20. Rossz hold kelt fel...

A dolgok nagyrészt visszatértek a normális kerékvágásba. Normális? Nos, talán nem ez a legjobb kifejezés arra, hogy a vámpír és alakváltó barátaim nem mondják el az árnyjáró expasimnak, hogy most egy vámpírral járok. Ám hiába erőltetnem meg az agyamat, ennél jobb jelzőt mégsem találhatok. Azt hiszem eljutottam odáig, hogy az életemről készülő kórlap minden egyes kérdésére az ikszet az egyéb rovatba kellene tennem. Nem mintha ez zavart volna, csak éppen egy megállapítás volt, az a fajta amikor egy vállrándítás után folytatod a gondolatmenetet.
Két hét telt el azóta, hogy Rob és a többiek rájöttek a titkomra. Még mindig ha csak rágondolok, ahogyan ott álltak felsorakozva mint egy ítélőbíróság, még mindig remegni kezdek. Rám tör a pánik, a kétségbeesés, hogy elveszítem őt. A csodálatos lényt, aki életem értelmévé vált. És hogy miért? Miért szerettem bele?
Talán rossz hold kelt fel, aznap. Talán a sors önző játéka, hogy mindig ilyen lapokat oszt nekem. Vagy csak az agyam van rosszul programozva, mert azok a dolgok, amik elől egy normális nő sikítozva menekülne, engem mágnesként vonzanak.
Nem találhattam meg a választ, egyik kérdésre sem. Talán nincs is válasz. És jobb ha nem is kérdezek. Ám annak ellenére, hogy látszólag minden rendben volt, én tudtam hogy valami készül, valami történni fog, mégpedig hamarosan. A régi rémálmok visszatértek és újult erővel ostromolták a tudatalattimat. Ugyanaz az álom volt, mint régen, ami évek óta kísért. Belezuhanok a mélységesen mély vízbe, süllyedek, sodródok, nem juthatok a felszínre, de mégsem halok meg.
Talán megkönnyebbültem volna, ha el tudom mondani valakinek, de egyszerűen képtelen voltam szavakba foglalni azt az érzést, az emléket. Adam minden éjszaka felébresztett amikor forgolódni és nyöszörögni kezdtem, de sohasem éreztem elég erőt magamban ahhoz hogy beszéljek az álomról. Ettől egyre inkább frusztráltabbá váltam és ő is. Emiatt egyfolytában úgy figyelt engem, mintha bármelyik percben elárulhatna valamit egy mozdulatom, vagy egy szó, amit kiejtek a számon.
Miután Rob-ék megígértek, hogy nem szólnak Nye-nak és a veszély elmúlt, Adam és én megkönnyebbülten visszavonultunk a lakásomba. Pontosabban Adam vitt föl, mert én nem voltam olyan állapotban hogy a saját lábamon menjek. Nem is értem miért, de talán a testem így reagált a stresszre ami érte.
Adam lefektetett a kanapéra és betakart, majd teát főzött nekem és a macskát is megetette. Ezután leült mellém és a karjába vett, arcát az enyémhez simította és megnyugtatóan masszírozta a hátamat. Talán percek teltek el, de az is lehet hogy órák, mire éreztem hogy képes vagyok megmozdulni és beszélni. Felültem és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat.
Adam: Jól vagy? - kérdezte halkan.
Angie: Azt hiszem. És te?
Adam: Nos... - kezdte és elmosolyodott. - azt hiszem. Csak úgy vagyok mint egy vámpír. Semmi extra.
Elmosolyodtam.
Angie: Mit tegyünk most? - kérdeztem. Adam nem felelt azonnal. Gyönyörű borostyán szemeiben aggodalom ült.
Adam: Megbízol bennük?
Angie: Azt hiszem. - feleltem nem túl nagy bizonyossággal.
Adam: Tegyünk egy próbát. Ha tényleg békén hagynak minket, akkor maradunk. De ha bármi gyanús történne, akármi... akkor jobb lesz ha lelépünk.
Angie: Hová? - kérdeztem aggódva.
Adam: Európába. Messzire innét. Ahol senki sem talál ránk. - mondta nyomatékosan és tudtam hogy mire vagyis inkább kire céloz.
Idegesen felugrottam a kanapéról és az ablakhoz mentem. Nem akartam hogy meglássa az arcomat, féltem, hogy leolvasná róla, hogy mennyire felzaklat a gondolat hogy Ő esetleg ránk találna.
Adam: Tudom hogy nem akarsz róla beszélni, már elégszer a tudtomra adtad, de továbbra is azt kell hogy mondjam, előbb vagy utóbb el kell mondanod az igazat. - mondta halkan és nyugodtan.
Angie: Nem megy... - súgtam. Nem bírtam rá nézni. - Nem miattad van... én csak... - elakadtam.
Adam: Tudod, ez a legkétségbeejtőbb! Hogy nem tudom miért! - mondta feldúltan. - Nem érdekelne hogyha maga Lucifer járna a nyomodba akkor sem, csak ne érezném azt, hogy te... érzel iránta valamit. - mondta szomorú hangon.
Megfordultam. Adam ott ült, szépséges arcán valami ősi bánattal, amit én nem érthettem meg, de talán ő maga sem.
