14. Beteljesülés

Adam elmosolyodott és felült, miközben én még mindig az ölében ültem. Közel hajolt hozzám és a szemembe nézett, mintha a lelkembe akarna belelátni.
Adam: Nekem nincs szívem és nincs lelkem sem... ezért nem is ígérhetem neked őket. De úgy érzem ha csak a testemet adom oda, az borzasztóan kevés ahhoz viszonyítva, amit tőled kapok. Így neked ajánlom az egész létezésemet és az örökkévalóságot. - mondta végig a szemembe nézve.
Éreztem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. A boldogság könnyei voltak. Adam gyengéden letörölte őket.
Angie: Ha ennél többre vágynék az már önző dolog lenne... - súgtam.
Adam: Tudnod kell, hogy ennél többet nem is adhatok neked. - folytatta. - De... mivel te ember vagy, szeretnék kérni valami nagyon is emberit. És ne nevess ki! - kérte aggodalmas arccal. - Még sohasem mondtad ki... hogy... - elhallgatott.
Tudtam hogy mire céloz. És megértettem.
Angie: Úgy érted, nem adod oda magad nekem, amíg nem vallottam az érzéseimről? - kérdeztem.
Adam: Igen. Persze tudom, hogy mit érzel, máskülönben nem lennénk itt. De... hallanom kell!
Angie: Szeretlek Adam Masen! És tudom hogy van szíved én lelked. Mégpedig a legcsodálatosabb ami létezhet a földön. - feleltem.
Az arca furcsán megvonaglott. Tudtam, hogy a vámpírok nem tudnak sírni, de majdnem biztos voltam benne, hogy ő most sír, ha könnyek nélkül, de akkor is sír. Most én érintettem meg az ő arcát. A szemei csillogtak.
Adam: És is szerelmes vagyok beléd! Lehet hogy ez a legképtelenebb dolog a földön, de akkor is szeretlek. - mondta mosolyogva.
Én csendesen felnevettem. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, miközben levettem róla az ingét. A teste gyönyörűbb volt mint egy márványszobor, de legalább olyan hűvös. Megbűvölten futtattam végig az ujjaimat a nyakán és a vállán. Ő behunyta a szemét.
Adam: Nem tudom mit kell csinálni. - bökte ki.
Angie: De igen. Tudod. - ellenkeztem. - Emlékszel, amikor Lonnie félbeszakított minket? Csak gondolj arra, hogy mit tettél volna, ha nem toppan be éppen akkor.
Adam: Oh, ezen rengeteget gondolkodtam már... - súgta sejtelmes mosollyal. - Lássuk csak...
Végigsimított a hátamon, amíg elért a felsőm aljáig, majd lassan elkezdte felfelé húzni. Én behunytam a szemem és felemeltem a karjaimat. Adam kibújtatott a nevezetes ruhadarabból és magához húzott.
Adam: Gyönyörű vagy... - súgta rekedt hangon.
Belecsókolt a nyakamba és megborzongtam. Hideg teste csodálatos volt a hőségben. Minden porcikámmal érezni akartam így még szorosabban bújtam hozzá. Felnyögtem, amikor az ujjai végigvándoroltak a hátamon.
Adam: Mi baj? - kérdezte ijedten.
Angie: Semmi. - válaszoltam mosolyogva. - Csak jólesik amit csinálsz.
Adam elmosolyodott és folytatta, ahol abbahagyta. Én beletúrtam a hajába, amit imádtam. Ajkaim bebarangolták a nyakát és a vállát. Ekkor óvatosan felemelt és maga mellé fektetett. Közben a tekintetünk egy pillanatra sem vált el. A tarkójánál fogva magamhoz húztam és most már szenvedélyesen csókolni kezdtem. Éreztem, ahogy márvány teste az enyémre nehezedik. A szívem hevesen vert és még sohasem ismert vágyakozás kerített hatalmába. Az ujjaim a hátába mélyedtek és éreztem, hogy ő is egyre jobban vágyik rám.
Ajkai eltávolodtak az enyémtől és elindultak le az államon, végig a nyakamon és a mellkasomon. Egy pillanatra elidőzött a szívem felett majd vágytól szikrázó szemekkel nézett fel rám. Én felsóhajtottam, és ő folytatta. Amikor jeges ajkai a mellemhez értek, összerezzentem a gyönyörtől. Az édes kíntól a párnába mélyesztettem a körmeimet. Az ujjai a hasamon írtak le apró köröket, majd lassan lehúzta a nadrágomat. Behunytam a szemem, mert zavarba jöttem, amikor ő teljesen meztelenre vetkőzött. A szépsége leírhatatlan volt.
Vakon húztam magamra, és csak akkor mertem kinyitni a szemem, amikor hűvös lehelete az arcomat súrolta. Ujjai végigfutottak az arcomon és ismét megcsókolt. A másik keze közben a combomat simogatta. Megadóan széttártam a lábamat és hallottam, ahogy valamiféle morgás tör elő a mellkasából. Halk sercenést hallottam és éreztem, ahogy a bugyim elválik a testemtől.
