44. Vakító Fehérség 2/2

Visszasírtam az időket amikor csak Adam ellen kellett küzdenem. Amire akkor azt hittem, hogy fájdalom, az mostanra tompa lüktetésnek tűnt csupán. A féltékenység kósza gondolatnak, az irigység pedig szelídnek, mint a síkságon folydogáló folyó.
Ez volt az igazi fájdalom. A húsomig hatoló, gyilkos kín, ami minden sejtemet megmérgezte. Ez volt a valódi irigység és féltékenység.
Két napunk volt az esküvőig, amivel Angelina gyanútlanul összeköti az életét egy árulóval, egy kétszínű csalóval. Odaadja magát egy olyan férfinak aki aztán szemrebbenés nélkül továbblöki őt, egy még nálánál is gonoszabb lénynek. Kegan is őt akarja. Nem, nem őt. Azt amit jelképez. Őt nem érdekli Lina mosolya, vagy a hihetetlenül zöld szemei. Ő sohasem látta, amikor összeráncolja a homlokát gondolkodás közben. Nem látta reggel, amikor álmosan tapogatózik a konyhában. Nem ismeri a kedvenc könyveit, nem hallotta a szíve dobogását. Nem tudja hogy ki ő!
Mégsem ez volt a legnehezebb. Nem nehéz harcolni az ellenséged ellen a lányért akit szeretsz. Hiszen az egyetlen cél, ami vezérel, hogy biztonságban legyen és visszakaphasd. A legrosszabb az volt, hogy olyannal az oldaladon kell megvívnod a harcot, aki szinten őt akarja.
Tyler története szomorú volt. Csupán kísérleti célból teremtették. Ember-anyját nem ismerte, az apja meghalt, amikor még kisbaba volt. Sebastian nevelte fel. Felnőtt koráig teljesen normális ember volt, pont mint Lina. Aztán elkezdődött az átalakulás ijesztő és fájdalmas folyamata.
Nye: De nem vagy teljesen olyan mint ők? - kérdeztem az elhagyatott raktár padlóján kuporogva.
Suttogva beszéltünk. Az őrök nagy része a környéken járőrözött, mindenki Sebastian támadására várt.
Tyler: Nem. - felelte. - Félvérként valószínűleg sohasem fogok teljesen átalakulni. Erősebb és gyorsabb vagyok, mint egy átlagos ember, de a tiszta vérűek vagy a mérgező vámpírok még így is könnyedén el tudnának bánni velem. Rólad nem is beszélve. - rám hunyorgott a sötétben. - Erősebb vagyok ha vért iszom, de ez.... nehéz. A testem emberi táplálékhoz van szokva.
Nye: Te vért iszol? - kérdeztem elszörnyedve.
Tyler: Hidd el nekem sem könnyű, de be kellett tartanom Kegan szabályait hogy velük maradhassak. - védekezett. - Nem vadászom emberekre, mint ők. Csak állatokra.
Nye: Hm, sokkal étvágygerjesztőbben hangzik.
A suttogásom betöltötte az üres termet.
Tyler: Angelina...
Nem tetszett ahogyan kimondja a nevét.
Nye: Mi van vele?
Tyler: Mennyire ember? - kérdezte végül.
Nye: Nem vadászik kisnyulakra ha erre gondolsz. - vágtam rá. Tyler idegesen beletúrt a hajába. - Mindig volt benne valami különleges. - mondtam végül. - Utólag visszatekintve egy csomó minden utalt rá, hogy valami nem stimmel vele. De sohasem gondoltam volna erre. Csak amikor egyre bizarrabb dolgok történtek.
Tyler: A rosszullétek?
Bólintottam.
Nye: Borzalmas volt. Az egyik pillanatról a másikra meghalt és újra indult a szíve. Maláriát kapott, de a teste meggyógyította önmagát. És ott van még az a dolog a vérével.
Tyler: A vérével? - kérdezte döbbenten. - Mi van vele?
Nye: Nem tudom. A vámpírok szerint a vére visszataszító. Mármint a szaga.
Tyler: Ez furcsa. Azt hittük ez csak a tiszta vérűekre jellemző.