Angie: Az egyetlen dolog, ami vele kapcsolatban érzelmet ébreszt bennem az, hogy elveszíthetlek. - mondtam és odamentem hozzá. - Adam Masen, nekem te vagy az egész világ. Ha elveszítenélek az olyan lenne, mintha megszűnne a gravitáció és én eltűnnék valahol az űrben lebegve.
Adam: Legalább annyit árulj el, hogy miért rettegtek annyira, attól a... - nem fejezte be. - Mi ő?
Angie: Hallottál már olyanról, hogy... - sóhajtottam. - ... árnyjáró?
Adam arca rezzenéstelen maradt.
Adam: Nem. - felelte. - De nem hangzik túl biztatóan.
Angie: Ő olyan mintha vámpír és vérfarkas lenne egyszerre. Mint egy keverék. - magyaráztam.
Adam: Mennyire veszélyes? - kérdezte kis idő múlva.
Angie: Eléggé.
Adam: Félsz tőle? - kérdezte.
Angie: Igen.
Adam nem válaszolt. És azután nem is hozta szóba többé Nye-t. Még csak nem is utalt rá. Néha az volt az érzésem, mintha arra várna, hogy én kezdjek beszélni róla. Én viszont makacsul hallgattam, és miután másnap az irodában Jerome és a másik kettő úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, úgy döntöttem, én is így fogok tenni. Csak akkor ijedtem meg, amikor Sarah délután szólt, hogy a barátom itt van. Úgy rohantam ki a recepcióra, mint aki az életéért fut.
Adam a pultnak támaszkodva állt, és mosolygott.
Angie: Mit csinálsz te itt? - kérdeztem suttogva, amikor átölelt. Próbáltam arrébb húzni, hogy Sarah ne tudjon minket kihallgatni.
Adam: Nem gondoltad komolyan, hogy majd otthon várok rád!
Angie: Ó, hát persze. Az túl könnyű lett volna. - feleltem csípősen.
Ő csak vállat vont.
Adam: Látni akarom az irodádat. - jelentette ki mosolyogva, mintha semmi baj nem lenne. Sőt, az egész helyet!
Angie: Robékhoz is benézzünk netán? - kérdeztem fanyar hangon.
Adam: Ha ragaszkodsz hozzá...
Csak szóba kellett hoznom, és máris megjelentek. Vagy talán meghallottak minket. A lényeg az, hogy mind a hárman feltűntek. Szépen egyesével bújtak elő az irodájukból és lassan közeledtek felénk. Adam elém húzódott.
Rob: Hello! - üdvözölte Adam-et. - Csak nem ebédelni indultok? - kérdezte.
Adam: Még nem döntöttük el. Én egyáltalán nem vagyok éhes, de ha Angelina szeretné...
Jerome:Pedig úgy mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy...
Adam: Valóban? - kérdezte szinte vicsorogva.
Angie: Mi épp indulni készültünk. - léptem közbe.
Rob: Nem akarunk feltartani titeket. - szabadkozott. - Robert ma ismét nekünk szegezte a szokásos kérdését. - jegyezte meg. Tudtam hogy mi az.
Angie: És?
Dax: A helyzet változatlan. Mi hárman kézben tartjuk a dolgokat és a többiek maradnak ott ahol vannak.
Úgy éreztem a megkönnyebbüléstől fel tudnék emelkedni.
Rob: És mit terveztek ma estére? Ebben a csúnya esős időben? - faggatózott.
Adam: Semmi különös. Filmezés. - felelte.
Jerome: Nahát az remek. - kiáltotta. - Mi is épp ezt terveztük mára. Nem lenne kedvetek csatlakozni? - kérdezte vigyorogva.
Adam rám nézett éspedig rá. Nem tudtuk, hogy viccelődnek e velünk vagy komolyan gondolták.
Rob: Sarah is jön. - jegyezte meg. - Teljesen normális filmezős buli lesz. - tette hozzá.
Tehát komolyan gondolják.
Angie: Ami azt illeti a ma estét kettesben akartuk tölteni. - mentegetőztem.
Dax: Ugyan már! - legyintett. - Ezer éve nem lógtunk együtt. És meghívjuk Lonnie-t is. - biztatott.
Adam: Még átgondoljuk és majd szólunk. - felelte, mielőtt végleg elutasíthattam volna a meghívást. - De most már tényleg szeretném látni az irodádat. - mondta és rám kacsintott.
Én összeszedtem magam és rá mosolyogtam.
Angie: Akkor gyere!
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, én azonnal nekiszegeztem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.
Angie: Ugye ez csak valami ostoba vámpír vicc akart lenni? - kérdeztem. - nem gondolhatod komolyan hogy odamegyünk hozzájuk?
Adam: De még mennyire hogy komolyan gondoltam. - felelte nyugodt hangon. - Kicsim, ez egy egyértelmű fegyverszünet volt. És mi történhetne. Két embert is odahívtak, akik mit sem sejtenek.
Angie: Hát... - elbizonytalanodtam. - Ez igaz. De mire jó ez az egész?
Adam: Tudni akarják hogy tényleg nem jelentek veszélyt a számodra. És azt hiszem jobb lesz ha egyszer és mindenkorra tisztázzuk ezt. Elmegyünk arra az átkozott filmnézős bulira.
Angie: És mi van, ha más vendégeket is meghívtak? - kérdeztem.
Adam: Elvisszük magunkkal David-et. - jelentette ki.
Felsóhajtottam. Kifogytam az ellenérvekből.