34. Leleplezés

Minden perccel egyre inkább elveszítem őt. Az irányítás kicsúszott a kezemből és most fék nélkül száguldok a végzetem felé, de még ahhoz sincs erőm, hogy a véget jelentő csattanás előtt behunyjam a szemem. Hiszen nem történhet meg... nem veszíthetem el, mielőtt még igazán az enyém lett volna.
Talán most vagyok hozzá utoljára ilyen közel. Minden porcikámmal éreztem őt, ahogyan merev testtartással ült mögöttem, és kelletlenül kapaszkodott belém. Szerettem volna a visszautat egy örökkévalóságra nyújtani, de a kilométerék vészesen fogytak. Tudtam hogy nincs értelme a további győzködésnek és könyörgésnek. Bármit teszek vagy mondok, Angie nem fog hinni nekem. Adam teljesen a hatalmába kerítette, szinte megbabonázta. Elgondolkodtam hogy miért teszi... Vajon tényleg szerelmes belé vagy csak kihasználja? Mi a célja? Mit akar tőle? Bár belelátnék a fejébe... Önkéntelenül is a fékre léptem és kifaroltam a motorral a kiállósávba.
Angie: Miért álltál meg? - kérdezte a sisak alól.
Nem feleltem, csak leugrottam a motorról és próbáltam minden hangot kizárni, hogy tisztán gondolkozhassak. Mélyeket lélegeztem.
Angie: Nye? - kérdezte tétován a hátam mögül.
Lassan megfordultam. Angie szemei tele voltak gyanakvással. Amint felé léptem, ő rögtön hátrálni kezdett, mintha valami belső erő taszítaná. Biztosan ez is Adam műve.
A szívem megtelt keserűséggel. Mindene az övé, számomra semmit sem hagyott belőle. Elvette őt tőlem és átformálta. Bárcsak elhihetném hogy az én Linám még odabent van mélyen bezárva és arra vár, hogy kiszabadítsam.
Angie: Hazavinnél? - kérdezte halkan.
Nye: Talán most látlak utoljára... - súgtam és a keze után nyúltam.
Beleremegett az érintésembe. De ez nem az a remegés volt, amit szerettem volna kiváltani belőle. Félt tőlem. Lassan végigsimítottam a tenyerén és az ujjain.
Nye: Mi történt a kezeddel? - kérdeztem.
Angie: Megvágtam... - felelte zavartan.
Nye: Adam ott volt? - kérdeztem rémülten.Ő csak megvonta a vállát. - Mit csinált?
Angie: Szólt hogy tegyek rá tapaszt! - kihúzta a kezét az enyémből. - Indulhatunk?
Fizikai fájdalmat éreztem. Szerettem volna a földre rogyni és összekuporodni. El fogom veszíteni... Kifutok az időből.
Mielőtt még bármit szólhattam volna, a mobilom megcsörrent. Ránéztem a kijelzőre. Rob hívott. Kinyitottam és a fülemhez emeltem.
Rob: Azonnal hozd őt vissza! - üvöltötte.
Kinyomtam a telefont és visszaültem a motorra. Lina türelmetlenül sóhajtott, mialatt a fejemre húztam a sisakot és megigazítottam a kabátomat. Az agyam megállás nélkül a lehetőségeimet elemezte. Tennem kell valamit, amitől Angie ráébred hogy még mindig érez irántam valamit. Azzal az eshetőséggel nem is foglalkoztam, hogy talán már egyáltalán nem szeret.

Olyan hirtelen sötétedett be, hogy szinte észre sem vettem. Az eső hideget hozott, és borzongást. Otthon akartam lenni végre biztonságban, Adam ölelő karjai között. Mit gondolhat most? Mit fogok mondani neki?
A motor lassított és befordultunk a parkolóba. Sötét volt és kihalt, de szinte éreztem hogy nem vagyunk egyedül. Amint leszálltam a motorról és levettem a sisakot, három árny keresztezte a látószögemet. A tetőről ugrottak le egyenesen Nye és közém.
