21. Látomások

Amint kiléptünk Adam-mel az irodámból, azonnal feltűnt Rob és Jerome valamint Dax is a háttérbe húzódva. Nem tűntek ellenségesnek, inkább kíváncsinak és gyanakvónak, ahogyan minket méregettek. Felsóhajtottam és Adam gyengéden, bátorítóan megszorította a kezemet.
Angie: Áll még a ma esti buli? - kérdeztem.
Rob: Naná! Ezek szerint számíthatunk rátok?
Angie: Igen. - feleltem. - És szeretnénk egy barátunkat is magunkkal vinni... ha nem gond. - tettem hozzá.
Jerome és Rob gyors pillantást váltottak, majd Rob tetetett vidámsággal válaszolt.
Rob: Hát ha nem fél a horrorfilmektől, csak rajta.
Jerome: Akkor 8-kor nálunk. - zárta le a beszélgetést és még egy utolsó pillantást vetett rám. - Ne késsetek!
Adam: Ott leszünk. - nyomatékosította.
Ezután a házigazdák elhagyták az irodát, én pedig még mindig kétségek közt őrlődtem. Mi lesz most? Adam a hátamat simogatta és próbált megnyugtatni. Erőt vettem magamon.
Angie: Beszélek Sarah-val.
Ő bólintott és engedelmesen félre vonult. Sarah az asztalánál ült és a sminkjét igazgatta.
Sarah: Indultok? - kérdezte vidám mosollyal.
Angie: Igen. De gondolom ma este látjuk egymást még. - puhatolóztam.
Sarah: Ó persze, a filmnézős buli. - legyintett. - Dax szinte rám parancsolt, hogy menjek el, holott ki nem állhatom Leah-t. Olyan utálatos.
Angie: Talán jó buli lesz és úgy tudom Lonnie és ott lesz.
Sarah: Nem tudom hogy ott lesz e, egész nap színét sem láttam. Ha jól sejtem a férfi mosdóban dekkol és a Vogue-ot olvassa.
Angie: Na igen. - nem tudtam mit feleljek. - Akkor este találkozunk! - intettem.
Adam: Mehetünk? - lépett hozzám és a karját nyújtotta.
Én szó nélkül belekaroltam.

A félelem eddig ismeretlen fogalom volt számomra. Az a fajta félelem legalábbis, amikor nem saját magad miatt aggódsz, hanem mert tudod, hogy akit szeretsz veszélyben van, elveszítheted. Minden lépés, minden zaj, vagy éppen a csend ott hordozta magában a rettegést.
A legrosszabb az volt, hogy elképzelésem sem lehetett, hogy mitől kellene őt megvédenem. És a hallgatása olyan volt számomra, mint egy kínzópad, mintha izzó vassal égetnének meg mindahányszor egy kérdés megválaszolatlan marad.
Nem Rob-tól, vagy a bandájától féltettem. A próbálkozásuk, hogy elszakítsanak minket meglehetősen szánalmas volt. Látszott rajtuk, hogy a vezetőjük nélkül semmire sem mennek. Van valaki, aki erős kézzel, határozottsággal irányította őket, valaki akinek az említésére azok, akik ismerik összerezzennek.
Milyen lehet? Mennyire ijesztő? Lehet hogy ha találkozom vele én is reszketni fogok? Szánalmasnak éreztem magam. Nem, nem fogok félni tőle, az kizárt hogy engem is rettegésben tartson. Most megtalálta azt aki szembe mer szállni vele. Még ha egyelőre nem is tud róla.
Nem volt meglepő, hogy a csipetcsapat megpróbál megfigyelni engem. Számítottam valami hasonló akcióra. A meglepetés inkább az övék lesz. Miközben Angelina-ra vártam elhatároztam, hogy ideje elővenni a képességemet. Kell valaki aki feldobja ezt a ma esti bulit.
A fejemben már összeállt a terv és minden eshetőséget számba vettem. A telefonom ekkor megcsörrent és tudtam, hogy David megérkezett értünk.
Adam: Kicsim, elkészültél? - kérdeztem alázatosan. Tudtam hogy nem szereti, ha ilyenkor zavarják.
Ám csodák csodájára éppen ebben a pillanatban kilépett a hálószobából. Még mindig elemi erővel tört rám a szerelem és a vágy. Szépséges arcán idegesség látszott, hófehér bőrétől meghökkentően elütött a fekete ruha amit viselt. Karcsú derekára piros övet csatolt, amihez pompásan illett a piros magassarkú.
Ha valaha álmodoztam volna nőről, egészen biztosan ő lett volna álmaim nője. Nálam ez a lépés kimaradt és azonnal megkaphattam őt, mielőtt még vágyakoztam volna utána.
Angie: Nos? Mit gondol Mr. Masen? - kérdezte csábos hangon és hozzám lépett.
Adam: Gyönyörű vagy. - súgtam. Átkaroltam a derekát és magamhoz húztam.
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Türelmetlenül kirántottam farmerem zsebéből és a fülemhez emeltem.
