37. Kívánság

Minden csendes volt. Túl csendes. Nem az a fajta némaság volt, amitől az ember megnyugszik. Éppen ellenkezőleg. Ki nem mondott szavak, fel nem tett kérdések lógtak a levegőben.
Adam-et néztem, amint az üvegfalon keresztül kémleli a sötétséget. Olyan mozdulatlanul állt ott, akár egy szobor. Úgy tűnt még csak nem is lélegzik. Szerettem volna szólni valamit, vagy odamenni hozzá, de a félelem szinte megbénított. Hogy mitől féltem? Mindentől. Tőle, Nye-tól, de leginkább önmagamtól. Az ismeretlentől, ami bennem szunnyad. Szinte éreztem ahogyan szétfeszíti a testemet hogy kitörjön. Mi fog történni, ha már képtelen leszek küzdeni ellene? Ha kinövi a bőrömet, vagy csak egyszerűen bekebelez. Felnyögtem, és még kisebbre húztam magam össze a takaró alatt.
Adam: Jól vagy? - kérdezte halkan.
Most mellettem térdelt és aggódva tanulmányozta az arcvonásaimat.
Angie: Úgy érzem... történik valami a testemmel. Mintha, valami növekedne bennem. - próbáltam megtalálni a legtalálóbb szavakat, hogy leírjam amit érzek, de lehetetlen volt. Adam behunyta a szemét. - Mi az? - kérdeztem kisvártatva, mivel nem szólt semmit.
Adam: Félek hogy elveszítelek. - vallotta be. - Már nem tudnék nélküled élni.
A vallomása a szívem legmélyéig hatolt. Éreztem ahogyan a könnyeim végigfolytak az arcomon. A kezünk összekulcsolódott, és Adam gyengéd csókot lehet a gyűrűre, amivel megkérte a kezem.
Angie: Mikor tartjuk az esküvőt? - kérdeztem pár perc múlva. Adam felnézett rám gyönyörű arany szemeivel.
Adam: Mit szólnál a Hálaadáshoz? - ajánlotta.
Angie: Hiszen az kevesebb mint két hét! - döbbentem le. - Karácsony?
Adam: Romantikusan hangzik. Esküvő hóesésben? Talán tarthatnánk Aspen-ben az esküvőt.
Angie: Anyám el lesz ragadtatva az ötlettől. - mosolyogtam.
Adam: Mikor mondod el neki, hogy kitűztük a dátumot? - kérdezte. Elgondolkoztam. - Csak mert... gondoltam ránk férne egy kis pihenés. Igazából már meg is szerveztem egy kis kiruccanást. - vallotta be.
Angie: Igazán? - vontam fel a szemöldököm.
Adam: Nyugi, tetszeni fog. Csak te és én édes kettesben. - ígérte.
Angie: És mi lesz a bátyáddal? - kérdeztem kissé morcosan.
Adam: Mire gondolsz? - kérdezte óvatosan.
Angie: Gondolom szeretnéd meghívni az esküvőnkre, ugye? Mert szerintem úgy illene.
Adam: Igen, ebben igazad van. Nem gondolod hogy ez azért eléggé vicces? - kérdezte huncut mosollyal. Döbbenten néztem rá. - Na jó, talán mégsem.
Angie: Fogalmad sincs hogy a bizarrnál is bizarrabb elképzeléseim voltak arról hogy mit titkolsz?! Már-már azt hittem te ölted meg Kennedy-t, vagy...vagy nem is tudom. És aztán kiderül, hogy Edward Cullen öccse vagy! - fakadt ki belőlem.
Adam: Ezt hívják véletlennek. Tudod, az a jópofa dolog ami minket is összehozott, ha már itt tartunk. - vigyorgott rám, majd megcsókolt és a karjába vett. - Gyere Életem! Hosszú nap áll mögötted.
Bevitt a hálószobába és lefektetett az ágyba.
Angie: Nem árulod el hogy hová fogunk utazni? - kérdeztem álmosan, miközben ő betakart, majd mellém feküdt.
Adam: Nem, az meglepetés lesz. De fürdőruhát csomagolj! - felelte mosolyogva.
Angie: Akkor gondolom nem síelni megyünk. - nyomtam el egy ásítást.
Adam a karjába húzott. Szerettem volna tovább faggatni, de képtelen voltam nyitva tartani a szemeimet.
Másnap reggel kávéillatra ébredtem. Kinyitottam a szemem és az első dolog amit megláttam Adam arca volt. Engem nézett.
