Információk

Amikor elkezdtem írni az Árnyjárót eredetileg hosszú fejezetekből állt, amiket később több kicsire bontottam. Így amit ti olvastatok az, tulajdonképpen 5 fejezet feldarabolva.

Később úgy döntöttem, hogy az egész történet évadokra lesz bontva. Pontosan még nem tudom hogy hány évadra, de ami biztos, hogy az első már a végéhez közeledik. Úgy tervezem hogy még 5 rész van hátra ebből az évadból. Utána lehet hogy tartok egy kis szünetet, mert szeretném kicsit átírni a már meglévő fejezeteket.

Talán rájöttetek hogy a művem kicsit nagyobb kaliberű, mint más fanfic-ek és itt most nem a minőségről beszélek hanem a terjedelméről. A történetet tavaly ilyenkor kezdtem el írni és kisebb megszakításokkal dolgoztam rajta. Még nem fejeztem be és biztos vagyok benne hogy még sokat fogok csiszolni rajta, mire végleges lesz.

Eléggé sok embernek mutattam már és az ő valamint a ti pozitív visszajelzésetek hatására elkezdtem azon töprengeni hogy esetleg érdemes lenne megmutatni egy kiadónak. Persze ahhoz át kellene írnom, hogy a Cullen-ek ne legyenek benne. Szerzői jogok miatt.

13 éves korom óta írok, a legnagyobb hatással az Elfújta a szél volt rám, aminek hatalmas rajongója vagyok. Az utóbbi egy hónapban azon gondolkoztam, hogy csinálok két másik blogot a már elkészült 2 könyvemnek. Ezek a korai műveim, az egyiket 14 a másikat 18 évesen írtam.

Igen, tényleg ilyen öreg vagyok. 21 éves! :D

Az árnyjáró szereplőinek nagy része létező személy, csak néhányuknak a nevét változtattam meg a történet kedvéért. Néhányan nagyon közeli barátaim, és az ő biztatásukra készítettem el a blogomat.

Az új évad sokkal izgalmasabb, veszélyesebb lesz mint az első volt. Titkok derülnek ki a Cullen családról, új szereplők érkeznek, néhányan pedig komoly változásokon mennek keresztül. :)

A kulisszatitkok után szeretnék nektek egy kis ízelítőt adni az új évadból.