Nye: Úgy érted ez normális?
Tyler: Igen. Egyes vámpírok a harapásukkal mérgeznek, míg az én fajtám a vérével. De a félvéreknél ez újdonság. Én nem vagyok mérgező. - kinyújtotta a karját.
Több harapásnyom is látszott a bőrén,
Nye: Nem vagy mérgező és a normális vámpírok sem mérgezőek rád. - mondtam magamban. Tyler nem felelt semmit. Hallgattunk. - Sok félvér van?
Tyler: Nem. - rázta a fejét. - A legtöbbjüket megölték vagy nem maradtak életben. Az átalakulás néhányukkal végzett. Csak páran maradtunk. És Angelina az egyetlen nő.
Nye: Bastian miért nem vitte magával?
Tyler: Mert félt hogy Kegan elrabolja, vagy megöli. Bastian szeretett volna pontot tenni a két klán közötti háború végére, mire Angelina eléri azt a kort hogy átalakul. Ott akart lenni mellette, hogy segítsen neki. Nekem sem volt könnyű feldolgozni, hogy nem öregszem többé. Pedig én velük éltem, mióta az eszemet tudom.
Nye: Angelina... halhatatlan? - kérdeztem döbbenten.
Tyler: Igen. - felelte. - De nem elpusztíthatatlan. - tette hozzá. - Te...?
Nye: Nem. - feleltem. - Fogalmam sincs mennyi ideig élek. Háromszáz, vagy ötszáz év... Nem tudom.
Tyler: Kegan megöli Angelina-t ha megkapja amit akart. - mondta csendesen.
Nye: Egy ujjal sem érhet hozzá amíg én lélegzem. Sem ő, sem mások. - tettem hozzá a rend kedvéért.
Tyler nem felelt. Hosszú ideig hallgattunk. Órák teltek el. Odakint egyre többen gyűltek össze, ideges beszédük beszivárgott hozzánk is. Lefeküdtem és úgy tettem mintha ki lennék ütve. Tyler a semmibe bámult.
Nye: Sebastian nincs itt. - mondtam csendesen. - Tennünk kell valamit.
Tyler: Van terved?
Nye: Igen. Van mobilod? - kérdeztem.
Percekig bámultam a kijelzőt. Az öcsém halottnak hisz. Mit írhatnék neki? "Életben vagyok. Ne bízz Max-ben és Adam-ben. Tartsd távol Max-et Linától de nem szólj senkinek rólam. Majd jelentkezem. Nye"
Elküdtem.
Tyler: Hogyan tovább?
Nye: Elszököm, te pedig utánam jössz, hogy visszahozz. Akik veled jönnek, azokkal végzünk, aztán irány Los Angeles. Megölöm Max-et, te pedig a mobiljáról írsz egy üzenetet Kegan-nek, hogy mikor és hol veheti át Linát. Biztonságba helyezzük őt, aztán elkapjuk Kegan-t és a bandáját.
Tyler: Működhet. - felelte kisvártatva. - És mi lesz Adammel?
Nye: Végzek vele. - feleltem gondolkodás nélkül.


Az esküvőm előtti este Sarah, Leah, Lonnie és az unokatestvérem Natalie elvittek bulizni. Semmi kedvem nem volt hozzá, mint ahogyan a másnapi cirkuszhoz sem. Anyám végül meghívott egy csomó embert, akiket alig ismertem. A ruhám túlzás volt, az esküvő helyszínéről már nem is beszélve.
A karácsonyi készülődés, a Jingle Bells és az ajándékok már nem jelentettek semmit. Üresnek éreztem magam. Kimondatlan szavak, kétségek és félelmek tették rémálommá azokat a napokat, amelyek életem legszebb napjai kellettek volna hogy legyenek. Próbáltam eljátszani, a boldog, izgatott menyasszonyt, de a színjátékom még saját magamnak is rettentően hamisnak tűnt. Valószínűleg ez volt a világtörténelem legunalmasabb leánybúcsúja.
Hazaérve nem lepődtem meg, amikor ott találtam Max-et és Rob-ot. A tévét bámulták, de úgy tűnt mindketten valahol egészen máshol járnak.
