom.
Adam: Jól vagy? - kérdezte idegesen.
Angie: Igen. Én csak... ez most kicsit sok volt. - feleltem az igazsághoz híven.
Adam: Soha többé nem hagylak magadra. - ígérte.
Angie: Nem a te hibád! - vigasztaltam.
Adam magához húzott és szorosan átölelt.
Leah: Nye néhány percen belül itt lesz. - suttogta az ajtóból.
Adam elengedett. Hűvös ujjaival végigcirógatta az arcomat, a halántékomtól az államig. El sem tudtam képzelni, hogy pár órával ezelőtt, vonzónak találtam Nye-t. Vagy hogy valaha is rá bírtam nézni másik férfira.
Adam: Mire gondolsz? - kérdezte halkan.
Angie: Túl jó vagy hozzám. - feleltem szomorúan.
Adam: Ne butáskodj. - bosszankodott.
Angie: El kell mondanom valamit... - kezdtem idegesen.
Adam: Bármit elmondhatsz...
Angie: Én... - elakadtam.
Hogy mondjam el neki? Nem bánthatom meg. Ő a mindenem. Az életem értelme, a legszebb valóra vált álom.
Adam: Azt hiszem itt vannak. - sóhajtott.
A karjába kapaszkodtam, mialatt visszamentünk a nappaliba. Magamon éreztem Nye szemét és Rob gyanakvó pillantását. Én vagyok a leggonoszabb ember a világon.
Max: Biztosan nem a mi fajtánk volt.
Jerome: Szóval van még rajtatok kívül még egy ilyen alattomos, gonosz...
Max: Még egy szó és elveszek egyet a kilenc életedből cicus!
Leah: Azt kötve hiszem mert átharapom a torkod!
Nye: Elég! - avatkozott közbe. - Ez nem a megfelelő hely és idő.
Spencer: Szóval te vagy Lina. - lépett elém.
Meglepődtem. Ugyanannyira hasonlított a bátyjára, mint amennyiben különböztek. Spencer sokkal emberibbnek, kézzel foghatóbbnak tűnt, habár ez abból is fakadhat, hogy még nem volt olyan régen árnyjáró, mint Nye vagy Max. Az arca nyílt volt, őszinte és kedves.
Angie: Igen, de jobb szeretem, ha Angie-nek szólítanak. - feleltem. Nye köhögéssel próbálta álcázni a nevetését.
Spencer: Pedig a Lina sokkal jobban illik hozzád. - mosolygott.
Tudja! Hirtelen belém nyilallt. Nye biztosan elmondta neki, ezért néz így most rám. Láttam hogy Adam összevonja a szemöldökét, miközben Nye-t nézi.
Spencer: Nye éppen a gondolatain keresztül beszél hozzá. - suttogta a fülembe közelebb hajolva.
Angie: Mi? - kiáltottam fel.
Mit mondhat neki? Adam rám pillantott.
Rob: Mi folyik itt? - kérdezte frusztrált hangon.
Nye: Elmondtam a barátodnak, hogy mit gondolok. - felelte egyszerűen.
Jerome: Szóval igaz, amit Rob mondott. - húzta el a száját.
Nye rápillantott, majd Jerome összerezzent. Megrázta a fejét.
Leah: Mi? Szóval... képes a gondolataidban beszélni hozzád? - horkant fel.
Nye: Igen. - felelte Jerome helyett. - Úgy tűnik nem mindenkinél válik be, te vagy rá az egyik példa és Lina.
Max: Lehet hogy a lányok agya másképp működik. - találgatta.
Jerome: Hát persze. Mivel nem működik. - röhögött fel. Leah oldalba bökte.
Hangzavar támadt, Rob és Adam halkan beszéltek valamit, Max és Spencer eltűntek a szobámban. Nye pedig engem nézett. Úgy tűnt erősen koncentrál valamire. Hirtelen bevillant egy kép a délutáni csókról. Pontosabban arról, amit ő érzett akkor.
Hátraléptem, majd a kezemmel a fejemhez kaptam, próbáltam meggátolni, hogy ezek a képek a fejembe kerüljenek. Éreztem hogy Adam átölel, de leráztam a kezét. A képek hirtelen eltűntek.
Rob: Nem okoztál még elég bajt? - hallottam a hangját.
Adam: Te csináltad ezt vele?
Felnéztem. Adam Nye felé indult, és abban a pillanatban ott termett Max és Spencer, Adam mellett pedig Rob és Jerome. Szerettem volna kiáltani, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon.
Leah: Ott! Lent! - kiáltotta, majd mire mindenki odafordult volna, Leah már kiugrott a teraszról.