Halk morgást hallottam a hátam mögül. Egy farkas lépett ki a bokrok közül, szemeit az arcomon nyugtatva mellém sétált.
Nye: Ez igazán drámai... - felelte gúnyosan.
Rob: Adam? - kérdezte a mellette álló alakot. Nehezen tudtam csak kivenni, de úgy tűnt, David az.
David: Még egy perc... - felelte.
Nye: Ki ez? - intett felé.
Jerome: Nye, ezt tényleg nem kellett volna. - tért ki a válasz elől. - Adam őrjöng, az egész várost átkutatta Angie után. Meg akar ölni.
Rob: Akarunk... - javította ki.
Nagyot nyeltem, és idegesen Leah-ra néztem, aki bólintott. Közelebb jött hozzám és óvatosan hátrább taszított. Belekapaszkodtam dús szőrébe és közelebb húzódtam hozzá.
Nye engem nézett, mintha arra várna hogy szóljak valamit.
David: Tizenöt másodperc... - suttogta. Nem értettem miért számol vissza.
A többiek lassan hátrálni kezdtek és Leah még távolabb taszigált. Nye megfordult mintha látna vagy hallana valamit. Aztán egy csattanást hallottam, mintha két hatalmas szikla ütődött volna egymáshoz elemi erővel. Nye eltűnt, én pedig ösztönösen kiléptem Leah védelmező teste mögül.
Megláttam őket. Adam a falhoz nyomta Nye-t a torkánál fogva. Jerome és a vámpírok félkörben álltak mögöttük, mintha arra várnának hogy Nye menekülne próbál. Közelebb akartam menni, de Leah halkan felnyüsszent és arrébb tolt. Aztán felborzolta a szőrét és megfordult, a testéből mély morgás tört elő.
Két világító szempár tűnt fel a semmiből.
Rob: Ó... na még csak ez hiányzott! - összerezzentem, mert észre sem vettem hogy odajött mellém. - Angie, fel tudnál menni a lakásodba? Nem akarom hogy ezt lásd... - kérte halkan.
Meg sem hallottam amit mondott, csak Adam felé indultam, aki még mindig a nyakánál fogva tartotta Nye-t. Nem értettem miért hagyja magát. Rob követett, a keze a karomon volt. Nem tartott vissza.
Adam: Miért nem harcolsz? - üvöltötte Nye arcába. Összerezzentem. A hangja vad volt és gyűlölettel teli. - Mire vársz?
Mögöttem Leah felmordult és a másik árnyjáró felé rontott. Amaz átugrotta és felénk tartott.
Nye: Ne! - hörögte. - Max, ne!
Max: Nye, intézzük el őket! Gyere már! - türelmetlenkedett. - Harcolj! - biztatta.
David: Adam csináld, nem fog védekezni! - szólalt meg. - Öt perc és vége!
Összerezzentem. Minek van vége?
Angie: Adam?
Nem fordult felém. A többiek nem mozdultak. Fogalmam sem volt mi történik. Mi történik öt percen belül?
Nye: Angie... - suttogta. - Te is ezt akarod, ugye? Mind ezt akarjátok... akkor miért állnék ellen? Gyerünk Adam, essünk túl rajta!
Megértettem. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a tokomon. Adam felmordult és úgy tűnt teljes erejével Nye torkát szorítja. Ő rám nézett, a szemei megteltek könnyel. Fuldoklott.
Max: A francba, Nye! - kiáltotta.
A többiek várakozva, ugrásra készen álltak és szerettem volna felrázni őket, hogy tegyenek már valamit.
David: Két perc és vége!
Éreztem hogy feltörnek a könnyeim és a kezemet a szám elé szorítva próbáltam visszafojtani a zokogásom.
Jerome: Rob, vidd fel Angie-t. Nem kell hogy ezt végignézze.
Rob: Gyere! - súgta a fülembe és átkarolta a vállam.
Nem mozdultam. Nye elhomályosult tekintete az enyémbe fúródott. Nem védekezett csak hagyta hogy Adam megfojtsa.
Angie: Ne! - kiáltottam. - Ne, Adam kérlek ne! Engedd el! - kitéptem magam Rob szorításából és odarohantam hozzájuk. - Nem ölheted meg!