Angie: Anyám elvitte magával Benjamint? - kérdeztem.
Rob: Igen. És mondott egy csomó mindent, hogy mikor jön a fodrász, meg a sminkes, de nekem ez kicsit sok volt. De azért leírtam mindent. - magyarázta.
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment.
Max: Jól vagy? - kérdezte aggódva.
A gondoskodása szinte fojtogató volt Nye halála óta. A többiek jöttek-mentek, őrizték a házat, figyelték a környéket, de Max nem mozdult mellőlem.
Rob: Jobb lenne ha lefeküdnél. - ajánlotta. - Sápadt vagy.
Angie: Csak a fáradtság miatt. - hazudtam.
Csengettek. Max ajtót nyitott és hamarosan megjelent Spencerrel az oldalán. Nem láttam azóta, hogy... Max szerint nem beszélt senkivel.
Rob: Hé! Minden ok? - kérdezte kicsit idegesen.
Nye nélkül a két csapat már nem rivalizált.
Spencer: Ephraim és Dax elmentek. - mondta színtelen hangon.
Újabb veszteség.
Max: Hova? - kérdezte idegesen.
Spencer: Nem tudom. Fogalmam sincs. - elkeseredetten a hajába túrt. - Én csak... nem bírtam ott maradni egyedül.
Angie: Semmi baj Spence. - megöleltem. - Itt maradhatsz.
Spencer: Igen, az jó lenne. - felelte. - Max, miért nem mész haza egy kicsit? Én majd vigyázok Angie-re. - ajánlotta.
Max: Jobb szeretnék itt maradni.
Spencer: Ó, ne már! Napok óta haza sem mentél. Most komolyan! Rob itt lesz velem, mi baj történhetne?
Max tétovázott.
Angie: Menj csak Max. Elleszünk. Majd holnap látjuk egymást az esküvőn.
Max: Na jó! De ha bármi van hívjatok! - egyezett bele.
Már lefekvéshez készülődtem, amikor meghallottam Rob és Spencer suttogását a nappaliból.
Rob: Ez lehet csapda is. - suttogta.
Spencer: Nem! Azt kell tennünk amit mond!
Rob: A fenébe, Spence! Miért ne bízzunk meg benne? Pont benne? - a hangja elkeseredettnek tűnt.
Kiléptem a folyosóról és elhallgattak. Rob arca ijedtnek tűnt. Nem mertem megkérdezni, hogy mi a baj. Így is csak egy hajszálon függtem. Éreztem hogy bármelyik pillanatban sikítva elrohanok valahová ahol senki sem talál rám.


A terv bevált. Elszöktem, a nyomomban Tyler-rel és néhány harcossal Kegan bandájából. Elcsaltuk őket néhány kilométerre a táboruktól, majd végeztünk velük. A testüket egy tóba dobtuk és eltüntettük a harc nyomait. Tyler sápadtnak tűnt, attól féltem bármelyik pillanatban rosszul lesz.
Nem volt elég gyors ahhoz, hogy az esküvő előtti nap odaérjünk és csak reménykedtünk benne hogy Spence komolyan vette az üzenetet. Hajnalban megálltunk egy benzinkútnál ennivalót szerezni. Ekkor írtam újra az öcsémnek: "Végeznünk kell Max-szel, valahogy csald el őt a hegyekbe. Reggel újra írok. N"
Kicsit később Spencer visszahívott, a hangja halk volt, mintha egy dobozból telefonált volna.
Spencer: Mi folyik itt Nye? Miért kell megölnünk Max-et? - kérdezte zavartan.
Nye: Ez túl bonyolult Spence, nem mondhatom el most. Csak csald őt a hegyekbe, találj ki valamit. El kell vinnünk Angie-t még az esküvő előtt.
Spencer: És Adam?
Nye: Kérlek, ne kérdezz többet. - kértem. Tyler kifulladva feküdt a fűben, a szemei távolba meredtek. - Ugye nem mondtad el senkinek?
Nem felelt azonnal.
Spencer: Rob-nak. Teljesen kiborult.
