BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2011. március 2., szerda

48. Ítélet

"Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harc rohanta meg,
S percig-valóvá tette, mint a hang,
Mint árny, tűnővé; mint álom, röviddé!
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók, nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden, ami fény."
(William Shakespeare)

Nem hittem el, hogy ő az. Vámpír agyam százszorta gyorsabba fogja fel a dolgokat, az emberi agynál, de mégsem tudtam feldolgozni a látottak. Bastiannak mindkét kezére szüksége volt, hogy lefogja Angie-t. A menyasszonyomat, a létezésem értelmét. Vagy ami megmaradt belőle. Az arca ugyanaz volt, a teste ismerős, a haja változatlan, de a szemei, feketék mint az éj, és a bőre sápadt, akár a kelő hold fénye.
A szemei az arcomra tapadtak, és az ajkai torz vicsorgásra húzódtak. A szája csupa vér volt. Ki akarta tépni magát a szorításból, de Bastian nem engedte. Hátrébb léptem, a karomban a gyerekkel. A kicsi mintha megérezte volna az egészet, mert hirtelen felsírt. Próbáltam megnyugtatni.
Angie furcsa, sikítás vagy inkább morgás féle hangot hallatott és kitört a szorításból. A ház ajtajában ekkor bukkant fel Tyler, akinek hatalmas seb éktelenkedett a nyakán. Minden nagyon gyorsan történt. Angie felém rohant, de hirtelen Nye előtűnt a semmiből és megragadta. Annyi időm sem volt, hogy felkiáltsak.
Nye: Lina... Lina! Ne! Az öcséd, ott az öcséd! Nézd! - lefogta, fojtott hangon, gyorsan beszélt hozzá. - Nem akarod bántani, ugye nem?
Angie ekkor feljajdult, olyan hangon, mint valami megsebzett állat. Nye a karjába vette.
Adam: Mi történik? - kérdeztem suttogva.
Sebastian: Magához tért. - felelte. - Nye, vidd fel és tedd a zuhany alá. A hideg víz segít neki kijózanodni.
Adam: Talán inkább én... - avatkoztam közbe, amikor Nye elindult vele a ház felé.
Megfordult. A szemei szinte villogtak a dühtől.
Nye: Soha többé, egy ujjal sem érhetsz hozzá. - mondta ridegen.
Szótlanul néztem, ahogyan beviszi a házba. Sebastian hozzám lépett és kivette a karomból a gyereket. Nem gügyögött neki, vagy szeretgette, még akkor sem amikor visszakapta, azután hogy azt sem tudta él e egyáltalán.
El kellett tűnnünk, hogy ne találhassanak ránk, amíg biztos nem lesz, hogy Kegan halott. Majdnem belehaltam, hogy hírt kaphassak Angie-ről, de tudtam, ha felvenném a kapcsolatot velük, azzal veszélybe sodornám őket.
