1. Cullenék

Szavakba sem lehet önteni azt a megkönnyebbülést, amit éreztem. Lina tud mindent. És mégis szeret, nem fél tőlem. A karjaimba bújik és el sem akar engedni. Hihetetlen érzés volt. Mintha fuldokoltam volna és most hirtelen levegőhöz jutnék.
Nehéz volt neki beszélni az életemről és titkokról, amik körül vesznek. Néha attól féltem hogy ez már túl sok lesz neki és sikítozva menekül majd előlem. Sohasem fogom elfelejteni a sikolyát azon az estén. Mintha a húsomba vágtak volna. És aztán ájultan esett össze, alig voltam időm utána kapni. Az azt követő szörnyű órák emléke pedig még mindig keserűséggel tölt el. A várakozás a doktorra, Lina vergődése, könnyei... és megint csak a várakozás. Egyetlen percre sem hagytam magára, figyeltem minden rezdülését. És az órák lassan napokká váltak. Carlisle ugyan megnyugtatott hogy Linának semmi baja, csak a sokk miatt nem tért még magához, de én akkor is rettegtem hogy nem bírja ki ezt a megrázkódtatást. Csak egyetlen percre hagytam magára hogy felhívjam Edward-ot, de alig hogy kiléptem a szobából meghallottam a gyorsuló szívverését, ami előre jelezte hogy fel fog ébredni.
Életem leghosszabb percei voltak, amíg rászántam magam hogy belépjek a szobájába. Féltem hogy mit fog szólni, hogyan fog nézni, félni fog e tőlem.
És most itt van egy szörnyeteg karjában és boldog.
Nye: Nem vagy éhes? - kérdeztem.
Angie: Hát... csak mint egy farkas! - vallotta be.
Nye: Ami azt illeti nem vagyok egy mesterszakács, de egy palacsintát talán össze tudok hozni. - mondtam mosolyogva.
Angie: Juharsziruppal. - bólintott.
Nye: Hát persze. - tettem hozzá.
Kikászálódtam az öleléséből és gyors puszit nyomtam a feje búbjára.
Angie: Addig én letusolok és felöltözök. - jelentette be.
Nye: Hm... pedig nagyon édes vagy ebben a pólóban. - jegyeztem meg. Ő erre elpirult.


A forró zuhany talán még sohasem esett ilyen jól. És volt időm gondolkozni is. Vámpírok és vérfarkasok, párducok és a szerelmem mint egy horrorfilm hőse. Hihetetlen... pedig igaz. Ha nem a saját szememmel látom biztosan nem hittem volna neki.
És az volt a furcsa hogy nem lepett meg. Talán mert mindig tudtam hogy valamit titkol, valami nincs rendben vele és a többiekkel. Gondolkozni kezdtem. Lehetséges hogy van egy különleges hatodik érzékem, ami tudat alatt megsúgta nekem ezeket? Hiszen az álmaim már régen előre jeleztek mindent.
És az álmokról eszembe jutott amit Nye mondott. Ő volt az aki a sötétségbe burkolózva figyelt engem. Már az első nap. Lehetséges hogy azóta szeret engem? A gondolat mámorító volt. Felvettem a köntösömet és átsétáltam a gardróbomba. Közben finom illat csapta meg az orromat és hirtelen megkordult a gyomrom is. Szerettem volna sietni. Ehhez képest tíz percig agyaltam hogy mit vegyek fel. Végül egy farmert és egy kockás inget vettem magamra, mert ezekben rendszerint jól éreztem magam.
Megfésültem a hajam és kifestettem a szempillámat. Sokkal jobb lett a közérzetem, így boldogan trappoltam be a konyhába. Még a lélegzetem is elakadt a látványtól, ahogy Nye dobálva fordítja meg a palacsintákat, amik tökéletes aranyra voltak sülve. A pulton már meg volt terítve.
Angie: Nagyon jó az illata! - mondtam és letelepedtem a tányérom elé.
