2. Fülledt éjszaka

Kész voltam magam mögött hagyni mindent, ami biztonságos és ésszerű. Hiszen ezek a dolgok sohasem tettek boldoggá engem, az életem eddig egy rossz színjáték volt, unalmas szereplőkkel, akiknek minden szava hazugság. Most pedig itt vagyok, beavatva az alvilág titkaiba, mitikus lényekkel körülvéve, akár egy fantasy regény hőse. Vámpírokkal tartok összejövetelt a nappalimban, és az életükről... vagyis a létezésükről beszélnek nekem. És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a szerelmem is egy a természetfölötti lények családjából. Egy árnyjáró.
Nem tudom mit vártam a Cullen-ekkel való találkozástól. De nem ezt. Nem ennyire pozitívat. Hiszen ők vámpírok! Hogy lehetnek ennyire kedvesek, humorosak, megértőek? Carlisle az apámra emlékeztetett. Ő is pont ilyen volt, mindenkinek segített, mindenkihez volt egy kedves szava, még az utcaseprőhöz is. Edward-ot is megkedveltem, talán mert Nye és közte különös kötelék van. Talán mert mindketten hasonló dolgokon mentek át. És lehet hogy ugyan emiatt értettük meg egymást Bellával.
Szerettem volna mindent megtudni az ő világukról. Millió kérdésem volt. Azt sem tudtam melyikkel kezdjem. De Nye valamilyen oknál fogva nem akarta hogy feltegyem ezeket a kérdéseket. Nem is vettem észre hogy hogyan de valamiként éreztette a vámpírokkal hogy ideje menniük. Csalódott voltam, de nem akartam ellent mondani.
Angie: Ugye eljöttök még hozzám? - kérdeztem a búcsúzkodás közben.
Bella: Az remek lenne. Talán holnap ha lement a nap, mert a hétvégén hazautazunk. Már nagyon hiányzik a lányom.
Angie: Bárcsak találkozhatnék vele! - sóhajtottam.
Carlisle: Természetesen szívesen látunk Forks-ban. Alice már megjósolta hogy meglátogatsz majd minket.
Angie: Ugye elmegyünk, Nye? Ugye? - kérdeztem.
Nye: Majd megbeszéljük. - bólintott. - De nekem is mennem kellene. - emlékeztetett.
Hirtelen jeges rémület fogott el.
Angie: Ne! Nem mehetsz el... én nem akarok egyedül maradni! Ne, nem... - dadogtam.
Rob: Angie, lélegezz! - éreztem hogy próbál megnyugtatni.
Nye: Nyugodj meg! - súgta és magához ölelt. - Csak egy óra az egész. Átöltözöm és beszélek a többiekkel.
Kissé lehiggadtam. Rob mosolyogva bólintott, jelezve hogy Nye igazat mond.
Angie: Rendben. De siess vissza! - kértem.
Nye: Csak hagyd nyitva a teraszt és itt leszek mielőtt még hiányoznék! - súgta.
Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Ő szorosan magához húzott és felemelt a földről.
Edward: Én is ilyen kelekótya voltam? - kérdezte a háttérben.
Bella: Még rosszabb.
Nye: Sietek! - ígérte.
Tehetetlenül néztem ahogy a lift bezárul és mindannyian eltűnnek a szemem elől. Kissé kótyagosan visszabotorkáltam a lakásba és megpróbáltam valami elfoglaltságot találni. Végül felhívtam Lonnie-t. Nye futólag említette hogy az irodában úgy tudják, elutaztam pár napra. Úgy éreztem ideje valami életjelet adnom magamról. Lonnie nagyon örült hogy hallhatta a hangomat, de talán kissé elsiettem ezt a telefont, mert hirtelen kérdések tucatjait zúdította rám és csak nagy nehezen sikerült valami épkézláb hazugságot kieszelnem. Leginkább arra volt kíváncsi hogy miért Nye szólt neki hogy elutazom? És miért tűnt el ő is?