Sebastian: Súlyos a sérülésed?
Felkaptam a fejem. Rájöttem, hogy Tyler-hez beszél.
Tyler: Nem ért ütőeret. - felelte. - Már elállt a vérzés.
Óvatosan a levegőbe szimatoltam. Tyler vére nem váltotta ki belőlem azt az undort, mint Angie vére. Furcsa illata volt, de nem kellemetlen. Erősebb aromájú mint az embereké, de valahogy mégis más. Nem égette a torkomat.
Adam: Angie... mi történik vele? - kérdeztem rettegve a választól.
Sebastian: Átváltozik. A testének vérre van szüksége a teljes átalakuláshoz. Emberi vérre. - tette hozzá. - De a szomjúságtól szinte bárkire rátámadna.
Tyler: Vért kell innia.
Sebastian: Tyler, ölj meg egy szarvast és véreztesd ki. Ezzel időt nyerünk.
Tyler szó nélkül elindult, hogy teljesítse Bastian parancsát. A szemei az arcomon függtek, amikor elhaladt mellettem. Majdnem olyan utálattal nézett rám mint Nye. Majdnem.
Adam: Angie olyan lesz mint ő? - kérdeztem aggódva.
Sebastian: Angie az én lányom, ezért erősebb géneket hordoz magában mint Tyler, vagy bármelyik félvér. Vérszomjasabb és vadabb lesz mint a többiek.
Adam: Igen, azt láttam.
A házból Angie sikítása hallatszott. Önkéntelenül is a bejárat felé rohantan, de Sebastian utamat állta.
Sebastian: Hagyd őt Adam!
Adam: De... - elakadtam. Kétségbeesett pillantással néztem a bejáratot.
Vajon mit csinál vele Nye?
Sebastian: Igazán szerencse, hogy nem próbáltad meg átváltoztatni. - mondta hirtelen, minden előzmény nélkül. - Már halott lennél.
Adam: Igen, Nye biztosan tett volna róla. - morogtam dühösen.
Sebastian: Nem erre céloztam. - sóhajtott. - A lányom vére mérgező.
Kellett néhány perc míg megbirkóztam az információval. Angie közben abbahagyta a sikoltozást. Némán hallgattam, a szívdobogásukat. Nye-é erős és hangos, mint egy harci dob pergése. Angie-é gyors, szabálytalan és halk, mint egy haldokló madár szárnycsapásai.
Adam: Ezért van az, hogy a vére...
Nem is fejeztem be a mondatot, de Bastian máris bólintott.
Sebastian: A te fajtádra mérgezőek vagyunk. Ha megharapnád, ha a vére a testedbe kerülne, olyan lenne számodra, mint az embereknek a ciánkapszula. Gyors és végzetes.
Adam: Ha Nye inna a véréből?
Sebastian: Nye más. Az ő teste rendelkezik egy bizonyos fokú önvédelemmel. Szinte lehetetlen megsebesíteni, ha mégis sikerülne, akkor pedig meggyógyul. - mondta hangosan gondolkozva. - Néha eltűnődöm, hogyan lehetne megölni...
Adam: Angie halhatatlan lesz? - kérdeztem.