Nye: Akkor láss hozzá. - javasolta és kapásból öt darabot odatett a tányéromra, majd nyakon öntötte csokiszósszal és sziruppal.
Angie: Ennyit én nem tudok megenni. - ellenkeztem.
Nye: Pedig jó lenne ha megpróbálnád. Betegesen sápadt és vékony vagy. - mondta aggódó szemekkel.
Angie: Ennél szebb bókot is kaptam már. - mondtam durcásan és nekiláttam az ételnek.
Aminek még az illatánál is finom volt az íze. És pillanatok alatt eltüntettem mind az öt szeletet és még utána hármat.
Nye: Kérsz még? - kérdezte a második pohár narancslé után.
Angie: Nem, köszönöm. Nagyon jól esett.
Nye: Máris jobban festesz. Azt hiszem gyakrabban fogok főzni neked.
Rámosolyogtam. Tetszett a gondolat.
Angie: És desszert is kapok? - kérdeztem, majd odasompolyogtam hozzá.
Nye kérdőn nézett rám, mire én hozzásimultam és a karjaimat a nyaka köré fontam.
Nye: Úgy nézem már teljesen jól vagy. - jegyezte meg.
Angie: Aha! - bólintottam. - Kérdezhetek valamit? - érdeklődtem, miután bámultuk egymást néhány percig.
Nye: Persze. Nincsenek titkaim előtted... most már.
Angie: Szóval... azon tűnődtem az imént, hogy... - nem tudtam hogy mondjam el neki.
Nye: Nos?
Angie? Tehát azon gondolkoztam... hogy miért nem csókolsz meg? - böktem ki.
Nye: Megcsókoltalak.
Angie: Nem. Én csókoltalak meg, te csak hagytad magad. - ellenkeztem.
Nye: És ez zavar? - kérdezte és közben kisimított egy tincset az arcomból.
Angie: Nem... nem igazán. Csak kíváncsi vagyok. - vallottam be.
Nye: Azt hiszem azért mert féltem hogy bajod esik. Tudod én nagyon erős vagyok. És néha nem igazán tudom ezt kezelni. És ha csak egy percre is lankad a figyelmem, könnyen lehet hogy eltöröm valamidet, pedig csak meg akartalak érinteni...így. - súgta és végigcirógatta az arcomat, le egészen az állam vonaláig.
Angie: Hogy? Mutasd meg újra... - súgtam.
Nye: Nem könnyíted meg a dolgomat. - mondta és közelebb hajolt.
Az ajkaival végigcirógatta az arcomat, majd tovább haladt a fülemhez és le egészen a nyakamon a vállamig, ameddig az ing szabadon hagyta. A szívem majd kiugrott a helyéről, és a konyhabútorok forogni kezdtek. Szorosabban kapaszkodtam Nye vállába, mert attól féltem hogy össze fogok esni. A térdeim ugyanis vészesen reszketni kezdtek. Felsóhajtottam.
A kezei végigvándoroltak a hátamon, le a derekamig, és ez olyan érzés volt mintha szikrák érintenék a bőrömet. Behunytam a szemem. Aztán egy pillanatra eltűnt a lában alól a talaj és mire feleszméltem, már a nappali kanapéján feküdtünk.
Angie: Ezt hogy csináltad? - kérdeztem döbbenten.
Nye: Szakmai titok. - válaszolta mosolyogva, majd beletemette az arcát a hajamba.
A lélegzetétől libabőrös lettem. Nagyjából tudtam érzékelni a végtagjaimat és lassan megkerestem a hátát és végigsimítottam rajta egészen a nyakáig. Megborzongott. Ez kellemes érzés volt. Felemelte a fejét és a szemembe nézett.
Angie: És a szemeid? Amikor világít... azt hogy csinálod? Szándékosan? - érdeklődtem.
Nye: Ühümmm... - bólintott, majd behunyta a szemét. - Eleinte ezt is nehéz volt kontrollálni. - vallotta be.
