31. Felelőtlen

Úgy éreztem mintha a fellegekben lennék. Nye itt van mellettem, átölel és azt akarja hogy mindenki lássa, hozzá tartozom. Ez hihetetlen, biztosan csak álmodom az egészet.
Amikor kiléptünk a liftből, még mindig a vállamon tartotta a kezét. Most már kicsit zavarban voltam, főleg mert Lonnie és Sarah várakozóállásban sorakoztak a lift mellett. Sejtettem hogy azonnal nekem esnek majd, hogy kifaggassanak a tegnap estéről, szóval nem lepődtem meg. Ők annál inkább. Sarah-nak még a szája is tátva maradt.
Zavart mosolyt küldtem feléjük, majd igyekeztem Robert-re koncentrálni, aki egyre hidegebben méregetett minket. Fogalmam sem volt mit mondjak neki.
Robert: Befáradnál az irodámba, ha megkérlek? - szólt udvariasan.
Angie: Igen, persze! - válaszoltam, majd rápillantottam Nye-ra. Valahogy már nem tűnt olyan vidámnak.
Nye: Később beszélünk! - mondta halkan és elengedett. Tétováztam. - Menj csak!
Kelletlenül ugyan, de követtem Robert-et. Alig csukódott be az irodája ajtaja azonnal rám zúdította a haragját.
Robert: Mond csak neked elment az eszed?
Angie: Ne kiabálj! - csitítottam. - Még a földszinten is hallani.
Robert: Ó az zavar, hogyha meghallják hogy az ügyvédeddel vitatkozol, de a szeretőddel persze nyíltan ölelgetitek egymást! - vetette oda.
Nagyon dühös lettem. Legszívesebben otthagytam volna.
Angie: Nem a szeretőm!
Robert: Hát ez még jobb... ezután minden idegen pasi fogdoshat majd?
Angie: Én ezt nem hallgatom tovább! - mondtam és sarkon fordultam.
Robert: Várj! - szólt utánam. - Ne haragudj! - mondta halkabban. Lassan ránéztem. - Nézd, én csak... engem ez nagyon meglepett. És zavar. Igen, féltékeny vagyok!Piszkosul féltékeny! - vallotta be.
Angie: Robert...
Robert: Ne, ne szakíts félbe! - intett. - Fogalmam sincs hogy mit látsz ebben a pasiban, és nem is érdekel. De egyvalamit tudok. Valami nem stimmel vele. És ki nem állhatom.
Angie: Nye nagyon kedves és...
Robert: Ne, ne védd őt, kérlek! Csak rosszabb lesz. - mondta szomorúan. - Mert tudom hogy bántani fog téged és te olyan naiv vagy hogy belesétálsz a csapdájába.
Angie: Te ezt nem érted.
Robert: Ebben igazad van. De azt tudom hogy a magánéletednek semmi keresnivalója az irodában. Angie, te vagy a cég elnöke! Nem ölelgethetsz egy férfit az alkalmazottak szeme láttára. Vagy az utcán... Gondolj bele mekkora botrány lenne, ha lefotóznának vele!
Angie: Ebben talán igazad van... - sóhajtottam fel.
Robert: Biztosan igazam van! Úgyhogy kérlek, próbáld meg felnőttként kezelni a helyzetet. És ne úgy mint egy hormonoktól túltengő kamaszlány! - mondta csípős hangon.
Angie: Rendben van! - mondta elpirulva.
Robert: Csak ennyit akartam! - mondta halkan.
Ránéztem és hirtelen nagyon megsajnáltam. Nem akartam őt bántani, hiszen a barátom és a leghűségesebb kollégám.
Angie: Köszönöm Robert, hogy törődsz velem! - mondtam végül. Nem válaszolt, csak kinyitotta előttem az ajtót.
Az előtérbe kilépve azonnal őt kerestem. Kicsit csalódott voltam, amiért nem volt ott, de nem maradt időm szomorkodni, mert Sarah és Lonnie azonnal megjelentek és bevonszoltak a női mosdóba.
Sarah: Így! - mondtam, miután bezárta az ajtót. - Most pedig ki vele!
Angie: Mire vagytok kíváncsiak?
Lonnie: Csacsi lány, hát mindenre!
Sarah: Olyan édesek vagytok együtt!
Angie: Ezt neki is mondtad? - kérdeztem gyanakodva.
Lonnie: Nem! Képzeld el egy szót sem lehetett kihúzni belőle! - sopánkodott. - Férfiak!
Sarah: Jajj, Lonnie hallgass már! - csitította le türelmetlenül. - Gyerünk Angie, ki vele!Mi történt tegnap?
Sóhajtottam. Ezt nem fogom megúszni.
Angie: Vacsoráztunk, beszélgettünk...
Lonnie: Miről? Minden szót mondj el!
Beadtam a derekam és a tegnap esti beszélgetés publikus részleteit pontról pontra elmeséltem a hallgatóságomnak. Néhány dolgot azért kihagytam a beszámolóból, de így is elég részletes volt.
Sarah: És utána? Hogy volt? Ki csókolt meg kit először? Hadd találjam ki... ő csókolt meg!
Angie: Nem...
Lonnie: Nem? Te... te kiéhezett vadmacska!Rávetetted magad?