A többiek követték. Odarohantam a korláthoz, de Adam visszarántott.
Angie: Mi történt?
Adam: Leah látott valamit. - felelte.
Angie: Mit mondott Neked Nye? - kérdeztem aggódva.
Adam: Valamit amire én is gyanakodtam.
Összeszorult a torkom.
Angie: És... mi az?
Adam: Szerinte azért nem éreztük a... látogatód szagát, mert ő olyan mint te. - felelte.
Először megkönnyebbültem, de miután újra átgondoltam Nye következtetését, még nyomorultabbul éreztem magam. Nyilvánvaló volt, hogy nem vagyok egészen ember, de ezt a tényt szerettem az agyam minél eldugottabb részében tárolni. Könnyebb volt nem gondolni rá. Túl sok minden történt most, ha erre is gondolnom kell, végképp beleőrülök.
Összerezzentem, amikor Nye hirtelen mellénk ugrott.
Adam: Nos?
Nye: Gyors a rohadék. Max még mindig üldözi, de a többiek feladták.
Adam: Az amire gyanakodtunk?
Nye: Ez nyilvánvalóan megmagyarázza, miért nem éreztél soha késztetést, hogy kiszívd Lina vérét. - jegyezte meg cinikus hangon. - Az a valami olyan... mintha valamiféle vámpír lenne. Csak gyorsabb, és úgy tűnik teljesen tisztában van azzal hogy mi kik vagyunk.
Adam: Gondolod hogy elbírnál vele? - kérdezte aggódva.
Nye: Kérlek. - sóhajtott. - Ha akartam elkaphattam volna, de ha megteszem fenn áll a veszélye, hogy végzek vele, mielőtt még bármit is kiszedhetnénk belőle. Hagytam, hogy Max utána menjen, legalább egy kicsit kitombolja magát.
Adam: Nincs szükségünk rá, hogy feldühítsük. Ha másokat is idehoz...
Nye: Akkor velük is végzünk.
Adam: Talán csak... kíváncsi volt Angie-re.
Nye: Ó hát ez remek! Miért nem hívjátok meg rögtön teázni? - kiáltotta. - Az az izé betört a barátnőd lakásába, és biztosan nem barátkozni jött. Ha van még belőle több is, semmi szükség rá, hogy tudjanak Angie-ről.
Angie: Állj! - szakítottam félbe, miután végre összeszedtem magam. - Azt mondod, hogy Max meg fogja ölni?
Nye: Igen. Miután kiszedték belőle mit akart.
Angie: Ezt... ezt nem hagyhatod! Olyan mint én! Nekem... beszélnem kell vele!
Nye: Nem kell!
Adam: Igaza van. Angie-nek joga van látni!
Nye nem felelt, de látszott rajta, hogy ez egyáltalán nem tetszik neki. Hirtelen átugrott a korláton, majd kecsesen földet ért a mélyben, akárha egy székről ugrott volna le. Mire egyet pislogtam már eltűnt.


Már hajnalodott, amikor meghallottam a többieket. Valami nem volt rendben. Angie elaludt a kanapén, a mellkasomra dőlve. Óvatosan kimásztam alóla, majd a teraszhoz mentem.
Olyan erősen szorítottam a korlátot, hogy a festék, apránként megrepedezett a tenyerem alatt. Láttam, amint Rob Leah-t hozza a karjában, Jerome és Nye pedig Max-et cipelik. Spencer intett nekem én pedig rájöttem, hogy azt kérik, engedjem fel őket.
Halkan leszóltam a portásnak. Azt hazudtam neki, hogy néhány barátunk, akik eláztak egy buli után. Idegesen járkáltam, nem tudtam mire számítsak.
Angie: Mi történt? - kérdezte álomittas hangon.
Adam: Még én sem tudom.
Csak reméltem, hogy ezt nem az az egyetlen személy tette velük. Meghallottam a liftet, ezért az ajtóhoz rohantam. Nye és Jerome jöttek be először és a padlóra lökték Max-et, aki félmeztelen volt. Rob is behozta Leah-t, majd óvatosan leültette Angie mellé.
Angie: Mi történt? - kiáltotta hisztérikusan.
Nye: Az az izé csapdába csalt minket. Nem mi üldöztük, hanem ő vezetett minket. Egyenesen a többi hozzá hasonló markába.
Adam: Mennyi van még belőle?
Jerome: 13-at számoltam. Tizet megöltünk, de a három legerősebb elmenekült.
Angie: Mit akarnak tőlünk? - kérdezte összetörten.