Szerettem volna megrázni.
Nye: Spencer! Figyelj rám! Nagyon durva harc fog kitörni. Biztonságba kell helyeznünk Angie-t és a kisbabát.
Spencer: Tudsz róla? Ó ez remek. Benjie-t elvitte Angie anyja. Nála lesz az esküvő alatt.
Nye: Mond meg Robnak hogy vigyázzon rájuk.
Nehezen tudtam csak megnyugtatni. Tyler felkapaszkodott a földről. Kimerültnek látszott, nem hittem volna, hogy képes lesz harcolni.
Tyler: Biztos vagy benne hogy az a Rob megbízható? Azt mondtad Adam bandájában van.
Nye: Bízom benne. - feleltem. - Induljunk. Az esküvő naplemente után lesz. Addigra meg kell szabadulnunk Max-től.
Tyler: Van egy ötletem. Írok Max-nek hogy jöjjön ide. Közben az öcséd elintézhetné Adam-et. - vetette fel.
Eltöprengtem. Spence vajon képes lenne megölni Adam-et? Hiszen emberként még a légynek sem tudott volna ártani és ő volt köztünk az akit a leginkább megviselt ennek a világnak az agresszivitása. Mindenesetre azt sem akartam hogy végignézze ahogyan én megölök valakit.
Nye: Ez jó ötlet. De Neked el kell tűnnöd innét. Max nem tudhatja hogy te szöktettél meg.
Tyler: Nem tudhatja? Hiszen meg fogod ölni!
Értetlenül nézett rám. Vártam hogy ráébredjen a szavaim mögött rejlő igazságra. Fel kellett készülnünk arra az eshetőségre is, hogy Max öl meg engem.
Nye: Majd találkozunk ha elintéztem.
Tyler: És mi a B terv?
Nye: Ha én... szóval ha Max győzne, akkor Neked kell Angie-t biztonságba helyezned. Majd Spence segít. De egyelőre még ott tartunk, hogy el kell csalnunk Max-et a városon kívülre.
Tyler: Ok. Te vagy a főnök. - egyezett bele.
A nap perzselően tűzött, amikor szétváltunk. Tyler elindult hogy megkeresse Spence-t, míg én az erdőben vártam Max-et. A hőség szinte fojtogató volt, úgy tűnt a levegő mozdulatlanul áll. A szokatlan hőség az állatokat is megzavarta, vagy talán vihart éreznek. Mókusok szaladgáltak fejvesztve a fák között és a madarak rémülten rikoltoztak egymásnak. Egy prérifarkas kis híján a lábamnak rohant menekülés közben. Rájöttem hogy nem a meleg zavarta össze őket. A fák között lassan előrekúszva füst kezdett terjengeni, úgy tűnt valahol ég az erdő.
Kicsit később az ég beborult és a part irányából párás esőszagot hozott a feltámadt szél. Reméltem hogy elered az eső, mert a tűz ropogását már egészen közelről hallottam. Kezdtem ideges lenni. Hol van már Max?
Teljesen elvesztettem az időérzékem, a percek órákként vánszorogtak és az eső szemerkélni kezdett. Neszezése a lombkoronában elnyomott minden más zajt. Aztán megéreztem, hogy a közelben van. Lassított, bizonyára rájött, hogy átverték. Tudta ha most menekülni kezdene, akkor is utolérném. Ám nem hátrált meg. Én is elindultam felé.
Max: Mondtam Kegan-nek, hogy öljön meg. - szólalt meg, amikor belépett a fák közé.
Nye: Úgy tűnik meghagyta Neked a lehetőséget.
Max: Fogalmad sincs mióta várok erre!
