35. A vér szava

A szoba hirtelen megtelt feszültséggel és éreztem hogy minden szem rám szegeződik. Jerome lassan mögém sétált, ugrásra készen. Edward felesége idegesen a hajába túrt és várakozóan nézett hol rám, hol férjére.
Bella: Edward, kérlek mondj valamit! - szólalt meg végül.
Edward: Szinte éreztem. - szólalt meg végül. - Hónapok óta éreztem hogy hamarosan felbukkansz majd.
Elmosolyodtam.
Adam: Jó újra látni. - feleltem egyszerűen. - És örülök neki, hogy boldog vagy. - Bellára pillantottam. Ő még mindig gyanakodva nézett rám.
Edward: Bella drágám...
Bella: Ne "Bella drágámozz" nekem! - rázta meg a fejét. - Azt... azt mondtad hogy egyedüli gyerek voltál. Hogy lehet ez? Miért titkoltad el hogy van egy bátyád... vagy öcséd...
Edward: El akartam mondani...
Felsóhajtottam és Angie-re néztem. Úgy tűnt semmit sem ért.
Adam: Nem voltam éppen a testvérek gyöngye, egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy Edward nem beszélt rólam. - avatkoztam közbe.
Angie: Azt hiszem, le kellene ülnöm. - sóhajtott és mielőtt még odaléphettem volna, Nye már átkarolta, hogy a kanapéhoz vezesse.
Dühösen nekirontottam és arrébb löktem. Ő rám villantotta a szemét.
Nye: Ha még egyszer hozzám érsz és esküszöm hogy... - fenyegetőzött.
Adam: Hát akkor tartasd távol a kezeidet a menyasszonyomtól! - vágtam vissza.
Angie: Elég! Fejezzétek be!
Bella: Bárcsak Jasper itt lenne. - sóhajtott. - Nem érdekes... Edward, tudni akarom az igazat. Most!
Nye: Igen ezzel én is így vagyok. Eddie?
Edward: Ne most, Nye! Ez nem alkalmas idő arra hogy...
Nye: Megígérted hogy segítesz! - emlékeztette.
Edward: Mielőtt még tudtam volna, hogy ki az aki ellen fel akarsz használni. - védekezett.
Jerome: A kívülállók kedvéért nem mesélnétek el hogy mit is jelent pontosan ez a tesós dolog? - szólt közbe. - Szerintem vagyunk itt páran, akik kíváncsiak a sztorira.
Ránéztem Angie-re, aki feltűnően sápadt és törékeny volt. Kézen fogtam és odavezettem a kanapéhoz. Leültettem és a többiekhez fordultam.
Adam: Foglaljatok helyet! - ajánlottam.
Edward és Bella egymásra néztek, majd ők is helyet foglaltak. Jerome mellém lépett, Nye pedig a bejáratnál maradt a falnak támaszkodva. Legszívesebben hozzávágtam volna a kanapét, vagy az asztalt. Bármit, csak ne bámulná Angie-t úgy mintha arra várna, hogy mikor fog a karjaiba omlani.
Angie: Nos? - törte meg a csendet.
Edward: Nem tudom mennyire ismered a történetemet, de a legegyszerűbb ha az elején kezdem. - Kezdte, majd rám nézett. Bólintottam. - 1918-ban változtam át, Carlisle mentett meg, miután a szüleim már meghaltak. Nem tudott Adam-ről, akit anyám a rokonainkhoz küldött mivel apám után ő is megbetegedett.
Adam: Azt hittem mindhárman meghaltak. - szóltam közbe.
Edward: 9 éves volt. És nekem... évek kellettek, mire egyáltalán képes voltam másra is koncentrálni mint a szomjúságom. Próbáltam megtalálni Adam-et, de a rokonok, akikhez küldtük már elköltöztek. Tíz évvel később sikerült csak a nyomára bukkannunk. De Carlisle és Esme óva intettek attól hogy felkeressem. Tudta volna hogy valami nincs rendben velem, amiért nem változtam semmit. Így hát távolról figyeltem őt. Kinyomoztam hogy mérnöknek készül és tehetséges díjugrató. Órákon át figyeltem őt, gyakorlás közben. 2 éven át, majdnem minden nap.
Bella: És... mi történt ezután?