David: Vámpírok és alakváltok várnak ránk nyál csorgatva te meg még kapod magad és gyorsan előtte...
Adam: Megyünk már, ne dramatizálj! - szakítottam félbe.
Angie: Azért kíváncsi lennék mi történt volna, ha nem szakít félbe. - sóhajtott.
A fantáziám működésbe lépett és hirtelen arra gondoltam, hogy David igazán várhatna tíz percet. És a nyavalyás bolhás banda is...
A telefon újra megcsörrent.
Adam: Mi van?
David: Meg ne próbáld! - szólt bele sötét hangon. Angie várakozva nézett rám.
Adam: Megyünk már, nyugi! - feleltem és kinyomtam a mobilt. - Gyere menjünk, mielőtt még meggondolom magam.
A ház elé érve David azonnal behunyta a szemét és erősen koncentrálni kezdett. Mind a ketten feszülten vártuk, hogy mit kell hallanunk.
David: Rendben van. Minden rendben. - sóhajtott megkönnyebbülten.
Adam: Akkor menjünk. - ajánlottam. Kisegítettem Angie-t a kocsiból és elindultunk a bejárathoz.
Dax engedett be minket. Szemei idegesen jártak köztem és David között. Bizalmatlannak tűnt. Eljött az idő. Elkezdtem sugározni a pozitív energiát és láttam Dax arcán, hogy először meghökken, majd kissé zavarba jön.
Dax: Gyertek be! - szólt meg kissé zavartan.
Lonnie: Nem is te lennél ha nem utolsónak érkezel. - szaladt hozzánk túlkiabálva a zenét és Angie-re vigyorgott. - Csodás ez a ruha.
Angie: Köszönöm. A te pulcsid is remekbe szabott. Balmain? - kérdezte.
Lonnie: Talált! - csapta össze a tenyerét. - Hello!
Adam: Üdv újra! - köszöntem.
Közben a többiek is megjelentek. A farkas lány ellenségesen méregetett és kedvem lett volna bemosni neki egyet. David halkan köhintett.
Angie: Ő itt David, a barátunk. - mutatta be.
David: Sziasztok! Nagyon szép ez a lakás! - udvariaskodott.
Jerome: Szia. Én Jerome vagyok, ők a lakótársaim Dax és Rob. Ő pedig Leah, Rob barátnője. A szőke srác a giccses pulóverben Lonnie. - intett felé hanyagul.
Lonnie: Hé! - kiáltott elégedetlen hangon.
Jerome: A csinos hölgy pedig itt mellett Sarah, aki bármily meglepő, de Dax barátnője. - kuncogott.
Dax: Ami viszont egyáltalán nem meglepő, az az, hogy neked nincs barátnőd! - vágott vissza.
Jerome: Nem tehetek róla, túl nagy a választék!
Nyilvánvalóan hatott a képességem. Megkedveltek. Habár Rob arcán láttam, hogy gyanakodva néz, és nem tudja hova tenni a dolgot.
Sarah: Jó hogy jöttetek, mert nem tudjuk eldönteni hogy mit nézzünk meg. A fiúk a Tarnsformers-re szavaztak, de Lonnie, Leah és én az Álom Luxuskivitelben-re. Angie?
Angie: Azt hiszem nyilvánvaló. - kuncogott.
Rob: Moon River... - énekelte.
Jerome: Jajj, ne kornyikálj mert megfájdul a fejem. - lökte oldalba.
Lonnie: És ti fiúk? - kérdezte izgatottan.
David: Nézzük meg ahogy a robotok trancsírozzák egymást! - kacsintott.
Láttam hogy mindenki rám néz.
Adam: Szóval akkor nekem kell eldöntenem. - mosolyogtam. - És mivel úriember vagyok, így természetesen a hölgyek választásával értek egyet.
David: Te nem úriember vagy hanem egy házipapucs! - jelentette ki. Erre mindenki nevetett, de engem nem érdekelt.
A lényeg az, hogy elértem a célomat. Végre hasznosnak bizonyult a képességem, amivel bárkit rávehetek, hogy szeressen engem. Önkéntelenül Angie-re tévedt a tekintetem. Érte bármire hajlandó vagyok.

A buli véget ért, és a vendégek hazamentek. Rob és Jerome levitték a szemeteszsákokat és pedig segítettem Leah-nak mosogatni. Ő halkan dúdolgatott, én pedig hallgattam. A gondolataim elkalandoztak.
Nem hagyott nyugodni, hogy az az Adam valamit csinált az érzéseinkkel. Tisztán érezhető volt, hogy mindannyiunkban megszűnt az ellenszenv iránta, mintha csak egy csapot zárnának el. De hogy lehetséges ez?
Dax: Leah? - kérdeztem óvatosan.
Leah: Hm?
Dax: Mi a véleményed Adam-ről? - faggattam.
Leah: Hát tudod... Rob előtt meg voltam győződve róla, hogy minden várszívó gonosz és aljas. De az, hogy beleszerettem egyikükbe, rögtön más megvilágításba helyezett mindent. - magyarázta. - Én nem vagyok meglepve, hogy Angie szerelmes lett abba a vámpírba.