Nekem rontott, de láthatatlanná váltam és mögé kerültem. Megragadtam és egy fához vágtam, ami recsegve-pattogva kidőlt. Max felugrott, az arcán vékony vércsíkok csorogtak alá, a válla kifordult. Visszarántotta. Az arca eltorzult a fájdalomtól és a dühtől, a szemei villogni kezdtek. Újra támadt. A levegőben csapódtunk egymásnak, mint két szikla. A földre zuhantunk, Max pedig rám ugrott, a mellkasomra térdelt. Éreztem, ahogyan a bordáim megrepednek és a levegő kiszorul a tüdőmből. A hosszú út és a több száz kilométernyi futás legyengített, nem tudtam többé láthatatlanná válni. Most egyenlőek voltunk. Lelöktem magamról és felugrottam egy fára, ő követett. Átugrottam egy másik ágra, de mielőtt elértem volna, elkapta a lában és mindketten lezuhantunk a sűrű aljnövényzetbe. Egy kiálló ág a combomba fúródott. Kitéptem. Max lihegve feltápászkodott.
Max: Még ha le is győzöl... akkor sem nyerheted meg a háborút. Kegan fog győzni!
Nye: Miért vagy vele? - kérdeztem.
Max: Mert megígérte, ha megszerzi a hatalmat én lehetek az árnyjárók vezére.
Nye: Ostoba! Tudta hogy meg foglak ölni. - feleltem.
Rám mordult, majd nekem rontott, de félreugrottam és elkaptam hátulról. Megragadtam az állát és kitörtem a nyakát. Kapálózott, a körmei a karomba vájtak. Egy fának csaptam. Zihálva a földre zuhant, az ujjai a lehullott leveleket markolták. Felkaptam egy hegyes ágat és fölé hajoltam.
Nye: A tested még meggyógyíthatja magát, Max. Nem kell így lennie. Csak ígérd meg, hogy félreállsz az útból. - kértem.
Max: Menj a pokolba! - hörögte, majd a lábával elgáncsolt és a földre zuhantam.
Rám akart ugrani, de a kezembe lévő ág a mellkasába fúródott. A szemei felvillantak és a szájából vér csurgott az arcomra. Lelöktem magamról. Az ág a tüdejébe fúródott, próbálta kihúzni, de a halál mer elszívta minden erejét.
Nye: Had segítsek! - suttogtam, majd kihúztam az ágat és ismét beledöftem.
Ezúttal a szívébe.
A sűrű lombok felfogták az esőt és a tűz tovább terjedt. A száraz avaron szinte ködként gomolygó lángok elérték Max testét is. Néztem ahogyan a lángok zöld és kék színben játszva megsemmisítik.
A sebesült combom és bordáim még nem kezdtek gyógyulni a kimerültség miatt. Szerettem volna láthatatlanná válni, de egyelőre annak is örülhettem, hogy egyáltalán meg bírok mozdulni. Max mobilja rezegni kezdett a zsebemben. Felpattintottam. "Minden a terv szerint halad?" - Kérdezte Kegan. Bepötyögtem a választ. "Minden rendben."
Miután elküldtem, felhívtam Spencert.
Spencer: Nye? - kiáltotta rémülten.
Nye: Nem, a Pápa! - feleltem. Közben kihúztam egy újabb tüskét a karomból.
Spencer: Hál Istennek! - sóhajtotta. - Max?
Nye: Éppen most ég szénné az erdőben. - feleltem. Spence felszisszent. - Tyler megtalált?
Spencer: Igen, itt vagyunk a parkolóban. Angie már készülődik az esküvőre.
Nye: Figyelj, megsérültem és kell egy kis idő amíg odaérek. Tartsátok fel valahogy.
Spencer: Jó de siess. David bármelyik percben itt lehet. nem tudom meddig bírom blokkolni a képességét. Ha rájön hogy idejössz, szól Adam-nek. - hadarta idegesen.
Nye: Add Tyler-t. - kértem.
Tyler: A francba Nye, Kegan gyanakszik. És arról nem volt szó, hogy jövőbelátó vámpírok is lesznek.
Nye: Nem tudnátok lehiggadni egy percre? - kérdeztem dühösen.
Tyler: Csak mond meg mit tegyünk!
Nye: Szóljatok Rob-nak hogy helyezze biztonságba a gyereket. - utasítottam.
Tyler: Spence ezt már elintézte.
Nye: Ok. - megálltam hogy tájékozódjak.
Az erdőnek ezen részét még nem érte el a tűz, de itt is fullasztó volt a füst.
