16. A megmentő

A napok kezdtek egybefolyni az éjszakákkal. Lassan nem tudtam már mikor álmodom és mikor vagyok ébren. A gondolataimat és álmait ugyanaz a személy uralta. A zöld szemű. Napközben az irodában folyton kerestem az alkalmat, hogy a közelében lehessek. Beszélni akartam vele, hallani akartam a hangját. De úgy vettem észre hogy kerül engem. Amikor tegnap este Lonnie-val és Sarah-val beszálltunk a liftbe, megjelent Dax és Jerome, mögöttük pedig Nye. Az első kettő beszállt mellénk, míg Ő inkább ott maradt, arra hivatkozva, hogy megvárja a többieket.
Kezdtem a függője lenni. Minden gondolatom vele volt kapcsolatos, még az álmaim is. Ami "felüdülést" jelentett a szokásos rémálmok között. Tulajdonképpen semmi különös nem volt az álomban, csak néztük egymást. A szeme pont olyan aranyzöld színben pompáztak, mint az első napon. Ennyi. És az álom minden este visszatért. Utána pedig rendszerint a régi álmom következett. Vízben fuldoklom de mégsem tudok meghalni. A testem lángol és egyre mélyebbre süllyedek. Ennek az álomnak már nem volt hatalma fölöttem. Mindig ugyanaz az álom volt. Semmi sem változott benne.
Továbbra sem voltam benne biztos hogy azon az éjjelen mi is történt valójában. Éjszakánként gyakran ébredtem arra a furcsa érzésre. Mint amikor tudod hogy valaki figyel. Amikor elmeséltem Natie-nak, persze nem vett komolyan.
Natie: Csak túl nagy rajtad a nyomás, ennyi. Ki vannak az idegeid.
Angie: Nem is tudom... annyira valóságos volt. - mondtam elgondolkozva.
Natie: Egyszer azt mondtad hogy nem hiszel a szellemekben és az ufokban. Vagy mostanában rászoktál a Szellemekkel suttogó-ra?
Angie: Bár tudnám mi van velem!
Natie: És mi a helyzet a pasikkal? Amikor ma felhívtam az irodádat, Sarah 10 percen keresztül ecsetelte hogy mennyire jó pasi a PR csapat főnöke. - mesélte vigyorogva. - És a többiek?
Angie: Nos Sarah biztosan beszélt neked Nye-ról.
Natie: Hát persze!Kiváló információ forrás a csaj! Jobb mint egy pletykalap! De én a te verziódra vagyok kíváncsi!
Angie: Nem sok mindent mondhatok, ugyanis semmi sem történt. Néha nézzük egymást, én majd elolvadok, ő meg bosszankodik ezen. Egyébként magasról tesz rám, még a jelenlétemet sem bírja elviselni.
Natie: Akkor próbálj a közelébe férkőzni. Beszélj a többi sráccal. Faggasd ki őket! - javasolta.
Angie: Próbálkoztam már Rob-nál, de csak annyit mondott, hogy Nye kicsit magának való.
Natie: Akkor ennyi? Feladod? - kérdezte csalódottan.
Angie: Fussak utána?
Natie: Dehogy is! Csavard el a fejét! Neked vannak a legdögösebb cuccaid az összes nőismerősöm közül. Dobd be magad! És ne hagyd hogy lerázzon.
Angie: Még azt sem tudom hogy akarom e ezt az egészet. - tétováztam.
Natie: Jaj, ne már. Nem gyászolhatod örökké a félresikerült házasságodat! Travis egy görény! Nála sokkal jobb pasik vannak a világon. Sőt, csak jobbak.
Natie: Nem erről van szó. Travis-en már rég túl vagyok. Nye az aki elbizonytalanít. Van benne valami... néha olyan félelmetes. Nem tudom megmagyarázni, de valami nincs rendben vele. Mintha lenne valami sötét titka.
Egész este ez járt a fejemben. Tudtam hogy a végére kell járnom a dolognak, mielőtt belevetném magam a hódítási projektbe. Jobb ha kiderül hogy pszichopata sorozatgyilkos, mielőtt még magamba bolondítanám. A gondolatra hisztérikusan nevetni kezdtem. A sofőr gyanakodva nézett bele a visszapillantó tükörbe. Hát igen, az én szerencsémmel tényleg lehet hogy egy sorozatgyilkos.
Másnap reggel egy piros nyakban kötős ruhát vettem fel fekete övvel és fekete Louboutin magassarkúval, amitől 10 centit nőttem és úgy festettem mint egy modell a kifutóról.
A sofőr egy sarokkal előbb kirakott és beszaladtam a Starbucks-ba hogy kávét és sütit vegyek a kis csapatomnak. Amikor beléptem a az épületre a lift ajtajára ki volt írva, hogy a legfelső 10 emelet aknáit éppen ellenőrzik, azért a lift nem megy végig, a többi utat a lépcsőn kell megtenni. Majdnem felsírtam.Ebben a cipőben? Még ha izzó parázson járnék az is kellemesebb lenne.
