15. Kísértés

Egy hét telt el azóta, hogy megismertem Angelina-t. Eleinte nem akartam elhinni, amit Jacob Black mondott. Az egész megbélyegződés dolog olyan valószínűtlennek tűnt.Még akkor is ha a farkasoknál ez gyakori volt, én nem tudtam elhinni hogy velem is megtörtént.
Miután az első éjjel "betörtem" Angelina lakásába és halálra ijesztettem szegényt,elhatároztam hogy nincs itt több keresnivalónk, a legjobb lesz, ha felszívódunk. Elmondtam a többieknek is az álláspontomat, de nem értettek velem egyet. Sokáig vitatkoztunk, végül Edward győzött meg hogy maradjak. Dax hívta fel, amikor eldöntöttem hogy én mindenképpen lelépek.
Aztán rájöttem hogy ezt nem tehetem meg a családommal. Merthogy bizonyos értelemben azok voltak számomra.Sorstársak.
Reggelre elhatároztam, hogy Angelina Casiraghy nem állhat az utamba, nem befolyásolhat és pláne nem fog a rabszolgájává tenni.
Szilárd elhatározásom persze azonnal megdőlt, amikor belépett az irodánk ajtaján.Olyan szívszaggatóan gyönyörű és törékeny volt. A szemében annyi fájdalommal, makacssággal és titokkal. Tudtam hogy soha többé nem leszek képes elszakadni tőle. De azzal is tisztában voltam, hogy nem szabad közel engednem őt magamhoz.
Ezután minden nap igyekeztem elkerülni őt. Nem néztem rá, nem mentem még a közelébe sem. Nem beszéltem ha ő is hallhatta.
Szerettem volna láthatatlanná válni a számára és nem csak a képességem által. A dolgok viszont éppen a visszájára sültek el. Egyfolytában magamon éreztem a kutató pillantását, mintha érezné hogy valami nem stimmel velem. És ez csak még nehezebbé tette a dolgokat.
Esténként, amikor a város elcsendesedett, bemásztam a lakásába és néztem ahogy alszik. Ám amint forgolódni kezdett, azonnal eljöttem. Nem akartam ismét megijeszteni, ahogy első éjjel.
Ennek ellenére egyre megviseltebbnek tűnt. És Lonnie elmondta hogy rémálmok gyötrik. Tudtam hogy miattam van. Talán érzi a jelenlétemet és az elméje így próbálja meg figyelmeztetni tudat alatt.
Ez a 6. érzék pedig nem csalt. Veszélyes vagyok. Az ismeretlen mindig veszélyes. És nekem még mindig csak elképzeléseim lehettek arról hogy mi is vagyok valójában.
A legnagyobb félelmem az volt hogy a bennem lévő vámpír elszabadul. Hogy ott állok majd Angelina ágya mellett vörösen izzó szemekkel és a vérét akarom majd.
Az első pár napban azért nem is mertem még csak az ágya közelébe se menni. A vágy miatt. Aztán később rá kellett jönnöm, hogy nem a vérére szomjazom, egyszerűen csak szeretném őt megérinteni. Hihetetlenül nehéz volt ellenállnom a kísértésnek.
Még napközben is, amikor annyi ember vett körül minket. Néha a tekintete elhomályosult, a keze ökölbe szorult és tudtam hogy egy fájdalmas emlékkel küzd éppen. Ilyenkor volt a vágy a legerősebb. Hogy a karomba vegyem, elvigyem egy helyre, ahol biztonságba van, ahol nem gyötrik fájó emlékek.
Tudtam hogy sohasem ölelhetem őt magamhoz. A legtöbbet Rob-tól kaphatta, aki képességei által a fájdalmát enyhíttette. Félelemből bizalom, fájdalomból boldogság. Bár így lehetett volna... A kísértés nagy volt... de a kockázat még nagyobb...