17. Gyanakvás

A napok hetekké folytak össze és a félelmem, hogy Nye visszajön, kezdett halványulni, eltűnni. Már nem tört rám váratlanul magányos perceimben. Talán mert minden gondolatom az övé volt. A vámpíré akit teljes szívemből szerettem. A varázsereje végleg rabul ejtett, hipnotikus borostyánszínű szemeiben elvesztem, és a szerelemtől megrészegülve valamiféle bódulatban éltem mindennapjaimat. Azt hiszem a cégnél mindenki tudott már a kapcsolatomról, ha Lonnie és Sarah nem mondta volna el valakinek, az könnyen leolvashatta az arcomról, mert képtelen voltam leplezni a boldogságomat.
Új sofőröm volt, aki reggelente bevitt az irodához. Délután viszont a parkolóban várt rám talpig feketében, szépséges arcát és gyémántpor csillogású bőrét elrejtve Adam Masen. Minden estét és minden szabad percemet együtt töltöttük. A motorján száguldoztunk és fülledt hangulatú bárokban buliztunk.
Sarah és Lonnie hamarosan felhagytak a faggatózással, és várakozó figyeléssel néztek rám. De nem csak ők. Ezt láttam mások szemében is. Mintha azt kérdeznék: Mi jöhet még? Nem értettem őket. Ennyire megváltoztam volna?
Igen. A választ én magam adtam meg egy fotó láttán. A kép néhány hónapja készült egy kiállítás megnyitóján. Nem sok mindenre emlékeztem ezekből az időkből, de ezt az estét sohasem fogom elfelejteni. Mégpedig a farkasos festmény miatt. Ha behunytam a szemem még mindig tisztán láttam magam előtt a képet. Próbáltam elhessegetni a gondolatot és tovább bámultam a rólam készült fotót, ami egy művészeti magazinban jelent meg. Lonnie-val és a festővel fényképeztek le. Nagyon sápadt és nagyon... ártatlan voltam. Világosbarna hajam és zöld szemeim akár egy szép porcelánbabáé.
A hajamat azóta sötétbarnára festettem, a körmömet feketére vagy többnyire pirosra lakkoztam, és a ruhatáramat is teljesen lecseréltem. Többnyire vagány farmereket, szűk felsőket, bőrkabátot és extra magassarkú cipőket hordtam.
Eddig nem akartam beismerni, hogy Adam változtatott meg, de a régi kép láttán kénytelen voltam igazat adni Lonnie-nak, aki ezt a megjegyzést tette. Nem voltam már az a törékeny, gyámolításra szoruló kislány aki idejött ebbe a romlott városba. Nem tudtak már elbizonytalanítani, kizökkenteni a lelki egyensúlyomból olyan emberek, akik nálam okosabbak, vagy tapasztaltabbak voltak. Átnéztem rajtuk és csak megvetően mosolyogtam magam elé. Ha tudnátok amit én tudok...

Nem sikerült rávenni Nye-t hogy jöjjön vissza. Valahol nem is bántam, mert biztos voltam benne, hogy alaposan elővesz majd minket az Ephraim dologért. Viszont aggasztott ami a szemem előtt zajlott. Jerome és Dax paranoiásnak neveztek, de nem érdekelt. Még Leah-val is összebalhéztam emiatt. De képtelen voltam hanyagolni a gondolatot, hogy valami történik Angelina-val. Ahogy mozgott, ahogy nézett, a szavai, a gesztusai... mintha egy másik nő lenne.
Emberi emlékeim halványak voltak, de a különbség élesen kirajzolódott a megismert Angie és a mostani Angie között. Az a lány mély sebeket hordozott a lelkében, félénk volt, zavart, támaszt kereső, szeretetre éhes. De ez a nő... volt egy olyan érzésem hogy bárkin átgázolna ha azzal elérné a célját. Határozott lett, magabiztos, majdhogynem gúnyos. Mintha nevetne az embereken. Másrészt ugyanolyan kedves és törődő volt. Lonnie-val és Sarah-val még mindig jókat nevettek és velünk is szívélyesen bánt, habár folyton arra vártunk, hogy mikor penderítenek ki minket a cégtől. Robert Antwood-ot könnyedén leszerelte, amikor szóvá tette hogy Nye és Ephraim mikor fejezik be a "cég számára hasznos kutatómunkát". Robert csak hápogott döbbenten, amikor Angie jeges pillantással közölte vele, hogy majd ha ő jónak látja. Mi Jerome-mal és Dax-szel csak bámultunk.