Lonnie: Engem nem versz át, kisanyám! - kiáltotta. -Tudom én hogy mi a helyzet! Ti ketten elutaztatok valami eldugott kis szigetre és együtt süttettétek a hasatok a napon, meg még ki tudja mit csináltatok. - gyanúsítgatott.
Angie: Holnap péntek... úgyhogy bemegyek az irodába és ígérem neked hogy mindent el fogok mondani. - ajánlottam.
Lonnie: Ó... hát persze! Ezt már hallottam. - jegyezte meg sértődött hangon.
Angie: Gondolom te és a drága bűntársad már az egész irodát telekürtöltétek hogy Nye-jal vagyok, ugye? - kérdeztem drámai hangon.
Lonnie: Arra mérget vehetsz! - kuncogott. - Robert olyan képet vágott a hír hallatán mint akinek gyomorgörcse van. És még rákontráztam azzal hogy az sem kizárt, ti ketten összeházasodtatok!
Angie: Lonnie! - kiáltottam. - Most ugratsz?
Lonnie: E-e! Az ügyvéd úr meg majd felrobbant! - nevetett. Erre nekem is mosolyognom kellett.
Miután Lonnie-val elbúcsúztunk, gyorsan bepakoltam a mosogatógépbe és üggyel-bajjal de elindítottam. A nappaliban is rendet raktam egy kicsit és megöntöztem a virágaimat. Az órára pillantva összeszorult a szívem. Még mindig több mint fél óra van hátra. A gyógyszer, amit Carlisle itt hagyott kezdte kifejteni a hatását és elálmosodtam egy kicsit. Úgy döntöttem átöltözöm.
No de mit is vegyek fel? Ha valami csipkecsodát húznék magamra az bizony eléggé nyilvánvaló utalás lenne. Egy darabig tűnődtem a gardróbban járkálva, majd végül kiválasztottam egy sima fekete szatén hálóinget, ami a combom közepéig ért és nem volt túl kivágott. Felvettem fölé a hozzá való pongyolát is, majd letelepedtem a kanapéra egy puha pléddel. Néha idegesen a terasz felé pillantottam, de onnét csak a város zajai szűrődtek be és a nyári éjszaka fülledt levegője úszott befelé a lakásba.

Döbbenetes volt látni ahogy Angie minden nehézség nélkül megtalálta a hangot a Cullenekkel. Nem félt tőlük, nem bánt velük másként mint emberekkel tenné. Egyszerűen kényelmesen érezte magát. Az este végén már szinte túlzásnak éreztem hogy mennyire boldog és vidám a közelükben. Igen, ezt akartam. Hogy ne féljen tőlük. De most úgy néz ki hogy be akarja őket engedni az életébe, vagy inkább ő akar az ő világuk része lenni. És ez nem tetszett. Linának az emberek között a helye. Éppen elég baj az neki hogy belém szerelmes, semmi szükség rá, hogy a legjobb barátnője egy vámpír legyen.
Miután hazaértünk, sietni szerettem volna, de Carlisle megkért hogy beszéljünk négyszemközt. Nem tetszett az arckifejezése.
Nye: Valami baj van? - kérdeztem.
Carlisle: Nem, nem hiszem. Csak attól tartok, hogy Lina még nem fogta fel teljesen a... dolgokat.
Nye: Ezt hogy érted? Nekem úgy tűnt mindent ért.
Carlisle: Ebben nem is kételkedtem egy percig sem. Viszont könnyen lehet hogyha ténylegesen megérti amit tud, látott és hallott, akkor sokkot fog kapni.
Nye: Az nem lehet! - ellenkeztem. - Hiszen boldog! Nevetett... és sokkal jobb színben van.
Carlisle: Igen. Mert most még bebeszéli magának hogy képes megbirkózni ezzel. De lehet hogy nem. És akkor össze fog omolni. - figyelmeztetett.
Nye: Akkor mit tegyek? Hogyan segíthetnék neki? - kérdeztem kétségbeesetten.
Carlisle: Ne hagyd egyedül egy percre sem. És beszélgess vele sokat, próbáld meg megértetni vele a helyzet komolyságát. És vedd rá hogy beszéljen a gondolatairól. - ajánlotta. - Ha nem akar, ha tagad vagy viccelődni próbál, akkor nyilvánvalóan nem fogta még fel hogy mi történt.
