BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2009. december 28., hétfő

12. Álom vagy valóság?



Csak ültem ott és minden elhangzott szó elmosódott mielőtt még felfoghattam volna az értelmét. Minden bizonnyal elment az eszem. Igen, kétség kívül ez tűnik a legreálisabb magyarázatnak arra hogy miért érzek ilyen vágyat egy idegen férfi iránt, akit alig néhány perce láttam először. Nem tudtam levenni a szemem róla, egyszerűen lehetetlen volt bármi mást is nézni azokon az eszméletlen szemeken kívül. Ő is engem nézett. Biztosan elmebetegnek tart, vagy eszelősnek. Dühösen nézett, mintha zavarná hogy bámulom. Sajnálom zöld szemű, de nem tudom többé irányítani az érzékeimet.
A bőre olyan volt mint a fahéj, igazat adva ezzel Sarah-nak aki szexi fahéj-nak nevezte. A haja fekete, kócosra zselézett, az arcvonásai alapján inkább félvérnek tűnt mint fehérnek. Az ajka telt volt és... na jó... ebből elég... koncentrálj... Ok...
Sikerült levennem róla szemem és elkaptam Robert dühös és féltékeny pillantását. Elszégyelltem magam. Ő mindent megtesz a cégért és meg csak hátráltatom. És a legfontosabb megbeszélés kellős közepén erotikus fantáziáim vannak a legújabb alkalmazottról.
Visszanéztem rá. Még mindig dühösnek tűnt. Vajon milyen lehet ha mosolyog? És a bőre... a keze annyira forró volt, mintha lázas lenne. Az jó, mert akkor már ketten vagyunk, bár az én lázam egészem másféle...
Dax O'Callaghan ekkor se szó se beszéd kirohant a teremből, a fekete sráccal a nyomában. Biztosan rosszul lett hogy kocsányon lógó szemekkel csorgatom a nyálam a beosztottja után. Megint elszégyelltem magam.
Az eszelős kinézetű szőke srác, azt hiszem Rob a neve, megpróbált magyarázatit adni Dax viselkedésére. Hihetőnek tűnt.
Néhány perc múlva Dax és a kajánul vigyorgó kollégája visszatértek. Ezután a zöld szemű már nem nézett rám egyszer sem. Mereven bámulta az előtte lévő papírt. Amikor Robert lezárta a megbeszélést, álmaim tárgya csak egy kurta viszlátot mormolt, majd szinte kirohant a teremből. Biztosan rosszul van tőlem. És valahogy én is magamtól...
Késő délután felhívtam az anyámat.Jobb ha túlesek rajta még vacsora előtt.
Marielle: Nahát, minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy az egyetlen lányom hajlandó szóba állni velem? - kérdezte fanyar hangon, amikor a házvezetőnő átadta a telefont neki.
Angie: Ne haragudj, anya. Rengeteg dolgom volt a cégnél. - füllentettem.
Marielle: A cég! - mondta dühösen. - Mégis mikor hagyod abba ezt a komédiát? Van fogalmad róla, hogy miket beszélnek a hátad mögött? Főleg a legutóbbi baklövésed után. Mégis hogy állhattál szóba azzal a féreggel és a gusztustalan tehén menyasszonyával? Keresztül kellett volna nézned rajtuk!
Angie: Hogy mindenki lássa mennyire érdekel a dolog?
Marielle: Nem, hogy mindenki lássa mennyire lenézed őket.
Angie: Ez te vagy anya, és nem én. - sóhajtottam.
Marielle: És mihez fogsz kezdeni az életeddel?
Angie: Még nem tudom. De a lényeg az hogy ezután én döntök felőle, és nem mások. És ha hibázok, a saját hibámért fogok megfizetni, nem pedig valaki más ostobasága miatt.
Marielle: Ezzel azt akarod mondani, hogy én tehetek a sikertelen házasságodról?
Angie: Ó, nem anya. A sikertelenségről nem te tehetsz. Te csak magáért a házasságért vagy felelős.
Marielle: Én ezt nem hallgatom tovább! Javaslom menj el egy pszichiáterhez és majd akkor hívj ha megint normális leszel! - vágta oda.
Angie: A normális alatt azt érted hogy ostoba és naiv? - kérdeztem.Válasz nem jött, csak egy kattanást hallottam.
Vettem három nagy levegőt, és behunytam a szemem. Elszámoltam tízig, majd amikor biztos voltam benne hogy nem fogok sírni, újra tárcsáztam és rendeltem magamnak kínait vacsorára.
Nem mondhatnám hogy túl jól aludtam. Talán az étellel volt valami, talán anyám idegesített fel, de a legkézenfekvőbb magyaráztak a mai találkozás tűnt a titokzatos zöld szeművel. Álmomban egy furcsa, forró zöld és kék színekben játszó vízben fuldokoltam. Nem féltem, és nem fájt semmi. Jó érzés volt. Akartam hogy eljöjjön értem a halál, egyre mélyebbre és mélyebbre akartam süllyedni. Olyan békés volt, olyan nyugodt. Szinte éreztem ahogy egy fényes zöld láng végigfut a testemen és beivódik a vénáimba. Kellemes melegség árasztott el. Egyre melegebb lett... forró... szinte lángolt... és ez már nem esett jól... éreztem hogy víz folyik le a torkomon, de mégis szomjas voltam... a testem lángokban állt... kiáltani akartam, de a mély víz elnyelte a hangomat... tudtam hogy nem halok meg... de akkor mi fog történni?
Kinyitottam a szemem. Sötét volt, akár egy hold nélküli éjszakán. Tudtam hogy csak álom volt és tudtam hogy a szobámban vagyok, de mégis megmaradt bennem egy kellemetlen érzés. Máskor is volt már rémálmom, de most amikor felébredtem nem éreztem megkönnyebbülést, mintha valami tüskékkel fúródott volna a lelkembe. Nyugodtan feküdtem az ágyamban és a lélegzetemet hallgattam. Annyira különös volt... volt valami a sötétségben... olyan mély volt, olyan végtelen. Lassan felültem az ágyban. A szemközti falat néztem, ahol a fésülködőasztalom volt.
Ostobának éreztem magam. Nem tudtam volna megmondani mi van ott. Gyerekként sohasem hittem a mumusban de azt hiszem azok a gyerekek, akik féltek tőle, pont azt érezhették mint most én. Nincs ott semmi... nincs ott semmi... és nincs több kínai és telefonálás anyámmal lefekvés előtt sem. Most valahogy nem tűnt olyan rémes ötletnek a pszichiáter...
Visszafeküdtem és behunytam a szemem. Igyekeztem lassan lélegezni. Aztán hirtelen kipattantak a szemeim. Nem, nem képzelődök. Valami van a szobámban, egyenesen az ágyam mellett... és engem néz...

1 megjegyzés:

Mili és Kylie írta...

Már megbocsáss de Angie anyja tényleg elviselhetetlen! Ezek a kirohanásai!
Nye tényleg elment meglesni Angiet??? Kíváncsi vagyok mi lesz még ebből!