6. Álarc

Tudtam hogy a ma esti is egy álarcos bál lesz. Tulajdonképpen az életem egy hatalmas, véget nem érő velencei karnevál. Akikkel találkozom sohasem az igazi arcukat mutatják, sohasem őszinték velem. Nem bánom. Én sem vagyok őszinte, én is álarcot hordok. A valódi énemet itt, ebben a világban nem méltányolnák túlságosan.
A külvilág számára én vagyok Angelina Casiraghy, az arisztokrata, az előkelő, a finom, a művelt lány. Legalábbis az voltam. Mostanában már leginkább Angelina Garland vagyok, az elvált 20 éves nő, aki a felső 100 béli pozíciója ellenére dolgozik.
Anyám legnagyobb bosszúságára. Bocs, anyukám. De én nem vagyok olyan mint te. Én nem akartam egy gazdag férfi mutatós felesége lenni, akiről halála után csak annyit mondanak majd, hogy „nos... szép volt és... hát ennyi.”
Amikor apa meghalt, olyan hirtelen, olyan felfoghatatlanul gyorsan, mindenki azt hitte hogy a cégei irányítását Travis veszi majd át, mint a férjem. Én mégsem láttam ebben a logikát. Az én örökségem, miért kellene lemondanom róla.
Persze hatalmas cirkusz kerekedett a dologból. Travis anyja őrjöngött, az anyám őrjöngött, a férjem pedig azzal fenyegetőzött hogy elhagy. Nem érdekelt. Tudtam hogy csak azért maradna velem, mert megérezte a pénz szagot. Már rég rájöttem hogy csak a pénz és a hatalom kellett neki. Sohasem szeretett. Átvert engem, ás átverte az apámat, aki nem látott át rajta azonnal, csak amikor már túl késő volt. És megszakadt a szíve hogy milyen emberhez adta hozzá az egyetlen gyermekét. Hideg, számító, önző és kegyetlen emberhez, aki ördögi lelkét egy angyal álarca mögé bújtatta. Újabb álarc...
Nem engedhettem, hogy rátegye a kezét arra, amiért apám egész életében küzdött. Első lépésként megbíztam apám legjobb barátját és ügyvédjét John Parker-t hogy képviselje az érdekeimet és kutassa fel a szövetségeseimet. A részvényesek és a vezetőség ugyanis nem volt túl segítőkész. Szerencsére minden cégnél akadtak hű emberek, akik közül kiválasztottuk a vezetőket. Én magam pedig apám reklámügynökségének vezetésébe vágtam bele.
Travis ekkor beadta a válókeresetet. Egy hónappal apám halála után. Fél évvel az esküvőnk után. A dolgok ezután álomszerűvé váltak. Nem, még mindig nem szép álmok jöttek, inkább komorak. A válás gyorsan lezajlott, szinte nem is vettem észre, csak akkor amikor az utolsó papírt is aláírtam. Vége. Szabad vagyok. Azt tehetek amit akarok.
Összepakoltam az életemet és Los Angeles-be költöztem. Eleinte a nagybátyáméknál laktam, de hamar találtam egy tágas penthouse lakást magamnak. A reklámügynökség pedig áttette székhelyét L.A.-be. A vezetőség nagy részét elküldtük, csak Lonnie-t, a személyi asszisztensemet tartottam meg, aki korábban fénymásolófiúként dolgozott. Egy hónap alatt rengeteg embert megismertem, igyekeztem beletanulni a szakmába. Persze tudtam hogy szükségem lesz egy profi csapatra, akik meg tudják szerezni a legjobb munkákat.
Annyi minden vár még rám. Annyi feladat. És a legjobb benne az hogy élvezem. Az emberek megbotránkoznak, összesúgnak mögöttem. De nem zavar. Beszéljenek csak. Travis megnősül? Na és! Én szabad vagyok. Az én világomban. Az övékben meg úgyis mindenki álarcot visel. Nekem is van néhány. És nem félek használni őket.


Natalie-val együtt mentünk a partira. Nem csak az unokahúgom volt, de a legjobb barátnőm is egyben.
Natie: És mit fogsz tenni ha összefutsz a fé... vagyis Trav-vel?
Angie: Gondolom köszönök neki és gratulálok az eljegyzéséhez. - Natie meghökkent.
Natie: Eszméletlen vagy. Hogy tudsz ilyen közömbös lenni? - kérdezte. Sóhajtottam.
Angie: A dolgok nem változnak ha sírok és toporzékol akkor sem. Legalább had viseljem az egészet méltósággal.
Natie: Talán könnyebb lenne ha volna valakid...
Angie: Egy pasi az utolsó akire szükségem van... kivéve ha marketingcápa, vagy pénzügyi tanácsadó. Arra szükségem lenne. - Natie felnevetett.
Natie: Pedig Robert Antwood igencsak oda van érted. - célozgatott az ügynökség fiatal ügyvédjére.
Angie: Robert nagyon kedves, de nem hinném hogy összeillenénk. Ő... olyan... - keresgéltem a szavakat.
Natie: Uncsi?
Angie: Úgy is mondhatjuk, bár én inkább disztingváltnak nevezném. Amire én vágyom az egészen más. - sóhajtottam.
Natie: És mire vágysz?
Angie: Valakire, aki meg meri szegni a szabályokat.
Natie: Ennyi? Semmi Brad Pitt szemei és Zac Efron mosolya? - kérdezte nevetve.
Angie: Travis óta tudom hogy a külső nem minden. - mondtam keserű mosollyal. Kinéztem a kocsi ablakán. - Itt vagyunk.
Natie: Uhhh... mennyi fotós, remélem nem fog kiesni a mellem ebből a ruhából. Apa életem végéig szobafogságra ítélne. - kuncogott.
Angie: Hát akkor gyerünk, showtime! - rákacsintottam, majd jeleztem a sofőrnek hogy kiszállunk.