"Emléke ragyogó, lobogó fáklya...
Villanó parázs volt, hatalmas máglya?
Feledés búja lesz holnapod ára,
hamuvá porlad el tegnapod vágya."
(Pálnagy László)

Angie az ágyon kuporgott. A szemei egy ponton függtek, mintha nagyon erősen koncentrálna valamire. Vajon ismét sokkot kapott? Rettegtem, hogy visszazökken abba a néma őrületbe, amibe néhány napja zuhant.
Mégsem mertem szólni hozzá. Mit mondhatnék neki? Hiszen néhány perce még vadászott rám. Nem lesz egy unalmas házasság a miénk, az biztos.
Az ablakhoz léptem. Bastian és Adam odalent beszélgettek. Könnyű szerrel ki tudtam hallgatni. őket. Adam éppen azt kérdezte, hogy Angie halhatatlan lesz e.
Sebastian: Igen, ha átalakult. Most még nagyon sérülékeny és labilis. Minél hosszabb ideig húzzuk a... - keresgélte a szavakat. - Szóval hogy emberi vérhez jusson, annál nehezebb lesz. Sokan nem élték túl.
Adam: Belehalhat?
Sebastian: Nem. - felelte határozottan. - Mint már mondtam Angie más. Erősebb. Ha emberi vért iszik a teste átalakul. Mondhatni megfagy. Ha megsérülne, akkor meggyógyul. Halhatatlan lesz, de nem elpusztíthatatlan. És ha a későbbiekben visszatér az emberi táplálkozáshoz, vagy az állati vért választja, akkor gyengébb lesz. Tyler azért gyógyul olyan gyorsan, mert hosszú ideig emberi vért ivott. - magyarázta.
Adam: Szóval, ha Angie egy vérfarkas vérét inná?
Sebastian: Nem hinném, hogy erre vetemedne. A farkasoknak eléggé... egyedi az illatuk. De például Nye vére... hihetetlenül erőssé tenné.
Ezt jó volt tudni. Hallottam, hogy Sebastian és Adam bejönnek a házba. Leültem Angie mellé az ágyra és néztem. Hosszú idő telt el így. Nem mozdultunk.
Aztán Angie egyszerre rám nézett. Olyan hirtelen, hogy összerezzentem.
Angie: Végezni akarok vele. - mondta halkan.
Hirtelen nem értettem mire vagy kire gondol. A felismerés villámcsapásként ért. Örülnöm kellett volna, hogy a halálát kívánja, ahogy én kívántam hosszú hónapokon át. Örülnöm kellene, hogy így érez. Mégis borzongtam. Valami nincs rendben Angie-vel. Az érzései szeszélyesebben változnak mint az időjárás. Engem szeret, aztán halálosan belehabarodik egy vámpírba, aztán hirtelen rá jön hogy mégis engem szeret...
Nye: Mit érzel iránta? - kérdeztem.
Féltem a választól.
Angie: Nem számít hogy mit érzek. Adam... megpróbált Kegan kezére juttatni... átvert, hazudott nekem! Hogy lehetnék benne biztos, hogy valaha is szeretett, vagy csak megjátszotta az egészet? - kérdezte kétségbeesetten.
Nye: A halálát akarod, még akkor is ha szereted.
Angie: A szeretet és a gyűlölet szinte ugyanaz. Szerethetsz valakit gyűlölni és gyűlölhetsz valakit szeretni... annyira hogy inkább megölnéd, ha tudod hogy ez az érzés nem múlik el magától. - a hangja hidegen csengett, de láttam a forró könnyeket a szemében.
Nye: Nem hagyom, hogy szörnyeteggé válj! - feleltem percekkel később. - Engedd meg hogy én végezzek vele.
Angie: Nem! Nekem kell megtennem. - ellenkezett.
A dolgok talán megváltoztak és Angie talán már nem volt egészen ember, de a makacssága ugyanaz maradt.
Nye: Csak arra kérlek hogy várj egy kicsit. Várjuk ki hogy mi lesz. - kértem.
Angie: Nem bírok vele egy házban lenne. Beteggé tesz. - suttogta.
A gyötrődése engem is azzá tett. Egy részem szerette volna, ha ő maga végez Adam-mel. Elégtétel lett volna. Bizonyíték, hogy amit irántam érez sokkal erősebb, mint amit iránta. A másik felem pedig félt, hogy utána már nem tudnék Linára ugyanúgy nézni. Viszont ha Adam életben marad sohasem tudhatom biztosan, hogy csak nem azért van e velem, mert Adam átverte. Ami azt illeti ebben akkor sem lehetek biztos, ha a saját két kezével öli meg.
Bármi történik is, a szelleme mindig kísérteni fog minket.




"Magamra maradtam a gyűlöletemmel és kínzó fájdalmammal. Mintha borotvapenge ágyon vonszolnának keresztül lassan. Olyan fájdalom, ami helyett bárki a halált választaná, csak szabaduljon tőle."
(Stephenie Meyer)