Adam: Ne nézz így... - súgta. - Nem volt türelmem illedelmesen levenni rólad. - magyarázta.
Én elmosolyodtam és egyáltalán nem bántam a szétszaggatott fehérneműt. Lassan, gyengéden csókolni kezdtem, miközben az ujjaink egymásba kulcsolódtak. Egyre nehezebben vette a levegőt és éreztem, hogy én sem bírok tovább uralkodni magamon. Felemeltem a csípőmet és a testünk egyetlen tökéletes mozdulattal egybeolvadt. Én felnyögtem a gyönyörtől, ő pedig az arcát a vállam fölött a párnába fúrta. A kezeim végigsiklottak a hátán, le a csípőjéhez, hogy rávezessem mit is kell most tennie. Ő megértette és óvatosan megmozdult, számomra pedig eltűnt a külvilág, eltűnt minden. Az elmémre köd ereszkedett. Nem, nem rózsaszín volt ahogy a könyvekben leírták. Ez a köd sötétlila volt és fullasztó. Minden értelmes emberi gondolatot megbénító, minden gátlást leromboló és az összes ösztönt felszabadító.
Csak sóhajok léteztek ebben a világban, örömkönnyek, nyögések, karmolások, harapások, a fogak édes sértése a bőrön, aminek az illata szédítő. És minden egybeolvadt egyetlen tökéletes robbanásban, ami felemésztette a világot.

Valami a falhoz taszított és olyan erővel rohant nekem, hogy az összes levegő kiszorult a tüdőmből. Felüvöltöttem.
Kinyitottam a szemem és rájöttem, hogy hol vagyok. A testem izzadt volt és remegtem. Halk kopogás hallatszott a szobám ajtaján.
Nye: Igen? - kérdeztem zihálva.
Edward: Minden rendben? - kérdezte, amikor kinyílt az ajtó.
Nye: Nem tudom. - feleltem. - Rossz előérzetem van. Nyomasztó.
Edward: Mivel kapcsolatban? - kérdezte.
Nye: Vele kapcsolatban. - feleltem. Edward bólintott és könnyedén leült az ágy szélére, hosszú lábait felhúzta maga alá.
Edward: Ennek köze van ahhoz, amit Rob mondott? - érdeklődött.
Nem feleltem azonnal. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy Linának van valakije. Még akkor is, amikor Dax ugyanazt elmondta. Valaki érte jött az irodához egy sötét motorral. Nem, ez még nem jelent semmit. Ránéztem Edward-ra.
Nye: Lina szabad ember. Azt tesz amit akar.
Edward: Egy fenét! - felelte.
Nye: Én nem fogok közbeavatkozni.
Edward: Az előbb mást terveztél. - ellenkezett.
Nye: Nincs jogom közbeavatkozni. Azzal hagytam el, hogy keressen magának valakit, aki mellett biztonságban van. Nem kérhetem tőle, hogy remeteként éljen, csakhogy az én érzéseim ne sérüljenek. - magyaráztam.
Edward: Valami nincs rendben és ezt te is tudod. Alice látta, hogy hamarosan visszamész. - felelte. Én csak a fejemet ráztam.
Edward nem válaszolt, csak halkan kisétált a szobából. Magamra hagyott a kételyeimmel, és félelmeimmel.

Nem volt kedvem vitatkozni Nye-jal. Az elmúlt egy hónapban mást sem csináltunk csak veszekedtünk. Meguntam. Úgyis azt fogja tenni, amit akar, nem hallgat senkire és semmire. Komótosan ballagtam végig a folyosón és csak úgy megszokásból belehallgattam a többiek gondolataiba. Megtorpantam. Alice agyában egy ismerős arc bukkant fel, de amint meghallotta a lépteimet, azonnal dúdolni kezdett egy Rolling Stones számot, hogy elterelje a gondolatait. Felszisszentem. Kényes téma volt. Vajon mit látott Alice vele kapcsolatban? Idejön?
Eltöprengtem. Ha tényleg idejön, Alice szólni fog, hogy legyen időm elmondani Bella-nak az igazságot. Meg fog lepődni, hogy vannak még titkok a Cullen család életében. Vajon dühös lesz, ha rájön, hogy van még egy Cullen valahol a világban, akiről neki eddig senki sem beszélt?

Nehezen bírtam csak megfordulni, de csak akkor ébredtem rá, hogy miért, amikor kinyitottam a szemem. Adam karjai fonódtak körém. A szemei a távolba meredtek, láthatóan messze jártak a gondolati. Automatikusan lazított az ölelésén. És a hátamra fordultam és a fejemet és karjára hajtottam.
Adam: Jól érzed magad? - kérdezte halkan.