Kinyitotta a szemét és most zöldes arany fényben úszott a tekintete. Akár egy farkasé az éjszakában. Lenyűgözve néztem.
Nye: Emlékszel? - kérdezte. Bólintottam. - Annyira sajnálom. - súgta és fény lassan kialudt a szeméből.
Angie: Én nem. - ellenkeztem. - Akkor talán féltem tőled, de most tudom hogy te már azokban az időkben is vigyáztál rám.
Nye: Az első perctől kezdve a tiéd vagyok. - súgta.
Angie: Eddig ezt nem nagyon vettem észre. - ellenkeztem.
Nye: Ez volt a cél. Hogy ne tudj meg semmit. Hogy megóvhassalak attól ami vagyok.
Angie: Nem kell magadtól megvédened. Ez az én döntésem is volt. Szeretlek, néha azért ami vagy, néha pedig annak ellenére. És ez ösztönös volt, mert ami azt illeti veled kapcsolatban már mindenre gondoltam, de az igazsághoz mégsem voltam közel.
Nye: Túl sokat fecsegsz. - súgta mosolyogva, majd futólag megcsókolta a számat. - De azért szeretem hallgatni. Főleg ha arról beszélsz hogy szeretsz engem. - folytatta.
Angie: Nem térhetnénk vissza arra amit előbb csináltál? Csak most részletesebben! - kértem. Nye felnevetett.
Nye: De... igen. - egyezett bele.
Lassan hozzáérintette forró ajkait az enyémhez, én pedig beletúrtam a hajába, amitől ismét megremegett a teste és teljes odaadással kezdett csókolni. Még sohasem csókoltak meg így. Travis főleg nem.
Ez nem csupán egy csók volt, ez volt az első igazi csókunk. Szenvedélyes, gyengéd, édes, hívogató, bizsergető, szédítő... csak ilyen szavak jutottak eszembe. Aztán később már semmilyen szavak, ami azt illeti már a nevemet sem tudtam volna megmondani.
Ekkor Nye váratlanul eltávolodott tőlem.
Nye: Azt hiszem... - lihegte. - Ez nem a legmegfelelőbb pillanat.
Angie: Szerintem igen. - ellenkeztem és vissza akartam húzni magamra.
Nye: Dr. Cullen hamarosan itt lesz. Felhívtam amíg a fürdőben voltál. Azt mondta szeretne megvizsgálni.
Angie: Oh! Egy vámpír... a lakásomban? - kérdeztem zavart mosollyal.
Nye: Ami azt illeti három és háromnegyed. - javított ki. A fia Edward és az ő felesége Bella is eljönnek. És Rob.
Angie: Whao! - leheltem. - Ez érdekes lesz.
Nye: Félsz?
Angie: Nem... dehogy. Hiszen azt mondtad hogy ők nem bántják az embereket.
Nye: Így van. Hidd el kedvelni fogod őket. - biztatott.
Eléggé feszült voltam, és amikor megszólalt a csengő idegesen felugrottam a kanapéról. Nye leszólt a portásnak hogy felengedheti a vendégeket. Én közben járkálni kezdtem. Odakint már alkonyodott. Kifelé bámultam az ablakon. Pár perc múlva Nye kinyitott az ajtót.
Carlisle: Nahát, mennyivel jobban festesz. - üdvözölte Nye-t egy barátságos hang.
Rob: A megkönnyebbülés teszi. - vágta rá. Felismertem Rob hangját.
Nye: Hogy mi miatt van az szerintem csak rám tartozik. - jelentette ki nevetve. - Gyertek be.
Bella: Igazad volt, ez a lakás tényleg nagyon szép. - jegyezte meg egy csilingelő hang.
Edward: Akkor nincs ellenedre ha veszünk egyet a környéken?
Rob: Ugyan Bella, ne ellenkezz már! Tudom hogy szeretnél megint a közelemben lakni! - szólt egy gúnyos hang. Halk morgás hallatszott.
Ekkor egy bársonyos érintést éreztem a hátamon.
