31. Remény

Láttam ahogyan ott fekszik élettelenül és nem tehettem semmit. Hallottam szívének utolsó gyenge dobbanásait, melyek megpecsételték elmúlását. Mintha én magam is vele haldokoltam volna. Minden olyan gyorsan történt. Csak bocsánatot akartam kérni tőle a reggeli viselkedésemért. Csak a barátságomat szerettem volna felajánlani. De ő hűvös volt és elutasító. Keresztül nézett rajtam, mintha nem is léteznék. És amikor megállásra kényszerítettem, és könyörögtem hogy találjunk végre megoldást erre a helyzetre ő a képembe vágta a legborzasztóbb szavakat. Az a nyomorult át fogja őt változtatni. Még ma. Ő ezt akarja. Vámpír akar lenni. Hideg, élettelen szörny.
Megdermedve álltam és néztem ahogyan eltűnik. És éreztem ahogyan eltűnik, elveszítem minden lépéssel amit megtesz. Egy hang élesen felkiáltott bennem és a fájdalom szétfeszítette a mellkasomat, mintha menekülni próbálna belőlem. Nem Nye volt aki utána rohant magának követelve, hanem a szörnyeteg. Újra elkezdődött. Mindketten akartuk őt. Én magam és a fenevad is aki bennem szunnyadt kitörésre várva, csak az alkalmat lesve. És többé nem bírtam neki parancsolni, amikor érezte hogy valami nálánál is gonoszabb erő akarja hatalmába keríteni a prédáját.
Csak akkor tértem magamhoz, amikor Angie fuldokolni kezdett, szinte nem is tudtam mi történt. A következő pillanatban már a karomban feküdt. Hangokat hallottam, kiáltásokat, valami nekem csapódott és és ernyedten zuhantam hátra, miközben egy hang kárörvendően felkiáltott bennem: ezt akartad? Nem, nem ezt akartam. Nem halhat meg! Magamban alkut kötöttem a sorssal ami már régen elbánt velem. Megesküdtem hogy soha többé egy ujjal sem érek Linához, ha túléli. De lehet hogy ez csak egy rossz álom és ha felébredek ott fekszünk majd a tengerparton egymást ölelve.
Egy dobbanás térített észhez. Egy újabb után már gondolkozni is bírtam. Felfogni hogy mi történik. Angie teste megfeszült és olyan gyorsan tért magához, mint ahogy pár pillanattal ezelőtt kis híján örökre elvesztettem. De nem. Nem a halálával vesztettem volna el, hanem azzal hogy él. Többé nem érinthetem meg.
Ránéztem Adam-re, aki olyan képet vágott mintha az eleven ördögöt látná maga előtt.
Max: Mi a... - kezdte és idegesen hátrált.
Felkeltem a földről és ugyanabban a pillanatban Lina kábán felém fordította a fejét. A legijesztőbb látvány tárult elém amit valaha láttam. Mintha egy démon öltött volna testet.
Adam: Angie... dadogta. - Te vagy az?
Lina nyöszörgő hangot hallatott és az oldalára fordult még mindig nehezen lélegezve.
Rob: A szemei... súgta Jerome-nak.
Alig mertem odanézni. A szemei kezdtek kitisztulni és a korom fekete színből már csak apró pontok látszottak. Mintha egy furcsa tinta lenne, ami varázsütésre eltűnik. De ebben nem volt semmi varázslat. Angelina nem ember.
Angie: Mi történt? - súgta elgyötört hangon és megpróbált felülni.
Adam: Elájultál. - felelte és rám nézett.
A szemei mintha azt mondták volna: egy szót sem.
Angie: Aw, semmire sem emlékszem. - nyöszörögte és Adam vállához nyomta a fejét.
Rob: Haza kellene vinni. - indítványozta.
Jerome: Így nem ülhet fel a motorra. - emlékeztette.
Nye: Majd én hazaviszem. - vágtam rá.
Adam dühösen rám sandított.
Angie: Nem, nem. - ellenkezett.
Rob: Talán hívnunk kellene egy taxit.
Adam: Az túl lassú. Angie, drágám fel tudsz állni? - kérdezte és megpróbálta lábra állítani.
Angie: Azt hiszem.
Nye: A fenébe is, engedd hogy hazavigyem. Egy újjal sem érek hozzá, esküszöm! - ígértem.