Angie: Jól? Azt hiszem ez eléggé szegényes jelző arra ahogy érzem magam. - feleltem kuncogva. Megfordultam, hogy láthassam az arcát.
A haja összevissza állt, amitől elnevettem magam. Ő is mosolygott.
Adam: Sajnálom. - súgta. Értetlenül néztem rá.
Ő végigfuttatta az ujjait a karomon. Követtem a szememmel a mozdulatot és ekkor megláttam a hófehér bőrömet borító lila foltokat. Végignéztem magamon. A karjaim, a derekam, a csípőm, a combom. Mindenhol ott voltak az ujjainak szorítását jelző kékeslilás foltok.
Angie: Oh... azt hiszem ezt hívják szexbalesetnek. - mondtam nevetve.
Adam: Nem, Életem! Ezt úgy hívják, hogy hülye, ügyetlen vámpír! - mondta megbánó arccal. - Nem akartalak bántani.
Angie: Nem bántottál. - ellenkeztem. - Még soha soha soha nem volt részem ilyen boldogságban mint tegnap. És... - elakadtam és éreztem, hogy az arcom lángba borul. - ... amit csináltál az nagyon jó volt. - tettem hozzá
Adam: Igen? - kérdezte felélénkülve.
Angie: Azt hiszem a szomszédok furcsán fognak ránk nézni egy darabig, ha hallották a tegnap esti... hm... zajokat.
Adam: Odalesz a jó híred! - csóválta a fejét rosszallóan.
Angie: Nincs is rá szükségem!
Adam: Ami azt illeti a tegnap éjjel nagyon jó volt nekem! - mondta őszinte szemekkel.
Hihetetlenül édes volt, ahogy ezt kimondta, minden szépítés nélkül.
Angie: Ezért néz ki úgy a szoba, mintha tornádó sújtott volna le? - kérdeztem kuncogva.
A lepedő teljesen össze volt csavarodva, a párnék szanaszét hevertek a földön, a takaró olyan gyűrött volt, mintha mosógépben száradt volna és a ruháink egy nagy kupacban hevertek az ágy végében megkoronázva a szétszaggatott bugyimmal. Adam halkan nevetett.
Ekkor halk nyivákolás hallatszott az ajtóból. Kisherceg toporgott és félénken nézett ránk. Elfogott a lelkiismeret furdalás.
Angie: Szegénykém! - sóhajtottam.
Gyorsan felkeltem az ágyból és magamra kaptam Adam ingét, mert az volt a legközelebb. Egészen a combom közepéig leért. Az izomláztól olyan súlyosnak éreztem a lábaimat, mintha ólomból lennének kiöntve. És az előrehaladást az sem segítette, hogy Kisherceg minden lépésnél a lábam alatt ugrált. A konyhába érve kinyitottam a hűtőt és elővettem a tejet. Kiöntöttem a tálkájába és egy fél percre betettem a mikróba hogy ne legyen túl hideg. Közben kivettem egy szép szelet sonkát és apró darabokra vágtam, majd ezt is egy tányérkába tettem. A cica a finom illatok hatására még türelmetlenebbül sírt.
Elégedetten néztem, ahogy eszik. Az én hasam is megkordult és rájöttem, hogy tegnap dél óta nem ettem semmit. Levettem egy doboz műlit a polcról és öntöttem belőle egy tálba, majd joghurtot borítottam rá.
Visszamentem a hálóba, ahol az ágy már tetszetősen el volt rendezve, de a legtetszetősebb látvány mégis Adam volt, ahogy majdnem meztelenül feküdt rajta.
Adam: Miért eszel magokat? - kérdezte elfintorodva.
Angie: Mert finom. - feleltem. Ő csak a fejét csóválta.
Adam: Azon tűnődtem, hogy... persze én vámpír vagyok... de szóval.. khm...
Angie: Adam! - sóhajtottam.
Adam: Mondom már, nyugi! Tehát azon gondolkoztam, hogy a tegnapi alakításomon még lenne mit csiszolni... - mondta és várakozón nézett rám. Én felnevettem.
Angie: Azért hagyod, hogy megreggelizzek, kéjsóvár uraság? - kérdeztem.
Adam: Reggeli... inkább ebéd! - világosított fel. Rápillantottam az órára és felvisítottam.
11 óra múlt 4 perccel. Adam öntelt mosollyal dőlt hátra.
Adam: Úgy aludtál mint egy kisgyerek.
Angie: Ez nem vigasztal!Elkéstem az irodából. - mondtam morcosan.
Adam: Pedig ma nem mész be arra az átkozott helyre. Ha mindenáron főnökasszony szeretnél lenni, én azt sem bánom. Én leszek a legalázatosabb beosztottad és lesem minden kívánságodat! - duruzsolta a fülembe.
Angie: Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, azt hiszem fel vagy véve! - súgtam, miközben letettem a müzlis tálat az éjjeliszekrényre. Adam azonnal magához húzott.