Adam: Jó reggelt Csipkerózsika! Már szóltam Sarah-nak hogy pár napig ne számoljanak veled. Rob hívott, hogy Nye-nak nyoma veszett. Szóval minden a lehető legtökéletesebb egy alapos bevásárláshoz. De előtte megreggelizel, ahogyan egy jókislányhoz illik. - mosolygott rám.
Szólni akartam, de Adam már el is tűnt, majd ugyanolyan gyorsan megjelent egy tálcával, amin kávé, narancslé és csokoládés fánkok sorakoztak. Ezek szerint az áruló már rég felkelt és lement a Starbucks-ba. Úgy döntöttem mégsem duzzogok, ahhoz túl jó illata volt a fánknak.
Angie: Szóval, vásárlás? - kérdeztem és belekortyoltam a kávémba.
Adam: Igen, aztán édesanyáddal ebédelünk. - felelte könnyedén.
Félrenyeltem a kávét, ami végigégette a torkomat és könnyeket csalt a szemembe. Köhögni kezdtem. Éreztem hogy Adam a hátamat masszírozza. Oldalra dőltem és beletemettem a fejemet a párnába.
Angie: Te beszéltél az anyámmal? Egyáltalán honnét tudtad a számát? - kérdeztem vádló hangon a párna mélyéről.
Adam: Sarah-tól. - felelte egyszerűen. - Mirella nagyon feldobódott a közös ebéd ötletétől.
Angie: Mirella? Te tegezed az anyámat?
Adam: Ő kérte.
Angie: De... de mit fog gondolni ha te nem eszel semmit? - kérdeztem idegesen.
Adam: Nyugi, teljesen odavan az eljegyzéstől, fel sem fog tűnni neki. - csitított. - Edd meg szépen a reggelidet!
Felsóhajtottam és megadtam magam.
A délelőtt tökéletes volt. Mintha Adam-nek még az időjárásra is befolyása lenne. A napot egész idő alatt súlyos, acélszürke felhőréteg takarta, és úgy tűnt bármelyik pillanatban megérkezik az eső, amelynek előhírnökeként a szél időről időre feltámadt, és belekapott a hajamba, miközben az üzleteket jártuk. Adam türelmesen várt a próbafülke előtt, kritizált, dicsért, válogatott és ellentmondást nem tűrve fizette az összes számlát.
Angie: Elkényeztetsz! - mosolyogtam rá a Gucci üzletből kilépve, ahol egy gyönyörű táskával lepett meg.
Adam: Csak szeretem nézni az arcod, miközben válogatsz, olyan vagy mint egy kislány a játékboltban, amikor tudja, hogy bármit választhat. - felelte.
Angie: Ó ide menjünk be! - állítottam le az Agent Provocateur előtt. Adam felhúzta a szemöldökét.
Adam: Amit a hétvégére terveztem, ahhoz nincs szükséged fehérneműre! - incselkedett.
Angie: De az életem hátralevő részében még igen! - feleltem, és behúztam az üzletbe.
Adam: Nos, ha rajtam múlik...
Egy órával, és jó pár új ruhadarabbal később már egy csendes, hangulatos étterem meghitt sarkában ültünk. Anyám szokás szerint késett. Adam rendelt nekem egy pohár ásványvizet.
Adam: És... felavatjuk valamelyiket azokból a csipkecsodákból? - kérdezte érdeklődve.
Angie: Ha megígéred hogy nem téped el őket! - feleltem kegyesen.
Adam szégyenlősen lesütötte a szemét.
Adam: Akkor majd te veszed le én pedig nézem! - felelte.
Elakadt a lélegzetem és úgy tűnt a fantáziám jobban működött a kelleténél, mert azonnal a helyszínhez nem éppen odaillő dolgok futottak át az agyamon tucatjával. Megráztam a fejem, mintha legalábbis így megszabadulhatnék a fantáziáimtól. Adam mosolyogva nézett rám. Úgy tűnt pontosan tudja mi jár a fejemben.
Angie: Ezt még nagyon meg fogod bánni! - feleltem gonosz kis mosollyal, de mire bármit válaszolhatott volna, meghallottam a jól ismert csilingelő hangot.
Mirella: Jaj Drágáim! Olyan szépek vagytok együtt! - libbent be Chanel-től illatozva, fején Philip Tracy kalappal, halvány barack színű kosztümben.