Carlisle szavai megijesztettek. Azt hittem a nehezén túl vagyunk. Féltem hogy igaza van és Lina képtelen lesz megbirkózni a változással ami bekövetkezett az életében. Túl szép volt igaz legyen. Túl könnyű. Hiszen én is majdnem beleőrültem, amikor tudomást szereztem erről a másfajta világról és a kilétemről. Hogyan is gondolhattam hogy ő majd egy vállrándítással túlteszi magát az egészen?
Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, majd váltottunk pár szót a többiekkel. Mindannyian nagyon aggódtak Angie miatt, és ez jólesett nekem. Ennek ellenére kissé mogorva voltam, mert féltem egyedül hagyni a szerelmemet. Megszoktam már hogy vele vagyok. Amint lehetett belevetettem magam az éjszakába és rohantam hozzá. A háza elé érve mosolyogva néztem fel az erkélyére, ahonnét világosság szűrődött ki a nyitott ajtón. Körülnéztem. Sehol egy lélek. Vettem egy nagy levegőt, majd néhány ugrással felkapaszkodtam a falon.

Pislogtam néhányat, mire felfogtam hogy nem a képzeletem játszik velem, hanem Nye áll a teraszon. Mosolyogva nézett rám, majd besétált a nappaliba és betette maga mögött az ajtót.
Nye: Ha nem haragszol a többi mesebeli lényt kizárom ma este! - jegyezte meg.
Angie: Nem haragszom. Aki igazán számít, már úgyis itt van. - válaszoltam és felpattantam a kanapéról, ledobva a plédet.
Nye szemei elkerekedtek és végigmérte az öltözékemet. Egy kicsit zavarba jöttem. Még sohasem látott ilyen lenge öltözetben. Aztán hirtelen elsápadtam. Vagy mégis?
Angie Kérdezhetek valamit?
Nye: Persze.
Angie: Mikor elájultam és hazahoztál... ki adta rám azt a pólót?
Nye meghökkent egy kicsit, majd megértette hogy miért kérdezem ezt.
Nye: Leah. Ő nagyon... segítőkész volt. - mondta kicsit fanyar hangon.
Angie: Ohhh. - nyögtem ki.
Megkönnyebbültem. Nyomasztó volt a gondolat hogy esetleg Nye látott ruha nélkül, amikor olyan nyomorúságos állapotban voltam. Odasandítottam rá és láttam hogy még mindig a köntösömet fixírozza, mintha ki akarná találni, hogy mi van alatta.
Angie: Rendeltem pizzát. - jelentettem ki. Nye bólintott, de még mindig engem nézett. - Elárulnád miért bámulsz? Talán pók mászik rajtam?
Nye: Jah... - riadt fel. - Nem, dehogy. Csak... nagyon kívánatos vagy ebben a szerelésben. - vallotta be. - Nem tudom levenni a szemem rólad. És attól tartok, hamarosan a kezeimet sem.
Angie: Edward elmondta hogy miket gondoltam? - kérdeztem aggódva.
Nye: Nem. Nem mondott semmit, csak sok szerencsét kívánt. De legalább most már tudom hogy miért. - sóhajtott.
Lassan közelebb jött és átölelt, majd magához húzott. Hatalmas kezeit végigfuttatta a hátamon. Ettől úgy éreztem hogy elgyengülnek a lábaim és megadóan átkaroltam a nyakát.
Nye: Kis cseles... szóval ezalatt van még valami. - dorombolta.
Angie: Azt hitted meztelenül vártam rád? - kérdeztem meghökkenve.
Nye: Nem nem hittem, ilyesmi eszembe sem jutna... és igazából az sem ahogy most vagy felöltözve. - vallotta be.
Angie: Már megint túlzol. - sóhajtottam.
Nye csak a fejét csóválta, majd hirtelen szájon csókolt. Felnyögtem és még szorosabban hozzásimultam. Ekkor megszólalt a csengő.