A nap további részét a szobánkban töltöttem. Nye lement a többiekhez, én pedig az ágyon ülve bámultam a hófehér fákat, amik az ablakból látszottak, vagy az órát, ami egyre fogyó időmet méri.
Sötétedés után Tyler kopogott be hozzám. Tálcán újabb adag íztlen mirelit kaját hozott. A ma délelőtti dolog után ő lett volna az utolsó akitől azt vártam, hogy törődjön velem. Úgy éreztem rá sem bírok nézni.
Tyler: Enned kellene. - mondta halkan, amikor lerakta a tálcát mellém. - Úgy... könnyebb. - tette hozzá.
Angie: Sajnálom ami történt... én nem tudom hogy tehettem ezt! Mintha nem is én lettem volna.
Tyler: A szomjúságunk tesz minket szörnyeteggé, nem mi magunk.
Angie: Ha... ha átalakulok az fájni fog? - kérdeztem.
Hülye kérdés volt. Ennél a fájdalomnál, ennél a tompa lüktető villanásnál a mellkasomban semmi sem lehet rosszabb.
Tyler: Igen. - felelte minden szépítés nélkül. - Olyan érzés, mintha minden egyes szöveted, sejted szétszakadna. Pokolian fáj. De nem ez a legrosszabb. Hanem ami utána jön. A szomjúság, a vágy a vér és a gyilkolás után. És a bűntudat amit emiatt érzel. Az gyilkos. - mondta szomorúan. - Az erőfeszítés hogy ember maradj, szinte az őrülettel határos. Olyan mintha egy szörny lakozna benned, ami a lelkeddel táplálkozik. Ha nem vigyázol, felfal belülről és egészen a részeddé növi magát.
Pontosan tudta hogy miről beszél. Ő is átélte ezt. Jó volt hogy legalább egy valaki van ezen a világon, aki úgy érez mint én. Akinek a szemében nem vagyok ketyegő bomba.
Angie: Adam miért van itt?
Talán mert ő olyan volt mint én, úgy éreztem őszinte választ várhatok tőle.
Tyler: Segíteni próbál. Csapdába csalta Kegan-t és a kulcsembereit. Úgy tűnik a terv bevált, de nem lehetünk benne biztosak.
Angie: Azt hiszi ezzel mindent jóvá tehet? - kérdeztem dühösen.
Tyler: Nézd... tudom hogy amit tett, az borzalmas. Még akkor is ha én sohasem éltem át hasonlót. De én valamiért hiszek neki. Spencer is hitt neki. Adam az életét tette kockára azzal, hogy Kegan ellen fordult.
Angie: Csak azért tette hogy a saját bőrét mentse.
Tyler: Ezt nem tudhatom. Minden történetnek két verziója van. Talán meg kéne hallgatnod az övét is mielőtt vakon megbíznál Nye-ban. - mondta hideg hangon.
Angie: Nem kedveled Nye-t?
Tyler: Nem szeretem az olyan embereket, akik számára a saját meggyőződésük vallás. Úgy értem, ha a helyében lennék, és gyanítanám, hogy Adam rossz, akkor mindenképpen ellene cselekednék. Meg sem próbálnám kideríteni, hogy tényleg rossz e. - magyarázta. - Az ő számára ez tény. Meggyőződés.
Angie: Tudod... ez az első eset, hogy te meg én beszélgetünk. - mondtam zavartan.
Nehéz volt arra gondolni, amire gondolnom kellett volna.
Tyler: Tudom.
Angie: Szóval te inkább Adam-nek hiszel?
Tyler: Ezt egy szóval sem mondtam. De képes vagyok mindkét verziót elfogadni. Mert én is éltem kettős életet. Kegan kéme voltam, pedig valójában Bastian embere vagyok. Honnét tudhatná Bastian, hogy nem álltam át a másik oldalra?
Megborzongtam. Igaza volt.
Angie: Ha megkérdezem, hogy szerinted Adam kinek a pártján áll, akkor őszintén fogsz válaszolni?
Tyler: Igen. - felelte. Hosszasan néztem rá. Vártam hogy folytassa. - Azok után, hogy hónapokon át bujkált Kegan elől, bármit is tenne, Kegan a végén megölné. Azok után, hogy át akart játszani Kegan kezére, bármit is tenne Bastian megölné. Ha lett volna a csepp esze menekül. Elbújik. Felszívódik. De inkább megmentette és idehozta Benjamint, vállalva a kockázatot, hogy az apád és Nye darabokra tépik mielőtt bármit mondana. Szóval, szerintem őrült. Vagy tényleg szeret téged.
Nem tudtam mit feleljek. Tyler hagyta, hogy a gondolataimba merüljek és halkan kisétált a szobából.
Képtelen voltam ránézni az ételre, így inkább az ablakhoz mentem. Odakint teljesen sötét volt. A hó lusta, hatalmas pelyhekben hullott alá. Én is így éreztem. Mintha zuhannék és nem tudhatnám, hogy mikor érek földet, csak azt hogy egyszer úgyis végem lesz.
Izzott bennem a gyűlölet. Gyűlöltem magamat, az apámat, Nye-t de legfőképpen Adam-et. Ha szeret miért tette ezt. Ha nem szeret, miért jött vissza?
Meg kellene ölnöm. Vagy nekem kellene meghalnom. Ez addig nem érhet véget, amíg egyikünk meg nem hal.
És Nye? Szeretem! Ez egy pillanatig sem volt kérdés számomra. Ha valakiben, hét benne teljes mértékben megbízom. Az ő szerelme megkérdőjelezhetetlen. Ő mindig teljesen nekem adta magát. De én nem adhatom neki magam oda, ha egy részem még valaki máshoz tartozik. Mindent vagy semmit.