Max: Téged akarnak. - hörögte a földön. Nye belerúgott.
Angie: Mi?
Adam: Ezt ők mondták?
Jerome és Nye egymásra pillantottak, majd Jerome bólintott.
Nye: Spencer lent maradt, figyeli a környéket. Mostantól együtt kell dolgoznunk. Ezek a vámpír-félék nagyon gyorsak, de az előnyük csupán ennyi.
Leah: És amit az egyik mondott... - suttogta gyenge hangon. - Azt mondta, hogy engedjétek a vámpírnak, hogy megharapjon.
Rob: Nem kellett volna közbeavatkoznod!
Leah: Nem érted? - kérdezte dühösen majd felszisszent. - Ez valami nagyon rosszat jelent. Miért akarnák hogy megharapd őket?
Rob: Ne aggódj, miután megéreztem a vérük szagát elment tőle a kedvem.
Adam: Hogy?
Rob: Ne sértődj meg Angie, de a rokonaid enyhén szólva bűzösek!
Nye: Erről beszélt Carlisle is Angie vérével kapcsolatban. Azt mondta... olyan mintha a szaga belülről marna ki.
Rob: És még visszafogottan fogalmazott.
Max lassan felkelt a földről és nyújtózkodni kezdett.
Jerome: Nye gyorsabban gyógyul. - jegyzete meg lekicsinylő hangon.
Angie: Megsérültél? - kérdezte döbbenten.
Hirtelen féltékenység fogott el. Nem mindegy hogy megsérült e?
Nye: Csak egy karcolás volt. - vonta meg a vállát. - Leah megvagy?
Leah: Nekem egy kicsit több idő kell.
Angie: Hozhatok valamit? - kérdezte halkan Leah-tól. Ő csak egy pohár vizet kért.
Angie kiment a konyhába, Nye pedig utána indult. Követtem őket.
Nye: Beszélnem kell vele! - szólalt meg a fejemben.
Végül nem mozdultam.
Rob: Kettesben hagyod őket? - kérdezte szemrehányó hangon.
Adam: Ha nem lett volna itt most talán mind halottak lennénk. - feleltem védekezésképp.
Rob: Ne bízz meg Nye-ban.
Nem feleltem. Sohasem bíztam benne és nem is állt szándékomban a bizalmamba fogadni. Igen, segített nekünk, immár másodszor, de ő akkor is Angie-t akarja, jobb ha rajta tartom a szemem. Otthagytam a többieket, majd utánuk mentem a konyhába.


Angie hátát fordított nekem. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy meddig akar még menekülni az érzései elől, de tudtam hogy ez az időpont nem éppen a legalkalmasabb erre. Főleg mivel Rob minden bizonnyal éberen hallgatja minden szavunkat.
Nye: Az egyikük mondott valamit, amit tudnod kell.
Angie: Ne kímélj! - sóhajtott.
Nye: Mielőtt elmenekültek, az egyik a háromból azt kiabálta: Visszajövünk, és ne higgyétek hogy az apja majd megvédi.
Angie: Az apja... - suttogta. - Az én apám?
Nye: Angie... nyilvánvaló hogy az apád olyan mint ők.
Angie: Én, azt hittem... hogy meghalt, vagy... - elcsuklott a hangja. - Nem akarok erről beszélni.
Nye: Beszélhetünk másról is. - ajánlottam.
Angie: Nem! - vágta rá.
Nye: Nem menekülhetsz örökké az elől aki vagy és amit érzel...
Adam: De ha beszélni akar majd ezekről, arra itt vagyok én. - szólalt meg a hátam mögött.
Nye: Lehet hogy nem veled akarja majd megbeszélni.
Adam: Akkor talán Veled?
Nye: Miért ne?
Angie: Elég! Hagyjátok ezt abba! Annyira elegem van ebből a rivalizálásból. - kiáltotta. - Nem tudnátok legalább most elviselni egymást?
Adam rám meredt, majd gúnyosan elmosolyodott.
Nye: Mi van? - kérdeztem dühösen.
Adam: Nem hagyom, hogy felidegesíts. - felelte. - Angelina már választott és nyilvánvalóan nem téged.
Angie: Adam menjünk ki innét! - kérte. - Menjünk vissza a többiekhez.
Adam: Rendben.
Nye: Meg fogja gondolni magát! - figyelmeztettem a gondolatain keresztül.
Adam rám pillantott és láttam a szemében, ha így is lesz, ő azt biztosan nem hagyja majd annyiban. Egy háború közepén voltunk, amiben együtt kell harcolnunk, mialatt egymás ellen is küzdünk.