28. Pezsgő, eper, szexi fehérnemű és idegbaj

A reggel történtek után úgy mászkáltam az irodában mint egy holdkóros. Teljesen használhatatlan lettem, nem mintha egyébként sok vizet zavartam volna, de ma különösen rossz passzban voltam. Nem hinném hogy akár egy értelmes választ is sikerült volna adnom, vagy bármit is meghallottam volna abból amit mondtak nekem.
Az egyetlen dolog amire koncentrálni bírtam, az nem volt más, mint Nye elkerülése. Nem bírtam a szemébe nézni, vagy szólni hozzá. Féltem hogy rájön nekem ez az egész mennyire sokat jelent, mennyire felkavar.
Teljesen össze voltam zavarodva. Kezdtem azt hinni, hogy két Nye létezik. A bunkó, mindig harapós kedvű, aki sohasem mosolyog és a kedves, pimaszul vigyorgó, aki ugrat és flörtöl velem. De ami leginkább zavart, hogy egyiket sem éreztem igazinak.
És elképzelésem sem volt hogy mit akarhat tőlem, ha barátnője van, akit Jerome szerint imád. Gyanakvó voltam és ideges. Még Lonnie és Sarah sem tudtak megnyugtatni. Azzal ahogy rácuppantak a témára, csak még idegesebbé tettek, mert úgy éreztem miattuk, hogy a mai estének igenis hatalmas jelentősége van.
Akárhányszor Nye feltűnt, én mindig találtam valami indokot hogy elmenekülhessek a közeléből. És szerencsémre meg sem próbált a közelembe jönni, vagy megszólítani. Azt hiszem ott helyben elolvadtam volna.
Délután Lonnie hazakísérte és stratégiai megbeszélést tartottunk, miközben átnézte a gardróbom teljes tartalmát.
Lonnie: Ez nem jó, mert túl jó kislányos! - mondta és félredobta a kedvenc ruhámat. - Túl merész, túl piros, túl fekete, túl csipkés...uhhh... túl átlátszó, túl uncsi, túl színes...
Angie: Lonnie!Nem a Grammy díjátadóra készülök! - emlékeztettem.
Lonnie: De hát ez a legeslegelső randitok!Mégsem várhatod farmerben és pólóban! - kiáltotta elkeseredett hangon.
Angie: Ugyan miért nem? Hogy azt higgye érdekel? Hogy tetszeni akarok neki?
Lonnie: De hát ez az igazság, nem?
Angie: Hát, igen. - ismertem be. - De nem hinném hogy ez pont a ruhámon fog múlni.
Lonnie: Hát ki tudja, lehet hogy igazad van. Az a pasi nap mint nap kosaras mezben és edzőcipőben jár be az irodába. Lehet ha felvennél egy hajrálány jelmezt, rögtön a lábaid elé borulna! - gúnyolódott.
Angie: Kacc-Kacc!Nagyon vicces vagy, Lonnie! - mondtam duzzogva. - De akkor sem fogok hülyét csinálni magamból, amikor lehet hogy nem is érdeklem.
Lonnie: Ok, ok! Értek a szóból! - mondta belenyugvó hangon. - De legalább valami szexi fehérneműt vegyél fel!
Angie: Miért szerinted röntgen szemei vannak?
Lonnie: Hogy te milyen naiv vagy?! - sóhajtott.
Angie: Oh! - kiáltottam fel.
Leesett hogy Lonnie mire célzott a szexi fehérneművel. Még a gondolattól is elszédültem. Akaratlanul is az ágyamra esett a pillantásom. Lonnie halkan kuncogni kezdett és ezzel visszarántott a valóságba.
Angie: Olyan vagy! - csóváltam a fejem. - Inkább segíts eldönteni hogy milyen kaját rendeljek!
Lonnie: Miért nem főzöl? - kérdezte. Hisztérikusan felnevettem.
Angie: Mert szerinted egy ételmérgezéstől belém szeretne?
Lonnie: Hát nem valószínű! - csóválta a fejét.
Végül úgy döntöttem, hogy kínait, olaszt és hagyományos amerikai steak-et rendelek. Lonnie megterített az ebédlőmben, amit egyébként ritkán használok. A magam kedvéért sohasem szoktam megteríteni, inkább a konyhám bárpultjánál étkezek.
Amíg lezuhanyoztam Lonnie elszaladt a közeli Target-be és vett egy üveg pezsgőt. Bár én fehér borért küldtem le. Amikor bepakolta a hűtőmbe az epret és a csokiszószt, akkor elszakadt a cérna!
Angie: Hát ez nem lehet igaz! Miért nem mondod azt hogy magamon tálaljam fel neki a vacsorát? - kérdeztem drámai hangon.
Lonnie: Hm... majd talán a harmadik randin!
Angie: Na jó, ebből elég! Köszönöm a segítséget, de jobb ha most mész!
Lonnie: Ohhh... de ugye felhívsz holnap reggel... ha majd hazament! - tette hozzá, amikor kitessékeltem a lakásból.