Szépen lassan haladtam a csúszós márványlépcsőn. Egyik kezemben a kávés tálcát egyensúlyoztam, a másik kezemben a táskámat és a sütis zacskót cipeltem.
Már csak két emelet volt hátra, amikor meghallottam hogy valaki szintén felfelé tart. Úgy döntöttem, hogy összekapom magam, mivel nem akartam, hogy az illető meglássa amint úgy araszolok felfelé, mint akinek összekötözték a lábait. Lendületesen elindultam felfelé, aminek az lett a következménye, hogy a 3. lépcsőfokon megakadt a cipőm sarka és elvesztettem az egyensúlyomat. Éreztem hogy el fogok vágódni, de ekkor valaki elkapott. Még csak a kávé sem borult ki.
Angie: Te jó ég! - nyögtem ki!A megmentőm felemelt és lerakott a lépcsőforduló biztonságos szigetére. Megfordultam és majdnem hanyatt estem... ismét. Nye volt az.
Angie: Hogy... - kezdtem, de bennem akadt a szó. A szemei ismét olyanok voltak mint az első napon. - Te kontaktlencsét hordasz?
Nye: Nagyon szívesen!
Angie: Tessék?
Nye: Hogy megmentettelek! - tette hozzá gúnyos mosollyal.
Angie: Jah, igen. Köszönöm!
Nye: Az a cipő kész életveszély. - jegyezte meg. - És ocsmány is!
Angie: Tessék? - kérdeztem felháborodva - Ezt valaki olyan mondja nekem aki úgy öltözködik, mint Michael Johnson? - vágtam vissza.
Nye: Talán Jordan! Magic volt a Johnson! - javította ki.
Angie: Szerintem ez teljesen mindegy! Ez a cipő egy Louboutin!
Nye: Ha az franciául katasztrófát jelent, akkor egyet kell értenem!
Angie: Hát tudod jobb volt, amikor nem szólaltál meg!
Nye: Szerintem meg az volt a jobb, amikor nem úgy öltöztél mintha Carrie Bradshow lennél!
Kezdtem egyre dühösebb lenni. Ennél az alaknál idegesítőbb, pimaszabb ember nincs a világon. Dühösen méregettem, amikor hirtelen eszembe jutott hogy az első kérdésemre nem válaszolt.
Angie: Kontaktlencsét hordasz?
Nye: Általában igen. - válaszolta, majd hirtelen megrezzent az arca.
Angie: Akkor ez az eredeti szemszíned? - döbbentem le.
Nye: Nem... ez... ez a kontaktlencse! - vágta rá. - Add azt ide és kapaszkodj meg a korlátban. - váltott témát és elvette tőlem a kávés rekeszt, majd elindult felfelé a lépcsőn.
Amikor felértünk az igazgatóság emeletére, Nye visszaadta a kávékat.
Nye: További jó gyakorlatozást a cipővel! - köszönt el.
Angie: Neked pedig jó kosarazást! - jegyeztem meg csípősen a kosarasmezre és a Nike cipőre célozva.
Nye elvigyorodott és pedig úgy éreztem hogy szivacsból vannak a csontjaim. Még sohasem láttam őt mosolyogni.
Nye: Majd később látjuk egymást!
Angie: Aha! - mondtam alélt hangon.
Bambán bámultam utána. Alig hogy hallótávolságon kívül került ott termett az oldalamon Sarah és Lonnie.
Sarah: Wiiiiiiii!!! - visította.Majdnem eldobtam a kávét. - Felkísért???
Angie: Hát... úgy is mondhatjuk!
Lonnie: Láttátok azt a mosolyt? - kérdezte olvadozó hangon.
Sarah: Aha! És az neked szólt! - jegyezte meg csintalan hangon.
Lonnie: Nekem? - kérdezte döbbenten.
Sarah: Még mit nem! Már így is túl sok jó pasiról derült ki hogy meleg! Nye-t nem adjuk! És Angie-ről beszéltem.
Angie: El is felejtheted! A pasi egy tuskó! Azt mondta a Louboutin-ról hogy ocsmány!
Lonnie: Mi? Hiszen ez szentségtörés!
Sarah: Mrs. Angelina Oakley... - próbálgatta. Rob éppen akkor futott be. Látszott az arcán hogy hallotta a megjegyzést.
Rob: Csá! - vetette oda, majd vigyorogva az irodájuk felé vette az irányt.
Angie: Kössz szépen Sarah!
Sarah: Bocsi! - húzta össze magát. - Gondolod hogy elmondja neki?
Lonnie: Tuti!
Angie: A mai nap is csodásan indul! - sóhajtottam, majd Lonnie kezébe nyomtam a kávét és a sütiket.
Úgy döntöttem hogy ma már nem akarok Nye szeme elé kerülni.