Szóhoz sem jutottam, amikor anyám megölelt és cuppanós csókot adott a szokásos finomkodó levegőbe-puszilás helyett. Hát még amikor az illendőség határait feszegető ideig ölelkezett Adam-mel, majd őt is arcon csókolta, hogy aztán egy kacér mozdulattal letörölje az arcáról a rúzsfoltot.
Mirella: Ó szegénykém, milyen hűvös a bőröd! Rémesek ezek az éttermi klímák! - rezegtette a szempilláit.
Angie: Anya, nem ülnél le? - kérleltem. Adam csak mosolygott.
Mirella: Tehát? - kérdezte izgatottan.
Adam megfogta a kezemet és szégyenlős mosollyal az arcán felmutatta. Az éttermi lámpák fényétől a gyűrű szikrázóan csillogott. Anyám összecsapta a kezét, majd alaposan megnézte a gyűrűt.
Mirella: Meseszép! Cartier? - nézett Adam-re.
Adam: Egyedi tervezés. - világosította fel.
Mirella: És az időpont? Május lenne a legjobb. Gyönyörű virágzó magnóliafák, tengerpart... - sorolta. - Egyszerű, elegáns, meghitt ceremónia, száz vendég, vonósnégyes...
Angie: Száz? - nyögtem fel. - Anya... ami azt illeti, karácsonyra gondoltunk. - világosítottam fel.
Mirella: Oh! tehát valami különlegeset szeretnétek, nos igen egy év alatt varázslatos esküvőt lehet szervezni. Ennyi idő épp elég ahhoz hogy elkészüljön a csodálatos ruhád Badgley Mischkánál!
Adam: Tulajdonképpen idén decemberre gondoltunk. Karácsonyra.
Anyám pislogott egypárat.
Mirella: Terhes vagy? - kérdezte suttogva, majd az alakomat kezdte vizslatni. - Miért ez a nagy sietség?
Angie: Anya nem akarunk nagy felhajtást. Csak a szűk család és barátok. És nem kell Badgley Mischka sem. Egyszerű szertartás lesz, vonósnégyes nélkül. 21 éves vagyok, és másodszor megyek férjhez. Nem gondolod hogy kicsit bizarr lenne, ha akkora feneket kerítenék neki?
Mirella: Nos, nem mondom, hogy nem vagyok csalódott. - szólalt meg néhány perc hallgatás után. - De megértelek benneteket. Fogalmam sincs hanyadik hónapban jársz, de addigra valószínűleg látszani fog az állapotod és tényleg nem vall jó ízlésre, várandósan nagy esküvőt tartani.
Angie: Az Istenért! Nem vagyok terhes! Mi csak szeretnénk, ha ez az egész rólunk szólna. És nem a tortáról, vagy a ruháról.
Adam: Ettől függetlenül nagyon örülnénk, ha te szerveznéd meg az esküvőt. - tette hozzá.
Anyám halványan elmosolyodott.
Mirella: Nem is tudom mit mondjak. Ti ketten, annyira komolyak vagytok együtt. Annyira felnőttek. Úgy érzem magam, mint egy ostoba csitri! - vallotta be könnyes szemmel.
Angie: Anya, kérlek ne kezdj el sírni most!
Mirella: Egy perc! - intett, majd behunyta a szemét és mély levegőt vett.
Adam gyanakodva nézett rám.
Adam: Talán egy pohár víz jól esne most. - ajánlotta és intett a poncérnek.
Anyám hálásan mosolygott rá.
Mirella: Milyen figyelmes! Mint egy igazi úriember a 30-as évekből.
Adam elfojtott egy mosolyt, én pedig összerezzentem.
Mirella: Szóval szűk családi kör. Adam, ez a te esetedben mit takar?
Adam: A bátyámat és az ő családját. - felelte. - A szüleink már régen meghaltak.
Mirella: Ó milyen szomorú! Nem lehetett könnyű, még szerencse hogy legalább van egy testvéred.
Adam: Igen, tényleg szerencse. - mosolygott.
Angie: Adam és én holnap elutazunk pár napra. - jelentettem be, hogy eltereljem a beszélgetést Adam családjáról.
Mirella: Ó! - szólt a nem túl intelligens válasz.
Adam: Egy kis feltöltődés az esküvői előkészületek előtt. - magyarázta.