Nye: Minden rendben? - kérdezte suttogva. Ránéztem.
Angie: Igen.
Megfordultam és a döbbenettől szóhoz sem jutottam. A három leggyönyörűbb embert láttam magam előtt, aki a földön élhet. A szőke hajú férfi, alig lehetett több 25-nél és bátorítóan mosolygott rám. A lány tétován felém intett. A bőre hófehér volt és hosszú gesztenyebarna haja lágyan keretezte lélegzetelállítóan szép arcát. Ő és a mellette álló fiú nagyon fiatalnak látszottak. Edward, mint közben kitaláltam, magas volt és nagyon nagyon jóképű. A haja színe meghökkentő volt. Nem gondoltam volna hogy a vörös haj jól állhat a férfinak. Ami közös volt bennük földöntúli szépségükön kívül, az a borostyánszínű szemek. Ránéztem Rob-ra. Az ő szemei zöldek voltak, mint amikor megismertem. És a bőre sem volt annyira sápadt.
Carlisle: Örülök hogy jól vagy. Mindannyian nagyon aggódtunk érted. - törte meg a csendet. - A nevem Carlisle. Ők pedig itt a fiam és a felesége.
Angie: Heló! - nyögtem ki. Nye átölelte a vállam és közelebb vitt a vámpírokhoz. - Örülök a találkozásnak. - tettem hozzá.
Bella: A nevem Bella. - mutatkozott be és a kezét nyújtotta.
Amikor megérintettem a szívem nagyot dobbant. Jéghideg volt a bőre.
Nye: Ó, igen. Ezt is akartam mondani. - mondta, amikor látta hogy meglepődtem.
Edward: Ahogy elnézem még van egypár dolog amit kifelejtettél. - jegyezte meg mosolyogva. Furcsán nézett rám. - Furcsán? - kérdezte.
Meglepetten néztem rá, majd Nye-ra. Bella kuncogni kezdett.
Nye: Edward képes olvasni mások gondolataiban.
Angie: Hogy? - kérdeztem döbbenten. - Mindenkiében?
Bella: Nem egészen. Az enyémben csak akkor tud ha engedem neki, és Nye-nak csak a szándékait hallja. - magyarázta.
Angie: És... az enyémet hallja? - kérdeztem lélegzet visszafojtva.
Uhhh... akkor azt is tudja hogy mit csináltunk Nye-jal mielőtt ők idejöttek. Elpirultam.
Edward: Most már tudom. - jegyezte meg. - Igazán, Nye szólhattál volna hogy rosszkor jövünk.
Nye: Hogy? - nézett rá értetlenül. Edward felnevetett.
Angie: Ez lenyűgöző! - suttogtam.
Carlisle: Engem inkább az nyűgöz le hogy milyen könnyedén túltetted magad a hallottakon és... - ekkor Rob-ra nézett. - Látottakon. Arról nem is beszélve amit megtudtál.
Bella: Ugye milyen idegesítő? Folyton azt várják hogy mikor esel össze ájultan? - kérdezte mosolyogva. Kitört belőlem a nevetés.
Angie: Pontosan. - helyeseltem. - Veled is megtörtént?
Edward: Miért nem ülünk le és meséljük el Angie-nek a történetünket? - javasolta.
Örömmel beleegyeztem, de azért titkon bíztam benne hogy a látogatás nem húzódik el és folytathatjuk Nye-jal amit félbehagytunk. Ekkor elkaptam Edward tekintetét. Hamiskás mosolyt villantott rám és én fülig elpirultam.
Edward: Azt hiszem hosszú éjszakád lesz! - súgta oda Nye-nak, nem túl halkan hogy azért én is meghalljam.
Nye: Tessék? - kérdezte, majd rám nézett.
Én pedig igyekeztem közömbös arcot vágni, közben a pokolba kívántam Edward Cullen-t, aki ettől még szélesebb vigyorgott, egészen addig amíg a felesége oldalba nem bökte. Kezdtem megkedvelni Bella-t.