Nesztelen léptekkel haladtam a nappali felé, ahol a többiek voltak. Hallottam, ahogyan Sebastian suttogva beszél, de nem érdekelt mit mond. A gyűrű a kezemben végtelenül nehéznek és forrónak tűnt.
Elhallgattak, amikor meghallották hogy közeledem. Sebastian a szoba közepén állt, Nye tőle pár méterre a kandalló előtt. Adam a kanapén ült, Tyler pedig mögötte állt. A másik kanapén, két párna között az öcsém feküdt. Édes kicsi angyalnak tűnt, ahogyan ott aludt. Szerettem volna a karomba kapni, de féltem hogy bántani fogom.
Angie: Beszélhetnék Veled egy kicsit? - kérdeztem Adam-et.
Láttam hogy Nye megmerevedik. Adam lassan felállt a kanapéról és felém indult. Nye elé ugrott.
Nye: Nem!
Adam: Had döntse el ő. - mondta halkan.
Nye: Mikor legutóbb ő döntött, abba majdnem belehalt. - sziszegte.
Angie: Kérlek Nye! Ezt meg kell tennem. Ez csak rá és rám tartozik.
Nye undorral mérte végig. Lassan megfordult és hozzám lépett. Közel hajolt hozzám, hogy a fülembe suttogjon, habár tudta, hogy mindenki hallani fogja amit mond.
Nye: Azt akarod tenni, amiről beszéltünk?
Angie: Még nem.
Nye: Akkor? - kihívás volt a szemében.
Tudtam hogy mitől fél.
Angie: Bízz bennem.
Nye: Ha róla van szó nem tehetem. - felelte keserű hangon.
Angie: A tegnap éjjel nem volt elég bizonyíték? - kérdeztem halkan.
Nye önkéntelenül is elmosolyodott, az ujjai az enyémbe kulcsolódtak. Láttam, hogy Adam felkapja a fejét. Furcsa villanást láttam a szemében.
Nye: Ok! - mondta végül.
Rá sem nézve Adam-re, visszaindultam a szobába. Tudtam hogy követ. Beléptem az ajtón és az ablakhoz mentem. A hó most már sűrűbben hullott.
Egy darabig néztem. Tudtam hogy Adam ott áll mögöttem, még ha nem is hallottam a lépteit. Az illata és a közelsége érezhető volt. Ezt nem lehet elfelejteni.
Emlékek rohanták meg az agyamat, amiktől a szívem szinte kettéhasadt. Lehet valami, ami ennyire igaz, valójában hamis?
Mély levegőt vettem. A kettőnk illata lengte be a szobát, az elmúlás aromájával fűszerezve. Megfordultam és Adam-hez léptem.
Angie: Ez a tiéd. - felé nyújtottam a gyűrűt.
Pár pillanatig nézte.
Adam: Nem érdemlem meg hogy viseld. - mondta halkan, fájdalmas hangon. - De szeretném, ha megtartanád. Legalább legyen valami, ami rám emlékeztet.
Angie: Nem akarok semmit, ami rád emlékeztet. - feleltem.
Lehajtotta a fejét. Ha nem tudnám hogy a vámpírok nem képesek rá, azt hittem volna hogy sír.
Adam: Nye sokkal inkább megérdemel mint én. És tudom hogy mellette boldog leszel. - mondta halkan. - De akkor is fáj.
Angie: Tudod mi fáj még? Mikor akit szeretsz, mikor akire rábízod az életed... arról kiderül hogy egy csaló, egy hazug, egy... szörny!
Adam: Igen, hazudtam! És átvertem mindenkit! De az sohasem volt hazugság hogy szeretlek! - mondta szenvedélyes hangon.
Angie: Nincs jogod ezt mondani!
Adam: Nincs. Igazad van. Nem azért vagyok itt, hogy a bocsánatodért esedezzek. Nem érdemlem meg. Nem akarlak visszakapni, habár majdnem belehalok annyira szeretném.
Elfordultam tőle. Nem bírtam nézni az arcát, amikor ezeket kimondja, mert amit a szemében láttam, az sokkal igazabb volt mint a szavai.
Angie: Hozzámegyek Nye-hoz. - mondtam végül.
Csend. Hosszú csend. A hallgatás jobban fájt, mint bármi a világon. Tudtam hogy bántom őt, de ezzel magamat is bántottam. Ha megölném én is vele halnék. Csak most értettem meg.
Adam: Ha ennek vége, soha többé nem látsz, ezt megígérem. - mondta halkan.
Angie: Vége. Most! - mondtam türelmetlenül.
Rettegtem hogy még egy fájdalommal átitatott szó, vagy keserű pillantás és ismét a karjába vetem magam.
Adam: Nem megyek el, amíg biztos nem lesz, hogy biztonságban vagytok.
Angie: Ha így van, akkor arra az időre ne gyere a közelembe. - mondtam hidegen.
Egy pillanatra úgy éreztem, a keze felém nyúl, de aztán nem érintett meg. Ha megérintett volna, talán összeomlok.
Nem hallottam a lépteit, de tudtam hogy magamra hagyott. A hiányát jelentő fájdalom mindennél erősebb volt.





"Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, vág, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
s Te egyre jobban szabadulsz."
(Váci Mihály)

Nem lepődtem meg, hogy már az övé. Azokban a napokban, amit nélküle töltöttem, volt egy furcsa érzésem. Éreztem hogy elvesztettem őt örökre. Éreztem hogy valaki másé. Nem lehettem dühös Nye-ra, mert a világ összes férfija közül ő volt az, akit leginkább szerettem volna mellette látni. És mégis tudtam, hogy ha lenne rá lehetőségem, akkor inkább megölném.
Egykor elvettem tőle valamit, és ő most visszavette. Most értettem meg igazán, hogy mit érzett ő. Akkor nem tudtam felfogni, hogy miért nem megy el, hagy minket békén, áll félre az útból. Most már tudtam.
Olyan volt ez, mint amikor valakinek ég a háza. Csak áll és nézi. Habár tudja, hogy nem tehet semmit, akkor sem képes elmenni.
A különbség, hogy Nye-nak minden joga megvolt, hogy küzdjön Angie-ért. Én ezt abban a pillanatban elvesztettem, amikor hazudtam neki. Az első percben meg kellett volna mondanom az igazat. Lehet hogy elküldött volna, de legalább nem emésztene az örökkévalóságig annak az emléke, ami az enyém volt és amit elvesztettem.
A nappaliba lépve minden szempár rám szegeződött. Hallották hogy mit beszéltünk, efelől nem volt kétségem. Sebastian arca nem tükrözött semmiféle érzést. Vajon érzett ő valaha bármit is? Tyler szánakozva nézett rám, Nye pedig ugyanolyan gyűlölettel mint rég. Ez jól esett. nem bírtam volna ki az ő sajnálatát.
A mobilom megcsörrent. Edward hívott. Erre a hívásra vártam.
Adam: Mi történt?
Edward: Vége. - mondta halkan.
A többiek mind felém mozdultak.
Nye: Edward? - kérdezte. Bólintottam.
Hallottam Angie szapora lépteit a hátam mögött.
Edward: Néhányan elmenekültek, de a falka és Emmett üldözőbe vették őket. Végeztek velük.
Felsóhajtottam. Sebastian a homlokát ráncolta.
Adam: Kegan?
Edward: Őt öltük meg elsőnek. Őszintén szólva nem olyan volt, amilyennek elképzeltem, mint amilyennek egy vezetőt elképzelnék. - mondta eltűnődve. - Egyszer elmondod majd, hogy mit ártott Neked az a fekete loboncos vámpír.... vagy vámpírféleség? Utóbbi Carlisle-t érdekelné leginkább.
Adam: Várj! - szóltam közbe. - Milyen fekete loboncosról beszélsz?
Edward: Kegan-ről.
Halkan káromkodtam. A feszültség szinte szikrázott körülöttem.
Adam: Kegan szőke. - mondtam halkan.
Edward: Ó! - csak ennyit mondott.