Adam: De igen. - felelte. Még sohasem láttam őt ilyennek.
Angie: Kérlek! - zokogtam. - Ne bántsd őt! - megragadtam a karját. - Könyörgöm!
Adam ekkor elengedte és hátrébb lépett. Az egész teste remegett. Nye a földre zuhant, köhögve és még mindig fuldokolva. Én mellé rogytam és próbáltam felültetni hogy könnyebben lélegezzen. Túl nehéz volt és nem bírtam megmozdítani, de abban a pillanatban ott termett mellettem az idegen árnyjáró is, aki könnyedén felemelte.
Max: A fenébe is... majdnem megölt. - súgta.
Adam: Angie...
Ránéztem Adam-re, aki mellettem állt, karját felém nyújtva.
Nye: Menj... - súgta. - Max majd hazavisz. - tette hozzá és a kezem után nyúlt. - Megmentettél. - suttogta.
Ekkor Adam felhúzott a földről a másik karomnál fogva és a karjába vett. A szemei feketék voltak akár az éj. Nem szóltam semmit, hagytam hogy bevigyen a házba. A liftben szorosabban magához ölelt és belecsókolt a nyakamba.
Adam: Azt hittem örökre elveszítelek. - vallotta be.
Nem bírtam felelne. A rémület és a hideg most teljesen a hatalmába kerített. Reszkettem.
Angie: El... el fogok ájulni... - leheltem és úgy éreztem a lift falai összenyomnak.
Adam: Angie? - hallottam hogy újra és újra a nevemen szólít, de a hangja egyre távolabbról jött.
Aztán már csak a sötétség volt ami lassan magába szippantott. Reszkettem és úgy éreztem hogy fuldoklom. A régi álom volt, de valami megváltozott. Ugyanabban a zöldes fényben úszó vízben fuldokoltam, de most mindent megtettem hogy a felszínre jussak. Ám akárhányszor elértem volna, egy kéz lenyúlt és visszalökött a mélybe. Én pedig zuhantam, bele az ismeretlenbe...
Angie: Ne! - kiáltottam és felültem az ágyon.
A szoba sápadt, délelőtti fényben úszott. Adam a földön ült, fejét a térdére hajtva. Sötét szemei az arcomon pihentek. Nem szólt semmit, csak felkelt és kecsesen az ágy szélére ült. Jéghideg ujjai az én forró tenyerembe siklottak.
Adam: Jól vagy? - kérdezte.
Angie: Mi történt?
Adam: Semmire sem emlékszel? - végigsimított a hajamon.
Angie: Azt hiszem minden megvan, addig a pillanatig hogy beszálltunk a liftbe. - feleltem.
Akárhogyan erőlködtem, az agyam képtelen volt több részletet felidézni.
Adam: Elájultál. Utána pedig rémálmaid voltak, vagy lázálmok... - vonta meg a vállát. - Kiabáltál és... őt hívtad. - tette hozzá, majd összeszorította a száját.
Angie: Oh. - csak ennyit bírtam kinyögni.
Adam: Miért nem engedted hogy végezzek vele? - kérdezte hirtelen.
Olyan hirtelen hogy felelni sem bírtam. Adam vadnak és félelmetesnek tűnt fekete szemeivel. Vagy csak azért láttam őt ilyennek mert tegnap egy egészen más oldalát mutatta.
Angie: Nem akarom hogy gyilkossá válj miatta... - a magyarázatom még számomra is nevetségesnek tűnt.
Adam: Fogalmad sincs hány embert öltem már meg, mielőtt te és én találkoztunk. Mielőtt te egyáltalán megszülettél. - felelte. - De azt eddig is tudtad hogy nem voltam szent. Nem Nye lett volna az első akit megölök.
Angie: De már nem vagy az aki régen voltál! - ellenkeztem. - Találunk majd más megoldást hogy ennek véget vessünk.
Adam: El sem tudod képzelni, milyen érzés volt. - tört elő belőle. Reszketett. - Azt hittem örökre elveszítelek, azt hittem elrabolt és sohasem látlak újra! Majdnem beleőrültem!