Adam megláthatott valamit az arcomon, mert némán bólintott és a karjába vette Angie-t.
Adam: Mögötted megyek a motorral. - felelte fagyos hangon.
A kocsim felé iramodtam, a többiek pedig döbbenten néztek utánunk. Kinyitottam a hátsó ajtót és Adam óvatosan beültette Linát, majd bekapcsolta az övet.
Adam: Ne próbálj meg trükközni! - ragadta meg a karom, amikor a vezetőoldalhoz indultam volna.
Kirántottam magam acélszorításából.
Nye: Szállj fel arra a rohadt motorra és próbáld meg tartani a tempót! - vetettem oda.
Amint beszálltam a kocsiba szinte azonnal kinyílt a másik ajtó is és Max egy hang nélkül beugrott.
Max: Ha nem bánod...
Nye: Csak fogd be a szád. - feleltem és beletapostam a gázba, majd kipördültem a forgalomba mit sem törődve a dudáló autókkal. Mögöttem felbőgött a motor is.
Angie: Nye... - motyogta elhaló hangon.
Kárhozzak el, de imádtam ahogyan kimondja a nevemet.
Nye: Jól vagy? - kérdeztem aggódva és lopva hátranéztem.
Angie: Jobban, de ha nem szeretnéd hogy nyakon hányjalak, akkor lassíts könyörgöm!
Max elfojtott egy kuncogást mellettem, mire én hozzáérintettem a lábam a fékhez. A motor ezalatt a párhuzamos sávba hajtott és hamarosan feltűnt mellettem.
Max: Gyakran történik ez Veled? - kérdezte.
Angie: Mire gondolsz?
Max: Hát hogy...
Nye: Max hagyd békén. - dörrentem rá.
Angie-nek fogalma sincs arról, hogy immáron másodszor lebegett élet és halál között. A szemszínének bizarr változásáról már nem is beszélve.
Túl gyorsan érkeztem meg Lina lakásához és szerettem volna húzni az időt. Ám Adam már le is szállt a motorról és kis híján letépte a kocsim ajtaját. Lefékeztem.
Nye: Elment az eszed? - üvöltöttem rá.
Adam nem felelt csak kikapcsolta az övet és kiemelte Linát az ülésről. Még egy utolsó gyilkos pillantást vetett rám, mielőtt eltűnt volna vele a bejáratnál. Tehetetlenül bámultam utánuk, miközben a kezeim szinte összepréselték a kormányt.
Max: Ok, Nye. Azt hiszem valamiféle magyarázattal elő kéne végre rukkolnod. Azt vágom hogy a csajnak fogalmam sincs róla hogy mi történik vele. De láttam rajtatok, hogy ez már nem az első eset volt. - hadarta idegesen, villogó szemekkel.
Nye: Bár tudnám mi történik. - feleltem.
Max: Mondj el mindent. MINDENT! - hangsúlyozta.
Felsóhajtottam és beindítottam a motort. Max idegesen mocorogni kezdett. Mielőtt megszólalhatott volna belekezdtem a történetbe. Attól a naptól kezdve, hogy más lettem. Hogy árnyjáró váltam.
Már jócskán kiértünk a városba, amikor rátértem azokra a dolgokra amiket az árnyjárókról tudok.
Max: Mi? Hogy mi van? Tehát... többé nem lehetek együtt nővel? Mert megölném? - hüledezett.
Nye: Nem tudtad? - kérdeztem. Nem lepett meg hogy Kaiho őt sem avatta be.
Bár az sem kizárt hogy a vámpír nem is tudja ezt.
Max: Bocs, de nincs meg az Árnyjárók A-tól Z-ig.
Nye: Valahogy az önkontrollunkkal van összefüggésben. Képtelenek lennénk uralkodni magunkon és különbséget tenni érzelmek között. Jóllehet csak gyengéd akarnál lenni, de mégis megölnéd. Mintha az agyad nem tudná külön választani a kettőt abban az érzelmi zűrzavarban amit akkor érzel.
Max döbbenten nézett maga elé. Nem szóltam semmit. Hagytam hogy feldolgozza a hallottakat.
Max: Mi lehet Angie? - kérdezte kis idő múlva.