Adam: Az utolsó emlékem az, hogy a ló megtorpant az akadály előtt és éreztem, hogy leesem. És mintha Edward-ot láttam volna, ahogyan kilép a fák takarásából. - feleltem csendesen, majd Edward-ra néztem.
Edward: Azonnal láttam, hogy a sebesülései túl súlyosak. Kitörte a nyakát és talán órái lehettek hátra. Tudtam, hogy nem lennék képes megmenteni őt, ezért hazavittem, hogy Carlisle segítségét kérjem. De nem találtam otthon. Csak Esme-t.
Bella: Esme változtatta át? - kérdezte döbbenten.
Adam: Igen. - feleltem.
Angie: És mi történt később? Miért hagytad el őket? - tette fel a legfontosabb kérdést.
Adam: Edward?
Edward: Adam számára már a kezdetektől nagyon nehéz volt hogy uralkodjon a szomján. Mi mindent megtettünk hogy könnyebbé tegyük számára az első éveket, de ő nem bizonyult túl segítőkésznek ebben. Mielőtt Rose és Emmett csatlakozott hozzánk, könnyebb dolgunk volt, mert ha Adam mégiscsak... hibázott... könnyedén tovább tudtunk állni.
Bella: Hibázott? Mármint... emberekre vadászott? - kérdezte döbbenten.
Angie felkapta a fejét és kérdőn nézett rám.
Adam: Sok bosszúságot okoztam nekik. Néha még egy hetet sem tudtunk ugyanazon a helyen tölteni. Néha hónapokra eltűntem, máskor hónapokon át betartottam a diétájukat. De a végén mindig miattam kellett menekülniük. Amikor Alice és Jazz csatlakoztak a családhoz Alice megjósolta, hogy le fogom buktatni magunkat az emberek előtt. És mielőtt Denali-ban telepedtek volna le, Edward megkért hogy távozzam.
Edward: Nem volt más megoldás. - sóhajtott. - De akármikor visszajöhettél volna...
Adam: Ha megjavultam? - kérdeztem gúnyosan. - Tulajdonképpen határozatlan időre a sarokba állította a rosszcsont öcsikéjét, aztán szépen lassan elfeledkezett róla.
Edward: Tudod jól, hogy visszajöhettél volna. Minden nap az eszükbe jutottál. Minden nap gondoltunk rád, ezalatt a 12 év és 3 hónap... 21 nap alatt. - mondta halkan.
Nye: Milyen megható. - szólt közbe. - De nem ment vissza. Inkább idejött, hogy elvegye a barátaimat és Angie-t tőlem.
Már bántam hogy nem fojtottam meg. Nem lesz még egy olyan esélyem, bárcsak végeztem volna vele.
Edward: Adam, meg kell értened. Nye a barátom. - szakított félbe, mielőtt még gondolatban megfojtottam volna.
Felsóhajtottam és próbáltam lehiggadni.
Adam: Ugyan hagyd el, inkább mesélj mi nyomja a lelkét? Mit hisz? Hogy fel akarom áldozni Angie-t valami bizarr vámpír szertartáson? - gúnyolódtam.
Jerome: Nye-nak egy kicsit túl élénk a fantáziája. - tette hozzá.
Edward: Ugye nem bánjátok, ha elrabolom az öcsémet pár percre? - nézett Bellára és Angie.
Nye: Ne hagyd hogy téged is a hatalmába kerítsen! - dühöngött.
Edward: Beszélnem kell vele!
Nye: Kérlek!
Edward: Már akkor is megmondtam neked, mielőtt tudtam volna hogy ki ellen akarsz felhasználni: ha ártatlan, ne várd, hogy ellene forduljak. Hát figyelj jól rám! Hiába az öcsém, ha tényleg azt teszi, amivel gyanúsítod, akkor nem fogom tétlenül nézni. De addig is uralkodj magadon! - fenyegette meg. - Bella, ugye nem lesz baj?
Bella: Menjetek csak Edward. - mosolygott rá. - Mi majd később számolunk egymással.
Felnevettem Edward arckifejezésén, de Angie pillantása sem ígért túl sok jót.
Edward: Ne hidd, hogy te megúszod. - súgta és kivonult a lakásból.
Lementünk a parkolóba, ahol David, Rob és Leah a kocsiban ültek. Tudtam hogy hallottak mindent szót, de mégis zavart ahogyan figyeltek minket.