Magamhoz húztam és szorosan átöleltem, ringatni kezdtem mint egy kisgyereket. Ő behunyta a szemét és a remegése lassan alábbhagyott. Talán csak percekig ültünk egy, de az is lehet hogy órákig.
Angie: Nem hagyhattam hogy megöld. - vallottam be. - Bármit is tett, bármi is történt nem számít. És ezt ő is tudja. Tudja hogy örökre elveszített. Láttam a szemében.
Adam: Hidd el, ő is szívesen végezne velem... és könnyen lehet hogy meg fogja próbálni.
Angie: Tudja hogy azzal engem is megölne. Nem fog bántani téged! - ellenkeztem.
Adam: És akkor mi lesz? Örökre körülöttünk fog ólálkodni, mint egy szellem? Felbukkan a legváratlanabb pillanatban és sohasem tudhatjuk mikor próbál meg elrabolni téged? - kérdezte dühösen.
Angie: Azt hiszem... ha összeházasodtunk és átváltoztattál, akkor feladja majd.
Adam: Ok, akkor házasodjunk össze mihamarabb! Még ma!
Angie: Adam! - kiáltottam hitetlenkedve. - Mi ütött beléd? Olyan... különös vagy. Mindig azt mondtad hogy semmit sem akarsz rám erőltetni. Most pedig, hirtelen minden olyan sürgős lett. Mintha kifogynánk az időből, mintha félnünk kellene valamitől.
Adam: Tudom hogy Nye kitervelt valamit amivel el akar tőlem választani. - suttogta.
Nem tudtam mit feleljek. Mit találhatott volna ki? Semmi sincs, ami változtatna azon amit Adam iránt érzek.
Délután Adam bevitt az irodába. A parkoló már tele volt, és a kocsim még mindig ott állt, ahol tegnap hagytam. Azzal a különbséggel hogy most egy fekete terepjáró parkolt mellette.
Adam: Remek. - mordult fel, amint Nye és a másik árnyjáró kiszálltak a kocsiból.
Angie: Kérlek Nye... - kezdtem. Ő közbevágott.
Nye: Nyugi! Azt sem tudod mit akarok mondani. - intett. - Szóval összeházasodtok? - kérdezte rövid szünet után. - Édes! Ugye Max?
Max: Minket is meghívtok? - gúnyolódott.
Angie: Ok, erre nekem nincs időm. - jelentettem ki. - Nye, jobb lenne ha többet nem jönnél ide. - figyelmeztettem. Ő csak megvonta a vállát.
Nye: Ki akadályozhat meg benne?
Adam felmordult mellettem és én önkéntelenül a keze után nyúltam.
Max: Nos? - nézett Nye-ra mintha arra várna hogy mondjon valamit.
Nye: Néhány barátom hamarosan látogatóba érkezik a városba. Te is ismered őket.
Angie: Bella? És... és a többi vámpír? Forks-ból? - vágtam rá. Nye elmosolyodott.
Nye: Meg akarják ismerni a.... vőlegényedet!
Nem tudtam mit mondjak. A Cullenek-ről eddig csak jó emlékeim voltak, de az ahogyan Nye most megemlítette őket csupa fenyegetést sugallt.
Nye: Van egy ajánlatom. - szólalt meg. - Találkozol a barátaimmal. Ha kiállod a próbát, örökre békén hagylak titeket! - Egyenesen Adam szemébe nézett.
Én is ránéztem. Mintha legbelül őrlődött volna. Mitől fél?
Angie: Ismerem őket. Nem fognak minket bántani. - suttogtam.
Adam: Bármit csak végre megszabadulhassak tőled. - felelte.
Nye elmosolyodott. Volt valami hátborzongató ebben a mosolyban.
Max: Ma este 8-kor nálad! - kacsintott rám.
Néztük ahogyan elhajtanak a fekete terepjáróval. Adam úgy ölelt át, mintha attól félne hogy ki akarnak tépni a karjából. És én pont úgy bújtam hozzá. Felmentünk az irodámba. Odakint ekkor már hatalmas cseppekben hullott az eső.