Dax: Miért is?
Leah: Az az Adam... nem is tudom. Valahogy mintha nem lehetne nem kedvelni. - ingatta a fejét. - A másik már kevésbé volt szimpatikus, nem tetszett ahogy Sarah-t stírölte. - jegyezte meg és rám sandított.
Dax: Hogy? - kérdeztem döbbenten. - Stírölte? Mármint... hogy?
Leah: Hát nem úgy, ahogy az ember egy csokitortát néz kiéhezve. - nevetett gúnyosan. - Sokkal inkább úgy nézett rá, mint ahogy egy férfi néz egy nőt... kiéhezve.
Dax: Tényleg nem volt még meg a mai szemétkedés adagod? - kérdeztem kisvártatva.
Leah: Pedig nem viccnek szántam. - sóhajtott. - Lehet hogy Adam-et és Angie-t látva neki is megjött a kedve egy kis... friss húshoz. - csipkelődött.
Dax: Nem is értem Rob mit szeret benned. - jelentettem ki. Leah nem reagált semmit.
Persze ez a megjegyzés alaposan betett nekem, így alig bírtam elaludni. Akkor is nyugtalanul forgolódva aludtam, sokszor felébredtem és minden alkalommal el kellett magyaráznom magamnak, hogy Leah csak szemétkedett velem.
Ezen az éjszakán láttam először azt az álmot vagy látomást. Olyan valóságosnak tűnt, hogy én magam is meglepődtem hogy kerülök én egy bálba, ahol mindenki álarcot visel. A forgatagban próbáltam ismerősöket keresni, de mindhiába. Kétségbeejtő volt. És a terem, ahol a párok táncoltak akkora volt, hogy nem bírtam kijutni. És mintha egyre nagyobb lett volna. És a hangzavartól a saját beszédemet sem hallottam. És mintha egyre hangosabbá vált volna. Fülsüketítő lett. Kibírhatatlan. A fények és a füst csípték a szememet. Nem bírtam tovább és befogtam a fülem, behunytam a szemem és vártam hogy elmúljon.
Ekkor egy hideg, kemény test ütközött nekem. Megfordultam és egy ismerős alak állt előttem. Arcát fekete maszk takarta, de akkor is tudtam hogy Adam az. A vállam fölött átnézett és mosolygott. Megfordultam. Egy gyönyörű, hófehér bőrű nő állt előttem. Fekete csipkés maszkja alól izzóan égették az arcomat vörös szemei. Tudtam, hogy ki ő, de a rémült kiáltásomat elnyomta a zaj. Angelina ajka gúnyos mosolyra szaladt és közelebb lépett hozzám. Megragadott és a következő pillanatban, fogait a nyakamba mélyesztette.
Felüvöltöttem. Majdnem kiestem az ágyból, amikor berontott Rob és a többiek. Pár pillanatig csak bámultunk egymásra.
Jerome: Haver... a frászt hoztad rám. - súgta megkönnyebbülten, majd kibotorkált a szobámból.
Rob: Rémálmod volt? - kérdezte tétovázva. Leah várakozva nézett rám.
Dax: Olyasmi. - feleltem rekedten. - Úgy tűnik a ma este mély benyomást tett rám.
Leah: Nahát! - vonta fel a szemöldökét. - Kíváncsi vagyok ezzel mások is így vannak e. - mondta ironikus hangon.
Nem feleltem. Nem volt értelme. És annak sem, hogy elmondjam az álmomat. Úgyis nyilvánvaló, hogy Angie egy napon vámpír lesz majd. Abban csak reménykedni lehetett, hogy a régi barátságunk emlékére nem fogja kiszívni a véremet.
Ám az álom újra és újra megkísértett minden éjjel. Az első pár alkalom után már nem is kiáltottam, még akkor sem, amikor a fogak a nyakamon olyannyira valóságosnak tűntek, hogy ébredés után is égető fájdalmat éreztem. Nem bírtam szabadulni ennek a látomásnak a fogságából és egyre inkább rettegtem, hogy mindez azt jelenti, Angie hamarosan át fog változni.
Tennem kellene valamit. Tudtam hogy meg kell akadályoznom. De semmiféle eszköz nem volt a kezemben és Robékra sem számíthattam. Miután elmondtam nekik az álmomat, csak nevettek és cukkoltak. Nem vették komolyan a félelmeimet. Megkedvelték Adam-et. Átálltak a másik oldalra. Én pedig egyedül maradtam. Leszavazva. Vészmadárként.
Halogattam a legkézenfekvőbb megoldást, de ahogy a hetek teltek, rájöttem hogy nem várhatok tovább. Így is úgyis hibás leszek. Ha nem lépek közbe azért, ha megteszem amiatt fognak haragudni rám. Nincs mit vesztenem.
Döntöttem. Elmegyek Forks-ba és mindent el fogok mondani Nye-nak.