25. Önző

Lementem Dax-hez, aki az irodához közeli parkban üldögélt. Nem bírt Angelina közelében maradni. Nem bírta elviselni a fájdalmát.
Amikor meglátott felsóhajtott, majd fejét két tenyerébe temette.
Dax: Önző vagy! - mondta amikor leültem mellé.
Nye: Tessék? - alig akartam elhinni.
Dax: Olyan dologban döntesz egymagad ami nem csak téged érint, hanem őt is és mindannyiunkat. - magyarázta. - Szeret téged, Nye! Azt nem tudom hogy miért, de szeret. És most fájdalmat okoztál neki.
Nye: Majd elmúlik, ki fogja heverni és elfog felejteni. - mentegetőztem.
Dax: És tényleg ezt akarod?
Nye: Nem... nem akarom. De ez egyetlen helyes út. Nincs jogom a szerelméhez, és nem sodorhatom őt veszélybe!
Dax: Ez nem fog működni! - rázta meg a fejét. - Mi lesz a következő lépés?Felbérelsz egy csajt hogy játssza el a barátnődet?
Nye: Nektek aztán nagyon könnyű engem bírálni! - csattantam fel. - De azt elfelejtitek hogy én is szeretem őt, és másra sem vágyom csak hogy vele lehessek. De nem lehet...
Dax: Annyira makacs vagy!És most mi lesz? Hagyod hogy ő meg Jerome...
Nye: Nem! Arról szó sem lehet! Majd kitalálok valamit... - mondtam ingerülten.
Még a gondolattól is rosszul voltam, hogy Jerome és Angie kettesben legyenek. Nem bíztam Jerome-ban. Nem a benne szunnyadó vérfarkas miatt, hanem mert nőcsábász volt. És megőrjített a féltékenység, hogy a nő akit szeretek felvisz egy másik férfit a lakására. Még akkor is ha tudtam hogy csak engem akar vele bosszantani.
Este együtt mászkáltunk Edward-dal. Ez volt az utolsó estéjük itt és szerettem volna vele négyszemközt beszélni.
Edward: Érdekes lesz ez a ma esti randi!
Nye: Nem randi... csak beszélgetnek. - mondtam sokadszorra.
Edward: Nem gondoltál még rá, hogy a helyében lehetnél? - kérdezte.
Nye: De igen. - sóhajtottam. - Képzeld, szoktam ilyenekről álmodozni. Hogy fogom a kezét, meg felvisz magához, vagy bezárkózunk az irodájába... - soroltam.
Edward: Tudod hogy mit gondolok?
Nye: Na? - kérdeztem gyanakodva. Nem tetszett Edward csúfondáros arckifejezése.
Edward: Azt gondolom hogy te nem is attól félsz, hogy a lánynak baja esik... hanem tőle félsz! Nem mersz kezdeményezni!
Nye: Ez nem igaz!
Edward: Csak kifogásokat keresel, mert félsz hogy a dolgok bonyolulttá válnak.
Nye: Hát ilyen nincs! Ezt pont te mondod nekem? Te is mindent megtettél hogy elszakítsd magadtól Bellát. Miért olyan hihetetlen hogy én sem akarom tönkretenni az életét annak akit szeretek. - magyaráztam idegesen.
Edward: Az élete már így is darabokban hever.
Nye: Jó, ok! Tegyük fel hogy randizni kezdek vele. Előbb utóbb rájön hogy valami nem stimmel velem...
Edward: Mellé! Már rég tudja!
Nye: De el kellene mondanom neki mindent...
Edward: Azt hiszem kibírná... - mondta bátorító mosollyal.
Nye: És ha én is átváltozok? - dobtam be az ütőkártyámat.
Edward: Az örökkévalóság ennyire rossz ötletnek tűnik? - kérdezte sejtelmes mosollyal.
Nye: De ő ember!
Edward: Még... - mondta halkan. Döbbenten néztem rá. - Alice látta őt olyannak mint mi. Pont úgy mint Bellánál. - folytatta. Alig hallottam amit mondott. A sokk hatására, az érzékeimre mintha köd ereszkedett volna.
Nye: Lehetetlen...
De Edward szavait nem tudtam kiverni a fejemből. Angelina vámpír lesz... De hogy? Ki fogja átváltoztatni? És mikor?
Az elhatározásom, hogy távol maradok tőle, most megingott. Egy gonosz kis hang azt sugdosta a fülembe, hogy tulajdonképpen ezt akarom. Sebezhetetlennek látni őt. Hogy megérinthessem félelem nélkül.
De egy másik hang dühösen kérdőre vont, hogy miért hagynám hogy ez megtörténjen? Az egyetlen mód hogy Angelin vámpírok közelébe kerüljön, ha az élete része maradok.El kell tűnnünk, gondoltam. De aztán belém hasított a felismerés hogy vámpírok igenis léteznek. Mindenütt ott vannak. Érzem a szagukat, tudom hogy jártak ott ahol én is járok. Mennyi az esélye annak hogy egy vámpír éppen az én Angelinamat nézi ki?