Mirella: A nászutat csak bízzátok rám! Kitalálok majd valami csodálatosan romantikusat. - ecsetelte teljes átéléssel a hangjában. - Valami eldugott buja kis sziget, ahol nekiláthattok az unokáknak! - felelte cinkos kacsintással és megpaskolta Adam kezét.
Adam úgy nézett rám, mint akit arra kértek, hogy menjen végig az izzó parázson.
Angie: Ewwwmmm... Egyelőre nem tervezünk gyereket! - vallottam be.
Mirella: Hála Istennek! Túl fiatal vagyok én még a nagymamasághoz! Az én korommal akár a menyasszonyod is lehetnék! - nevetett kacéran és ismét megpaskolta Adam kezét.
Adam: Igen, de mivel az anyósom leszel, inkább térjünk vissza az esküvőhöz! - ajánlotta és kihúzta a kezét anyám halványra lakkozott körmei alól.
A délután kínos mosolygások és anyám szempilla rebegtetései közepette telt. Megkönnyebbülten búcsúztunk el tőle.
Adam: Ahhoz képest hogy én vagyok a vámpír, úgy éreztem ő fal fel engem! - vallotta be a kocsiban ülve.
Kuncogni kezdtem.
Angie: És már ki is nézett nekünk egy csodálatos villát az övétől néhány saroknyira. - utánoztam a csiripelését.
Adam: Na neeem! Azt nem! Kizárt hogy a közelébe költözzek! Sőt! Átköltözünk a keleti partra! Vagy Ausztráliába.
Hangosan nevettem.
Másnap kora reggel egy kis reptérre hajtottunk, ahol egy magángép várt minket Mexikói zászlóval. Adam sejtelmesen mosolygott, de nem volt hajlandó válaszolni egyetlen kérdésemre sem.
Délután volt már amikor megérkeztünk, amire abból következtettem, hogy a stewardess (csak ő és a kapitány alkották a gép személyzetét) megkért minket, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Kinéztem az ablakon, de csak a szikrázóan kék óceánt láttam, szárazföldnek nyoma sem volt. Kizárt hogy megérkeztünk, kivéve ha Adam azt hiszi hogy kopoltyút növesztettem.
Mégis néhány perc elteltével sötét foltot pillantottam meg. Sziklákat, majd egy ragyogó homoksávot, és kis apró fehér foltokat. Ahogy közelebb értem rájöttem hogy szállodák. Átrepültünk felettük. A gép egyre alacsonyabban repült, így sikerült elolvasnom a repülőtér tábláját. Acapulco-Playa Caleta
Angie: Hű! - nyögtem ki lenyűgözve.
Adam: Jártál már itt? - kérdezte izgatottan.
Nem feleltem azonnal, mert a gép rázkódni kezdett, ahogyan lassan landoltunk a kifutópályán.
Angie: Nem, még soha. Anyám nem kedveli a mexikóikat. - vallottam be.
Adam: Tetszeni fog neked! - ígérte.
A gép lassan megállt, és az ablakból láttam hogy néhány méterre egy ezüst színű Mercedes parkolt, sötétített ablakokkal. Odakint szikrázóan sütött a nap.
Angie: Nem lesz gond? - kérdeztem suttogva.
Adam hideg ujjait az ajkamra szorította és megcsókolt. A Stewardess kinyitotta a gép ajtaját, ezalatt egy a semmiből előtűnt férfi már bepakolta a csomagjainkat, majd eltűnt a gép mögött. Adam kézen fogott és levezett a lépcsőn. A szívem a torkomban dobogott, amikor a fényre érve a bőre szikrázóan felcsillant. Úgy tűnt őt ez cseppet sem zavarja, és könnyedén kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, majd ő maga is beszállt. A kulcs már a gyújtásban volt.
Két órát autóztunk mellékutakon, kanyargós ösvényeken, amikor már szinte teljesen elhagytuk a civilizációt. Embert már egy órája nem láttam, és csak néha tűnt fel velünk szemben egy-egy lepusztult autó.
Végig a part menti buja őserdő mellett haladtunk, majd egyszer csak feltűnt egy lefelé vezető ösvény. Behajtottunk az élénk zöld növények közé egy keskeny úton.
Angie: Mond hogy nem dzsungel-túrára megyünk! - sóhajtottam. Ő csak kuncogott.