A nap már lement és tücskök ciripelése selyemként ölelte át a leszálló éjt. Ezernyi hang hallatszott. Távolból a prérifarkasok vonyítását hozta a szél, valahol nem messze egy bagoly suhant át a völgy felett. A távolban a város fényei aranyba vonták a horizontot.
Nye: Egyértelműen nem vámpír, vagy vérfarkas, nem is alakváltó. Egyszerűen semmi sincs ami illene rá. És ezek a dolgok, hogyha ideges lesz kis híján meghal, kábulatba esik a vértől és a szemei feketévé válnak. Olyan mintha valami démon lenne. De hogy? Hiszen a szülei emberek. - elmélkedtem.
Max: Valahogy más az illata. Úgy értem. Ember, de mégis más. És a hófehér bőre... persze gyönyörű de van valami hátborzongató a csajban. Főleg most hogy láttam mi történt vele.
Ránéztem. Valami láthatatlan kapocs volt közöttünk.
Nye: Árnyjárónak lenni nem olyan vidám dolog. Legtöbbször magányosak, társ nélkül. Az embereket ők ölnék meg, a vámpírok mérge pedig őket is átváltoztatná.
Max: Ezt Kaiho is mondta. Csak mi van akkor, úgy értem mi lenne belőlem ha egy vámpír megharapna?
Nye: Fogalmam sincs. De nem lehet kellemes állapot. - motyogtam.
Max: Neked könnyű, hiszen Angie nem is ember... - sóhajtott.
Mintha valami rám zuhant volna, úgy ért a felismerés. Az árnyjáró nem lehet emberrel és vámpírral, de Angie egészen biztosan nem ember, de legalábbis nem egészen ember.
Felnevettem. Max gyanakodva nézett rám. Úgy éreztem, mintha valami súlyos fojtogató köd szállt volna fel ami hónapok óta nem hagyott rendesen lélegezni.
Nye: Angie nem ember! Nem ember! - ismételtem.
Max: Igen, ezt mondtam én is. - erősítette meg.
Engem többé nem érdekelt mit mond. Beindítottam a motort és elindultam vissza a városba. Vissza a régi életemhez.

Adam úgy nézett rám, mintha attól félne hogy bármelyik pillanatban távozok az élők sorából. Kezdett idegesíteni a szuggerálása, ahogyan minden mozdulatomat követi.
Angie: Volt egy dajkám 12 éves koromban. Na te rosszabb vagy mint ő. - vetettem oda.
Adam szégyenkezve elmosolyodott és végigsimított az arcomon jeges ujjaival. Behunytam a szemem és mélyen belélegeztem az illatát.
Adam: Tudod azon gondolkodtam, amit az édesanyádról mondtál.
Angie: Mire gondolsz?
Adam: A gyanúdról. Hogy talán félrelépett és az apád valaki más volt, nem az akitől a nevedet kaptad.
Angie: Miért jutott ez most eszedbe? - kérdeztem gyanakodva.
Adam: Nem szeretnéd megtudni az igazat? - kérdezte.
Angie: Miért talán családfakutatást szeretnél végezni, mielőtt összekötöd velem az életed? - incselkedtem.
Adam: Mi van ha igen? - kérdezte mosolyogva.
Volt valami a hangjában, mintha nem tréfának szánná. Nem akartam tovább feszegetni a dolgot. Magamban eldöntöttem, hogy másnap felhívom az anyámat és kiszedem belőle az igazat. Egy részem azonban nem akarta tudni ezt az igazságot. Hiába ismételgettem magamban hogy semmin sem változtatna, mégis bennem maradt egy félelem, hogy mi lesz ha... Vajon más ember leszek? Vajon másként gondolnék apámra ha tudnám hogy nem is az apám? Ezt a gondolatot elhessegettem. Semmin sem változtatna. Ő volt az aki szeretett, féltett, aki aggódott értem ha beteg voltam, aki eljött megnézni az iskolai előadásokon, aki jó éjszakát kívánt lefekvéskor.
Az emlékek könnyeket csaltak a szemembe és hozzábújtam Adam-hez. Ő belefúrta az arcát a hajamba és halkan dúdolni kezdett.