Úgy éreztem megbolondulok. Sehogy sem tudom garantálni hogy biztonságban lesz. Mellettem sem, nélkülem se. De vajon lenne erőm vele lenni, anélkül hogy bántsam őt?
És ha elveszítem a fejem? Ha túl heves leszek és eltöröm valamijét? Vagy megsebesítem?
Ez volt a legrémisztőbb. Szeretem őt, de valahogyan végül a vesztébe kergetem majd. Miattam fogja utolérni a sors. Vagy azért mert önző voltam, vagy azért mert nem mertem az lenni...

Angelina lakása előtt álltam. Jerome már órák óta nála volt és bármit megadtam volna ha a helyében lehetek. Nagy késztetést éreztem hogy leskelődni kezdjek, de végül beértem azzal hogy kihallgattam őket. Nem volt nehéz meghallanom a hangjukat.
Mint kiderült Angie nem tud főzni, így kínait rendelt. Vacsora közben főleg a cégről és a médiáról beszélgettek. Majd áttértek Jerome életére, aminek a nagy része kamu volt. De iszonyúan kíváncsi voltam hogy Jerome miket fog kideríteni Angie-ről. Türelmetlenül mászkáltam fel s alá. Az a mafla persze egyetlen értelmes kérdést nem tudott feltenni. Kit érdekel, hogy milyen volt a ruhája a szalagavatón! Miért nem kérdezi meg hogy szerette e a férjét? Vagy gondol e még rá?
Egyre ingerültebb lettem. Aztán megtorpantam. Angie kimondta a nevemet. Feszülten figyelni kezdtem.
Jerome: Igen, ismerem a barátnőjét. Nagyon jó csaj. - mondta nem túl meggyőzően.
Angie: Régóta vannak együtt?
Jerome: Ó, már vagy ezer éve!Imádják egymást!
Angie: Ah...ha! - mondta akadozva, majd elhallgatott.
Jerome: Úgy tűnik téged ez eléggé zavar!
Angie: Á, nem! Én örülök neki, hogy boldog! - mondta halkan. A hangja megremegett.
Úgy tűnik Jerome mégiscsak tud úriemberként viselkedni ha az élete a tét. 11-kor illendően elbúcsúzott Angie-től. Lent találkoztunk.
Jerome: Most elégedett vagy?
Nye: Nem. Akkor lennék az ha a helyedben lehettem volna. - ismertem be.
Jerome: Nem rajta múlik...
Nye: Majd otthon találkozunk! - szakítottam félbe. Nem vágytam egy újabb hegyi-beszédre.
Jerome: És te?
Nye: Még maradok egy kicsit...
Jerome nem firtatta a dolgot. Beült a kocsiba és egy szó nélkül elhajtott. Én pedig visszahúzódtam az árnyékba és eggyé váltam vele.
Angelina lakásában még világos volt. A szívem hatalmasat dobbant, amikor megláttam a teraszon. Néhány percig az eget nézte, majd visszament a lakásba. A teraszajtót pedig hívogatóan szélesre tárva hagyta. A lélegzetem is elakadt. Ez vajon mit jelent?
Jó hosszú ideig álltam ott, és bámultam a teraszt a kitárt ajtóval. A lakás már sötét volt és hallottam a nyugodt lélegzetét. Az önző szörnyeteg aki bennem lakott, most élni akart az alkalommal. És semmi mást nem hallottam csak az ő hangját.
Alig egy perc múlva már a lakásában voltam. Az ismerős illat elbódított és szerettem volna magammal vinni belőle, hogy magányos óráimban elővehessem. Beosontam Angie szobájába. Már aludt. Erősen koncentráltam hogy láthatatlan tudjak maradni. Nem akartam újra rá ijeszteni. Viszont a szörnyeteg bennem azt akarta hogy az alvó lány felébredjen. És tudja meg hogy itt vagyok.
És ez a szörnyeteg éjszakája volt... Angie lassan megmozdult, majd felsóhajtott. Egy darabig mozdulatlanul feküdt.
Angie: Hát itt vagy? - kérdezte halkan. Majdnem elrohantam, de valami azt súgta hogy nem lát engem.
Csak bámultam őt. Ő nem ült fel, még csak ide sem nézett.
Angie: Talán tényleg becsavarodtam! - mondta sóhajtva. - De tudom hogy itt vagy... érzem... és már nem félek tőled! - suttogta.
A szörnyeteg bennem örömtáncot járt. És tudtam hogy nem fogom elhagyni Angie-t soha. Mindig itt leszek vele. Ha Nye-ként nem is de Árnyjáróként biztos. És ki tudja... talán az örökkévalóság is valóra fog válni egyszer.