Jerome: Meg kell hagyni ez a nő egy igazi amazon! - jegyezte meg elismerően.
Dax: Engem inkább megrémít. - sóhajtott.
Rob: Van benne valami... - kezdtem elgondolkozva.
Jerome: Jajj ne kezd már megint ezt a "valami nem stimmel" szöveget, mert bealszom!
Rob: De ha egyszer valami nincs rendben vele! - kiáltottam.
Dax: Csak szerelmes!
Rob: Tudom hogy te is érzed hogy mit érez, de nem úgy mint én. Szinte függője annak a pasasnak. Biztos vagyok benne hogy miatta változott meg ennyire. - elmélkedtem.
Jerome: Szerintem szexi!
Rob: Ezt magyarázd el Nye-nak, aki darabokra szed majd minket, ha kiderül hogy Angie belekeveredett valamibe és mi nem vigyáztunk rá! - torkoltam le.
Jerome: Nye-nak nincs ki mint a négy kereke! Hogy lehet úgy valakire vigyázni, hogy közben azért ne menjek a közelébe, mert jaj párduc, meg vámpír és szegény kicsi lánynak az emberek között a helye... - elégedetlenkedett.
Dax: Rob-nak igaza van. - szólalt meg némi gondolkodás után. - Figyelnünk kell Angie-t. Megpróbálok a közelébe férkőzni. Talán Sarah is segíthet.
Rob: Biztos vagyok benne, hogy te kideríthetsz valamit! - értettem egyet. - Veled sokkal bizalmasabb viszonyban van, mint velünk, mintha attól félne, hogy Jerome és én veszélyesek vagyunk rá nézve...
Jerome: Hülye paranoid vámpír! - legyintett. - Csak azért csípi Dax-et, mert a barátnője pasija.
Dax: És mert ember vagyok...
Sokatmondóan nézett rám. És erre Jerome sem tudott mit mondani. Ha Nye nem is jön vissza, nekünk akkor is kézben kell tartanunk a dolgokat.

Szeptember első napja volt. Talán jelképesen ehhez igazodva ma a nap eltűnt az égről, és ki sem bújt a komor felhők alól, amik az égen tornyosultak, kiadós esőt ígérve. Az irodában mindenki a csúnya időt szidta. Lonnie és én kicsit késve érkeztünk meg, mert a Starbucks-ban hosszú sor állt, úgy tűnt ma mindenki ott akar kávézni. A vezetőség emeletére érve Sarah azonnal a kezembe nyomott egy vaskos dossziét a kimutatásokról és a délutáni ülés napirendjéről. Bevonultam az irodámba és nyomban átnéztem a papírokat. Kis öntapadós cetlikre írtam a jegyzeteimet, ötleteimet és a lapokra ragasztottam őket. Halk kopogás zökkentett ki a kreatív szárnyalásomból.
Angie: Igen? - a hangom kicsit ingerülten csengett így vettem egy nagy levegőt.
Dax: Zavarlak? - dugta be a fejét.
Angie: Gyere, be Dax! Rád mindig van időm! - intettem neki kedvesen.
Dax: Csak szólni akartam, hogy Rob és Jerome elmentek az InStyle-hoz az ötleteinkkel. Ha szerencsénk van megcsípjük a szerződést.
Angie: Az jó lenne. InStyle! - sóhajtottam. - Akkor nem lesznek itt a megbeszélésen?
Dax: Nem, csak én leszek. Remélem nem gond? - kérdezte óvatos hangon.
Angie: Hát... Robert biztosan fújni fog rád. - figyelmeztettem.
Dax: Az ügyvéd úr gyanakszik és nem vagyok benne biztos hogy sokáig húzzuk. Habár egy tucat könyvet kiolvastunk a reklámszakmáról, és amennyire lehet képezzük magunkat, de az az igazság hogy én vagyok az egyetlen, aki tényleg tanult is a médiáról.
Angie: Tudom. De ennek ellenére nagyrészt nektek köszönhetjük hogy a cég talpra állt.
Dax: Én azt hiszem inkább te tetted sikeressé! - bókolt.
Angie: Pedig nálam nagyon blöffölő tényleg nincs a szakmában. - mondtam mosolyogva.
Dax: Az utóbbi időben már nem is kéred ki Robert véleményét. - jegyezte meg.
Angie: Próbálok önálló lenni.
Dax: Megváltoztál.
Angie: Jó vagy rossz módon? - kérdeztem.
Dax: Mindenképpen jó irányba. De... nem igazán értem hogy miért? - kíváncsian nézett rám.