Angie: Arról ne is álmodj!
Az ideges nem a legtalálóbb kifejezés arra, ahogy éreztem magam. Sokkal inkább az idegbeteg passzolna a lelkiállapotomhoz.Először összetörtem két poharat, majd nem találtam a dugóhúzót, mire meglett összekoszoltam a farmerem, így öltözhettem át. Nem akartam erősen kifesteni magam, de a szempilla göndörítővel majdnem kiszúrtam a szemem, a szempillafesték pedig lecsöppent, egyenesen a pólómra. Így azt is le kellett cserélnem.
Amikor ránéztem az órára majdnem kiugrott a szívem a helyéről. 7óra 50 percet mutatott. Úgy mászkáltam a bejárat előtt, mint egy kerengő dervis. Amikor megszólalt a csengő majdnem a plafonig ugrottam. A portás szólt hogy vendégem érkezett, én pedig mondtam neki hogy engedje fel. Eltelt két perc, majd kopogtak. Vettem 3 nagy levegőt, majd ajtót nyitottam.
Majdnem leesett az állam. De az bizonyos hogy a szemeim kiestek a helyükről. Nye mosolyogva állt előttem. Fekete farmert viselt és fehér inget. Mire megszólalhattam volna egy szál vörös rózsával megcirógatta az arcom.
Nye: Nem tudom hogy mi a kedvenc virágod, úgyhogy maradtam a sablonos megoldásnál! - tette hozzá.
Angie: Köszi! - mondtam megszeppenve. - Gyere be! - mondtam és bevezettem a lakásba, a nappaliba. - Ülj csak le, én addig keresek egy vázát a rózsának.
A virágot a nappali asztalra tettem és örültem hogy előtte pár másodpercre eltűnhettem a szeme elől. Majdnem az összeomlás szélén álltam.
Nye: Hoztam bort is, bár Jerome azt mondta hogy nem iszol. - mondta.
Angie: Csak nagyon ritkán, és eléggé válogatós vagyok. - ismertem be.
Amikor megláttam a bort majdnem felnevettem. A kedvencem volt az. Hirtelen ledöbbentem. Honnét tudhatja? Jerome-nak nem is említettem.
Nye: Remélem szereted!
Angie: Aha! - nyögtem ki. - Kibontsuk?
Nye: Hm... majd talán később, vacsora előtt nem szeretek inni.
Angie: Ok, akkor mit iszol? Vizet? Narancslét?
Nye: Vizet.
Gyorsan eliramodtam a konyhába. Elővettem két vizespoharat és már éppen tölteni akartam, amikor megláttam Nye-t. A pultnak támaszkodva bámult.
Angie: Hogy lehet így lopakodni? - kérdeztem, miután visszanyertem a hangomat.
Nye: Bocs. Csak kíváncsi voltam a konyhára. Nem baj ha körülnézek? - kérdezte.
Angie: Csak tessék! - egyeztem bele. Még szerencse hogy összepakoltam.
Kivittem a két poharat, majd elindultam megkeresni Nye-t. A teraszon állt, az alkonyodó várost nézte.
Nye: Tetszik a kéród!
Angie: Kössz!
Olyan furcsán nézett rám. Mintha mondani akarna valamit, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá. Aztán eltűnt az arcáról ez a kifejezés. Visszamentünk a nappaliba.
Nye: Szeretsz egyedül lakni?
Angie: Nem rossz.
Nye: És a családod?
Angie: Hát, az apám meghalt néhány hónapja. - mondtam szomorú hangon. - Anyámmal pedig nem jövünk ki túl jól. A testvéremet pedig egy éve nem is láttam.
Nye: Néha olyan magányosnak tűnsz... - mondta elgondolkozva.
Angie: Néha az is vagyok. - vallottam be. - De talán jobb egyedül... mert akkor senki sem bánthat.
Magam sem tudom hogy miért mondtam ezt el neki. De megváltozott a tekintete. Feldúlt lett és ideges.
Angie: Minden rendben? - kérdeztem pár perc múlva.
Nye: Igen... én csak... nem értem hogy volt képes bántani téged? - kérdezte dühös hangon. Meglepődtem.
Nem válaszoltam. Szégyelltem magam. Nye tud mindent, arról hogy Travis mit tett. De én nem akartam hogy sajnálni kezdjen. Mély levegőt vettem, majd mosolyt erőltettem az arcomra.
Angie: Nem beszélhetnénk valami másról? - kértem.
Nye: Bocs, hát persze.
Angie: Azt ígérted felelni fogsz a kérdéseimre! - emlékeztettem.
Nye: Igen! - ismerte el. - Kérdezz nyugodtan!
Ránéztem és hirtelen tucatnyi kérdés közül kellett választanom. Most döbbentem rá hogy szinte semmit nem tudok róla. De mielőtt rázúdítottam volna a kérdésáradatot, valami olyanra kellett választ kapnom, ami egész nap nem hagyott nyugodni.
Angie: Miért akartál velem vacsorázni?