Másnap az eső kopogása ébresztett fel és a reggeli illata. Fogalmam sincs honnét vettem az erőt, de azonnal kipattantam az ágyból és a konyha felé indultam. Az ajtóban állva felmértem a terepet. Kisherceg a konyhapulton elfoglalt vezérnöki állásból figyelte, ahogyan Adam gofrit készít. Adam pedig minden egyes mozzanatot elmagyarázott a macskának, mintha legalábbis azt várná hogy legközelebb már Kisherceg készítse a reggelit.
Adam rám pillantott.
Angie: Jó reggelt! - iramodtam oda hozzá.
Ő fél kézzel átölelt, a másik kezével éppen tésztát csorgatott a gofrisütőbe.
Adam: Kipihented magad? - kérdezte kedvesen.
Angie: Igen, de ahogy elnézem jól elaludtam. Sarah nem keresett?
Adam: Már szóltam Rob-nak hogy értesítsen mindenkit. Úgy tudják beteg vagy. - világosított fel. - Kávét?
Bólintottam, Adam pedig elkészítette a kávémat ahogyan szeretem. Sok tejjel és kevés cukorral. Aztán elém pakolt egy hatalmas adag gofrit csokoládéöntettel és tejszínhabbal.
Angie: A vámpírok mióta főznek? - kérdeztem.
Adam: Mostantól. - felelte könnyedén. és lenyalta az ujjáról a csokoládét majd grimaszt vágott.
Angie: Nem ízlik? - kérdeztem nevetve.
Adam: Jobb mint a müzli amit eszel reggelente. - felelte.
Angie: Te zugevő vagy? - kérdeztem nevetve.
Adam: Csak kíváncsi.
Reggeli után felhívtam anyámat. A szobalánya vette fel, és mint kiderült anyám éppen jógázik, de megígérte hogy átadja neki az üzenetet. Adam-mel éppen a híreket néztük, amikor megszólalt a mobilom.
Angie: Szia, anya!
Mirella: Ó, de örülök hogy hívtál. Képzeld McDonald feleségét majd megeszi az irigység. Látta a vőlegényedet a partin. Nem is csodálom az ő lánya egy cickányképű matematikushoz ment hozzá akinek az apja egy...
Angie: Anya, ráérsz ma délután? Beszélni szeretnék veled valami fontos dologról.
Mirella: Ó az esküvő! - sikkantotta. - Hát persze hogy ráérek. Gyere el hozzám az új házamba, úgyis ki akartam kérni a tanácsodat, mert nem tudom eldönteni hogy milyen színű drapériát válasszak a sötétítőhöz. Erről jut eszembe ki fogja tervezni a ruhádat? Badgley Mischka vagy Vera Wang? Persze tudom hogy legutóbb is Vera Wang ruhát viseltél, de talán nem az hozta rád a bajt. - kuncogott. - És találnunk kell egy esküvőszervezőt is aki...
Felsóhajtottam. Adam a tévét bámulta de halvány mosoly játszott szépséges arcán.
Angie: Rendben anya, mondd meg a címed. Kettőre ott leszek. - zártam le a beszélgetést.
Adam: Gondolod hogy még ebben az évtizedben ki tudod szedni majd belőle a lényeget? - kérdezte miután leraktam a telefont.
Angie: Anyámnak remek érzéke van hozzá hogy görög politikusokat megszégyenítő szónoklatokban beszélje ki a nagy semmit. - feleltem.
Délutánra felvettem egy régebbi halványlila ruhámat fehér szandállal. Adam gyanakodva méregetett.
Adam: Nem mondtad hogy szereplőválogatásra mész a Született Feleségek producereihez.
Kiöltöttem rá a nyelvemet.
Angie: Mégsem mehetek az anyámhoz bőrkabátban és motorosbakancsban.
Adam: Pedig rögtön lemondana Vera Wang-ről. - vigyorgott rám.
Anyám új háza olyan volt amilyennek elképzeltem. Halvány pisztácia színű, spanyol stílusú villa a kertben rózsalugassal és szökőkúttal. Hirtelen megint kislánynak éreztem magam. A komornyik bevezetett e mályvaszínű szalonba, ahol anyámat éppen egy Esküvő című magazinba mélyedve találtam.
Mirella: Ó, hát itt vagy! - kiáltotta fel és hozzám sietett. - Milyen bájos ez a ruha! A te korodban nekem is volt egy hasonló ruhám. Még Schiaparelli-nél csináltattam amikor apáddal megismerkedtem.