Adam: Gyere, sétáljunk egyet. - ajánlottam. Edward szó nélkül követett.
A közeli parkba vezettem, ami teljesen kihalt volt. Csak néhány mókus rohangászott a fák alatt, de miután észrevettek minket, behúzódtak az odújukba.
Edward: Mindig is értettél hozzá hogyan kell feszültséget gerjeszteni! Néha azt hiszem kifejezetten vonzod a bajt! - sóhajtott.
Adam: A legnagyobb baj a haverod. Minden rendben volt, amíg fel nem bukkant. - fújtattam dühösen.
Edward: Mégis mit takar az a minden?
Adam: Természetesen Angie-t és engem takar.
Edward: És az oroszlán megint beleszeret a bárányba... - motyogta maga elé. - Hogy történt ez? Mármint... hogyan lett Adam-ből, a vérszomjas vámpírból hirtelen egy emberlány vőlegénye?
Adam: Nem tudom, Edward... de ő a mindenem. Úgy érzem miatta létezem csak. Miatta lettem az, aki most vagyok. És Nye nem veheti el őt tőlem. Bármit megtennék érte...
Edward: Bármit? - kérdezte.
Adam: Ó, kérlek! Azt hiszed hogy használtam a képességem hogy belém szeressen? Olvasd ki a fejemből! Vagy ha nem akarod, hát tessék itt a válasz: Nem! Eszembe sem jutott hogy befolyásoljam őt. Minden olyan gyorsan történt, nem is gondolhattam volna rá. Egy órán belül eljutottam arról a pontról, hogy talán megölöm, addig hogy a karomban feküdt, és azt mondta mindig is rám várt. Nem volt szükségem rá, hogy befolyásoljam.
Edward: Szóval, az öcsikém szerelmes. Egy emberbe! - kuncogott fel kis időnyi hallgatás után.
Adam: Milyen ironikus hogy ugyanaz történik velem, mint veled is! - tűnődtem.
Edward: Hát azt kétlem. Mármint, úgy tűnik neked nincsenek problémáid azzal, hogy Angie közelében légy. - mosolygott.
Bevillant az első csókunk, majd az első szeretkezésünk képe. Edward felszisszent mellettem.
Edward: Azért ennyi részletesen nem szeretnék tudni a dologról.
Adam: Akkor mit akarsz tudni? - tértem a lényegre.
Edward: Használtad a képességed a többieken?
Adam: Csak amíg szükségesnek éreztem. De tudnak róla, elmondtam nekik később, amikor már bíztak bennem. És én bennük.
Edward: És Angie?
Adam: Neki még nem említettem. - vallottam be.
Edward: Tartok tőle, Nye éppen most pótolja ezt a hiányosságot.
Adam: Nem félek tőle! Tudom hogy Angie engem szeret!
Edward: És akkor mi lesz? Átváltoztatod?
Adam: Csak ha ő is ezt akarja. - feleltem. Edward nem válaszolt semmit. - Te nem vettél észre valami furát Angie-n?
Edward: Rajtad kívül? - tréfált. - Nem, nem igazán.
Adam: Az illata. Mármint... szerinted olyan mint a többi emberé? - kérdeztem.
Edward elgondolkozott, én pedig felidéztem az összes bizarr dolgot, ami Angie-vel történt az elmúlt napokban. Edward döbbenten nézett rám, miután a gondolataimon keresztül ő is láthatott mindent.
Edward: Szóval ez lenne a kulcsa? Ezért nem vágysz a vérére? Mert nem is ember...
Adam: De akkor mi? - kérdeztem válaszért könyörögve.
Edward: Még soha életemben nem láttam, vagy hallottam ilyet. - ismerte be. - Olyan, mintha valami bizarr hibrid lenne. De... a szülei emberek, akkor mégis...
Adam: Van még valami... - szakítottam félbe és megmutattam neki az igazságot Angie apjáról.
Edward: Az anyja félrelépett egy ismeretlen pasassal. Hm... ez érdekes. De akkor sem vagytok előrébb. Ennyi év távlatában lehetetlen megtalálni valakit, akinek a nevét sem tudjátok. Ráadásul ha jól értettem Angelina még csak nem is sejti hogy talán nem ember.
