4. Együtt

Ahogy ott ültem az ágy szélén és néztem ahogy Lina merengve kanalaz egy tál müzlit, hirtelen furcsa érzésem támadt. Miatta. Valahogy... most olyan más volt. Lehet hogy a tegnap este történtek miatt? Kezdtem aggódni. Vagy mi van ha Carlisle-nak igaza van és tényleg nem tudja feldolgozni az egész agyrémet amibe belekevertem.
Nye: Minden rendben? - kérdeztem óvatosan. Lina rám meredt és bólintott. - Olyan... furcsa vagy ma.
Angie: Nem aludtam túl nyugodtan.
Nye: Sajnálom. Miattam van az egész. - válaszoltam szomorúan.
Angie: Nem, nem miattad! - ellenkezett. - Igazából az álmaim miatt. Néha ijesztő dolgokat álmodok. És ami még félelmetesebb... úgy tűnik lassan valóra is válnak. De amit tegnap láttam, az remélem hogy nem fog megtörténni. - mondta sóhajtva és megremegett.
Nye: Ennyire szörnyű volt? - kérdeztem és kisimítottam egy tincset az arcából.
Angie: Éppen ellenkezőleg... de... - tétovázott. - Hagyjuk... csak egy buta álom volt. - Megrázta a fejét és nagyot kortyolt a narancsléből.
Nye: Ha mégis el akarod mondani, akkor szívesen meghallgatom. - ajánlottam. Ő mosolyogva bólintott. - Elmegyek a kocsiért és átöltözöm.
Angie: Visszajössz értem? - kérdezte reménykedő hangon.
Nye: Hát persze. Fél óra és itt vagyok. - nyugtattam meg. - De addig készülj el, utálok várni.
Angie: Én is... mégis vártam rád! - jegyezte meg mosolyogva.
Nye: És megérte? - kérdeztem. Ő szó nélkül odamászott hozzám és megcsókolt.
Hirtelen elgyengültem. Éreztem, hogyha a csók még két másodpercig tart, akkor ma már sehová sem megyünk. Elhúzódtam tőle.
Nye: Mennem kell! - sóhajtottam. Ő bólintott és fojtatta az evést.
Amint kiléptem a kapun, nem törődve a portás rosszalló pillantásával, rögtön azon kezdtem agyalni, hogy mit álmodhatott Lina? Azt mondta, hogy valami jót, de mégsem akarja hogy megtörténjen. Ez érthetetlen... Körülnéztem és mivel senkit sem láttam a közelben, láthatatlanná váltam. Így pár perc alatt hazaértem. Jerome, Dax, Ephraim és Leah az ebédlőben ültek és reggeliztek.
Nye: A többiek? Még nem értek haza a vadászatról? - kérdeztem csodálkozva.
Dax: Nem, eléggé messzire mentek és az idő nem úgy alakult, ahogy várták. - magyarázta. - Edward azt mondta, hogy egy szállodában vannak és megvárják amíg lemegy a nap.
Ephraim: És még mondja valaki, hogy a vámpírok intelligensebbek mint az emberek... - sóhajtott és nagyot harapott egy fánkból.
Jerome: Ó... ha már itt tartunk, Eph... neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról? - kérdezte csúfolódó hangon. Mindannyian nevettünk.
Ephraim: Te csak hallgass... Garfield! - vágott vissza.
Leah: Óh... anyám... hogy ezek milyen hülyék!
Dax: Csak most esett le? - kérdezte nevetve.
Nye: El fogtok késni. - szóltam rájuk.
Jerome: Nem baj, majd szólsz pár szót az érdekünkben a főnöknek. - vetette oda. Rámordultam.
Dax: Angie jól van? - kérdezte aggódó hangon.
Nye: Igen, úgy tűnik. - válaszoltam. Tudtam hogy nem voltam túl meggyőző.
Leah: Mikor találkozhatok vele? - kérdezte izgatottan.
Nye: Ewwwmmm.... mondjuk... soha?
Leah: Igazán, Nye lehetnél egy kicsit elnézőbb is! - dühöngött. - Rob kedveli őt, és én is.
Nye: Egy szót sem beszéltetek.
Leah: De szimpatikus nekem. - bizonygatta.
Nye: Majd meglátjuk! - mondtam kicsit megenyhülten. - Most megyek, összekapom magam. Elviszem a Porschét.
Nem mintha engedély kellett volna rá, de azért úgy éreztem illendő ha szólok, hogy ne várjanak rám. Letusoltam, majd kiválasztottam egy farmert kék trikóval és fehér edzőcipővel. Csak remélni tudtam hogy nem nagyon öltözöm alul Linát. Nem akartam hogy kellemetlenül érezze magát miattam.
Mire elkészültem, a többiek már elmentek, csak Leah motoszkált a konyhában és a tányérokkal csörömpölt. Elköszöntem tőle és már száguldottam is a garázsba, a kocsiért.

Nehezen indult a reggel, a kiadós reggeli és a kávé ellenére is. A hűvös zuhany kicsit rendbe hozott, de a tükörben látott arc még mindig elégedetlenséggel töltött el. Sápadt voltam, akár egy kísértet. Babráltam egy kicsit a hajammal és a sminkemmel, majd kiválasztottam a mai öltözékemet. Egy lila miniruhát vastag fekete övvel és fekete magassarkúval. Ezekben azonnal jobban éreztem magam és már nem úgy festettem mint egy szűz a feláldozása előtt.