Hallottam, hogy Edward beszél, de nem bírtam figyelni. Hosszú percek teltek el. Senki sem bírt szólni.
Aztán Tyler mobilja vibrálni kezdett az asztalon. Érte nyúlt, majd meredten bámulta a kijelzőt.
Sebastian: Vedd fel. - mondta halkan.
Tyler felvette a telefont, de nem emelte a füléhez.
Kegan: Tényleg azt hittétek, hogy bedőlök egy ilyen olcsó trükknek? - a hangja unott volt és fölényes. - Bastie?
Sebastian: Kegan?
Kegan: Élvezd ki az utolsó perceket a gyerekeiddel. Hamarosan találkozunk.
A vonal megszakadt.
Angie: Tudja hogy hol vagyunk? - kérdezte rémülten.
Nye: Bastian nem kéne...
Sebastian: Nem megyünk el. Itt az ideje hogy lezárjuk ezt az egészet. Tyler, szólj a csapatnak, hogy készüljön fel. Én szólok David-nek, hogy induljanak. Pár órányira vannak innét.
Nye: Felhívom Rob-ot.
Sebastian: Emiatt ne aggódj! Daviddel vannak. Mindenki idejön és még többen is.
Tyler: Hívjam a farkasokat is?
Sebastian: Még ne. Had higgye Kegan, hogy erősebb nálunk.
Angie a kanapéhoz botorkált és kábultan leült. Nye a lábához térdelt.
Nye: Ne aggódj! Minden rendben lesz.
Angie: Rossz érzésem van, Nye!
Nye: Nem hagyom hogy bajod essen, ne félj! - suttogta.
Angie lehajolt hozzá és az ajkaik találkoztak. Elkaptam a pillantásom róluk.
Adam: Sebastian? - fordultam hozzá. - Kegan az enyém. Én akarok végezni vele.




"Sorsunk eleve el van határozva, hiába próbálunk ellene tenni, a végzet kezét, mely a vállunkra nehezedik, nem tudjuk elmozdítani."

"Az élet furcsa, zegzugos útjai sohasem oda vezetnek, ahová eleinte hisszük. Az ember még csak nem is sejtheti a végzetét."
(Danielle Steel)

11 megjegyzés:

Rachel írta...

fél órája bámulom ezt a rubliát és azon gondolkodom mit írjak, vagy lehet e egyáltalán ehhez bármit is hozzáfűzni...
kezdem magam kissé hülyén érezni, hogy minden második résznél zokogok. Én vagyok csak ennyire túlérzkényen, vagy másokra is így hat ez az egész?
Ahogy ezt a részt végigolvastam folyamatosan ugrottak be dolgok. Az első fejezetek, amikor megjelentek Nye-ék Angie cégénél, a szerelmük, aztán a hiánya, majd Adam, aki kárpótlásul járt A-nek, és most újra Nye... Szóval minden. Két dologra jöttem rá: az egyik, hogy kísértetiesen emlékeztet egy ismerős lány életére ;) csak szörnyek nélkül :D
a másik meg az hogy imádom. az elejétől fogva. a stílust, a hangnemet, a történéseket, hogy sose az jön amire számít az ember.