Adam: Miután azok a dolgok történtek vele, semmire sem emlékezett. - magyaráztam.
Edward: Ez döbbenetes. - értett egyet. - Mindazonáltal jobb lenne ha visszamennénk. Félek Nye nem tud uralkodni magán.
Rohanni kezdtem, de Edward elém ugrott és megállított.
Edward: Csak még valami. Belegondoltál, hogy ha Angie nem ember, akkor talán nem tudod majd átváltoztatni? Vagy ha mégis... mi lesz majd belőle?
Nem bírtam felelni. Rettegtem hogy Nye elveszi őt tőlem, de tudtam hogy az életem árán is küzdenék Angie-ért. De hogy küzdhetnék olyasmi ellen, amit nem is ismerek? Bármennyire is próbáltam elfojtani a gondolatot, hiába nem beszéltem róla, éreztem hogy egy Nye-nál is félelmetesebb erő kerítette Angie-t hatalmába.

Nye a bejárati ajtó előtt támaszkodott, és úgy tűnt hallgatózik. Mintha azt akarta volna kifigyelni, hogy Edward és Adam mikor hagyják el az épületet. Jerome mögöttem állt, akár egy szobor. Kicsit kezdett idegesíteni az egész szituáció.
Bella: Ez az egész... annyira hihetetlen. - szólalt meg.
Angie: Mit gondolsz vitatkozni fognak? - kérdeztem.
Nye: Remélem letépi a fejét! - morogta.
Dühösen felugrottam a kanapéról és Nye elé sétáltam.
Angie: Beszélhetnénk? - kérdeztem.
Nye: Ha van valami egyéb mondanivalód azon kívül, hogy mennyire csodálatos az a te vámpírod és hogy ő életed szerelme, akkor a válaszom igen.
Nem feleltem, csak kivonultam a konyhába. Nye utánam jött és magunkra zárta az ajtót.
Angie: Jobb szeretném ha az ajtó nyitva maradna.
Nye: Teszek rá, hogy mit szeretnél! - üvöltötte és nekem rontott, majd a szekrénynek nyomott. - Hogy lehetsz ennyire vak?
Angie: Ha lett volna egy csepp eszem hagyom hogy végezzen veled! - szűrtem a fogaimon keresztül.
Jerome: Minden rendben odabent? - kopogtatott.
Nye: Menj a pokolba, Jerome! - kiabálta.
Angie: Vedd le rólam a kezed! - próbáltam ellökni magamtól, de még még szorosabban tartott.
Nye: Tegnap megmentettél. - súgta és hozzám simult. Elfordítottam az arcom tőle, de az ajkai végigvándoroltak az államon.
Angie: Ne csináld! - követeltem és próbáltam kiszabadítani magam.
Nye: Megmentettél, mert még szeretsz. És ezt te is tudod. - súgta a fülembe. - Még nincs túl késő, Lina. Csak egy szavadba kerül, és minden úgy lesz ahogyan rég volt.
Angie: De én nem akarom hogy úgy legyen! - jelentettem ki.
Nye: Gondolj bele, mi lesz ha vele maradsz! Elveszítesz mindenkit, akit szeretsz. Már nem leszel ugyanaz.
Angie: Én Adam mellett vagyok önmagam! - erősködtem.
Nye: Mellettem bárki lehetsz. - súgta. - Például a gyermekeim anyja.
Elakadt a lélegzetem. Rá néztem, ő pedig kihasználta az alkalmat és mire bármit szólhattam volna, az ajkai már az enyémen voltak. Próbáltam ellökni magamtól de meg sem bírtam mozdulni. Szerettem volna bárhol máshol lenni, vagy elbújni valahová, de tudtam hogy sokkal erősebb nálam. Behunytam a szemem és elképzeltem, hogy ellököm magamtól.
Abban a pillanatban hirtelen elengedett. Hatalmas csattanást és robajt hallottam és amint kinyitottam a szemem, Nye a folyosón feküdt a kitört ajtón. Körülnéztem, hogy ki tette ezt, de Bella és Jerome is csak abban a pillanatban értek oda.
Nye felkapaszkodott és gyanakodva nézett rám.
Nye: Ezt... hogy csináltad? - kérdezte.
Angie: Én? - kérdeztem vissza döbbenten.