1. Hívatlan vendég

Egy nyugalmas áprilisi nap volt. Tegnap egész éjjel zuhogott az eső és ma reggel amikor kinéztem az ablakon gyémántokkal volt tele a világ.Apró harmatcseppekkel amelyek meg-megcsillantak a fűszálokon és a bokrok levelein.
Hallottam ahogyan Bella a szomszéd szobában Renesmee-vel nevetgél, miközben a többiek a nagy házban arról beszéltek, hogy a hétvégén el kellene látogatni Denaliba. Emmett és Jasper vadászni indultak, tegnap este Charlie említette nekik, hogy a vadászok egy különösen hatalmas medvét láttak a Kecskeszikla közelében.
Rosalie unottan kapcsolgatott a csatornák között, mellette Alice és Carlisle az utazás további részleteit tárgyalta. Esme eközben a konyhában dúdolt miközben reggelit készített Nessie-nek aki az utóbbi időben előnyben részesítette az emberi táplálékot, minden bizonnyal Charlie és Jacob befolyása miatt.
Nessie:Nézd apu!A mama megengedte hogy felvegyem a nyakláncot, amit tőled kapott!- viharzott be szobába, és büszkén mutatta a szerzeményét.
Edward:Látod, mondtam hogy előbb-utóbb meg fogod győzni!
Nessie:Alice is ezt mondta!
Bella:Talán éppen ezért engedtem meg. Előny ha a családban van egy jövendőmondó.- mondta mosolyogva.
Edward:Indulhatunk?
Bella:Igen... Nessie azt hiszem a nagyi a kedvencedet készítette.
Nessie:Akkor siessünk!Farkas éhes vagyok!- kiáltotta és már szaladt is. Bellával sokatmondóan egymásra pilantottunk.
Délután megérkezett Jacob is, aki elhozta a gyermekkori hintalovát Nessie-nek. Billy lefestette így szinte teljesen újnak tűnt.
Miközben ők ketten a kertben játszottak, Bellával és a többiekkel a nappaliban ülve beszélgettünk.
Alice:Kíváncsi vagyok, hogy mikor váltják fel a hintalovakat és plüssmackókat a vörös rózsa csokrok? - jegyezte meg nevetve.
Bella:Tényleg? - húzta fel a szemöldökét. -Akkor miért nem árulod el?
Alice: Mert még nem látom.
Carlisle: Ne aggódj Bella, még van pár évünk addig. Nessie napról napra kevesebbet változik.
Bella: Tudom. - sóhajtott.
Esme: Gondolkodtatok már rajta, hogy miként oldjuk majd meg az oktatását? - érdeklődött.
Edward:Nos, az nyilvánvaló hogy iskoláról szó sem lehet. Bár Bella szeretné ha minél több emberi élményt szerezne.
Bella: Már amennyire ez lehetséges ha a családod vámpír, a jövedőbelid pedig vérfarkas. - jegyezte meg csípősen. Erre mindenki kuncogni kezdett.
Edward: Végül is arra jutottunk, hogy Nessie-nek Nálad jobb tanárt nem találhatnánk. - mosolyogtam Esme-re. - Persze csak ha vállalod.
Esme: Hát persze! - válaszolta boldogan. - Örömmel.
Alice: De ugye majd én is... - kezdte de hirtelen elhallgatott és már egészen máshol jártak a gondolatai.
Mindannyian feszülten figyeltük.
Rosalie:Alice? - kérdezte tétován. - Mit láttál?
Ekkor már Jacob és Nessie is megjelentek.
Jacob: Újabb látomás? - kérdezte tőlem halkan.
Bólintottam. Alice lassan elkezdte csóválni a fejét, mintha valamit nem értene. Majd hirtelen felpattant a kanapéról.
Carlisle: Mi történt?
Jacob: Alice, szólalj már meg! - kérte egyre idegesebben. - Ugye nem Őket láttad?
A hangsúlyból azonnal tudtam hogy a Volturi-re céloz. Jacob még mindig rettegett hogy visszajönnek és bántani akarják Nessie-t.
Alice:Nem... nem. Én... ezt nem értem. - mondta halkan, majd újra leült.
