5.Találka

Berohantam Nessie szobájába, a többiekkel szorosan mögöttem, de már nem volt ott. Emmett azonnal utána vetette magát a nyitott ablakon, Jacob-bal és Jasper-rel együtt. Bella pedig felkapta a lányunkat és védelmezőn magához szorította.
Bella: Kicsim, jól vagy? Bántott téged?
Rosalie: Azt hiszem semmi baja...
Bella: Carlisle talán mégis meg kéne nézned... - mondta aggódó hangon.
Nessie: Jól vagyok mami. Ugye nem fogják bántani őt? - kérdezte hatalmas szemekkel.
Bella: Kicsim...
Nessie: Mama... ő a barátom. Nézd, ezt tőle kaptam. - Megmutatta a markában szorongatott szív alakú kavicsot. - Szép, ugye?
Bella: Igen... szép.
Edward: Renesmé, mit mondott neked, ki ő? - kérdeztem.
Nessie: A nevét nem mondta meg, csak hogy messziről jött és beszélni akar veletek. Nem akar bántani minket apu.
Rosalie: Ugye ez csak valami vicc?
Bella: Talán tényleg nem rossz szándékkal jött ide...
Carlisle: Szerintem meg kéne hallgatnunk őt.
Senki sem helyeselt, vagy tiltakozott. Mindannyian csendben vártunk. A többiek, éppen ekkor értek vissza a házhoz.
Emmett: Komolyan mondom ha egyszer elkapom azt az izét én darabokra tépem, aztán összerakom hogy újra darabokra téphessem. - dühöngött.
Jake: Nessie jól van? - fordult Bellához.
Bella: Igen. Azt mondja hogy a... szóval a lény a barátja. És nem akar minket bántani.
Jasper: Alice hol van?
Esmé: Nem jött velünk. A házban maradt.
Edward: Azt hiszem látomása volt. Menjünk vissza.
Alice a nappaliban ült. A szeme csukva volt, két tenyerét a fejéhez szorította.
Esmé: Jól vagy drágám?
Jasper: Láttál valamit? - kérdezte izgatottan. Mindannyian így éreztünk.
Alice: Annyira... zavaros minden. Olyan sokan leszünk. Sokan... és nem látom az arcukat.
Carlisle: Mégis mit láttál?
Alice: Hamarosan itt lesznek, nem olyanok mint mi, vagy a farkasok. Ők... mások. És a vezetőjük... vele ma fogunk találkozni. Éjfélkor a tisztáson.
Emmett: Most elkapjuk. - jelentette ki.
Edward: Senki sem kap el senkit. Ha békével jött meg kell hallgatnunk. - szóltam közbe, mivel láttam hogy Jake és Jasper is fellelkesülnek a gondolatra.
Carlisle: Edward-nak igaza van. Készüljetek. Találkozunk vele.
Rosalie otthon maradt Nessie-vel, mi pedig elindultunk a találkára.

Amikor megérkeztünk a tisztásra, a fű fölött tejfehér köd gomolygott és a tavaszi virágok illatába esőszag vegyült. Csend volt. Az erdő apró állatai hallgattak, mivel tudták hogy veszély közeleg. Csak a harmatcseppek csilingelését és a tücskök ciripelését lehetett hallani. Fűszál sem mozdult, levél sem rezdült.
A tisztás szélén álltunk. Én és Carlisle elől, mögöttünk Emmett, Jake és Jasper ugrásra készen. A lányok néhány lépésre mögöttünk maradtak. Vártunk. Pár perc elteltével Bella odajött hozzám.
Bella: Talán mégsem jön el. Alice látomásai változnak.
Alice: De eljön. - szólt hátulról.
Edward: Várunk.
Percek teltek el. És akkor... megéreztem. A rét másik oldalán volt. Éreztem hogy ott van. Vár és figyel.
Bella: Ott van? - kérdezte. Bólintottam.
Carlisle: Hát akkor... próbáljuk meg. - fordult hozzánk, majd kilépett a fák árnyékából. - A nevem Carlisle. Ők pedig a családom. Miért jöttél el hozzánk és ki vagy? - kérdezte.
Csend. Majd egy árny tűnt elő a fák rejtekéből. Lassan lépkedett felénk. Nem tétovázott, inkább ráérősen átszelte a rétet, miközben mindenkit megnézett magának. Mi is ezt tettük.
Jake: De hát ez ember... - súgta döbbenten.
Carlisle: Nem teljesen.
Nem messze tőlünk megállt. Körülbelül olyan magas volt mint én. A bőre kreol, a haja majdnem fekete, de inkább sötétbarna és hanyagul kócos. Levágott szárú farmert és trikót viselt. Első ránézésre azt mondtam volna hogy Jake törzsének tagja. De az illata egészen más volt. A szemei pedig zöldes-borostyán színben játszottak. Izmos volt akár egy atléta.
Nye: A nevem Nye. Angliából jöttem. Valaki mesélt rólatok és találkozni szerettem volna veletek. - mondta nyugodt hangon. - Elnézést a kellemetlenségért, de voltak dolgok amikre nem számítottam. - mondta és tekintetét Jake-re emelte. - Így úgy döntöttem, elővigyázatosságból felmérem a terepet.
Carlisle: Megértjük. Miért akartál találkozni velünk? - kérdezte.
Az idegen közelebb lépett és a kezét nyújtotta. Carlisle nem tétovázott és kezet rázott vele. Az arca meglepett volt.
Carlisle: Oh... hát ez... rendkívüli.
Emmett: Mi az?
Nye: Szabad? - kérdezte és Emmett-nek is kezet nyújtott, aki vállat vont és elfogadta a gesztust. De szinte azonnal elrántotta a kezét.
Emmett: Mégis mi a franc vagy te?
Nye: Azt gondoltam ti segíthettek megtalálni a választ. Ugyanis még én magam sem tudom. - felelte.
Carlisle és Emmett emlékei útján én is megértettem miért lepődtek meg. A látogató bőre kemény volt mint a miénk és forró mint a farkasoké. Olyan volt, mintha a kettő keveréke lenne... de hát az nem lehet... vagy igen?