Angie: Lonnie! - kiáltottam rákvörös fejjel! - Nem csókoltam meg és ő sem engem!
Sarah: Hogy? De hát... ma reggel...
Lonnie: Azt hiszed elhisszük neked ezt a dajkamesét?
Angie: Ez az igazság! Még nem csókolt meg! - mondtam kicsit szomorúan. - Tegnap este búcsúzóul is csak a homlokomra és az arcomra adott puszit. Nem történt semmi más.
Lonnie: Na hát ez aztán rém uncsi! És akkor mi volt ez ma reggel? Hiszen úgy össze voltatok bújva hogy nem lehetett megmondani hol végződik ő és hol kezdődsz te! - csóválta a fejét.
Angie: Csak azért csinálta, mert Robert meglátott minket!
Sarah: Értem! Így akarta jelezni neki, hogy te már az ő tulajdona vagy...
Angie: Hé, én nem vagyok senki tulajdona! - tiltakoztam.
Lonnie: Lehet hogy Nye ezt másképp gondolja. Mindenesetre ez eléggé primitív húzás volt tőle! Ennyi erővel akár körbepisilhetné az irodádat is, hogy megjelölje a területét!
Nem tudtam hogy mit szóljak. De a felhőtlen boldogságom kezdett kissé megkopni. Hiszen gyakorlatilag nem vagyunk egy pár, de ő máris úgy kezel, mintha a hozzá tartoznék. Egyrészt ez nagyon jó érzés volt, másfelől viszont elbizonytalanított. Nem akartam egy újabb zsarnokot magam mellé.
Kicsit szomorúan indultam vissza az irodámba. Szerettem volna magyarázatot kapni a reggel történtekre, de nem tudtam hogy kérdezhetnék rá. Amikor beléptem az ajtón elakadt a lélegzetem. Nye az íróasztalomnál ült.
Nye: Szia!
Angie: Te meg mit csinálsz itt? - kérdeztem kicsit dühösen.
Nye: Téged vártalak! - vallotta be és odasietett hozzám. Nézd, hoztam neked kávét és fánkot is. - mutatta.
Angie: Kössz! - nyögtem ki.
Nye: Mit mondott neked az a fafejű ügyvéd? Zavartnak tűnsz...
Angie: Semmit... csak azt tanácsolta, szóval, hogy...
Nye: Maradj távol tőlem? - találgatta.
Angie: Nem... vagyis... - dadogtam. - Azt mondta hogy jobb lenne ha a magánéletemet nem keverném össze a munkával.
Nye: Mindjárt nem lenne baj ha ő lenne az a bizonyos magánélet! - mondta sötéten. - És te mit gondolsz erről?
Angie: Nos, részben igazat kell adnom neki. - mondtam. Nye komolyan nézett rám. - Én vagyok a cég első embere és példát kell mutatnom az alkalmazottaimnak. Nem viselkedhetek előttük úgy... ahogy ma reggel.
Nye: És ha ők nem látják? - kérdezte halkan és magához húzott.
Angie: Nye... - súgtam, és próbáltam eltávolodni tőle, de erősen fogta a hátamat.
A másik kezével pedig felemelte az államat és kényszerített hogy a szemébe nézzek. Bár ne tettem volna... Képtelenség tisztán gondolkozni ha így néz rám.
Nye: Most azt csinálhatok veled amit akarok? - kérdezte játékos hangon.
Angie: Aha... - válaszoltam sóhajtva.
Remegni kezdtem, amikor rájöttem hogy most meg fog csókolni. Behunytam a szemem és vártam, de ő csak az arcomra adott egy ártatlan puszit, majd magához ölelt. Mégis úgy éreztem, hogy mentem összerogyok. Még sohasem ölelt magához. Még sohasem voltam ilyen közel hozzá. Az illata beleivódott minden sejtembe és egészen elbódított. A bőre forrósága pedig az én véremet is felperzselte és úgy éreztem nem tudok uralkodni magamon. beletúrtam a hajába és még közelebb simultam hozzá. Ekkor váratlanul kiszabadította magát és két lépést hátrált tőlem.
Nye: Az én akaraterőmnek is vannak határai... - nyögte. - És attól félek hogy ami az előbb eszembe jutott az már végképp nem fér bele az irodai etikettbe.
Angie: Ne haragudj! - suttogtam elpirulva.
Nye: Bocsánatot kérsz amiért csábító vagy? - kérdezte mosolyogva.
Angie: Az vagyok?
Nye: Túlságosan is! Azt hiszem jobb lesz, ha magadra hagylak, amíg még képes vagyok rá. - sóhajtott. - Délután hazaviszlek!
Angie: Rendben! - egyeztem bele azonnal.
Megfogta a kezemet, majd gyöngéd csókolt lehelt rá. A szívemnek ennyi is bőven elég volt hogy vadul kalapálni kezdjen. Még percekkel később, amikor már egyedül voltam, akkor is úgy remegtem, hogy képtelen voltam kinyitni a fánkos dobozt. A nap további részében pedig semmi másra nem tudtam gondolni, mint a ma reggel történtekre és arra ami az irodában zajlott le. Még az emlékektől is libabőrös lettem és képtelen voltam visszafogni a fantáziámat. Vajon ha nem itt vagyunk akkor is elhúzódott volna tőlem? Talán kéne egy újabb próbát tennem...