A növényzet egyre sűrűbb lett és kinézve az ablakon papagájokat láttam a fák ágai között repdesni, közeledésünkre hatalmas ricsajt rendeztek. Színes virágok törték meg az erdő egyhangú zöldjét és illatuk bódító egyveleggé keveredett az óceán sós fuvallatával. Hirtelen vakító fényességbe értünk, és mire a szemem hozzászokott a megváltozott fényviszonyokhoz, már kihajtottunk az erdőből, egyenesen a partra. Adam leparkolta a kocsit egy fa épület elé, majd villámgyorsan kinyitotta az ajtót nekem.
Kiszállva láttam csak meg hogy egy hatalmas fa bungaló az, széles verandával, pálmafákkal és csodálatos hófehér homokkal. A tenger olyan tiszta és fényes volt amelyhez hasonlót még sohasem láttam.
Adam: A ház eladó. Gondoltam kipróbálhatnánk. És ha tetszik, nos... abban az esetben az öné Mrs. Masen... vagyis bocsánat, még csak Miss Casiraghy.
Szóhoz sem jutottam. Nevetni szerettem volna, de egyúttal éreztem hogy sírok. Csak álltam a homokban és nem győztem magamba inni a látványt. A csodálatos erdei ház, a háborítatlan partszakasz, az erdő zöldje mögöttünk, és Adam csillogó bőre és gyengéd mosolya.
Angie: Erre nincsenek is szavak. - suttogtam. Adam megfogta a kezemet és a ház felé húzott.
Adam: Feltöltettem a hűtőt, de ha gondolod naplemente után bemehetünk a közeli kisvárosba. Állítólag van ott egy nagyon jó étterem. - ajánlotta.
Közben kinyitotta az ajtót. A ház belülről pont olyan otthonos, és természetes volt mint kívül. Egyszerű fa bútorok, kandalló, mexikói kézműves remekek.
Adam: Ez itt a nappali és az ebédlő. A konyha hátul van. A hálószobák pedig erre! - maga után húzott. - Viszont van egy kis probléma. - nézett rém bocsánatkérő szemekkel.
Közben beléptünk a szobába. Nem is volt időm körülnézni, Adam azonnal egy beépített szekrényhez vezetett.
Adam: Ezt nem éppen a te ruhatárad méretére szabták! - kuncogott és kitárta az ajtót.
Szó ami szó a magammal hozott ruhák is csak üggyel-bajjal férnének bele. De igyekeztem nem problémázni ezen. Lerúgtam a magassarkúmat és Adam karjába vetettem magam.
Angie: Ha ideköltözünk nem is hozok magammal ruhát! - súgtam.
Adam: Vagy felakaszthatod őket az erdőben, a fák ágaira! - ugratott.
Csak nevettem felszabadultan és boldogan. Olyan könnyű volt itt elfeledni minden problémámat és bánatomat. Mintha csak ő és én léteztünk volna a világon. Lábujjhegyre álltam, és egyúttal lehúztam magamhoz Adam-et, hogy megcsókoljam.
Ő magához szorított és közben elkezdte lefelé húzni a ruhám cipzárját. A könnyű, lenge ruhadarab azonnal a szőnyegen landolt, Adam pedig elismerően végignézett rajtam. Az egyik új fehérneműszettet viseltem, amit tegnap vettünk.
Adam: Talán előbb enned kéne valamit. - súgta.
Angie: Majd utána. - feleltem és kikapcsoltam a melltartómat.
Adam felsóhajtott és egy pillanat alatt az ágyra fektetett. Ő maga, még gyorsan becsukta a hálószoba teraszának ajtaját.
Adam: Gondolom nem szeretnél rajtam kívül másik vadállatot a házban! - magyarázta.
Angie: Nem én csak ezt az egyet szeretném! - feleltem és magamra húztam.

Angie bánatosan nézte a széttépett bugyiját a földön. A karomban feküdt, sötét haja izzadt hátára tapadt és időről-időre sóhajtott.
Angie: Pedig ez volt a kedvencem.
Adam: Te rendeltél vadállatot! - tréfáltam. Ő csendesen kuncogott. Lassan kibújtam alóla és megkerestem az alsónadrágomat. - Csinálok valami vacsorát.
Angie: Igazából csak gyümölcsöt ennék. - vallotta be.
Adam: Rendben. Utána úszunk egyet? - kérdeztem. Ő bólintott és kimászott az ágyból, majd meztelenül a fürdő felé indult.
Komoly erőfeszítésbe került hogy visszafogjam magam, amikor meghallottam a zuhany hangját. Tudtam, hogy az ő vágyai másképp működnek, és habár én órákig, napokig tudnék vele szeretkezni, neki nem menne, a lelkesedése ellenére sem.