Nye: Hogyaza... - suttogta dühösen, majd felengedte a futárt.
Szegény valószínűleg nem értette hogy miért részesül ilyen goromba fogadtatásban. Amikor pedig véletlenül rám pillantott, Nye rámordult és azon nyomban kitessékelte a folyosóra.
Angie: Éhes vagy? - kérdeztem.
Nye: Ettem otthon, de csak egy szendvicset. - vallotta be.
Angie: Akkor a többi a tiéd, nekem csak egy szelet kell. - mondtam és a maradék hetet Nye elé toltam.
Ő pedig rekord sebességgel tüntette el mindet. Közben bekapcsoltam a tévét és megnéztük a sporthíreket. Gondoltam érdekli. De úgy tűnt a meztelen combom érdekesebb látvány volt, mint a baseball bajnokság.
Nye: Nem vennél fel valami kevésbé izgatót? - kérdezte könyörgő szemekkel.
Angie: Nem! - csóváltam a fejemet. - Sőt... - folytattam és levettem magamról a pongyolát.
Nye: Ördögi nőszemély! - sziszegte és próbált a tévére koncentrálni.
Nem adtam fel ilyen könnyen. Kikapcsoltam a készüléket és egyenesen elé álltam. Nye elfordította a fejét.
Angie: Gyerekesen viselkedsz!
Nye: Lina... kérlek... egyetlen idegszálam maradt és te éppen azt feszegeted.
Angie: Na ne mond! - felnevettem és lehuppantam mellé a kanapéra.
Nye lassan rám nézett. A szemei meg-megvillantak a félhomályban. Olyan látvány volt akár a tűz, amikor szél támad. Felsóhajtottam és lassan megcsókoltam forró ajkait. Most nem viszonozta a csókomat, de éreztem hogy nehezebben veszi a levegőt.
Nye: Lina... - súgta és egy úgy hangzott mind egy kérés.
Lassan végigcsókoltam az arcát, majd az állát és a nyakát is. Éreztem ahogy megfeszülnek az izmai és láttam ahogy görcsösen markolta az egyik párnát.
Nye: Kérlek... - súgta.
Angie: Igen? - kérdeztem halkan és ismét megcsókoltam.
Egy pillanatra eltűnt alólam a kanapé és mire szétváltak az ajkaink, már az ágyamon feküdtünk.
Angie: Ezt sohasem fogom megszokni. - mondtam mosolyogva.
Nye: Ühüm... - hangzott a nem túl elmés hozzászólás.
Gyengéden hozzáérintette az ajkait az enyémhez. De nekem ennyi nem volt elég és beletúrtam a hajába, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Tudta hogy mire vágyom és szenvedélyesen csókolni kezdett. Olyan érzés volt mintha lebegnék, miközben az eremben a vér folyékony tűzzé válik. Lassan végigsimítottam a hátán, amíg elértem a pólója alját, amit elkezdtem felfelé húzni. Ekkor felegyenesedett és rám bámult néhány pillanatig, majd befejezte amit elkezdtem és a póló valahol a szoba közepén landolt. Felsóhajtottam. Ilyen gyönyörű teste még a modelleknek sincs. Az izmok felett a bőre tökéletesen sima volt, a színe akár a fahéj. Én is felültem és hozzásimultam, majd belecsókoltam a nyakába. Egy pillanatra megremegtem, amikor forró keze megérintette a combomat és elindult felfelé. Talán a szívverésem is kihagyott, de a lélegzetem biztosan. Az ajkaim bebarangolták a tökéletes vállait és felsőtestét, amitől libabőrös lett. Ismét rám feküdt és a lábaimat a csípője köré kulcsolta. A fejem szédült és egyre hangosabban ziháltam, a forró csókok hatására. Ködösen érzékeltem, hogy leveszi a nadrágját, de az agyam felmondta a szolgálatot, amikor végigcsókolta a combomat, mind a kettőt, miközben a kezével elindult a vállaimtól, le a karomon, majd áttért a mellkasomra, a mellemre és a hasamra. Úgy éreztem elájulok. Aztán valami ősi ösztön lángolt fel bennem, de hirtelen magam sem tudom miért, lelöktem magamról és rámásztam, majd felegyenesedtem. Ahogy rajta ültem, láthatóan beindította a fantáziáját, mert mindkét kezével megragadta az ágy kovácsoltvas háttámláját. Belenéztem a szemébe, majd lassan, nagyon lassan elkezdtem lehúzni magamról a hálóingemet. Egy kicsit szégyellős voltam, de a mohó szemei elárulták hogy tetszik neki amit lát. Felsóhajtottam, majd teljesen megszabadultam a ruhadarabtól. Így már csak egy fekete csipkés bugyi maradt rajtam, de azt szerettem volna neki meghagyni.
