8. Bámészkodó

Amikor Natie-val beléptünk a bálterembe, szinte azonnal émelygés fogott el a melegházi virágok és különböző parfümök elegyének szagától. Gyorsan levettem egy pohár narancslét a tálcáról, amit egy frakkos pincér tartott. Natie kérdőn nézett rám, amikor ő maga a pezsgő mellett döntött.
Natie: Mi a baj?
Angie: Semmi, csak a pezsgőt akkorra tartogatom, amikor lesz szerencsém gratulálni a kedves volt férjemnek és rendkívül bájos menyasszonyának. - válaszoltam fanyarul.
Natie: Bájos? Az a tehén? - nevetett.
Angie: Jaj, Natie... hiszen terhes...
Natie: Előtte is tehén volt...
Angie: Nem vitatkozom veled. - sóhajtottam. A fejem még mindig lüktetett. - Nem megyünk ki a teraszra?
Natie: Ugye nem vagy rosszul? - kérdezte aggódva. - Sápadtnak tűnsz.
Angie: Semmi baj, csak egy kicsit fülledt a levegő.
Natie: Menjünk! - vágta rá ás vonszolni kezdett maga után.
Már túl késő volt, hogy szóljak neki, amikor megláttam Travis-t éppen velünk szemben. Emily ott állt mellette. Kereken és mosolyogva akár egy érett alma. Seszínű haját szigorú kontyban hordta és nem viselt sminket sem. Ruhája egyszerű fekete Chanel darab volt, valamelyik régi kollekcióból. Talán az anyjától kapta. A tartása borzalmas volt, és hiányzott belőle minden kecsesség.
Travis mégis büszkén állt mellette, fél karjával védelmezőn ölelte magához. Emily vett először észre. Kicsit megszeppent, majd végigmérte a halványlila Rodarte ruhámat. Az arca irigységet sugárzott. Elfordította a tekintetét, úgy tett mintha ott sem lennék. Natie várakozón nézett rám. És nem csak ő. Majdnem mindenki engem nézett. Mire várnak? Hogy jelenetet rendezek? Azt leshetik!
Travis is észrevett most már. Hidegen elmosolyodott és még szorosabban ölelte át a menyasszonya derekát.
Travis: Jó estét Angelina! - köszöntött kimérten. - Natalie! - az unokatestvérem csak egy bólintást kapott.
Natie: Nahát, micsoda kellemes meglepetés! - válaszolta epés hangon.
Angie: Jó estét! Remélem jól szórakoztok! - mondtam mosolyogva. Álarc, csak egy álarc semmi más. - Még nem volt alkalmam gratulálni! Minden jót kívánok nektek! - kerekítettem ki a mondandómat.
Travis: Ez igazán kedves tőled! Ugye szerelmem? - fordult Emily-hez. Hiretelen úgy éreztem mintha valami az oldalamba fúródott volna és nem kapnék levegőt.
Emily: De. Az! - bólintott.
Angie: További kellemes estét! - mondtam búcsúzóul, majd emelt fővel és egyenes háttal elhagytam a csatamezőt. A tömeg halkan felmorajlott, majd mindenki folytotta a társalgást.
Travis és Emily nem maradtak sokáig. Én pedig az est hátralevő részét a terem másik felében töltöttem, távol a a kínos beszélgetés helyszínétől. De a fejemben kavargó gondolatoktól valahogy nem sikerült eltávolodnom... Szereti őt... hogy szeretheti éppen őt... hogy bánhat vele így... ilyen kedvesen...
Másnap iszonyú fejfájással ébredtem. Csak azt nem értettem hogy miért, amikor egy korty alkoholt sem ittam. Nagy nehezen kivonszoltam magam a konyhába hogy megfőzzem az ihatatlan kávémat, ami végül úgyis a mosdókagylóban végzi majd.
Megcsörrent a telefon. Rápillantottam a kijelzőre. Anyám keres. Nagyot sóhajtottam. Tudtam ha most nem veszem fel, később még nagyobb hisztit kapok a nyakamba. Már éppen a telefonért nyúltam, amikor meggondoltam magam. Vártam. A rögzítő bekapcsolt, anyám pedig belekezdett a kioktatásba, hogy mégis hogy gratulálhattam Travis-nek és Emily-nek?! Miért nem néztem rajtuk keresztül? És miért gubbasztottam utána egész este az egyik sarokban?
Miután anyám indulatosan lecsapta a telefont, én villámgyorsan összekaptam magam, majd lementem a közeli kávézóba. Éppen leültem az egyik asztalhoz, amikor megcsörrent a telefonom. Sandra volt az, a titkárnőm.
Angie: Igen Sandra?
Sandra: Szia Angie! Bocs hogy zavarlak. Még aludtál?
Angie: Nem mondd csak nyugodtan.
Sandra: Csak azért szóltam, mert Robert talált egy PR csapatot, akik szerinte megfelelnének az elvárásaidnak. Elfaxolták az ajánlásaikat és nagyon jónak tűnnek. Meg szeretnéd nézni az anyagukat?
Angie: Ewwwmmm – hezitáltam. A lustaság és a kíváncsiság küzdött bennem. Végül a lustaság nyert. - Nem, hiszek Robert-nek. Hívja be őket egy interjúra. És ha úgy gondolja hogy tényleg jók, akkor tegyen nekik ajánlatot. - adtam ki az utasítást.
Sandra: Hát jó! Te vagy a főnök. Holnap bejössz?
Angie: Hát persze. És hívj ha van valami fejlemény.
Sandra: Rendben. Jó pihenést!
Angie: Kössz! Neked is!
Lehalkítottam a mobilom, majd a kávémra kezdtem koncentrálni. Még egy csokis fánk és máris jól leszek. Kinéztem az ablakon. Az egyébként szikrázó napsütés helyett ma felhős volt az ég és úgy tűnt esni is fog. A forgalmas utcán az emberek úgy rohantak, mintha egy felbolydult hangyabolyban lennének. Megakadt a szemem a túloldalon álló női alakon. Hosszú szőke haja volt és sápadt bőre. Az arcát megirigyelhette volna bármelyik topmodell is. Nem úgy tűnt hogy vár valakire, inkább csak nézelődött. Nézte az embereket. Hirtelen találkozott a tekintetünk. Gyorsan elkaptam a pillantásom és nagyot kortyoltam a kávémból. Amikor visszanéztem már nem volt ott...