Ekkor megláttam a fejében a képet. Jasper és Emmett a tisztáson egymásnak háttal szemlélik az erdőt és vicsorognak. Valami... vagy valaki figyeli őket.
Edward: Egy átutazó?
Alice: Nem. Egy látogató.
Esme: Ismerjük talán?
Alice:Nem. Ő... nem vámpír. - nézett ránk kétkedő hangon. - Ő valami más.
Csendben vártunk, miközben én a többiek gondolatait figyeltem. Kétkedés, kíváncsiság, félelem és értetlenség. Mi vagy ki lehet az?És miért jött ide?
Eltelt egy óra, amikor felfigyeltem Jasper és Emmett gondolataira. De mintha nem is ők lettek volna. Jasper dühös volt és meg sem próbált lecsillapodni. Dühös, döbbent és gyanakvó, míg Emmett rémült volt és zaklatott. A fejükben kavargó képek láttán én is hasonlóan kezdtem érezni.
Alice: Láttátok? - kérdezte amint beléptek a szobába.
Emmett: És te? Láttad? Mégis mi ez? - kérdezte idegesen.
Jasper ekkor már nem bírta elviselni a helységet uraló feszültséget és lassan mindenkit lenyugtatott.
Carlise: Mi történt pontosan? - nézett Jasper-re.
Jasper: Emmett és én már éppen hazafelé indultunk, amikor furcsa érzésem támadt, mintha figyelnének. Megálltunk. És akkor megéreztem azt a szagot.
Emmett: Nem a mi fajtánk volt, de nem is a tiétek. - nézett Jacob-ra.
Jacob: Akkor?
Az illatt emléke még ott volt Jasper gonolataiban és én sem találtam ismerősnek.
Jasper:Még sohasem éreztem ilyen illatot. Erős és nyilvánvaló, és esze ágában sem volt leplezni. Figyelt minket. És mi nem láttuk, pedig mozgott, mert az illata mindig másfelől jött. Éreztem hogy közel van, nagyon közel.
Emmett: De nem láttuk. Nem hallottuk. Elkezdtük keresni, de nem hagyott nyomot. Bejártuk a környéket, hátha elkaphatjuk, de lehetetlen volt.
Jasper: Aztán hirtelen ott volt a hátunk mögött. Világosan éreztem hogy ott van. Nyugodt volt és fölényes. Játszott velünk.
Rosalie: Nem láttátok, nem hallottátok?
Jasper: Nem. Carlise, te hallottál már ilyenről?
Carlise:Nem, még soha. - ismerte be.
Bella: Akkor ez valami új?Valaki aki más mint mi?
Esme: De ha nem támadott meg titeket akkor lehet hogy nem rossz szándékkal jött, lehet hogy csak kíváncsi volt... - próbált megnyugtatni mindenkit.
Emmett: Olyan volt mintha tesztelni akarna minket?Hogy meglátjuk e... hogy halljuk e. - mondta dühösen. - Könnyű szerrel megtámadhatott volna.
Jasper: Kettőnkkel nehezen bánt volna el.
Emmett: Ha a kezem közé kaparintom...
Jacob:Azt hiszem erről a falkának is tudnia kell. - jegyezte meg.
Carlisle: Igen. Jobb ha szólsz nekik és az öregeknek is. Lehet hogy ők már hallottak róla. A legendáitokból.
Bella: Most is itt van?
Ekkor mindannyian figyelni kezdtünk, az erdő zajaira, a szélre, a patak csobogására. És ekkor... valamit hallottam. Nem gondolatok voltak, valami egészen más. Hallottam a a szándékait. Beszélni akar velünk. Kérdései vannak. Aztán a többiek gondolatai közül hirtelen felfigyeltem Rosalie-ra. „Elegem van. Mióta Bella felbukkant egyfolytában veszélyben van az életünk. Én már nem akarom ezt. Rábeszélem Emmett-et hogy menjünk el innét.”
Találkozott a tekintetünk. És ekkor tudtam hogy nem csupán egy újabb dühkitörésről van szó. Rosalie el akar menni.