Ekkor furcsa nyikorgó hangra lettem figyelmes majd egy roppanásra, aztán egy pillanat alatt az ágyon találtam magam. Nye pedig eltűnt. Riadtan néztem körül. Ekkor láttam meg hogy az ágytámla groteszk módon el volt hajlítva és egy helyen el is tört. Elakadt a lélegzetem.
Angie: Nye? - suttogtam. - Nye!- kiáltottam hangosabban.
Nye: A nappaliban! - szólt a válasz.
Angie: Baj van? - kérdeztem és elindultam kifelé reszkető lábakkal.
Nye: Vegyél fel valamit, az istenért! - mordult rám, mielőtt kiléptem volna.
Gyorsan magamra kaptam a székre terített frotírköntösömet. Amikor kiléptem a nappaliba, Nye a teraszon állt majdnem meztelenül. Csak egy boxeralsót viselt. Tökéletes testének látványa ismét elvarázsolt. A szemei viszont szomorúak voltak.
Angie: Mi a baj?
Nye: Sajnálom... - súgta. - Nem megy. Én... képtelen vagyok uralkodni magamon.
Angie: Az ágy miatt ne aggódj, semmi sem történt, az csak egy bútor. - ellenkeztem.
Nye: Hát még mindig nem érted? Nem láttad mit tettem a vassal? Nézz magadra! Szerinted mi történt volna ha akkor a kezeim téged markolnak? - kérdezte szinte kiabálva.
Elsápadtam. Úgy éreztem le kell ülnöm. Már nyoma sem volt az iménti vágyakozásnak. Nye közben bement a szobába és villámgyorsan felöltözött.
Angie: Ne menj el... - súgtam rekedt hangon és a könnyeim kicsordultak, bármennyire is küzdöttem ellenük.
Nye: Ssss!Ne sírj! - súgta és leült mellém, majd két kezébe vettem az arcomat. - Nem hagylak itt. Ígérem.
Angie: Sajnálom. Nem hittem hogy ez neked ilyen nagyon nehéz.
Nye: Én sem hittem volna. - sóhajtott. - Talán várnunk kell egy kicsit. Meg kell szoknom hogy ilyen közel vagy hozzám. - magyarázta.
Angie: Igen. - bólintottam. - Akkor... neked nem is volt jó? - kérdeztem csalódottan.
Nye: Ne butáskodj! - nevetett kissé idegesen. - Hát persze hogy jó volt... talán túlságosan is.
Angie: Oh! - nyögtem ki. Éreztem hogy elpirulok.
Nye: Tudod mit? Feküdjünk le aludni. - ajánlotta. - Előtte megnézem mit lehet csinálni azzal az ágykerettel - mondta bűnbánó arccal majd eltűnt pár percre. - Hát sajnos eltört, de úgy ahogy rendbe hoztam.
Angie: Nem számít.
Nye: Gyere! - súgta és a karjába vett, majd bevitt a szobába. - Most pedig vegyél fel valami illedelmeset. - utasított.
Betámolyogtam a gardróbomba majd felrángattam magamra a rózsaszín szaténpizsamámat. Mire kiértem Nye már az ágyban feküdt. Kitárta a karját én pedig hálásan hozzábújtam. Hirtelen nagyon fáradt lettem. Még éreztem néhányszor az ajkait a homlokomon, majd elnyomott az álom.