30. Vetélytárs

Teljesen fel voltam pörögve a mai este után. Ha csak eszembe jutott Angie, legszívesebben visszarohantam volna hozzá, hogy a karomba zárjam. Most már minden kétséget kizáróan, visszavonhatatlanul szerelmes voltam belé. A mosolya, a szeme, a hangja, a bőre, az illata... egyszerűen mindent imádok benne. És nem hittem volna hogy ennyire nehéz lesz eltitkolni az érzéseimet. Meg akartam csókolni, át akartam ölelni... és nem lehet! Nem, mert egy szörnyeteg vagyok. És nem tehetem, mert tudnia kell a titkomat mielőtt rám bízná az életét.
De egyszerűen képtelen voltam elmondani neki. Nem bírnám ki ha elküldene, ha félne tőlem. Nem, már nem leszek képes őt elhagyni. Nem bírom tovább színlelni hogy nem érdekel.
Nagyon-nagyon nehéz volt visszafognom magam hogy ne másszak vissza a lakásába, de tudtam hogy többé nem tehetem meg. Így aztán hazamentem, ahol a többiek tűkön ülve vártak és szinte rám rontottak amint beléptem az ajtón.
Sohasem voltam az a nagy dumás partiarc, aki minden hódításával eldicsekszik. Nem is nagyon voltak barátaim és nem voltam hozzászokva hogy az életem, a gondolataim nem csupán a sajátom, hanem osztoznom kell rajtuk. Így hát keserves volt beszélni a többieknek az érzéseimről, még akkor is ha joguk volt tudni, mert ez az ő életüket is befolyásolja.
Ephraim: És akkor most jártok?
Nye: Hát... - sóhajtottam. - Azt még nem mondanám. De nem akarok semmit sem elsietni. Lina-nak joga van tudni hogy mibe keveredett.
Dax: El akarod mondani neki? - kérdezte döbbenten.
Nye: Miért szerinted nem tűnne fel neki hogy a pasija ismerősei néha farkassá változnak? - kérdeztem gúnyosan. Kezdtek idegesíteni a kérdések.
Jerome: A frászt fogod rá hozni! - jegyezte meg.
Nye: Megpróbálom lassan beadni neki.
Ephraim: Szerintem a vámpír szótagolva sem hangzik túl biztatóan. - viccelődött. A többiek is nevettek, de csak amíg rájuk nem mordultam.
Nye: De nektek ehhez az egészhez semmi közötök. És jobban teszitek ha kimaradtok belőle. - ajánlottam nekik.
Jerome: Ok, ok! Nyugi, tartjuk a szánkat.
Dax: Hallgatunk mint a sír. - ígérte.
Gyanakodva néztem rájuk, majd elindultam a szobámba. Ephraim megállított.
Ephraim: Edward keresett. És azt üzeni hívd vissza, mert nagyon fontos.
Azonnal a mobilomért nyúltam és már tárcsáztam is. Azonnal felvette.
Edward: Nye? Hogy sikerült a randi? - kérdezte. Csak a szememet fogattam.
Nye: Ez olyan fontos? Na mindegy... jól... de nem randi! - vágtam rá. Edward halkan nevetett.
Edward: Örülök hogy megfogadtad a tanácsomat. Hidd el minden rendbe fog jönni. - biztatott.
Nye: Edward... tényleg ez volt olyan fontos? - kérdeztem türelmetlenül.
Edward: Igazából nem. Történt valami, amire nem számítottunk. - kezdete óvatosan.
Nye: Mit csinált az a féleszű? - kérdeztem Rob-ra utalva.
Edward: Tulajdonképpen semmit... vagyis egyelőre... de ez egy kicsit bonyolult.
Jerome: Mi van? Mi történt? - kiabált közbe.
Nye: Maradj már! - hurrogtam le. - Mondd már Edward! A idegeimen táncolsz!
Edward: Szóval... ismered Leah-t, ugye?
Nye: A vérfarkas lány? - kérdeztem.
Edward: Igen.
Nye: Egyszer láttam őt, Seth nővére. - mondtam, miközben próbáltam felidézni az arcát.
Edward: Igen, igen.
Nye: Mi van vele? Rob rátámadt? Vagy mi? - kérdeztem most már idegesen.
Edward: Neeem... Rob nem tenne ilyet. Páratlanul gyorsan fejlődik az önkontrollja. - vette védelmébe. - Igazából Rob semmiről sem tehet, de Leah sem. Biztos vagyok benne hogy meg fogod érteni a helyzetet.
Nye: Most már kellőképpen felhúztad az idegeimet, úgyhogy ki vele, Edward!
Edward: Leah megbélyegződött... Rob-bal. - tette hozzá, hogy teljesen világos legyen.