Kivonszoltam magam a konyhába és készítettem egy könnyű gyümölcssalátát. A gyümölcsök voltak talán az egyetlen emberi táplálék, amit nem tartottam visszataszítónak. Néhánynak egészen kellemes illata volt, de az ízük förtelmes volt, legalábbis nekem.
Eltűnődtem. Angie vérével talán éppen fordított a helyzet. Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről úgy véltem ha nem gondolok rájuk akkor nem is léteznek. Az emlék most mégis alattomosan bekúszott az elmémbe. Szinte az orromban éreztem, azt a marú, égető szagot, amit a vére árasztott. A torkom kapart, összeszorult attól a nehéz, nyers aromától. Elképzelni sem tudtam hogy valaha lenne erőm megízlelni valamit, ami ennyire taszít. Képtelen lennék beleharapni a puha, édes bőrébe azzal a tudattal hogy alatta az a borzalom vár rám.
Próbáltam kitörölni az emléket az agyamból. Mélyeket lélegeztem a friss, tengeri levegőből. A nap lassan lenyugodott, és vörösre festve vizet, eltűnt a horizonton. A távolban, emberi szemnek láthatatlan távolban, egy vitorlás szelte a habokat.
Közben a vízcsobogás a fürdőből abbamaradt és Angie pár perc múlva megjelent. Szerencséjére ruhában. Pontosabban egy vékony fekete selyempongyolában, ami éppen hogy a combja közepéig ért csak.
Mosolyogva leült a bárpult mellé.
Angie: Hm, ez nagyon jól néz ki! - jegyezte meg a gyümölcsök láttán.
Adam: Láss hozzá!
Leültem vele szemben. Angie csendben evett, én pedig néztem. Közben egy ősrégi magazint lapozgatott, és időről-időre előre hajolt a gyümölcsökhöz. Ettől az apró mozdulattól szétnyílt a köntöse. Ezzel a látvánnyal pedig még a türkizkék tenger sem vehette fel a versenyt.
Angie: Adam! - kiáltott fel felháborodva, amikor észrevette, hogy miért nézem őt olyan éhes szemekkel.
Adam: Hm? - pislogtam néhányat hogy elűzzem az igencsak korhatáros gondolataimat.
Angie: Felveszem a fürdőruhámat! - jelentette be és szorosan összehúzta a köntösét.
Adam: Fürödhetnél meztelenül is. - kiabáltam utána.
Angie: Még mit nem! Hogy egész idő alatt kocsányon lógó szemekkel bámulj? - méltatlankodott.
Magamban nevetve kimentem a teraszra és az egyik oszlopnak dőlve vártam. Hallottam hogy durcásan vagdalkozik a hálóban, ami még jobban mulattatott. Fél perc múlva megjelent. Lassan megfordultam.
Adam: E-ez - dadogtam és magam is meglepődtem hogy nem találom a szavakat. - Ez jelenti neked a fürdőruhát? - kérdeztem döbbenten.
Ő csak vállat vont majd elsétált mellettem le a homokba. Bambán bámultam utána, ahogyan kecsesen, a csípőjét kívánatosan riszálva végigballagott a fövényen. A partot mosó hullámok előtt megállt és rám kacsintott.
Angie: Ha nem tetszik... le is vehetem.
Mielőtt bármit mondhattam volna kioldotta az apró fekete bikini pántjait és a felsőrészt felém hajította. Egyenesen az arcomban landolt. Felnevetett és besétált a vízbe.
Angie: De hát ez meleg! - kiáltotta nevetve, a kezeivel eltakarva felsőtestét.
Adam: Igen, ami azt illeti forró a helyzet! - motyogtam inkább magamnak és követtem őt a vízben.
Ahogy befelé sétáltam az apró halak, és más tengeri teremtmények szétszéledtek, szinte eltűntek a közelségem miatt. Angie nem látta ezt, mert nekem háttal állt, a lenyugvó nap utolsó sugaraiban gyönyörködött. Odaértem hozzá és óvatosan félresimítottam a haját, majd belecsókoltam a nyakába.
Ő lassan megfordult és rám mosolygott. Nem volt semmi vidámság a szemében, csupán a vallomása melegsége.
Angie: Szeretlek! - súgta. - Azt kívánom bár lehetne gyerekünk! - tette hozzá a legnagyobb megdöbbenésemre.