Adam: Kik azok a vámpírok? - kérdezte és leült a bőr kanapéra.
Angie: Már meséltem róluk. A lány, Bella... ő ember volt amikor beleszeretett a fiúba.
Adam: Akiknek gyerekük született? - vonta fel a szemöldökét.
Bólintottam és leültem Adam mellé.
Angie: Dax és Ephraim velük vannak. Rob is velük élt, miután átalakult. A doktor segített neki átvészelni a nehéz hónapokat. - magyaráztam.
Adam: Doktor? - vonta fel a szemöldökét.
Angie: Igen. Ha jól tudom ő család feje. Carlise-nak hívják. - folytattam.
Adam rám meredt.
Adam: Carlisle...
Angie: Igen, Dr. Carlisle Cullen. - ismételtem. És a fia Edward.
Adam elmosolyodott. Aztán felnevetett. Rémülten néztem rá, de ő csak nevetett és a fejét csóválta.
Adam: Már alig várom hogy megismerhessem őket! - kacsintott.

Max ujjai idegesítően doboltak a műszerfalon. Megsemmisítő pillantást vetettem rá, mire ő kontrázott és dúdolni kezdett. Sóhajtottam. A gép egy óra múlva landol. Egy óra ezzel az ütődöttel. Max tovább dúdolt.
Nye: Nem hagynád abba? - kérdeztem könyörgő hangon.
Max: Mindig azt mondták hogy jó hangom van. - vonta meg a vállát.
Nye: Hazudtak. - feleltem.
Max: Szóval, jönnek ezek a Cullen-ek. A jó vámpírok. Eddig megvan. És utána mi lesz?
Nye: Edward olvas Adam gondolataiban. Megmondja Angie-nek és Robéknak hogy Adam manipulálja őket. Mi végzünk Adam-mel. És Angie visszajön hozzám.
Max: És mi a B terv? - kérdezte.
Nye: Nincs B terv! - feleltem.
Max: Pedig nem ártana. Mi van ha Adam kifestem-a-szemem-mert-szexi-vagyok tiszta és feddhetetlen? Mi van ha jó fiú? - ingerelt.
Nye: Ezt hiszed?
Max: Egy fenét! Tuti hogy valami nem stimmel vele. Csak kíváncsi voltam tényleg mindent egy lapra tettél e fel.
Nye: Ez az utolsó esélyem van, hogy megállítsam Angie-t.
Max: Ok, ok. Vágom. Már elmondtad. Úgy egymilliószor. De! - felemelte a mutatóujját. - Tegyük fel, hogy Adam mégiscsak ártatlan mint a ma született bárány! Mi lesz akkor?
Nye: Akkor majd improvizálok! - feleltem.
Max nem válaszolt és már kezdtem örülni hogy végre csendben marad. Hiú remény volt.
Max: Miért nem védekeztél tegnap? Megölhetett volna.
Nye: És meg is tette volna ha Lina nem avatkozik közbe. - feleltem. Max értetlenül nézett rám. - Nem érted? - forgattam a szemem. - Direkt csináltam. Tudni akartam hogy megvédene e. És megmentett. Még mindig szeret engem!
Max: Vagy csak nem akarta hogy a darabjaid beterítsék a házát. - kacsintott rám.
Nye: Még mindig szeret engem. - ismételtem, leginkább csak magamnak.

Tudtam hogy Adam valamit titkol. Valahogy... olyan magabiztosnak tűnt, ha az estéről volt szó. Ő és Rob a nappaliban ültek és a részleteket tárgyalták.
Rob: Itt maradok hogy vadászhass. - ajánlotta.
Adam: Ok, amennyire lehet sietni fogok. - rám mosolygott. - Mit szólnál ha addig meglátogatnád az édesanyádat? Elkezdhetnétek szervezni az esküvőt. - ajánlotta. - Rob majd elkísér.
Csak a fejemet csóváltam.
Angie: Itt maradok.
Rob: Ne aggódj, Angie. Minden rendben lesz! - biztatott.