Hirtelen le kellett ülnöm. Hallottam, hogy Jerome a elmondta a többieknek, amit kihallgatott, és hatalmas hangzavar támadt a hírre. Végül Edward hangja rántott vissza a valóságba.
Edward: Jól vagy?
Nye: Aha... - mondtam alig hallható hangon. - Egy vérfarkas... beleszeretett egy vámpírba? - kérdeztem még mindig döbbent hangon.
Edward: Ez van. És fordítva. Rob is szereti Leah-t. Amolyan... szerelem első látásra... vagy szaglásra... - tréfált.
Nye: Ez... lehetséges?
Edward: Úgy tűnik... legalábbis ők komolyan gondolják.
Nye: Nem! Úgy értem hogy együtt tudnak ők lenni? Mint pár?
Edward: Carlisle szerint igen.
Nye: Nem is Rob lenne... ha nem így történik. - mondtam még mindig hitetlenkedve.
Edward: Úgyhogy most áll a bál a rezervátumban. Az öregek sem hallottak még ilyesmiről, és a falka többi tagja sem nézi túl jó szemmel.
A hírtől kissé kótyagosan feküdtem le aludni. Ha Rob egyik napról a másikra vámpír lett és összejött egy vérfarkas lánnyal, akkor én, az árnyjáró miért ne lehetnék együtt egy emberrel?
Alig aludtam pár órát. A nap még fel sem kelt amikor én már talpon voltam. Lementem a garázsba és kijártam a tartalék autóval, amit még sohasem használtunk. Egy Porsche Carrera GT volt az. Akkor döntöttem el, hogy szükségünk van egy ilyen járgányra, amikor Alice megmutatta a kanárisárga autóját. Ugyan a miénk nem pont az a típus volt, de nekem tökéletesen megfelelt.
Jerome álomittasan matatott a konyhában, amikor felmentem a lakásba, hogy összekészülődjek.
Jerome: Mit akarsz azzal a fenevaddal? - kérdezte két ásítás közben.
Nye: Elmegyek Lina-ért. - mondtam csak úgy félvállról.
Jerome: És megmondod neki hogy mi is vagy valójában? Hátha a kocsi eltereli a figyelmét? - tréfálkozott.
Nye: Igazán remek hogy te meg a másik kettő idióta ennyire jól szórakoztok rajtam. - vetettem oda sértődötten.
Jerome: Ne húzd fel magad, Cimbi. Én örülök hogy boldog vagy, tényleg! És szívesen segítek neked... - ajánlotta.
Nye: Csak azt ne!
Dax: Ti meg miről vitatkoztok itt hajnalban? - támolygott ki a szobájából.
Jerome: Nye nem érti a viccet... - csóválta a fejét.
Dax: És ez neked újság?
Nye: Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. Majd bent látjuk egymást! - vetettem oda.
Miután letusoltam és felöltöztem, még mindig egy órám maradt. Nem akartam az autóban várakozni a háza előtt, úgyhogy gondoltam kipróbálom a járgányt. Itt Los Angeles-ben nem volt feltűnő egy ilyen autó. És majdnem olyan gyors volt, mint amennyire én.
Leparkoltam a ház előtt, néhány méterrel Angie kocsija mellett. A sofőr gyanakodva nézett rám, amikor kiszálltam a kocsiból és az oldalának támaszkodva vártam Angie-t.
Negyed óra telt el, és kezdtem ideges lenni. Féltem az újabb kérdéseitől, és utáltam hogy hazudnom kell neki. De a vágy, hogy vele lehessek sokkal erősebb volt.
A szívem nagyot dobbant, amikor megláttam őt. Csinos zöld ruhát viselt, lapos sarkú cipővel. Úgy festett messziről, mint egy iskolás lány. A hajába belekapott a szellő és az illatát éppen felém sodorta.
Nem vett észre azonnal, hanem elindult a kocsija felé. Csak futólag pillantott az irányomba, majd kissé sután megtorpant. Pislogott néhányat, majd tétován elindult felém.
Nye: Jó reggelt! - üdvözöltem. - Milyen csinos vagy ma! - bókoltam, majd egy szuszra el is mondtam az előre kitalált szövegemet. - Volna kedved velem menni az irodába?
Angie: Te aztán mindig tudod hogyan lepjél meg... - jegyezte meg kissé bosszúsan. - Tegnap azért szólhattál volna.
Nye: Csak ma reggel döntöttem el, hogy a sofőröd szeretnék lenni. - ismertem be. - Szóval?
Angie: Várj egy percet. - kérte, majd odament a saját kocsijához. - Bruno, úgy alakult hogy a kollégám be visz ma reggel. Délutánig szabadnapja lesz, majd a titkárnőm hívja, ha azután szükségem lesz önre. - mondta meglepően nyugodt hangon.