Spencer: Mi lesz Adam-mel? - vette át a telefont.
Nye: Végeznünk kell vele. - feleltem.
Spencer: De... Tyler szerint nem biztos hogy még Kegan-nak dolgozik.
Nye: Nem biztos? - kérdeztem dühösen.
Közben letéptem egy darabot a pólómból és a vérző combomhoz nyomtam.
Spencer: Ő... teljesen kikészült amikor azt hitte hogy meghaltál.
Nye: Majd akkor fog teljesen kikészülni ha a feje a talpam alatt lesz. - morogtam. - Spence, ez nem játék. Ha hibázunk... Angie élete veszélyben van. Kegan végezni akar Angie öccsével, az apjával és ki tudja még hány ártatlannal. Ha Adam feldob minket, nem lesz újabb esélyünk hogy elkapjuk Kegan-t.
Spencer: Én csak... nem tudom képes leszek e ölni. - felelte.
Nem bírtam felelni. Ekkor megroppant egy ág a hátam mögött. Megfordultam és megpillantottam egy férfit. Fekete kabátot viselt a forróság ellenére és lovaglócsizmát. A bőre sápadt volt de nem annyira mint egy vámpíré. Inkább mint Angie-é. A szemei messziről feketének tűntek, de amikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy mélyvörösek. A vállán egy holló ült.
Nye: Te meg ki a franc vagy? - tört ki belőlem.
A szél megfordult és felém hozta az ismerős illatot. Támadó pózba helyezkedtem. Kegan egyik katonája lehet.
Sebastian: Nye! - a hangja parancsoló volt. - Be kell kötnünk a combod különben elvérzel.
Közelebb jött. Volt valami ismerős az arcában.
Nye: Ki vagy te?
Sebastian: David már vár ránk. - felelte, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. - Remélem volt annyi esze, hogy nem dobta ki a kocsiból az elsősegély ládát.
Nye: David? - kérdeztem döbbenten.
Hirtelen belém hasított a felismerés.
Sebastian: Meglepettnek tűnsz. Nem ilyennek képzeltél?
Nye: Azt hittem... nem is tudom. Egy kicsit idősebbnek hittelek. - mondtam zavartan.
Sebastian mondott valamit a madárnak, amit nem értettem. Amaz elrepült.
Sebastian: Üzenet a többieknek. A völgyben vártak, hogy közbelépjenek, ha Max esetleg... - elhallgatott. - Gyere, támaszkodj rám. - ajánlotta. - Sietnünk kell.
Nye: Szóval David. - kezdtem. - Az akire gondolok?
Sebastian: Igen. Kellett valaki, aki Adam közelébe férkőzhet. Ő és Kegan már régről ismerték egymást, sejtettem hogy vele is tervei vannak. Kegan nagyon jó az érdekbarátságok kialakításában.
Nye: Igen, ezt észrevettem.
Sebastian: El kell vinned a lányomat innét. Van egy ház Winnipegben ahol elrejtőzhettek. - magyarázta. Közben kiértünk az erdő szélére, ahol David a kocsijának támaszkodva állt. - Kocsival el kell mennetek Denver-ig. Ott vár egy gép. Tyler veletek megy. A többit pedig bízzátok ránk.
David: Siessünk, már ott kéne lennem Angie-ért. Lonnie kb. milliószor hívott. A dugóra fogtam a késést, de ha nem érünk oda hamarosan, Angie elindult Malibu-ba.
Sebastian: Szállj be Nye, majd bekötöm a sebed.
Betuszkolt a hátsó ülésre és beült mellém.
Nye: Mi a tervetek Adammel? - kérdeztem.
David rám pillantott a visszapillantó tükörben.
Sebastian: Senki sem maradhat életben, aki veszélyt jelent a lányom számára.
Kezdtem megkedvelni a srácot.