Nye pontos volt és amikor kiléptem az a kapun, ő éppen leparkolt a csillogó sportkocsival. A sofőrömnek már szóltam, hogy ma kimenőt kap.
Nye: Csodásan festesz! - mondta mosolyogva. - Nem félsz hogy elviszlek valami eldugott helyre és többet haza sem hozlak? - kérdezte gonosz mosollyal.
Angie: Azt minden vágyam! - válaszoltam. Ő udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót, én pedig beszálltam.
Nye: Komolyan, Kicsim... kellene neked egy saját autó. Egy jó gyors.
Angie: Mindig szerettem volna egy Minit. - vallottam be. Nye felnevetett.
Nye: Tényleg egy gyufásdobozzal akarsz járni? - kérdezte megvető hangon.
Sértődötten megvontam a vállam és kifelé bámultam.
Nye: Ne húzd fel azt a szép kis orrodat! - mondta békítő hangon.
Angie: Tudod mit... veszek egy Ferrarit és akkor majd nézheted a porfelhőt, ami mögöttem marad!
Nye: Azt kötve hiszem! Futva lehagylak! - mondta mosolyogva.
Döbbenten néztem rá.
Angie: Te... olyan gyors vagy?
Nye: Aha...
Angie: Nem baj ha kérdezek?
Nye: Csak tessék!
Angie: Miért van az, hogy Cullenék csak akkor mehetnek ki a szabadba ha nem süt a nap? Elporladnának? - kérdeztem. Nye kuncogni kezdett.
Nye: Nem... de mindenki tudná, hogy valami nem stimmel velük. A bőrük, úgy fénylik a napfényen, mint a gyémánt.
Angie: És Rob? Az övé, nem? Gondolom...
Nye: Nem... Rob-nál egy csomó minden másképp működik. A bőre sem olyan hideg mint az igazi vámpíroké, és a szíve is dobog. A vére ugyanúgy kering az ereiben. De ha megsérül a seb pár pillanat alatt beheged. - magyarázta. - De nem tud aludni, és az ereje majdnem akkora mint például Edward-nak. És az érzékszervei is felerősödtek.
Angie: És... ő csak úgy átváltozott?
Nye: Igen. Mondhatni egyik napról a másikra.
Angie: Ezért tűnt el egy időre? - kérdeztem.
Nye: Muszáj volt. Még nem tudta kontrollálni a szomját. Ephraim-ra is rátámadt.
Angie: És... most már ártalmatlan? - kérdeztem kicsit aggódva.
Nye: Lina... a hozzám hasonlók sohasem ártalmatlanok. Csak képesek megállni, hogy öljenek. De az nem azt jelenti, hogy veszélytelenek. - mondta kicsit feldúltan. - Ezt sohasem szabad elfelejtened.
Közben megérkeztünk az irodához. Nye kinyitotta nekem az ajtót és kéz a kézben elindultunk. Nem érdekelt mit szólnak mások. Ha nem tetszik, hát sajnálom. Nem azért élek, hogy másoknak jó legyen. Éppen eleget foglalkoztam már eddig a többi ember véleményével, itt az ideje hogy elkezdjem élni a saját életemet. Mégpedig ezzel a csodálatos lénnyel az oldalamon.
A liftből kilépve, azonnal Lonnie-t és Sarah-t kerestem a szememmel. Azok ketten Sarah asztalánál diskuráltak, ahogy szokták. Amikor megláttak minket, egy pillanatra elhallgattak, aztán mosolyogva szaladtak elénk.
Sarah: Üdv újra a fedélzeten! - kiáltotta és megölelt.
Lonnie: De jó, hogy itt vagy! - örömködött.
Angie: Hiányoztatok, srácok! - mondtam őszinte mosollyal. - Van valami újság?
Lonnie: Minden pompásan ment a távollétedben. - jelentette. - Szia, Nye!
Nye: Sziasztok!
Rápillantottam. Kicsit unottnak tűnt, talán a kis csapatom idegesítette.
Sarah: Eláruljátok hol voltatok? - kérdezte mohó szemekkel.
Nye: Elutaztunk egy kicsit. - mondta rögtön. - Kettesben.
Lonnie: Én sejtettem. - vágta rá. - De ha már itt tartunk, igazán remek, hogy ti ketten...
Angie: Lonnie, kérlek! - sóhajtottam.
Lonnie: Ok, ok... magánügy! - forgatta a szemét.
Nye: Ha én nem leszek itt, úgyis kiszedtek belőle mindent.
Sarah: Arra mérget vehetsz.
Nye: Hát jó! Én most megyek. - mondta és egy pillanatra magához húzott. - Jó legyél! - suttogta és futólag megcsókolta a számat.
Angie: Te is! - válaszoltam és most én csókoltam meg.
Nye még utoljára megcirógatta az arcomat, majd elindult az irodájukhoz. Lonnie és Sarah úgy néztek rám, hogy kedvem lett volna elfutni.
Angie: Na jó... mosdó! Gyerünk! - intettem és amíg hagytam magam bevonszolni a mellékhelysége, próbáltam kitalálni valami hihető sztorit.
A folyosón elhaladva az egyik pulton tetszetős gyümölcskosár állt. A szemem megakadt a tetején királyi helyen elhelyezett almán. Nem... ezt az álmot nem fogom egyhamar elfeledni!