Egy szó nélkül beült a kocsiba, amikor szélesre tártam előtte az ajtót.
Nye: Hazafelé te vezetsz! - tréfáltam.
Angie: Mi? - kérdezte ijedten. - Hogy ezt? Ezt a kocsit?
Nye: Ha ezzel a kocsival nem boldogulsz, akkor azt hiszed hogy velem majd fogsz? - cukkoltam.
Angie: Ugyan, kérlek... ilyet mint te uzsonnára szoktam enni! - vágott vissza.
Nye: Azt nem hinném. - csóváltam a fejem.
Rámosolyogtam, majd beindítottam a motort. Angie szíve gyorsabban kezdett verni. Szerettem volna tudni hogy mire gondol. Út közben nem nagyon beszélgettünk. Kicsit álmodozónak tűnt ma reggel és nem akartam kizökkenteni ebből a hangulatból, főleg akkor ha rólam álmodozik.
A reggeli napfénytől a haja vöröses színben játszott. Kedvem lett volna megsimogatni, de nem akartam zavarba hozni, nem akartam hogy rámenősnek tartson. Néha rám pillantott és nekem ennyi bőven elég volt.
Kellemetlenül gyorsan odaértünk az irodához. Szerettem volna húzni az időt, hogy tovább lehessünk kettesben, de nem akartam elvonni őt a munkájától. Kissé talán feltűnően sokat variáltam a parkolóhelyek között.
Végül megálltam ott, ahol Angie kocsija állt egyébként. A szemem sarkából láttam, hogy Robert Antwood lefékez a döbbentettől.
Angie: Már csak ez hiányzott... - nyögött fel.
Nye: Baj hogy együtt lát minket? - kérdeztem.
Angie: Nem, nem baj. Csak kicsit kellemetlen. - vallotta be. - Robert nem csupán barátként tekint rám.
Nye: Erre már rég rájöttem. - mondtam fagyos hangon.
Az ügyvéd eközben kiszállt a kocsijából és tátott szájjal nézte, ahogy mi is kiszállunk. Angie intett neki, majd felém fordult.
Angie: Most utálni fog engem! - sóhajtotta.
Nye: Gyere, te kis érzelgős! - mondtam nevetve és átkaroltam a derekát, majd a fülébe súgtam. - Tessék, most már engem utál jobban!
Angie: Nye! - mondta döbbenten. - Ez gonoszság volt!
Nye: Én sohasem mondtam neked hogy nem vagyok gonosz!
Angie: De ez akkor is otrombaság volt. Még jó hogy nem a válladon átvetve cipelsz be az irodába.
Rávigyorogtam. Angie pedig két lépást távolodott tőlem, miközben gyanakodva nézett rám.
Angie: Lehetetlen alak vagy!
Nye: Szolgálatára kisasszony! - válaszoltam mosolyogva, majd megfogtam a kezét.
Angie elpirult és a szíve vad táncba kezdett.A legszebb hang volt amit valaha hallottam.
Angie: Ezt csak azért csinálod hogy bosszantsd Robertet? - kérdezte halkan, amikor beléptünk az ajtón.
Közben a recepciósnak a torkán akadt az üdvözlés. Széles vigyort küldtem feléje.
Nye: Igen, minden vetélytársamat el akarom ijeszteni!
Angie: Nincsenek vetélytársaid. - mondta, amikor beléptünk a liftbe.
Az ügyvéd akkor lépett be az ajtón. Fagyos tekintetét az enyémbe fúrta, majd beszállt a liftbe, amit nagylelkűen tartottam neki. Angie oldalba bökött a könyökével.
Robert: Nem kellett volna... - vetette oda, amikor megállt mellettünk.
Nye: Semmiség... - válaszoltam, és átkaroltam Angie vállát. Robert nagyot nyelt és próbálta elfordítani a tekintetét.
Angie: Szörnyeteg! - súgta.
Robert: Tessék? - kérdezte, mintha Angie hozzá szólt volna.
Nye: Csak annyit mondott hogy imád! - mondtam vigyorogva. Robert dühösen fújtatott,miközben Angie valósággal belém vájta a könyökét.
Robert: Angelina... ha nem túl nagy kérés, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte fojtott hangon.
Angie: Hát persze! - válaszolta, miközben szúrósan nézett rám.
Én pedig alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. Azt akartam hogy mindenki megtudja, hogy mennyire szeretem ezt a lányt. Még akkor is ha nem szabadna.És ki akarom élvezni minden percét hogy vele lehetek és megérinthetem. Hiszen ki tudja kellek e majd neki, ha rájön hogy tényleg szörnyeteg vagyok...