Angie: És mikor váltottál át a francia tervezőkre? - kérdeztem.
Mirella: Az egész társaság francia ruhákat viselt. Nem lehettem én a kivétel! - legyintett.
A komornyik eközben tálcán jeges teát hozott. Anyám maga mellé ültetett és azon nyomban a kezembe adta a magazint.
Mirella: Ezt nézd meg. A legújabb divat. Szertatás a parton szikrázó napfényben!Szenzáció lenne!
Idegesen felnevettem. Egy vőlegény aki gyémántként csillog? Egészen biztosan szenzáció lenne.
Angie: De még ki sem tűztük az esküvő dátumát. - csitítottam.
Magamban hozzátettem hogy még a kezemet sem kérte meg.
Mirella: Igen, igen. De mindennek tökéletesnek kell lennie. És a szervezést nem lehet elkapkodni.
Angie: Anya, kérlek. Nem az esküvőről szeretnék veled beszélni. Hanem valami másról. Valami bizalmasról. A családunkkal kapcsolatban. - kezdtem.
Ő értetlenül pislogott rám.
Mirella: Mire gondolsz?
Angie: Tudod, régebben volt egy pletyka, ami sohasem hagyott nyugodni. De igazából nem hittem hogy bármi valóságalapja lenne. Eddig.
Anyám arcáról eltűnt a mosoly. Tudta miről beszélek.
Angie: Anya, tudnom kell az igazat. Tényleg Valerio Casiraghy az apám? - tört ki belőlem.
Ő döbbenten meredt rám. Idegesen felpattant és az ablakhoz ment.
Mirella: Honnét jutott eszedbe ez az abszurd ötlet... hogy nem Lalo az apád.
Elhallgattam. Apám és anyám egymás között mindig Mirie-nek és Lalo-nak szólították egymást.
Angie: Anya, de ha mégis ő az apám, hogy lehet hogy egyikőtökre sem hasonlítok? A te hajad szőke, és a szemed kék. Ő kreol bőrű volt és fekete hajú, a szemei barnák. Ezzel szemben az én hajam világosbarna, a bőröm sápadt a szemeim zöldek. Talán örökbe fogadtatok?
Mirella: Angelina, kérlek! - nézett rám könyörgő szemekkel. - Mit számít ez? Te mindig Casiraghy leszel.
Szóval igaz. Valahogy nem lepett meg.
Angie: Apa tudta? - kérdeztem kisvártatva.
Mirella: Nem.
Angie: Mondd el az igazat. - kértem.
Anyám leült mellém és a kezem után nyúlt.
Mirella: Apád nemsokkal a nászutunk után már újra dolgozni kezdett. Alig láttam. Rémesen unatkoztam, mert abban az időben még nem hívtak meg sehová. Nem hitték hogy tényleg apád felesége maradok. - fanyar mosollyal nyugtázta ezt. - Egy este a sógornőmmel, Natalie anyjával vacsorázni mentünk. Ám ő nem érezte jól magát, így sietve távozott. Én ott maradtam az étteremben. Közben késő lett és nagyon sötét. Nem volt sofőröm és éppen taxit akartam fogni, amikor megállt mellettem egy autó.
Feszülten figyeltem rá. Minden szava mögött ott lehet a megoldás.
Mirella: A legjóképűbb férfi volt akit valaha láttam. A bőre sápadt és hűvös, a haja mély barna, a szemei feketék akár a tinta. Nem ellenkeztem amikor hazavitt. Még a nevét sem mondta meg amikor elbúcsúztunk. És akkor sem, amikor aznap éjjel megjelent a hálószobámban. - tette hozzá és félve nézett rám.
Elakadt a lélegzetem.
Mirella: Nem láttam viszont soha többé. Pedig kerestem őt, vártam őt. És amikor rájöttem hogy nem jön vissza már nem volt mit tenni. Te már úton voltál. Apád, vagyis Valerio semmit sem vett észre az egészből. Megszülettél és a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba. - fejezte be.
Némán meredtem magam elé. És akkor bevillantak emlékképek. Ahogyan egy sötét alak éjszakánként feltűnt a semmiből és selymes hangon duruzsolt nekem. Nézte ahogyan alszom, megnyugtatott ha rémálmom volt. És megígértette velem, hogy senkinek sem beszélek róla.