Angie: Talán mert ebben a bizniszben farkastörvények uralkodnak és meguntam már, hogy mindig én vagyok Piroska. - feleltem. Dax bólintott, mint aki mindent ért.
Dax: Úgy tűnik ez a változás csak a cég javát szolgálja. De azért remélem maradt belőled valami a régi Angie-ből is.
Angie: Még mindig nem tudok főzni! - feleltem mosolyogva.
Dax: Ezek szerint a barátod főz? - kérdezte. Meglepett a gyors témaváltás.
Angie: Oh... nos nem igazán. - feleltem kissé zavartan. Dax még mindig elgondolkozva nézett rám és pedig szerettem volna lerázni. - Azt hiszem mégiscsak kikérem Robert véleményét pár dologgal kapcsolatban!
Dax: Ahogy gondolod! - bólintott és felállt a székből. - Akkor délután látjuk egymást az ülésen! - tette még hozzá.
Mosolyogtam, amíg ki nem ment az ajtón, de akkor bosszúsan ledobtam kezemben szorongatott tollat. Azt hiszi Dax hogy nem vettem észre amit ő és a másik kettő művel. Úgy néztek rám mintha valami bajom lenne.
Az ülés eléggé indulatosan zajlott Robert-tel sok mindenben nem értettünk egyet és jó pár napirendi pont függőben maradt. Kimerülten tértem vissza az irodámba és már számoltam a perceket hogy mikor mehetek végre haza. Még 1 óra volt hátra, így olvasgatni kezdtem. Odakint az eső lassan cseperegni kezdett és a szél is feltámadt. Lőttek a ma esti motorozásnak.
A Vogue olvasásból a telefon pittyegése zökkentett ki.
Angie: Tessék Sarah?
Sarah: Angie... - súgta. - Egy furcsa alak van itt és azt állítja hogy a pasid.
Felugrottam székemből és kapásból levertem két dossziét.
Angie: Micsoda? - kiáltottam és az ajtó felé rohantam.

Kezdetben én is csak nevettem Rob feltevéseit, de miután jobban megfigyeltem Angie-t már nem lehetett nem észrevenni a változásokat rajta. Nemcsak a külseje volt más, de a viselkedése, az aurája is megváltozott. Nem mondhatnám hogy engem ez zavart volna, de azért szemmel tartottam.
A mai beszélgetésünkkor furcsán zavarba jött, amikor a barátjáról kérdeztem. Milyen lehet az a férfi, ha ennyire a hatása alá tudta vonni Angie-t? Ezen agyaltam, amikor a vezetőség többi tagjával egyetembe kénytelenek voltunk végighallgatni a harsány vitát, ami Angie és Robert között zajlott. Éreztem, hogy nyoma sincs már Robert egykori rajongásának. Viszolygott Angie-től és szeretett volna megszabadulni tőle. Idegesítette. Akaratlanul is arra kellett gondolnom, hogy Nye mit szólna ehhez az új "némberhez" (Robert nevezte így)?
Az ülés után lementem egy kávéra a közeli Starbucks-ba ahová az összes kolléga járt. Az eső már szemerkélt és néha mintha az ég is dörgött volna, de nem tudtam kivenni, mert a délutáni csúcsforgalom zaja minden mást elnyomott.
Komótosan ballagtam vissza az irodába a kezemben két csokis fánkkal amivel Sarah-nak akartam kedveskedni. A liftből kilépve nagyot dobbant a szívem. Sarah az asztalánál ült édesen és bájosan, mint mindig. Szőke haja laza fürtökben keretezte szép arcát. Megtorpantam. Valami nincs rendben.
Dax: Baj van kicsim? - léptem oda az asztalához. Sarah rám pillantott, majd idegesen elnézett valahová.
Követtem a pillantását. A folyosón a vendégeknek várakozásra kialakított részen, egy férfi ült. Talpig feketébe volt öltözve. Fekete haja tetszetős tincsekbe volt rendezve. Kényelmesen ült, a kezeit összekulcsolva a térdén. Jobban megnéztem. A körmei és a szeme is feketére volt festve. Úgy festett mint egy rocksztár. A szemei furcsán zöldek voltak, mintha kontaktlencsét viselne. Mosolyogva nézett rám és Sarah-ra. De ez a mosoly hátborzingató volt.
Ekkor kinyílt az elnöki iroda ajtaja és Angie rontott ki. Az arca döbbenetet sugárzott. Odarohant a furcsa férfihoz, aki kecsesen felállt és karjait ölelésre tárta.
Sarah: Ő lenne a titokzatos barát... - szólalt meg mellettem.