Adam: Rob, had kérdezzek valamit. Azt mondtad hogy Alice nem lát át Leah-n és Jerome-on. Ugye?
Rob: Igen. De... miért?
Adam: Hm... azt szeretném hogy Jerome itt legyen, amikor a Cullenek megérkeznek. Csak a biztonság kedvéért.
Rob: És én?
Adam: Te, Leah és David lent várjatok majd.
Rob: Jerome nem tud megvédeni, ha Nye ráparancsol. - ellenkezett.
Adam: Bízz bennem. Minden rendben lesz. - felelte magabiztosan.
Az órák csigalassúsággal vánszorogtak, főleg Adam nélkül. Rob a kanapén ült és valami idétlen rajzfilmet nézett. Én a konyhában ücsörögtem és próbáltam felidézni a Cullenek-et. Edward, aki úgy bánt Nye-jal mint a gyerekkori pajtásával. Bella, kissé félszeg ám jószívű. És Carlisle a meleg mosolyú és őszinte doktor. A többieket nem ismertem még és eltűnődtem hogy vajon ma hányan jönnek ide.
Összerezzentem, amikor Adam belépett a konyhába. Frissen átöltözve, arany színű szemekkel. Odarohantam hozzá és a karjába vetettem magam.
Angie: Félek. - vallottam be suttogva.
Adam: Minden rendben lesz! - felelte és lehajolt hozzám, hideg ajkait az enyémhez érintette.
Rob: Khm-khm! - köhintett. - Egy óránk van.
Jerome hamarosan megérkezett és idegesen járkált a teraszon. Adam és én a kanapén ültünk, egymás kezét fogva. Éreztem hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. Az órára pillantottam. Negyed óra volt hátra. Mély levegőt vettem és behunytam a szemem. Adam az ajkaihoz húzta a kezemet és csókot lehelt rájuk.
Adam: Ha ennek vége, elmegyünk valahová pár napra. Csak te és én! - ígérte.
Kierőszakoltam egy mosolyt.
Jerome: Itt vannak. - lépett be a nappaliba.
Magamban számolni kezdtem, hogy a lift milyen gyorsan ér fel. Jerome mellénk sétált, Adam pedig hátradőlt, szemeit az ajtóra függesztette. Halk kopogás hallatszott, mire felugrottam. Adam rám mosolygott és felállt a kanapéról a vendégek üdvözlésére.
Nagy levegőt vettem és odasétáltam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam.
Nye: Pontosak voltunk? - vigyorgott rám.
Mögötte Bella és Edward álltak kéz a kézben. Pont olyan gyönyörűek voltak mint amilyenre emlékeztem.
Angie: Gyertek be! - nyögtem ki.
Bella rám mosolygott és elindult, de Edward megtorpant.
Nye: Mi az?
Edward: Ez nem lehet igaz... - morogta és berontott a lakásba, félretolva engem.
Nye azonnal követte, én pedig értetlenül néztem Bellára.
Bella: Edward?
Én is beléptem a lakásba, és Bella is követett. Odabent Adam és Edward farkasszemet néztek egymással. Nye elégedetten a falnak dőlt.
Nye: Nos?
Adam: Hagyj neki egy kis időt hogy feldolgozza a dolgokat, mielőtt arra kéred hogy olvasson a fejemben! - felelte.
Nye ellökte magát a faltól és feléjük indult. Az arca csupa gyanakvás volt.
Bella: Mi folyik itt Edward? - kérdezte éles hangon. - Talán ismered őt? - intett a fejével Adam felé.
Adam: Hogy ismer e? Ő a bátyám. - felelte könnyedén.
Bella: Hogyan? Téged is... Carlisle változtatott át? - hitetlenkedett.
Adam: Nem. - csóválta a fejét.
Bella: Edward ki ez? Válaszolj!
Jerome: Adam Masen... - suttogta a háttérben.
Angie: Hogy értetted hogy a bátyád? - kérdeztem megtörve a döbbent csendet.
Adam: Ahogy mondtam. Edward a testvérem. A vértestvérem. - hangsúlyozta ki és Nye-ra pillantott.