Külön dícséret a zenéért (5*) és az idézetekért.

Lassan elkéne döntenem mit veszek fel a könyvdebütáló estre :D

Névtelen írta...

Rachel szerintem nincs Veled baj, én is bőgtem rajta!
Nekem az az érzésem van már több része óta hogy valami nagyon rossz dolog fog történni! :S
Ez a rész is tele volt ilyen lemondással és még ez a zene is!
Teljesen kikészített!
És az is hogy 2 rész és vége!!!!!
Az idézetek, a versek nagyon tetszettek. De volt néhány sor a részben, amikből azt hiszem legendás idézet lenne. "A szomjúságunk tesz minket szörnyeteggé nem mi magunk." Ez a kedvencem, meg a másik a szeretet-gyűlölet dologról.
Mindegyik szereplőt nagyon sajnálom most. Nem tudnám megmondani, hogy melyik srácnak szorítok, mert mindkettő a szívemhez nőtt, és annyira mások.

Jaaaj annyira várom már hogy mi lesz még ha félek is egy picit tőle! Gyerünk emberek tessék kommentálni! Nem hiszem el, hogy ezek után nincs mit mondanotok!

Puszika

*Kitty*

Valöriee írta...

Hát 10perce gondolkozom a továbbiakon, mert minden egyes fejezetben adsz egy kis segítséget, hogy mi lehet a következő részben ez meg is történik valamennyire de utána teljesen megváltozik a helyzet... titokzatos vagy, ennyi kalandot, bonyodalmat külön szálon vezetni összegabalyodás nélkül ez valami csodálatos(:

várom nagyon a következőt, igaz nem tudom, hogy mégis mi fog történni...Eddig azon voltam, hogy Nye és Angie a tökéletes páros...de mostmár valahogy nem tudom...a lényeg, hogy Angie boldog legyen:)

Puszi Valöriee(:

ui. Rachel nem vagy egyedül:)

Unknown írta...

Az idézetek,amiket a fejezethez csatoltál fantasztikusak,és nagyon 'ülnek'!
Adamet iszonyatosan sajnálom,és reménykedem h Angie végül visszatalál majd hozzá,mert szerintem ők 2en a tökéletes páros!
Örülök h Tyler beszélt Angie-val és ezzel sikerült úgymond kételyek ébresztenie benne Nyejal kapcsolatban.
Gondoltam h Keagan-t azért nem lehet csak ilyen egyszerűen félreállítani,az túl szép lett volna!Izgatottam várom a folytatást...és hajrá Adam!!!!!!

Névtelen írta...

jóóó lett :D

Vivri írta...

Wow!! Nagyon jó lett!!! Bár még mindíg Nye fan vagyok, akkor is nagyra értékelem Adam tettét!Nagyon várom a folytatást! Csak így tovább!:)

Angyalka írta...

Szia!
Nagyon nagyon tetszett a fejezet :D
Gondoltam hogy Kegan-nak még nincs vége! :$
Sok mindent történt ..
de attól még hajrá Adam!
Alig várom a következőt! ;)
Puszi

^^BiTcH^^ írta...

Szia! :)
Nagyon imádtam! :D:D
Remélem jó kis folytatás lesz :D
<3 !TEAM ADAM! <3

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó volt.Team Nye <3

Szasza írta...

Nagyon jó rész lett ez is mint a többi :D

kopi írta...

Ez nagyon jó rész volt igaz h kicsit belekavarodtam de nagyon tetszett főleg az amikor angie közölte adam-el h vége és h Nye felesége lessz :D köszi g felraktad :P