Angie mit sem törődve a közönséggel azonnal a férfi karjába vetette magát és szenvedélyesen megcsókolta. Kicsit talán túlságosan is szenvedélyesen. Úgy festettek, mint akik menten leteperik egymást.
Adam: Gondoltam szívesen hazamennél előbb ebben a csúnya időben... - szólalt meg.
Még mindig bambán néztem rájuk. Ez a pasas... hogy lehet egy férfi ennyire szép. Elszégyelltem magam a gondolatért, de tényleg nem találtam rá más jelzőt. A hangja dallamos volt és roppant megnyerő.
Sarah: Lonnie-nak igaza volt. - sóhajtott fel. - Ez a pasi tényleg egy álom!
Döbbenten néztem Sarah olvatag arcába.
Dax: Azért annyira nem nagy szám! - dühöngtem. Sarah csak legyintett.
Magamban kelletlenül megállapítottam hogy igenis nagy szám a pasi. Nem csoda hogy Angie úgy néz rá, mintha egy isten lenne. Van benne valami hátborzongatóan vonzó... a sápadt bőre és a furcsa zöld szemei, ahogy néz... mintha titkolna valamit.
Angie visszament az irodájába és pár pillanat múlva megjelent a dzsekijével és a táskájával a kezében. Elsétálva mellettünk még kedvesen odaköszönt. Én csak bambán néztem rájuk. Mindkettejük szemében volt valami. Vajon mi történik itt?
Sarah: Most már értem miért változott meg Angie! - szólalt meg miután a lift bezárult.
Dax: Mire célzol? - kérdeztem még mindig sokkosan.
Sarah: Angie olyan mintha ennek az Adam Masen-nek a női kiadása lenne.
Dax: Adam Masen? Szóval így hívják a fickót. - mormoltam. - Ismerős ez a név.
Határozottan emlékeztem rá, hogy hallottam már ezt a nevet valahol. Masen... kit is hívtak így?

Amint becsukódott a lift azonnal magamhoz húztam Angelina-t. Ő ellenkezés nélkül hozzám simult és átkarolta a nyakamat. A kabátját a földre ejtette és éreztem, ahogy a teste ellazul. Ajkaink forró csókban váltak eggyé és hirtelen nagyon szerettem volna már otthon lenni.
Angie: Most kiadós témát szolgáltattunk a pletykafészkeknek. - kuncogott.
Adam: A titkárnőd azt hiszem egy kicsit sokkot kapott.
Angie: Kicsit? Szerintem úgy festette mint aki szellemet lát.
Adam: Ki volt az a szőke fickó mellette. Furcsán nézett rám.
Angie: Ó hát az... Dax! - mondta és éreztem hogy megfeszül a teste. Mintha kirázta volna a hideg.
Felkaptam a kabátot a földről a vállára terítettem. Közben a lift megérkezett a földszintre.
Adam: Gyere. - súgtam és átkaroltam a vállát. Angie gépiesen jött velem, de úgy tűnt fel sem fogja hogy elhagyjuk az irodát. - Elkértem David kocsiját.
Angie beült és maga elé meredt. Gyorsan megkerültem az autót és beszálltam a volánhoz.
Adam: Mi a baj?
Angie: Emlékszel amikor elmeséltem, hogy a cégemnél dolgozik egy vámpír és egy alakváltó? - kérdezte szinte suttogva. - És egy ember aki megérzi mások érzéseit.
Adam: Az a Dax volt az? - kérdeztem, de tudtam hogy igen.
Angie: Azt hiszem... tudja hogy te mi vagy. - suttogta.
Adam: Meglepődött, az biztos, de nem hinném hogy rájött volna mi vagyok. - mondtam elgondolkozva. - Ő egy ember és az emberek nem képesek kiszagolni minket vagy ilyesmi.
Angie: Én is ember vagyok, de azonnal tudtam hogy te vámpír vagy! - ellenkezett. Felsóhajtottam és beindítottam a kocsit.
Adam: Félsz?
Angie: Nem. - vágta rá. Tudtam hogy hazudik.
Adam: Még ha rá is jött... mit tehet az a Dax? Vagy akár a vámpír haverja? - kérdeztem ingerülten.
Angie: Ők semmit... de...
Adam: De?
Angie: Semmi. Felejtsük el. - rázta meg a fejét.
Nem tetszett az arckifejezése. Valami baj van. Valami nagy baj van, ha kiderül, hogy Angelina egy vámpírt szeret. Valakitől fél. Fél hogy az a valaki megtudja ezt. A gyanakvás kezdett eluralkodni rajtam. De nem mertem kérdezni.