Lonnie és Sarah úgy sürgölődtek, mint a szorgos méhecskék. A fodrász az utolsó simításokat végezte a hajamon, Natalie pedig fotókat készített rólam. Ezüst ruhája, szürkének tűnt az ablakon át beszűrődő sápadt fényben. Sarah is ugyanolyan ruhát viselt, ők voltak a koszorúslányaim, Lonnie volt a vőfély, ezüst zakójában Sarah szerint úgy nézett ki mint a bádogember. Leah a tanúm már az esküvő helyszínén volt. "Vigyázni a vőlegényre" - Ahogyan ő mondta. Furcsálltam, hogy Max és Spencer nincsenek itt. Jerome és Rob is felszívódtak, és szinte éreztem, hogy készülnek valamire.
Lonnie: Ok, azt hiszem mindjárt szívrohamot kapok. - leült az ágyra és elkezdte legyezni magát. - David elakadt a dugóban. Most mi lesz?
Angie: Majd te vezetsz. - ajánlottam.
Lonnie: Viccelsz? Ebben a lelkiállapotban nem tudok vezetni.
Sarah: Lonnie higgadj le! - kiáltott rá. - Hülye hisztis szuka!
Lonnie: Hülye aki mondja!
Angie: Srácok! Elég! Ugye nem akarjátok megtépni egymást?
Lonnie a vállát vonogatta, míg Sarah durcás képet vágott. A fodrász feltette a tiarámat. Natalie csinált néhány közös képet, majd lekísérte a fodrászt. Közben David felhívta Lonnie-t hogy két percen belül itt lesz.
Angie: Remek. Akkor induljatok el. Mi majd utánatok megyünk.
Lonnie: Biztos? Ne maradjunk veled? - kérdezte aggódva.
Sarah: Olyan feszültnek tűnsz...
Angie: Jól vagyok. Azt hiszem kell pár perc egyedül. Majd ott találkozunk.
Megöleltem mindkettőjüket. Talán most van rá lehetősen utoljára. Nagyon körülményesen elindultak, én pedig ott maradtam talpig fehérben, csokorral a kezemben. Igyekeztem mélyeket lélegezni. Meg kell nyugodnom. Nem állhatok ilyen rémült arccal Adam elé. Csak egy óra és a felesége leszek. Ezt akartam. Őt akartam. Most már nem léphetek vissza.
Kopogtak a ajtón. A fenébe, biztosan David az. Felkaptam a stólámat és még egyszer végignéztem magamon. Minden rendben lesz.
Kinyitottam az ajtót és felkészültem egy újabb erőltetett mosolyra. A csokor kiesett a kezemből és azt hittem mentem összesek. Nye utánam kapott.
Nye: Hé! Minden rendben! Tartalak. - suttogta a fülembe.
Meg akartam szólalni, de valami elindult felfelé a torkomban. Valami ami már hosszú ideje nyomta a mellkasomat és most visszafordíthatatlanul készült kitörni belőlem. A szám elé tapasztottam a kezem, és az erőlködéstől kicsordultak a könnyeim. Végül nem bírtam tovább és felüvöltöttem. Zokogva borultam Nye nyakába.
Nye felemelt, majd bevitt a lakásba, letett, majd becsukta maga után az ajtót. Csak most vettem észre, hogy csupa vér. A ruhája tele volt szakadásokkal és olyan koszos volt mint egy csavargó.
Nye: Gyönyörű vagy. - suttogta és magához húzott.
Átkaroltam a nyakát és őrült szenvedéllyel csókolni kezdtem. Tudtam hogy a könnyeim tönkreteszik a sminkemet, a ruhám csupa folt lesz és a hajamból kiesnek a csatok. Nem érdekelt. Nye él! Él! Csak ez számít! Nekinyomtam az ajtónak, és halkan felszisszent.
Angie: Szeretlek! - suttogtam.
Nye: Én is! Mindig... - újra megcsókolt. - Örökké.
Valaki kopogott, Nye pedig belerúgott az ajtóba és újra megcsókolt. Ezúttal dörömbölni kezdtek.
Angie: Nem kéne...
Nye: Nem! - vágta rá és tovább csókolt.
Spencer: Nye, indulnotok kell! - harsogta odakintről.
Angie: Ok, mi folyik itt? - eltávolodtam tőle.
Nye: Megszöktetlek. - felelte. - Az apád engedélyével. - tette hozzá.