"Nem is értem minek jöttem ide. Mintha attól, hogy felveszem a legdögösebb ruhám és beülök egy őrült fazonokkal teli bárba, bármi is megváltozna. Az életem már sohasem lesz olyan mint régen volt.Nem, nem akarom hogy olyan legyen. De ez az állapot, amiben most vagyok... ez kibírhatatlan. Sodródom egy nevenincs végtelenben és minden ami valaha ésszerűnek tűnt odaveszett egyetlen perc alatt.
És Nye azt akarja hogy úgy éljek tovább mintha mi sem történt volna. Felejtsem el őt, keressek magamnak valakit, aki ember, aki mellett normális életet élhetek. Nagyot sóhajtottam. Aztán körülnéztem. Vajon mi nevezhető normálisnak? Itt ezen a füstös, rockzenétől hangos lebujban van e akár egy ember, aki normális? Én nem vagyok az... és az a fazon a szakadt bőrnadrágban, vagy a piercinges arcú piros hajú lány a biliárasztalnál? Nekik mi a normális?
A gondolat bosszantó volt... ami Nye-nak normális az nekem unalmas, ami nekem normális az szerinte veszélyes. De az is lehet hogy velem van a baj... Vajon hányan éreznek még így? Hányan akarnak egy másik világban élni, holott ők nem tartoznak bele?
A tekintetem továbbra is a többi embert fürkésztől, miközben megválaszolatlan kérdések tucatjai sorakoztak összezavarodott elmémben.
És akkor megláttam őt... A pult másik oldalán ült egyedül. Az italát a kezében forgatta, és elgondolkodva nézett maga elé. A szerelése olyan volt mint bármelyik megszállott rock rajongóé ezen az elátkozott helyen. Fekete haj, feketére kihúzott szem, bőrkabát... Nem valószínű hogy bárkinek is feltűnne.
De én, aki beavatott voltam egy másik világban, azonnal rájöttem hogy ő más mint a többiek, mint én. Hófehér bőre és földöntúlian szép arca elárulta. Vajon mit kereshet itt?
Mintha csak megérezte volna hogy figyelik, hirtelen körülnézett és összeakadt a tekintetünk. Elakadt a lélegzetem. A szemei pont olyan színűek voltak mint Edward-nak. Önkéntelenül rámosolyogtam, mire ő meredten nézett rám.
És akkor abban a percben, magam mögött akartam hagyni mindent ami ésszerű és logikus. És meg is tettem. A szívem hevesen vert, amikor elindultam felé. Nem tűnt meglepettnek, de érdeklődést sem mutatott irántam, amikor leültem mellé.
Angie: Szia! - köszöntem. Csak bólintással válaszolt. - Egyedül vagy? - kérdeztem.
Ismét bólintott. Nem nézett rám. Mintha csak tudatni akarta volna velem hogy nem érdeklem.
Angie: Ez kicsit meglep... azt hittem a te fajtád családokban él. - jegyeztem meg.
Felkapta a fejét és gyanakodva nézett rám.
Vámpír: Ez én fajtám? - kérdezte. A hangja bársonyos volt és dallamos. - Mit értesz ez alatt?
Angie: Az életmódodra céloztam. - mondtam és belekortyoltam a koktélomba.
Vámpír: Nagyon veszélyes vizekre eveztél kislány...
Angie: Nem tudsz rám ijeszteni!
Vámpír: Ebben ne legyél biztos... - mondta sötéten és rám villantotta hófehér fogsorát. - Jobban tennéd, ha elkerülnéd az én fajtámat. - vetette oda és felállt, majd kecses léptekkel átvágott a tömegen.
Megbabonázva néztem utána. Egy vámpír... És én beszéltem vele. Ha ezt Nye tudná, akkor kitekerné a nyakam.
Nem volt már maradásom tovább ezen a helyen, így hát hazaindultam. A magányosan eltöltendő éjszaka gondolata nagyon elszomorított. Kedvetlenül dobáltam le magamról a ruháimat és feldúltan álltam be a zuhany alá. A forró víz lenyugtatta az idegeimet és kissé el is álmosodtam tőle. Felvettem a hálóingemet és a köntösömet, majd kimentem a nappaliba, hogy lekapcsoljam a világítást.
Ott állt a teraszajtó mellett. A szívem nagyot dobbant.
Angie: Követtél? - kérdeztem nyugodt hangon.
Vámpír: Igen. - ismerte be. - Honnét tudsz az én fajtámról?
Angie: Nem mindegy?
Vámpír: Ugye tudod hogy meg kellene öljelek?
Angie: Te nem ölsz embert. Állati vérrel táplálkozol. És valószínűleg nagyon erős az önuralmad, ha képes vagy emberek között lenni.
Vámpír: Honnét tudod ezt? Ki mondta el neked ezeket? - kérdezte idegesebb hangon.
Angie: Barátok.
Vámpír: És mit akarsz tőlem? - kérdezte dühösen. - Változtassalak át?
Megráztam a fejem és közelebb mentem hozzá.
Vámpír: Tudod hogy mi vagyok és mégis odajöttél hozzám... nem félsz tőlem... mégis mit akarsz?
Angie: Nem tudom... - sóhajtottam majd megálltam előtte. - Azt hiszem keresem a veszélyt.
Vámpír: Te őrült vagy!
Angie: Igen. - bólintottam, majd közelebb mentem hozzá. A vámpír a falhoz hátrált és értetlenül nézett rám.
Vámpír: Mit akarsz? - kérdezte lassan és tagoltan.
Tudtam hogy az életemmel játszok. Nye megadta nekem az esélyt hogy visszatérhessek az emberek világába és találjak magamnak egy férfit aki mellett boldog lehetek. De én nem akarok élni ezzel az eséllyel.
Odaléptem elé és a szemébe néztem.
Angie: Az életemnek semmi értelme. Nem kockáztatok. Még ha megölsz is jobb annál amiben most fuldoklom. Hogy tudnék úgy élni hogy nem veszek tudomást a létezésetekről? - kérdeztem halkan. Értetlenül nézett rám.
Vámpír: Mit akarsz? - kérdezte suttogva.
Lassan nagyon lassan közelíteni kezdtem felé. Lábujjhegyre álltam és az arcunk egy vonalba került. Két kezemmel végigsimítottam a mellkasán és még így is éreztem hogy mennyire hideg ő. Szinte szoborként állt előttem. Felsóhajtottam, majd kiűztem a fejemből Nye képét. A vámpír összerezzent amikor ráébredt hogy mit fogok tenni. Nem mozdult és hagyta hogy megcsókoljam. Nem vett levegőt sem. Az ajkai édesek voltak és hidegek, az illata mélyen belém ivódott és megbabonázott. Hát lehet ennél szebb egy utolsó csók? Átkaroltam a nyakát és még szorosabban hozzá simultam. Ekkor megmozdult és éreztem hogy beszívja az illatomat. Vártam a halált. Tudtam hogy most végem van.
Aztán két karja hirtelen körém zárult és ajkai megmozdultak az enyém alatt. Visszaadta csókot. Reszketni kezdtem. Nem a félelemtől, sokkal inkább a boldogságtól.
Amikor elváltak ajkaink lassan kinyitottam a szemem.
Vámpír: Te tényleg őrült vagy...
Rámosolyogtam. Ő pedig ismét magához húzott és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy Nye arca végleg eltűnt valahol a ködben, ami az elmémre ereszkedett.